Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-20 / 168. szám
levelező óvónők 1 Vive Burgund! A vonaton csöppentem a vitába: egy kislány kétségbe- esbe védte hivatását egy idős házaspárral szemben. Nem hitték ugyanis, hogy az óvónőknek »komoly« iskolát kell végezniük. A főiskolás kislányt ez szemmel láthatóan bántotta, de amikor megkérdeztem, ő mit tudott a hivatásáról, mielőtt bekerült az iskolába, bevallotta: nagyon keveset. Benne is csak az élt, hogy játszani, mesélni kell majd. Ez a jelenet jutott eszembe a tanítóképző intézetben, amikor elolvastam a 4-es számú felvételi bizottság július 10-et, készült jelentését az óvónőképző levelező tagozatára pályázók szerepléséről. »Az óvónőjelöltek felkészültségéről, magatartásáról a következőket állapítottuk meg: Ismereteik terjedelme általában szűk, gondolatviláguk rendezetlen, előadókészségük gyenge színvonalú. Csak kevés volt közöttük, aki önállóan is képes volt kifejteni a tételeket. Indokolni, elemezni csak útmutatás alapján tudtak. Többségük pusztán tényeket, eseményeket sorolt föl — jól, rosszul —, az összefüggések feltárása nélkül. Volt, aki mindkét tárgyból még a póttételeket Is visszaadta. A szak tanárok kénytelenek voltak sokat kérdezni, hogy legalább általános műveltségüket föltérképezzék. A világnézeti kérdésekben, politikai esetné nyékben sem voltak kellően tájékozódva. Hiányos fölkészültségüknek néhányan maguk is tudatában voltak, ezért még jobban elbizonytalanodtak. A munkaadói jellemzésekben csak a képesített óvónők hiányát jelölték meg legfőbb indoknak. Viszont az önálló, tanuláshoz szükséges képességek megítélésében tanácstalanok voltak.« A szakmai vélemény mellé még néhány adat a felvételiről. ötvenketten küldtek be kérelmet, negyvenketten jutottak el a szóbelüg, és har- mincketten kezdik meg az első tanévét. Kilencen két tárgyból is nullás dolgozatot írtak; tizenkilenc felvételizőnek lett nullás a nyelvtan írásbelije. Nyelvtanból és történelemből szerepeltek a legrosszabbul : történelemből egyetlen jeles felelet sem akadt, és tizenegy nullás értékű lett. Lehangoló statisztika ez nagyon. Különösen, ha tudjuk, milyen fontos intézmény kezdetét jelzi az idei felvételi. A megye ugyanis nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy enyhítse Somogybán az óvónőhiányt s könnyítsen a tanulás körülményein is. Sikerült létrehozni a Soproni Óvónőképző Intézet kaposvári konzultációs központját. Sopronból a tanítóképző intézet átvett egy tanárt is, aki a szaktárgyakat tanítja majd. A so&0y udvarias története A kirándulóhely étterme zsúfolva volt: minden asztalnál ültek. Jóképű fiatalember lépett be, s fürkészve körülnézett. Megakadt szeme egy feltűnően szép lányon, aki egyedül üldögélt. A fiú — valamivel fiatalabbnak látszott a nőnél —, engedélyt kért, hogy helyet foglalhasson asz asztalnál. Pár perc múlva már beszélgettek, s mire befejezték az ebédet, a fiú már az udvarlásnál tartott. — Meghívhatom egy duplára a kerti eszpresszóba? — Nem tudom — tétovázott a nő —, hiszen alig ismerjük egymást. A fiú bemutatkozott. Elha- dairta a nevét. Csak a név előtti doktor titulust mondta érthetően. — Ilyen fiatal és már diplomás? Ügyvéd? — Nem. Orvos vagyok. — Igazán? Körzeti rendelő? — Ugyan! Kórház. És megnevezte a kórházat, ahol dolgozik. — Szép foglalkozás. Na. menjünk az eszpresszóba! Beszélni akarok magának a húgomról: szeretném, ha maguknál kivizsgálnák, mert nagyon vérszegény. Elintézné, hogy felvegyék? — A maga kedvéért mindent. — Ne tegyen könnyelmű ígéretet! A húgom egyébként mostanában szörnyen rosszkedvű. Csalódott egy fiúban, rájött, hogy az illető hazudós ... Ugyanabban az üzemben dolgoznak, gyakran voltak presszóban, moziban, a húgom most mégis ki akarja adni az útját. Betérték a presszóba, és egy nagy fa al$tt átló árnyas asztalhoz ültek. Szellő kerekedett, s elviselhetőbb lett a hőség. — Jó lenne egy kicsit autózni! — sóhajtotta a nó. — Nyitott kocsival robogni mesés dolog. — Az a Fiat az enyém — mutatott a fiú egy fehér autóra. — Evisz egy kicsit kocsikázni? — Sajnos, elvesztettem a slusszkulcsomat. — Milyen kár... A felszolgáló az asztalra tette a két duplát, és a nő arról kezdett beszélni, hogy a húga milyen csinos. — Engem csak maga érdekel — mondta érzelgős hangon a fiú. — Pedig másokat nagyon vonz ám... — Például arra a hazudósra gondol? — Igen, akivel egy szobában dolgozik a Harántműveknél. — A Harántműveknél? — Min csodálkozik, doktor úr? — Izé, mert... — Mert maga is a Harántműveknél dolgozik. Sohasem volt doktor... Hogy is lehetne, amikor csak huszonegy éves? — Maga tudta, hogy én?... — Megismertem a fényképről, amelyet a húgomnak adott. Nos, a testvérkém tévedett, amikor megállapította, hogy maga egy kicsit hazudós. Nem kicsit. Nagyon. Okosan teszi, ha felhagy magával. — Megszégyenített. — A hazugságra előbb- utóbb mindig rájönnek! — Abbah'-^vom a hazudo- zást. — És a sluszkulcs, a Fiat? — Az valóban az enyém. — Ügy, Na, Isten vele! A lány elővette kézitáskájából a Fiat slusszkulcsát, beült az autóba. És elrobogott. Palásti Lázsló MAMÁCI A néhai Haída ügyvéd emlékirataiból kikerekedett osztopáni történet után egy újabb »szereplőre« találtam Lipótfán. Itt él, az emlékirat lapjain szinte »legendássá« növekedett Mamád. — Jó szavakkal írt rólam az ügyvéd úr, olvastam magam is — pedig, hátcsak a lelkiismeretemre hallgattam ... Csakhogy éppen akkor hallgatott a lelkiismeretére Mamáéi, amikor mások eltompult erkölcsi érzékkel, hamis eszméktől, és hamis eszményektől vezérelve, a romboló ösztönöknek engedve harácsoltak, öltek... Amikor Hitler azt kiáltotta világgá: »Én felszabadítom embereimet az erkölcs és ész minden gátlása alól...« Amikor Radnóti azt írta versei naplórendjében: »A gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony örült, ha elvetélt ...« — Gyermekeim^ voltak, jó vejem, s ott éltünk az erdészházban Kardosfán. »Balos« érzelmei és származása miatt üldöíl®5 vart a Haida családra. És üldözés mindazokra, akik segítő jobbot nyújtottak az üdözötteknek. — Az én uram parkettás volt, becsületes mesterember. Sokat jártam be Kaposvárra, úgy ismertem meg őket. Rer.- des embereknek ... Már özvegy voltam, s javában állt a háború, amikor megtudtam, mi vár rájuk. Felpakoltam őket hát a kocsira, piacoztam akkoriban, és kihoztam Kardosfára a családot. A család az erdészházban talált menedékre. Mamáéi veje, Simon György erdész és Halda Antal között barátság szövődött... Mígnem a főerdész hírét vette a rejtegetésnek. Egy közeli présház pincéjébe mentették a családot, ott kellett tölteniük az utolsó napokat a felszabadulásig. »Gyötrelmes idők voltak« — ez áll az emlékiratokban. Csak éjszaka jöhettek ki a levegőre, addig penészes hordók között, a hideg pince homályában dideregték ... Simon György családja megmentette őket. — Egyenes embernek tartottam Halda Antalt — mondja Simon György. — Nem csoda, hogy Mamáéi szive is megesett rajtuk. És valóban, a háború után a demokratikus újjáépítés egyik vezetője lelt Kaposváron ... Az akkori napok összetartását a halálig tartó barátság emléke őrzi, meg egy szép aranyóra, amit a család ékszerei között őriz, a hála jele képpen Simon György. Mamáéi nem szereti a nagy szavakat. — Tudom, hogy bajt hozhattam volna a családomra is. De mégis megtettem. Megesett a szívem rajtuk... Az ehhez hásonló, akkori könyörületet egyébként hőstettként tartja számon az élet. Békés öregségben, szeretetben él, főztjéért sokan tisztelik s híres. Hasonlóképpen anekdo- tázó jó kedvéről is. Amikor másra terelődött a szó, törté- netkéiben a vidám mesék, nevetős befejezése bujkált. Hogy »akkoriban« milyen asz- szony volt Mamáéi, senki sem tudta a faluban. Tröszt Tibor mogyi példa más megyéből is azonnal Ide vonzotta az érdeklődő szakembereket: tanulmányozzák a hasznos kezdeményezést. Az intézet időben megadta a támogatást a jelentkezőknek: részletes felvételi útmutatót küldött szét, megjelölték a használható irodalmat és a fontosabb tudnivalókat. Az eredmény ennek ellenére sokkal gyengébb, mint amire számítottak A szakemberek véleménye az, hogy a pályázók nem vették komolyan a felvételit, illetve téves elképzeléseik vannak áltálában az óvónőképzésről. Mire is gondolhatnának másra, hiszen a jelentkezők fele egy-két éve érettségizett. Az is igaz viszont, hogy a 14 legtöbb pontot összegyűjtő hallgató között van régebben érettségizett, egy kétgyermekes családanya is. Jó színvonalon szerepeltek heten Kaposvár, valamint hárman a nagyatádi és ketten a fonyó- di járás óvodáiból. A harminckét hallgató azonban nincs túl a nehezén, mert az igazi próba csak ezután jön helytállni a tanulásban! Az intézet tanárai minden támogatást megadnák az óvónőjelölteknek. A cél, hogy elsajátítsák az anyagot, s valóban képzett — ne csak diplomád — óvónők legyenek. Végső- soron pedig, hogy senki se hulljon ki, mert Somogy óvodáiban szükség van rájuk. Természetesen a megye elvárja a hallgatóktól, hogy ezt •a lehetőséget kihasználják, s jó eredmények felmutatásával bizonyítsák az új intézmény hasznosságát. S legalább ilyen felelősség nehezedik az óvodákra, a vezető óvónőkre Is. Az egész felvételiben ugyanis a legmeghökkentőbb az volt, hogy a pályázók már egy vagy több éve óvodában dolgoztak. S vajon hogyan és mit munkálkodtak a gyerekek között, ha ilyen könnyedén ültek be a vizsgára, ha ennyire »leértékelték« saját munkájukat? Az Új óvodai nevelési program széles körű érdeklődéssel, általános műveltséggel rendelkező, rátermett óvónők munkájára épül: az óvodákban az iskolára fölkészítés jegyében egyéniség- és jellemalapozás történik. A vezető óvónőtől sok függ tehát, hogy mennyire segítik tapasztalataikkal (ha kell, szigorú felelősségrevonással) vagy szabad idő biztosításával az induló pályatársakat. Az idei eredmények alapján fölyetődik még egy gondolat: nem kel- lene-e — amíg kialakul a levelezőképzés mechanizmusa, presztízse — a felvételik elölt előkészítő tanfolyamokat szervezni. Bán Zsuzsa A FRANCIA tájak képein mélázva általában a D’ Artagnanok merész virtusát meg a pókhálós buté- íiák titkát idézi fel az ember. Ami a butéliákat illeti, Burgundiában különösen nagy a becsük. Olyannyira, hogy a burgundiai Morván vidékéről Dijon városának táncegyüttese elhozta Kaposvárra is, és körültáncolták viharos jókedvvel a Latinca Művelődési Központ színpadán, szombaton este. Monsiuer Mónin iskolaigazgató, az együttes vezetője elmondta, hgoy az út záloga egy harmadik helyezés volt, melyet a híres burgundiai szüreti fesztiválon értek el. Részt vettek ezen Lengyelországtól Izraelig csaknem mindenünnen, ahol jó zamatú szőlő terem és erős bor forr a hordókban, s bemutatták a táncos jókedv folklórból merített »példázatát«. Az ottani szép szereplés alapján határozott úgy Burgundia és Dijon városának illetékes magisztrátusa, hogy elküldi lányait s fiait külföldi turnéra, ezúttal Magyarországra. Amit az együttes hozott: az egy századdal korábbi Burgundia — mint mondták: nem is a gazdagabb, hanem a szegényebb Morván vidéke. No, de a folklór ékes tanúbizonysága annak, hogy a jó kedvet nem a dénárok és a tallérok csörgésén mérték Morván felé sem. És nem véletlenül emlegetem annyit a jó kedvet: kevésszer lát az ember ilyen mosolygós, szívvel-örömmel táncoló, kötőt libegtető és facipőben kopogó fiatalokat Facipő! A szünetben csak úgy próbaképpen megemeltem egyet. Minden elismerésem azé, aki ebben a klumpánál ugyan kecsesebb, de nem sokkal könnyebb lábbeliben ropja két óra hosszat. Színes, gazdag ajándékot hoztak Kaposvárra: polkákat, különböző változatban és nagy mennyiségben, s úgy táncolták, ahogyan arra Napóleon hazatért armadájának katonái tanították honfiátrsaikat az európai hadjáratok után. Egyetlen, most már örökké tartó hadizsákmány ez. Ügy járták — a tizenéves kislány és a megtermett ifjú —, ahogyan a múlt század nyolcvanas éveiben még divat volt. Bohókás lendülettel, finomkodás nélkül, éles ellentétben az ugyanabból az országból szétsugárzott szalontáncokkal. Ügy járták, ahogy felgyújtották — híven a .népi tánc hagyományaihoz. Monsiuer Raviot pedig bemutatta az együttest: — Különös összetétel: egyetemisták, középiskolások és munkások. Dijonban tanulnak, dolgoznak. A táncszeretet tartja össze őket. — Igen, ez a közös, a fitos, kék szemű Anettekben és a szakállas, víg tekintetű Miche- lekben és Robertekber. ZENEKARUK, három gombos harmonika és ki vielle játszotta a talp alá való szüreti muzsikát, a polkától a quad- rille-ig. A vielle bemutatásával még adósak vagyunk: tekerő hangszer ez — népi hangszereink között is van megfelelője —, s hangja a citerát idézi, hol vidám, könnyű ritmusban, máskor pedig egészen ősi, szomorú dallamokban. A hegyekbe induló, búcsúzó pásztorok dalban felfakadó borongós hangulatát idézve. I T. T. Felvételi — átlagon alul Nem vették komolyan — Bizonyítani kell Dijoni táncosok, morván táncok SOMOGYI NÉPLAP Keid, 1971. július 20. i 5
