Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-08 / 106. szám
Fock Jenő felszólalása valamikor hozzá kell kezdetiünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje eljön, akkor a szakszervezetekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk magunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor komolyabb lépést tehetünk ebben az irányban. Ugyancsak komoly vitákkal kell előkészítenünk annak a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bérarányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzuk ki, szabjuk meg a bérszínvonal, a bérarányok alakulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Nagyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg. Befejezésül hangsúlyozta, hogy sikeres négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megoldani a következő esztendőkben. A kormány, a szakszervezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő nagy tapssal fogadott beszéde után több külföldi testvérszakszervezet delegációjának vezetője kapott szót. A kongresszus ma befejezi munkáját. (MTI) Schumann— Brexsnyev megbeszélés Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Maurice Schumann francia külügyminiszterrel. A megbeszélésen a szovjet- francia kapcsolatok fejlődésének távlataival és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszkvában tett négynapos hivatalos látogatását és a délutáni órákban repülőgépen visszautazott Párizsba. (MTI) Üdvözlő távirat az RKF központi Bizottságához A Magyar Szocialista Mun- ponti káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Román Kommunista Párt Köz- dulója alkalmából. Bizottságát az RKP megalakulásának 50. évfor- (MTI) Ajtói Miklós Londonban A hivatalos látogatáson Londonban tartózkodó dr. Ajatal Miklós miniszterelnUk-he- lyettes tiszteletére a londoni magyar nagykövetség fogadást adott, amelyen az angol közélet számos vezetője megjelent. Képünkön: Dr. Ajtai Miklós (balról) az angol művészetügyi miniszterrel, Lord Eccles-sel (jobboldalon) besz élget a fogadáson(Telefotó: AP—MTI—KS) Az SZKP XXIV. kongresszusa és a nemzetközi helyzet Integráció, mint érlelődő realitás (Folytatás az 1. oldalról.) korrigáltattak árakat, néhány kirívó esetben pedig jelentős gazdasági bírságokat is kiszabtak jogtalan áremelkedésekért. Tudom tehát, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, , ha elhinmek, hogy a statisztikai hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja — hiszen ezt az ENSZ statisztikája is megerősíti —, hogy az elmúlt három évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. A három év alatt hazánkban összesen nem emelkedett az árszínvonal olyan mértékben, mint egyes nyugat-európai kapitalista országokban tavaly vagy tavalyelőtt, tehát egyetlen esztendő alatt. Nyugati állami vezetők gyakran megkérdezik tőlünk, hogyan lehetséges az, hogy az ottani infláció nem érezteti hatását hazánkban. E kérdést most nem akarom különösebben elemezni, viszont' szeretném, ha elhinnék azt az igazságot, hogy statisztikai adataink igazat mondanak. Jól tudom, hogy önök is, velem együtt, tudnak példákat mondani arra, hogy egyes árucikkek ára nem 1— 2, nem is 5—6 százalékkal, hanem ennél nagyobb mértékben emelkedett, az árak ösz- szefüggését figyelembe véve azonban az árszínvonal emelkedése minden évben 1—2 százalékon belül maradt, s a két százalékot várhatóan az idén sem fogja elérni. De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta. — A reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Oly módon, ahogyan erre a SZOT beszámolója is utalt. Ha az árintézkedés áremelést jelent, a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szűkebb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel, a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúlyozzuk. Tehát ahogy Gáspár elvtárs mondta: kon- penzáljuk túl, adjunk többet, mint amennyit az áremelkedések formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempontból is meg kell gondolnia, hogy mikor, milyen mértékben és milyen területen hajt végre áremelést, rögtön hozzáfűzném, hogy a kormány ebben az évben nem tervez semmiféle központi áremelést, sem a húsét, sem másét, de Tanácskozott a négy nagykövet Tegnap fél tizenegykor, az egykori Szövetséges Ellenőrző Tanács nyugat-berlini épületében, Jackling brit nagykövet soros elnöksége alatt megkezdődött a négy hatalom nagyköveteinek 19. tanácskozása Nyugat-Berlinről. Ezt megelőzően a három nyugati hatalom nagykövete Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel folytatott megbeszélést. A nagykövetek tárgyalásának alapját a három nyugati hatalom, illetve a Szovjetunió által előterjesztett konkrét rendezési elképzelések képezik. (MTI) A kongresszus áttekintette a szocialista tábor, a tőkés országok és a harmadik világ országainak helyzetét. Nagyon sok új és fontos megállapítás hangzott el anélkül, hogy a kongresszuson minősítették vagy kategorizálták volna az egyes országok fejlődését és mai viszonyait. Nagyobb hangsúlyt kapott a beszámolóban és az azt követő vitában is a szocialista országok közötti együttműködés, amely szorosabb és aktívabb lesz a következő években. Az integráció előrehalad — az SZKP értékelése szerint — s a kongresszuson az együttműködés magasabb fokáról, mint érlelődő realitásról beszéltek. A kongresszus vállalkozott arra is, hogy összegezze a szocializmus építésében eltelt 25 év tapasztalatait. A szocialista tábor negyedszázados történelme során bebizonyította életerejét, új távlatokat nyitott a forradalmi harcban, haladást hozott a világ valamennyi országa számára. Leszögezték azt is, hogy a szocializmus építését csak az általános tapasztalatok és a nemzeti sajátosságok együttes jelentkezése teszi lehetővé. Nagyon sok külföldi tudósító figyelte feszült érdeklődéssel, hogy miként reagál az SZKP a. szocialista országok születő ellentmondásaira (Csehszlovákia, Lengyelország). A kongresszus véleménye szerint egy- egy szocialista ország életében megerősödhetnek a régi ellentmondások és újak is keletkezhetnék. A szocialista világ ugyanis fejlődő, állandó mozgásban Van, s éppen ezért még nem kialakult társadalmi formáció. Az ellentmondások tehát a mozgásból, a fejlődésből következnek. S a kongresszus ezzel adott csattanó« választ a nyugati világban elterjedt úgynevezett «►válságelméletekre«, amelyek szerint a szocialista fejlődés törvényszerű velejárója a válság, az ellenforradalmi irányzatok időnkénti jelentkezése. A kongresszus ezzel szemben a mozgáselméletet hirdeti: a problémák a szocialista országok fejlődéséből,- mozgásából adódnak. A kongresszuson foglalkoztak a modem imperializmus jellemző vonásainak kielemzésével is. Megállapították, hogy a modem imperializmus alkalmazkodni próbál és tud is a nemzetközi erőviszonyokhoz, többek között a tudományos-műszaki forradalom eredményeit mindenkor a kizsákmányolás fokozására használja fel. Taktikája, hogy megakadályozza, nehogy az osztályharc mindennapos formái forradalmi tömegmozgalommá fejlődjenek. A modem imperializmus ma a leplezett elnyomás eszközeit alkalmazza, mivel a nyílt, leplezetlen elnyomás eszközei lejáratták magukat. De a nyugati világ csak alkalmazkodik, ez számára nem jelent stabilitást, az általános válság enyhülését. A tőkés világban zajló osztályharc egyre inkább a monopolista állam egészét gyengíti. S itt változatlanul a munkásosztály az imperializmus legnagyobb ellensége. A modem imperializmus válságát tovább fokozza, hogy a harmadik világnak a nemzeti felszabadulásért folytatott harca mind jobban átalakul a A Közúti Építő Vállalat felvételre keres forgó-rakodógépkezelőket A fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: Kaposvár, Császárréti telep, gépészeti osztály. (282045) SOMOGYI IKPLAP a. Az NDK M a üli meg a Német Demokratikus Köztársaság felszabadulásának 26. évfordulóját. Ez az ünnep más megemlékezésekkel is egybeesik: 26 évvel ezelőtt ezekben a napokban kapta az utolsó csapásokat a német fasizmus. A Harmadik Birodalom összeomlott, a szovjet hadsereg katonái és a szövetségesek a német fasizmus fölött győzelmet arattak, ennek nagy történelmi eredménye, bogy a romokon létrejött a német munkás—paraszt állam. Az NDK egykor Németország szegényebb része, ma a világ tizedik legfejlettebb ipari országa. Egykor junkerek hitbizománya, ma virágzó, önálló állam. A felszabadított földön a nép lerázta magáról a földbirtokosok és a tőkések igáját, kialakította a szocialista társadalmi rendet. A német munkás—paraszt állam megalakulása fordulat Európa történetében. A negyed évszázad alatt nehéz utat járt meg ez az ország, de fejlődése immár imponáló. Iparcikkei négy világrészben ismertek, s a lipcsei, vásáron a legnagyobb világcégek is szívesen vesznek részt. Bizton támaszkodva arra a társadalmi-gazdasági alapra, amelyet megteremtett, az NDK a nemzetközi élet jelentős tényezője lett. Megjelent a világpolitika színterén, nemcsak német földön, a múltba veszett birodalom határain beunnepe lül képviseli a haladást és a békét, hanem — a testvéri szocialista országokkal karöltve — a nemzetközi porondon is. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb tekintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Letűnp ■ a Halisíein-doktrina kora, ma már 29 állammal van Berlinnek diplomáciai kapcsolata, és csaknem 300 . nemzetközi szervezet tagja. Annak, hogy még nem minden kormány ismeri el diplo- < máciailag a Néniét Demokratikus Köztársaságot, egyik fő oka a tőkés német állam, a Német Szövetségi Köztársaság magatartása. Bonn álláspontját azzal indokolja, hogy a . két német állam »nem külföld egymás számára«, tehát úgynevezett »belnémet« kapcsolatokat kell egymással teremteniük. Valójában Hlyen kapcsolatok nincsenek, és nem is lehetnek. Az IffDK mind. a belső építésben, mind nemzetközi helyzetét tekintve fölfelé ívelő úton' halad. Biztosítékot nyújtanak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internacionalista összefogás a testvéri szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. E 'elszabadulási ünnep 'mlékezés és alkalom j. jövőbe mutató gondolatok összefoglalására. Alkalom a szívből jövő jókívánságaink kifejezésére. Emlékünnepség Leningrádban Találkozók az egykori védelmi vonalon Leningrádban a piszkarjevi emléktemető felett tegnap eldördültek a tüzérségi díszlövések a hitleri Németország fe- , lett aratott győzelem 26. évfor- 1 dulója alkalmából. A hagyományos emlékünnepséget abban a temetőben tartották, ahol a fasiszták ellen vívott harcokban elesett katonák és polgári lakosok százezeréi nyugszanak. A város Iákosai az öröklánghoz vonultak. Leningrád kiállta a hitlerista blokád 900 napját, amely egyedülálló hőstett a történelemben. A nácik több mint negyedmillió légi bombát és lövedéket zúdítottak a városra. Az ostromlott város védői éhséget és hideget leküzdve megsemmisítették a Wehrmacht válogatott egységeit. Koszorúkat és tavaszi virágokat helyeztek a gyászoló anyát ábrázoló haza emlékművének talapzatához. kizsákmányolás elleni harccá. Sok helyen nagyarányú államosításokat vezettek be, földreformokat hirdettek meg stb. A nemzeti felszabadító harcok tehát egyre inkább nagykorú- sodnak, s ez mindenképp kedvező a nemzetközi osztályharc szempontjából. A kongresszuson választ kellett adni az elmúlt négy év talán legbonyolultabb problémájára, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom jelenlegi helyzetére is. Rendkívül mértéktartóan és világosan fogalmazott a kongresz- szus, holott a kérdések sokaságában nem volt könnyű az állásfoglalás. Ebben az időszakban bontakozott ki legerőteljesebben a kínai egységbontás, erősödött a nacionalista különállás, a jobb- és baloldali tendenciák. A kongresszus rámutatott, hogy a nacionalizmus és a szovjetelle- nesség erősödésében jelentkezik a munkásmozgalom minden ellentmondása, ugyanis a munkásmozgalom fővonalát éri támadás. »A szovjetelle- nesség baloldali csomagolásban a legkelendőbb áru az imperializmus piacán« — mondta Gus Hall, az USA Kommunista Pártjának főtitkára. Ezekkel a törekvésekkel szemben azonban egyre erősebb az Ssszeforrottság és az egység iránti igény, amit talán a kongresszus példája igazol legjobban. Csupor Tibor Az iskolások díszőrséget álltak a hatci dicsősség emlékművénél. A fiatalok végigjárták azokat az' útvonalakat, amelyeken a háború éveiben vonultak a frontra a népfelkelő hadosztályok. Veterán-találkozókat rendeztek a 220 kilométeres emlék- övezetben, az egykori védelmi vonalon. Hétfőn kinyitnak a tőzsdék Az NSZK nem fogja felértékelni a nyugatnémet márkát — közölte Ahlers, a bonni kormány szóvivője. A bejelentés azt követően hangzott el, hogy Brandt kancellár Londonból hazatérve tanácskozást tartott vezető gazdasági minisztereivel és pénzügyi szakértőivel a valutaválság megoldására hozandó intézkedésekről. Ahlers ezt követő tájékoztatása sejtette, hogy a rögzített dollár-márka árfolyamot szabaddá teszik. Ez egyfajta felértékelést jelent; a szövetségi kormánynak azonban nem áll szándékában egyoldalúan megváltoztatni a rögzített árfolyamot — közölte nagyon határozottan a szóvivő. Bonn szeretne »-nyugat-európai szintű« megoldást — tehát azt, hogy a közös piaci partnerek is csatlakozzanak a tervezett nyugatnémet intézkedésekhez — ezért megvárják a szombati brüsszeli EGK-mi- niszteri tanácsot a végleges döntés előtt. Schiller gazdaságügyi miniszter a leghatározottabban ellenzi azt, hogy külkereskedelmi korlátozó intézkedésekkel hidalják át a válságot. Az NSZK Brüsszelben a szabad »•hullámzó« árfolyamok < alkalmazását javasolja majd partnereinek. (Ez azt jelenti, hogy a központi bankok nem a rögzített legalsó árfolyamnál eszközölnek dollárvásárlásokat az árfolyam fenntartása érdekében, hanem néhány százalékkal alacsonyabb értéknél.) Az bizonyos, hogy az NSZK- ban hétfőn nyitják a devizapiacokat és tőzsdéket, addig tehát — akár a közös piaci partnerekkel összhangban, akár egyedül — valamilyen döntés születik.