Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
AZHSZMP lÖMOaV M(«YII • IZ O T T lAoA N A K LAPJA XXVII. évfolyam, 52. szám. Szerda. 1971. március S. Gyermek- és ifjúságvédelmi hetek Somogybán A társadalom megértése szükséges Ősszel két héten kérésztől & figyelem középpontjába kerül a gyermek- és ifjúságvédelmi munka. Kaposváron négy nagyobb rendezvényt terveznek, a járási székhelyeken, valamint a községekben pedig a sajátos, helyi problémáknak megfelelően állítják össze a programokat. Az országban több helyen rendeztek már gyermek- és ifjúságvédelmi heteket. Somogy megye még adós ezzel. A társadalom rétegeinek mozgósításában az ifjúságvédelem ügyében azonban nem tűr további halasztást. Tegnap délelőtt rendkívüli, megyei gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekezletet hívtak össze (a járás; és városi munkaértekezletek elnökeinek és titkárainak, valamint a gyámügyi előadók részére), s ezen a gyermek- és ifjúságvédelmi hetek időpontjáról s programjáról tárgyaltak. \z előterjesztés heves vitát váltott ki. Néhányan az 1971- 3S nagyobb — országos jelentőségű — események miatt kétségesnek tartották az ifjúságvédelmi hetek sikerét. A többség azonban amellett emelt szót, hogy Somogybán sürgős intézkedések kellenek a gyermek- és ifjúságvédelmi munka javítására. Az ifjúságvédelmi hetek megrendezésekor nem a szakmái továbbképzés a cél, hanem az, hogy a társadalom szemléletén válEgy rázás öt forint Dolgozik a második fogyasztóiéi Egy héttel ezelőtt helyezték üzembe a Petőfi téri fodrász- és kozmetikai szalonban Kaposvár második elektromos fogyasztógépét. (Az első a termálfürdőben van.) Már ilyen rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, műszakonként hat-tíz vendég veszi igénybe. Hogy finoman fejezzük ki magunkat, leginkább a deréktáj fogyasztására alkalmas. A kenderkötélből készült övét a fogyasztandó testrészre kell helyezni, aztán elindítják a motort, s az erőteljes és szabályba rántásokkal osztja el a zsírszöveteket Éppen a legalkalmasabb időpontban helyezték üzembe a masinát. Ez az a pillanat, amikor le kell adni a télen fölszedett kilókat. (Ami az időjárás téliesre fordulását illeti, azt nyugodtan tekinthetjük átmeneti jelenségnek.) A gépet a budapesti Universitas Ktsz készítette, sajnos használati utasítás nélkül, csupán annyit árultak el, ameny- nyit mindenki tudhat, hogy hol kell ki- és bekapcsolni. A dolog egészségügyi vonatkozásairól a kozmetikusnő a Nők Lapjából értesült. Onnan tudják azt is, hogy a vesebántal- makban szenvedők és az operáltak az erős rázóhatás miatt nem használhatják. Vitás az idő is. Budapestről érkezett hölgyek szerint tizenöt-húsz percig is rázathatják magukat a fogyni akarók. A kaposvári »menetidő- öt perc, percenSok baleset történt a síkos utakon A síkos, havas úton megszaporodtak a balesetek, körülményeikből ítélve , gondosabb vezetéssel mindegyikei el tudták volna kerülni. A megengedettnél gyorsao- ban hajtott a 13. sz. Volán tehergépkocsijával Böhönyc belterületén Posta Nándor 37 éves segesdi gépkocsivezető, és az árokba borult. Az anyagi kár nyolcezer forint. Szabálytalanul előzött Wartburg személygépkocsijával Ta- szár és Baté között Jeges János 29 éves komlói segédvájár és felborult- Utasa, Nagyfi Lajos megsérült, az anyagi kár körülbelül tízezer forint, A nyomozás tart. Figyelmetlenül vezetett egy vontatót Tapsony közelében Varga János negyvenegy éves inkei lakos, és feldőlt az úton. Két utasa, Szabó József és Aranyás István megsérült. A kár négyezer forint. ként egy forintért A gépnek ez a legjobb, így nem »fárad«- ki. Hogy a vendégnek mi a legjobb, az még nem derült ki. Eredmény csak egy tíz részből álló kúrától remélhető, azonban a gép sem minden. A kezelés a fogyókúrának csak egy része, ezt megfelelő étrenddel kell kombinálni. toztassanak; a társadalmi és tömegszervezeteket, valamin: i tsz-ek, üzemek vezetőit kell még jobban megnyerni ennek az ügynek. Mondhatjuk úgy ;s: fölébreszteni az embereket közömbösségükből, a lakossággal megismertetni és megértetni az ifjúságvédelmi munka 'ényegét. Azt, hogy hol és miben segíthetnek, milyen esetekre kell fölfigyelni közvetlen környezetükben. A gyermek- és ifjúságvédelmi heteket éppen ezért a nyilvánosság előtt a lakosság bevonásával bonyolítják le, s kiállításokkal teszik szemléletesebbé. Októberben már a megnyitón elhangzik egy előadás Az ifjúságvé delem helye, szerepe különös tekintettel a megelőzésre és ar utógondozásra címmel. Egy másik rendezvényen a fiatalkorúak bűnözésének sajátosságairól, valamint az ítélet nevelő hatásáról lesz szó. Egy ragyobb kaposvári üzemben pedig a családnak, az iskolának és a munkahelynek az ifjúság erkölcsi arculatának formálásában betöltött szerepéről rendeznek beszélgetést. A gyermek- és ifjúságvédelmi hetek egyik érdekes témájc még: az örökbefogadás jogi. pedagógiai és pszichológia' problémái. Megszervezik a nevelőotthonok és állami gondozott gyermekek találkozóját is. irigy szomszédok £ — Ez igen, ez feleség! (A Wochenpresse karikatúrája) Újfajta kezdeményezés Termelőszövetkezeti vezetők továbbképzése Hetesen A hét elején a zárszámadó közgyűlés határozata értelmében háromnapos továbbképzésre hívta össze a hetesi egye- ;ült tsz valamennyi választott ás megbízott vezetőjét "Varga Sándor elnök. Az első napon az új közgazdasági szabályozókról és a megváltozott számviteli rendszerről tanácskoztak. A témáról Nagy Lajos, a tsz főkönyvelője tartott előterjesztést. Hangsúlyozta, hogy az üzemi jövedelem növelésének legfontosabb feltétele a IV. ötéves tervben a hatékonyság növelése. Ez pedig ésszerű költséggazdálkodásra és jó munka- szervezésre inti a termelőszövetkezetet. A második napon Kisbóli Tibor főagronómus a mezőgazda- sági üzem helyzetét elemezte, 'smertette a növénytermesztés igaza tainak távlati terveit, najd a gazdaság állattenyésztésére térve elmondotta, hogy az üzem fokozatosan az állati termékek értékesítésére tér át. Szt a célt szolgálja az idén elkészült hetesi sertéskombinát. Jután 1972-ben fejeződik be a 150 férőhelyes szakosított tehenészeti telep építése. Felh ta a figyelmet, hogy a mun: termelékenység növelésér feltételei adottak, a szakve:.: lés feladata, hogy ezekkel gazdaságosan, jól éljen. A harmadik, befejező napon a tsz elnöke a helyes vezetésről, a jó vezetőről szólt. Hangoztatta, hogy mindenki joggal várja munkakörülményei szüntelen javítását és szociális, kulturális fejlődését. Ez pedig évről évre magasabb szintű követelményeket támaszt a vezetővel szemben. A jó vezető tulajdonságaihoz tartozik: az alapos informáltság (alulról és felülről jövő), szakmai biztonság, egyenes jellem, kellő szigor és emberi megértés. A háromnapos helyi továbbképzés újszerű, feltétlenül hasznos, célravezető kezdeményezés. Külön értéke, hogy ~tem általában, hanem a helyi körűimén* leiknek megfelelően tudtak tanácskozni feladataikról, gondjaikról, s javaslatokat, elgondolásokat vitathattak meg az egyesült nagy szövetkezet szebb holnapja érdekében. K. T. Pécsi költő előadóestje a TIT-ben Galambost László pécsi költő előadóestjét rendezte meg hétfőn este a TIT megyei szervezete. A bevezetőben Papp Árpád középiskolai tanár beszélt Ga- lambosi Lászlóról, akinek első kötete, a Lengő fényhidak a somogyi származású Berták Lászlóval és Makay Idával közös kiadásban jelent meg. 1967-ben önálló kötettel jelentkezett Sárkányok és fűzfák címmel, májd később a Dunántúl, az Őszi szivárvány és az Útközben című antológiákban szerepeltek versei. A szigetvári jubileumi pályázaton díjat nyert elbeszélő költeményei a Kőliliom vára című kötetben jelentek meg. A költő maga állította ösz- sze estjének műsorát, amelynek darabjai mintha ugyanannak a költeménynek részei lettek volna. Azok a versek kaptak helyet a műsorban, amelyek a gyermekként és fiatalemberként megélt háború borzalmait és a gyermekkor más élményeit elevenítik föl. Visszatérő motívumuk ezeknek a verseiknek a kántor- tanító apa és az anya már- már misztikussá növő alakja A múlt nyomasztó emlékképein, az anyától, apától búcsúzás fájdalmán mindig diadalmaskodik a költő verseiben a ma érzése — a szerelem. Szerves része volt a műsornak e játszi könnyedségű, groteszkbe hajló gyermekverscsokor is, amelyeknek hallatán a hallgatóság soraiban ülő négy év körüli kisfiú egymaga tapsolni kezdett. Eljutott a vers azokhoz, akiknek íródott. Galambosi Lászlóval kapcsolatban gyakran emlegetik mesterként Juhász Ferencet. Versépítkezés módjában valóban hasonlít is hozzá, azonban a motívumok, amelyekből a verseskötet épül, már sajátosan egyéni hangú költőt mutatnak. Az est színvonalához és sikeréhez nagymértékben hozzájárult Perjés Klára előadó- művész szép szövegmondása, és mély átélése, amellyel a verseket tolmácsolta. I. I. Önkiszolgáló bolt és vendéglő A loponári városrészben korszerű önkiszolgálóbolt épül 220 négyzetméter alapterülettel, és 380 négyzetméter területű melegkonyhás vendéglővel. Az élelmiszerrészleg ez év második negyedében, a vendéglátó egység a harmadik negyedévben készül el. Az építkezés több »■»«»ft «mUH« forintba kerül Mindkét egységet » Kaposvári éJS'B&Z fiaesseltett Piaci jelentés Jó az ellátás—Kevés a mák A kaposvári vásárcsarnokban a rossz időjárás ellenére jó volt a felhozatal, minden fontos élelmiszerből van elegendő mennyiség. A tojás ára kilencven fillérről 1,10 forintra emelkedett, ez még mindig alacsonyabb az országos átlagnál. A múlt héten még árusított primőráruk eltűntek, nem volt tegnap saláta, zöldhagyma. A burgonya ára nem változott, most is 3,50—4 forint között mozog. A vöröshagyma kilója 1—5 forint, a fokhagyma 22— 24 forint. A fejes saláta 4,50, a kelkáposzta kilója 5 forint. Karalábé is van, kilónként 6 forintért. Kelendő a vitaminhiányos téli időszakban a savanyított káposzta, amelyet kilónként 7 forintért árulnak. A szárazbab a múlt év hasonló időszaánoz képest lényegesen ol- .■sóöb, 17—20 forint helyett 11 —14 forintért kapható. Csupán mákból nincs elég felhozatal — kevés termett tavaly. A MÉK árai és a piaci árai nem térnek el jelentősen egy mástól, s ennek az az oka, hog;, kölcsönösen figyelik egymát árait é® igyekeznek egy szint- 6 re hmm, Diplomatikus férfi — Azt hiszem, maga nagyon rossz ízlésű férfi! — Mielőtt erről mélyebb vitába bocsátkoznánk, engedje meg, hogy közöljem, kisasszony, maga nagyon tetszik nekem. Fogadás — Tegnap fogadtunk barátaimmal, ki iszik közülünk a legtöbbet — Na és ki lett a második? Jószívű asszony — Hogy mondhatod azt hogy a feleséged jószívű. asszony? Hiszen magam láttám, hogy a seprűvel szokott verni! — Az igaz, de soha nem a nyelével! Szerelmi álmok Két fiatal leány beszélget: — Biztos vagyok benne, az én életemben csak egy férfi lesz, egyetlen nagy szerelem! — Mit beszélsz összevissza! Öh, az új szerelem izgalma! Ahány új szerelem, annyi új kocsi... Rendkívüli teljesítmény Rimini strandján két középkorú hölgy beszélget. Az egyiknek a férje távolabb álldogál és egy csinos, fiatal, bikinis lányt szórakoztat. Eltelik tíz perc, a felesége felkiált: — Nahát, ez igazán rendkívüli teljesítmény! — Micsoda? — kérdi a másik. — Az, hogy a férjem ennyi ideig képes behúzva tartani a pocakját Világítanak Egy berúgott férfi dülöngél a neonégő tartóoszlopa alatt, s kulcsot dugdos _a vasnak. Arra jön egy rendőr, s mosolyogva mondja: — Ne erőlködjön, jő- uram. Senki sincs otthon! — Tévedés, kérem — motyogja a részeg —, mert az emeleten világítanak! Muzsika A cigányprímás nagyon ríkatja a hegedűjét. Valaki megszólal: — Hogyan is sírhat ilyen keservesen egy hegedű? Mire az egyik zenész megszólal: — Már hogyne sírna, kérem alássan, mikor a nyakát fojtogatják, a hasát meg firiselik... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár* Latinca Sándor u. 2, Telefons 11-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési dij egy hónapra 20 Ft, Index: 25 067.-testűit a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébea Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vesetőr Maut&er Józsié