Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-07 / 82. szám

) Iskolára érettek Értelmesebbek az óvodát végzettek Ki kézen őket? Először egy kicsit meglepőd tek a szülők, amikor beiratkoz­ni vitt gyermekükkel különbö­ző feladatokat hajtattak végre — vizsgáztatták őket — a ka- povsári Vöröshadsereg úti is­kolában. Csizmadia János igazgató az alábbiakat mondta a meglepe­tésről: — Iskolánk pártszervezete többször is foglalkozott; tag­gyűlésen, vezetőségi ülésen az­zal, hogy körzetünkben több­nyire elfoglalt munkásemberek laknak, akiknek gyermekei nem kapnak otthon megfelelő­segítséget a tanuláshoz. Jó né­hány, veszélyeztetett környe­zetben élő gyerek is található, s ezeknél a tanulással, az is­kola eredményes végzésével még több baj van. Ezért java­soltuk : iskolapszichológusunk vizsgálja meg a beiratkozó gyermekeket, s , tapasztalatai alapján döntsön: iskolára éret­tek-e, inilyen segítségre van szükségük, hogy a tanítás kez­detéig esetleg utolérjék társai­kat. Pedagógusaink pedig az első pillanattól kezdve na­gyobb gonddal foglalkoznak majd a hátrányosabb helyzet­ben lévőkkel. Játékos eiőgyakorlatok Persze a vizsgáztatás fogal­ma alatt mi másra gondolunk, de hogy valójában miként is történ az, arról dr. Nagy La­josai iskolapszichológus be­szélt. — Játékos eiőgyakorlatok voltak végeredményben, ahol a gyerekek tudtukon kívül vizs­gáztak beszédkészségből, kéz­ügyességből, megfigyelőképes­ségből, rajzkészségből, emléke­zőtehetségből. Két hét alatt huszonnyolc első osztályost vizsgáltunk meg. Közülük “ ti­zenöten jártak óvodába, nem találtunk köztük olyat, aki is­kolára érétien lett voína, el­lenben volt két súlyos beszéd­hibás. Az otthon nevelkedett tizenhárom apróságból három bizonyult iskolára éretlennek, öten pedig beszédhibásak vol­tak. E vizsgáztatás nemcsak arra volt jó, hogy lemérhessük az óvodába járt és az otthon nevelkedett gyerekek értelmi különbségét, hanem arra is, hogy megállapíthassuk: sok apróságra a családi környezet, az otthon látottak, tapasztaltak milyén hatással vannak. Ugye milyen édes? A sok pösze, az egyes hango­kat kiejteni nem tudó gyere­kek azt igazolták, hogy sok szülő szinte kedvét leli a pö­sze, araccsoló, Vagy más han­gok miatt beszédhibás gyer­mekében. »Ugye, milyen édes?« Sok­szor hallani, amint szülők, ro­konok vagy ismerősök dicse­kednek egymásnak gyermekük beszédhibáit hallva. Arra nem gondolnak, hogy mi lesz a gyermekkel, ha iskolába kerül. Társai esetleg gúnyolják, en­nek következtében zárkózott, szorongó, félős lesz, elmarad a többitől, s az első napoktól olyan sérülés érheti, amelyik végigkíséri iskolaideje alatt, s ez kihatással lesz tanulására is. Az iskola kérésére a be­szédhibás apróságokat gyer­mek-ideggyógyászati szakren­delésen vizsgálták meg ugyan­úgy, mint az iskoláfa éretlene­ket, emellett hetenként rend­Tizenegy új film baráti országokból A legutóbb Belgrádban, Poznanban, illetve Szófiában járt filmátvételi bizottság szakemberei tizenegy új já­tékfilmet vásároltak meg a ba­ráti országokból magyarorszá­gi forgalmazásra: a megvett filmek között három jugosz­láv, négy lengyel, illetve négy bolgár alkotás szerepel. Az átvett jugoszláv filmek között találjuk a Csapda a tá­bornoknak, az Aki énekel, rossz ember nem lehet, a Szomjúság c. alkotásokat. Lengyelországban átvették a szakemberek Andrzej Vajda Nyírfaliget című legújabb al­kotását, szeresen segítik őket, beszéd­gyakorlatokat tartanak szá- ínukra. A szülőknek is el­mondták, hogyan foglalkozza­nak gyermekükkel, milyen gyakorlatokat végeztessenek vele, hogy mire a tanítás meg­kezdődik, elhagyja beszédhi­báit, vagy legalábbis némileg csökkentse. Persze ehhez idő és türelem szükséges. Meséljek magának? Tudok ám szépeket! Amikor a gyerekeknek né­hány képről azt kellett elmon­daniuk, ml minden jut eszük­be, szavaikból az derült ki, hogy egyesek otthonában vagy a közéli szomszédoknál gyako­ri a részegeskedés, az ebből keletkező veszekedés, vereke­dés, amelyből a gyerekeknek is kijutott. »Az asszony sikoltozott, mert betört az ablak.« »A rossz fiú­kat nem verik, de a jókat bántják.« »Felborítják az izé­ket, ordítoznak.« Aztán volt egy kislány, aki­nek anyja vagy közeli rokona kártyavetéssel foglalkozhatott, erre utalt mindaz, amit elmon­dott. Mert a végén így fejezte be: »Meséljek magának? Tu­dok ám szépeket!« Jó kezdeményezés, általánosítani kellene! A vizsgálat eredményeként az iskola pedagógusai máris tudják, hogy az ősszel milyen felkészültségű, értelmű gye­rekek foglalják el az iskola padjait. Ennek alapján megfe­lelően, az eddiginél eredmé­nyesebben foglalkozhatnak majd a jobban rászoruló tanu­lókkal. ^ Hasonló gondok más isko­lákban is jelentkeznek, s ez gátolja, nehezíti az eredmé­nyes tanítást. Ezért is mondható jó kezde­ményezésnek a Vöröshadsereg úti iskola pártszervezetének javaslata, melyet érdemes len­ne legalább a nagyobb iskolák­nál figyelembe venni. Szalai László ,.. egy kicsit alakítjuk. *A baltonfenyvesi és a környékbeli f iatalok számára szinte észrevétlen, alakult meg a Magyar Tenger Ifjú­sági Klub. Ha ellátogat Fenyvesre, érdekes és figye­lemre méltó kezdeményezés kibontakozásának szemtanúja.« lehet A III. ötéves tervben épült SZÁLLÓ DÁK Hazánkban 1970-ben hat­millió-három­százezer* kül­földi fordult meg: ebből hárommillió-' hatszázezren kifejezetten magyarországi úticéllal. Ez a rendkívül te­kintélyes szám azt bizonyítja, hogy az ide­genforgalom fontos nép- gazdasági té­nyezővé vált. Az idegenfor­galom alapfel­tétele á szállo­da. A múlt években, külö­nösen a III. ötéves terv idő­szakában sok szállodát, kem­pingtábort építettek az egész országban. (A III. ötéves terv­ben 46 ezer hellyel gyarapo­dott a vendéglátóipar.) A tou­ring program keretében épí­tettek szerényebb, családia­sabb szállodákat, és a külföl­di összehasonlításokat is álló, reprezentatív nagyobbakat is. A hotelakciónkra feltette á ko­ronát az új budapesti szálló, a Duna Interkontinental. • pesti panoráma új színfoltja: á Duna Interkontinental. A szállodaüzemeltetés és a szállodák körül kialakult ide­genforgalmi pezsgés jó üzlet. A Budapest Szálló például va­lamivel több mint 100 mil­lióért épült fel, s a teljes megtérülés 6—8 éven belül várható. A Gellért Szálloda helyreállítása 230 millióba ke­rült, ez a beruházás .6 év alatt térül meg. És a vezető szállo­dák bevételének egy része nyugati valuta, méghozzá tete­mes mennyiségben. Külföldi turisták milliói bi­zonyítják, hogy egyre ihkább nemzetközileg is elismert ide­genforgalmi országgá válunk. Idegenforgalmunk, szálloda- építésünk fejlődése mind po­litikailag, mind gazdaságilag indokolt és hasznos. A levelet a Magyar Tenger Ifjúsági Klub vezetősége írta és küldte szerkesztőségünk­nek. A klubteremben két fiatal­ember kiállítása díszíti a fala­kat: Bogdándi Zoltáné és Ka- zimour Antalé. Klubtagokkal beszélgettem. — Mi a véleménye a kiállí- tásról? — Szerintem jó, modem.;: — Érti? Mit fejez ki? — Hát... Dörnbach Mária tanárnő: — Én is klubtag vagyok, és a klubon belül vezetem az iro­dalmi színpadot.' Ez a klub több mint négyéves, és a Bala- tonnagybereki Állami Gazda­ság művelődési házában mű­ködik. Van néptánccsoport, tánczenekar, nemrég kaptak több mint tízezer forintot föl­szerelésre. Egészen jó kis beat- együttes. A község és a gazda­ság művelődési élete össze­forrt, és ezt legjobban talán a negyvenes létszámú klubtagság bizonyítja. A fiatalok nagyon sokfélék, hiszen Balatonfeny- ves lakossága egészen hetero­gén. Ahogyan a körzeti orvo­sunk mondja, nem is falu, nem is város, hanem csak település még. — Milyen műsort mutatott be legutóbb az irodalmi szín­pad? — Eluardtól A béke arcát. — A szemlén? — Igen. De még nem jutot­tunk tovább. — Tehát a klubban a fiata­lok között most helyet kapott a képzmőművészet is. Mi a vé­leménye róla? — Szerintem tehetséges fia­talok. Tartottak erről előadást is, igaz, hogy kevesen értették, mert magasan kezdték kicsit... A. klub titkára a zenekar ve­zetője. — Szerintem jó, amit csinál­nak. Ez kell a mai fiatalok­nak ... — Mit mondanak magának ezek a képek? —■ Hát ehhez így nem értek, én inkább a zenével foglalko­zom. A képekről, vagyis a rugóból készült, spirálszerű, táncoló fi­guráról és alumínium öntvé­nyekről Kazimour Antal készí­tőjük beszél: — Mindezt, ami itt van, a természet ihlette. A címekkel még nem akarunk semmi külö­nöset mondani, az olyan, ami­re éppen gondoltunk. IJz a hul­lámzás például olyan, ahogy a szél a vízre hat... — És vízfelületet akart ábrá­zolni, amikor csinálta?-t— Nem. Ilyen lett... ha­sonlóan az alumínium öntvény is. Amilyenné alakul, legföl­jebb egy kicsit alakítjuk. — A többiek értik, hogy mit akarnak kifejezni mindezzel? — Nem. Mind nem. Ök még nem érthetik ezt. — Ki a példaképük, milyen művészeti irányhoz csatlakoz­nak? A kérdésre nem kaptam vá­laszt. De nem is ez a lényeges. Az sem baj, hogy néhány fiatal látott, hallott, másolt valamit. Egyik kiállítót sem lehet tehet­ségtelennek nevezni, amit csi­nálnak, érdekes formai kísér­let, ami divatos. De még stí­lusirányzatok, gyakran mű­vészhóbortok másolása. Ez még nem művészet, tehát túl korai lenne teoretikát alkotni mind­ehhez. Különösen, ha olyan tisztázatlan még a gondolko­dásuk, mint azt a »Végtelen­ség kiküszöbölése« cím tanúsít­ja, ami korántsem filozófia, hanem üres spekuláció. Mint mondtam, nem a tehet­séggel, hanem a saját érték- rendszer tisztázatlanságával van a baj. A legegyszerűbb J:e- hát, ha ez a klub, tagsága és a néhány, képzőművészeti haj­lamot mutató fiatal, érdekében., szakembert, esetleg képzőmű­vészt hív, aki kellő eligazítást nyújt majd nekik. Tröszt Tibor A z emberke gyomorszo­rító félelmet érzett a tornaórák előtt. Már a vetkőzésnél jelentkezett az alattomosan terjeszkedő ér­zés, s kúszott fel a torka fe­lé. Az izzadságszagot nem is érezte, pedig az a fiatal álla­tok testének eső utáni gőzöl­géséhez volt hasonló. Klottnadrágos, szakadozott írikójú társak között futott. A sípszó ütem-igába kénysze­rítette a lábak toppanását. Tüt! Tüt! Tüt! Tüt7« Az emberke így fordította le ma­gában a szaggatott füttyjele­ket: »Egy! Kettő! Egy! Ket­tő.!« Haspók, a tornatanár kezét zsebébe mélyesztve álldogállt a kosárlabdapalánk alatt. Szájában a síppal küldte uta­sításait. Trappoltak körbe. Az'emberke szeme előtt ala­kot nem öltve úszott el a nyújtó egyenese, a korlát párhuzamosa, a bordásfal egyenletes tagozódása. Csak a színeket látta.-Tütűűűt« A hosszú sípszó emberi nyelven a »meg- állj!«-t jelentette. A hirtelen megtorpanástól néhányan botladoztak. Ezek lesütötték a szemüket, nem mertek a tornatanárra nézni. Az apró horkantás — melyet a síp szerkezete magas szörcsögő ÓLBA hanggá alakított — meggyőz­te őket arról, hogy Haspók szigorú pillantását nem ke­rülte el pillanatnyi megingá­suk. — Gimnasztika! — közölte a tornatanár sípja. A közlés mindig hangsúlyt kapott. Fe­kete cérnabajsza alatt elma­radhatatlan volt a síp. Az emberke csak addig mert rá­nézni. Följebb nem emelte tekintetét. Gépiesen végezte a gyakorlatot. Kétszer kellett könyökben behajlított kezü­ket vízszintes irányban »hú­zogatni.« a mell előtt, kétszer pedig kitárt karral a levegőt csápolva. Az emberke emlé­kezett rá, hogy a dagi Déko- vács egyszer megkérdezte: »Tanár úr, kérem! Mikor fo­cizunk egyet végre?-« Déko- vács nyugodtan megkérdez­hette, az apja tegező viszony­ban volt Haspókkal, a' vá­laszra is emlékezett az em­berke: »A futball fiam, a plebsz sportja.-« Az emberke nem tudta, mi az a »plebsz«, s ezért a szü­netben megkérdezte a humán osztályba járó Kónyát. »A plebsz — mondta a strucc- nyakú Kónya — az öcsi, azt jelenti: tömeg, nép. Ügy ír­ják: plebs.« Fekvötámaszt parancsolt a síp. »Hrrrr! Rrrrh!« — vezényelte a padlóig eresz­kedés és a test fekvötá- maszba vísszanyomásának ütemét. Az emberke hom­lokáról a padlóra csöppent egy verejtékgyöngy. Látta, mint terpeszkedik, szét a sárga fafelületen. Közelről egész takaros kis tócsa lett belőle. Az emberke belsejében va­lami előre sikoltott: , tudta, hogy a bordásfalra kell másznia — ez következik az előkészítő gyakorlatok után. Ettől félt a legjobban. Ujjai görcsösen kulcsolódtak át a sima fán. Lába remegve ke­reste a következő fokot. Ak­kor még nem tudta, hogy amit érez, azt a felnőttek tériszonynaJi nevezik. A tenyere nedves lett, sí­kossá téve a farudat, amely­be kapaszkodott. Nem mert lenézni a fentről aránytala­nul összezsugorodottnak lát­szó tornatanárra. Hintázott a sárga padló. Fejjel lefelé kellett lógniuk, ügy érezte, mintha egy óriás bordáiba kapaszkodna. Az óriás léleg­zett, emelve az emberkét, akit sűrű hullámokban ön­tött el a félelem. Moccanni sem mert. A többiek már lenn álltak a bordásfal mel­lett, és csodálkozva nézték az emberkét. — Odaragadt dagi Dékovács. Röhögtek. Az emberke bolt nat, Már érezte sejtjeiben a zu­hanást. Nyüszítő sejttömeg volt ebben a percben. A füttyszó oyan volt, mint a puskalövés. Ä teremben egy ideig még ide-oda dobálták a hangot a falak. A torna­tanár intésére ketten le­emelték a bordásfalról az em­berkét. — Gyáva kukac! — Ezt visította a síp. Újra futottak. Az előtte futó trikóját nézte. Össze­szorított fogai gátként aka­dályozták meg a sírás fel­színre bukását, — mondta a fülében do- a vér. Még egy pilla- és engednek a kezek. A korlát előtt sorakoztak fel. A hosszú Török ügyet­lenül kalimpált lábaival a korlát párhuzamosai között lógva. Válla nem adott tá­masztékot, hogy lába ma­gasra lendülve felkiáltójel­ként álljon meg a magasban. A tornász Molnárnak *sem sikerült a gyakorlat. Piros arccal lépett a többiek közé. — Banda! — hörögte a síp. — Plebsz. A tornatanár merész ug­rással lendítette magát fel a tornaszerre. A síp ott hím- bálódzott madzagon a nya­kában. Az emberke most rá mert nézni. Látta az inak feszülését, a nyaki ütőér kék fonalát. Lendületével. A lá­bak kirúgva emelkednek. Az emberke lélegzetvissza­fojtva figyelt. És akkor... A bal váll lassan csúszni kezdett a korlát rúdjáról. A síp hullott először a földre, aztán nagy ott huppanva Haspók is. t. jéhányan halkan kun- ly cogtak. Csak az em- * berke maradt mo­soly nélküli. Nem tudta, in­kább érezte, hogy a gyo­morszorító félelem soha töb­bé nem jelentkezik ezután, LeskA László' SOMOGTI NÉPLAP Szerda, I97L április 7. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents