Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-24 / 172. szám
Rendhagyó pályatársak Első díj matematikából A nyugtalanság nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is U I gyan honnan cipeljük kiállhatatlan gőgünket? Az emberpiacokról? A kubikos .gödrökből? — Nevetséges. Kiss János valamikor rendes bandagazda volt. Friss eszét mindig rongyos társai érdekében forgatta, de mióta állami tisztviselő lett belőle, észre sem veszi a régi cimborákat. Nagy Péter elnyomott ifjú korában állandóan arra biztatta szaktársait, hogy hn nem hallgatják meg őket az irodán, akkor oda kell verni az asztalra, most viszont akár a lábát taposná az a beosztottja, aki kifogásol valamit. Ilyenek volnánk mi? Aligha! Száz közül legalább kilenc- venen nem felejtették el, hogy honnan indultak, s huszonöt évi »funkciózás« után kimerült idegrendszer az összes szerzeményük. Rájuk csak felnézni lehet, s levett kalappal köszönni nekik. Akadnak azonban rendhagyó pályatársak is. Akadnak a vezető posztokon olyanok is, akik a párt vezető szerepét, a szocialista rendszert látják veszélyeztetve, mihelyt saját személyüket vagy intézkedéseiket kritizálják. S mivel az ilyenek azt is tudják, hogy tisztességes emberek soha nem akarják bántani a kommunista pártot, eszük ágában sincs kikezdeni önnön hatalmukat, s a szocializmuselle- nesség hangoztatásával elég nagy csendet tudnak teremteni maguk körül. Ideológusok, lélekmérnökök, politikusok kutattták már az okát ennek a metmorfózisnak, mégsem sikerült maradéktalanul elűzni a pártot és a néphatalmat kisajátító »istenségeket«. Az indítékok után keresgélve beszélünk érzékenységről, szubjektivizmusról, tekintélyféltésről, heves vérmérsékletről, pozícióhoz való ragaszkodásról — midezek azonban korántsem magyarázzák meg, miért válik a mélységből fel- yergődötteknek egy vékony rétege úrhatnám polgárrá. Megártott neki a »magaslati levegő« — mondják az élettől elszakadt személyre azok, akik korábban is ismerték. S mivel ilyen anakronisztikus figurákkal még ma is találkozhatunk, önkéntelenül felvetődik egy kérdés. Hát csakugyan igaza lenne annak a francia bölcselőnek, aki szerint »a hatalom CSURKA ISTVÁN HÉT TONNA DOHÁR 22. Lucianó nagy elkeseredetten válaszol. — Nem alkalmazom én azt már semmire. Nekem ebből elegem van. Zima teljes mértékben megérti Luciánó keserűségét, és most atyai jósággal fordu' felé: — Megértem a nyomorát, fiam. Azt is tudom, hogy nem kellemes ilyen piti sarlatánok hatáskörébe tartozni. De mérlegelje, hogy ezután az én gondnokságom alá tartozik. Én pedig szélesre tárom maga előtt a nagyvilág kapuit. — Én egy vándortársulat bohóca vagyok, és az is akarok maradni. — Ez nagyon szép. Csakhogy itt most sokkal többről van szó, Luciánó! Maga is tudja, hogy devizagondokkal küszködünk. Én nemzeti, hőst csinálok magából, aki kirántja népgazdaságunkat a dev.- zalehetőségek szűkösségéből. Még egyszer felteszem a kérdést: tudná maga ezt az egyenletet a rulettra alkalmazni? Aztán egy kis gondolkodás után hozzáteszi: elveszti varázsát, mihelyt nem lehet visszaélni vele?« Évekkel ezelőtt azt próbáltuk besúlykolni a köztudatba hogy ahol meghalt a bírálat és az önbírálaí, ott bizonyosan a beosztottak tehetnek róla, mert nem nyitják ki a szájukat, amikor kell. Ezekre a dörgedelmekre azután higgadt válaszokat kaptunk, miszerint távolról sokkal könnyebb bátorságra biztatni másokat, a helyben dolgozóknak azonban százszor is meg kell rágniuk minden kritikus észrevételt. Nem attól tartanak ma már — hangsúlyozták —, hogy be- léjükrekesztik a szót, hanem a láthatatlan, a megfoghatatlan bosszút akarják elkerülni. És példákat sorakoztattak passzív magatartásuk igazolásául: a hibákat meglátók rendre kimaradnak a juttatásokból, előléptetéskor igencsak megfeledkeznek róluk, máról holnapra tömegesen veszik észre a hibát munkájukban, végül pedig kibírhatatlan helyzetet teremtenek számukra. Se védekezni, se panaszt tenni nem nagyon lehet ilyenkor, mert a »törlesztés« annyira finoman, annyira »véletlenül« történik, hogy a védelem után rohangáló szenvedő alanyt végül kinevetik: képzelődik, üldözési mániában szenved, szélmalomharcot folytat... P edig a hallgatás senkinek sem jó, kivéve a hatalmaskodni szerető, a magukat csalhatatlannak képzelő vezetőket. Azaz: még ők is tudják, milyen sok egészséges elgondolás, milyen hatalmas alkotó energia rejlik a jobbra törekvő munkások természetes aktivitásában, mégis többre becsülik ennél a megszokott kényelmet. Néha egyenesen érthetetlen, miért vált ki olyan heves ellenállást akár a legjobb szándékú indítvány is. Az egyik iskolaigazgatónak például olyasmit mondott a beosztottja, hogy a korszerűbb módszerek alkalmazása végett (ismertette, hogy mire gondolt) az eddigi gyakorlatot meg kellene szüntetni. Nem is gyanította, mekkora méltatlankodást váltott ki ezzel. A tiszteletre méltó igazgató rögtön így reagált: »Hogy merészel...!?« S a fiatal, ambiciózus tanár ettől úgy elhallgatott, hogy azóta sem jött meg a hangja. — Meg a nagy nyugati lóversenyekre. Meg a smen dö fer-re dollárban. Meg a bak- karatra, meg a pókerra, amit milliomosok játszanak óriási tétekben. Luciánó csak úgy odaveti: — Mindenre tudom alkalmazni, amit előzőleg kellőképpen megfigyelhettem. Zima elmosolyodik: — Na látja, ez az értelmes beszéd, barátocsfkóm! És most hirtelen és váratlanul, eléggé érthetetlen indulattal fordul a tátott szájjal csodálkozó' Szántódi felé, és rátámad: — Hát Útja? Ezért egy hatökör maga, és ezért kötnivaló bolond és gazember! Hót miért a hazaiak lottóörömét kell magának megdézsmálni, miért forintmilliomos akar maga lenni, amikor lehetne dollármilliomos is! Zima egészen tűzibe jön. Gyújtó szónoklatával vaia- mennyiüket — önmagát is — feltüzelni igyekszik. — Ezzel a kis bohóczsenivel ki lehet rabolni Monte Carlót, Nizzát, Velencét, Las Vegast és az angol bukikat. Szántódi egyik ámulatból a másikba esik. Ezt a szót azonban még nem. hallotta. — Kiket? Zima csak legyint. Megvetően néz rá, s nem tartja szükségesnek, hogy megmagyarázza, hanem inkább Luciá- r.óhoz fordul: — Fiam, magát arra teremtette az isten, hogy egy valutahiánnyal küzdő kis ország kifossza a piszkos kapitalista szerencsebarlangokat, és a játékszenvedélytől elvakult nagytőkéseket. Aztán egy végső nagy sóhajai még hozzáteszi: Olimpikon — Kaposvárról N Régi gondunk a demokratizmus zavartalan működtetése. Alapjában véve a szocializmus elveinek megfelelően alakul nálunk a közélet, az emberek általában jól is érzik magukat ebben a légkörben, csak éppen minduntalan felvetődik: mennyivel többre juthatnánk presztizsféltés és pöf- feszkedés nélkül. Vajon miért dekáz/ák még manapság is sokan a szükséges bírálatot? Miért latolgatja gvakran *— még a saját nyugalmára fittyet hányó állampolgár is —. hogy mit mondjon meg és mit ne? Mondjuk meg úgy, ahogy van. az anyagi függőség sem válik a demokratizmus kárára. A mi rendszerünkben bérből és fizetésből él a lakosság túlnyomó része, és bátran mondhatjuk, hogy egyre biztatóbb körülmények között. Közhely rpír, hogy nem látni csikksze- dűVet, toprongyos csavargókat, énekes koldusokat, inség- konyhán toporgó éhezőket. Dolgozhat, aki akar, s ezért több-kevesebb anyagi járandóságot vihet haza, s könnyebben vagy nehezebben megél belőle. De csak addig, ameddig dolgozik, mert teli torokból kiáltottuk és kiáltjuk ma is közös óhajtásként: aki nem dolgozik, ne is égj ék! Akit monesztenek munkahelyéről, mert odamondogatott felettesének, az mit csináljon? Az ilyen nem vonulhat vissza a birtokára, mint az egykori dzsentri, hanem késedelem nélkül új kereset után kell néznie. Ez pedig külön gondot, sok utánajárást, plusz idegeskedést jelent, ezért legtöbben aligha vállalják szívesen. Inkább meghúzzák magukat ott, ahol vannak. yugtalankodunk, mérgelődünk a bajok miatt, s ez a nyugtalanság nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. E szakadatlan javítani-akarásnak köszönhetjük a többi között, hogy az utóbbi tizenöt évben kihevertük szocialista rendünk gyermekbetegségeit. Ha szépen óhajtunk boldogulni ezután is, akkor következetesen útját kell állni a pöffeszkedőknek, az önkényeskedőknek. Mindazoknak, akik magukat csalhatatlanoknak képzelik, mert úgy gondolják, hogy személyükben testesül meg a néphaialom. F. N. I. — A nyomozást beszüntetem. Ekkor Szántódi már visszanyeri eredeti önmagát, és felbátorodva, egész más hangon fordul Zimához. — Egy megjegyzést szabadna? Zima csak ránéz Szántődi- ra. — Felesleges. Nem fogom kihagyni magát a buliból, ba- rátocskám. Ennek a kis zseninek kísérőre van szüksége, sőt kísérőkre. Szántódi azonban mégiscsak megteszi a megjegyzést. — No de hát, ha minden valutát az országnak termelünk. ,. Zima elmosolyodik. —■ Ezt én nem mondtam. Én azt mondtam, hogy nagyon sok valutát termelünk az országnak. Aztán leült, töltött magának, és odainti Szántódit. — Ajánlanám, hogy csiszol- gassa az értelmi képességeit, mert a továbbiakban sokkal több leleményességre lesz szükség. Maga szerint mi a jobb dolog: maszek vendéglősnek lenni, akit állandóan lopnak a pincérei és a szakácsi, vagy gebinesnek lenni, aki fizetést kap azért, hogy lophasson. — Gebinesnek lenni — mondja Szántód!. Zima végül is kimondja a döntő szentenciát: — Nahát, erről van szó! Gebinesek leszünk Monte Cáriéban. Egy nyitott sportkocsi száguld a Nizzából Monte Carló- ba átvezető autósztrádán. A kocsit Szántódi vezeti, és Nyitott bőrönd a szoba közepén, a ruhák kipakolva. Ez még az utazást idézi. Az asztalon fekete bőrtáska, tollkész- lot, égetett technikával készített fametszet és még sok minden. Nagyon bőkezűek voltak a csehszlovák rendezők. És itt vannak a matematikai olimpia eredményei is: első díj és különdij. Franki Péter ezekkel tért haza Kaposvárra. — A kulöndíjat miért k«pta? — A második feladat jó megoldásáért — feleli. — Tizedikén indultak. Hogyan zajlott le az olimpia? — Maga a verseny két napig tartott... Mindkét alkalommal három—három feladatot kellett megoldanunk. Négy óra állt rendelkezésünkre. Borítékban megkaptuk a feladatokat, azután mindenki a legjobb tudása szerint nekikezdett a kidolgozásnak. — Nehezek voltak a példák? — A bizottság tagjainak is •az vvjii. u válem-«v> o, hogy alaposan megdolgoztunk a díjakért ... Persze, ezt nem vették figyelembe az értékeléskor. Tizanöt országból érkeztek a fiatalok a csehszlovákiai Zsolnára, a XIII. nemzetközi matematikai diákolimpiára. Magyarországot nyolcán képviselték. A pozsonyi Comenius- teremben tartott eredményhirdetéskor kiderült, hogy nagyszerűen. Magyar fiú lett a verseny abszolút győztese Is: Rúzsa Imre minden feladatot tökéletesen megoldott. Franki Péter és még ketten kaptak rajta kívül első díjat. — Hogy alakult az országok közötti rangsor? — Ezt hivatalosan nein értékelték, de a számítások szerint kétszázötvenöt ponttal Magyarország lett az első. Kétszázötven ponttal másodikak lettek a szovjet versenyzők, és kétszáznegyvenhat ponttal lett harmadik az NDK. Apjától hallottam, hogy már többször is volt versenyen. Mikor kérdeztem, hogy merre járt s. milyen eredménnyel végzett, szerényen csak annyit aipndott: »voltam egypárszor« ... Ügy gondolom, neki van igaza. Inkább az számít, hogy ma mennyit ér, ma mit tud felmutatni. — Most végezte a .gimnáziumot. Hova megy ezután? — kérdeztem, bár sejtettem a választ. — Pesten fogok tanulni. Az Eötvös Lóránd •. Tudomány- egyetem Természettudományi Karára jelentkeztem, természetesen matematika szakra. Nem tanári szakon akarok tanulni ... — Miért? — Jobban érdekel a kutatómunka. Az elméleti matematika az a terület, ahol úgy érzem, igazán tudnék alkotni. — Már túl van a felvételin ... — Csak meg kellett jelennem — mondja, és kisfiús mosoly fut végig az arcán. Nagyszerű bizonyíték az olimpiai első díj. Aranyos Margit Petőfi válogatott versei írauciául Sokféle idegen nyelvű változatban is készít könyveket a Corvina kiadó külföldi partnercégek megrendelésére. Műfaji sakrétűsésg, tematikai vá'- tozatoaság jellemzi a következő hónapok várható termését. A Sakkolimpiák című könyvet, Földeák Árpád munkáját német nyelvű olvasóknak juttatják el. Az ismeretterjesztő műfajban a fizika birodalmába kalauzoló műként — szintén német nyelven — adják ki Kindzlerszky Emiltől A gombfocitól az űrhajóig című könyvet, amely elsősorban a súrlódás, mint fizikai jelenség, sokféle gyakorlati érvényesüléséről szól. Angol nyelven got Mikszáthtól köntös és A két Petőfi válogatott nemrégiben nagy tott német nyelvű — most francia adják közre. lát napvilá- A beszélő koldúsdiák. verseit — a sikert arakiadás után átültetésben Középületből szakmuakásltépzs mellette Margit ül, akit most- ho? a nizzai repülőtérről. ♦ Csomagok hátul, ? Szántódi elégedett, boldog.? nyugodt ember benyomását? kelti, Margit viszont annál! idegesebb, Hiába mutatja ne-* ki Szántód! a gyönvörű tá-| :iat. a tengert, a pálmasoro-' kát, a villákat, 6 majdnem sír. — Nem tetszik, Margitka? — Miért nem jött ki eléír a repülőtérre? — Mert Zima szobafogságra ítélte, őrzi mint eev vér. eb. At+éi fél, hogv elrabolják. Ho«v a felére esik ew ccorép. Zima teljesen begőzölt. Mar«ít ezt nem érti. — a Kaszinóban ki dolgozik ? — Senki, őfée ervsz.pr sem látszottunk. Csak néztük, d? erre Is elment annyi pénz a iái! Fzt aztán végképp nem ért* Pl — ez. n kocsi? — B“roi ifik. Hitelben lakunk, hitelben élünk. Euv-tré* nap. és itt olyan botrány lesz... — És ez magát nem izgat-! ja? : — Engem nem. Én nem| vesztek ezen semmit, Kiild-í fém haza n*bénv rsernseo* ! És láttam a Riviérát. M-mrli-J már; visszameevek kiütő«-? ottbnn-iiCszicaténak. De 7irn«? fél. N eV! q kerriorle forr-« * kockán. Neki ad+ék a pénz* | botv repnetecr valutát termel | jen. De hát tudta, hogv vn«J az. Ami bevált- otthon, a lot ? tóra. az még orvéi In lén nem? biztos, hogy jó lesz idekint is! (Folytatjuk.) * Szakmunkásképző iskolává alakítják át a volt pártbizottsági székházat Csurgón. Az iskola tanulói nagy lelkesedéssel láttak a munkához, hogy minél előbb új otthonába költözhessen jelenlegi »albérletéből« — a gimnázium első emeletéről — az 520. számú iskola. Erdész, régész és helytörténész »Mindig érdekeit, hogy mi van körülöttem. Szeretem kibogozni, hogyan alakult annak a helységnek a történelme, ahol ólek. A Zselicség erre kitűnően alkalmas. Itt rengeteg érdekesség van. Egyszerűen képtelenség ezt nem észrevenni. Áljandó kutatási szenvedély hajszol, hogy utánajárjak, szükségszerű volt-e, hogy minden így történjen, volt-e más út,« Kartali László erdészetvezető helytörténettel foglalkozik. Ez a hobbyja. Lipótfa kavicsos, kanyargós útján igyekszünk az erdészházba. Faházikó a magas fák alatt. Szerény külsejét meghazudtolják a kényelmes haverok, az ízléses berendezel, Itt szoktak pihenni a munkások. Két gyertya adja a fényt. Itt nyugodtan beszélgethetünk, csönd van. Kint zúg, morajlik és sötét az erdő. Vihar lesz. Árnyékunk idegesen vibrál a falon. Egy kis tanulmányt tesz elém: »A dennai régészeti leletek és történelmének ismertetése!«. Féltett' kincs ez. Belenézek a tanulmányba. 1955 az első dátum. — Mióta foglalkozik hely- történettel? — Mindig érdekelt, de ez első' nagyélmény ekkor ért, amikor a templomdomb vagy Szentegyház-tető alatt építették az utat, és sírokra, fémtárgyakra, égett földmaradványokra búk' untam az exkavátor nyomán. További meglepetésekkel szolgált a Szentegyház-tető, ahol 1962-ben az ő és Varga István felfedezése után lelet- mentő ásatásokat végzett a Rippl-Rónai Múzeum, s román kori templomfalmax'advá- nyokat és sírokat találtak. A felfedező ember türelmet- 'ansógével mindezt meg akarja mutatni... Fiatal fenyők között egy keskeny, ' kitaposott földúton ballagunk, Még néhány lépés, és előttünk »Corvin János kútja«. Szépen kiépítették a medret; árnyas fák alatt asztal és székek. — A mondn szerint 1488— 1490-ben ide látogatott Mátyás király. Ekkor hercegi rangra emelte természetes, de nem törvényes fiát, g neki adományozta Denna helységet is. Még föl az irodába; mag egy-két irat, régi-régi okmány, csupa régiség, önkéntelenül is kiszalad a számon a kérdés: — Mi hajtja, honnan ez a nagy lelkesedés? — Nem álcánk megrekedni a szákmám szintjén. Ez ma már nem elég. Abbahagyni a kutatást képtelenség. És nem is szabad. A. Mf SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1971. Július 24.
