Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-19 / 66. szám
Jahja Khan engedett az Arámi Ligának Jahja Khan pakisztáni elnök a keleti országrész különválásának megakadályozását célzó igyekezetében váratlan engedményt tett. Hivatalos közlés szerint az elnök kész teljesíteni Mudzsubur Rahman sejknek, Kelet-Pakisztán tényleges vezetőjének, a választásokon győztes Avami Liga elnökének egyik követelését, s vizsgálatot indítani a március hónap elején Kelet-Pakisztánban történt incidensek ügyében. Az Avami Ligának az elnökkel szemben támasztott négy feltétele közül ugyanis az egyik az volt, hogy vizsgálják ki, milyen szerepet játszott a hadsereg az incidensek során, amelyeknek egy hét alatt 149 halálos áldozata és 332 sebesültje volt a kelet-pakisztáni tüntetők körében. A tüntetéseket — mint ismeretes — az robbantotta ki, hogy Jahja Khan »meghatározatlan« időre elhalasztotta a nemzetgyűlés ülését, amelynek szentesítenie kellett volna az Avami Ligának az 1970 decemberi általános választásokon elért átütő győzelmét. Most öt öt tagú bizottság fogja kivizsgálni a Kelet-Pakisztánban e hónap elején lezajlott incidensek körülményeit. Az AFP »biztos forrásra« hivatkozva azt írja, hogy Jahja Khan hajlandó lesz enyhíteni a rendkívüli állapot feltételeit, s intézkedni arról is, hogy a hadsereg kelet-pakisztáni jelenléte »diszrétebbé« váljék, ha az ország egységének megőrzésére vonatkozólag biztosítékokat' kap az Avami Liga vezetőjétől. A Reuter viszont annak a véleményének ad hangot, hogy Mudzsubur Rahman sejk többi követelése — a csapatok visszavonása kaszárnyáikba, a rendkívüli állapot megszüntetése és a hatalom átruházása a nép képviselőire — »keményebb diónak« bizonyul. Mudzsubur Rahman sejk tegnap közzétett nyilatkozatában kijelentette: nem hajlandó együttműködni azzal a Jahja Khan által alakított bizottsággal, amely hivatott kivizsgálni a Kelet-Pakisztánban március elején történt véres incidenseket. Rahman sejk nyilatkozatában hozzáfűzte, hogy e bizottság »csa/c a nép rászedésére irányuló eszköz, s a bengáli nép semmilyen vonatkozásban sem hajlandó vele együttműködni-«. Rámutatott, hogy e bizottság már eleve halva született, mert a katonai bíráskodás alapján hozták létre, s jelentését -a katonai hatóságok elé kell terjesztenie. Cionista provokációk A szélsőséges cionista Zsidó Védelmi Liga vezére, Kahanc rabbi, washingtoni sajtóértekezletén újabb provokáció kampányt helyezett kilátásba az Egyesült Államokban dolgozó szovjet állampolgárok eilen. Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, tegnap, erélyesen tiltakozott Irwin külügyminiszter-helyettesnél amiatt, hogy a Zsidó Védelmi Liga huligánjai provokálják az amerikai fővárosban működő szovjet intézmények munkatársait. Űjabb Ostromállapot Cordobában sztrájkokat hirdettek galmazott tengernagyot neveztek ki »közvetítői« hatáskörrel. Az új kormányzó ma teszi le az esküt. A város szakszervezeti vezetői újabb sztrájkot hirdettek, mire a szövetségi kormány elrendelte. a szakszervezeti vezetők letartóztatását, ezek azonban a letartóztatási parancs hírére illegalitásba vonultak. Tegnap délelőtt az argentínai Cordobában kihirdették az ostromállapotot A város napok óta véres zavargások színhelye. A hétvégi és a hétfői sztrájkot követő utcai összecsapások következtében több mint háromszáz személyt vettek őrizetbe. A mindössze két hete kinevezett tartományi kormányzó lemondott, s helyére egynyuAz új norvég kormány elismeri a VDK-t Trygve Bratteli, Norvégia új miniszterelnöke a storning (norvég parlament) tegnapi ülésén elhangzott kormánynyi- lyatkozatában bejelentette, az új kormány diplomáciai kapcsolatokat kíván létesíteni a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, s ennek érdekében megteszi a szükséges lépéseket. Az AP amerikai hírügynökség ennek kapcsán megjegyezte: lehetséges, hogy Norvégia lesz »az első NATO-ország«, amely felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a VDK-val. Bratteli Norvégia közös piaci tagságáról szólva leszögezte: az új kormány kitart az EGK irányában eddig követett politikája mellett, s tovább folytatja a tárgyalásokat Norvégia közös piaci csatlakozásáról. Az ország közös piaci belépését mindinkább ellenző erők megnyugtatására azonban hozzáfűzte, hogy a kormány »döntő súlyt« helyez a bérből és fizetésből élők, a gazdálkodók és a halászok jó és biztonságos létkörülményeinek szavatolására. Megismételte azt a korábbi bejelentést, amely szerint »adott időpontban« népszavazást tartanak Norvégiában, hogy az ország teljes jogú tagként belépjen az EGK-ba. Az új norvég munkáspárti kormány vezetője parlamenti nyilatkozatában továbbá jelezIsínét lövik Khe Sanht Tízezer thaiföldi tartalékos te, hogy kormánya ragaszkodik az eddig is követett fő j »biztonságos politikai irányvonalához«. Ez — mint ismeretes — a többi közt a atlanti szövetségen belüli integráción alapszik. Bratteli miniszterelnök végül nyomatékosan hangsúlyozta: kormánya síkraszáll az európai biztonsági konferencia megvalósításáért. Az AFP saigoni tudósítójának értesülése szerint a népi erők tüzérsége meg-megújuló támadásokat intéz a Dél- Laoszba behatolt dél-vietnami kormánycsapaíok és a hadműveleteket támogató amerikai támaszpontok ellen. A Khe Sanh-i támaszpontra tegnap hajnalban mintegy 89 lövedéket lőttek ki. 48 órán belül ötödízben támadta a népi erők tüzérsége e fontos utánpótlási támaszpontot. Szerdán Khe Sanht há rom ízben érte tüzérségi támadás. A partizánok Da Nang közelében két, Saigontól 70 kilométerre keletre pedig egy amerikai megerősített állást lőttek. Kambodzsában Suongtól 8 kilométerre északkeletre a partizánok szerdán erősen lőttek egy megerősített délvietnami állást A szorult helyzetben levő dél-vietnami kormánycsapatok támogatására repülőgépeket és tüzérséget, valamint rakétákkal ellátott amerikai helikoptereket kellett bevetni. Az amerikai parancsnokság közölte, hogy Kambodzsa Kra- tie tartományában a partizánok lelőttek két helikoptert. Az AP jelentése arról számol be, hogy a hivatalosan elismert két gép helyett ötöt lőttek le Kambodzsában a partizánok. »A dél-vietnami kormánycsapatok Laoszban nem visz- szavonulóban vannak, hanem mozgó hadműveleteket folytatCsehszlovák—nyugatnémet előzetes megbeszélések Március 30-án Prágában Nyugat-Németország és Csehszlovákia »előzetes puhatolózó megbeszéléseket« kezd a két ország viszonya normalizálásának előkészítésére — közölte Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője. Ahlers sajtóértekezletén bejelentette, hogy március végén Prágába utazik Paul Frank, a bonni külügyminisztérium államtitkára, hogy megbeszéléseket folytasson Milan Klusak csehszlovák külügyminiszter-helyettessel. A bonni kormány szóvivője hangsúlyozta, hogy csupán előzetes eszmecseréről van szó, melynek célja annak megállapítása, megfelelőek-e a feltételek a két ország kapcsolatainak megjavítását célzó tárgyalások megindítására. A megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Brandt nyugatnémet kancellár 1969-es hivatalba lépése és úgynevezett keleti politikájának kibontakozása óta már két egyezményt írt alá a szocialista tömb országaival: egyet a Szovjetunióval, egyet pedig Lengyelországgal. A fenti megfigyelők utalnak arra a körülményre is, hogy az említett egyezményeket a bonni parlament még nem ratifikálta. nak« — jelentette ki Fried- heim, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője. A sajtó- értekezleten egy újságíró feltette a kérdést, hogy a »mozgó hadműveletek« egyértei- műek-e a »visszavonulással«, i'riedheim nemmel válaszolt. Az AP saigoni tudósítója megállapítja, hogy az indokínai háború során eddig alkalmazott legnágyobb amerikai »légi védőpajzs« mentette csak meg a teljes katasztrófát'! a Laoszija behatolt dél-vietnami kormánycsapatokat. A saigoni haderőket jdverték legalább féltucatnyi támaszpontról. Nem sikerült a támadó hadművelet fő célja, a népi erők utánpótlásának elvágása. A thaiföldi hadügyminisztérium szóvivője tegnap közölte, hogy egyhónapos kiképzésen mintegy 10 500 tartalékost hívnak a zászlók alá. A meg- tigyelők szerint az ilyen intézkedés Thaiföldön meglehetősen szokatlan, és arra mutat, hogy a bangkoki kormány a maga szempontjából súlyosnak ítéli meg a laoszi helyzetet John Gorton ausztráliai hadügyminiszter tegnap négynapos hivatalos látogatásra Saigonba érkezett. Újfasiszta támadások a Tátikán e'ficB Viharos ülés a szenátusban Az olasz képviselőházban és szenátusban igen heves vitát robbantott ki Restivo belügyminiszter szerda esti bejelentése, mely szerint szélső- jobboldali illegális katonai csoportok Olaszországban a hatalom átvételére szőttek terveket. A belügyminiszter szerint ugyan »parlamenten kívüli felforgató csoportokról« van szó, megfigyelők mégsem zárják ki annak valószínűségét, hogy a fegyveres akciók előkésztíésében, a propa*- gandanyagok megszerkesztésében, valamint az anyagig támogatás biztosításában elsődleges szerepe van az Olasz Szociális Mozgalom elnevezésű újfasiszta pártnak. Mind a parlamentben, mind a szenátusban a baloldali képviselők követelték a szélső- jobboldali, katonai terrorszervezetek haladéktalan feloszlatását. Restivo bejelentését csupán az újfasiszták és a monarchisták utasították visz- sza, mint »rájuk nézve sérelmes« nyilatkozatot. Az újabb »puccsízű« botrány kirobbanásával párhuzaFranco Restivo olasz belügyminiszter drámai bejelentése a r'mai szenátusban: államellenes összeesküvést lepleztek le. mosan az újfasiszta sajtó egyre hevesebb támadást indít a Vatikán ellen is. Az egyik folyóirat »Börtönbe a vörös pápával!« címmel éles kirohanást intéz VI. Pál pápa ellen. Mióta Casaroli, a Vatikán »külügyminisztere« Moszkvában járt és aláírta az atom- sorompó-egyezményt, »fekete bárány« lett a szélsőjobboldali körök szemében. A fasiszta előkelőségek mind erkölcsileg, mind pedig anyagilag támogatják a felforgató mozgalmakat — jelenti az AFP hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva. Harminc napot kapott a nagykövet A bolíviai kormány Összes tagja benyújtotta lemondását Juan Jósé Torrez elnöknek. A Szatat katonai parancsnokokkal tanácskozott Anvar Szadat egyiptomi elnök szerdán egésznapos tanácskozást tartott a fegyveres erők parancsnokaival — közölte tegnapi számában az Al Ahram. Jelen volt a tanácskozáson Mohamed Favzi külügyminiszter és Mohamed Szadek vezérkari főnök is. A félhivatalos lap arról is tudósít, hogy a következő napok során újabb katonai jellegű megbeszélések lesznek, szombatra pedig összehívta az elnök a »háborús előkészület bizottságát«. Ebben az elnökön kívül, aki egyszemélyben a fegyveres erők főparancsnoka is, helyet foglalt Mahmud Favzi miniszterelnök, a négy miniszterelnök-helyettes, a hadügyminiszter, az elnökségi ügyek államminisztere, továbbá a pénzügyi és gazdaságügyi miniszter. Az egyiptomi hírügynökség részletes beszámolójából kitűnik, hogy az ország a belső fronton is felkészült a háború esetleges újrakezdésére. A Angela védője panaszt emelt Angela Davis perfelvételi tárgyalásán John McMurray bíró felfüggesztette a kihallgatásokat, és kivonult a teremből, mielőtt a védőügyvédek beterjeszthették volna arra vonatkozó kérésüket, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra védencüket. Howard Moore, Angela Davis vezető védőügyvédje még a tárgyalás során panaszt tett amiatt, hogy Davis kisasszonyt a »fenyítetteknek kijáró körülmények között tartják« a börtönben, aminek következtében egészségi állapota és koncentráló képessége erősen megromlott. Moore ügyvéd közölte, hogy a szabadlábra helyezési kérelmet beterjeszti a kaliforniai állami vagy a szövetségi legfelső bírósághoz is. A per másik vádlottja, P. Magee po1 ' -jogi »arcos bejelentette, í fogadja el a Marin megyei oíróság illetékességét és követelte, hogy a per tárgyalását utalják át a szövetségi bíróság hatáskörébe. Magee egyben elutasította a hivatalból kijelölt védőt és kérte, hogv saját maga láthassa el védelmét. Kétmillió angol sztrájkolt Angliában egynapos politikai sztrájk volt, tiltakozásul a konzervatív kormány úgynevezett szakszervezeti reformtörvény-javaslata ellen. Tegnap hajnalban megbénult több angol iparág, eltűntek a lapok a standokról, a közieke dési káosz jelei mutatkoztak Londonban és a nagyvárosokban. A sztrájk vezetői szerint kétmillió dolgozó szüntette be a munkát, vagy azért, meri csatlakozott a sztrájkhoz, vagy pedig azért, mert a más iparágak sztrájkolói miatt gyárában, üzemében leállt a munka. A tőkések veszteségét az AP több tízmillió fontra teszi. Megbénultak a hajógyárak és a kikötők is. A sztrjákot Anglia legnagyobb szakszervezete, az egymillió 400 ezer tagot számláló Egyesült Gépipari és Kohóipari Dolgozók Szövetsége hirdette meg, a kormány sztrájkellenes törvényévé1 szembe helyezkedő kampány részeként. A második legna gyobb brit szakszervezet, a szállítómunkásoké, arra utasi tóttá híveit, hogy maguk döntsék el: csatlakoznak-e a sztrájkhoz vagy sem. kórházak állandó készültségbe helyeztek külön erre a célra felszerelt műtőket és vérplazmát tartalékoltak. A különböző polgárvédelmi feladatok ellátására több mint egymillió embert képeztek ki. Az Arab Szocialista Unió orgánuma, az Al Gumhurija csütörtökön egész oldalas szerkesztősági cikkben bírálja Mohammed Hasszaneiuk Hei- kalt, az Al Ahram szerkesztőjét. A cikk szerzője Abdul Hadi Naszef, az ASZÚ titkárságának tagja, egyebek között defetizmussal vádolja Heikalt, aki a múlt héten egyik vezércikkében arról írt, hogy a Si- nai-félszigeten kiépített izraeli védelmi vonalak úgyszólván áttörhetetlenek az egyiptomi haderő számára, amely egyébként sem számíthat támogatásra a többi arab országtól egy Izraellel való konfliktusban. miniszterek lemondásukkal »szabad kezet« kívántak adni az elnöknek az új kormány megalakítására. A kormányválság már hosz- szabb ideje előrevetette árnyékát. Januárban a hadsereg tisztjei lázadtak fel Torrez elnök politikai programja ellen, baloldali munkásvezérek pedig az összes külföldi társaságok államosítását célzó követeléseik teljesítésének elhúzódása miatt bírálták az'elnököt, és munkásellenőrzés bevezetését sürgették a vállalatok vezetésében. Bár a kormányválság várható volt, megfigyelők szerint a Hoy című lapnak az Izraelbe irányuló fegyvercsempészéssel kapcsolatos leleplező cikkei is siettették. E lap, amely már vasárnapi számában is foglalkozott az üggyel, szerdán azzal vádolta Alfredo Óvandó Candia volt elnököt, aki jelenleg Bolívia madridi nagykövete, hogy része volt René Barrientos Ortuno volt bolíviai elnök és négy másik személy meggyilkolásában, s az Izraelbe irányuló fegyvercsempészési ügyben. A Hoy cikkei nyomán, amelyek nagy port kavartak fel az országban, Torrez elnök táviratilag hazarendelte Alfredo Óvandó Candia nagykövetet Madridból, s 30 napot adott neki arra, hogy La Pazban válaszoljon a napilap vádjaira. Megbetegedett a Calley-per bírája Gyomorfájdalmakkal kórházba szállították Harwey Brown őrnagyot, a tömeggyilkossággal vádolt Calley hadnagy bűnperét tárgyaló katonai hadbíróság egyik bíráját. Az őrnagy szerdán este lett rosszul, betegségének pontos természetét eddig még nem állapították meg. Egy sajtóértekezletén foglalkozott Calley perével Westmoreland tábornok, az amerikai szárazföldi haderők vezérkari főnöke. A tábornok azt állította, hogy a My Laiban történt »incidens« (értsd ez alatt 500-nál több polgári személy, köztük asszonyok és gyermekek legyilkolását) »nem kedvezőtlen, sőt eléggé üdvös hatást gyakorolt a csapatok moráljára, ugyanis megmutattuk, hogy elfogadhatatlan az ilyenfajta magatartása i SOMOGYI NÉPLAP Péntek, I97L március UL.