Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-09 / 107. szám
Fantasztikus szimfónia Jelenet a varsói nagyopera balettelőadásából, H. Berlioz művéből, A MÜQYÜJTŐ legújabb számában Dévényi Iván Nagy István modern magyar festményeit és a balatonfüredi Roisz-kollekció anyagát ismerteti; P. Szűcs Julianna az Európai Iskola gyűjtőjének és esztétikusának — Mezei Árpádnak — a gyűjteményéből a szülőföldjén (Dunaharaszti gimnáziumában) megrendezett kiállítást méltatja. László Miklós Gobbi Hilda színházi emléktárgyai és népművészeti alkotásai közt tallózott, és érzékletesen mutatja be a képzőművésznek indult, ma is kedvvel festő-rajzoló Páger Antalt. A művészportrék sorában ezúttal Bene Géza, Ország Lili, Hidáki Erzsébet, Berki Viola, Kocsis László, Szalatnyai József festő-, Kiss Roóz Ilina keramikus- és Papp Gábor grafikusművész szerepel a lapban. Forrás értékű Heitler László írása Pérely Imre 1927-ben készült, alig ismert Bartók- rajzáról, amelyet a nagy zeneszerző aláírása és sajátkezűig kottázott szonátarészlete hitelesít. Kezdő műgyűjtők számára tanulságos Rókás Sándor folytatásokban közölt vallomása, a Műgyűjtői tévedéseim, valamint a háború előtti bútorhamisításról szóló visszaemlékezés. Tájékoztató a műalkotások külföldre ajándékozásának módozatairól, külföldi aukcióárak, képtőzsdei spekulációk ismertetése, könyvszemle, hírrovat és a Mozaik-rejtvény- pályázat egészíti ki a gazdagon, több színes képpel illusztrált művészeti folyóirat anyagát, melynek címlapját Papp Gábor grafikusművész tervezte. A megboldogultat vagy kétszar láttam életemben, s amikor megkaptam a táviratot, csak azt éreztem, amit egy véletlenül megpillantott temetési menet is kivált belőlem. Egy kis szorongást, s valami torz örömet, hogy tulajdonképpen nem sok közöm van az egészhez. Ha családom történetesen nem utazik külföldje, talán sohasem látom meg ezt a kukoricatáblák kpzé bújtatott apró temetőt. De elutaztak, s én éppen eleget éltem falun ahhoz, hogy tudjam: az életben nem bocsátanak meg a d-iek — s emiatt az elhunyt hozzátartozói sem —, ha senki sem megy el a család képviseletében. önkéntelenül az újságok protokollrovata jut az eszembe; a minisztérium képviseletében ott volt. A kollégám viccel: — Látod, öregem, ez az életszínvonal! A paraszt ünneplőben megy kapálni. A parasztbácsi tényleg ünneplőben van. Jól szabott szürke öltöny, fehér ing, nyakkendő nélkül A kapát suta tartással a kezében viszi, egy világért sem vetné a vállára. Érzi az ünneplő és a kapa kontrasztját. — A temetésre jöttek? — Igen. — Hát csak jöjjenek velem. A többiek még a templomban vannak. — Megkéstünk egy kicsit. — Értem én. Nem mindenki megy a templomba. A kollégám kényszeredetten velem tart Azt még szívesen vállalta, hogy elhoz Ide az isten háta mögé, de a temetéshez nem fűlik a foga. Szótlanul ballagunk. Legalább kérdezni kellene valamit De nem megy. 2. A művirág-kereskedő úgy ajánlgatja portékáját, mintha gatyát árulna. »Ezt a lilát tessék, vagy inkább azt a fehéret ott a sarokban! Tetszik látni, nem azért mondom, de az egyenesen gyönyörű.« Semmi hangulatom esztétikai vitába kezdeni, kérem a fehéret. A gyönyörű fogalma ugyan egész más élményekhez kötődik bennem, de ez a kereskedőnek természetesen tökmindegy. Hogy mások meghalnak, ő abból él. És nem is rosszul. Százötven forint a nagyon mértéktartó ízléssel öeszeeszkábált koszorú. Lehetne háromszáz is. Ki az ördög filléreskedik ilyenkor? — Nem, .nem kérek szöveget Maradjon így, ahogy — Dehogyis, uram, így nem fair az üzlet. A szalag benne van az ár ban. — Vonja le belőle! — Á, azt neim lehet kérem, így van kikalkulálva. Meg aztán kell a szalag, különben honnan tudnák, kitől van. — Azt már amúgy sem tudja meg. — Nem, szegény, isten nyugosztalja. De a .rokonok, kérem. Ugye először megy temetésre? A szöveg bárgyú és ízléstelen: »Öröké fájó szívvel búcsúzik tőled szerető Bátyád«. (Természetesen egy k-val, a »bátyáid« viszont nagybetű.) A kereskedő idétlen hájvi- gyorral az ajtóig kísér: — Legyen szerencsénk máskor is! A temetőben nagyon sok a dupla sírbolt: Keresztes János 1902—1967. Alatta: Keresztes Jánosné (Mácsik Julianna) 1913—19 ... Gondolom, a kőfaragó ezt is belekalkulálta az árba Csak értesíteni kell, s néhány •perc alatt odavési a hiányzó két évszámot. A mester legfeljebb 86 évre saccolja Júlia néni életét. Ez kockázat. Ha netán tovább élne, az első két számot is meg kell faragnia. A két öregasszony rovargyűjteménybe, illene. El is tudom képzelni alattuk a címkét: »Temetőbogarak.« Napra tudják — mondják is —, kit mikor szólított magához az isten, milyen idő volt a temetésen, hányán jöttek el, mekkorák és milyenek voltak a koszorúk, sírt vagy csak tettette az özvegy. Továbbá: »Katót tegnap úgy megverte az ura, hogy csupa kék a mejje meg a nyaka, és biztosan el se mer jönni a temetésre. A Bakcis- né máir öthónapos terhes, és a Janikát szerdán megint Pestre vitték egy professzorhoz ...« A részleteket tőlük hallom. A megboldogultat kétszer vitték kórházba, de hiába adott a Maris annyi pénzt, napról napra csak rosszabbul lett. »Én már tudtam, mi lesz szegénnyel, láttam rajta. Má- olyan beteg volt szegény, hogy a bort sem szerette. Meg is mondták szegény Marisnak, hogy nem lehet megmenteni. Pedig szegény Pista bácsi még élhetett volna. Állítólag rák. Állítólag tüdő. Azt mondják, a szíve...« A Pista bácsi egyébként vagy húsz évvel volt fiata-' labb náluk. Fiatalember kaptat fel a lejtőn, kocsikerék nagyságú koszorúval. A szeme könnyes, elég nagy erőfeszítésébe kerül, hogy meg tudjon állni a lábán. — Ide temetik? — Látja. — A Kaján Laci bácsi mellé? — Oda. Artikulátlanul tör fel belőle a zokogás. — Szegény Pista bácsi! Az életben is szomszédok, meg a sírban is. Az életben is.. — mondja, és sietve eltántorog a ravatalozó mögé. Amikor megszólal a lélekharang, kipakolják a koszorúkat. Egy bamainges férfi nagy műgonddal rendezgeti, miközben fütyörészik. A »lila orgonákat« fújja. Akkor hallgat el, amikor a gyepes temetőoldalon felfelé kapaszkodik egy vadonatúj Wartburg. Első ülésén az özvegy. 4^ Körülbelül százan lehetünk. Vizsla szemek a koszorúk szalagjainak feliratát kutatják. Köztük az enyém is, de anonym. Ez az érthetetlen dolog birizgálja a kedélyeket. »Azt mondják, volt valami nője.« »Szegény Marisnak nem lehetett gyereke. Lehet, hogy...« Nyugodtan besaa»efc, a kutya sem tudja, ki vagyox- A két öregasszony etemében van: végre hallgatóságra találtak. »Már a bort sem sae rette...« Szőke nő, szemüveges, na- dorítóan tevékeny. — Maga kicsoda? Kedvem volna azt mondani, hogy az egri apátplébános, de ijedten döbbenek rá, hogy temetésen vagyok. Megmondom. — Miért nem az apja jött? Megmondom. — Akkor ne itt ácsorogjon! Magának ott a helye a bal oldalon, az özveggyel szemben. — Röntgenszemek kíséretében odarángat. A Ids dombról látni a falut, a kukoricás piszkossárgáját fekete foltok tarkítják. A paphoz egy asszony la tartozik. Jó harmincas, barna ruhában, zöld blúzban. Énekel. Szépen intonál, tiszta csengésű hangját az öregasszonyok hátborzongatóan fals kórusa sem tudja elnyomni. Egy asszony elájul. Azt mondják, »minden temetésen így szokott«. Az özvegy sírógörcsöt kap. Mögöttem suttognak. »Ne mondd, már nyolcadikos! Hogy múlik az idő!« »Nem élnek együtt?« Zsong a tömeg. Hirtelen csend lesz. A halál dobol ritmust a koporsón. Az özvegy a sírba akar ja dobni a koszorút. — Jaj, ne! Kár lenne... Bedobják. A kereszten alig látszanák a kályhaezüsttel festett betűk: Élt 53 évet A koszorúkat a sírra helyezik. Ketten összekapnak azon, hogy leszedjék-e a celofánt vagy sem. Leszedik. A férfiak rágyújtanak. Csírkepaprikás, marhapörkölt, bor, pálinka. Általános káderezés. Negyvenkettedszer is elmondom, ki vagyok; negyvenkettedszer törlőm le a felismerést követő rokoni csókokat. A kollégám már egy cseppet sincs vicces kedvében. Egy hajósegyenruhás öregúr lerohanja. Sose látták egymást. — Hogy vagy, Janikám? Tudod, tisztára olyan vagy, mint az apád! A kollégám nem tiltakozik. Tényleg olyan, mint az apja. — Na, vegyél még! Olyan vagy, mint egy giliszta. Az özvegy felzokog és közelebb tolja a tálat. — Amikor egyszer katona- korában hazajött, azzal kezdte... — Emlékszel? Csak úgy virtusból képes volt... — Akármit mondasz, ő volt a legstrammab b hármótok közül. A Rozinak is... — Szegény Pista! A légynek se... Amikor... — Merjél még, anyjuk, úgy megéheztem, mint a rosseb! — Csak a torkodon ne akadjon. — Jó lenne, ml? Ne félj, én sorra eltemettek benneteket! Tányércsörgés, cigarettafüst, emésztés. — Nem tanul a rohadt kölyök, hiába mondom neki. — Olyan nehéz fejű, mint az apja, mi? Az első halk kuncogás. — Te hallgass, te csak faiskolába jártál! — Téged még onnan is kivágtak. Az első őszinte hahota. — Tisztán vagy szódával? — Fele-fele. — Idd már meg, nem fog«. rátölteni! — Egészségünkre!. — Jó kis bor ez, hallod! — Megjárja. 6. A postáskisasszony kék irónnal húzza alá a szavakat: »A temetés rendben megvolt A rokonok csókoltál nak.« A kék ceruza egy pillanatra megakad, a csinos kislány kicsit elbiggyeszti az ajkát — Ennyi az egész.? — kérdi. A krapeklátja pámék elmentek hazulról. A tévé nem krimit játszik, ilyenkor a moziban ülnek. Tegnap az asztalnál az öreg hangosan felolvasta a mozistatisztikát: tíz év alatt negyvenmillióval esett a mozinézők száma. Az öregnek régebben már volt olyan dilije, hogy őt figyelik, most pedig moziba jár, jó pontot akar szerezni. Én is kaptam, ahogy az ajtón beléptem. A néném lekevert egyet. Mert eltörtem a táskarádióját. A magam részéről szeretek harc nélkül győzni, nem veszem észre mi történt, s odaülök a tv-hez. Egy ideig gyötörnek a gondolatok a képernyő előtt. Agresszió esetén minden világ- szervezet tök süket. Hajtok utánuk! Ha a néném szak- szervezeti tag: összehívatom a döntőbizottságot. Később benyögte, hogy az anyám szülői értekezleten volt, s ott összehaverkodott a matektanárnővel. A baj nem jár egyedül. Decemberben még nem olyan ci- kisek ezek a szülői értekezletek. De májusban eltörölném ezt a szokást. Egyes befolyásolható szülők hajlamosak ilyenkor komolyan venni a tanerők szövegét. Egy ilyen szülői értekezlet nyomán nem teljesen alaptalan némely következtetés. A magam részéről úgy értékelem a helyzetemet, hogy ez olyan közepes. Ha például egy kocsikísérő annyit tud matekból, mint én, írásba adják neki, hogy jó fej. Ez a relativitás, kérem, amely elmélet lényegét ennek ellenére értem. A sorsnak köszönöm, hogy máig is eltévesztem az lxl-et Rajtam bizonyítható, hogy aki a régi matekot nem tanulta meg, az fel tudja fogni a modern fizikát. Ez is valami. Komálom ugyanakkor a nyelvet. A srácok csak húzzák a nyakukat, mikor jön az orosz. Én meg feszítek ezen az órán. A franciát rázom a kisujjamból. Nem tudom ki alapította ezt a nyelvet, de le a kalappal! Hello mister alkohol ... ezt úgy mondom angolul, hogy a Bánickinek kimered a szeme. Az orosztanár veregeti az öreg vállát, ha találkoznak. Számomra viszont nyelvpótlék sehol. Nem értem anyámat. Haverkodik a tanárnővel, aki szúr engem. Ettől eltekintve a magam értékelése nem reménytelen. Pusztán családvédelmi okokból azonban mégis megszüntetném ezeket a tavaszi értekezleteket a szülőkkel Szöveg az egész, s máris ott a baj. Az egész galeriből csak négyen nem járnak suliba. A Bánicki, a Mazura, a Táltos. A Vida már átkeveredett az érettségin. A többi mind jár valahova. Ilyenkor május környékén inkább eljárnánk falat bontani. Szép mesterség! olt már szó arról, hogy május egy menő hónap. Jó fej lehetett, aki ezt kezdte terjeszteni: megvonnám tőle a prémcsit. Idegroncs az egész banda. Két fronton folyik a brüszt: a suliban meg otthon. Ilyen helyzetben csak elbukni lehet. Ránk is ez a sors vár. Volt már erre példa. Néhányan közülük bekerültek a történelembe. Rólunk csak otthon emlékeznek meg, családi körben. Könyv nélkül fújják minden évben a májusvégi mesét. Inkább elmegyünk falat bontani! Idegroncs az egész banda, mind a másodikos, mind a harmadikos. A Bánicki ül azzal a flegma pofájával, a foga közt a pipa. Az egészből semmit sem ért. Szövegel, hogy mit ültök itt. Ennyi idő alatt meg lehet fejteni egy tízismeretlenes egyenletet. Szép ügy! Állandóan szövegel, hogy kevés a szabad ideje, s négykor lelép, aztán másnap reggelig semmi meló. Én lelépek négykor, ötkor kezdhetem elölről. Nem kell számológépet importálni a tengerentúlról, hogy kiszámítsa, mennyi idő alatt nyif- fan ki az ember. zép a május. Közben senki nem veszi észre, hogy a sulikbarí kikészül az egész krapektársada- lom. Majd megbánják még! Bírom azt a humoristát, jó fej: Röhög az osztály. Nálunk kérem senki nem röhög. A tanár röhög. »Feljegyzem, fiam, ezt a marhaságot. Megírom valamelyik lapnak, s ezen röhög majd az egész ország.« Hát csak röhögjenek! Itt senki se röhög. Otthon megy a szöveg, miért nem eszel. Ez se nem eszik, te nem tanul, csak bámul. Mi volt ma az iskolában? Nincs ezen mit röhögni. Mi kérdeztük a tanárokat. A biológiatanár nem olvasta a legutóbbi jelentést a ribonukleinsavról. Le van maradva egy brosúrával. Fát kapott. Csak annyit tud, ami a tankönyvben van. Az ma már semmi. Van még példa... Szerintem havonta változik az ábra. Ezek a tudósok úgy dolgoznak, mint a güzü. Marhán tömik őket, egy halom dohányt kapnak. Maszek alapon persze mi is foglalkozunk májbiológiával, fizikával, csillagászattal és a napfoltokkal. Mindent nem sorolok fel. Az egész társaság sok mindenről értesül, ami nincs a könyvben. Tőlünk viszont csak a könyvet kérdezik. Tavaly bukás nem volt, kettes annál több. A Schle- singernek hét, a Kelemennek öt, a Mandelnak három. Nekem és a Klanpárnak kettő. A Kun Vilinek nem volt. Az viszont nem tanul, csak utánozza a tanárt. Semmit nem ért, de szó szerint azt mondja, amit ott hall. Ez legalább olyan szomorú, mint a mi esetünk. A Schlesinger viszont már bejelentette: az idén legalább kettőből meghúzzák. Megnyugtató, mint a tájékoztatás az influenzajárványról. Úgy ül a vaskorlá- ton, mintha választania kellene a Nobel-díj és a Térdsza- lagrend között. Nagy igazság: ami a haladást és a felvilágosodást illeti, a suli frankón lemarad. Az egésznek az a háttere, hogy nálunk a suliban általában szemléletesen oktatnak. Már amit! Kivéve a felvilágosítást. Ért engem? Amit a tanár nálunk mond, csak akkor szent, ha mutqtja is. Láthatatlan ügyekben és csodákban mi frankón nem hiszünk. Maradiak nem vagyunk. Itt van például a fizika. Az a része, amit a modern fejek találtak fel. Ebből kiderül: hézagos az ügy, az egész archimédesi buli. Ezenkívül a Galileinek is nagy zűrt csapnak. Minek annyira visszamenni, amikor az újat sem értjük? r örténelemből is elég az utolsó 50 év. Épp elég történt ez alatt a 30 év alatt. Sokan még ebből sem tanultak! A lényeg — ezt legalább szemléletesen mutogatják. Van fénykép, itt-ott egy film is. Kivéve a felvilágosítást. Arról senki nem szövegel egyenesen. Ábra nincs, pedig frankón az se csúnyább, mint a háború. A könyveket dugják. Az ember hall valamit, suttognak innen-onnan. Az újságok írják: mindenkit fel kell világosítani. Én mondom, nincs itt nagy szava az újságnak. Hiába írnak, a felvilágosítás alma. Az ember lopja a könyvet. Egymásközt cserélgetjük. Ez is az én ötletem... A legjobb könyvet mégis a néném- től fújtam meg. Mi ugyanis elhatároztuk, hogy nem növünk fel tudatlanságban. Kerekes Imre van! D. KÓNYA JÓZSEF: Csak ennyi.. 8 SOMOGYI NÉPLAP Vasára»». UK májas %■