Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1971-08-03 / 180. szám

Az állási költségvetés egyensúlyáról (Folytatás az 1. oldalról) gyors ütemben nőttek, ugyan­akkor azonban a kiadások még ezt is megháladták. 1968 óta az állam tudatosan vállalta a költségvetési hiányt, hogy ez­zel biztosítsa a zavartalan át­menetet a gazdaságirányítás jelenlegi rendszerébe. Az állam jelentős részt vállalt olyan ter­melő beruházások finanszíro­zásában, amelyeket a vállala­toknak saját alapjaikból vagy kölcsöníorrúsból kellene meg­oldaniuk. 1968-ban a termelői árrende­zésnél az állam támogatta a Vállalatokat abban, hogy bévé-, teleik fedezzék kiadásaikat és nyereségük is legyen. Azzal számoltak, hogy ezek a támo­gatások viszonylag nem hosszú idő múlva csökkennek, ez ^azonban nem következett be a várt mértékben. Ez abból adó­dik, hogy a munka szervezett-, sége és a gazdálkodás nem ja­vult a kívánt mértékben. Nö- _ vekvő terhet jelentenek az ál- * lami költségvetésnek az árak stabilizálását célzó kiadások is. 1969 és 1971 között körül­belül 5 és félmilliárd forinttal járult hozzá az állam ahhoz, hogy a tőkés országokban ta­pasztalható infláció ne gyűrűz­zék tovább a belföldi árakban, s védjék a hazai fogyasztói árakat. A költségvetésben tapasztal­ható feszültségeknek — mint mondotta — legalábbis két alapvető oka van: lassan nő a hatékonyság és túlméretezettek a kiadások. A beruházási pia­con a kínálatot tartósan és nagy mértékben meghaladó jár, hogy a beruházások terve­zett határideje eltolódik, a be­fejezetlen állomány növekedé­se pedig késlelteti a költség- vetés bevételeinek gyarapodá­sát. További probléma, hogy nem érvényesül megfelelően az árak orientáló szerepe. Az árak indokolatlanul nagy ru- gálmatlahsága a feszültségek feloldása helyett elodázza a megoldást. A költségvetés helyzetét gazdasági és társadalmi okok nagy mértékben meghatároz­nák. A költségvetési egyensúly j javítása mégis múlhatatlanul, szükséges, mert ennek hiánya a társadalom közérzetét zavar­ja, és ha belátható időn belül a feladatot nem oldják meg, később ellentmondásos intéz­kedésekre kényszerülhetnek az állami szervek. Ezért az 1972. évi népgazdasági terv és az ál­lami költségvetés összeállításá­nak most folyamatban lévő munkái soráfi égyik legfonto-1 sabb feladat az egyensúlyi vi­szonyok javítása. A feladat nemcsak — és nem elsősorban — a felhalmozási és a társa­dalmi s a lakossági fogyasztási vásárló erő szabályozása, leg­főképpen az a cél, hogy a tár­sadalmi munka hasznossága, javuljon. Ami a beruházási piac közismert feszültségeit il­leti: szükség van visszaszorító intézkedésekre is. Tételesen fe­lül kell vizsgálni t^hát a köz­ponti fejlesztési célkitűzéseket, az előkészítés-kivitelezés korai szakaszában lévő, továbbá az 1972. évi kezdésre előirányzott központi döntésű beruházások egy részét átütemezni, esetleg vő évi felhalmozási terheit oly módon is mérsékelni kell, hogy nem vesznek figyelembe újabb igényeket beruházások támoga­tására vagy kölcsönök vissza­fizetésének elhalasztására. Az árak stabilitását érintő kérdésekben differenciáltan, a társadalmi-gazdasági követel­mények mérlegelésével célsze­rű dönteni. Az árszínvonal sta­bilitása társadalompolitikailag helyes követelmény. Mégis fi­gyelembe kell venni, hogy a mereven értelmezett stabilitás­nak negatív következményei is vannak. Befejezésül a főosztályvezető arról szólt, hogy a társadalmi közös fogyasztás 1972-ben reál­értékben nem növekedhet gyorsabban, mint a nemzeti jövedelem. Ennek betartása minden területen gondos elem­zést és megalapozott tervezést kíván. Elengedhetetlen, hogy a költségvetésből gazdálkodó szervek társadalom- és gazda­ságpolitikai szempontból rang­sorolják igényeiket. A költség- vetési javaslatok felülvizsgálá­sát is szigorítani kell, s az elő­irányzatokat a lehetőségekhez kell igazítani. Harminc százalékos béremelés Az acélipar dilgozoinak győzelme Győzelmet arattak az ame­rikai acélipar szervezett dol­gozói a béremelésükért foly­tatott harcban. A szakszerve­zet vezetői és a kilenc leg­nagyobb fémipari társaság között folyó tárgyalásokon va­sárnap éjjel megállapodás született: a következő három év során az acélipari munká­sok mintegy harminc száza­lékos béremelést kapnak. A megegyezés szinte az utolsó percekben jött létre, mielőtt sztrájkba lépett vol­na 350 000 dolgozó. A béreket eddig megszabó szerződés szombat éjjel járt le, s. érvé­nyességét csupán 24 órával hosszabbították meg Nixon kérésére. Szakszervezeti for­rások szerint az elnök 48 órát kért, de a munkások képvi­selői csak 24 órás haladékot voltak hajlandóak elfogadni. A katonai rendszer vasárnapi döntése Rossz szolgálat kereslet a többi között azzal törölni kell. A költségvetés jő­A Nixon-ltormány álláspontja Kína ENSZ-tagságáról Rogers külügyminiszter sajtóértekezlete Rogers tegnapi sajtóérte- fogadhatatlannak minősített kesletén ismertette az Egye­sült Államok »-új« Kína- politikáját.-sn.v.Rogers kijelentette: •tnt — Az Egyesült Államok tá­mogatni fogja a népi Kína ENSZ-tagságának visszaállítá­sát a közgyűlés legközelebbi ülésszakán, egyúttal pedig el­lenezni fogja a tajvani rend­szer kizárását a világszerve­zetből. Az Egyesült Államok véle­ménye szerint a Biztonsági Tanácsban Kínát megillető hely betöltéséről az ENSZ- tagállamok határozata alapján a Biztonsági Tanács maga dönt majd. Az Egyesült Államok ezzel fenntartja a Kínai Népköz- társaság által mindeddig el­ekét Kína« elméletet. A Washington Star című lap — amerikai és tajvani forrásokra hivatkozva — tud­ni véli: az amerikai kormány úgy szeretné megakadályozni Tajvan eltávolítását a világ- szervezetből, hogy fontos kér­déssé nyilvánítja a problé­mát. így a javaslat elfogadá­sához kétharmados többségre lenne szükség. A lap szerint azonban ame­rikai hivatalos körökben nem ringatják magukat túlzott il­lúziókban e tervvel kapcsola­tosan, hiszen ez mind Kína, mind Tajvan ellenállásán könnyen megbukhat. A Kínai Népköztársaság ugyanis nem hajlandó elfoglalni helyét az ENSZ-ben, míg a Csang Kaj- sek-rezsim is a szervezet tagja. Az enkláre problémái megoldhatók Az NDK kormányának javaslata a nyugat-berlini szenátushoz A Német Demokratikus Köztársaság kormánya azt ja­vasolta a nyugat-berlini sze­nátusnak, hogy a nyugat-ber­lini polgárok évente hat al­kalommal —r~ minden esetben egy-két napra vagy esetleg évente egyszer — 30 napi idő­tartamra beutazhatnak nem­csak a demokratikus Berlin­be, hanem az egész NDK-ba. Ehhez nem lesz másra szük­ségük, mint a nyugat-berlini személyi igazolványra és az NDK hatóságaitól kapott be- és kiutazási vízumra. Az NDK javaslata szerint megvan a mód arra is, hogy a nyugat-berlini lakosságnak az NDK területén lebonyolódó átmenő fogalmáról szerződést kössenek, s a határátlépési el­járások — beleértve a csoma­gok ellenőrzését is — a lehe­tő legegyszerűbbek legyenek. Vannak még más, rende­zésre váró problémák is. Ilyen például az »enkláve« ügye. Nyugat-Berlinhez ugyanis egy­néhány olyan kisebb település is tartozik, amelynek nincs közvetlen összeköttetése a vá­rossal, hanem néhányszáz méternyi távolságra fekszik attól. Az NDK kormánya lehető­séget lát rá, hogy például te­rületcserével megoldja az en- lávék problémáját is. Ez egyébként már nem az első területcsere lenne a demokra­tikus Berlin és Nyugat-Berlin között. Igaz, hogy már csak­nem két évtizeddel ezelőtt, de mégis volt már ilyenre példa. Numeri tábornok katonai rendszere vasárnap úgy döntött, hogy visszahívja Szudán moszk­vai és szófiai nagykövetét. Hetek óta az első oldalon szerepelnek a Szu­dánból érkező hírek a világ­nak úgyszólván minden ko­molyabb lapjában. Az Atta őrnagy vezette államcsíny le­verése óta ugyanis ijesztő méreteket öltött a Nimeri tá­bornok-elnök vezette bosszú- hadjárat. A hétfőn reggel felröppent hír újabb megdöbbenést oko­zott. Nimeri bár kijelentette, hogy a diplomáciai kapcsola­tokat nem szakítja jneg, még­is visszahívta Szudán moszk­vai és szófiai nagykövetét. Ezt az enyhén szólva is ba­rátságtalan lépést azzal in­dokolták, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok hírközlő eszközei »-barátság­talan cselekedetet« hajtottak végre, és »beavatkoztak Szu­dán belügyei'be« azzal, hogy »tendenciózus kampányt« folytattak. Ismeretesek a tények: a Szovjetunió és más szocialis­ta országok csupán a Szu­dánban lejátszódó eseménye­ket jelentették egyfelől, más­felől néhány szocialista hír- ügynökség (köztük a TASZSZ és az MTI is) — illetékes helyről nyert felhatalmazás alapján — nyilatkozatban fe­jezte ki az illető szocialista országok lakosságának meg­döbbenését és felháborodását a szudáni véres, kommunis­taellenes hajsza miatt. Ez azonban nem beavat­kozás, csupán kötelességtel -' jesítés: minden hírügynök­ségnek kötelessége tájékoz­tatni a tényekről olvasóit, s tolmácsolni a lakosság véle­ményét. A dolognak ez az egyik oldala. A másik pedig ez: a nyugati hírügynökségek és lapok ugyanúgy, ugyanazt — tehát: a tényeket — jelen­tették a Szudánban folyó kommunistaüldözésről és a haladó emberek elleni haj­száról, illetve a nyugati or­szágokban sorra került tilta­kozó nagygyűlésekről, a fel- háborodási hullámról. Mégis: Nimeriéknek nem jutott eszükbe, hogy emiatt — til­takozásképpen — esetleg egyik-másik nyugati (impe­rialista) hatalmat is beavat­kozással vádolják, és azok­ból az országokból is visz- szahívják nagyköveteiket- Sok egyéb ok mellett nyilván azért is nem, mert nem óhajtják fokozni Szudán nemzetközi elszigeteltségét. Ámde mind Szudán né­pe ügyének, mind az arab ügynek általában éppen az­zal teszik a legrosszabb szol­gálatot, ha az arab népek­nek oly sok segítséget nyújtó szocialista országoktól elszi­getelik magukat. A történe­lem bebizonyította: az impe­rializmus semmi jót nem je­lent az arab népek számára, fejlődésükhöz, önállóságuk­hoz igazi segítséget csak a szocializmus országaitól kap­hatnak. Szudán vezetői önmaguk és népük ellen követik el a legsúlyosabb vétket, ha erről elfeledkeznek. Kadhafi as ötök tanácskozásáról (Folytatás az 1. oldalról.) A Tripoliban tartott arab csúcsértekezleten titkos ha­tározat született Jordánia és Palesztinái mozgalom viszo­nyának kérdésében — közölte vasárnapi , sajtóértekezletén Kadhafi ezredes, a líbiai For­radalmi Parancsnokság Taná­csának elnöke. A részvevő or­GiforsSístci az 1971. augusztus 2-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 31. heti lottószelvények vettek részt. A tárgynyeremény-sorsolás fő­nyereményei: MOSZKVICS személygépkocsit nyert az 1 583 669. és a 6 049 068. számú szelvény. POLSKI FIAT-ot a 4 363 417 és a 2 168 241. számú szelvény. SKODÁT a 4 027 260. számú szel­vény. 0 020 157 tv, 0 030 160 rádió le-' mezjátszóval, 0 038 687 rádió, 2 212 031 írógép, 2 213 161 éléskam­ra-utalvány, 2 222 713 tv, 2 223 883 hűtőgép, 2 229 194 utalv., 3.201 705 háztart. gép, 3 208 637 írógép, 3 216 539 OFOTÉRT-utalV., 3 224 663 táskarádió, 3 227 224 külföldi tár­sasutazás, 3 228 078 ki mit választ, 3 256 626 ki mit választ, 3 264 121 tv, 3 227 380 tv, 3 281 806 ruházati cikk. 3 281 849 táskarádió, 3 286 336 éléskamra-utalvány, 3 288 052 ru­házati cikk, 3 300 531 hűtőgép, 3 306 436 utalvány. 3 310,648 utal­vány, 3 341 739 OFOTÉRT-utalv., 3 344 104 bútor-lakbér., 3 349 041 külföldi átrsásutazás. 3 349 139 ki mit választ, 3 363 147 méteráru, 3 371 420 éléskamra-utalv., 3 373 779 ki mit vál., 3 384 652 utalvány, 3 386 187 ki mit választ, 3 389 256 éléskamra-utalv., 3 397 676 utalv., 3 417 346 ki mit vál., 3 420 1944 hű­tőgép, 3 424 303 mosógép, 3 428 881 hűtőgép, 3 430 763 ty, 3 432 156 mo­sógép. 3 460 354 hűtőgép, 3 487 056 óra, 3 495 754 éléskamra utalvány, 3 500 290 ki mit választ, 3 502 340 bútor-lakbér., 3 507 031 tv, 3 523 742 méteráru, 3 529"658 háztartási gép, 3 533 056 hűtőgép, 3 536 982 táska­rádió, 3 543 390 tv, 3 544 430 lak­bér.ntextil., 3 556 053 fényképező­gép, 3 569 108 éléskamra-utalvány, 3 607 835 u »ilvány, 3 612 205 magnó, 3 619^538 hűtőgép, 3 634 063 hűtőgép, 3 634 290 éléskamra-utalv., 3 634 295 éléskamra-utalvány, 3 639 397 hű­tőgép, 3 641 751 ruházati cikk, 3 662 135 varrógép* 3 673 46l tv, 3 678 453 fényképezőgép, 3 686 495 utalvány, 3 '696 978 hűtőgép, 3 697 390 ki mit választ, 3 716 130 táskarádió, 3 728 886 óra, 5 085 313 magnó, 5 091 793 éléskamra-utalv., 5 09Í 950 utalv., 5 097 538 háztart. gép, 5 098 035 hűtőgép, 5 117 469 utalvány, 5 118 924 lak.-tex.. 5 136 990 táskarádió, 5 141 340 OFOTÉRT-utalV., 5 145 568 tv, 5 148 145 éléskamra-utalv., 5 156 173 éléskamra-utaív.,' 5 164 315 hűtő­gép, 5 168.505 tv, 5 176 015 tv, 5 189 854 óra, 5 484 07o motorkerék­pár, 6 000 217 külföldi társasuta­zás, 6 011 171 hűtőgép. 6 022 617 fényképezőgép. 6 029 979 utalvány, 6 036 056 rádió lemezjátszóval, 6 049 068 Moszkvics 412 tip. sze­mélygépkocsira utalvány, 6 077 586 rádió lemezjátszóval, 6 079 305 tás­karádió, 6 086 442 méteráru. 6 088 782 éléskamra-utalv., 6 103 0691 méteráru, 6 112 611 ki mit választ, 6 113 923 bútor-lakbér., 6 114 523 tv, 6 119 039 háztart. gép, 6 135 133 külT földi társasutazás, 6 136 416 ház­tartási gép, 6 147 846 , éléskamra- utalv., 6167121 háztart. gép, 6 180 551 ki mit választ, 6 188 947 magnó, 6 203 019 rádió lemezját­szóval, 6 203 707 utalvány, .6 205 569 ruházati cik^, 6 211 800 éléskamra- utalvány, 6 218 468 mosógép, 6 224 314 fényképezőgép, 6 232 907 ruházati cikk, 6 243 116 óra, 6 249 549 magnó, 6 250 24o rádió, 9 397 203 éléskamra-utalvány. A nyertes szelvényeket 1971. augusztus 20-ig kell a TOTÓ— LOTTÓ-kirendeltségek, az OTP- fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Buda­pest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista . közvetlenül a sor­solás ut*n készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. (MTI) Mérsékelik a tömeggyilkos büntetését Mérséklik a My Lai-i tö- rreggy’lkos, William Calley főhadnagy büntetését — írja az amerikai Newsweek leg­újabb száma. A hetilap hangoztatja, hogy Albert Connor tábornok, a harmadik hadsereg parancs­noka, akit Calley ügyének fe lülvizsgálásával bíztak meg, két-három héten belül az élet­fogytiglani börtönbüntetést 20 —30 évi börtönre változtatja. Calley a büntetést nem börtönben tölti, mert a tömeg­gyilkost Nixon elnök szemé­lyes közbelépésre tiszti lak­helyére szállították, és ott az­óta gyakorlatilag csupán há­zi őrizet alatt él. (MTI) Fegyveres felkelés szervezésével Szudán egységére tört Megkezdődött Rolf Steiner pere Az Afrika-szerte hírhedt német zsoldosvezér, Rolf Stei­ner pere hétfőn kezdődött Khartúmban. A nyilvános per során Steinemek az aláb­biakért kell felelnie: — engedély nélkül lépett be Szudán területére (ahol c déli néger lázadók egyik,cso­portját vezette); — háborús cselekményeket követett el a szudáni kor­mány ellen; — fegyvereket és katonai felszerelést gyűjtött ebből a célból; — alaptalan híreket ter­jesztett a kormány ellen. A zsoldosvezér fölött statá- riális bíróság ítélkezik. A szu­dáni ügyész két vádpont alap: ján is halálbüntetést kért Rolf Steinerre. A katonai bíróság elnöke, egy hadosztálytábomok, . teg­nap félórás ülésezés után úgv döntött, hogy a tárgyalást há­rom napra felfüggesztik. Stei­ner védőjének (akit védence csak vasárnap fogadott el) így módja lesz arra, hogy a vád­iratot alaposan áttanulmá­nyozza. A fő vádpont: a déli négerek fegyveres felkelésé-' nek szervezésével és irányí­tásával Rolf Steiner Szudán egységére tört. A kairói A1 Akhbar hét­fői, száma interjút közöl. Stei­ner, a zsoldosvezér azt állí­totta, hogy először 1969 júliu­sában járt Szudánban, hogy egy nyugatnémet mezőgazda- sági és élelmezésügyi szerve­zet számára információkat gyűjtsön. Ennék a szervezet­nek a megbízásából tért visz- sza három hónap múlva ugyanide — mint mondotta — gyógyszerekkel és élelmi­szerekkel. Az A1 Akhbar szerint Stei­ner kijelentette, hogy a déli lázadók egyik támogatója Iz­rael: »Tel Avivot egyáltalán nem érdekli, ki győz és ki veszít, csak az fontos számára, hogy az arabok figyelme ne a frontokra irányuljon.« szagok e határozat pontjait a dániai események alakulásé tói függően valósítják meg. Kadhafi élesen bírálta azo kát az arab vezetőket, akik a meghívás ellenére nem vet­tek részt a csúcstalálkozón, »elárulva ezzel a palesztinai forradalmat«. A líbiai elnök részleteket nem közölt az említett titkos határozatról. Mindössze any­uját jegyzett meg, hogy Tri­poliban az arab vezetők »meg­tették azt, amit a palesztinai ellenállók vártak tőlük«, és naivnak minősítette azt a kér­dést, amely tudakolta: fonto­lóra vették-e a katonai be­avatkozást Kadhafi beszámolt a Máltá­nak nyújtandó líbiai segítség­ről is, majd kijelentette: még nem vette fontolóra, hogy mi­ijén választ adjon a brit jegyzékre, amely tiltakozott , amiatt, hogy a BOAC gé­pét a líbiai hatóságok leszál­lásra kényszerítették, és két utasát, Babiker El-Nur Osz­mánt és Faruk Hamadallaht átadták a szudáni hatóságok­nak. — Líbia és Husszein Jordá­niája között a kapcsolatok soha nem fognak megjavulni — mondotta az ezredes, kife­jezve reményét, hogy a jordá- niai hadsereg »szabad tiszt­jei« hamarosan megdöntik a király uralmát. (MTI) A múltheti légikatasztrófa miatt Lemondott a japán hadügyminiszter A japán minisztertanács hétfői rendkívüli ülésén elfo­gadta Maszuhara hadügymi­niszter lemondását. Maszuha­ra, aki csupán egy hónapja a nemzetvédelmi hivatal igaz­gatója, azért nyújtotta be le­mondását, mert felelősnek érezte magát a múlt heti légi­katasztrófáért. A katasztrófa miatt benyúj­totta lemondását Vdea Jaszu- hiro, a légierők vezérkari fő­nöke is. Szato miniszterelnök a ka­binetülés után nyilatkozatban juttatta kifejezésre sajnálatát a tragédia miatt és megígér­te: megfelelő intézkedéseket foganatosítanak, hogy a légi­erő repülései ne fenyegessék a légiközlekedés biztonságát Szato azt is közölte, hogy át­fogóan felülvizsgálják a ka­tonai repülések terveit. A tragédia után a japán kormány ideiglenesen leállí­tott minden katonai gyakorló­repülést. (MTI) ÉSZAK-ÍRORSZÁG Razzia — bombarobbanásoktól kísérve Belfastban és Londonderry- ben a hétfőre virradó éjszaka sorozatos bombarobbanások törték meg a csendet. A házi készítésű gyújtó­bombák Londonderryben há­rom óra alatt tíz kisebb tü­zet okoztak, de sem ezek, sem a Belfastban elkövetett me­rényletek nem okoztak szemé­lyi sérülést. A keletkezett tü­zeket mindenütt sikerült elol­tani, így komolyabb anyagi károkaj, s^m okoztak. Csaknem ezer brit katona részvételével nagyszabású razzia- és házkutatási művelet kezdődött hétfőn hajnalban Belfast katolikus negyedében és négy kisebb északír vá­rosban. A hajtóvadászat an nak a múlt hónapban meg­kezdett akciónak a része, amelynek célja az illegális Ír Köztársasági Hadsereg (IR V) tagjainak és szimpatizásainak felkutatása és foglyulejtése. (MTI) SOKJOG TI NÉPLAP Kedd, 19TL angiszt«« 3>

Next

/
Thumbnails
Contents