Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-17 / 64. szám
Barcsi eredmények és gondok Munkásként élni ZSUZSIKA BESZÉL Az 1968-69. év legszebb francia könyvei Az ipar és a munkás fogalma összetartozik, feltételezik egymást, csakhogy ez a feltétel korántsem adott önmagában. A falvak közé, tsz- ek közé települt üzemek dolgozóinak csak egy halvány rétege az, amely már kezdetben r, képzett szakmunkás. A többi — a faluról, mezőgazdaságból gyárba kerülő — munkások egy részét a munkakönyv kapcsolja csak a gyárhoz. Tévedés ne essék: a munkaviszony a legfontosabb és a legalapvetőbb feltétele a munkássá válásnak, de ez nyilvánvalóan hosszú idő múlva eredményezné csak önmagától, hogy tudatában, igényeiben, életmódjában is munkássá lesz valaki. Pedig az idő nem kevésbé fontos — nemcsak azért, mert mindez visszahat a munkára is. meghatározza intenzitását. Fontos a dolgozónak önmaga számára is, hogy lássa helyét, szerepét, s munkája gyümölcsét kellőképpen értékelje. A gyár közösségéhez tartozónak tekintse önmagát. Szép cél — mondhatná valaki —, de hát előfordul az is, hogy a kétlaki- ságnál tartunk még. Ez persze nem egészen így van. A vidék ipartelepítése — szükségszerű gazdasági, társadalmi eredők összefonódása nyomán haladó tevékenység, s elválaszthatatlan és hasonlóképpen szükség- szerű oldala o munkásnevelés is. Lehet, hogy nem egészen pontos a kifejezés, de lényegében erről van szó. És nyilvánvalóan nemcsak szakmai képzést takar. Mert nem az egyébként is jól kereső, csupán nyugdíjra várók kedvéért jönnek létre szinte egyik napról a másikra ezek a vidéki üzemek, sokkal inkább a fiatal munkások foglalkoztatása érdekében. Azért is többek között, hogy ne kelljen ingázni hajnali keléssel, késői fekvéssel, és azért is, hogy ne szakadjanak el a családtól hét- számra az emberek. Mit tesz, mit tehet a munkássá válásért a gyári közösség? Mit tehet önmagáért? Nagyon sok hasznos kezdeményezésről adhatunk számot, de az lenne jó, ha a lényeges eredményekről egymás között adnának számot, tapasztalat- cserék útján a vidéki vállalatok. Mert hogy van tennivaló e téren, azt egyetlen üzemi pártszervezet vagy szakszervezet sem tagadja; sőt: nem szabad figyelmen kívül hagyniuk ezt a gazdasági vezetőknek sem. Mii tesznek Épületgyártó Vállalat Pécsi Gyárának Barcsi Telepén? Olvasóink előtt korántsem ismeretlen a «-hosszú nevű« telep gazdasági tevékenysége, hiszen éppen az egyik legfontosabb iparág, az építőipar számára gyártják itt például a cementsilókat. Nehéz és felelősségteljes a munka, a nagy üzemcsarnokban állandóan villognak a hegesztőpisztolyok, a szabványok milliméternyi pontosságot követelnek, és az »•üzemi lelkiismeret«, az ipari röntgen, kíméletlen szigorral ellenőriz. Ügy is jellemezhetjük, hogy munkásfeladát a javából. Gyakori tehát, hogy az átmeneti időszakban vagy a ltét- lakiság esetén »-addig vagyok munkás, ameddig a munkaidő tart, azon túl irány haza, vár a háztáji, a kert.« Pedig a gyári munka nyolc órája megkövetelné a pihenést. Vannak biztató jelenségek is, mint például a szolgáltatásokkal kapcsolatos igény növekedése. Lassan erősödő jelzés, de biztos. A legfontosabb azonban az, hogy a fiatal a gyárhoz tartozónak érezze magát. Az üzemen belül szervezett a szakmunkásképzés. A KlSZ-szerPREMIER Láthatatlan Lajcsi a Pöttömszínházhan Sok akadály előzte meg a gyerekek várva várt premierét (a szereplőgárdából öten is megbetegedtek), vasárnap délután azonban mégis felgördült a függöny a Pöttömszínházban. A kisdobos és úttörő korú gyerekek színháza októberben alakult. Házigazda: a Kaposvári Kilián György Ifjúsági és Űt- törőház. A vasárnapi színpad- ralépés különös izgalmat jelentett a húsztagú kis gárdának, hiszen (bár decemberben a télapóünnepélyen fölavatták már a színházat) ez volt az első, igazi színházi bemutatkozásuk. Szvetich Józsefné rendezésében öt mesejátékot keltettek életre: Rodári—Sziráki: Láthatatlan Lajcsi; Heves Ferenc: Ki kötött először görcsöt a cérna végére?; Fésűs—Csetényi: Rakoncátlan lángocska, valamint Tarbai Ede két darabját: A kőlevest és A borsószemet. Szívvel és lélekkel, nagy kedvvel és izgalommal játszó gyermekek — így jellemezhetnénk a premier hangulatát. valamennyien otthonosan mozogtak a színpadon; a kisebbek persze feszte- lenebbül, természetesebben. S hogy néhányat meg is említsünk a főbb szereplők közü! Zóka János, Gelencsér Imre, Antal Judit, Pozsgai Anna és a narrátor, Kotroczó Tünde. Hogy műsorválasztásuk menynyire volt sikeres, arra a közönségen kívül a darabok szereplői maguk adtak választ Pajkosan mókáztak a Láthatatlan Lajcsiban, szinte együtt a lelkes közönség közbekiáltá saival. Hangulatosak voltak a Borsószem népdalbetétei, jelmezein pedig a népművészeti motívumok. Legszívesebben — széles jókedvvel — a Rakoncátlan lángocskát játszották. A színes jelmezek, a tetszető* díszletek elevenséggel töltötték meg a színpadot, a darab szövege is kedves, gyermekiélekhez szóló volt. Erről beszélt Baranyi Erika nyolcéves pajtás is. — Nekem a Rakoncátlan lángocska tetszett nagyon, s megértettem Tűzanyó mondó- káját is: a tűzzel nem szabad játszani, mert baj lehet. Lángocskát azért sajnáltam, mert majdnem elolvadt szegény. A mesejátszók többszöri meghajlással köszönték meg a tapsokat, aztán — lejőve a színpadról — már alig lehetett megkülönböztetni őket kipirult arcú rajongóiktól. A vékony, szőke kisfiú, Gelencsér Imre máski neve az is lehetne: a szerény főhős. Amilyen eleven, jó mozgású volt a színpadon, olyan csöndes az öltözőben. Imre ötödik osztályos a Kré- nusz Általános Iskolában. — Szívesen vagy a Pöttömszínház tagja? — Igen. Anyukám is sokat szerepelt lány korában, ő mesélt nekem a színházról és én megkedveltem.- Valóban nem izgulsz vagy csak a színpadon nem látszik? — Azt hiszem, nem izgulok, mert miért is kellene. Akkor biztosan elrontanám. Egy szerepet jól meg kell tanulni, és akkor nyugodt lehet az ember. Ha nekiállok, akkor két este megtanulom a szerepemet. A Láthatatlan Lajcsi kedves hősöm. Főszerep is, de azért is szeretem, mert rossz vagyok az eleién, és megjavulok a végén. Példát mutathatok a többi fiúnak. Legfőbb tanulsága a mesedélutánnak az volt: a gyerekek értik és szeretik a színházat. A Pöttömszínházzal gazdagabb lett városunk, s mi örömmel figyeljük további útját, fejlődését. B. Zs. vezetet tekintve viszont — ahogy az üzemi KISZ-titkár elmondta — a fiatalok, akik a közeli községekből vagy Barcsról járnak be, többnyire az otthoni alapszervezet tagjai. És mi a valóság? Amolyan ingázó tagok ő? Se itt, se ott nem érzi jól igazán magát. Előrelépés csak nemrég történt, és — ez a legfontosabb — a mostani harmadéves tanulók már kivétel nélkül a gvári KISZ- szervezet tagjai, közösen vitatják meg gondjaikat. Hogy nem holt szó, arra tanúság Vass Albert telepvezető elégedettsége is. Mikor ifjúságpolitikai kérdések szerepeltek egy taggyűlés napirendjén, a fiatalok őszintén, kritikai hangon beszéltek gondjaikról. Közös gondjaikról — és ez a legbiztatóbb eredmény már. Nem kis mércéje a közösség összetartó erejének az sem, hogy a katonai szolgálat után ide tértek vissza és térnek vissza. A jó összhang az üzem fiatal vezetőjével, a pártszervezet kellő patronálása — mind azt mutatja, hogy belőlük valóban üzemi közösség lesz; ahogy már igazi munkásnyelven ne- vez;,r: törzsgárda. A munkássá válásnak rendkívül sok közművelődési vonatkozása is van. Mit nyújt a gyár, mit nyújt Barcs nagyközség az iparban dolgozóknak? Vértes György, a művelődési központ vezetője elmondta, hogy működik egy műszaki klub. Ez azonban önmagában kevés. A »-vasgyár« fiataljai is rendszeresen látogatják a művelődési ház ifjúsági klubját, de ez is kevés. A vasgyári fiataloknak — egyáltalán a vasgyári dolgozóknak — önálló igényei, feladatai szerinti közművelődés kellene. Ezt azonban üzemen belül kell összehangolni, szervezni, de még csak amolyan »-albérleti« feladat. Van felelőse a KISZ- ben, a szakszervezetben. Pedig nem jó szétaprózni a feladatokat: üzemi kultúrbizottsági vezető kell, aki tartja a kapcsolatot majd a községi közművelődés szervezőivel is. Az épületgyártó vállalat telepe csak egy a sok somogyi üzem közül. De itt sem kell sok utánjárás ahhoz, hogy megtalálja az ember azokat a mozgató rugókat, amelyek a munkássá válás biztosítékai. És bizonyosan egyre többen lesznek, akiknek munkásként élni többet jelent, mint a munkakönyvi hovatartozás. Tröszt Tibor A nyáron lesz kétéves. Most jutott el »életútjának« abba a szakaszába, amikor már nemcsak érzékeléssel — tapintás, látás, szaglás útján — ismerkedik a világgal. Szótagok, szavak közvetítésével is befogad új ismereteket. A ház előtt elzúgó autó után már nemcsak uj- jacskájával mutat, hanem mondja is: »Tütü, el«. Megtanulta, hogy a dolgoknak, babáknak, felnőtteknek — s önmagának is — neve van. Leggyorsabban ezt a szót tanulta meg: »mama«. Piciny képzeletében összekapcsolta a nagymama és a tőle kapott étel nevét. Aztán eljutott oda, hogy a »mamma« lehet tej, tea, hús, süti, amiket a »mami« hoz. Vacsorára már »tej«-et kér, tízóraira pedig »amá«-t. Észrevételeit közli környezetével; kevés figyelem esetén hosszú, kitartó ismétléssel. A »dédi«-nek szívesen elmondja, hogy milyen hangot ad a boci, a barika, a kiskacsa és a csacsi. Mindig beszél. Csak akkor nem, ha szülei be akarják mutatni tudását. Akkor hallgat vagy »helytelen« válaszokat ad, — Hogy hívnak, Zsuzsikám? — Zsuzsababa. — Milyen Zsuzsa vagy? — Kék. — Ejnye, honnan veszed ezt? — Piros. — Nem. — Sárga. — Kitől hallottad ezeket a butaságokat. Mondd meg szépen, hogy hívnak! — Sziépen? — Igen. — Zsuzsa baba. — Buta vagy kislányom. Azt mondd meg, milyen Zsuzsa vagy! — Buta, buta, buta. 0 — Inkább játsszunk, jó? — Joó, joó. Fut a játékszekrényhez, s hozza az építőkockákat. — Mit építsünk? — Tornyot. — Milyen ez a kocka? — Kék. — És ez? — Piros. — Ezt is mondd meg! — Sárga. — Okosan válaszoltál. Milyen Zsuzsa vagy? — Okos, okos, okos. Laczkó András Georges Dumontet úr kulturális attasé nyilván a fogadtatás iránti kíváncsiságból utazott el Kaposvárra budapesti hivatalából, de bizonyára kötelességének is érezte, hogy Az 1068—69. év legszebb francia könyvei című kiállítást újabb bemutatójának színhelyére is elkísérje. Dumontet úr a Pal- miro Togliatti Megyei Könyvtárban is szép sikert könyvelhet el a Magyar Bibliofil Társaság és a Francia Kulturális Intézet közösen rendezett kiállításán. P. Brestyánszky Ilona, a Magyar Bibliofil Társaság titkára hétfő esti megnyitójában részletes tájékoztatást adott a francia könyvművészetről. — A modern, szép könyv fogalma ugyan Angliában alakult ki a múlt század végén, megformálásában azonban a francia szellem játszott nagy szerepet — mondotta. — A könyvművészet fejlődését elősegítették a század elején kialakult bibliofiltársaságok, majd a két világháború között Nyugat-Európában mindenütt létrehozták a Legszebb könyv mozgalmat. — A francia alkotó kedv elsősorban a kis példányszámú bibliofil könyv kialakulására hatott elhatározó jelleggel. Az illusztrált, nemes anyagból készült, kis példányszámú bibliofil kiadványok megindítója Ambroise Vollard, a képkereskedő volt, aki korának legnevesebb francia könyvművészeit [Toulouse-Lautrec, Bonnard stb.) vonta be a könyvillusztrálásba. — A sok új, az eddigi nyomdatechnikát forradalmasító találmány és a fényszedés is az új lehetőségek sorát kínálja ma. Különféle »-torzító« lencsék alkalmazása pl. hihetetlenül gazdag változatosságot biztosít a betűk vonalvastagságában és a betűk helyzetében. Az új mozgalomban az indiviudá- lis betűk, amelyek a kézírás dinamikus jellegét kívánják visszaadni és a tipográfiában a mozgás kifejezői, igen nagy szerepet játszanak. A betű dekoratív érte-íeit a francia tipográfusok merészebben kiaknázzák, mint bárhol másutt Európában. Sok a szellemes, játékos megoldás. Például a Provance deS campaniles harang alakúra szedett sorai. A könyvek formátumai is változatosak. Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese a kiállítás rendezésekor figyelembe vette a francia könyvek sokszínűségét, ezért a bemutató stílusos is. Szép tablót láthatunk a francia történelmi művekből, a Napóleonról szóló munkákból. (Egynéhány esetben azonban hiányoljuk, hogy nem vehetjük kézbe a könyveket. Ez különösen kívánatos A paraszti étkezés receptjei című ötl#R-s könyv esetében, vagy a saláták készítéséről szóló, hullámos szélű szakácskönyvnél.) Az útleírások is figyelemre méltóak, akárcsak a képzőművészeti könyvek, valamint a szépirodalmiak, élükön Zola kritikai kiadásával. Találunk érdekes könyvritkaságokat is az 1968— 69. év legszebb francia könyvei között, ilyenek: A kártyajátékok, a Történelmi kosztümök a festészetben című díszes kiadások. A kiállítás a hónap végéig tekinthető meg. H. B. Mindenki humoreszkje Az értekezletet a Duna— Tisza közén rendeztem. így az összes érdekelt elfért, bár néhány tízezernek csak a Dunán lehorgonyzóit tutajokon jutott hely. A megbeszélésre ugyanis a közönség kategóriájába sorolható egyede- ket hívtam meg, hogy előzetesen megbeszéljem velük egy készülő humoreszkemet, mely elhatározott szándékom szerint igazi közönséghumo- reszk lesz, tehát kielégíti mindenki igényét, nem sérti senki ízlését, és találkozik a közönség minden tagjának teljes egyetértésével. Amidőn a meghívott közönség elhelyezkedett a Duna— Tisza köze kényelmes homokbuckáin, felmásztam a János- hegyre, és egy beat-zenekar erősítőjének segítségével így szóltam az egybegyűltekhez: — Kedves közönség! Mindenekelőtt tisztázzuk: aki nem közönség, menjen át a Dunántúlra... Mindössze egy hajó telt meg. Erre szálltak a film- és a színházrendezők, valamint a kritikusok, akik sose számítják magukat a közönség soraiba. — Humoreszkem témája — folytattam, midőn a hajó eltávolodott — egy szerelmi történet... Több százezren pattantak fel a homokból, s valahol Kecskemét táján gyülekeztek. Szószólójuk kijelentette, hogy az élet komoly dolgairól írjak, őket nem érdekli már a sex, miután valamennyien túl vannak a hatvanon, vayg pedig régi házasok. — De ebben a szerelmi tör- nénetben nem lesz sex — biztosítottam őket, mire becslésem szerint két-három millióan álltak fel. és tiltakozásuk jeléül átmentek az Alföldre sztriptízt nézni. — Természetesen, nem öncélú szerelmi történetről van szó. A cselekmény során felvillan a társadalmi háttér, a fiatalok és öregek problematikája. Ekkor feálltdk azok az öregek, akik még érdeklődtek volna a szerelmi történet iránt, valamint azok a fiatalok, akik a sex nélküli cselekménnyel is megelégedtek. — A könyökünkön jön ki — mondták, és elvonultak a Kisalföldre, ahol egy beat-zenekar operettdalokat játszott. — Kedves közönség! Higy- gyék el, nemcsak a téma a fontos! Az a lényeg, hogyan dolgozzuk fel. Az én humoreszkem modern lesz. Megint felálltak vagy egy- milliónyian. — De természetesen felhasználja nemes hagyományainkat is — kiáltottam a távozók után, ők azonban undorral úszták át a Dunát. Közvetlenül utánuk az a félmillió hallgatóm hagyta el a terepet, akiknek a hagyományok ellen volt kifogásuk. — Versbe írom! — ordítottam kétségbeesetten, mire megint néhány százezerrel kevesebben lettünk, és a megmaradónak már Pest megyében is elfértek. Nem csüggedtem. Elhatároztam, hogy némi engedményt teszek: — Lesz benne egy kis krimi is. — Almunkban se jöjjön elő! — kiáltotta egymillió honfitársam, és átvonult Észak-Magyarországra, ahol Pósa Lajos-verseket hallgattak napestig. Nem adtam fel a harcot. Arra gondoltam, hogy egy kis sexszel, egy ici-pici sexecské- vel néhány milliót vissza lehetne szerezni. Elég lenne, ha humoreszkem hősnője a cikk elején ruhátlanul — vagy mondjuk elég lengén — lenne öltözve. De hiába üzentem át az Alföldre, a közönség egy része már menthetetlenül elpártolt tőlem. Ahogy szétnéztem a tájon, üres homokbuckákat láttam, csak itt-ott lézengett néhány ember, aztán lassan ők is cihe- lődni kezdtek. Utána rohantam az egyik távozónak. — Uram! Olyan humoreszket írok, amilyet akar, csak maradjon... — Sajnos, nem lehet! Kevesen vagyunk. Ha maradnék, azt mondanák, hogy sznob vagyok. Különben én akkor is elmentem volna, ha mindenki itt marad, mert azzal vádolhattak volna, hogy tömegízlésem van. A humoreszket pedig egyáltalán nem szeretem... — Akkor miért jött egyáltalán ide? — Vitázni! Manapság a filmről, a labdarúgásról folyó viták sokkal izgalmasabbak, mint maga a meccs vagy a film. Itt is egészen jól szórakoztam — mondta, és utolsónak távozott.. Ősz Perem SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 197L március 11. 5
