Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-19 / 115. szám
KÖZÖNSÉG A SZÍNPADON XXVH. évfolyam, 115. szám. Szerda, 1971. május 19. Három este a 25 éves cirkuszvárosban Suhanc bohócok, jegyszedő akrobaták Legutóbb még csak-csak. Most az akkori közönség egy része is a hangvensenydobo- gón ült. Az est zenekara ugyanis a Kaposvári Szimfonikus Zenekar volt, amely most kedvezőtlenebb körülmények között lehetett a kaposvári zenei est részese. Óriási vállalkozásba kezdett, nagy felelősséget vállalt, s bármennyire fájdalmas kimondani: korántsem felelhetett meg a várakozásnak. Szabó Csillét, kitűnő zongorám űvészünket köszönthettük ezen az estén, Beethoven C-Tnoll zongoraversenyét interpretálta. Bámulatra méltó tűzzel, lendülettel, s ambícióval, hogy magához emelje, tűzbe hozza zenekarát. Csak ez utóbbi igyekezetével vallott csődöt, s ő igazán nem tehet róla. Zenekarunk, amelyet oly nagy szeretettel és ragaszkodással szeretnénk minduntalan gyámolító szóval, lelkesedést keltó észrevételekkel kísérni nehéz útján, még nem élhette át a fiatalítás öröméit; korántsem, érett be á gyümölcs. Ezért volt kár a nagy vállalkozásért Ha valamit elismerni lehet a zongoraverseny kapcsán, az csak a nagy-nagy akarás. S ez bármily rokonszenves, kevés a sí- keihez. Időnként például a második tételben — gyakran észrevétlenné tette magát sokszor bizonytalankodott, és színei, hanghatása is csak árnyéka a réginek. Merényi Jön a nyár, növekszik a tűzveszély. De a községek önkéntes tűzoltói is készen állnak a »•vörös kakas« megfékezésére. — A téli hónapokban az önkéntes tűzoltóparancsnokok továbbképzéseken vettek részt a járási székhelyeken, az ott hallottakat aztán továbbadták egységük tagjainak. Az elméleti felkészülés után március, április, május hónapban gyakorlati képzés következett. Hogy milyen eredményes volt a munka, azt a versenyeken mutatják meg — mondta dr. Egyed Dezső, a tűzrendészet megyei parancsnoka, — Mikor lesznek a versenyek? — A jár-sí versenyek már vasárnap megkezdődtek. 16-án Balatonszárszón a siófoki, So- mogysámsonban pedig a marcali járás tűzoltórajai küzdöttek az elsőségért. 23-án Kaposváron a kaposvári, Berzen- cén a nagyatádi járás községeinek önkéntesei vetélkednek. Végül 30-án Barcson a barcsiak, Balatonfenyvesen a fonyódiak merik össze tudásukat. — Mit kell tudniuk a rajoknak? — Egy raj hét beosztottból és egy parancsnokból álL Valamennyien kérdést húznak. A feleleteket az értékelő bizottság egytől ötig pontozza. A legjobb válaszra egyet, a legrosz- szabbra ötöt adnak. Ezután gépjármű-fecskendő, 800 perc (literes kismotorfecskendő, 400 perc) literes kismotorfecskendő és kocsifecskendő szerelése következik. Időre. (Minden másodperc egy pont). Itt az a jó, ha kevés pontot gyűjt a raj, az elméletnél viszont »fordított-« az értékelés. A harmadik próbatétel a staféta. Szintén időre tömlőt kell fektetni, felcsavami, gerendán átvinni, osztóról két darab egységes sugarat szerelni. Külön versenyeznek a férfiak, külön a nők és külön az ifjúságiak. Járási verseny minden évben van. — És megyei? — Négyévenként. Legutóbb 1967-ben volt. Az idén június 13-án rendezzük meg Kaposvárom. Ezen azok vesznek részt, György nem sokat segíthetett ezen, jóllehet a belépéseknél. Szabó Csilla izgalmas és zeneileg így is tökéleteset nyújtó játékánál maga is bizony- talankodott néha, tempóváltásai mankóra szorultak. Nehéz kimondani, de kell, mert igaz: zenekarunk játéka — sajnos — méltatlan volt az előadóművészhez. Szabó Csilla egyénisége hozott sikert ezen az estén. A Beethovent általában jellemző komor, tragikus hangulatot oly csodás együttérzéssel oldotta föl e versenyműben szembeötlő játékos kedvvel, derűs, magával ragadó hangulattal, hogy csak a teljes belső azonosulás kifejezéssel jellemezhetjük játékát. Hogy tökéletes ura hangszerének, hogy briliáns technika gazdagítja előadását — ez voltaképpen alapkövetelmény., Zeneisége az, amely magával sodort,, amely csak alig hagyta észrevétetni, hogy zenekar ül körülötte. Ráadása is kivételes képességeiről árulkodott. Szabó Csilla tehát é’mény volt ezen a hangversenyen. játéka feledhetetlen. Zenekarunk — Merényi György vezetésével — Vivaldi C-dúr szimfóniáját látszotta bevezetésként, s Haydn híres Öraszimfőniájával zárta a hangversenyt, amelynek Menüettje már megcsillantott valamit az együttmuzsikálás szépségeiből, zárótétele pedig azt a megközelítő teljességet adta, melyet vártunk és várunk zenekarunktól. akik a járási versenyen fecskendőtípusonként és nemenként első helyen végeztek. Itt már elméleti kérdések nincsenek, csak az előbb ismertetett gyakorlatok- Egy járást tizenegy raj képvisel. A megyei elsők július 11-én Pécsen az országrészi selejtezőn Somogy színeiben küzdenek Augusztus 6-a és 8-a. között pedig Budapesten, az országos versenyen indulnak a továbbjutók Ezzel egyidőben rendezik a szocialista országok nemzetközi tűzoltóversenyét is, kilenc ország részvételével- ... ■ —■ Milyen a versenyzők hangulata? — Nagyon készülnek, az értékes jutalmak mellett a lehetőség is sarkallja őket: az idén országos szintig is fölvereked- hetik magukat Befejezték a Kalinyin-lakó- telep központjában épülő 330 lakásos sávház alapozását, s a szerelőszint is befejezés előtt áll Ezzel egy időben a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói megkezdték a panelok elhelyező Útban a cirkusz felé azon töprengtem, vajon adnak-e valami újat a cirkusz bohóccá. A mókázás és saját magunknak jóízű kikacagása mindig is a porondok egyik vonzereje lesz. De mintha a bohóctréfák az utóbbi időben nem frissültek, »fejlődtek« volnak a közönséggel együtt. Ezért is nyitottam tágra a szemem: ni csak a Probstban nemcsak móka, hanem bohócújítás is volt? Két kölyökképű, szellemesen maszkírozott suhanc mulattatott bennünket. A »pályakezdés« egy kissé érződött még a mozdulataikon, de különös atmoszférát teremtettek a porondon. A mutatványok rangsorolására nemigen vállalkozna senki, hiszen a lovak fenséges látványukkal, a barnamedvék morcos igyekezetükkel »ingerelték« tapsra a közönséget A disznórevü — amit a kocák, a kismalacok, a vaddisznók és a kutya »művel« — világszám. A másik ritkaság szereplőit elég csak felsorolnom' a vaskerítésen belül oroszlánok, bölények, kutyák, kecskék és szamár társaságában csattintgatja ostorát az idomár. És vendégük még egy csillogó ruhás, »gumiderekú« munkafolyamat előreláthatólag az év végéig tart majd, akkorra készül el az épület váza. Egyelőre egy műszakban dolgoznak, de a tervek szerint a második félévtől — két műszakban — naponta négy lakást szerelnek össze. lány. Az egzotikus állatok parádéjánál — élen a tevékkel, végén pedig a lámával ;— már taps is alig van, mindenki szótlanul mustrálja a csodabogarakat Bámulatosan ügyesek a székekkel »játszó« akrobaták, a három görkorcsolyázó, a forgókeréken száguldó artisták, a drótkötélen ülő Marietta és az »extra talpú« lábzsonglör. Ami még ezen felül is nagyszerű ebben a cirkuszban, az a fiatalosság, a derű, s — talán furcsán hangzik —■ a közösségi szellem.' Olyanok, A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum képtárának anyagából XX. századi magyar mesterek címmel kiállítást rendeztek, melyet a közönség a mai naptól már meg is tekinthet. A kiállítás rendezése közben tegnap Kovács József, a múzeum restaurátora egy Fe- renczy-levelet talált az egyik festményen. A címzett Rippl- Rónai József. A panelelemeket a vállalat saját poligon üzemében állítják elő. Az impozáns, tízemeletes épület első száztíz lakása — ha minden jól halad — a jövő év közepén, a többi év végére készül majd eL mint egy pici város, amelyben az akrobaták mint jó »városatyák« fdgadják a látogatókat, udvariasan kezelik a jegyeket Aztán hipp-hopp, már az oroszlánketrecet segítenék bontani, A lábzsonglőr a szünetben teli torokkal a fagylaltot kínálja, partnemője pedig adagolja. Egyszercsak a kellékes fiúkat láttuk viszont mint merész cowboyokat, A cowboyok felvonulása, a zárószám szimbólumnak is beilr lett, hiszen ekkor a 35 éves cirkuszváros apraja-nagyja üdvözölte a publikumot B. Ss. »Édes Józsi! Légy szíves, küldesd fel azt a gesztenyefa- vázlatot, amely birtokodban van, a Nemzeti Szalonba! Válaszolj kérlek, hogy tudjam, megkaptad ezt a levelet, ölel barátod: Ferenczy Károly.« Rippl-Rónai hamarjában intézkedett, erről vall a levélre írott följegyzése: »EÄ lett küldve. De fel lett ajánlva eladásra másik helyett. Jóska.* ötvennégy, eddig íavarészt ismeretlen mű kerül a mai napon a közönség elé. Márffy egyik önarcképe, Barcsay Házak egy alakkal, Amos -Imre önarckép, Martyn Ferenc Figyelő madár, Paizs Goebel Jenő Halászok; Czóbel egyik korai müve, a Párizsi ház és Kernstock Portré című képe a múzeum képtárának újdonságai. Számos kép most kerül a közönség elé hosszú idő után igmét Rippl-Ronai Ödön gyűjteményéből. A kiállítás anyagát — kibővítve — a nyáron Balatonlel- lén is bemutatják, Meghalt az azerbajdzsáni matuzsálem A iöldkerekseg legidősebb emberé hunyt el kedden a Szovjetunióban: a 154 évesnek tartott Sárán Saszanov. A matuzsálemi korú férfi az azerbajdzsáni Csereken faluban született, s életének legutolsó napjáig a falu kolhozában dolgozott. Születésékor még nem volt náluk hivatalos anyakönyvezés, ezért életkorának meghatározásakor olyan tényezőkre lehetett csak támaszkodni, mint az emlékezet és gyermekei, valamint unokái kora. JflUÜA Furcsa bosszú Serge Joly huszonnégy éves francia fiatalember feleségül akarta venni Cári Sanden kereskedő lányát. Az apa durván visszautasította a kérőt, mire az kegyetlen bosszúra szánta eä magát. Egyik nap Sanden nevében telefonált 100 mészárszékbe, s mindegyikben egy kiló húst rendelt. Másnap száz orvost, harmadnap száz sírásót, negyednap száz üvegest hívott fel a nevében. Végül telefonált a kereskedő szomszédainak, hogy Sandennak a felesége mellett szeretője is van... Serge Jolyt 15 havi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Meztelen ötlet Több almát szeretett volna eladni David Neve, az angliai Biddendeden falu gazdálkodója. A termés szép volt, de nem elég kelendő. Ekkor az élelmes gazdának az az ötlete támadt, hogy meztelen hölgyekkel díszített papírbélést rendeljen az almásládákhoz. A brit papírgyárak azonban különféle kifogásokkal elutasították a rendelés teljesítését. Rendet teremtett,., Pedro Pablp Borjaidé venezuelai férfi, aki állítass szerint 120 éves, nemreg kijelentette: Hiába, rendnek kell lennie! Ennek megfelelően rendet is teremtett háza tájékán: hogy halála után ne legyenek nagy bonyodalmak hagyatéka körül, örök hűséget esküdött a 105 éves Maria Hernandeznek, akivel egyébként idestova nyolcvan esztendeje él vadhazassagban. Hat gyerekük, negyven unokájuk és hat dédunokájuk van Film — csók nélkül Onasszísz mégis beleegyezett, hogy felesége, Jacqueline filmben szerepeljen. Egyetlen feltétele: nem szabad csókolőznia a partnerével. Jacqueline elfogadta a feltételt. Most a rendezőn a sor, hogy elfogadja... Párbeszéd — Hallom, hogy megnősültél. — Igen. — És milyen a házasságod? — Olyan, mint a színház. — Hogyhogy? — Nagyjelenet nagyjelenet után következik... Somogy! Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. ti. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József J. B. Versenyre készülnek az önkéntes tűzoltók » Jtutine 13-án megyei vetélkedő s. P. Beszerelik a panelokat Ferenczy-levelet találtak az egyik vásznon XX. századi magyar mesterek kiállítása a Rippl-Rónai Múzeumban