Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-27 / 73. szám

Vallomások Somogyi# »Nekem Somogy végtele­nebb, mint a sík, szemhaldrtul szemhatárig nyúló Alföld; há­tukra vesznek a lágy dom­bok hullámai, s ringatnak Idő­ben és térben az emlékezet­ben és jelenben« — így vall szülőföldjéről a szépíró'. »Ami­kor országos jelentéseket és kimutatásokat tesznek íróasz­talomra, azonnal Somogy me­gye adatait keresi szemem. Va­jon hol tart most, milyen he­lyet foglal el a megyék ne­mes vetélkedésében?« — em­lékezik vissza szűkebb pát­riájára az országban, nemzet­ben gondolkodó magas tiszt- ségű közéleti személyiség. A holnapi es holnaputáni rádióműsor címe kölcsönzött: csaknem 300 oldálas vallomás- gyűjtemény a névadója, de ihletője is egyben. A X. kong­resszusra készülve az MSZMP Somogy megyei Bizottsága az­zal a kéréssel fordult a me­gye szülötteihez, s azokhoz, akik életük során kapcsolatba kerültek Somoggyal, hogy ír­ják meg emlékeiket, élményei­ket — tanulságul és számadás­képpen. A szemtanúk valla­nak múltról, jelenről, jövőről, egyéni sorsukról, a velük, kö­rülöttük történt események­ről, az ízléses kiállítású kötet­ben, s ők kétrészes műsorunk társszerzői és szereplői is. Losonczi Pál a barcsi zsellé­rek erőfeszítését idézi. Gyer­tyái Albert emlékeiben a szá­zad eleji Kaposvár képe vil­lan fel, Rostás Károly, az egy­kori nyomdászinas, ma a me­gyeszékhely tanácselnöke, ar­ról beszél, hogy a virágos Ka­posvár .miként változott át vi­rágzó várossá. Németh Ferenc, a párt megyei első titkára, Böhm József, a' megyei tanács vb-elnöke pedig a kimunkált, reális tervek alapján már előre is tekint. A táj, a történelem, a sze­mélyes emlék, az egyes ember és a közösség sorsát fordító változás és újulás ötvöződik egységbe a megye szülötteinek és az ország más vidékeiről odakerült segítőtársaknak val­lomásai nyomán. A politikai élet, a művész- és tudomá­nyos világ, a termelőmunka tollat és szerszámot forgató közismert és csak hdlyileg ne­vezetes személyiségei hallanak — élő szóval és írásaikkal — a tegnapról, a 26 évvel ezelőt­ti sorsfordulóról, az elmúlt ne­gyedszázad történelmi változá­sairól. Somogy egy az ország 18 megyéje közül, útja, fejlődése a többiével többé-keVésbé azonos. Ha róla beszélünk, a hazáról van szó: honnan, hová jutottunk, k merre tovább. A legelő szélén álló vadkörtefa, a munkásotthon sakkasztala, a szentgyőrgynapi költözkö­dés, a kőttpogácsa a vasárnapi asztalom: emlékfoszlányok a múltból, gyökerek, amelyek a szülőföldhöz; a szűkebb ha­zához kötnek, s tudatos cse­lekvésre ösztönöznek. Kádár János fogalmazott így a szÜt lőföld útravaló, örökséget je­lentő szerepéről a kötetben megjelent írásában: »Mindert vidéknek vannak sajátosságai: tájszólásban, egyszerű emberi dolgok megítélésében, szoká­sokban, ruházkodásban és sok másban, amelyeket az Ott szü­letett, nevelkedett Ngyermek magába fogad, s nyomaiban holtáig megőriz.« Oyáíl mun­kás, termelőszövetkezeti pa­raszt, pedagógus, könyvtáros, orvos, író,., költő, képzőmű­vész, filmrendező, újságíró, tanácsi vezető, pártmunkás, miniszter, az Elnöki Tanács elnöke, a párt első titkára az örökség hordozója. A lokájoat- riotizmus Tegyünk többet So­mogy ért! jelszava tágabb ho­rizonton a szocialista építés helyi feladatvállalása, mely a somogyi emberek erőfeszítése, szorgalma, tettei által valósul meg az ország közösségének segítségével — a magúié hasz­nára, a haza javára. * Faggyas Sándor •Közvetítés a Kossuth rádióban vasárnap 17.35, hétfőn 17.58 óra­lcorv • ........Ti~‘ A környékbeliek és az atádi idősebb embe­rek csodálkozással vették tudomásul, hogy az El­nöki Tanács elhatározta Nagy­atád várossá fejlesztését: Hát nem város? Eddig is csak úgy emlegették Atádot, mint vá­rost. És ez nem véletlen! A korai középkorban Atád — oklevelek tanúsága szerint — a segösdt kerülethez tarto­zott. A kerületet a megyei’ ki­rályi birtokból szervezték a XI század folyamán azzal a céllal, hogy jövedelméből biz­tosítsák a királynét háztartás költségeit. Egy XIII. századból származó oklevél szerint a te­rület Igazgatását a királyné által kinevezett ispán látta el, s a kerület szervezetileg, jogi­lag független volt a somogyi várispánságtól. Atád szem­pontjából ez azért lényeges, mert ebben a történeti kor­szakban a település -y Atád néven — Segösd megyéhez tartozott. Az uradalom jogál­lása a település fejlődése szemponj fából meghatározó Volt, mert így gazdaságilag is kívül esvén a királyi várme­gyén, kedvező feltételek kö­zött növekedhetett. Sok kivált­ságuk volt a földesúri birto­kokhoz képest. IV. Béla kirá­lyunk 1264-ben kiadott szaba­dalomlevelében ez alábbi ki­váltságokat biztosította: az örökösök nélkül elhaltak birtokai a közösségre szálltak vissza: a lako­soknak nem kellett a kirá­lyi Istállók számára ökröket adni; küldöttségbe menni sem voltak kötelesek, kivéve saját' helységük érdekeit vagy a ki­rály ügyét; nem voltak köte­lesek hadba szállni, csak a ki­rály közvetlen parancsára. A XIV. század végétől meg­gyorsul Atád fejlődése. Ebben az időszakban Segösd város és vármegye elveszti jelentősé­gét, nem királynéi uradalom többé. 1395-ben Zsigmond ki­rály Atádot és a környező uradalmat Kővágóőrsi (Batt­hyány) Kis Györgynek ado­mányozta. Ezzel az adomá­nyozással Atád elindult az ön­álló fejlődés útján. A telepü­lés és az uradalom több mint Kétszáz esztendeig a Batthyány család tulajdonában volt. Ez alatt élte virágzásának első korszakát. Milyen előzményei voltak a városi címnek? Hosszú, év­százados folyamatról van szó, NAGYATÁDI TAVASZ A VOLUNTAS különkiadása „Fennofil“ diákok Nagyon sok vonásában ha­sonlít a „mi reformkorunkhoz a finnek fennofil mozgalma. Cél- ja volt a finn nemzet kulturá­lis felemelése, az irodalom, a művészetek segítése, a finn nyelv istápolésa. Szó szerint úgy fordíthatnánk; finn barát.., Nos, nagyon is kívánkozik ma­napság a magyar—finn kapcso­latok jellemzéséül a fennofil szó, mert az ősi rokonság nyo­mán — vagy jogán — finnsze­rető, finnbarát a magyar nép, különösen a magyar diákság. Hogy erről szóljak, arra egy . olyan kiadvány indított — amely mindennek reprezen­táns bizonyítéka is egyszers­mind. A Táncsics Gimnázium népszerű Voluntas lapjának ^fennofil« különkiadása ... Egy nyelvészprofesszor két­oldalas cikkel 'tisztelte még a gimnazisták lapját. Papp Ist­ván, a debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem tanszék- vezető' tanára igazi finnbarát, aki a finn—magyar diákbarát­ságok és látogatások egyik fő patrónusa. Munkásságát egy­aránt jellemzi a finn nyelvé­szet és a magyar . nyelvészet művelése. A finnszeretet na­gyon szép példája a színes, fényképes Cikk, amelyben Túr- kuval, az ősi finn várossal is­merteti meg ifjú olvasóit. , Hogyan született a cikk? A fiatalok levélben keresték meg őt és más jelentős tudóso­kat, művészeket is, akik éppen munkásságukon keresztül kap­csolódnak az északi országhoz. És miért levelek? A Táncsics Gimnázium UNESCO-lskola, s mint ilyen, tevékeny részesévé kíván lenni a nemzetközi diák­barátságoknak Ennek egyik méltó megnyilvánulása a Vo­luntas különkiadása. A diáklevelekre sok válasz érkezett., Finnországi , benyo­másairól írt Ortutay Gyula akadémikus, Kazimir Károly, a Thália Színház főrendezője. Erről nyilatkozik egy interjú­ban Goszthóny Mária kerami­kus művész. Neves sportolók, Papp László, Székely Éva, Raj- csányi László és dr. Kárpáti György idézik a helsinki Olim­piát. f>e megszólalnak a tanárok is, Krasznai Lajos, Szíjártó István emlékeznek. A különki­adást Képes Géza műfordítás- melléklete teszi gazdaggá. Talán szárazon hangzik így — UNESCO-program. A meg­valósulás mégis gazdag, élette­li, és nemcsak ez a különkic adás bizonyítja. Az iskola UNESCO faliújságja felhívja a diákok figyelmét, hogy gyűjt­senek dokumentációs anyagot Finnországról. És még ezen a tavaszon finn estet rendeznek, ahova finn vendégeket is vár­nak. Ez a dtákbarátság komoly előleg, hiszen akik később már a főiskolákon vagy az egyete­meken kerülnek közelebb a finnekhez — minden bizonnyal többször találkozhatnak majd az ezer tó országának fehér egyensapkás, csaknem kivétel nélkül szőke, jókedvű egyete­mistáival. Egy kissé ismerős­ként már... T. T. Város lesz amelyben döntő szerepe volt a pénzgazdálkodás kialakulá­sának. A XIV. század elején, amikor már hosszú ideje pén­zért vásárolják a szükséges árucikkeket, Atád mint ura­dalmi központ, plachellyé vált, ahol az egyszerű árufor­galom lebonyolódott. S mi­után hosszabb időn át állan­dósult a piaci forgalom, most már — a XV. század elejétől — Atádon meghatározott idő­ben vásárokat tartanak. A te­lepülés tehát mint piachely, mint vásáros hely lett város­sá. Mátyás ' királynak egy 1475-ben keltezett oklevele rögzíti hivatalosan Atád jogi helyzetét, s fogalmazza meg a privilégiumokat. Eszerint. a város fölött megszűnt minden idegen bíráskodás, kizárólagos joggal a földesüra bíráskod­hatott fölötte, és egyben a ki­rály heti, valamint országos vásárjoggal ruházta fel Atá­dot. E privilégiummal a város lakói fölemelkedtek a jobbá­gyi sorból. A virágzó kereskedelemnek a török veszély vet véget. A hódoltság ideje alatt a telepü­lés fejlődése visszaesett. Volt olyan időszak, amikor az adó­jegyzékek csalt három (!) por­tát említenek ezen a helyen. A gyorsabb ütemű fejlődés a XVIII. század elején indult meg újra, attól az időtől, ami­kor a Czindery család kapta meg a birtokot. Nagyatád is­mételten a kereskedelem ré­vén jut el a városi címhez. A korszak merkantilista gazda­ságpolitikájának alapelve ugyanis az áruk belső forgal­mának növelése volt. A belső forgalmat pedig — * kereske­delmi hálózat nfm lévén — évi vásárokon, heti- és napi piacokon bonyolították le. Atád megint központi piac­hellyé vált. A napi, illetve he­tipiacokon túl országos vásá­rokat tartottak itt. A'növekvő forgalom- eredménye a kivált­ságlevél. Az 1744. május 14-én Ölesben kelt okmány május 4-én, valamint október 15-én országos vásárt engedélyez, és még »több szükséges és alkal­mas« napon pedig szabad Vá­sárt. Ezek a jogok — mint közismert -r csak szabad ki­rályi városokat illettek meg. A XIX. század elején úgy emlegetik Nagyatádot, mint országos marhavásárairól hí­res mezővárost. 1848-ig tartot­tak itt jelentős vásárokat, aztán a nagykanizsai megelőzi a forgalom lebonyolításában. Elsősorban az iparosítás okoz gondot a város vezetőinek. A földművesekből álló település a század második felében kezd jobban iparosodni. Fejlődését bizonyítja az is, hogy 1870-ben járási székhellyé szervezik. Ipara azonban döntő mérték- berl kisipar, a kereskedelem­ben pedig elveszti csomópont jellegét. Közigazgatási rangja nem elegendő a várossá nyil­vánításhoz, így 1888-tól nagy­községként szerepel. Ez a cí­me a felszabadulásig, amikor is községként szerveződik újjá. A felszabadulás után is az iparosodás a legnagyobb gond a községben. 1950 után döntő változások történtek. A kon­zervgyár és a fonalgyér ter­melésbővítése lehetővé tette a gyáriparbáh foglalkozta! ottak számának növelését. Az ötve­nes évektől á népesség lét­száma növekvő tendenciát mutat. A járás és a község vezetői mindent elkövettek, hogy Nagyatádot külső formá­jában is városiassá tegyék. A nagyarányú változá­sok eredménye volt 1969-ben a nagyköz­ségi cím, amely újabb ösztön­ző lett Nagyatád várossá fej­lesztéséhez, Laczkó András Népművelő szeretne lenni A színházteremben próba előtti szétszórtság. Két fiú kép­zelt operából szakítás! jelene­tet ad elő, elemi hangerővel. A nő szerepét mesterségesen magasított tenorján Péczei Ist­ván énekli. Meggyőzően játssza és énekli a megcsalt asszohy szerepét, aki próbálja vissza­tartani a szerelmesét. A duett végén taps, minden­ki nevet. A következő pillanatba'n már a dohányzóban hangzik fel a Pillangókisasszony nagyáriája, később a színfalak mögül a ■torreádor dal Bizet Carmen cí­mű operájából. A részletek Pé- czeli István előadásában ellen­állhatatlanul mulatságosak. A jelenlevők közül mindenki Is­meri őt; vékony, szemüveges fiú, már a megjelenésében is van valami finom groteszkség, irónia. Természetes, hogy a nevetés azonnal »bejön«, ha ez a szőke fiú kezdi énekelni akár egyik, akár másik átlát, ány- nyira elüt egyéniségétől az operai pátosz. Megérkezik a vezető, a' sze­replők a színpadra mennek. Egv népi ballödajátékot próbál a Fonómunkás1 Kisszínpad. Péczeli István húszéves, érettségizett, jelenleg ipari ta­nuló. Szabad idejét próba, föl­lépések kötik le. A Fonömun- kás által előadott darabokban játszik, dramatizál, néha, ha szükség van rá, verset mond, Rendezői tanfolyamra jár. Színészi am­bíciói nincse­nek, népmű­velő szeretne lenni. _ Azzal, amit szabad idejében csinál, már évek óta az. Nem szívesen beszél magáról, Kérdéseimre adott — válaszai mindig a szín­pad egyik da­rabjához, föl­lépéséhez, esetleg egy má­sik tagjához kapcsolódnak. Kö­zösségi ember, igazi közössé­gi műfajt választott magának, és mások szórakoztatására. A föllépések feszültségét mindig az ő szereplése oldja fel, ami­kor az előadás után bemutatja a játszott darab rövidített pa­ródiaváltozatát, amelyet ő is ír. Szórakoztatva nevelni, ez le­hetne jelmondata. Egyelőre azonban tanulni akar. Egyete­mi fölvételire készül. Jól utáno2, egy-két mozdu­lat és jellemző szó, máris min­denki ráismer, kit mutatott be. Az eltúlzott mozdulatok azon­ban soha nem bántóak arra nézve, akit jellemeznek. Kap­csolatot tud teremteni az em­berekkel, és ez nem kis előny egy jövendő népművelő szá­mára. I. I. Felépült az ország legkorszerűbb nehézfémiintödéje Székesfehérváron, a Város délkeleti iparvidékén részben előregyártott, részben helyszí­nen készített vasbeton szerke­zetből felépült az ország leg­korszerűbb nehézfémöntödéje! A négy új csarnok mindegyike tágas, Világos, 1700—1700 négy­zetméter alapterületű. Az egyik csarnokban a folyamatos ötitöművet, a másodikban a homokelőkészítőt, a harmadik­ban a héjformázút, a negye­dikben a megmunkáló szer­számgépeket helyezik el. ♦ Incidens a 192-es magaslaton 33. Eriksson elmondta: nem nyugtalanítja, ha Rafe sza­badlábra kerül, hiszen a Rad- cliff-i tárgyalóteremben min­denki előtt .nyilvánvaló volt, mennyire megbánta Rafe a bűnös incidenst. Azt azonban elismerte, hogy Meserve es Clark várható szabadulása már jobban aggasztja. Tudo­mása szerint semmiféle Jogi manőver nem folyik az érde­kükben — bár ez sem Igen számított, mert éppen néhány hete tudta meg, hogy Meserve és Clark' még büntetésük fél­idejének letöltése előtt felté­telesen szabadlábra kerülhet­nék. »Lehet, hogy néhány hóna­pon belül kiszabadulnak« — mondta Eriksson. — »Talán még azt is megengedik ne­kik, hogy újra a hadseregben szolgáljanak.« »Svennek így -kellett tennie — mondta Mrs. Eriksson. — Ha hallgatott volna, most le­hetetlenség volna együtt élni vele.« Akármikor szabadul is Ma- serve meg Clark — fqlytatta Eriksson —, a civil élet lég­köre valószínűleg kijózanítja őket." Azt már nem tudja, mi­lyen mértékig, fog ez megtör­ténni, no meg minek Is ilyen elvont dolgokról spekulálni. »Beszélgettem Kirstennel - ar­ról a napról, amikor majd ki­szabadulnak, és valóban bí­zunk benne, hogy Meserve és Clark maguk is értik már, mit tettek.« »Mi másban bízhatnánk?« — kérdezte Mrs. Eriksson. — »Bolondok volnánk, ha azt hinnénk, hogy azok az embe­rek nem képesek újra meg­tenni, amit azelőtt tettek.« Személy szerint sohasem fog megbocsátani az osztag tagjai­nak bűnükért — mondta Erik­sson —, de ez nem jelenti azt, mintha semmi könyörtiletet sem érdemelnének. Élás ka­tonák talán ugyanilyen köny- nyett beleeshettek volna abba a gyengeségbe, amit az a négy ember tanúsított a 192-es ma-, gaslaton. Csak éppen Meserve és Clark, meg különösen Rafe és Manuel került abba a hely­zetbe, hogy így cselekedjék. Eriksson nyugodt hangon folytatta: »Azok közé, azon kevesek közé tartoztak, akik megtet­ték azt. amit körülöttük min­denki meg szeretett volna ten­ni.« Nem, ő maga sem ártatlan, folytatta, anélkül, hogy szüne­tet tartott volna, és újra fel­említette, milyen gyengeségek­re figyelt fel magában odaát Ázsiában'. Még fel kell men­tenie magát önvádja alól, hogy nem mentette meg Mao életét. Nem tudja, meddig fog tarta­ni ez az érzés, de azt tudja, hogy jelenleg napról napra megosztja életét ezzel a vád­dal. és gyakran tűnődik azon, mi lenne Mao sorsa, ha bé­kében élhetett Volna. Hat hónappal ezelőtt autó­buszon utazott hazafelé a munkahelyéről. Nagyon fáradt volt, S elbóbiskolt. Mikor ki­nyitotta a szemét, egy új utas ült vele szemben: fiatal, ke­leti nő. Félálömban, ködös fej­jel utastársa helyére egy pa­rasztasszony képzelt, amint napi munkájára Indul a föl­dekre. Sok ilyen asszonyt lá­tott Vietnamban. Elképzelte, hogy széles karimájú, csúcsos szalmakalapot és fekete pizsa- maruhát visel, hátán átveti a hagyományos szállító rudat, mindkét végén gabonaszállító kosárral. »Borzasztó nehezek lehet­tek azok a kosarak« — em­lékszik Eriksson. — »Néha nem is értettem, hogy is nem roppantak bele. Keményen dolgoztak azok a vietnámi asszonyok; banánt szedtek, felmásztak a pálma te­tejére, hogy leszedjék. De ott a buszon az a parasztasszony velem szemben a rizsi öl delire indult, Mao falucskája mellé, ahonnan kellemes sétával lé lehetett ballagni a rizsföldeket elárasztó folyócskáig. Igen, ko­ra reggel volt, és az asszony oda indult. De béke volt, é3 sem neki, sem a mellette lép­delő parasztasszonynak nem kellett szagolniuk a holtteste­ket, amelyek mindig sok mér- földnyi körzetben rothadoztak (senki sem tudta pontosan, hogy hol), amikor én jártam arra. Ahogy a folyócska felé haladtak ezek az asszonyok, nem kellett mást a tüdejükbe szívniuk, mint tiszta, hegyi levegőt« (Vége.) Hernádi Miklós fordítás* SOMOGYI NÉPLAP fisomba t, UU. március 27. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents