Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

Nyitva a párt kapuja a fiatalok előtt T öbb tapasztalatot sze­reztem az utóbbi idő­ben arról, hogy félre­értés, kényelmesség miatt KlSZ-ajánlás nélkül vettek föl olyan fiatalokat a pártba, akik elismerten sokat dolgoz­nak az ifjúsági szövetségben, hosszú ideje különféle tisztsé­geket töltenek be. Nemrég pél­dául Barcson portiét készítet­tem egy fiatal munkásról, alti a. járási KISZ-vb tagja. Ami­kor a figyelmembe ajánlot­tak, nem kis büszkeséggel tet­ték hozzá, hogy az alapszerve­zet taggyűlése volt az egyik ajánlója. Egy kicsit meglepőd­tem, amikor a beszélgetés so­rán kiderült, hogy nem. Az­tán összetalálkoztam a pártszer­vezet szervező titkárával, s megemlítettem néki az ügyet. Sokáig vitatkoztunk, s csak nehezen tudtam meggyőzni, hogy nem a fiatalembernek kellett volna kérnie a KISZ- ajánlast Ezt a témát kiváltképpen időszerűvé teszi most, hogy nyitva áll a párt kapuja a leg­aktívabb, legöntuáatosabb, a munkában, a tanulásban, ka- loni szolgálatban élen járó fiatalok előtt, akik betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Minden párt- és KISZ-szerve- ; zetre nagy felelősséget ró a X kongresszuson elfogadott Szervezeti szabályzat e pont­ja, hiszen a követelmények változatlanok, csak a korha­tár csökkent. Ez a döntés tel­jesen összhangban van a párt ifjúságpolitikájával, s az a célja, hogy még jobban ele­get tehessen a KISZ annak a feladatának, hogy utánpótlást adjon, kommunistákat nevel­jen a párt számára, sőt a fia­tal egyik ajánlója a KISZ- alapszervezet taggyűlése le­hessen. Az ajánlás lehetőségével ed­dig sem éltek eléggé a me­gyében: sajnos, ebben orszá­gosan az utolsó helyen áll Somogy. Elég csak egy adat a helyzet illusztrálására: , a pártba fölvett huszonhat éven aluliak egyharmada KISZ- tag, s mindössze harmincnyolc százalékuk vált kommunistá­vá KISZ-ajánlássál. S éppen azért, mert most már a tizen­nyolcadik évüket betöltött fia­talok is párttagok lehetnek, többszörösen nagyobb gondol kell fordítaniuk a pártszer­vezeteknek, a városi és járási párt-végrehajtóbizottságoknak a KISZ-taggyűlések ajánló jo­gának gyakorlására. A közelmúltban meghívtak egy érdekes ankétra, melyet a megyeszékhely és a kaposvári járási párt-, valamint KISZ- bizottságai rendeztek. Itt együtt ültek a pártszerveze­tek és az ifjúsági szervezetek képviselői, közösen vitatták meg, mi akadályozza azt, hogy még folyamatosabb, tervsze­rűbb legyen a KISZ párttag­ajánló tevékenysége. A sok jó tanács mindenkit föllelkesített, s többen bejelentették, hogy az üzemben, a községben is rendeznek ankétot erről a té­máról, mégpedig úgy, hogy ezen a párt- és a KISZ-ve- zetőség együtt vegyen részt. Azt hiszem, érdemes a ka­posvári ankét legfontosabb megállapításait összegezni. Nem minden pártszervezet fordított elegendő gondot ä fiatalok nevelésére, s nem volt eleven kapcsolat az ifjúsági szervezet vezetőségével és tag­ságával sem. Jogosan kérik a fiatalok, hogy a jövőben töb­bet tartózkodjanak körükben a kommunistáit. Példák bi­zonyítják, hogy az a pártszer­vezet, amely megfelelően kép­viseli helyileg a párt általá­nos politikáját, sokkal jobban vonzza a fiatalokat. Hetesen például egy ideig befelé for­dult a pártszervezet. A veze­tőségválasztás óta sikerült kö­zelebb kerülnie a fiatalokhoz, s négyet-ötöt hamarosan föl­vesznek közülük a pártba. Há­rom ügyét már meg is tár­gyalta a KISZ-taggyűlés. A nevelés nem fejeződik be azzal, hogy a fiatal párttag lesz. Helyes, ha az ajánlók egyengetik a lép­teit, mellé állnak. A legfonto­sabb pedig, hogy adjanak ne­ki pártmegbízalást, mégpedig lehetőleg azt, hogy a fiatalo­kat neveljék a KlSZ-szerve- zetben. Sok helyen abban a tévedésben élnek, hogy csak olyan párttagok feladata lehet ez, alak KISZ-tagok, pedig bármelyik fiatal kommunista alkalmas erre a munkára. Előfordul — így például a textilművekben is —, hogy néhány fiatal viszolyog az ilyen megbízatástól. Pedig ép­pen az ottani, azonkívül a göl- iei, a háromfai tapasztalatok mutatják, milyen nagy lehető­ségeket és ösztönző erőt rejt magában a KISZ pártfogoló rendszer. Akit azzal bíznak meg, hogy az ifjúsági szer­vezetben képviselje a párt po­litikáját, tekintse nagyon fon­tos, egyben megtisztelő fel­adatnak. Éppen ezért a párt­vezetőségek mindenhol ösztö­nözzék az ifjúsági szövetségből a pártba került fiatalokat, hogy a KISZ-ben tevékeny­kedjenek tovább, mert mun kájúk révén erősödhet az alapszervezetben a kommunis­ta jelleg. Sok függ a KlSZ-szerveae- tek tartalmi munkájától, to­vábbá korösszetételétől is. Hi­szen milyen utánpótlást nevel­het az az alapszervezet, ame­lyikben csak névleges a tevé­kenység, amelyikben a fiata­lok többsége tizennégy és húsz év közötti. S hogyan foglal­kozzon tervszerűen, ha nincs tisztában a lehetőségekkel, a teendőkkel. Még olyan is megesik, hogy a taggyűlés he­lyett a KISZ-titkár vagy -ve­zetőség akarja gyakorolni az ajánlás jogát. Az ankét részvevői fontos­nak tartották a felvilágosítási és a tájékoztatást. Ez pél­dául segít abban, hogy a KISZ-taggyűlés ugyanolyan mércével mérje a jelölt mun­káját és magatartását, mint a párttaggyűlés teszi majd. A fiatalok felkészítésében jó példát mutat a textilművek, ahol tanfolyamon ismerked­nek meg a párt Szervezeti Szabályzatával, s így kommu­nistaként sokkal tudatosabban harcolnak a párt politikájának megvalósításáért. Sok szó esett az ankéton ar­ról, milyen elvek alapján vá­lasszák ki a párt- és KISZ- szervezetek azokat a fiatalo­kat, akikből párttagokat ne­velhetnek. Abban mindenki megegyezett, hogy a íelada. közös, s nagyon sokat segít­het, ha pontos tervet készí­tenek, mégpedig több évre. Ha a körülmények sajátosok is. mégis mindenhol alkalmazha­tó a tanítóképző intézet mód­szere, amellyel egy évtized alatt ötven KISZ-tagot vettek föl a pártba. Itt az első félév után mérlegre teszik, ki jöhet számításba az első éves hall­gatók közül a tanulmányi, az első marxizmus vizsgájának eredménye, KISZ-munkája alapján. Ezekkel a fiatalokkal aztán rendszeresen foglalko­zik, beszélget a pártszervezet egy-egy tagja, s később a KISZ-szervezet taggyűlése mellett ő lesz a másik aján­lója. Az ankét részvevői sze­rint ezt a módszert falun, üzemben is alkalmazni lehet úgy, hogy már akkor kisze­meljék az alkalmasnak látszó fiatalokat, amikor bekapcso­lódik az ifjúsági szervezet te­vékenységébe, esetleg megvá­lasztják valamilyen tisztség­be. A folyamatos és rendsze­res foglalkozás, nevelő munka érleli aztán kommunistává őket. Természetesen csak azokat lehet jó szívvel aján­lani, akik valóban aktívan te­vékenykedtek a KlSZ-szerve- zetben. A jő választás gyü­mölcse később érik meg, hi­szen a textilművekben pél­dául azt tapasztalták, hogy sokkal harcosabbak a pártszer­vezetekben azok a fiatalok, akik előtte a KISZ-ben, a szakszervezetben tevékenyked­tek. E gy egész pártszervezet létszámát kitenné, ahány tizennyolc és hu­szonegy év közötti fiatal föl­vételéről beszámoltak a város és a kaposvári járás pártszer­vezetei az ankéton. Ezt a len­dületet kellene fokozni, s a megye minden városában és tárásában erősíteni, hogy min­denhol éljenek a lehetőséggel. Lajos Géza Hagynmbetakaríté és szárítóberendezés Csokonyavisontáról I Bővülnek a kapcsolatai a Darányi—Csokonyavisontai Termelőszövetkezetek Mező- gazdasági Gépjavító Egyszerű Társulásnak — erről tájékoz­tatott Druzsin Béla főmérnök és Lovász Ferenc főkönyvelő. A múlt év eredményeivel elé­gedettek. A --kísérleti év-« 1 735 000 forint tervezett be­vételnél többet, 1 800 000 fo­rintot hozott. Az idei évkezdet a tavalyi­nál is jobban sikerült. Újra rendelt hagymabetakarítókat tőlük a Makói Gépgyár. A fel­szedő berendezéssel tovább­fejlesztett konstrukciói bizo­nyára nagy népszerűségnek örvend majd a mezőgazdasági üzemekben. A múlt évben negyvenet szállítottak Csoko­nyavisontáról. A mezőgazda- sági kiállításon aranyérmet nyert betakarítógép mellett OTSZ-típusú terményszárító berendezések főrészeit is el­készítik az idén a makóiak­nak. A múlt évhez viszonyítva tizenöt fővel növelték a mun­kaerő létszámot. Most száz- nyolcvanhárman dolgoznak a negyven ipari tanulóval együtt. Ez a létszám elegendő­nek ígérkezik a megoldandó feladatokhoz. Gépjavítást, fel­újítást végeznek a környező somogyi és baranyai termelő- szövetkezeteknek, erdőgazda­ságoknak. Tervbe vették egy szervizműhely létesítését is. Eves viszonylatban száznyolc­van gépkocsi javítása a cél. A Ganz Villamössági Művek bajai készülékgyárának bér­munkát végeznek. Ebben az évben huszonötezer órát dol­Dolgoznak az etetőberendezé­sen Is. Készülnek a hagymaszárító alkatrészei goznak forgácsoló- es lakatos- munkán a bajaiaknak, több mint kétszázötven alkatrészt készítve. A Székesfehérvári Könnyű­fémmű Vállalat a harmadik partnerük. Kötőelemeket, présgépalkatrészeket. öntési segédeszközöket készítenek ne­kik csaknem hárommillió fo­rint értékben. A leendő rinyaújlaki sertés­kombinát etetőberendezésének gyártását is elvállalták- Az idén tizenötmillió forint ter­melési értéket és 3,2 millió forint nyereséget terveztek. Munkájuk legnagyobb megbe­csülésének a szaporodó meg­rendeléseket tartják. a gyártók és a felhasználók Lengyeltótiban A Budapesti Vegyiművek és a kaposvári AGROKER ta­nácskozást rendezett tegnap Lengyeltótiban. A rendezőkön kívül részt vettek a megbeszé­lésen a vendéglátó Balatonbog- lári Állami Gazdaság szakve­zetői, tsz-vezetők, a megye há­rom tsz-szövetségének, az Ag- rotröszt, a Keszthelyi Agrár­tudományi Egyetem illetékes munkatársai. Urai Ferenc, az AGROKER igazgatója nyitotta meg a tanácskozást, majd a budapesti Vegyiművek képvi­selői mondtak tájékoztatót gyártmányaikról. Tavaly már 700 millió forint értékű nö­vényvédő szert állítottak elő, de a felhasználók igénye egy­re fokozódik. Ezért irányoztak elő a negyedik ötéves terv idő­szakára évi egymilliárdos ter­melést. Igyekszenek igazodni az újabb kívánságokhoz, és tel­jesíteni akarják azokat. Somogy hosszú ideig »fehér tőit« volt a növényvédő szer íelhasználásában, de a tegna­pihoz hasonló tanácskozások segítettek megszüntetni ezt az állapotot. A Budapesti Vegyi­művek kisparcellás kísérlete­ket indított a somogyi burgo- nyatermesztó gazdasagokban. Sgy tegnapi javaslat alapján további kísérletek kezdődnek — a rinyatamási és a nagyba­jomi tapasztalatok nyomán — a vízvári tsz burgonyájának és a vései tsz búzájának a gyom­talanítására. A BVM képviselői ismertet­ték az egyes új szerekkel el­ért eredeményeket a gyomir­tásban. Rámutattak arra, hogy a védekezés már a vetőmag csávázásánál kezdődik. A meg­levő szerkombinációk nem a legtökéletesebbek, mert né­hány kártevővel szemben ha­tástalanok. A kísérletek azon­ban biztatóak, és kilátás van arra, hogy kooperációs megol­dással az eddiginél megfele­lőbb csávázószerek állíthatók elő. A gyártok joggal kérik, hogy a felhasználók rendszere­sen tájékoztassák őket a szerek hatásáról, tapasztalataikról. A tanácskozáson számos, fi­gyelmet érdemlő gondolatot mondtak el a részvevők. Ilyen pl., hogy a növényvédő szerek maximális hatékonysága csak megfelelő személyi és techni­kai feltételek mellett biztosít­ható. Különösen a termelőszö­vetkezetek állnak gyengén e téren. A kémiai növényvéde­lem fokozása tehát egyéb kö­vetelményeket is támaszt — ezeknek is eleget kell tenni. A vasipari üzemek tervei az építkezések A mag majd szálba szökken Mitől válik szocialistává egy brigád? Nem könnyű erre vá­laszolni. Nehezen fogalmazó­dott a válasz a heresznyei ál­lattenyésztési telepen is, a víz­vári Kossuth Termelőszövet­kezet majorjában. Este volt, a fejes ide­je. Jászolhoz kötve béké­sen ácsorogtak az állatok, várva, hogy megszabadulja­nak a tőgyüket feszítő tejtől. Halvány fényükkel a lámpák, fanyar illatával a takarmány, s az alomban tompán dobba­nó állatlépések eleve megha­tározták a beszélgetés tónu­sát. Csendes esti meditációvá lett a kérdés—felelet zápora Monológok születtek a töpren­gés jegyében. Válaszvariációk. Felelősségérzet szülte monda­tok, és keresése a szavaknak, melyeknek igazát eddig talán csak érezték, de nem mondták ki. Krapovics Dezsőné: — Nem is tudom, hogy kezdődött. Ta­lán úgy, hogy az emberben kialakul az igény, a környeze­tével, a munkahelyével szem­ben. Ha otthon tiszta a lakás, legyen az a munkahely is Még ha istálló is az. Ügy gon­dolom: itt kezdődhetett. Meri ez a vállalások közé is beke­rült. Hogy az istálló, a kör­nyéke és az állatok tiszták lesznek. Mindig, bárhogy is sürgetne az otthoni munka. Addig nem megyünk el, amíg itt rend nincs. Van időm a teendőkön gondolkodni, két kilométerről járok ide. »Ha otthon tiszta a lakás, legyen az a munkahely is.« Krapovics Dezsőnénél így kez­dődött. Gyurákovics József: — Nem volt olyan könnyű, mint ami­lyennek egy év távlatából lát­szik. Az emberek nem láttál: át a brigádmozgalom jelentő­ségét. És most is de messze vagyunk még attól, amit el szeretnénk érni! Elégedetlen ember vagyok. S mindaddig az is leszek, amíg el nem ér­jük azt, amit el lehet érni... Bővebb takarmányadagokkal tovább jutottunk volna a tej­termelés területén is. Köve­telek magamtól, s a társaim­tól is: brigádvezető vagyok De a feltételeknek is megfe­lelőknek kell lenniük. Nem s keresetemet keveslem! De­hogy! Harmincegy ezer forin­tot kaptam tavaly. Olvasója vagyok a Magyar Mezőgazda ságnak; látom, hogyan lehet­ne jobban. És én nagyon sze­retném jobban csinálni! De a körülmények még nem értek meg ahhoz. »Elégedetlen ember vagyok.« Gyurákovics József, ez a »ne­hézemberes« elégedetlenség újat akarás indította el az útcrn. Jó motor ez most is. Tóth Imre: — Tudtam a mozgalomról régóta. Sokat be­szélt róla a Gyurákovics Jós­ka. Ö már volt egy szocialis­ta brigádnak a tagja. Nem egyszer beszélgettünk a moz­galomról a főállattenyésztőnk­kel, Vida Imrével is. Vágjunk bele! -— Ezt mondtam nekik A munkát minél jobban, mi­nél szebben kell elvégezni. S hogy megpróbáljuk, azt írásba is adtuk. Előadássorozaton ve szünk részt. Sok újat hall a i ember azokon az estéken. Nem árt, ha a gazdasági helyzettel jobban megismerkedünk. Nemcsak a falu határáig lá­tunk el aztán. Azt szoktam én mondani, hogy mindenki min­dent jól nem csinálhat, de tö­rekedni kell rá. »A munkát minél jobban minél szebben kell elvégezni.* Hasonló az indíték Gyuráko vies Józseféhez. S benne van a továbblépés lehetősége is: a tanulás igénye többfajta fel­adat eilvégzéséhez. Pankász Ferencné: — Tíz- tizenkét tehenet tudtunk csak fejni kézi erővel. A hat év alatt, amit itt töltöttem, új istálló épült, s bevezették a gépi fejest. Tizenhét tehenet gondoz jelenleg a brigád min­den egyes tagja. Kevesebb idő alatt, kisebb erővel. Ennek el­lenére nagyok a feladatok, és nem is könnyű mindet teljesí­teni. Volt olyan, amellyel nem tudtunk megbirkózni. Nehéz szocialista módon élni, dolgoz­ni, tanulni. De olyan szép fel­adat, amilyen parasztember életében még nem volt. Nem adjuk fel a harcot, még akkor sem, ha esetleg most aem ítélik nekünk a címet. 1945 óta tagja vagyak a pártnak, s jelenleg is csúcsvezetőségi tag a termelőszövetkezetben. Nagyon fontosnak tartom egy­más megbecsülését, a gyen­gébb segítését, az önzés hát- rébe szorítását, majd teljes leküzdését. «-Nehéz szocialista módon élni, dolgozni, tanulni.« Pan­kász Ferencet a feladat ne­hézsége, szépsége késztette részvételre. S valami hallatla­nul rokonszenves magabiztos­ság: a mindig igaz utat járó ember magabiztossága. Vida Imre főállattenyésztő — kérdésemre — csak ennyi* mond róluk: — Törzsgárdatagok. Jó mun­katársak. S ez úgy vélem, a legfontosabb. Mitől válik szocialistává egy brigád? A csendes monológok választ adnak a kérdésre. Nem tudom, az illetékes bizottság odaítéli-e majd a címet a he­resznyei szarvasmarha-gondo zóknak. A mag — amely majd szárba szökken — már föld alatt van. Leskő László segítésére Az építkezésekhez, különö­sen a lakásépítési program teljesítéséhez az ÉVM a kohó- és gépipartól 30 termékcso­port — betonacélok, acélcsö­vek, szerelvények, radiátorok, felvonók stb. — gyártásának fokozását, választékának bő­vítését kérte. A KGM a tárca valamennyi érintett vállalatá­val konzultált arról, hogy öt­éves terveik kidolgozásakor nagy gonddal ügyeljenek a fontos feladatra. Különösen gyorsan nő az igény a víz- és gázcsövek iránt, e cikkekből egy ideig még jelentős importra szorul az ország, a hazai gyártás azonban fokozatosan nő. Né­hány éven belül a Dunai Vas­műben felépül az új csőgyár, s utána a legjelentősebb típu­sokból már teljes egészében ki tudják elégíteni a hazai igé­nyeket. Gáz- és vízszerelvényekből ?zinte ugrásszerűen nő az öt áv folyamán a termelés, s öt áv múl'*a a tavalyi 510 millió helyett már több mint 900 millió forint értékűt szállíta­nak az építőiparnak. SOMOGYI NÉPLAP Szombat, I9TL márcáos 20.

Next

/
Thumbnails
Contents