Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-10 / 85. szám

József Attila kollégiumok és diákotthonok találkozója Nagyatádon PadlásTjiúzeum-avatás — Szavalóverseny és Jelenkor-est Épült u III. ötéves tervben Öregek napközi ofifiona Kétkeiyen Intézeti napot rendezett tegnap a nagyatádi József Attila Kollégium a nagy magyar proletárköltő emlékére. A már hagyományosnak mondható esemény egyre színvo­nalasabban járul hozzá a nevelés hatásfokának emelésé­hez, a közösségi élet színesítéséhez. Ez évtől a somogyi napok programjában kapott helyet a József Attila kollé­giumok és diákotthonok találkozója. Az intézeti napon megrendezett szavalóverseny és a Jelenkor-est a költé­szet napja megyei nyitánya volt. József Attila szobra körül,, első díjat megosztva kapta: a fellobogózott kollégium előtti téren a névadó Hazám című versével kezdődött. az intézeti nap, a proletárköltő nevét viselő kollégiumok, di­ákotthonok találkozója. A té­ren mintegy háromszáz ven­dég hallgatta meg Hamvas Jánosnak, a nagyközségi ta­nács vb-elnökének megnyitó­ját Az ünnepségen megielent dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács vb-elnök helyettese is. Az évről évre visszatérő eseményre küldöttség érkezett a budapesti Postai Techniku­mok József Attila Kollégi­umából, a kunszentmártoni középiskolai és a tatai kollé­giumból. Somogyból Tabról, Fonyódról, Csurgóról, Marca­liból, Balatonboglárról, Kapos­várról érkeztek diákok és ta­nárok. Az ünnepség részvevői a megnyitó után megkoszorúz­ták József Attila mellszobrát, a vendégintézetek pedig em­lékszalagot kötöttek a nagy­atádi kollégium zászlajára. Ezután nagy érdeklődés mellett fölavatták a nagyatá­di József Attila Kollégium padlásmúzeumát,' A néprajzi kiállítás új -színfolttal gazda­gította a hagyományos inté­zeti napot. A kollégium neve­lő: és diákjai közösen gyűj­tötték össze a magyar nép régen használt otthoni és munkaeszközeit. A kellemes meglepetést a kollégiumok, 'diákotthonok József Attila-szavalóversenye követte, melyen huszonnyolc tanuló vett részt. A nagyszerű vetélkedővel egy időben sport- versenyek kezdődtek; A József Attila szavalóver­seny díjait a Fegyveres Erők Klubjában- rendezett Jelen­kor-est után osztották ki. Az Katona Zsuzsa (Tata) és Sár­ái Edit (Nagyfád). ^Harmadik díjas: Dörnyei Gyula, (Kapos­vár). A Vendégeknek, részvevők­nek egész napos hangulatos; izgalmas programról" gondos­kodtak a nagyatádiak: Ki­emelkedő esemény volt a Je­lenkor-est, melyen a dél-du­nántúli folyóirat ismert köl­tői vettek részt: Arató Károly, Bertók László, Pákolitz Ist­ván és Takáts Gyula. A József Attila kollégiumok és diákotthonok nagyatádi ta­lálkozója diákbállal fejeződön be. • H. B. trtr O tengerész lesz... Somogyiak a hajózási szakközépiskolán — Szereti a rumot? Csodálkozva néz ram: — Nem. Székesfehérváron született. Kötésén lakik. — Van ott tenger? — kér­dezném, de lapos lenne a hu­mor, így csak vizet mondok. — Közel a Balaton. 1 Először autószerelő akart lenni, apjától kapott kedvet hozzá, aztán történész, majd hetedikben tengerész. Dékány András és Hegedűs Hubert könyveit említi. '— Na és a pipa? — kapisgá.- lok régi olvasmányélményeim­ben. — Az is kiment a divatból. Inkább cigaretta. A Lékai János Hajózási Szak­középiskolát 1968-ban alapítot­ták Budapesten. Már az első évben sokan jelentkeztek. Ke­vés a vidéki, mert nincs kollé­gium és drágák az albérletek. Csuka László jövőre végez: — A felvételi beszélgetés jel­legű, a humán ismereteket, a helyesírást nagyon megkövete­lik. Van persze gyakorlati pró­batétel és orvosi vizsgálat is. — Milyen szaktárgyakat ta­nulnak? — Hajóépítéstant, hajógép­tant, hajózási tűzvédelmet, földrajzot. — És gyakorlat? — Nyáron. Az iskolahajóról beszél, a Versenyeztek az üdülők szakácsai, cukrászai és felszolgálói (Tudósítónktól,) .A SZOT Dél-balatoni Üdülé­si Igazgatóságá megrendezte az igazgatósághoz tartozó üdü­lők szakácsainak, cukrászainak \ és felszolgálóinak versenyét a V siófoki Bányász Üdülőben, öt- ^ harmadéves cukrászipar! ta­nuló harmadik díjat nyert va­csora—ebéd záróételével. Buda motorosról. Vontató áru­szállító volt eredetileg. Átala­kították. A legénységen kívül huszonhat, tanulónak biztosí­tottak elhelyezést. Az első is­kolai év után az Al-Dunán jár­tak. Jugoszlávia, Bulgária, Ro­mánia, Szovjetunió. Második­ban a hajójavítóban dolgozott. A mostani év után pedig el­jutnak a tengerre ... — Milyen a tengerészélet a könyvekben, és milyen a való­ságban? — Dékány romantikus. He­gedűs reálisan látja. Sokan csak rejtő kiszínezett történe­teit ismerik: kikötői ■ lebujok, verekedések." Mosni a fedélze­tet, a gépek olajosak. Voltak, akik kiábrándultak! pedig ezt is el kell végezni, vele jár,.. Szép. változatos, az ember mindig újat lát. — Manaps g is születnek tengerészhistóriák ? — Csak régi van. A Duna és a Balaton is vár- ía őket; ha végeznek, minden­ki a tengerre akar menni... — A magyar hajók a Föld­közi-tenger és az Északi-ten­ger hullámait szelik. Van egy járat Indiába is! — felcsillan a szeme. Szeretné elvégezni még a Felsőfokú Gépészeti Techniku­mot, majd a tengerésztiszti is­kolát. — A Lékaiban van Somogy­ból más is? — Igen. Sebestyén László, az osztályfőnököm. Bújkál bennem a kérdés: — Hát akkor mit isznak a tengerészek? — Sört. Hallgatunk. Szívja a ciga­rettát. Ö tengerész lesz. Egy álom — hányán álmodtuk! — megvalósulóban. Sípos Ferenc A szocialista humánum erősödése, az egyre növekvő szociális gondoskodás társa­dalmunk lényeges és egyik alapvető jellemvonása. Ami­kor a kéthelyi öregek nap­közi otthonát azok közé a lé­tesítmények közé soroljuk, melyekre méltán büszkék le­hetünk, akkor ilyen indítékkal tesszük ezt- Nem az első, szám szerint a huszonkilencedik öregek napközije ez Somogy­bán, mégis kiemelkedik a ha­sonló létesítmények sorából. A tervidőszak egyik legszebb, legpéldásabb szociális intéz­ménye. S valóban ráillik a meghatározás: társadalmi összefogással készült el a minden kényelmet biztosító, minden igényt kielégítő öre­gek napközije. A szó igaz értelmében ott­hon ez — heverőkkel, fote­lokkal, szőnyegekkel, s a ké­nyelmes lakás fogalmához tar­tozó minden berendezési tárggyal fölszerelve. A közsé­gi tanács mintegy kétszázezer forintot áldozott erre a célra, s természetesen a helyi ter­melőszövetkezet kezdettől fog­va anyagilag is ott állt az elgondolás valóra váltása mel­lett. A szocális alapból éven­te 35 000 forintot biztosítanak az otthon fenntartására, a napjaikat itt töltő idős embe­rek ellátására. Kezdetben húsz, a fejlesz- t-éssel, bővítéssel negyven idős, magános kéthelyi ember tölt­heti itt békességben, kénye­lemben, rendkívül kulturált körülmények között minden­napjait. A szélesedő, erősödő szociális gondoskodás társa­dalmunk fontos jellemzője — ez a kéthelyi otthon az el­múlt tervidőszak hasonló lé­tesítményei közül példát mu­tat: így kell törődnünk a munkában megfáradt öreg­jeinkkel. Van-e humorérzékük az állatoknak? AZ ÁLLATOK nagy része rendelkezik bizonyos érzelmi skálával, különösen az emlő­sök és a madarak. Jól szem­léltetik ezt a Daktari képei is. Természetesen ez a skála rendkívül «-hézagos-«. Ennek kapcsán felmerülhet a kér­dés: vajon valóban képesek-e az állatok arra, hogy vidámak, pajkosak vagy akár humoro­sak legyenek? A humor szó emberi alko­tás, az ember fejlesztette ki és virágoztatta fel a humort. Amikor az ember e fogalmat állatokra viszi át, alapvető té­vedésbe esik. Regékben, tör­ténetekben ugyanis a macska, a róka és a kiskakas mint fur­fangos, agyafúrt kópé lép elénk, s e tulajdonságokkal a biológiai megítélés során is óhatatlanul felruházzuk az ál­latokat . Sok humorosnak tűnő állat­történet ismeretes, különösen az állatkertekben tartott álla­ven versenyző mutatta be ,tu- dását, ügyességét hidegkony- ) hái, reggeli- és vacsorakészít- 2 ményekből, cukrász díszmun- ^ kákból és napi készítmények- / bői, valamint terítésből és fel- ( szolgálatból. a Valamennyi versenyző nagy ’ gyakorlatról, ügyességről és * ötletességről tett tanúságot. A J vendéglátóiparhoz hasonló ( szakértelemmel végezték mun- * kájukat, ami arra enged kö­vetkeztem, hogy a SZOT-üdü­12. lökben változatos, sok új étel- \ különlegesség kerül majd a * beutalt vendégek asztalára. Kitűnően1 sikerült tehát a »há­zi« verseny, s dicséretre méltó a Dél-balatoni Üdülési Igazga- . , tóság kezdeményezése. Sok se- , Á kör bezárult, es mintha a gítséget adott a Somogy—Zala • párkák nyisszantották ^ volna megyei Élelmiszer- és Vegyi - \eÜ tíz esztendővel ezelőtt az áru Nagykereskedelmi Vállalat \ Ucciardonéban megszakadt az is f utolsó nyom fonala is. A zsűri a délutáni órákban { * paTermói ügyesség a értékelte a versenyzők teljesít- ."tet.es ményét és ennek megfelelően J‘.^ttarba rakta a PisaoOa­állapította meg a helyezéseket i Giuliano Don Cato, Pjs­rn-i,K fn- ^ ciotta és a többi kisebb-na I gyobb rendű és rangú ban- , dita és maffiaíőnök az idők fiához, kartotékrendszert ál­lított össze, és a kis kemény kártyalapokra időrendben ír­ta rá az összes megtalált ada­tot. Ezeket az adatokat rádió­távírón közölte az Interpol központjával, főnökével, Marc főfelügyelővel. Fleurot, ahogyan Marétól látta, a kartonokkal passzi- anszot próbált játszani. Az íróasztalon maga elé terítette a lapokat, és — akárcsak va­lami főrangú hölgy a kár­tyát — százféle variációban próhálta egymás alá, fölé, mellé rakosgatni a kartonokat, remélve azt, hogy így hátha kijön valmi összefüggés. Fleurot felügyelő palermói Érdekes módon azon kapta vizsgálódásainak 'végére ért. magát, hogy szeme egyre gyakrabban akadt meg Bar­tolomeo Matranga nevén. Matrangáról azonban Casetti SZIGETE Több mint tizenháromezer fo- a rint jutalmat osztott ki. Az el- ' av°hh ső helyezettek mind a hat té­makörben 700—700 forint, ,a másodikak 500—500, a harma­dikak pedig 300—300 forint ju­talmat kaptak, ezenkívül külön díjazásban részesítettek több munkát. A hidegkonyhai ké­szítmények közül Szabó Béla, a balatonboglári egység csa nverte az első di során meghalt­Casetti szerint Genco Russo mussomeli malomtulajdonos felügyelő sem tudott bővebb felvilágosítást adni. Mind­össze annyi hivatalos adat maradt meg a bűnügyi archí­vumban, ami azt igazolta, hogy 1949-ben, majd 1951- ben több rnafíiagyilkosság gyanúja, miatt nyomozott utá­na a rendőrség, ám elérni nem tudta, nyoma veszett. »Feltehetően külföldre tá­vozott« — ezt írták annakide feltehetően a maffia jelenle-..jén az ügyében eljáró ható- gi feje, ám ő ártatlan a ká- ságok Matranga aktájára, bítószer-csempészésiben, vagy' — Pedig nem lehetett va- legalább is semmit sem lehet lami utolsó fickó — töpren­gett -Fleurpt, valahányszor a akárcsak egy tör- különböző összefüggésekben nyiicu ive- a wituooci zabó Béla, é legalább is sen ség szaka- } reábizonyítani, hint h'deg t Fleruot, akái bugaci sertésdagadójával. Erde- f ténelmi értekezés precíz szer- belebotlott Matranga nevébe, kessége volt a versenynek, f zője minden valamirevaló * * * hogy a szakmunkástanulók is i személyről, akinek 1943 óta Fleurot csoportjának nyo- részt vettek azon. Patkó Imre feltehetően köze volt a mai- mozói már hetek óta utaz­gattak Nyugat-Európa és Észak-Olaszország között. Harminc-negyven gyanús fic­kót követtek eddig, ö maga nyolc napja tartózkodott Pa- lermóban, és ezaltt végigta­nulmányozta az összes fellel­hető iratot­És sehol semmi, ami arra utalhatott volna, hogy a maf­fiának köze van a mostani nagy kábítószerüzlethez. Két embere és Casetti detektívjei ugyan a parti őrséggel és a vámhivatal tisztjeivel együtt nyomára akadtak egy bizo­nyos Di Pisa nevű fiatal va­gánynak, de mielőtt elkaphat­ták volna, valaki az orruk előtt lelőtte. Casettiék most a gyilkost keresik. A- maffia kezét sejtik az ügy mögött. A nyomozás során a gyanú árnyéka rávetődött egy köz- tiszteletben álló, idősebb úr­ra, Manzellára is, aki a pa­lermói főpolgármester szoros baráti köréhez tartozott, és a város előkelőségei közül a leg­bőkezűbb adományozó -volt minden karitászmegmozdulá- son. Manzellát ezideig sem ki­hallgatni, sem letartóztatni nem lehetett. Nem volt rá törvényes alap, de még csak ürügy sem. Casetti most a fejét verte a falba, mert hiszen addig-ad- dig kerülgette a macska a ká­sát, mígnem Manzells tegnap a villája kapuja elől odébb akarta tolni a bejáratot eltor­laszoló és ott üresen parkíro­zó sport Giuliettát... Az eredmény: Casettiék a robbanás után csak Manzella táskáját találták meg a köze­li fa tetején. A robbanás ugyanis autóstól, kapustól és a gazdája segítségére siető inasostól eltűntette az »ájta- tos manónak« becézett öreg milliomost. Hogy a palermói rendőrség gyanúja nem volt alaptalan, és helyes nyomon járt, amikor Di Pisára gya­nakodott, kiderült a Manzella táskájában talált feljegyzések­ből. Casetti Szerint arra is ta­láltak utalást, hogy pár nap­pal korábban Manzella vil­lájában valamilyen okból a maffianagytanács ülésezett... Az események elemzésére egyelőre nem maradt idő, mert a palermói rendőrséghez tegnap óta egymásután ér­keztek az elhagyott és felrob­banó sportkocsikról szóló be­jelentések. Valaki újított — mondta Casetti. Ez az újítás Fleurot szerint a maffia modernizálásának fo­lyamatába illeszkedett be, és feltehetően valami üzleti né­zeteltérés tisztázása kezdődött meg két egymással rivalizáló — banda között. Fleurot felügyelőt töprengé­séből az ügyeletes tiszt meg­jelenése zavarta fel. Rádió­grammot tett az Interpol képviselője elé. Fleurot rápil­lantott, és mint akit kígyó mart meg felugrott. — Mikor megy a legköze­lebbi repülőgép Milánóba? — kérdezte izgatottan. (Folytatjuk) tokkal kapcsolatban. Harry például, a hatalmas ázsiai ele­fánt, egy alkalommal különös módon tréfálta meg egyik lá­togatóját, amikor annak szal­makalapját a szél a lábai elé sodorta. Fölemelte a fejfedőt a földről, majd ormányával fe­je fölé tartva büszkén sétált vele körbe-körbe a kifutójá­ban. Később a feje búbjára tette a kalapot, s fejét a szo­kásosnál magasabbra szegve egyensúlyozta, hogy le ne csússzon. Megelégelve a pro­dukciót óvatosan leemelte a kalapot, a földre helyezte, majd diadalmasan rátaposott. Néhány másodpercig kerek 80 mázsa nehezedett a szalmaka­lapra, mely a felismerhetet- lenségig összesajtolódott. Ekkor az elefánt lassan is­mét fölvette a lapos tányért, és könnyed mozdulattal a bá­mészkodók közé hajította Hozzá kell tennünk, hogy Harry korábban soha nem volt .idomított cirkuszi elefánt. Vagy nézzünk egv másik esetet. A hatalmas tölgyfa tö­vében, a rókalyuk bejárata előtt éberen figyelve iil a ró­kapár. Előttük libasorbon jár­nak körbe a kölykök, fogaival .mindegyik belekapaszkodik az Í rulőtte haladó farkába. Fickán- dozva bandukolnak, valameny- nyinek vidám, pajkos a te­kintete. Ki állná meg mosoly ánélkül ezt a humoros jelene­tet? Az ilyen és hasonló, az em­ber szemüvegén keresztül nézve humorral teli állatmeg­figyeléseknek se szeri se szá­ma. De tudomásul kell ven­nünk, hogy Harry elefánt kö­zel sem olyan humoros beállí­tottságú, mint hisszük. Egy­szerűen életmódjához tarto­zik, hogy mozgásigényét vala­mi kielégítse, jelen esetben ezt történetesen egy szalmaka­lap segítségével tette. A kis rókák viselkedését sem sza­bad túlértékelnünk, hiszen csupán az anyjuk tanítja őket az egymás mögött való hala­dásra, mivel így a veszély pil­lanatában gyorsan biztonság­ba helyezhetők, A BEVEZETŐBEN föltett (kérdésre tehát egyértelmű le­lhet a válasz: egyszerűen arról •van szó, hogy az ember hu- 1 moros képességeket magyaráz 'bele olyan dolgokba, amelyek ,az állat mindennapos viselke­dési módjának felelnek meg. • És így vat} ez Judy esetében 'is. SOMOGYI NÉPLAP ijnrilhi in

Next

/
Thumbnails
Contents