Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1971-07-16 / 165. szám

Jz első félévben Hatszázan utaztak a Cooptouristtal Az idei év az első, amely­ben teljesen önállóan dolgozik a Cooptourist szövetkezeti utazási iroda kaposvári kiren­deltsége. S a második félév­ben minden remény megvan arra, hogy munkájukban, te­vékenységükben fokozatosan megindulhasson a nagykorú- sodás. Az idén hat hónap alatt mintegy hatszáz szövetkezeti tag járt külföldön, utazott az ország különböző tájaira, vagy üdült kultúrált környezetben Hévízen, Harkányfürdőn stb. — a Cooptourist szervezésé­ben. Hét külföldi utat szer­veztek a Szovjetunióba, Cseh­szlovákiába, Ausztriába, Fran­ciaországba és más országok­ba, s ugyanakkor hat 2—4 na­pos belföldi utat is. Az uta­zások többségükben szakmai­ak voltak: egy-egy érdekesebb eseményre, tapasztalatcserére mentek a megye szövetkezetei­ből. A kaposvári kirendeltség »korának« és rendeltetésének megfelelően egyelőre csak a bejelentett igények szerint szervezi meg az utakat, és a fiatal utazási irodákra jellem­ző módon még nem rendelke­zik a valutabeváltás és jegy­kiadás jogával. A második fél­évtől kezdve 'azonban mind több önálló programot állíta­nak össze egyelőre a nyugat­magyarországi túrák és a va­dászati világkiállítás szerepel terveik között, s a szakmai rendezvények mellett egyre több lesz azoknak az utaknak és szervezett programoknak a száma, amelyek a szövetkezeti dolgozók pihenését, szórakozá­sát, kikapcsolódását szolgál­ják. Kiadvány a Balatoni beszélgetésekről Helytörténeti konferencia, 1970 Tetszetős külsőben jelentette meg a Somogy megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya az évenként megrendezett Ba­latoni beszélgetések tavalyi anyagát. A Balatoni beszélgetések, Siófok 1970 — dr. Kanyar Jó­zsef szerkesztésében a helytör­téneti bizottságok országos konferenciáján elhangzott elő­adásokat, hozzászólásokat tar­talmazza. Teljes terjedelemben közli dr. Kanyar József Gon­dolatok szülőmegyém helytör­téneti kutatómunkáiról című bevezetőjét. Olvashatjuk Moí- nár János, akkori művelődés­iügyi miniszterhelyettes meg­nyitó előadásait is, A helytör­ténetírás aktuális feladatairól és országos irányításáról. Ezen­kívül négy előadó foglalkozik még a helytörténet és az is­meretterjesztés kapcsolataival, a helytörténet szerepével a honismereti munkában, s a helytörténet oktatásának jelen­tőségével Somogy megye isko­láiban. Az öt hozzászóló között négy somogyi szakember gondolatai­val, tapasztalataival is megis­merkedhetünk. A függelék pe­dig bepillantást enged a hely­történet-kutatás somogyi mű­helyébe. Érdekes ez a rész, amelyből az ellenforradalom időszakának iskolán kívüli népműveléséről gyűjthetünk adatokat. A hatszáz példányban megje­lenő kiadványt fotók egészítik ki. Ízléses borítólapját Papp János tervezte. Kétnapos nemzetközi úttörőtalálkozó Fonyódon és Balatonszentgyörgyön Cseh, lengyel, NDK-beli és a fonyódi járás úttörőinek részvéteiével rendezik meg a a hét végén a már hagyomá­nyos úttörőtalálkozót Fonyó­don, illetve a balatonszent­györgyi Csillagvárban. A fo­nyódi járási úttörőelnökség, a KISZ járási bizottsága és a Fonyódi Községi Tanács által összeállított program vidám víkendet biztosít a balatoni táborokban pihenő pajtások­nak. Lesz vízisí-, csónak-, és kajakverseny, kézilabda, kis­pályás futball, s a külföldi pajtások összemérhetik erejü­ket, ügyességüket a fonyódi úttörőkével. A szombati tá­bortűz melletti műsorban és a vasárnapi kultúrműsorban mutatják be hazájuk dalait, táncait. A fonyódi járás úttö­rőit a szöllősgyöröki és a so- .mogyvári gyerekek képviselik. AX MSZMP SOMOGY MIGYII IIZOYTIAcANÁK LAPJA XXVII. évfolyam, 165. szám. Péntek, 1971. július 16. Régésztábor Csongrádban A Csongrád megyei KISZ-bizottság szervezésében középiskolás építőtábor nyílt Sövény­házán. A fiatalok segítenek a muzeológusoknak egy középkori monostor feltárásában. A »régésztábor« lakói kéthetenk ént váltják egymást. Nivea -— tízezerszám (Tudósítónktól.) Igen sok a dolog mostaná­ban a Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat kapos­vári Kanizsai úti vegyi fiók­jában. A nyári kozmetikai cikkekből most fogy a legtöbb, s az utánpótlásról folyamato­san gondoskodni kell. Eddig mintegy 90 000 üveg napola­jat és aerolos olajat szállí­tottak ki a boltokba, elsősor­ban a Balaton-partiakba. So­káig nem lehetett, kapni a Nivea napozókrémet, amely­nek licencét megvásárolta a magyar kozmetikai ipar, s Körös-körül szemüveg amelyből most már több tíz­ezer került a fiók közvetíté­sével forgalomba. Jelentős forgalmat bonyolít le a fiók kempingcikkekből, igen kedvelt lett a habszi­vacs-betét és sok fogy el gu­mimatracból is. Sokan keresik most a szi­font, ebből sok van a boltok­ban. Viszont továbbra is hi­ánycikk a habszifonkészülék. Külföldi penge is csak kevés van — pedig nagy iránta az igény —, viszont bőven van Super Figaró. Végül még egy hír. Egy új szappan jelent meg a napok­ban: a neve AMO, s ez Lu­xus, Florette és Parfüm Pá­rizs kivitelben már a boltok­ban is van. Eredményesen lottóztak és totóztak (Tudósítónktól.) Lezárták az első félév ada­tait az OTP kaposvári fiók­jánál. Nem panaszkodhatnak a megyeszékhelyen lottózók közül azok — szám szerint ti­zenöten —, akik ez idő alatt négyes találatot értek el. A totózók között is akadt há­rom szerencsés, aki 13+1-es találatáért felvehette a nyere­ményt. Volt olyan totózó is, aki a 12-es találatáért több mint húszezer forintot vett át a fiók pénztárosától. A második félév sem kez­dődött rosszul. A 27. játékhé­ten egy kaposméröi, a 28 hé­ten pedig egy kaposvári lot­tózón kívül egy inkei és egy iharosberényi fogadó is négy találatot ért el. Egy tolókocsi története Deltas vendéglátás Olcsó kanál — piszkosan Jól tudom, van enyvcskezű vendég, s a teraszról könnyű meglépni a kávéskanál »kísé­retében«. Talán ezért rend­szeresítették az olcsó, fehér műanyagkanalakat a fonyódi Delta étterem teraszán. Azt azonban már nem ér­tem — szóvá is tettem a pin­cérnek — hogy ha többször is felhasználják ezeket a kávé- kavarókat, miért nem mossák el. — így mossák el, láthatja — válaszolta ő is felháboro­dottan, az előző vendégtől örökbe liagyot kávényomokon. A kávé mellé fagylaltot is kértem. — Sajnos, nincs... A fagylalt hiánycikk. Dél­után háromkor, a kánikula közepén! »Deltás« a vendéglátás Pán­toméban ... T. T. Az egyik tokiói szemüveggyár egy kiránduláson forgatható szemüveget mutatott be, amely a fejre helyezhető szerkezet segítségével különféle színárnyalatú napszemüveg haszná­latát teszi lehetővé. Ezek a mai fiatalok! — mondják rájuk sokszor fej­csóválva, de sorjáznak a szív­melengető tettek is. A VBKM Kaposvári Villa­mossági Gyárának 2. számú gyáregységében működik a Ságvári Endre KlSZ-alapszer- vezet. A huszonhárom fiatal szeret kirándulni; jártak már Nagyvázsonyban, Győr és Sopron környékén, a Dunaka­nyarban s Badacsonyban. A pénzt munkával teremtik elő. selejtes szakaszolók szétszedé­sével, hulladékgyűjtéssel. — Januárban a Nők Lapjá­ból értesültünk, hogy egy ba- latonföldvári néninek tolóko­csira lenne szüksége —mond­ja Kaposi Mária KISZ-titkár. — Irtunk a szerkesztőségbe, de már elkéstünk. ígéretet kaptunk, hogy hasonló eset­ben majd minket értesíte­nek. így kerültünk kapcsolat­ba májusban Nagy Gyula bá­csival ... Egyszerű szavak, egyszerű történet. Nagy Gyula bácsi 65 éves. Kistarcsán lakik, s a Budapesti Bőrgyárban volt tímár. Hét éve nem tud jár­ni. ízületes. Hozzátartozó nincs, nevelt lányuk tízgyere­kes. Ha befizet tolókocsira, csak öt év múlva kapta vol­na meg... — Előbb mi magunk akar­tuk elkészíteni a kocsit, de aztán mégis inkább vettünk egyet. Meglevő pénzünkhöz a gyártól kaptunk ötszáz forint hitelt. Autóval mentünk Kis- tarcsára. Nyolcán. A bácsi eddig mankóval csak az ajtóig juthatott, így már messzebb­re: fölkeresheti az ismerősö­ket, s a beszélgetések talán feledtetik a betegségét, visz- szaadják régi önmagát... Egyszerű történet. — Szabad szombatjainkon a tsz-be megyünk dolgozni. Az Északi-középhegységbe terve­zünk háromnapos kirándu­lást ... S. F. Külföldön is ismerik őket Fennállásának 25. évforduló­jához érkezett Tolna megye híres parasztegyüttese, a ma- docsai népi együttes. A Duna- menti ősi magyar falu gazdag folklór-hagyományait ápoló [együttest egyik lelkes alapító­ja, Földes János, a községi ta­nács elnöke vezeti. Az együt­tesnek 350 fellépése volt az elmúlt negyedszázadban, s nemcsak a megyében, de az ország más tájain, sőt külföl­dön is iwroe* saeraatek tarka SOROK Párbeszéd üdülés előtt — Pista, nem jössz az • idén Bulgáriába? — Nem. Bulgáriában tavaly nem voltunk, az idén Franciaországba nem megyünk. Tele van A nudista strand ven­déglője. Az egyik vendég így szól a pincérhez: — Uram, nem tud értel­mesebben beszélni? A pincér széttárja a kar­ját: — Elnézést, de tele van a szóm aprópénzzel. Katona Az egyik katona odaszól társának: — Berci, kérjél te is ki­menőt! Randim van, gye­re velem! — Hát, ha nem fogok zavarni... — Zavarni? Ugyan! Olyan mulyának látszol, hogy ha velem vagy, meg­nőnek az esélyeim ... Tudja már Családi vihar van. Duz­zog az asszonyka. — Ha így folytatod, azonnal hazamegyek a mamához... Tudod mibe fog ez neked kerülni? A férj: — Tudom. A villamos­pénzbe. Intelem Pistikére panaszkodnak a szomszédok, hogy lop­kodja a kert gyümölcseit. Este az apa odahívja ma­gához, és így szól hozzá: — Igazán tudhatnád, kisfiam, hogy a lopás a legcsúnyább dolgok egyike. Azt ajánlom, fiacskám, hogy máskor jobban nézz körül, hogy nem látnak-e a szomszédok! Női dolgok VERA. — Tudjátok, nem bírtam tovább... Mindent el­mondtam a férjemnek. EMMI: — Csodálom a bátorsá- godad... KLÁRI: — Én pedig az emléke­zőtehetségedet ! Skót történet Labdarúgótorna Skóciá­ban. Az első díj egy ser­leg volt, a második helye­zettnek pénzbeli jutalom járt. A mi pénzünkre át­számítva kb. 80 forint. A döntő mérkőzésen az utolsó percben esett egy öngól. Erdőben Fiatal par ül az erdei tisztáson. Beszélgetnek. Egyszer ezt mondja a le­ány: — Jenő. maga Don Jü­ant juttatja eszembe. — Ugvan. Sárika, hiszen ő mór rég halott! — Hát éppen azért! Somoggi Néplap Az MSZMP Soranev megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztöses: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Telefon? 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca S. a. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési dí.t egy hónapra 20 Ft. index: 25 06?. Készüli a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József

Next

/
Thumbnails
Contents