Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-04 / 129. szám

Segítségre szorulnak

B 'L \TON-NÉZŐBEN:

Egy sokgyermekes család gondjairól

fciünirn fekete szemű

tsiiiogo kisfiü kalauzol

a pusztai házak között. Rövid nadrágban, mezítláb fut előttem a tikkasztó délutáni hőségben. Bár homlokán — göndörödő haja alatt — gyöngyözik a veríték, ő dacol a meleggel, és versenyfutást rendez társaival együtt, hogy gyorsabban jelezhesse érkezésemet.

A fehérre meszelt ház ajtajában. egy harminc év körüli fiatalasszony fogad. Négy, most cseperedő kicsi fogja körül, miközben kíváncsi várakozással szegezik rám meleg és ártatlan tekintetüket. Heten vannak testvérek, mindannyian kiskorúak. A legkisebb alig múlt négyéves, de a legidősebb sem éri el a tizenötöt. Miután az egyszerűen berendezett, takaros konyhában a háziasszony hellyel kínál, az apa, Kiglics Imre is megjelenik, nyomában a két kislánnyal. Arcvonása megtört, lázban csillogó fáradt tekintete betegségről árulkodik. Súlyos tüdőasztmája döntötte ágynak még 1967-ben, s azóta mint leszázalékolt nyugdíjas szinte állandó lakója a kórházaknak, szanatóriumoknak. Most is csak rövid időt tölthet családja körében, mert ismét újabb kezelés vár rá a kórházi falak között.,.

Amikor 1964-ben a terebezdi gazdaság dolgozója lett, már nem volt teljesen egészséges, mégis tíz kilométert gyalogolt Nemesdédről minden hajnalban, hogy idejében ott legyen a munkakezdésnél. Bár még abban az évben sikerült hozzájutniuk a jelenlegi szoba-kony- hás kis otthonhoz, a kazánházban és egyéb egészségre ártalmas munkahelyeken a tüdeje gyorsan kimerült. így aztán keresete hónapról hónapra csökkent. Jelenleg is csak 900 forint nyugdíj és a családi pótlek jelenti összes figyelembe vehető jövedelmét a kilenctagú családnak. .

— Csak legalább én tudnék rendszeresen dolgozni — sóhajt fel a fiatalasszony. De hát kire is hagyhatnám a gyerekeket, hiszen^ a férjem is ápolásra szorul. így aztán magamon kívül nem nagyon számíthatok senkire. Sajnos, még azok is nehezítik a helyzetünket, akik tudnának segíteni. — Az anya szemében könny csillan, tekintetéből pedig a bizonytalanság fénye dereng.

Igen, 1900 forintból fenntartani egy olyan családot, ahol mindennap kilenc személyre kell vásárolni, nagyon nehéz. Pedig Kiglicsné ragaszkodik a kicsikhez. Nem akarja, hogy valamikor is elvegyék őket tőle, mert ahogy mondja: eddig szerencsésen felnevelte mindegyiket, ezután is ő szeretné egyengetni útjukat

A gyerekeken milbyf

szűkösen élnek is, meglátszik a gondos anyai kéz. Ha öltözékük egyszerű is, valamennyien szépek, életvidámak és ami talán a legfontosabb: jólneveltek.

— Mégis azt mondják némelyek, hogy elveszem a pénzt a gyerekeim elől — fakad ki ismét. — Csak az a szomorú, hogy ezek közül sokan még egy pohár vizet is sajnálnak tőlük.

A beszélgetés közben az apa több száz kötetes házikönyvtárához invitál, és őszinte lelkesedéssel mondja el, hogyan igyekszik az irodalom szerete- tére nevelni gyerekeit. Esténként, ha összejön a család, a kicsik letelepednek apjuk köré, és feszült figyelemmel hallgatják véget nem érő felolvasásait. Nem egyszer egész regényeket ismernek meg közösen. A közelmúltban pedig egy Magyarország térképet1 vásárolt, hogy megmutathassa nekik az ország tájait, főbb nevezetességeit.

— Ha valamelyik gyerek falu- vagy városnevet hall, rögtön szalad hozzám: »Apuka,

nézzük meg, hogyan tudunk eljutni oda vonattal!« — meséli.

Az ember egy pillanatra el-* érzékenyül, ha az apára gondol, aki még súlyos betegen is képes összefogni bizonytalan jövő elé néző népes családját.

Amikor ismét a megélhetés körülményeire terelődik a szó,

megtudom, hogy a súlyos beteg apa munkaadója az idén még az évenként biztosított 300 négyszögöl illetményföldet is megtagadta a családtól, mégpedig olyan indokkal, hogy senki nem végez huzamosabb munkát a gazdaságnak, s így egy talpalatnyi föld sem jár nekik. Amikor fölkerestem a Böhönyei Állami Gazdaság te- rebezdpusztai üzemegységének vezetőit, enyhén szólva feltűnő volt a közöny a család sorsát illetően. Bár Kerecsényi Károly igazgató csak a véletlennek tulajdonítja, hogy elmaradt a 300 négyszögöl föld kimérése, mert szerinte ekkora földterület nem károsítja meg a gazdaságot... Ám Vörös Lajos, a gazdaság munkaügyeinek irányítója saját igazgatóját cáfolva kijelentette: »Nem véletlenül maradtak ki Kiglicsék a mérésnél.« G tudott a dologról, de . .. És elkezdte sorolni érveit, hivatko; zásait. Beszélt a kollektív szerződés oda vonatkozó pontjairól: szinte minden részletre kiterjedő figyelemmel ecsetelte a körülményeket, csak egyről feledkezett meg: a szabályzatokon kívüli segíteniakarás emberileg szinte kötelező érvényű törvényeiről, vagyis a hét gyermek sorsáról. Sajnos, a vezetőség többi tagja is Vörös Lajos véleményét osztja, mert elzárkózik szinte minden anyagi támogatás lehetősége elől, mondván: a kollektív szerződés erre nem ad módot.

csak a szakszervezet érzi, hogy segíteni kell. Nagyobb ünnepeken ajándékokkal lepik meg a családot, néha pedig gyorssegéllyel tenyhítenek gondjaikon.

A Böhönyei Községi Tanács is kitesz magáért: negyedévenként — néha többször is — 300—400 forintot Utal ki a nél-' küiöző család részére. Kiglicsné most azért küzd. hogy legidősebb gyermekét, aki még általánosba jár, munkára adhassa, mert — ahogyan ő mondja — ha másképpen nem megy, legalább saját erejükből könnyítsenek helyzetükön.

Reméljük, hogy a Böhönyei

Terebezden

Érdekes leleteket ígér a Ságvári-ligeti pálos kolostor

Községi Tanács akár csak eddig, szívügyének tekinti továbbra is Kiglicsék sorsát, hogy. ne legyen bizonytalan a hét gyermek jövője.

K. Varga József

Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak

Évente több tízezer ember indul útnak nyaranta az ország különböző részeiből gépkocsival, autóbusszal, hogy néhány napot vagy hetét a a Balatonon töltsön, üdüljön és szórakozzon. Előtte a legtöbben felkeresik a helyi idegenforgalmi hivatalokat, s tanácsot kémek,- hogy koruknál! megfelelően hol érzik majd legjobban magukat, — no meg szállást és étkezést biztosíttatnak maguk és családjuk számára.

Nagyon sok idegenforgalmi hivatalnak e munkával foglalkozó dolgozója főleg a Balaton mentén újonnan létesült kempingeket, faházakat és sátortáborokat csak hírből, illetve a részükre küldött prospektusokból ismeri. S ha készségesen, udvariasan adtak is tanácsot, hiányzott a személyes tapasztalat, élmény, amelynek birtokában a hozzájuk fordulóknak bátran javasolhattak.

Ezen kívánt segíteni a Somogy megyei Tanács Idegen- forgalmi Hivatala — összefogva a Veszprém megyei hivatallal —, s kétnapos Balaton- nézésre hívta meg az ország idegenforgalmi hivatalainak munkatársait.

Siófokon a sóstói ifjúsági kempingben kezdődött a program. Itt ismertette ér. Fodor János hivatalvezető a látogatás célját, s bemutatta az igen hangulatos, romantikus ifjúsági tábort, amely az elmúlt két év alatt igen szépen kiépült — 2400 ember számára van itt hely —, s környezetével, romantikájával bizonyára nagyon sok fiatalt vonz majd.

— Üdüljön a Balaton déli partján címmel! levetítettek ezután a vendégeknek Siófokon egy színes filmet, amit a Siótour készíttetett, bemutatva mindazt, ami a déli oldalon a Balaton vendégeit várja. A film magyar és német nyelvű kísérő szöveggel készült. Ez volt a premierje, ■

a jövőben kiállításokon, sajtó- tájékoztatókon rendszeresen bemutatják. A befejezéskor felcsattanó taps jelezte, hogy a film a szakemberek tetszését is elnyerte, s ennek láttán bizonyára mások is kedvet kapnak, hogy szabadságukat a Balaton somogyi oldalán töltsék el.

Azután a többi kemping (a zamárdi, a szemesi, a bogiári, és a bélatelepi), majd a Csillagvár megtekintése, másnap pedig az északi oldal nevezetességei várták a vendégeket.

— örülünk a meghívásnak, igen sok élményt, tapasztalatot szereztünk — mondotta dr. Antalffy Gyuláné, a szegedi hivatal vezetője, s ez volt a véleménye a többieknek is

A jövőben a Balatonra igyekvő, hozzájuk tanácsért forduló embereknek így felelhetnek majd:

— Bátran ajánlhatom, magam is jártam ott!

Sz. I*

Sirali Miszliinov, a Szovjetunió legöregebb embere, május 19-én ünnepelte 166. születésnapját. A képen: A falu fiataljai köszöntik Miszlimovot.

Középkori oklevél vezette a régészeket a Ságvári-ligeti (egykor budaszentlőrinci) pál os kolostor nyomaira.' Már a korábbi évtizedekben szóba került a feltárás, de részben anyagiak miatt abbamaradt. A mostani ásatás sok izgalmat ígér a régészeknek. A hagyomány szerint a kolostor olyan magas építmény volt, hogy napnyugtakor árnyéka elért a budai Várig. A feltárás izgalmas momentumhoz érkezett: sírokra bukkantak, és csaknem bizonyos, hogy az egyik, több száz éve itt pihenő tetem neve ismert az adománylevélből. Az Országos Műemlékfelügyelősé,g nagy gonddal tárja fel a területet, hiszen több műhelyt sejtenek a romok alatt, így többek között fazekas, szűcs, kovács szakmákra utaló munkahelyeket.

MAREK ANTONI WASILEWSKI:

A férfiasság forrásvize

Valaki csöngetett. Biztos voltam benne, hogy a feleségem jött meg a nyaralás- ból, és vidáman, ugrálva jutottam az ajtóhoz. Kinyitot- tám. Egy szakállas-bajuszos alak állt előttem, és felém tárta karját.

Mielőtt megkédezhettem volna tőle, hogy mit akar, már magához ölelt és csókolgatni kezdett.

— Jaj, cicuskám — mondta kedves bariton hangon —. már úgy vágyakoztam utánad.

— Bocsánat — dadogtam kibontakozva karjából. — Miről van szó, uram? Egyáltalán: ki maga, az ördög vigye el — kérdeztem, és közben törölgettem az arcomat a szakállas nyálától.

— Te uramnak nevezel engem? — nevetett a szakállas.

— Kérem, én egyáltalán nem ismerem önt.

—1 Hogyhogy? En vagyok Danuska, a te édes Danus- kád! A feleségedét nem ismered meg?

Elbámultam, és azt hiszem csak annyit rebegtem, hogy »Hee?«

— Na, hát nem érted? En vagyok a te kincsecskéd. Látod, elküldtél a Swietokrzys- ka hegyekbe, ahol tudod, a férfiasság forrásvize van. Ittam belőle, amennyit csak bírtam, és egy kicsit elváltoztam, de te azért szeretsz engem. Mindig azt mondtad, hogy szeretni fogsz, bármi is történik...

— Bármi? — ismételtem meg. — Nem is tudom, mit mondjak! Igen! Legyen szíves, uram, akarom mondani: gyere lelkem, hadd nézzelek meg közelebbről is!

— Na, hallod, úgy bámulsz rám, mint a farkas Piroskára.

— Mint a farkas az erdészre.

— Na, na... Ne nézz már olyan fenyegetően a te Da- nuskádra! Rögtön megcsinálom a kedvenc borsós omlettedet és megvetem az ágyat.

— Iigen — dadogtam —, valóban kedvem kerekedett a borsós omlettre.

Néhány pillanat múlva már ott volt'előttem az asztalon egy tányér, a tányéron valami, ami a leégett lábas fenekére emlékeztetett.

— Mi ez? — kérdeztem, amikor a megszenesedett valami megcsikordult a fogam alatt.

— Egy kicsit odaégett, ugye? De tudod, én most fér- iiasabban főzök. Egyél csak, egyél! A szén nagyon egészséges, és értékes. Tudod, mennyi devizát kapunk a szénért?

— De hol van a borsó? — kérdeztem.

— Ne légy olyan kicsinyes, mint valami vén agglegény! Menj, feküdj le, rögtön jövök én is, csak letusolok!

— Talán inkább a nyugágyban alszom — javasoltam.

— Na hallod — mondta a szakállas. — így fogadod a feleségedet, amikor a nyaralásból megérkezett? Érzem, hogy megcsaltál.

Amikor .a szakállas befészkelte magát az ágyba, így szólt:

— Tudod mit? Nem szeretném, ha nem egymáshoz illő pár lennénk. Krynicában, ha nem tévedek, van egy forrás, amelynek a vize a nőiességre hat. Utazz el oda, és idd tele magad, ahogy

csak bírod, talán akkor valami változás áll be nálad is, és kedvesebb leszel a te Danusádhoz.

Felugrottam, és egy óra múlva már el is utaztam. Krynicában egy huszonöt literes demizsont megtöltöttem azzal a forrásvízzel, és mivel nyugtalan voltam, másnap már vissza is utaztam.

A feleségemet egy pasassal találtam, csak leborotváltatta a szakdllát és bajuszát.

—* ö a Franio — mondta a feleségem. — Ismerkedjetek meg! Köszönd meg Franio úrnak.

— Köszönöm — mondtam udvariasan —, de még mm tudom, mit köszöntem meg.

— Franio úr ismét asszonyt csinált belőlem. Hozott nekem abból a forrásvízből. Megittam, és látod, hogy milyen lettem.

— Nagyszerű — mondtam —, de Franio úr nagyon sápadt.

— Mert nagyon sokat fáradozott! Köszönd meg Franio úrnak!

— Thank you — mondtam.

— Akkor már én megyek is — mondta Franio úr, és sietett az ajtó felé.

Sokáig integettem neki az ablakból a hydroterápiai csodáért. Megmentette a házasságunkat

Fordította; Bába Mihály

SOMOGYI&£P£AP|

Maiak, WL itata* 4 J

P

5