Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-20 / 143. szám

Hfisz mázsa szennyes a fejadag Visszavágyott a régi közösségbe SzöW+bor « borszőlő Éles kanyarban fordul • targonca. Rajta kék és fe­hér batyuba kötött szennyes kupacok. Ugrik a mutató mindjárt két éra. Hamarosan váltás lesz a megyei kórház mosodájában. Most nincs nagy meleg Itt a tágas helyiségben, kellemesen langyos a levegő Héjjá* János mosoda vezetővel járjuk a termeket 1959 óta dolgozik itt — Amikor ide jöttem, tizen­négy munkás dolgozott 180— 190 mázsa ruhaneműt mostunk havonta. Ebből 12—14 mázsa jutott egy emberre. Ez meg­felelt az akkori igényeknek. Ma viszont már ezerkétszáz ágyas a kórház, így a mun­kánk is több. A múlt hónap­ban például 603 mázsa volt. Ma 20—22 mázsa textília tisz­títását végzi el egy munkás. A mosodák központilag sza­bályozott legmagasabb létszá­ma negyvennyolc lehet Itt harmincötén vannak. Nem le­pődöm meg, amikor Héjjas János az arányt Is megmond­ja: a harmincöt dolgozó között csak három férfi van. 1930—31 óta üzemel a mo­soda. A fejlődéshez a létszám emelkedésén kívül szükség volt még új, »többet tudó« gépek beállítására la. Tiz éve még kizárólag kézi vasalót használtak. Igaz, ma is akad még kettő — a nővéreik köté­nye ettől lesz szép. A többit már kiszorították a félautoma­ta vasalógépék. Egy másik te­remben már nyoma sincs a múltnak, öt higiénikus gép tompa moraja hallatszik. A korszerű berendezések első példányát három éve, az utol- -sót tavaly állították üzembe. "Egyszeri betöltéssel körülbelül egy óra alatt 57 kiló textíliát mos ki egy gép. A művelet egyszerű: a nagy, fényesen csillogó henger egyik oldalán beteszik a szennyest, beállít­ják az időt, majd annak letel­tével a másik oldalon kive­szik a szárításra és vasalásra kész hófehér textíliát Lent ömlik a fehéren csillogó hab. Kísérőm azt mondta, hogy nagy lesz a panes. De kár lett volna cipőt váltani, csak ki­sebb tócsák vannak.. A fal mellet három nagy teljesítményű centrifuga. Ügy becsülöm, három kicsi elférne egyben. Ennek megfelelő a be­fogadóképességük is. A ruháik 25—30 száza­lékos víztartalommal már elég szárazak ahhoz, hogy vasalni lehessen őket legalábbis az ágyneműt A másik oldalon már szárazon hullanak az asztalra. Egy gyűrődés sincs rajtuk. Az asszonyok villám­gyors mozdulatokkal osztá­lyozzák, kötegbe rakják őket. A gombos darabok 50—60 fo­kos szárítógépbe kerülnek. Az alulról fűtött gépóriásba szel­vényenként 100—150 kiló fér. Egy óra múlva már a vasaló­gép alatt nyerik el végleges formájukat Nagyon megváltozott ez a munka. Tisztább, könnyebb lett Szeretnek is itt dolgozni az emberek. Pedig a fizetésük alacsony. Sokkal kevesebbet kapnak, .mint az Iparban dol­gozók. De jó a közösségi szel­lem, a dolgozók fele törzsgár­da tag. Tíz-húszonhat éve ott vannak már. Tábori Irén hu­szonegy éve végzi ezt a mun­kát Megbecsülik. Május 1-én ő is ott volt a díszelnökség­ben. Most jutalomszabadságot kapott Talán nem tipikus eset. de az is elfordult, hogy aki elment, visszavágyott a rég', közösségbe. Biczó József né 16 év után máshova ment dol­gozni. Egy hónap múlva újra köztük volt — Megszoktam a munka­társaimat — mondja. — A bérrendezéssel pedig a fizetés is több lesz. Ketten továbbképzésen vesz­nek részt Jer gél Józsejné most készülődik a vizsgákra. Novemberben eldől, hogy lesz-e belőle szakképzett mo­sómester. Két szocialista brigád van. Sok társadalmi munkát vállal­nák. Tavaly három napig ta­karították a gazdasági épüle­tet Mentek az első szóra. Mindig lehet rájuk számítani Héjjas János ezt külön, ki­emeli. Példát is említ — Tavaly nyáron nyolc-tíz hiányzás volt egyszerre, a sza­badságokat pedig ki kellett adni. Túlóráztunk. Máskor meg vízhiány voh. Vasárnap is bejöttek az asszonyok. Merj a munkának mennie kelL Előadásokat, politikai okta­tásokat tartanak. A lehetősé­geket azonban nem tudják mind kihasználni, mert a dol­gozók fele vidéki. A munká­juk viszont megmutatja, hogy milyen nagy az összetartás Régen csak hetente egyszer adhatták le az osztályok a szennyest. Most bármikor. így nem az osztályokon gyűlik a piszkos ruha, és elkerülik a fertőzéseket Nagy segítség a sebészetnek, hogy naponta lehet ágyneműt húzni. A mű­tősruhákat soron kívül mos­sák. hiszen bármikor történhet baleset, és a steril öltözék nélkülözhetetlen. A fejlődés nem állhat meg. A kórház már kinőtte a moso­dát Écsy László főmérnök a tervekről beszélt — 1972—73-ra tervezzük a mosoda teljes rekonstrukció ját Erre tízmillió forintot szánunk. Az új épületben teljesen új gépek lesznek. Az NDK-ból szoba nagyságú be­rendezéseket hozunk. Ezek mossák, centrifugázzák, majd félig szárazon adják a text! liát A fejlesztési tervek már készen vannak. A jövő év második felében elkezdik meg­valósításukat. Aranyos Margit Keurush és Kőröshegy iyg he« 1082-ben — I. László korá­ban — egy hivatalos oklevélen ott a település neve, ilyen for­mában: Keurushyg. S egy 1102-ben keltezetlen Caurusi. S ma így írják: Kőröshegy. A csúcsíves, XIV—XV. szá­zadban épült templom — ha beszélni tudna — de sokat me­sélhetne! De hallgat a gótikus építészeti emléknek egy kissé súlyos, inkább román kori vas- kosságot idéző épület. Az abla­kok tekervényei, a boltívek vi­szont a reneszánsz embernek az építészetben is tökéletest — és mégis játékosat — alkotni vágyását éreztetik. Miről is mesélhetne a temp­lom? Akár a szabadságharc epizódját is feleleveníthetné. Látszatra mulatságos, ám ak­kor életre-haláira kellett gon­dolni. Ezért súlyos az a bizo­nyos kőröshegyi hallgatás. A horvát bán, Jellasich csapatai jártak a közelben. A kőröshe­gyiek elődei levágatták a ka­kasokat, s napokig nem húzták meg a harangkötelet, csakhogy az ellen rá ne bukkanjon a településre. Rejtett falu volt ez, a Lues­tető ég, Gyugyhát közötti völgyben húzódott meg. Kez­detben csak néhány porta. Le­het, hogy már akkor felkapta a hír szőlőjéről, boráról? Talán a templom őrei, a ferences- rendi barátok is húztak oly­kor-olykor egyet a cserépkor­sókból ... Lássuk az első Írásos emlé­ket a szőlőtermesztésről! Néhai jó Bél Mátyás rótta a sorokat papírra Notitia Hungáriáé... című művében. Dicsérve a fa­lut nemcsak szép fekvésű templomáért, hajdani kolosto­ráért, de az egész megyébe« hires szőlőműveléséért is. Szőlő, bor. Ezen a hegyes, köves, homokos vidéken egy­kor talán az életet jelentette az ittenieknek. Tálán azért is vé­dekeztek olyan kétségbeesetten 1878-tól 1890-ig a filoxéra el­len. S aztán — nyelvet öltve a pusztulásnak, a fenyegetésnek — újra telepítettek. A régi világ­ról már csak a dézsmapince árulkodik. S az emberek emlé­keznek egy de­resről is: őseik­től maradt rá­juk, míg vég­leg el nem tűnt. Az egykori ősök »hegedű­nek« emleget­ték. Talán azért, mert sokszor elhúz­ták rajta a mogyorófasu­hángokkal a szegényember nó­táját S az egykori életet jelentő szőlőtermesztés? Ma is ugyan­azt jelenti-e a falu életében, mint valaha? A Jobblét Termelőszövetke­zet irodájában gyűlnek az ada­tok. 1963—64-ben telepítettek szőlőt Százötven holdat. A gé­pekre költöttek kétmillió fo­rintot Hatvan vagon terméssel számolnak, hárommillió forint lesz a szólő értéke. Közel 2000 mázsát a tsz-ben dolgoznak fel. Növelték a tárolóterületet, vettek egy Horizontál présgé­pet, s egy palackozó gépsort is. A panaszuk? »A gépek konstruálni nem a mezőgazda», ság igényeihez igazodnak. A gépeket inkább sík területre tervezték, mint dombra. Pe­dig a szőlőt többnyire hegyes­dombos vidéken termesztik« — így Bödök Lajos elnök. S a munkaerő? Metszési és szüreti időszakban nyolcvan­száz ember kall. Máskor har­minc. A két periódusban saját Az idei termésben ígéret van. alighogy egy pohárral felhaj­tottak, azt mondja a gazda: — Hideg ez a bor! Még a fogat is rontja. Elértették a vendégek a sza­vak mögött rejlő titkos mon­dandót is. Továbbmentek egy pincével. Velük természetesen a volt vendéglátó is. Ott meg azt mondja: — Ez igen. Ez a bor szinte melegít! Arra is sokan esküsznek, hogy »nóta van a kőröshegyi olaszrizlingben«. S olykor-oly­kor egy-egy pinceszeren még a hegedű is előkerül. S a kísére­tet a kereplők adják, melyek máskor a madarak riogatására szolgálnak. S a szaporább, dolgos na­pok? Bessenyei György agro- nómus a régi paraszti mondást idézi: »Ha állandóan a szőlő­höz dörgölődzik az ember, ak­kor lesz csak jó termés.« Vagy­is, hogy minél több napot tölt el a munkával. Mert munka sok van ezzel a növényi kultú­rával. Vannak, akik bizonyít­R ep íif if gépeltérítés, diplomatarablás A kapzsi konzul esete Az egyik nagy világnyilvá­nosságot kapó diplomatarablás szenvedő főszereplőjének, Joa­quin Waldemar Sancheznek, Paraguay állam Izuzagio vá­roskában állomásozó konzuljá­nak kiszabadulása után na­gyon sokan — hazájában is, a világsajtóban is — azt vetet­ték a szemére, hogy az ő ese­tében a politikai háttéren túl igen nagy szerepe volt az ifjú diplomata kapzsiságának. Sanchez ugyanis a vidéki árfolyamoknál sokkal maga­sabb »fővárosi áron« akarta eladni használt gépkocsiját, s {«" adott alkalmat (sőt, mint egyes lapok állították: ötletet) az elrablásra. Az ügy így kezdődött: A paraguayi diktátor, Stroess- ner arra kéözü.tt, hogy láto­gatást tesz Ongania tábornok­nál, az argentínai katonai jun­ta által kinevezett akkori el­nöknél. Paraguay hatóságai a találkozó előkészítésében bíz­tak fontos feladatot Joaquin Waldemar Sanchez konzulra Utasították: azonnal utazzon Buenos Airesbe, és ott készít­sen elő bizonyos Intézkedése­ket arra az időre, amikor Stroessner ar argentínai fővá­rosba érkezik. Sanchez úgy gondolta: a hi­vatalos utazásból személyi hasznot is húzhat. Régóta el akarta adni használt autóját, és amikor Buenos Airesbe ér­kezett, első dolga a délben megjelenő napilap kiadóhiva­talába vezetett. Hirdetést adott fel: eladásra ajánlotta a kocsit. Nemcsak szálloda! telefonszámát adta meg a hir­detésben, hanem azt is közölte, hogy a kocsi paraguayi tulaj­don és diplomáciai rendszáma van. Néhány órával a hirdetés megjelenése után egy férfi­hang érdeklődött Sancheznól, hogy eladó-e még a kocsi, s ha igen, van-e arra mód, hogy még aznap megnézzék. A kon­zul boldogan mondott igent mindkét kérdésre, és meg is állapodtak a telefonálóval, hogy fél óra múlva találkoz­nak a szálloda előtt parkoló autónál. A kocsinál két kedves, jó modorú fiatalember várta San- chezt. Kezet ráztak. Sanchez közölte a kocsi árát. A fiatal­emberek egy kicsit borsosnak találták ugyan, de azt mon­dották: mielőtt egyáltalán vá­laszt adnának, szeretnék ki­próbálni a kocsit. A konzul mosolyogva felölte: ez termé­szetes. Át is adta az indító­kulcsot a két fiatalember egyikének, s ő maga a másik­kal együtt a hátsó ülésen fog­lalt helyet. öt perccel később egy kül­városi utcán revolver csövét érezte az" oldalán,' s a rokon­szenves útitársak közölték vele, hogy tekintse magát az Argentínai Felszabadító Front foglyának. A csoport örül an­nak, hogy éppen Stroessner egyik emberét rabolhatták el, szíveskedjen csak aláírni — fogvatartása bizonyítékaként — ezt a kis levelet. A levél az argentínai kor­mányhoz szólt (másolatai a lapokhoz és a nádiéhoz), és azt közölte: az elrabolt pa­raguayi konzulnak csak akkor adják vissza a szabadságát, ha a kormányzat a két alább megnevezett politikai foglyot szabadon bocsátja. Sanchez aláírta a levelet Ongania elnök és tanácsadói úgy döntöttek: nemet monda­nak a követelésre. »Ez súlyo­san ártana Argentína tekinté­lyének« — mondották a ta­nácsadók 1970. március 24-én, Joaquim Waldemar Sanchez elrablásának napján. ®6 más­nap reggel, a Sanchez-ügy ad­digi történetével együtt (csak annyit tudtak közölni, hogy a csoport, amely a levelet küldte, az elrabolt konzult »valahol Buenos Airesben« tartja fogva, és azt követeli, hogy a két megnevezett poli­tikai foglyot Mexikóban kell a repülőtéren jelentkező két em­bernek átadni, s ha azok a lapokban bejelentik a foglyok szabadon bocsátását, Sanchezt »valahol Argentínában« sza­badon engedik) megjelent a felelet is: a kormány elutasít­ja a cserét Másnap — március 26-án — több nagy lap szerkesztősége és a rádió hírszerkesztősége »egy rekedtes hangú férfi rö­vid értesítését kapta meg te­lefonon«. Az értesítés, amely­nek elhangzása után a tele fonálé lecsapta a kagylót, csak annyi volt: Sanchez már nines az élők sorában. Az argentin kormány ekkor újra megismételte: nem telje siti a feltételeket, nem bocsi' szabadon politikai foglyokat. A telefonáló férfi reked hangja nem mondott igazat Március 27-én késő este egy kissé izgatottan és fáradtar ugyan, de teljes épségben be­csengetett Argentína paragua­yi nagykövetségén Sanche/ konzul. Hamarosan újságírók hada érkezett: most is tele­font kaptak ugyanis, de mos« azt a valóságos tényt hallhat­ták, hogy Sanchez már hazája nagykövetségén van. A tele­fonáló hozzátette: az Argen­tínai Felszabadító Front em­berbaráti meggondolásokból úgy döntött, hogy szabadon bocsátja a konzult. Sanchez részletesen elmesél­te az újságíróknak a kocsi­kipróbálás történetét, de azt nem tudta megmondani, hogy hol töltött három napot. A két kedves fiatalember ugyan­is bekötötte a konzul úr sze­mét. Egyórás autóút után Sanchezt egy földszintes ház­ba vitték. Az ablakokon sötét függöny volt »Negyem jól bántak velem« — fűzte hozzá (Következik: A dominikai pólópálya) B Tisztul-e már? és külső erővel dolgoznak. Az áliandó gárda létszámkívánal­mának csak a fele áll a gyü­mölcs-szőlőtermesztési agro- aómus rendelkezésére. A mezőőr. Szabó Sándornak hívják. Hatvankét éves, régi szőlőtermesztő. — Itt majdnem minden em­bernek van szőleje. A tagok­nak főként Vigyázni szeren­csére nemigen kelL Mármint az emberekre. Az a kevés, amit lecsípegetnek, nem szá­mottevő. A seregélyek az igazi ellenségek. Ott cserregnek a szőlő fölött. Közéjük is kell durrantani, mert különben nem hajlandók szárnyra kapni. Ügy mondják a kőröshe­gyiek: »A seregélyek mind­egyike három szemet meg egy fejet visz el. Egy szőlőszemet a csőrükben, aztán két saját sze­müket meg a fejüket!« Merthogy tréfás mondások, tréfás történetek is születnek itt. Különösen a »pinceváros« terem sokat Hogy mi qz a »pinceváros«? Könnyű eltalál­ni: a domboldalba települt pincék gyűjtőneve. Mondják, hagy téli időbér favágásból jövet betértek az egyik gasója pincéjébe. No, iák is: négyszer-ötször annyi, mint mással. Egy találós kérdés. »Saját gyártmány.« Melyik »söprő« nem söpör? Akik a pincében dolgoznak, azonnal ki is talál­nák. Bartos Jenő és Páhi Lász­ló éppen a fejtést végzik. A bor aljára leülepedett »söprőt« távolítják el. Hát ezzel a söp­rővel csakugyan nem lehet sö­pörni. Gép szívja ki a hordó­ból az immár tiszta, sárgásán csillogó nedűt. A tisztítási munka a két férfira vár. Hor­dót cserél a bor. Hogy jó-e? íznek, zamatnak amúgy sem sok sikerrel biztató érzékelte­tése helyett beszéljen a tény: az elmúlt évek során a kőrös­hegy! bor ötödik díjtól elsőig sokszor ért el helyezést külön­böző szintű borversenyeken. A kérdés — mely mindeddig nyitott volt — most kap fele­letet, »Eletet« jelent-e még a szőlő most is ebben a faluban? \ válasz, melyet az elnök és az agronómus ad, ellenkezik a riport témájával. »Nem — mondják ugyanis. — A szőlő már csak egy része a tevé­kenységünknek.« S nincs ok ezen sznmorkod- ni. Leskő László SOMOGYI NÍPIAP Vasárnap, 1971. Június 20.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents