Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-26 / 148. szám

Hiányérzetünk támad S ok szó esik nálunk gaz­dasági ügyeinkről. Megtanultuk, hogy lé­tezésünk anyagi alapokon nyugszik, s ezzel nem lehet tréfálni. Ha jobban akarunk, s szeretnénk élni, nincs más választás, törődni kell a javak megteremtésével, mindazzal, ami ezzel összefügg. Több ez, mint a hajdani ősi ösztön, a megélhetésért folytatott harc, az állandó küzdelem a lét- fenntartásért. Hiszen ma már a leggyengébb közös gazda­ságban is több a gép, na­gyobb a termelési biztonság, a javak bősége, mint az egy­kori uradalmakban. A gazdaság és gazdálkodás köznapi té. a lett. Fórum mű­sorok, újságoldalak, könyvek és folyóiratok legfőbb monda­nivalója. S ez így van rend­jén. Nincs út visszafelé. Öröm­teli gondunk ez naponta. És mégis hiányérzetünk támad, amikor beszélgetni kezdünk falusi, városi vezetőkkel, s azt tapasztaljuk, hogy csak gaz­dasági kérdésekben járatosak, s addig lelkesek, vitatkozók, amíg erről folyik a szó. Hely­ségük kulturális lehetőségei­ről, adottságairól már keve­sebb mondanivalójuk van. — Jól ismerik — évekre vissza­menőleg — például a közös gazdaságok eredményeit, a beruházások számadatait, de a község, a város »művelődési térképe« ismeretlen előttük. Ritkán kerül olyan napirend a vezető testületek elé, mely a gazdaság és kultúra össze­függéseit, kölcsönhatásait vizs­gálná. Nem valami erőltetett kap­csolatról van itt szó. Pártunk X. kongresszusa tömören így fogalmazott: »Társadalmunk szocialista fejlődésének alap­kérdése a dolgozók általános Lobogó, tiszta akarat Három fiatalember, Kovács Imre, Máté Sándor, Szabó Gyula. Négy hosszú év, az is­kolapad, a diákélet ezer apró emlőre köti össze őket. És még valami: a Balatonboglári Mezőgazdasági Szakközépisko­lában 18 évesen együtt vették fel őket a pártba. Múltidézés. Mikor a kongresszus határozata meg­született, fölkeresték Gál La­jos tanárt, az iskola alapszer­vezetének párttitkárát. Együti kérték a tagfelvételüket. — Ismerem mindhárom gye­reket — mondja most Gál La­jos —, és őszinte örömmel fo­gadtuk jelentkezésüket. Imre a KISZ-szervezet csúcstitkára volt, a második félévben adta át a »stafétabotot« egy máso­dikos fiatalnak. Sanyi és Gyu­la KISZ-vezetőségi tag. Április 23. Forgatjuk a jegy­zőkönyvet. A pártalapszerve- zet ezen a taggyűlésen a KISZ munkáját értékelte, és döntést hozott a tagfelvételi kérelmek ügyében. A sorok mögött egy­re határozottabban jelennek meg ők hárman. Egyik aján­lójuk a KISZ-szervezet. A ró­luk alkotott vélemény elsősor­ban a KISZ-vezetőségben vég­zett munkájukat méltatja. — Minden évben rendszeres nálunk az ideológiai oktatás. — A lényeket rögzítő íráshoz így kapcsolódnak a párttitkár gondolatai. — Tulajdonképpen nem is oktatás ez, hanem vi­tafórum, ahol mindig aktuális gazdaságpolitikai, bel- és kül­politikai témákról esik szó. Ezek a gyerekek véleményük­kel, hozzászólásaikkal bizo­nyították materialista világ­nézetüket, és azt, hogy gon­dolataikat áthatja a szocia­lista közösségi szellem. Ez a legfőbb jellemzőjük: igen jó közösségi emberek. — Arról tanácskozunk, ho­gyan dolgozik nálunk a KISZ — így mondta akkor a tag­gyűlésen Torma István, az alapszervezet egyik tagja. — Én azt hiszem, hogy há­rom fiatal tagfelvételi kérel­me, az alapszervezet ajánlata a legszebb feletet adja erre a kérdésre. — Ilyen fiatalokra lenne szükségünk. Sokra! — Pados József igazgatóhelyettes, Ko­vács Imre és Máté Sándor másik ajánlója mondta akkor ezeket a szavakat. Az alapszervezet ezen a na­pon három 18 éves fiatallal erősödött. Már nin­csenek együrt. Hármójuk kö­zül az elutazás előtt Szabó Gyulával találkoztam. A hu­szonkét érettségiző közül egye­dül ő lett jeles rendű. Az in­dítóokokat próbáltam keresni Halk szóval beszél. — Hatan vagyunk testvérek. A bátyáim — a legidősebb negyvenegy éves — mind párttagok. Apám is az. Olyan nevelést kaptam, hogy tulaj­donképpen saját magam ala­kíthattam ki világnézetemet, persze segítettek és jól segí­tettek ebben a szüleim, a csa­ládom és a tanáraim is. Kezdettől barátok voltak. Már régen eldöntötték, hogy ha elérik a korhatárt, kérik tagfelvételüket. — Hogy örültünk, amikor a kongresszus meghozta a hatá­rozatot. hogy tizennyolc éves kortól lehet jelentkezni! A történet folytatása is­mert. Az érettségi bizonyít­vány átadásával együtt, ünne­pélyesen kapták meg tagköny­vüket. Hogy mit éreztek alt­kor? — Örökös emlék marad. Az ember nem is tudott megszó­lalni. Mert a tagkönyv igen nagyfokú bizalmat is jelent. Nekünk most bizonyítani kell. Saját magunk és a többiek előtt, akik megbíztak bennünk. Nem akarunk szégyent hozn= rájuk. Ketten szeretnének tovább tanulni, egyikük dolgozni megy. Ütjaik szétváltak. De négy hosszú év, a diákélet ezer apró emléke köti össze őket. És még valami: tizen­nyolc évesen együtt vették föl őket a pártba. Vörös Márta műveltségének emelése és szakképzettségének növelése.« Amiből az is következik, hogy sok még a tennivaló. Ahhoz, hogy a tudomány eredményei, korunk technikai vívmányai társadalmi eszményeinknek megfelelően szolgáljanak ben­nünket, nem elég az iskolai oktatásra, az intézményes kép­zési rcndszerro hagyatkozni. Hiszen ezek hatósugara még nem ér el egyformán minden­hova. Gondoljunk csak az osz- -tatlan rendszerű, képesítés nélküli tanerőkkel küszködő iskolákra, ahonnét alig jut el gyermek a középiskoláig, még kevésbé az egyetemig. A kultúra, mint költségve­tési tényező, ma már nélkü­lözhetetlen és szerves része a gazdálkodásnak. Összegszerű­leg igen számottevő arányt képvisel például a tanácsi számvetésben, az éves és kö­zéptávú tervekben. Sokkal ke­vésbé érezni a jelenlétét a vállalati, szövetkezeti, intéz­ményi tervek között. Mintha nem mindig értenék egyfor­mán a kultúra fogalmát. Néha leszűkítik, máskor indokolat­lanul kibővítik a praktikus cé­loknak, a vezetőik egyéni haj­lamainak és érdeklődési kö­rének megfelelően. Olykor csak a reprezentatív vacso­rák, ünnepségek, néhány ve­zető ember külföldi útjának, vagy a jól játszó labdarúgó­csapat kirándulásának fedeze­tére szolgál. A gazdaság és kultúra egvütthangzása — túl az emlí­tett költségvetési mutatókon — ma még ritka dolog. S még ritkább, hogy úgy essék szó róla, mint a kiteljesedő szo­cialista társadalom alapvető tényezőjéről, a kiművelt em­berfők sokaságának igényéről. Még mércének is nagyon pontatlan ehhez. Hiszen a tu­dat változását, az emberi mű­veltség jszínvonalát nyomon követni a legnehezebb. Leg­többször — így mentegetőzünk — idő sincs rá. Ehhez vajmi keveset nyújtanak az alkalmi és csak reprezentatív jellegű fölmérések, s nem adhat er­ről hű képet a statisztika sem. P edig sok ilyen »zár­számadásra«, helyi ösz- szegezésre volna szük­ség a kultúra területén is. Ügy, ahogy azt évről évre megteszik a gazdasági életben, amikor felmérik az eredmé­nyeket és megszabják a jövő feladatait. T. P. Megyei körúton a lengyel küldöttség A Wincenty Chelchowski vezetésével megyénkben tar­tózkodó lengyel tanácsi kül­döttség a kaposvári látogatá­sok után tegnap délelőtt föl­kereste a Kaposvári Ruhagyár kadarkúti üzemét. Lábodon megtekintette a művelődési házat, az egészségügyi közpon­tot, lerótta kegyeletét a bolgár hősök emlékművénél. Lábod- ról Nagyatádra utazott, ott meglátogatta a konzervgyárat. Nagyatádon a járási hivatal elnöke tájékoztatta a küldött­ség tagjait a hivatal munká­járól. Csokonyavisontán az új könyvtárat nézték meg a ven­dégek. A küldöttség pénteki prog­ramja a barcsi Vörös Csillag Tsz-ben tett látogatással feje­ződött be. Szombaton és va­sárnap szintén a megyét járja a küldöttség. Elsősorban a me­zőgazdasági üzemeket tanul­mányozzák. Ma a balatonsza- badi termelőszövetkezet és a Balatonújhelyi Állami Gazda­ság látja vendégül a lengyel küldötteket, vasárnap délelőtt a Balatonboglári Állami Gaz­daságba mennek, délután pe­dig kötetlen program kereté­ben megtekintik a Balaton- pa- 9t. Két milliárd forint fejlesztésre A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének dolgozói a múlt évben 294 millió forint nyere­séget fizettek be az államnak. Termelési eredményük 959 ezer tonna kőolaj és 169 miliő köbméter földgáz volt. A szeged—algyői szénhidrogén-lelőhely fejlesztésére a múlt év december 31-ig mintegy 2 milliárd forintot fordítottak. Képünkön: A földgázüzem új tornya. Gombaértő — életmentő Piaci beszélgetés A kaposvári piacra ezekben értő távozása után előveszik a a napokban olykor húsz mázsa gomba is érkezik. Közeli fal­vakból, környékbeli települé­sekről hozzák az asszonyok. A piac fedett részén árulják. Kö­zöttük ott jár a szakértő, Szentpáli Lajosné. Máskor meg a férje teljesít »őrszolgá­latot«. — Vizsgát tettünk a felesé­gemmel, úgy lettünk a gom­bák szakértői — mondja Szentpáli Lajos. — Én éppen tizennégy esztendeje. — Hogyan kezdődött? — Nehezen. Az első nap rögtön tíz kilogramm gomba árusítását kellett megtiltanom. S azóta is előfordult ilyen eset. — Hogyan fogadja az árus a tiltást? — Néha haraggal. Csak a re­mélt bevétel elutasítását hall­ja. Nem gondol arra. hogy a tiltás emberi életet óv. Nem­egyszer előfordul, hogy a szak­Elkészüli* a kollektiv szerződés A SOMOGY—ZALA me­gyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál februárban kezd­tek a kollektív szerződés el­készítéséhez. A vállalati és szakszervezeti megbízottak­ból négy fős szerkesztő bi­zottságok alakultak, azok dolgozták ki az egyes fejeze­teket. Figyelembe vették az I960—70-es kollektív szerző­déssel kapcsolatban elhang­zott bírálatokat is. A meg­szövegezett 'tervezet a szak- szervezeti bizottság elé, majd a szakszervezeti tanácshoz került. Az elfogadott terve­zetet a dolgozók megvitat­ták — harmincegy munkás- gyűlést tartottak, kilencven kiegészítő javaslatot tettek. A szakszervezeti bizottság döntött, mi kerüljön be a javaslatok közül a kollektív szerződés tervezetébe. Végül ülést tartott a szak- szervezeti tanács, ahol Fehér József, a vállalat igazgatója ismertette az elfogadott ki­egészítő javaslatokat: a teli fagyszünet díjazása (koráb­bam idénypótlék volt), az időjárás okozta kiesés ledol­goztatását a vállalat túlórá­ban számolja el, de ez nem számít a túlórakeretbe, az éjszakai pótlékot tíz száza­lékról tizenötre emelték, kül- szolgálatos dolgozók az uta­zás ideje alatt is díjazásban részesülnek, a nyereségpré- miumban részesíthetők köre szűkül, a vállalatnál töltött harminc év után féüiavi fi­zetést kap jutalmul a dolgo­zó, harmincöt év után két­ezer forintot, a munkaruha kihordási idejét csökkentik, valamennyi nő gyógycipőt kap, az ifjúmunkások fizetese — ha jól dolgznak — az első három évben is évről évre emelked­het. A szakszervezeti tanács, az ötvenhét tagú választott testület jóváhagyta a kiegészí­téseket, s felhatalmazta Balogh Ferenc szb-titkárt a kollektív szerződés aláírására. A kollektív szerződés három fő fejezetből (munkaviszony; munkaidő; pihenőidő; munka díjazása, juttatások), négy sza­bályzatból (törzsgárdaszabály- zat, újítási szabályzat, munka- védelmi szabályzat és munka- verseny-szabályzat) és tizen­három mellékletből álL A • törzsgárdaszabályzatot most dolgozták ki először. Részletesen, pontokba szedve szerepelnek a jogok és a köte­lességek. A vállalat törzsgár- dajelvényt rendszeresít négy fokozatban: ötéves jogfolyto­nos munkaviszony után bronz, tíz év után ezüst, tizenöt év után arany, húsz év után ba­bérkoszorús arany fokozat jár a dolgozónak, és 200, 300, 400, illetőleg 600 forint pénzjuta­lom, valamint egy, két, három, öt nap jutalomszabadság. Háromszázezer forintot for­dít a vállalat a dolgozók la­kásépítésének segítésére. HUSZONKILENC gyár és két javítóműhely tartozik a vállalathoz. A kollektív szer­ződés kilencféle munkarendet tartalmaz, a gyárvezetők a gyári bizottság bevonásával a helyi körülmények figyelem- bevételével választhatják ki a megfelelőt, tekintettel lehet­nek a dolgozó nőkre, a vasúti szállításokra stb. A kollektív szerződést ha­marosan minden brigádhoz el­juttatják. ft* F. »rejtett tartalékot«. S ez több­nyire nem ehető gombákat je­lent. — Hogyan akadályozzák meg a »pult alól árulást«? — Egyszerű a módja. Tíz­percenként ellenőrzünk. A következő kérdés nehezen születik meg. Mert elgondol­kodtató az. hogy akadnak olyan emberek, akik pár fo­rintnyi nyereségért a vásárló életét kockára teszik. — Szerencsére a szedők és az árusok nagy része nem ilyen. Régi gombás. Ezek gyakran ide, helybe hozzák az árut, vizsgáljuk meg. A szen­nai Vendélné, Gibicsár István­ná Szépiákról.. Ismerjük egy­mást régóta. Vigyázni kell, hiszen olykor alig lehet megkülönböztetni a jót a rossztól. — Ilyen például a susulyka és a szegfűgomba. Az előbbi mérges, az utóbbi ehető. A szárukról lehet felismerni eze­ket. — Melyik a »bolondgom­ba«? — Van ilyen, de ez termé­szetesen a népies neve. A ti- nórú fajták mérgezőek. S ez itt, ezen az ábrán a galóca, melyet »gyilkosnak« szokás emlegetni. Könyvet tart a kezében. A címe: Ehető és mérges gom­báink. — Somogy az ország egyik legjobb gombatermő megyéje — szól közbe Szentpáli La­josné, aki nyugdíjban van már. Mint szakértő azonban aktív. — Melyik a legjobb gomba? — Ízlés dolga. Szerintem a legízletesebb a császárgomba. Egyébként minél több fajtából készül az étel, annál jobb ízű. — Meddig tart a szezon? — Hivatalosan április else­jétől november végéig. De volt rá példa, hogy decemberben is vizsgáltam gombát. Késői las­kagomba volt. A legkoraibbak viszont a kucsmát viselők. No meg a szentgyörgygomba. — A gombaszakértő gomba- szeretö-e is egyben? — Igen. Jo'iib ez, mint a hús. Egy utolsó kérdés Szentpáli Lajoshoz: — Mit szerzett legtöbbet a tizennégy év alatt? — Haragost. L. L. Nem juthat senki, tisztességtelen előnyhöz . A közvélemény elítéli az ügyeskedőket, s mindig nagy a felháborodás, amikor sikerül nyakon csípni az ilyeneket. A megyeszékhely tanácsának leg­utóbbi ülésén halk szenvedély­nél tette szóvá egy ősz hajú asszony: vigyázat, vannak, akik most ássák a házuk előtt az árkot a vízvezetéknek. Amikor ötszáz meg négyszáz forintokat fizettek a Pázmány Péter, a Hegyi utcában lakók, s ásót-lapátot fogva izzadtak az árok kiásásán, ők nem kí­vántak részt venni az utca lel­kes munkálkodásában. Most vezetik be házukba a vizet, úgy gondolva, hogy társadalmi munka, hozzájárulás nélkül is vízhez juthatnak. Ez sokkal kisebb gond, kevesebb fárad­ság, k ha engedik, akkor ke­vesebb költség is. Később egy másik tanácstag is hozzászólt a témához, mert annak idején a Kelet-Ivánf.' utcában járta a házakat, r igyekezett meggyőzni a csalá­dokat arról, hogy anyagi áldo­zatot is hozzanak a jó ivóví­zért. Ahogy ő megfogalmazta, már cpak azért sem szabad en­gedni, hogy az ügyeskedők győzzenek, mert ez mint a víz a partot, úgy alámossa a tár­sadalmi munkát végzők, a pénzzel is hozzájárulok lelke­sedését, bizalmát. Ha neki pél­dául újra vállalnia kell szer­vezést, nem szívesen indul el, ha olyan példákat dörgölhet­nek az orra alá: ez is meg­kapta a vizet ingyen meg az is. Éppen ezért a városi ta­nács osztályainak figyelmébe ajánlotta, tartsák rajta a sze­müket az ilyen utólagos je­lentkezéseken, s ugyanúgy fi­zettessék meg az ötszáz és a négyszáz forintokat, mint a többiekkel. A tanácstagok helyeslő mo­raja bizonyította, hogy min­denki egyetért az interpellá­ciónak beillő két felszólalás­sal. S kielégítő volt a válasz i költségvetés vitájának lezá- ásakor: mindenki köteles negfizetni a vízbekötési hoz­zájárulást, nem juthat senki tisztességtelen előnyhöz a töb­biek rovására! L. G. SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1971. június 26. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents