Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-03 / 79. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Zászlóerdő a Kossuth téren Lelkes hangulatú választási nagygyűlés Kaposváron Tizenháromezer választópolgár az emelvény előtt Nemcsak a megye, hanem az egész ország figyelme Kapos­vár felé fordult tegnap. Az el­ső választási nagygyűlés szín­helye volt a fellobogózott, szé­pen díszítetc Kossuth téT. A környező középületeken zász­lókat lobogtatott a tavgszias szellő. Sütött a nap. szinte a május elsejék hangulatát idéz­te minden. Á tanácsházán, a Csibi áruház fölött, az édesipa­ri technikum falán elhelyezett dekorációk azt fejezték ki, hogy pártunk vezetésével ma­gasabb szinten folytatjuk a szocializmus teljes felépítését. Az utca két oldala között kife­szített vörös vásznon jelmon­dat: »Szavazatunkkal támogas­suk bel- és külpolitikánkat, szocialista céljainkat«. Szinte a megye egész fejlődésének szimbóluma volt a Kapos szál­ló, mely a III. ötéves tervben épült, s ezt a jelmondatot he­lyezték el rajta: »A IV. ötéves terv szocialista hazánk felvi­rágzását, népünk boldogulását szolgálja«. Az első -emeletről íölfelé ívelő vörös drapéria — mint egy grafikon — az ipar és a mezőgazdaság eredményeit jelezte. Már a kora délutáni órákban gyülekeztek az emberek a té­ren, hiszen vonaton, busszal, gépkocsikon, a megye minden városából, járásából érkeztek választópolgárok. A városi ta­nács fúvószenekara pattogó in­dulókkal fokozta a hangulatot. Négy óra előtt néhány percpel az elnökség elfoglalta a helyét a tribünön, amelyen e felirat állt: »Éljen és erősödjék né­pünk cselekvő egysége!« A me­gye minden osztályának és ré­tegének képviselői helyet kap­tak az elnökségben: munkások, parasztok, értelmiségiek, nők és itatalok; közéleti személyi­ségek, a tömegszervezetek, a fegyveres testületek vezetői, egyházi személyek, a megyei párt-vb tagjai, Somogy ország- gyűlési képviselőjelöltjei. Ott volt az elnökségben Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a barcsi járás 'országgyűlési képviselőjelöltje, Szigeti Ist­ván, a megyei pártbizottság titkára, Böhm József,.a megyei tanács vb-elnöke, Somogyi Jó­zsef, a Kaposvári Városi Párt- bizottság első titkára, Rostás Károly, a Kaposvári Városi Tanács vb-elnöke. Varga Ká­roly, a Hazafias Népfront me­gyei titkára, dr. Kanyar József, a Hazafias Népfront városi el­nöke. Ahogy az elnökség elfoglalta a helyét, megindultak a kapos­vári gyárak, üzemek, vállala­tok, intézmények dolgozói, az iskoláit tanulói a térre. A Ta- náesliáz utcából a Budapesti Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárának, a Május 1, utcából a , húskombinát, az Ady Endre utca felől a Villa­mossági Gyár munkásai érkez­tek elsőnek a nagygyűlés szín­helyére nemzetiszínű és vörös zászlókkal, hatalmas transzpa­rensekkel. Pillanatok alatt tel­jesen megtelt a tér,.és a négy környező utca. Mintegy tizen­háromezer választópolgár — köztük nagyon sok elsőválasz­tó lány és fiú — állt vigyázz- ba, amikor pontban négy óra­kor felcsendült a Himnusz. Á nagygyűlést Köcsis László, a Hazafias Népfront megyei elnöke nyitotta meg. Kocsis László elnöki megnyitója — Tisztelt nagygyűlés! Ked­ves elvtársnők, elvtársak! Tisztelt választópolgárok! A Hazafias Népfront So­mogy megyei Bizottsága nevé­ben tisztelettel és szeretettel köszöntőm választási nagygyű­lésünk részvevőit, a munkáso­kat. a termelőszövetkezeti pa­rasztokat, az értelmiségieket, az üzemek és a falvak képvi­selőit, és rajtuk keresztül So­mogy megye minden választó- polgárát: nőket és férfiakat, idősebbeket és fiatalokat; köz­tük külön azokat az ifjakat, akik először élnek alkotmány adta jogukkal. Valamennyiünk nevében tisztelettel és szarí- tettel köszöntöm Loeonczi Pál elvtársat, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, országgyűlési képvi­selőjelöltünket. Szocialista országunk ki­emelkedő politikai eseményére, a választásra készül dolgozó népünk. Április 25-én ismét megválasztja képviselőit az or­szággyűlésbe és a helyi taná­csokba. Somogybán 122 000 vá­lasztó részvételével lezajlott 3774 jelölő gyűlés is jól mutatja, hogy a választás olyan belpolitikai esemény, amely áthatja egész társadal­munk életét, A jelölő gyűlése­ket megnövekedett és nagyfo­kú közéleti érdeklődés, aktivi­tás jellemezte. Ez annak a kö­vetkezménye, hogy a választá­sok középpontjában a népünk életét, országúnk fejlődését legközvetlenebbül érintő és legfontosabb kérdések állnak. A választás összegezi és ér­tékeli az elmúlt időszakot. A Hazafias Népfront négy évre szóló programot állít az or­szág elé. A választópolgárok az egész országban erről nyil­vánítanak véleményt. Társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkás­párt a X. kongresszuson poli­tikánk minden lényeges kér­désében elvégezte a számadást. Programját a közvélemény he­lyeselte és elfogadta. A párt X. kongresszusa megjelölté a tennivalókat, világosan meg­határozta a szocialista társa­dalom további építésének, a munkásosztály, az egész dolgo­zó nép boldogulásának biztos és reményteljes útját A kongresszus állásfoglalá­sait előzetesen megtárgyalta az egész ország, tehát kifeje­zésre jutott a pártonkívüliek véleménye is. A Hazafias Nép­front egyhangúlag állást fog­lalt a párt X. kongresszusának alapvető tételei mellett, egyet­ért a kongresszuson kitűzött nemzeti célokkal. Választási felhívásában munkára hív minden hazáját szerető állam­polgárt e program megvalósí­tására. A mozgalom célja: nemzetünk további fölemelke­désének elősegítése az' összes hazafias, haladó erő összefogá­sával. A jelölő gyűlések tapaszta­latai alapján teljes joggal mondhatjuk, hogy Somogy dolgozói magukénak vallják a kongresszus határozatait, a választópolgárok helyeslik a Hazafias Népfront választási programját, örvendetes, hogy megyénk lakossága: a pártta­gok, a tömegszervezetek, a népfront aktivistái, a munká­sok, a parasztok, a szocialista brigádok tagjai és az értelmi­ségiek nemcsak szavakban hangoztatják egyetértésüket a kongresszus határozataival, hanem ki-ki a maga területén hozzá is fogott azok megvaló­sításához. Egyre többen felis­merik, hogy a nép életének tova obi javítása, az ország gazdásági élétének növelése, a kultúra továbbfejlesztése csak a szocializmus teljes felépíté­se. a párt politikájának, a Ha­zafias Népfront programjának megvalósítása útján lehetsé­ges. Nagy jelentőségük van az országgyűlési és a tanácsi vá­lasztásoknak azért, mert a választópolgárok április 25-én véleményt nyilvánítanak a párt, a népfront politikájáról, s személy szerint szavaznak arról, hogy ezt a politikát és az ő érdeküket kik képviseljék az országgyűlésben és a taná­csokban. . * A választópolgárok nagy ér­deklődéssel és várakozással te­kintenek a választások elé. Mit ajánl a Hazafias Népfront a dolgozó millióknak? Azt, hogy folytassuk a megkezdett politikát, haladjunk tovább a lenini úton, folytassuk maga­sabb szinten a szocializmus teljes felépítésének nagy mun­káját. Ez nemzeti célkitűzés, amellyel munkás, paraszt, ér­telmiségi, materialista ék hfvő, párttag és pártonkívüli, nő és férfi, idősebb és fiatalabb egyetért. Pártunk továbbra is a népfrontpolitika, a szövetsé­Tisztelt választási nagygyű­lési Kedves választópolgárok! Elvtársnők! Elvtársak! Alkotmányos rendünk sze­rint, a szavazásra jogosult ál­lampolgárok április 25-én meg­választják a "legfelsőbb állam- hatalmi testület, az országgyű­lés tagjait. Újjáválasztják a ta­nácsokat, a népképviselet és az önkormányzat helyi szerveit is. A választási eljárás rendsze­rünk szocialista jellegét tanú­sítja. Nálunk a hatalom birto­kosa valóban a dolgozó nép. A választópolgárok akarata, po­litikai döntése, a szavazás az alapja annak, hogy — az al­kotmány rendelkezése szerint — -a varos és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat«. A képviselők és a tanácsta­gok megválasztásánál a szava­zók azt akarják, hpgy — vá­lasztott küldötteik útján — az országgyűlés minél eredmé­nyesebben töltse be hivatását gi politika útján kíván halad­ni, s minden alkotóerőt be akar vonni a szocialista épí­tés munkájába. Ez az alapja a népfrontmozgalomnak. A magyar nép, Somogy né­pe is kiegyensúlyozott helyzet­ben készül a” választásokra. Szilárd a néphatalom, .törvé­nyes rend és nyugalom van, békés és eredményes szocia­lista építőmunka folyik orszá­gunkban. Az utóbbi négy év eredményei a somogyiak szá­mára is beszédesen bizonyít­ják, hogy politikánk kiállja az idő próbáját, céljaink sorra megvalósulnak. Az eredmé­nyek forrása megyénkben is a Magyar Szocialista Munkás­párt másfél évtized óta folyta­tott következetés politikája. Somogy dolgozó népe is e po­litika megvalósításának cse­lekvő részese. A választás első, a jelölések­kel foglalkozó része lezárult. A most kezdődő második sza­kaszban országos eszmecsere folyik a jelölők és a jelöltek között, ezrek, tízezrek vesznek részt a tanácskozásokon. A tömeggyűléseken a jelöltek a Hazafias Népfront programja alapján beszámolnak az eddigi munkáról, a feladatokról, el­képzeléseikről. Választópolgá­raink így tájékozottén, maga­biztosan léphetnék az urnák elé. 1 Tisztelt nagygyűlés! Felkérem Losonczi Pál elv- társat, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnö­két beszédének megtartására. ' zéde a törvényalkotásban, a szocia­lista állam vezetésében és az ellenőrzésben; a tanácsok pe­dig alkalmasaik legyenek meg­növekedett feladataik ellátá­sára. ■ Ezért a közfigyelem ezen a tavaszon fokozottan fordul mindenütt az ország és a szű- kebb lakóhely dolgaira, közös eredményeinkre, gondjainkra és terveinkre. A jelölő gyűlések nyílt és demokratikus eszmecseréin új­ra bebizonyceodott, hogy az ál­lapipolgárok milliói értik és magukévá teszik politikánk lé­nyegét. Ennek megfelelően ha­tározták meg, hogy ki legyen az a jelölt, illetve kik legyenek - azok a jelöltek, akiket a vá­lasztott testületekben meg akarnak bízni ennek á politi­kának a Végrehajtásával, ér­dekeik képviseletével. Most választási gyűléseken folytatjuk az eszmecserét a Hazafias Népfront programjá­ról. A közhangulat jó, a politi­kai feltételek kedvezőek. Jog­gal remélhetjük tehát, hogy ezek a seregszemlék is őszinték és gyümölcsözők lesznek. Két nap raWva április 4-e Szabad életünk kiindulópontját jelzi a huszonhat esztendővel ezelőtti tavasz, amikor a Szov­jetunió felszabadította hazán­kat. Akkor lépett a magyar nép a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás és a fel­emelkedés útjára. Nagyszerű eredményeket hozott, sok küz­delmet, munkát és áldozatot követelt ez az időszak. Közös erőfeszítéseink eredményeként, egyesítve minden igaz hazafi erejét, befejeztük új társadal­munk alapjainak a lerakását, és hozzáláttunk a szocialista Magyarország teljes felépítésé­hez. A huszonhat éves történelmi távlat megvilágítja építőmun­kánk folyamatosságát, és hoz­zásegít hazánk, társadalmunk fejlődési szakaszainak helyes értékeléséhez. Ilyen szakasz volt a most véget ért ország- gyűlési és tanácsi ciklus. Te­kintsünk vissza röviden az el­X 'lt négy évre, mérlegeljük az égzett munkát. Teljesítettük a III. ötéves terv előirányzatait Tiszáéit választók! Kedves barátaim! Jelenthetem, hogy népünk muhkájának eredményeképpen kitűzött feladataink minden lényeges részét megvalósítot­tuk. Társadalmi életünk ki­egyensúlyozott, a fejlődés egyenletes. Politikánk követke­zetes érvényesítésével tovább szélesedett társadalmunkban és államéletünkben a szocialista demokrácia, mely rendszerünk (Folytatás a 2. oldalonj Ara: 80 fillér agyi Néplap AZ MSZMP SOHOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 79. szám 1971. április 3., szombat i

Next

/
Thumbnails
Contents