Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-25 / 120. szám
Megnyílt a keszthelyi j Helikon szálló Keszthelyen megnyitotta kapuit a Balaton-part legújabb szállodája, a Hotel Helikon. A 240 kétágyas szoba felét téli vendégfogadásra is berendeznék. 350 személyes étterem, eszpresszó és drink bár áll a vendégek rendelkezésére. A szálló elé épített napozószigetre érdekes megoldású ftiggőhídon keresztül juthatnak el a vendégek. Helytörténeti bizottság alakult Marcaliban AZ MSZMP »OHOCT MICTi$ ■ IZOTTtAOAWAK LA*JA XXVTL évfolyam, 120. szám. Kedd, 1971. május 25. Kaposvári siker a dél-dunántúli szolfézsversenyeji A Hazafias Népfront járási és községi bizottsága, valamint a nagyközségi tanács kezdeményezésére hosszabb előkészítés után megalakult Marcaliban a helytörténeti bizottság. Feladataiban szerepel a Tegyünk többet Somogy ért! mozgalom kezdetének ötödik évfordulójára rendezendő kiállítás megrendezése, amikor is számot adhat a nagyközség az elmúlt évek fejlődéséről, és bemutathatja a kövétkezö években megvasaló terveket. A bizottság fontos feladatának tekinti, hogy megörökítse a naponként változó és szépülő jelent, képes híradók fölállításával ezt be is mutatják. Szomorú statisztikával zártuk a mült hetet. A hét végére megszaporodtak a közúti szerencsétlenségek, egyre több baleseti jelentést kapunk a Balaton partjáról is. Iharos belterületén Gara József 59 éves helybeli mezőőr kerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget egy pótkocsis vontatónak és összeütköztek. Gara József a helyszínen meghalt. A megengedettnél gyorsabban hajtott motorkerékpárjával Zamárdiban Laibl Gyula 24 éves budapesti műszerész, és összeütközött egy személy- gépkocsival. A motorkerékpár utasa, a 19 éves Gereben Anna súlyosan megsérült. Laibl ellen eljárás indult. Krasznai Gyula 25 éves budapesti anyagbeszerző személygépkocsijával figyelmetlenül vezetett, és Zamárdiban a kijei elit gyalogátkelőhelyen elgázolta Varga Elza 10 éves helybeli tanulót. A kislányt súlyos sérülésekkel szállították a siófoki kórházba. A nyomozás tart. • A megengedettnél gyorsabban hajtott Moszkvics személygépkocsijával Balaton- földvár külterületén Diamant Istvánná 38 éves budapesti gondnok, és egy útkereszteződésnél a jobb oldali árokba borult. Diamant István, a gépkocsi vezetőjének 46 éves férje, 18 éves Katalin lányuk és Diamant Istvénné súlyosan megsérültek. Az anyagi kár körülbelül tízezer forint. Nagy István 32 éves zala- szentgróti segédmunkás eddig ismeretlen okok miatt felborult személygépkocsijával BaA Járási Honismereti Híradót új fejezettel bővítik: a Jelenünk rovatban , a mát vallató kutatók kapnak helyet. Távlati munkaprogramjában a nagyközség hétszázéves születésnapjának méltó megünneplése szerepel, melyre 1974- ben kerül sor. Addig szakcsoportokban végzik a gyűjtőmunkát, s a már rendelkezésre álló anyagból rendezik meg az augusztus 20-i Tegyünk többet Somogyért! kiállítást. A bizottság tagjai között található mérnök, orvos, gyári munkás, grafikus, fényképész, történész es hivatásos népművelő. latonkeresztúr belterületén. 5 éves Attila és 8 éves Piroska nevű gyermeke súlyosan megsérült- A nyomozás tart. Memye és Szentgáloskér között szabálytalanul utast fuvarozott segédmotorkerékpárján Kőszegi István 25 éves so- mogygeszti munkás. Utasának, a 39 éves sántosi Orsós Mihálynak menet közben a hátsó kerékhez szorult a lába. Orsós megsérült. Kőszegi ellen eljárás indult. Kaposvár nyerte el a vándorserleget a dél-dunántúli szolfézsversenyen, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek meg a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában. Először három évvel ezelőtt találkoztak szolfézsvetélkedőn a pécsi szakiskolai körzetbe tartozó zeneiskolák növendékei. S akkor olyan sikerrel zárult, hogy elhatározták — Kecskeméthez hasonlóan — Dél-Dunántúlon is hagyományossá teszik a versenyt. A dél-dunántúli zeneiskolai tanárok örömmel fogadták ezt a fórumot, hiszen megvizsgálhatják, összehasonlíthatják a Vasárnap a helyi tanács és a községi nöbizottság rendezésében a falu szülötte, Fekete István író tiszteletére emlékünnepséget tartottak Göüében. Délután három órakor az író szülőházát emléktáblával jelölték meg és elhelyezték a portréját ábrázoló bronzplakettet. Itt dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese mondott emlékbeszédét. Ezután a pártszékházban folytatódott az ünnepség, ahol dr. Kanyar József, a Megyei Levéltár igazgatója méltatta. Fekete István életművét, majd az irodalmi színpad adott műsort. Az ünnepségen részt vett az író özvegye is, aki férje A megengedettnél gyorsabban hajtott Pannónia motorkerékpárjával Somogyvár és Osz- topán között Tóth István 20 éves somogyvári MÁV-alkal- mazott, és felborult. Súlyosan megsérüli. Figyelmetlenül kerékpározott Kapospulán Tulok József 27 éves dombóvári asztalos és összeütközött egy olasz állampolgár Fond gépkocsijával. Tulok József megsérült. növendékek felkészültségét. A hét végén Dombóvárról. Kaposvárról, Nagyatádról, Pécsről, Székszárdról, Zalaegerszegről és Zalaszentgrótról 44 gyermek érkezett. Külön,rendezték meg a negyedik, ötödik, hatodik osztályosok versenyét, és külön a továbbképzős növendékekét. A zsűri elnöke. Agocsy László, a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának tanára volt, tagjai: Szesztay Zsolt, valamint Olsvay Imre, a Tudományos Akadémia csoportvezetője. A vetélkedőt fderényiné Papp Éva szervezte. A versenyzők hétféle felada| életére, munkásságára emlé- I kezett. Lutríexpressz Helyjegy csak Gyakran utazom Budapestre, s idáig valamennyi kaposvári jegyárusító helyen megvásárolhattam a Somogy expresszre szóló helyjegyet a fővárosból visszafelé is. Legutóbb — nagy meglepetésemre — sajnálkozva közölték a Siotour Idegenforgalmi Hivatalban, hogy ha a vasárnap esti Somogy expresszel akarok visszautazni Kaposvárra, a kötelező helyjegyért a Déli pályaudvaron kell sorbaáll- nom. Kizárólag a Kaposvár— Budapest vonalra biztosít a MÁV két kupét, ennyi helyjegyet adhatnak el, de a régi szép világnak — reggel megyek, este jövök, s mindkét utazáshoz itt veszem meg a helyjegyet — egyszer s mindenkorra vége. Tény, hogy magam is mérgelődtem már a budapesti vo- natraszálláskor, mert más ült a helyemen, de állva még Festői környezetben, a Bala- / tonboglári Állami Gazdaság | tot kaptak. Egyebek között_lcét szólamban kellett énekelniük, ismeretlen dallamot első látásra leolvasniuk, kórusműveket, zongoradarabokat, zeneműveket felismerniük. A jelentkezőknek kötelező volt népdal- listát is összeállítaniuk. Az írásbeli versenyen a hallásfej- lettséget vizsgálták, dallamdik- tálás és hangzatfelismerés formájában. Az ósszpontozás alapján Kaposvár lett az első, városunkba került a vándorserleg. A negyedik osztályosok győztese Soltra Monika (Kaposvár), az ötödik osztályosoké pedig An- geli Angéla (Kaposvár). A hatodikosok között Kopcsányi Gemma (Pécs) végzett az első helyen, a továbbképzősök mezőnyében kimagasló eredménynyel, a zsűri külön dicséretével Schultzer Ilona kaposvári versenyző nyerte a vetélkedőtBudapesten ? nem kellett utaznia senkinek. Valószínűleg adminisztrációs hiba folytán adtak el háromnégy jegyet ugyanarra a helyre, s a felháborodott utasok erőteljes kifejezésekkel illették a MÁV-ot. Lehet, hogy ez volt az indíték, lehet hogy más, az ügy végeredményét tekintve édes mindegy. A kaposvári visszautazás esetleg szerencsejátékká, válik, mert ha fél órával az indulás előtt még kétszázan várnak a pénztárnál, egészen biztosan akkor kerül rám a sor, amikor a vonat már kifutott az állomásról. Nehezményezzük es nem értünk egyet a MÁV döntésével, mert véleményünk szerint ezzel csak nehezítettek az utazáson, csökkentették azt a biztonságérzetet, amelyet a visszaútra szóló, zsebben tartott helyjegy jelentett. lengyeltóti ifjúsági táborában levő tavon került sor szombaton és vasárnap a ródióirányí- tású hajómodellek megyei versenyére. A korábbi években több résztvevő, színvonalas küzdelem és nagy érdeklődés jellemezte a Magyar Honvédelmi Szövetség által rendezett kétnapos küzdelmet. A harminchat versenyző között kiemelkedő eredményt ért el az MHSZ fonyódi klubjának versenyzője, Parrag Lajos, aki négy számban is győzött, s 47.9 másodperccel a 30 wattos kategóriában új országos csúcsot állított fel, megdöntve ezzel saját korábbi rekctfdját, illetve rekordjait, melyeket a fonyódi versenyző már hat éve tart. Neki köszönhető elsősorban, hogy a csapatküzdelmet Fonyód nyerte. Másodikok csapatban a kaposvári modellezők lettek. Ezt elősegítette Miinnfch Gyula, I aki a 2,5 köbcentis hajómodellek versenyét új megyei csúcscsal nyerte meg. iOROlC Éva Eva es Vera jó barátnők voltak. Hosszú idő után találkoznak az ut-* cán. — Hallom Éva, hogy boldog vagy. Meséld el, hogy akadtál rá a szerencsédre? — Egyszerűen. Megismerkedtem egy pénzes férfivel. Neki volt pénze, nekem meg tapasztalatom. — Es most? — Neki van tapasztalata, nekem pedig pénzem! Három a kislány Kovácsné mondja barátnőinek: — Kérem, nekem van három leányom. Szépen öltöztetem őket, férjhez adtam mind a hármat és segítettem nekik az elválásnál is. Ennél többet egy anya igazán nem tehet ... Előzékeny fér] Szabóné mondja: — ,En most megetetem a gyermekeket, megfürdetem őket, elrakom őket aludni, aztán mehetünk moziba. A férje felnéz az újság mögül: Nem bánom, Ili, de először menj el és nézd meg, hogy lehet-e jegyet kapni! Gondos feleség Kissné a viharos családi veszekedés után bekötözi férje megsérült fejét és közben ezt gügyörészi: — Látod, te csacsi, ki kötözné most be a fejedet, * ha én nem lennék melletted? Nem ismerik Egy férfi napozik a strandon, ruha nélkül. Három nő sétál arra. Amint a közelébe érnek, megszólal az egyik: — Ez nem az én férjem. A másik erre: — Tényleg nem a te férjed! Megszólal a harmadik nő is: — Ez a férfi egyáltalán nem a falunkból való! Láncreakció Róma egyik elővárosában egy ártatlan tollaslabda-játéknak súlyos következményei lettek. Az egyik játékos nagy erejű ütésétől a labda egy ló- darászfészekbe esett. A lódarazsak szerterepültek és megtámadtak egy arra haladó lovasfogatot. A fogat ennek következtében a tilos jelzőnél átrohant egy forgalmas útkereszteződésen, s tömeges összeütközést okozott. Az anyagi kár 14 milliót tett ki. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 2o Ft. Index: 25 Ó67. Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezető; Mautner József Az Korszerű földmunkagépek építészet több ezer éves múltra tekinthet vissza, a föld- munkagépek fejlődését viszont évtizedekben lehet csak mérni. A földmunka egyike a legnehezebb fizikai munkának. Gépesítése csak a nyersolaj- motorok elterjedése után fejlődött ki. A földmunka egyik »•fegyt'ere-« a hernyótalpas exkavátor, amelyek ma már a gazdaságilag fejlett országokban többféle kivitelben készülnek. A gyártmány jellegét megszabja az, hogy milyen célra, , milyen terepen használják az exkavátort. A hegyoldalakat például a hegybontó kanalas exkavátorokkal I dolgozzák meg. Ismét más típusú f les puttonyt használják. Képűn- munkálják meg. A vízszintes la- f exka vátort alkalmaznak a kat ics- kön: Munkában a forgókanalas lajt mélyásó ka-na.Ua exkavátorral i homok talajhoz, Itt a vonóké te- j exkavátora Halálos kerékpárbaleset és több súlyos családi szerencsétlenség Emléktáblát helyeztek el Fekete István göllei szülőházán S. G. Rádióirány ítású hajómodellek versenye Lij országos és megyei csúes