Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-16 / 63. szám
A nevelői egyéniség Talán még sohasem esett annyi szó a tanár egyéniségéről, mint manapság. »Lehozhatják a csillagos eget, bevezethetik akár a szélesvásznú filmvetítést is az iskolákban, meg színes iskolatelevíziót: mindez mit ér, ha nem kamatoztatja később a nevelő. Ha nem megfelelő a tanári személyiség, akkor mindez elpocsékolt pénz«. Lehet, hogy túlzó a fogalmazás, de nagyjából egyetérthetünk vele, mert fontos dolgot mond, azt, hogy a tanár nemcsak tanít, hanem nevel is, és a nevelői egyéniségtől függ a tanítás sikere is. Sok pedagógus van az iskolákban, aki szaktárgyakban igen komoly sikereket ért el, de bizony az egyik kezén megszámolhatná, hány diákjához került közel, amióta a katedrán áll. Miért? Mert ilyen az alaptermészete — mondhatná valaki. Pedig nem elsősorban erről van szó. Van tanár, aki mindezt nem tartja fontosnak. A lényeg a tudás — mondja. Pedig a tudásnak nagyon lényeges összetevője a tanítani-tudás, a nevelői hozzáértés is. No igen,, amíg a tanári diplomát megszerzik, addig jónéhány pedagógiai kollokvium és szigorlat áll a hallgató mögött. De az gyakran »mellékes tantárgy«, mert a szaktárgy jegyei a fontosak. És itt a rossz, a helytelen, egyoldalú tanári szemlélet gyökere. Innen ered, az egyetemi, főiskolai oktatásból, a képzés folyamatából. Hiszen a professzort elsősorban a tudásáért tartjuk nagyra, emberi »bogarai« megbocsát- hatóak, s ezzel együtt az is, hogy az évfolyamról néhány kiválasztottat leszámítva senki sem. kerülhetett igazán közel hozzá, fgy aztán nyilvánvalóan arra törekedett mindenki, hogy valahol valakinek ilyen szakmabeli kiválasztottja legyen. És ezt már egyetemi oktatótól hallottam: jó a szakmai képzés, de nem mellékes a pedagógusnevelés sem. Nemrégiben egy sajtótájékoztatón a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont igazgatója hangoztatta, hogy az utóbbi időben egyre fontosabb lett a felsőoktatásban is a nevelőmunka hatékonyságának növelése. Ennek elősegítésére nevelési pályázatot írnak ki, s megindították a felsőoktatás szakemberei számára a felső- oktatási pedagógiai akadémiát. Nos. az intézet sokágú feladatainak sorában ez a tevékenység minden bizonnyal gyümölcsöző lesz. Mert nem arról van szó tehát, hogy ne tiszteljük a szakmai kénességet, a tudós kutató tevékenységét, hanem arról, hogy tiszteljük jobban a pedagógiát, és ismerjük el a sokoldalú nevelőegyéniség fontosságát. Tröszt Tibor A gázvezetékek zavartalan üzemeléséért Javítóműhely négyszáz autónak Készül a szerelőcsarnok. 120 millió forintos beruházással új ipartelepet épít a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat. Elkészülte után körülbelül 800 —1000 embert foglalkoztatnak itt, s a tizenöt hold nagyságú területen fekvő telepen javítják a vállalat gépeit, berendezéseit. A hatalmas szerelőcsarnok váza már áll.. Gépjavító-, forgácsolóműhely, karosszériajavító- és hegesztőrészleg kap itt helyet. Ezenkívül irodát, szociális létesítményeket is építenek a telepen. — A vállalat zavartalan működése elképzelhetetlen korszerűen fölszerelt telep nélkül — mondta Dohány Imre igazgató. — A különböző munkagépeken kívül négyszáz tehergépkocsija van a vállalatnak. Hírközlő rendszerünk hossza — amely a földgáz- és kőolajvezeték biztonságos üzemeltetését szolgálja — eléri a hetven-nyolcvan ezer kilométert. Az országos földgázprogram megvalósítása nagy terhet ró ránk, hiszen a most indult ötéves terv időszaka alatt nem kevesebb, mint 86 millió tonna kőolajat, 23 mil- lárd köbméter földgázt és 900 ezer tonna propán-bután gázt kell eljuttatni a fogyasztókhoz. Űjabb vezetékeket kell építeni, s a régiek karbantartása, korrózióvédelme is egyre nagyobb gondot okoz. Ez a telep — mondhatom így — azért épült, hogy zavartalan legyen a kőolaj- és földgázellátás. ihelyt kinyitottam a szobám ajtaját, megakadt rajta a tekintetem. Megrettentem. Megbor- zasztott ijesztő küljese. öregnek, elvadultnak látszott, Haja, szakálla ápolatlan volt; szeme fénytelen, megtört, csupán a mélyén bujkált valami életmegvetésről árulkodó villogás. Jobban megnéztem. Kutató tekintetem megállapodott csonka lábán és csonka karján. Nyomorék — gondoltam —, valami baleset áldozata, szerencsétlen ember, megérdemli, hogy kifejezzem az együttérzésemet. Kimarkoltam a zsebemből némi aprópénzt, és feléje nyújtottam. Vadul pillantott rám. Megvető tekintete mély fájdalomról tanúskodott. — Miért kellett a háború? — kérdezte tőlem lihegve. Váratlanul ért a kérdés. Bizonytalanság érzet fogott el. Agyamon átvillant egy gondolat, de azon nyomban kihunyt, akár a hullócsillagok fénye. Talán háborodott g boldogtalan — gondoltam. A panaszos, csupa fájdalom és gyötrelem tekintet azonban mást bizonyított. Tekintetem megenyhült; barátságos tónust igyekeztem adni a hangomnak. — A háború? Vagy úgy, a háború. Sokféle válasz lehetséges a kérdésedre, barátom. De hát mit alcarsz? Jobb, ha nem beszélünk róla. TV-JEGYZET „Példa az alkotásra és az életre...“ Március tanulsága Kíváncsi voltam: a hét vége gazdag műsorában — francia, vietnami és német játékfilmek mellett — milyen helyet kap az emlékezés. Martyn Ferenc Berzsenyi-rajzai Kaposváron »A gyermek Berzsenyi — édesapjával« és »Berzsenyi Dániel és Dukai Tákách Zsuzsa eljegyzési lapja« — ezekkel indul a kiállítás. És a többiek: »írás közben«, »Berzsenyi és Horatius« stb., mindmind magas fokú kísérőrajza Berzsenyi életének, s munkásságának. Az említett kettő pedig Martyn összegzése, a nagyszerű szellemi utazás — Berzsenyi költészetében — lezárása. Külön is figyelemre méltó a »Kocsin, útban Keszthely felé« című rajz: a táj különösen nagyszerű megelevenítésében gyönyörködhetünk; s az óriássá növő Berzsenyi jellemzésének szánt »A niklai határban« című lap és az »Ütőn« rezignált költője. Külön öröm számunkra, hogy Martyn Ferenc Berzsenyi-rajzai Somogy tulajdonában vannak. H. B. . r Útkereső megújulás S a vasárnap délutáni műsor tanulságos és meggyőző volt. Gondosan válogató, szerkesztői kéz, igényes, de egyszerű összeállítás. Amit láttunk, hallottunk, talán közismert volt, de mindenképpen ide illő, mindenképpen korszerű. És most az utóbbi jelző alatt a szó szerinti márciust idéző korszerűséget értem, amely nem látványos külsőségekben, hanem a gondolati hűségben nyilvánult meg. Petőfi, Jókai és Vasvári vallomásai. Talán egy általános iskolásnak sem voltak újak már, de szép interpretációban — a fiatalok, művészek gyakran még karaktert kereső előadásában —• mindez kerek és egész volt emlékezésnek. Megvallom, izgultam is egy kicsit. Kiderül-e, mit jelent március 15-e a mának? Megkísér- li-e ez a műsor összefoglalni történelmünknek napokkal mérhető, de évszázados jelentőségű, európai hatású szakaszát? És ha igen, akkor hogyan? A fiataloknak már »csaknem megszokott«, összecsapó vitája által? Mert értékesek ezek a viták, és ilyet nem keveset produkál (néha provokál) a tv. De félő, hogy ezúttal összetörte volna az emlékezés tömör harmóniáját. Persze, a műsorszerkesztés gondja nem az enyém, és a szerkesztői kéz ezúttal is gondosan, mértéktartóan választott. Németh László »vallomását a kagylóról«. A kagyló termi a gyöngyöt, de nem Válik azzá. Örökérvényűnek látszó hasonlat mindenképpen. És Németh László éppen Petőfi sorsával cáfolja a »kényelmes« örökérvényűséget. Költő és forradalmár! —De sokszor leírták — s ki tudja hányféleképpen s mi mindenre használták, néha hamisan is! De az igazságot nem lehet elkoptatni. Üjnak, frissnek és nagyszerűnek éreztem Pálos Zsuzsa tolmácsolásában. És csak egyetlen tanulság mindez a mának, idős kartársunknak, Németh Lászlónak: a kimondott szó kötelez. Az írói magatartás és emberi magatartás harmóniája — vagy éppen rapszódiája — árulkodó mindenképpen. Ez is márciusi tanulság, és éppen a műsor igazolja. A koldus méltatlankodva, ellenségesen meredt rám. — A háborúról? De hát hogyan? Hogyan? — mormolta. — A repülőgépek. A hullák. A levágott lábak, kezek. Az éhség. Mindez... Nem, a háború olyan valami, amit gondolatilag is tisztáznunk kell. Hogy találjunk valamiféle kiutat. Én már belefáradtam. Nincs erőm, hogy ezzel a nehéz témával megbirkózzam. De te? Kérlek. Könyörgök neked, felelj! Miért < volí a háború? Csaknem elnevettem magam a makacssága láttán. Arckifejezése azonban komoly volt. Szavai megfontoltak. — Hát, úgy gondolom, valamelyik állam indította egy másik ellen a háborút. Természetesen egy nép sem szereti a szolgaságot, az alávetettséget. Ezért is szegültek szembe vele. Háborút indítottak a háború ellen. — Mit beszélsz? Hogy háborút a háború ellen? De hát. ki indította? És mikor? Csak nehezen sikerült elfojtanom növekvő neheztelésemet, Kezdett zavarni ez A poézis szárnyán — március idusának szinte az előestéjén — Nikla felől érkeztek meg Martyn Ferenc érdemes művész Berzsenyi-rajzai Kaposvárra, a nagy értékű lapok tulajdonjogát élvező Eippl-Rónai Múzeumba. Jelentőségéhez méltó fogadtatást kapott a kiállítás, és ennek fényében még ragyogóbban világlik Berzsenyi költészete és Martyn művészete. Atmoszférateremtő volt Simon Mária niklai kislány köszöntőként mondott szavalata. S'odor András Berzsenyi Dánielhez című versét tolmácsolta a kiállításra szép számmal összegyűlt vendégeknek. Martyn Ferenc Berzsenyi- rajzaihoz Takáts Gyula József Attila-díjas költő, a Rippl- Rónai Múzeum igazgatója mondott költői ihletésű bevezetőt. Berzsenyire így emlékezett: »Költői műve életünknek *s világunknak — amely szavaival élve a »tündérváltozatok műhelye« — íhletője. így, együtt e mű fegyelmével és építkezésének energiás szavaival, soraival és versszakaival — példa az alkotásra és az életre. Így volt, és ma is az, és mindenkor ihletője is lesz az egyetemes igényű magyar művészetnek...« Martyn Ferenc alkotásait ekképp méltatta: »Martyn tolla nem véletlen talált a niklai szárnyra. Nem véletlen ébreszti e mű szellemét és alkotójának emberi alakját. Ügy vélem: Martyn Ferenc figyelmeztető ébresztése után, az 1976-os kétszázéves évforduló előtt, mindinkább ébresztője és ihlető része lesz a jelen és elkövetkező művészetünknek.« Ezután Tomisa Ilona szavalata következett: Takáts Gyula Niklai elégia című versét mondja el, majd a közönség is találkozhatott a művekkel, Martyn Ferenc rajzaival. A Rippl-Rónai Múzeum képtárának falain negyvenhét grafikai lap függ. Mintha maga a »Tisztelet« öltött volna testet, s járt volna itt előttünk, percekkel a megnyitó előtt, és helyezte volna el A költő című rajz alá a két viruló vörös szegfűt. S úgy érzem, hogy itt dobog valahol a negyvenhét grafikai lapnak, a kiállításnak a szíve. Martyn Ferenc ugyanis A költő és a Hódolat Berzsenyinek című rajzában összpontosította leginkább — nem a tehetségét, mert minden rajza értékes! — alkotói szándékát. az ember. Ahogy nézett rám. Méltóságteljes komolysága megbénított. Csak homályosan tudtam kifejezni magam.. — Tudod — mondtam neki csakhogy kiszakítsam magam a dermedtségből —, tudod, a te makacsságod gyerekkori iskolamesteremre emlékeztet engem. — Az iskolamesteredre? A tanítódra? A háború? Igen. Persze... És én, én nem emlékeztetlek a háborúra? önző vagy. Szóval nem mondasz nekem semmit a háborúról? Nem. Ez nincs rendjén. Igazságtalanság. Hallod-e?! A háború. Nézd csak: csonka a kezem, a lábam. A háború. Annak áldoztam, az vette el tőlem őket. Hallod? A háború. Miatta kényszerülök koldulni. Ezért nem fogadhatom el, amit mondasz. Szóval, mit tudsz mondani nekem a háborúról? Nem, az nem lehet! Valamit neked is tudni kell a háborúról! Lehetetlen ... Beszélt, s közben láttam, hogy elborul a tekintete. Szívből megsajnáltam. ElhaA csoportok és szólisták csaknem háromnegyed része »aranyat« kapott a művészeti szemle bogiári bemutatóján. A több mint háromórás műsorból két óra hosz- szat igényes, újat kereső folklórfeldolgozásban gyönyörködhettünk. Tiszta forrású népdalokat hallottunk hamisítatlan előadásban az idősebbektől: Árok Lászlótól, Báti Istvántól és Pisák Jánostól. A szöllős- györöki Váci István somogyi dalai között újabb »pávadallam« is előkerült. Jó technikával és szépen táncolt a bogiári és a balatonszentgyörgyi tánccsoport, de a legnagyobb sikert a szöllőskis- lakiak ügyesen szerkesztett, hangulatosan előadott, lendületes Bátai üveges és csárdás tánca aratta. (Vezetőjük Zakón Antal.) Két népdalkórus somogyi népdalokkal szerepelt. A vör- siek finom, tiszta hanggal, a buzsákiak pedig sajátos ízzel és temperamentummal énetároztam, hogy mondok neki valamit a háborúról. — Igen, persze, barátom. Igazad van. A háború. Nagy dolog a háború! Maga a szabadság. Az emberiség jótevője. Igen. Bocsáss meg nekem. Igazi hős vagy. Minden elismerést megérdemelsz. Hiszen te mindenedet odaadtad ennek a háborúnak: az életedet, emberi méltóságodat. A háborúnak, amely meghozta a szabadságot és a boldogságot. — Mit? Mit mondtál? Mii hozott meg? Ezért háborúztam a háború ellen? — kérdezte tőlem vadul felnevetve. Majd hozzátette: — Aztán mondd csak, most már nincs háború? Még vadabb lett a tekintete; a szeme villogott, vézna teste reszketett, mint a falevél. — Nem, nem — mondta, és sírva fakadt.. — Az nem lehet. Megfordult, kisántikált az ajtón, s futásnak eredt, zokogva, kiáltozva. — A háború!... A háború! A háború! Néztem utána. Bicegve szaladt. Néhány csenevész, sápadt utcagyerek szegődött a nyomába; kővel hajigálták, s kórusban gúnyolták. — A háború ... A háború... A háború... Papp Árpád fordítása keltek. »Külön« sikere volt szép népviseletüknek. Újszerű életkép volt a ga~ másiak lucanapi népszokásának feldolgozása, a kotyulás, és egyszersmind útkeresés is szerencsés színpadra alkalmazása. A versmondást egyenletes, jó színvonal jellemezte. Gondolatgazdagon értelmezték a választott verseket, és voltak jó előadók is. A lekiemelke- dőbbek: Molnár Gabriella és Doma Ilona. A balatonboglári szakközépiskola Mondd, mit érlel című összeállítása ezüst fokozatot kapott. A hagyományos színjátszás már eltűnt a művészeti szemle színpadáról, talán a balatonszentgyörgyiek sajátosan összeállított — a vők és anyósok harcát, majd kibékülését bemutató — műsora adott belőle némi ízelítőt. Annak ellenére, hogy a poénokon a közönség derült, próbálkozásuk mégsem mondható sikeresnek. Műfajilag széteső volt, és a szó igazi értelmében vett ko- médiázást nem tudták megteremteni. Hasonlóképpen új, összetett műfaji kísérletet láttunk az öreglaki Állami Gazdaság együtteséről. (Együd- Hász Rege a Balatonról összeállítás). Dicsérnivaló a kórus, a zenekar, a versmondók és a táncosok együttes munkája, de éppen a dramaturgiai rendező elv hiánya miatt mégis csak »bronz siker« maradt a szép törekvés. A »kórusmozgalmat« — sajnos — csak a fonyódi gimnázium egynemű kara képviselte (Hajba Józsefné a vezetője). Előadásukat tiszta hangzás, mértéktartó stílus jellemezte. Nagy sikert aratott Récés Éva és Berdán Judit énekkettőse, valamint Gergye György parodista, aki figyelemre méltó stílushumorral utánzóit több színművészt. Színvonalas volt ezenkívül a fonyódi zeneiskola két zongorista növendékének, Schäffer Kornéliának és Tóth Anikónak a bemutatkozása is. A fonyódi Stella beat-zenekar a tőle megszokott jó stílusú előadással szerepelt, de inkább rutinosan, mint kidolgozottan játszottak. A huszonöt műsorszámból tizenöt kapott arany fokozatot A műkedvelő művészeti mozgalomban élenjáró község számára alapított 500» forintos díjat Balatonszentgyörgy kapta. Külön elismerésben részesült az öreglaki Állami Gazdaság műkedvelő művészeti mozgalmáért. Vezető: HásS Mihály és Egervölgyi László. Németh Ernő T. T. DIMITRISZ KRANISZ: A HÁBORÚ SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1971. március 1& 5