Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-23 / 119. szám
COLOMBO •■I T -• EGY HET a világpolitikában Négy kontinensről négy külügyminiszter »A puding próbája az evés-« — a klasszikussá vált angol közmondást ezúttal a szovjet APN hírügynökség szemleírója idézte a héten. Természetesen nem valóságos menüről volt szó — mégcsak diplomáciai munkaebédről sem —, a hasonlat a leszerelési tárgyalások bonyolult folyamatára vonatkozott. Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának a Közép-Európában szemben álló fegyveres erők csökkentéséről szóló javaslata, pontosabban az ezzel kapcsolatos tárgyalások megkezdése máris új, fontos elemet hozott a leszerelés eszmecseréjébe. Rogers amerikai külügyminiszter sem térhetett ki az érdemi nyilatkozat elől és kilátásba helyezte az előzetes tapogatózások megindítását. A legreakciósabb nyugati lapok azonban máris ellengőzt adnak, s pesszimista hangulatot árasztva eleve helytelenítenek minden megbeszélést. Ezzel kapcsolatos a moszkvai megjegyzés, amely érzékelteti, hogy komoly tárgyalások esetén a Szovjetuniónak nyilván komoly javaslatok vannak a tarsolyában. Sajnos, Washington közben Janusz-arccal egyszerre hideget és meleget akar fújni. Miközben hivatalosan nem ellenzi a szovjet indítványt, minden erőt mozgósított a Mansfield-javaslat leszavazására. (A neves szenátor azért szállt síkra, hogy a jövő évtől kezdve csökkentsék felére, vagyis 150 ezer főre ai Európában állomásozó amerikai csapatokat.) Bizonyos fokig a meglepetés erejével hatott — pedig nyilván hosszas diplomáciai »aprómunka« előzte meg —, amikor Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg közleményt hoztak nyilvánosságra a SALT-megbeszélésekkel kapcsolatban. Eszerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok elsősorban a rakétaelhá- rító rendszerek területén tesz majd erőfeszítéseket a stratégiai atomfegyverkezési hajsza bizonyos mérvű korlátozására. A szerteágazó SALT-témából kiemelték tehát azt a pontot, ahol a legtöbb remény kecsegtet az álláspontok közelítésére. Ha gyors megegyezést nem is várhatunk, úgy tűnik, a korábbinál jobb vágányra került a szuIZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: A chilei külügyminiszter Budapesten. Rogers nyilatkozik a Brezs- nyev javaslatról. Kedd: Magas színtű NDK küldöttség Moszkvában. Eredményes szovjet—kanadai tárgyalások. Szerda: A lengyel külügyminiszter Budapesten. Washingtonban leszavazzák a Mansfield indítványt. Csütörtök: Szadat beszéde Kairóban. Szovjet és amerikai bejelentés a SALT-menetrend- rőL Pénteki Heves harcok Dél-Laosz- ban. Befejeződik a francia—brit csúcstalálkozó. Szombat: Tömeges letartóztatások Törökországban. pern agyhatalmak létfontosságú párbeszéde. Ám megint az ellentmondások: a pozitív SALT-bejelen- téssel együtt zöld utat kapott a Safeguard-féle rakétaprogram Amerikában. Az ilyen lépések pedig sem tényszerűségüknél, sem lélektani hatásuknál fogva nem mozdítják elő a kibontakozást A leszerelési vitáknak ez a felélénkülése jelentős az európai biztonság szempontjából is, megkönnyíti a kontinentális konferencia előkészítő munkálatait Ebből a szempontból figyelemreméltó, hogy a szovjet—francia megbeszélések után a szovjet—kanadai tanácskozások is kedvező légkörben folytak. Néhány nap azonban hátra van még a NATO lisszaboni tanácsüléséig, a portugál fővárosban eldől: javul-e az atlanti szél- járás, vagy tovább fújnak a korábbi brüsszeli értekezlet hideg szelei. A világ két hagyományos válságterülete sem volt eseménytelen a héten. Indokínában a legjelentősebb mozzanat a laoszi Boloven fennsíknak a népi erők által történt elfoglalása volt A katonai cselekmények, csaták, összetűzések, általában nagyobb helyet kaptak a hét jelentéseiben. A Közel-K-létén változatlanul az egyiptomi vezetés átszervezése áll előtérben. Végleges értékelést még mindig korai lenne adni, Szadat Űj utasítások a SALT-tárgyalásokra ? #nök beszéde is csupán egyes részleteket világított meg. A világsajtó kiemeli, hogy a hivatalos kairói nyilatkozatok a külpolitika változatlanságát hangoztatják. Végül, de nem utolsósorban ismét szólnunk kell a magyar diplomácia és külpolitika aktivitásáról. Nem feledkezve meg a világpolitikában elfoglalt nagyságrendünkről — azt, hogy kis ■ ország vagyunk, nem divatos jelszóként, hanem realitásként hangoztatjuk ■— a magunk szerény eszközeivel is mindent megteszünk a nemzetközi viszonyok javításáért. Szinte jelképesnek foghatjuk fel, hogy az elmúlt napokban négy kontinensről négy külügyminiszter tett hazánkban látogatást. Péter János lengyel, délvietnami, chilei és szu- dánl kollégájával folytatott megbeszéléseket. Hazánkban járt e héten a szerb miniszterelnök, s alighogy befejeződött a Béke-vi- lágtanács közgyűlése — a küldöttek egy része még országjáráson hazánkban tartózkodik —. megnyitotta kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Milyen gazdag volt az elmúlt hét a nemzetközi élet történéseiben, arra jellemző, hogy számos kérdést csupán távirati stílusban tudunk említeni. Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban finisükhöz érkeztek, Illetve megkezdődtek a pártkongresszus előkészületei. London ismét »leánykérőbe- merit Párizsba, de a Pompidou és Heath négyszemközti találkozás után is korai lenne még esküvői meghívókat nyomtatni. Tovább folyik a diákháború Venezuelában; zavaros a helyzet Törökországban; tábornokokat köröznek Argentínában, a belfasti utcákon sem javultak a közállapotok ... Nixon elnök — véli a UPI hír.ügynökség — új utasításokat adott Gerald C. Smith- nek, a SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjének a tárgyalások további menetére. Ezek az utasítások vonatkoznak még a nyári szünet előtti utolsó eszmecserék tartalmára is. Nixon és Smith pénteki Fehér Ház-i megbeszélését követően Nixon a külügyminisztériumba látogatott, és ott a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott tárgyalásokról szólva kijelentette, hogy a megegyezési készséget hangsúlyozó, csütörtökön nyilvánosságra hozott szovjet— amerikai közlemény »a két ország legmagasabb jzintű vezetőinek elkötelezettségét jelenti arra nézve, hogy mind a védelmi, mind a támadó nukBombák robbantak Párizsban Néhány órával azután, hogy Heath brit miniszterelnök elutazott Párizsból, ahol Pompidou elnökkel tárgyalt, bomba robbant három angol kézben levő vállalat — egy hajózási társaság, a Rolls Royce irodája és egy garázs épülete előtt. A helyszínen talált röplapok szerint a merényleteket — amelyek emberéletben nem okoztak kárt — egy magái »nemzetközi forradalmi szolidaritási bizottságnak« nevező állítólag szélsőbaloldali csoport követte el. (MTI) leáris fegyverek korlátozására fognak törekedni, és arra, hogy még valamikor ebben az évben tető alá kerüljön e tér- ren a megegyezés«. Laird hadügyminiszter viszont — mint már jelentettük — azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a tárgyalási szakaszban még nem engedheti meg magának , az »egyoldalú leszerelést«. Az. 6 álláspontját tükrözték azok a hadügyminisztériumi tisztviselők, akik pénteken kijelentették, hogy mindaddig nem csökkentik a Safeguard ráké tarendszer és a több robbanófejjel ellátott támadó rakétái rendszerének telepítési üte mét, amíg a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról foiy« tárgyalásokon »lényeges ereJ ményeket« el nem érnek. Anvar Szadat egyiptomi elnök pénteken felmentette megbízatása alól Fati Ghane- met, az A1 Tahrir Lapkiadó Vállalat elnökét. A kiadó gondozásában jelenik meg az A1 Gumhurija, az angol nyelvű Egyptian Gazete, a francia nyelvű Journal d’Egypte; a fenti lanok az Arab Szocialista Unió közelmúltban leváltott vagy letartóztatott vezetőinek befolyása alatt álltak, s egyebek között gyakorta támadták és vádolták Törvény a szenátus megszüntetésére A ceyloni parlament képviselőháza másodszor is elfogadta a szenátus megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot. A Bandaranaike-kormány többször hangsúlyozta, hogy a szenátus gátolja a nép élet- színvonalának megjavítására irányuló haladó szellemű törvények elfogadását. A ceyloni alkotmány értelmében, ha a képviselőház kétszer elfogad egy törvényjavaslatot, akkor az a szenátus jóváhagyása nélkül is törvényerőre emelkedik. Az említett törvényjavaslatot először tavaly októberben fogadta el a képviselőház, a szenátus azonban elvetette, igvanis a felsőházban a tagok kétharmada az ellenzéki Egye- sült Nemzeti Párthoz tartozik. ''MTI) »defetizmussal« Heikalt, as AI Ahram főszerkesztőjét. A kiadóvállalat élére Musz- tafa Badavit, egy másik lapkiadó igazgató tanácsának tagját nevezték ki. Az egyiptomi olaj- és bányaipari munkások szakszervezete leváltotta elnökét, Ali Szajed Alit, akit megfosztott szakszervezeti tagságától is. Ali Szajed Ali parlamenti képviselő is volt, mandátumától a nemzetgyűlés múlt heti ülésén fosztották meg. (MTI) INDIA Csaknem ötmillió kelet-pakisztáni menekült KAIRÓ Újabb leváltások Diáktüntetés az indokínai háború ellen Az Egyesült Államokbeli Kentben a négy diák életét kioltó tavalyi rendőrsartűz évfordulóján ismét hatalmas tüntetés volt az indokínai háború ellen. A rendőrség hatvan személyt őrizetbe vett. , (Telefató: AP—MTI—KS) Washington Tudományos és műszaki információ Kínának Rogers amerikai külügyminiszter pénteken bejelentette, a washingtoni kormány felkészült arra, hogy nem titkosnak minősülő tudományos és műszaki információt adjon át olyan országoknak, amelyekkel nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, közöttük Kínának. Emlékezetes, hogy a külügyminiszter már januárban utalt az ilyen információk átadásának lehetőségére. Szavaiból kitűnt, hogy most tulajdonképpen már csak a lebonyo tás mikéntjét kell tisztázni. Az amerikai külügyminiszf az élégedettség hangján sz< arról, hogy Kína beutazási e gedélyt ad amerikai újságíró nak és tudósoknak. Közöl hogy a beutazási engedélyei az Egyesült Államok szeret a kölcsönösség alapján láti de eddig a Kínai Népköztárs Ságból még nem érkezett am rikai beutazásra vonatkozó k retem. India ENSZ-képviselője a világszervezet gazdasági és szó- ciális tanácsa elé terjesztett jelentésében közölte, hogy a Ke- let-Pakisztánból Indiába áramló menekültek száma — ha az áramlás üteme változatlan marad — május végéig eléri az ötmilliót. A nagykövet elmondotta, hogy India egyszerűen képtelen a menekültek legelemibb szükségleteinek kielégítésére is, ugyanakkor azonban azt sem teheti meg, hogy ne fogadja őket. Emlékeztetett arra, hogy kormánya az ENSZ segítségét kérte, s az első lépések, beleértve egy háromtagú ténymefj- állapító bizottság kiküldését, már meg is történtek. Reméljük — tette hozzá a nagykövet —, hogy a nemzetközi ösz- szefogás hamarosan szervezett segítséget eredményez a menekültek számára. (MTI) Együttműködési törekvés a szocialisták és kommunisták között A Japán Szocialista Párt felajánlotta a Japán Kommunista Pártnak, hogy közösen folytassák kampányukat a szenátusi választások alkalmával. Pénteken azonban nem sikerült megegyezni az együttműködés kérdésében. Fuva Tecu- zo, a JKP titkárságának elnöke a JSZP főtitkárával, Isibasi Maszasi-val folytatott megbeszélés után a sajtó képviselőinek kijelentette: az együttműködés országos szintű feltételei még nem értek meg. A JSZP-nek, a Komeitónak és a Demokratikus Szocialista Pártnak — három ellenzéki pártnak — mindenesetre sikerült megegyezni abban, hogy a Komeitó és a DSZP választói a szocialista jelöltekre szavaznak azokban a választókerületekben, ahol maguk nem állítanak jelöltet. Az NSZK gondja: hogyan csökkentse dollárkészletét? A nyugatnémet sajtó közli, hogy az amerikai dollár árfolyama a nyugatnémet márkához viszonyítva a legalacsonyabb szintre esett május 9-e, a márka árfolyama szabad lebegtetésének bevezetése, óta. A frankfurti értéktőzsdén pénteken egy dollárért 3,3 márkát, vagy annál is kevesebbet adtak. Május 9-ig a dollár hivatalos árfolyama 3,66 márka volt Eszerint a márkának a dollárhoz viszonyított árfolyama 4,5 százalékkal emelkedett. Bekövetkezett — mint várható volt — »a márka hideg fel- értékelése«. Ez azonban még nem hozta meg a várt eredményeket Sajtóközleményekből ítélve a nyugatnémet szövetségi bankban felhalmozódott dollárkészletek még mindig nem csökkennek. Mint a pénzügyi szakértők megjegyzik, a »hideg felértékelésnek« legalább hat százalékosnak kell lennie. A kérdést megvitatták a szövetségi bank központi tanácsának a napokban véget ért ülésén, Schiller gazdasági és pénzügyminiszter részvételével. Schiller állást foglalt amellett, hogy hivatalosan hat százalékkal értékeljék fel a márkát. Mint a lapok megjegyzik, a szövetségi bank központi tanácsának tagjai ellene vannak egy ilyen intézkedésnek. Mint a Süddeutsche Zeitung írja, még nem ismeretes, mit tesznek, hogy az NSZK-ban a 70 milliárdot kitevő dollár- készlet legalább 30 milliárddal csökkenjen. A döntő szót a szövetségi banknak kell kimondania. A lapok tájékozott körökre hivatkozva azt írják, hogy a bank a jövő héten sok milliárd dollárt akar erősen leszállított árfolyamon a valutapiacra dobni, hogy csökkentse a bankok széfjeibe® felhalmozott »dnJ lárhegye*»-