Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-12 / 109. szám
TTT-FÓRUM Horváth Gyula bemutatkozása ILLYÉS GYULA írja valahol, hogy »minden jó vers egy-egy föllebbezés az igazság és az élet tökéletesedéséért.-« Az axióma visszája is igaz. Fokozott várakozással néztem a TIT-székházban hétfőn este megtartott Fiatal Művészek Fóruma újabb jelentkezése elé. (Javaslom: nevezzük inkább Fiatal Alkotok Fórumának — így jobban fedi a valóságot az elnevezés.) Hétfőn Horváth Cjyula fiatal kaposvári alkotó műhelyébe pillanthattunk be. Várakozásom több forrásból is táplálkozott. Mi a fiatal alkotó mondandója számomra, számunkra? Eljutott-e a szavak örömétől a szavak kínjáig? Napjaink gondjai kósztetik-e versírásra, vagy legbensőbb »magán« énje? Hangja mennyire eredeti, mennyire a sajátja? Várakozásomat még inkább felajzotta, hogy az est előtt fellapoztam a Jelenkor tavaly novemberi számát, melyben Takáts Gyula mutatta be Horváth Gyulát Négy verset közölt a folyóirat a szerzőtől. Meg kell jegyeznem: akkor úgy véltem — nem a legjobbakat. Az estet Vallató Géza ismertetője vezette be, Horváth Gyula emebri arcképét hitelesen, plasztikusan rajzolva fel. A versíróról mondottakból idézek: »Versei olyan írások, melyek képek a szemlélődés első fázisában, a másodikban mozdulnak meg... Teret tud vég ilenné tágítani kevés szóval. . Versei nélkülözik az resjáratokat... Az egyetemes emberi kultúrát félti...« • A bizonyítás — a versek — azonban ni n gyakoroltak ilyen egységes hatást a hallgatóra. Horvát t Gyula tehetségében ne 1 kételkedem. Érzékletes kö .ői képei — *Ölomlovacskál kullognak az utcán, / De a; ég peremén még vöröslik c nap« — tehetsége mellett szólnak. Vagy a Tapasz című vers szép sora: »Apró siki yok kapaszkodnak a széli 2.« A Fejfa: »mélyről leír, tújtott névjegy-«. Érdeme z is, hogy lemond a spek latív összegezésről. A hétki napok egzal- ‘tációja hélyett a nyugalmat, az elrendezett' igét foglalja versbe — ezzé már inkább vitázom, összeg zve azonban: sok minden égj itt van ahhoz, hogy Hí rváth Gyula költővé érjen. A tehetségnek — úgy vélem — a legha tnpsabb: a nyílt beszéd. Ez rt hívom fel a figyelmét né! ány dologra. A bevezetővel ellentétben: versei nem ni külözik az üresjáratokat. IV ig négysorosaiban sem m: idig »kevés beszédű« elégg i. Le kell mondania a »ki tői közhelyekről«: »Csa t, nevetett minden szavad« (Rombolni). »Tombol a szív / Felpezsdül a vér is« (Megl ptak). »A tested buja kert (A tested). Hiányoltam a bevezetőben említett »egyete nes emberi kultúrát« féltést. A mondandót is a jXX. századi ember számára. Tévedés ne essék: nem megverselt filozófiát kérek számon, »csak« gondolati töltést. Kulcsszavai: Virág, kert, rét, alkony, szel. hajnal, fa. Meghatározóak, mederbe te- relőek. Még akkor is, ha a 34 elhangzott vers egyikén- másikán Villon, Lorca hatását fedezhetjük föl. A főirány tehát'behatárolt. Természetszeretete lírájának egyik- pólusa, mágneses sarka. Ez azonban zsákutcába vihet. A másik pólust is- meg kell találnia, még ha természetszerűleg taszítja is emezt. Ügy vélem: korunkban csaknem anakronizmus a táj és saját lombikvilágunk költőjének lenni. S hogy az. a másik pólus merre van? Talán szerelmes versei mutatják az utat. (A biológia humanizálását követi a szerelmi kapcsolat modernebb értelmezése.) De az is lehet, hogy néhány rövid, szellemes epigramma lesz költészete flórájában az új csapás. Most még »buja kert« az. Szigorú gyom- lálásnak kell következnie. AZ ESTET Swierkiewitz Róbert néhány szép grafikája, valamint Szabó Mária és Kiss László kultúrált , versmondása egészítette ki. Kár, hogy ezúttal nem volt lehetőség alkotó vitára. A fórum csak akkor tölti be hivatását, ha erre is sor kerül. (Leskó) Siófok önmagába néz Az irodalmi és a zenei élei első k pviselői második városunkban A számok világa talán jó képlet lesz arra, hogy levezessem: végeredményben mekkora város Siófok. Tizenhétezer lakost számlálnak a bejegyzések szerint, de több ezren csak- hétvégi lakók a magyar tenger »fővárosában«. A Kőolajvezeték Vállalat emberei hol Algyőn, hol az ország más táján, dolgoznak hétközben. De nemcsak ez a vállalat »szaporítja« és »fogyasztja« ily módon a formálódó ifjú várost. Az egy-két éve betelepültek gondja is inkább gazdasági eredetű, mint szellemi. Ha mindezeket szám szerint kivonjuk a tizenhétezerből, alig marad több, mint egy nagyközség lélekszámút kitevő »őslakosság«. De Siófok város. És létezik egy olyan kis mag, amelyik többet szeretne a szállodasornál, az üzleteknél, a külföldi forgalomnál; sajátos siófoki szellemi életet. S ezt azoknak nyújtani, akik az évből tizenkét hónapot töltenek itt... Ilyen törekvés érződött azon a hétfő esti műsoron is, melyet a »siófoki alkotók« tiszteletére, a közönség kedvére rendeztek. meg a városi tanács nagytermében. Az irodalmi és a zenei élet első öt siófoki képviselőjével ismerkedhetett meg a szép számban összejött közönség. Hogy valóban »történelmi« is ez a pillanat ezzel szeretném alátámasztani: Siófokon zeneiskola nyílt. Az első siófoki zeneiskola első tanárai: S. Szerdahelyi Katalin és Simon Mihály. Egyben ők voltak az est legfiatalabb »alkotói« is, hisz Együd Árpád, Garai István, Iby András már az idősebb generációhoz tartoznak. Mit láttunk? Mindenekelőtt erős próbálkozást — és ezt nevezném úgyis hogy Siófok önmagába nézett — a szellemi élet megteremtésére. Nem hangzik kicsit nagyképűen: »szmlemi élet«? Vagy mit jelentsen ez Siófokon? Nem föltétlenül az »alkotók« terméseit melyekből ízelítőt kaptunk hétfőn. De jelentheti azt az eredményt már, melyet a Per- czel Mór Gimnázium tanulói produkáltak a Fehér László balladája irodalmi színpadi előadásával. Az »alkotók« termései ugyanis nem győztek meg arról, hogy valóban költőkkel állunk szemben. Iby András Ars poeti a című, bemutatott versében íkképp szól: »Az én zeném m labús tilín- kó ...« Igen, neme ak a »pasztell« jellemzi őt s Garait: a beféléfordulás jelt adják akkor is, amikor ép i arról volna szó, hogy meg kellene teremteni Siófokon az irodalmi és zenei életet. .. Garainál egy másik kérdőjelet is kitűzök: Milyen hűségre esküszik? Kinek és miért? (Kolontól Koro- gyig című versére utalok.) Együd Árpád két feldolgozással szerepelt: o Balatoni rege azonban a kis színpadon olyannyira összezsúfolódott, hogy valódi értékét nem is láthattuk. A már említett Fehér László balladája az ő munC heri azon a reggelen bájos kék kosztümöt viselt, kis virágos kalappal. Elragadó volt. Fiatal és nagyon vidám. Ügy látszott, hogy csak úgy lebeg a levegőben. Pár tánclépést is tett, aztán perdült egyet, hogy a mellette lévő fiatalember jobban megcsodálhassa. Cheri — mint minden lány — flörtre született. Most, hogy befejezte az iskolát, úgy gondolta, legfőbb ideje, hogy a férfiaknál próbáljon szerencsét. A magas fiatalember — elegáns öltönyt viselt — alkalomadtán mérlegelő pillantásokat vetett feléje, aminek Cheri láthatólag örült is, és kacér mosollyal viszonozta. Szerencsés körülmények között elkerülhetetlennek látszott a találkozás. Tulajdonképpen — gondolta Cheri — csak az a kár, hogy pont egy elárusítóosztályon kellett találkozniuk, de legalább olyan eldugott sarokban vannak, ahova csak kevesen láthatnak be. A fiatalember szemügyre vette Cherit. Cheri visszamo- solygott, kicsit reménykeltőbben, mint utoljára. Talán lehetne ő az én mesebeli hercegem — gondolta. Ez a gondolat nagyon izgatta, végül is itt volt az ideje, hogy valami történjen az kájám kívül S. Szerdahelyi Katalin és Simon Mihály együttes produkciója, Iby András rendezésében. Az est legszebb pillanatai, percei Iby Klára nevéhez fűződnek, aki Fehér Anna szerepében lépett a nézők elé. Nem könnyű dologra vállalkoztak azok, akik azt a feladatot tűzték célul maguk elé,, hogy Siófokon a siófokiaknak szellemi életet teremtenek. Ha nem tartják túl nehéznek a v-> le járó terhét, munkát, akkor idővel kialakulhat Siófok sajátos városi élete, melyhez törvényszerűen hozzátartozónak érezzük a szellemit is. Horányi Barna T. C. Lengyel: életében. És ez az »úriember«*, aki olyan kitartóan nézi őt, lehetne az igazi is, akiről életében már annyit álmodott. A költők ezt az érzést hívják szerelemnek... Cheri még sose volt szerelmes, bár sokat ábrándozott arról az érzésről, amely a világot mozgásban tartja. Nem tett semmit, hogy olyan fiatal volt, egyszerűen tudta, hogy ez így van, és ő még sok olyan mást is... Ismét petdült egyet, hogy csodálója még jobban szemügyre vehesse alakját, mely páratlanul szép volt, és Cheri tudta ezt. Csinos lányok mindig tudják ezt, ez a másik természetük. És úgy látszott ez a bizonyos »úriember« szintén tudta. Ha van isten — gondolta Cheri — meghallgatja a kérésem. Tetszik nekem, és remélem fordítva is így van. Olyan egyszerű lenne ... A fiatalember még mindig nyílt érdeklődéssel nézte a lányt. Cheri mégis egy kicsit tartózkodónak vagy talán nehézkesnek találta. — De ha ez J Kincsek, szobrok, képek llj szerzemények a múzeumokban .Aranylelet az avar fejedelmi sírból. — Arany? — Az. Biztos arany! — Itt is. Meg ott is! A homokbánya munkásai egymás után emelték ki a csillogó, díszes aranytárgyaikat. Lefújták róla a homokot. Nézegették, aztán a sok kincs láttán úgy döntöttek, értesíteni kell a múzeumot. Addig várnak a- homokkitermeléssel, míg megérkeznek a szakemberek. A kecskeméti múzeum régészei közölték, a'Kunszent- míklós melletti Bábony határában páratlan értékű, ritka, kincsleletre bukkantak a homokbányászok. Először 60 tárgyat emeltek ki — ékszereket, dísztárgyakat. Aztán a sírhelyet is megtalálták, vas koporsó kapcsokkal csonttöredékekkel, s 300 darabos kincslelettel. Átrostáltak 10 köbméter fpldefc, és egyre újabb tárgyak kerültek napvilágra. Megállapították, hogy egy 6—7. századi avar fejedelmi sírra találtak. S mind ez ideig ez az egyetlen épségben előkerült avar fejedelmi sír Magyarországon: Három arany övgamitúra, totemállatot ábrázoló madárfej és karmok, .ivókürt, különböző edények, tőrök, gyűrűk, ka'perecek, fülbevalók, aranylemezek a sír legértékesebb darabjai. A feltárást még tovább folytatják. Másik homokbányában, a Tolna megyei Regöly község határában ugyancsak értékes csontvázas sírra bukkantak Megtalálták a sír gazdájának, egy népvándorláskori fejedelemnőnek a koponyacsont ját is. A fejedelemasszony koponyáján hosszú forradás látszik, de ezt a sérülést túlélte, kiheverte a harcias amazon. Találtak a sírban, számos nyersfém és ötvös tárgyat, M és kör alakú flitteréket, késő római üveggoharat, ruhadíszeket. A fémtárgyak műhelye valahol a Fekete-tenger partján lehetett. S megtalálni Közép-Európában egészen Franciaországig a műhelyben készült, jellegzetesen díszített tárgyakat. Egyedüli az a kiöntőcsöves agyagkorsó is, amely szántén a regölyi fejedelmi sírból került elő. Tyúkodon, Nyíregyházához közel értékes éremleletet emeltek ki a földből. A 13. század első feléből való dénárok, nyers ezüst rögök és ékszerek a most is folyó kutatás eddigi leletei. A Szegeddel határos Tápén 15—16. századi magyar dénárokat és lengyel garasokat, Danzáng- ban, Rigában vert ezüstpénzeket találtak. A Veszprém megyei Fenékpusztán két római kori villa, 36 kemencés rendszer és gabonahombár került elő. De nemcsak régészeti kincsekkel, arany és ezüst tárgyakkal, pénzérmékkel, használati tárgyakkal gazdagodtak az elmúlt évben a magyar múzeumok. 250 ezer egyedi műtárgy került a fővárosi és vidéki múzeumok birtokába. A Magyar Nemzeti Múzeum Párizsból hozatta haza Tihanyi Lajos hagyatékát, rajzait, litográfiáit. A Galéria új szerzeményei Aha Novák Vilmos, Kemstok Károly. Bortnyik Sándor festményei, Bene Géza rajzai, Medveczky Jenő illusztrációsorozata. Medgyessy Ferenc, Kiss István, Mikus Sándor, Tarr István szobrai. A Munkásmozgalmi Múzeumba került Derkovits Gyula, Désd Huber István festménye, Karikás Frigyes, Hi- kádé Antal, Hevesi Gyula hagyatéka. Szentpétery József ötvösművész ezüst domborművét a Budapesti Történeti Múzeum vásárolta meg. A Természettudományi Múzeum értékes lepke- és rovargyűjteménnyel gyarapodott. A Petőfi Irodalmi Múzeumba került Fenyő Miksa hagyatéka, a sárospataki és tihanyi múzeumnak Amergo Tot ajándékozott egy-egy szobrot. A Tolna megyei Múzeum Vesenszky Mór múzeumalapító gyűjteményét szerezte meg. K. M. az esetem — sóhajtott Cheri — akkor csak türelem! Megfordult és egyenesen a fiú arcába nézett. — Bocsásson meg — kezdte a fiú —, olyan ismerős ön nekem. — Nem hiszem, hogy valaha is találkoztunk, de mindig van egy első alkalom, ön olyan szépen beszél angolul. Angliából jön talán? — Igen, így van. Tegnapelőtt érkeztem, és még egyáltalán nem ismerem ki magam ... ismerősöm sincs itt, így különösen örülök, hogy egy ilyen csinos lánnyal beszélgethetek. — Ó — modta Cheri —, és elpirult. Ez az úr olyan csodálatosan beszélt, hogy egészen el volt ragadtatva tőle. — Én Párizsból jövök, ez az első külföldi utazásom... — Először olyan izgalmas, nemde? Az idő azonban szörnyű. Persze, az üzletnek jó. Nem gondolja? — Én keveset értek az üzleti ügyekhez — felelte gyorsan Cheri. — Hogy milyen az idő, az engem nem zavar. Tudja, én tulajdonképpen szeretem az esőt, olyan romantikus, és esőben olyan sok kaland történik, különösen idegen városban. — Komolyan gondolja? Ha ez így van, megtiszteltetésnek venném, ha ezeknél a kalandoknál kísérője lehetnék! — Szívesen — válaszolta lelkesen Cheri. — Nagyon örülnék, ha elkísérne, vagy ha én kísérhetném el önt. Cheri vagyok. — Én meg Reginaid — mondta a férfi. — Kellemes név, tálán tehetnénk egy sétát az esőben. — Később teázhatnánk, és ehetnénk együtt süteményt — mondta Reginaid mosolyogva. — Pompás ötlet! Ebben a pillanatban egy fiatal pár — épp arra tartották — vetett véget zavartalan beszélgetésüknek. — Ezek házasok — súgta Cheri újdonsült barátjának. — Látom a jegygyűrűt az ujjúkon. Egészen át vannak ázva. Biztosan nagyon esik odakinn. Reginaid bólintott. — Ezek itt az új esernyők? — kérdezte a férj az eladótól. — Igen, uram, nemrég érkeztek. A női ernyők egyenesen Párizsból, a férfiernyők Angliából. Mint bizonyára tudja; az angolok készítik a világ legjobb esernyőit. — Azt hiszem, én ezt a kékvirágosat viszem. Különösen csinos, és olyan köny- nyű — mondta az asszony. A férj Reginaid után nyúlt, mialatt felesége kinyitotta Cherit. — Nagyon jó, és nem is olyan nehéz — mondta a férj. — Ügy gondolom, mindkettőt megvesszük. — Szívesen, uram! Becsomagoljam? — Azt hiszem, még mindig zuhog kint, mindjárt fel is avatjuk — mondta az asszony. Fizettek és elhagyták az áruházat. — Mit szólnál most egy csésze teához? — kérdezte a férfi odakinn. — Jó ötlet — felelte as asszony. — Én is úgy gondolom — mondta Cheri Reginaidnak, — ön is úgy véli? — Ragyogó — mondta Reginaid, miközben egypár esőcseppet Cheri arcába rázott, s ez egy barátságos, nagyon kedves csók volt, Fordította Steiner Kahtfht SOMOGYI NtPIiAP mer«*, ML Mkjn H 5
