Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-12 / 36. szám

Külföldi találkosás Az eset megtörtént, min­ién változtatás nélkül adom közre. Két rendőr állított be az NDK-beli Erfurt város egyik fordítóirodájába. Az igazgatót keresték majd az irodájából .néhány perc múlva kilépve az egyik magyar származású al­kalmazott, P.-né iránt tudako­zódtak. Csinos fiatalasszony jelent­kezett, kissé megszeppenve a bűnügyi szervek képviselői láttán. Udvariasan közölték vele, hftgy öt jelölte ki a di­rektor agy kihallgatáshoz tol­mácsnak, szíveskedjen velük menni. Az asszonyka megkönnyeb­bülten vette a kabátját, és in­dult a két egyenruhás férfi társaságában. A kocsiban az egyik rendőr szűkszavúan tájékoztatta az esetről. Eszerint egy itt dol­gozó magyar kislányt kell ki­hallgatniuk, akit néhány héttel ezelőtt elütött egy autó. A bal­eset lábtöréssel végződött, a lány kórházba került, ahon­nan a napokban tért vissza a szállására. Az eset egyébként tiszta, a Trabant tulajdonosa okozta a karambolt, de szük­séges az áldozat vallomását is rögzíteniük. A beteg szobájában hárman | .várták őket: a baleset hírére ugyanis ide utazott a kislány édesanyja és sógornője. AJiogy beléptek, a tolmács­nő csodálkozva nézett honfi­társaira. Az idősebb asszony, az anya arca... De lehet, hogy csupán hasonlóság. A neve..! Jaj, éppen ebben a pillanat­ban nem jüt az eszébe! Pe­dig talán, ha kimondaná... Még mindig az asszony arcát fürkészve, tétován bemutatko­zott. A neveket nem értette. A vendéglátók is zavartan néz­tek rá, a német név semmit nem mondott számukra. Mindegy, meg kell kérdezni, honnan, jöttek. Az asszony nem kis büszke­séggel, a válasz hatását lesve, mondta: — Somogyból, kedvesem! Ha ismerős arra, mondanám a községet is. Pillanatnyi csönd, és hirte­len felbukkant az eddig ma­kacsul rejtőzött név: — T. néni! Igaz? — Hát mégiscsak maga? Jaj, de örülök! Mindjárt olyan is­merős volt, de azért nem mer­tem volna ráfogni. Ez az ide­gen környezet úgy megzavarja az embert! Boldog nevetéssel ölelkeztek össze. A rendőrök értetlenül néz­tek egymásra. Szerényen vár­ták, amíg a tolmácsnő észre­veszi, hpgy ők is itt állnak, és lelkendezve megmagyarázza. Hazai ismerősök! Községbe­liek! A szomszéd utcában lak­nak, és most nagyon örülünk egymásnak. A rend szigorú őrei megér­tették, hogy itt most nem le­het elrontani a hangulatot hivataloskodó mozzanatokkal. A szíves kínálásra megragad­ták a kisüsti pálinkával megtöltött poharakat, mi­re persze hogy nem tud­tak ellenállni a ma­gyar kolbásznak, májasnak, sült húsoknak. Aztán bor is került elő, és amikor már erő­sen veszélyben forgott a ki­hallgatás, az egyik rendőr seb­tében néhány szót jegyzett a füzetébe. Gyors aláírás, és ezt újra ünnepelni kellett. Ittak a találkozás, a megismerkedés, örömére, a magyar—német ba­rátságra, az emberiségre, a bé­kére. Aztán szöVeg helyett csak nevettek nagyokat, és enge­délyt kértek a hölgyektől, hogy a hirtelen fölmelegedett szo- hában kigombolhassák a zub­bonyukat. P. L. A puska művesnél Kicsi, zsúfolt helyiségben lá­togattam meg Takács Kál­mánt. A satu­ba egy alakta­lan fadarabot fogott be. Az asztalon fran­ciakulcs, ka­lapács, reszelő és számomra ismeretlen eszközök he­vertek. — Min dol­gozik most? —■ kérdeztem. — Égy bal­kezes agyat ké­szítek diófá­ból. — Mikor ke­rült kapcsolat­ba a fegyve­rekkel? — A vadászat szenvedélyét a nagyapámtól örököltem — hangzott a válasz. — Tizenhá­rom éves múltam, amikor az első önálló lőfegyveremet el­készítettem. Egycsövű, kakasos puska volt. A csövét az ócska­vastelepről szereztem, mert nem volt pénzem alkatrészeket venni. Később sem volt mestere, vasakarattal, egyedül képezte magát. A szakmája géplakatos. — A produktumon látszik az, hogy mit ér az ember mun­kája, nem a mesteri címen. Nem vagyok mester, de hoz­zám még senki sem jött rekla­mációval. .-V- Kihaló mesterség a pus­kaművesség? — Elég kevesen űzik, az elő* döm már nyugdíjba ment. Leg­nagyobb bánatom az, hogy nincs utánpótlás. Szeretnék egy tanulót fölvenni, mert je­lenleg egy személyben javító, anyagbeszerző, rendelésfelvevő és takarító vagyok. A mi szakmánkban a fiatalok talán nem látnak nagy kereseti le­hetőséget. — Régen hogyan készítettek el egy fegyvert?. — A csövét acéltüskére csa­vart erős drótból csinálták. Kovácsműhelvben forrasztot­ták össze a drótot. Külsőleg a/ meglátszott rajta, de belül ki­csiszolták. No meg a haszná­lattól is tükörsima lett. A bele­való sörétet nem ólomból, ha­nem drótból vagdosták fel. — Mennyi puskát javíttat­nak havonta? — Húszat-harmincat. Télen a síkos időben előfordul, hogy megcsúszik a vadász és eltöri a puskaagyat. Bár ez asztalos- munka, azért ehhez is értek egy kicsit. — Mi a hobbyja? — tettem fel az utolsó kérdést. —1954 óta vágyok tagja va­dásztársaságnak. Most' a nagy­bajomi Takarékosság Társa­ságban vadászok. Havonta sgyszer-kétszer kimegyek a kedvenc területemre, a vadre­gényes erdőbe. Legnagyobb zsákmányom egy szarvasbika, tavaly szeptember 10-én lőt­tem — felmutat a falra, ahol hatalmas agancs lóg. — Tizen­kettes agancs — mondja —, majdnem ezüstérmet nyertem vele. Sz. Á. | Az osztályfőnök levelet kapott „Péter gondoskodott rólunk” HOSSZAB­BAN időztem az iskolában, egy negyed délelőttön át sétáltam a ta­nítóképző gya­korlóiskolájá­nak folyosóján. Pintér Pétert vártam, hogy beszélgethes­sek vele. Elju­tott hozzám is a jó cselekede­tének híre, az­tán kézhez kaptam az osz­tályfőnökének írt levelet is, és elolvastam a gyönge kézzel rótt elismerő sorokat. Lehet­ne belőle idéz­ni, de az egé­szet fontosnak tartom. »Vörös Júlia tanárnő, osz- ályfőnök. Kaposvár. Pintér Péter IlI/a osztályos tanuló jó cselekedetéről szá­molok be a kedves Tanárnő­nek. Január 4-én megbeteged­tem és nyolcnapi fekvés után, alighogy felkelhettem, idős, úlyos szívbeteg Édesanyámat ellett ellátnom, mert időköz­ben ö is beteg lett. Erőm alig volt a sok fekvés után. Sajnos, rokkant vagyok, gerincbeteg, a szememet is operálták. Vasárnap volt. Ilyen álla­potban nem tudtam volna sor­ba állni élelmiszerért. Pintér Péter volt az a fiú, aki gondos­kodott »rólunk. Minden szüksé­ges élelmet megvásárolt, a pénzzel pontosan elszámolt. Lehetett látni az arcán is, hogy szívesen tesz eleget a ké­résnek, és biztosan futott, mert a lélegzete szapora volt. Űgv látom. Pintér Péter azok közé tartozik, akik jólelkűek, kész­séggel segítenek az idős és be­teg embereknek. Tisztelettu­dóan viselkedik az idősekkel. Kérem Önt, hogy ezen jó cse­lekedetét figyelembe venni szíveskedjék. Kaposvár, 1971. jan. 20. Török Gizella és öz­vegy Török Istvánné.-« A levélből Vörös Júlia ta­nárnő arcára pillantok. Mit szólt a postához? — Végtelenül örültem, hogy a mi iskolánkba, az én osztá­lyomba jár egy ilyen igazi kis­dobos. Sokszor úgy tűnik, hogy csak beszélünk a jó cselekede­tekről. Most ezzel a tettel iga­zolódott is, hogy nem hiába. Amit várunk, bekövetkezett... Jólesett az is, hogy észrevették és jelezték az iskolának. — A levélnek nevelő ereje van. — Havonta értékeljük az is­kolában a tanulók magavisele­tét, tanulmányi munkáját. Ezt a levelet felolvastuk a tanulók előtt is. Péter kinn állt előt­tük... — Még nem találkoztam Pé­terrel, milyen fiúnak ismeri ön? ■— Jószívű és ő is- szeretetre méltó. Jó cselekedetében a szülői ház érdemét is látni kell. Péter éppen olyan, mint a töb­bi pajtása. Talán csak állan­dóan viselt, barna simléderes sapkája kelt figyelmet, amint messziről elnézem, ahogyan az udvaron játszik barátaival a szünetben. Közelebbről izga­tottnak látom az arcát, már tudja, hogy miért akarok vele beszélni. De hát mit lehet erről mondani, fut át nyilván most agyán a kérdés. Zavartan vi­selkedik, mint általában a gye­rek az ismeretlen felnőttel szemben. Kék munkaköpenyén piros selyemszalagon jelvény; csi­szolt rézlapocskán bevésett 5-ös. — Milyen jelvény ez? — Azok kapják meg, akik kitűnnek valamivel a többiek közül. Jó magatartású vagyok az iskolában, nincs rám pa­nasz. A szavak nem elégítenek ki, mert azt hiszem igaza volt Pé­ternek abban a percben, ami­kor arra gondolt, hogy mit is lehet mondani a jó cselekedet­ről. Megtette... — És sietni kellett, mert kü­lönben nem készül el a húsle­ves ... A házmesternek levi­szem az emeletről a pumpát, ha lapos a kerékpárgumija. Szép az a bicigli... Év végén én is kapok. A NAP BELESÜT a szemé­be, pislog, aztán lejjebb húzza a sapka ellenzőjét. — Becsöngetek. Énekóra lesz, viszontlátásra! — Szervusz, Péter! — kiál­tottam utána, mert már az udvar másik sarkában, egy aj­tó kilincsén volt a keze. Horányi Barna „A földkerekség fattyúi" Jon Lennon szétrombolja a Beatles-legendát Több mint 230 millió hang­lemezüket adták el a világon. Durva becslések szerint is ed­dig összesen több mint 400 millió frankot kerestek, de sem a csengő pénz, sem a pop-muzsika nem volt elég erős kötelék, hogy összetartsa a gombafejek kvartettjét: el­lenkezőleg, a Paul McCartney, John . Lennon, Ringó Starr és George Harrison közötti véle­ményeltérések oly hevessé és áthidalhatatlanná váltak, hogy ma már el lehet mondani: a »beatlesek« között »totálissá« vált a háború. Ez alkalommal Paul Mac- Cartney vetett be egy nehéz löveget: törvényszéki eljárást indított hosszú sörényű pop­kollégái ellen, és kérte az 1967- ben alapított »The Beatles and Co.« társaság feloszlatását, va­lamint számos egyéb, a csoport tulajdonában lévő vállalkozás megszüntetését. A négy partner között az üz­letvezetés körül régóta folytak viták. Paul alighogy feleségül vette 1969-ben Linda Eastman amerikai fényképésznőt és több milliós vagyon leendő örökösét, máris külön tervek megvalósítására kezdett töre­kedni. Barátai egyáltalán nem voltak elragadtatva attól az ötletétől, hogy apósára, Lee Eastman amerikai t ügyvédre bízza a jövedelmező beatles- vállalkozás (70 millió frank évente) vezetését, azt a tisztsé­get, amely Brian Epstein beat- les-menedzser halála óta be­töltetlen volt. Exparthere, MacCartney »törvény előtti kereszteshadjá­ratára« John Lennon igen fa­nyarul reagált, és az amerikai ^Rolling Stone« folyóiratnak adott interjújában megragadta az alkalmat, hogy keményen visszavágjon és mossa kezeit. »A beatlesek turnéi korábban nagv orgiák voltak« — leplezi le magukat Lennon.« A turné­kon mindig külön hálószobát béreltünk, és megpróbáltuk tá­vol tartani magunktól a női hódolókat. De kísérőink szobái bündig tele voltak könnyű nőcskékkel, és sphasem értem rá aludni a hancúrozások miatt.« Tiszta szeretem bic Rébeke a negyedik randevún hirtelen kést rántott elő maxija alól es Biatorbágy Béla nyakának szegezte. — Azonnal elhagysz vagy megöllek! — rikácsolta. A sajátos jelenet az Ebek harmincadja sugárút és a Só­derhalom utca sarkán zajlott le, aránylag széles körű nyil­vánosság előtt. A megrémült férfiún egy pillanat alatt átviV.ant szerel­mük egész története. A szép szál, deli főosztály- vezető még a nyár elején is- merke Jett meg a közveszélyes műnk iker üléssel foglalkozó, rendkívül előnytelen külsejű lánnyal. Az első szelíd hom­lokcsók után színtiszta józa­nul házasságot ígért neki. Re­beka előbb szembe kacagta, majd elgyengiilve a földre esett. Amikor a férfi talpra segítette, hirtelen ellökte ma gától, s dühösen acsarkodvn .kijelentette: — Vicce'jen o nénikéjévél Azzal elfutott. Biatorbágy Béla kocsival üldözte egy da rabig, de a lány a Külső-Sze­métkupac úton hirtelen el­tűnt a szeme elől. Soltúig ku­tatta, kereste, de hiába. Augusztus végén váratla­nul ráakadt. Borzas és részeg volt, s nem ismerte föl Bia­torbágy Bélát. A férfi a ko­csijába tuszkolta, a lakására vitte, megfürdette, és a kád­ban újra megkérte á kezét. Rabic Rebeka a lábát nyúj­totta. A férfi agyontörülgette, kö­rülcsókolgatta, és Assziszi Szent Ferencre esküdözött hogy soha más feleséget nem kívánt magának. Erőszakosa követelte: kössenek azonnn házasságot. Hangos, és durva szavaitól < lány hirtelen kijózanodott kétszer pofonvágta, és fényé getőzve kényszerítette, hogy azonnal vigye a Rákóczi tér e, ahol egy fél tucat fiatal mberrel van találkozója. A férfi sírva vette elő Mer edesének aranyozott slussz­kulcsát. A garázsban még gyöngéden ellenkezni próbált 'a lánnyal: sötét tónusokkal ecsetelte az erkölcsi fertő várható következményeit, mi­re a türelmetlen Rebeka bo­kán rúgta. — Jössz, vagy viszem a ko­csit egyedül? — szólt villogó szemmel. Természetesen ment. Rebe­kával minden perc gyönyörű! Nélküle pedig megáll az idő, besötétül az ég, kitör a kole­ra. Életének nincs egyéb ér telme, csak ez a lány. Így még sohasem imádott senkit A Rákóczi téren megtör -ívvel búcsúzotl el tőle. A nsszapillantó tükörből látta 'mint az ifjú hölgy felszaba futtán, boldogan fészkelődül •gy hippi ölében. Néhány nap múlva a bal •seti klinikáról üzent érte « eány. ö egy kosár tulipán­nal állított be a kórterembe Imádott ja múmiaként bepó 'yálva feküdt, begipszelt é felpolcolt lábbal. — Szentséges szűz! Mi tör­tént veled?! — Tegnapelőtt kidobtak az emeletről... Béla feljajdult: — Mondd, hol és miért?! — Egy házibulin. Mert nem ettem meg a mákostésztát. — Inkább megetted volna — válaszolta naivan Béla. — Na jó, ezt ne firtassuk! — intette le határozottan Re­beka, s szeme villámlásába Béla megértette, hogy a ba’ eset részleteiről nem kívái vele mélyebb tárgyalásokb bocsátkozni. Aztán szigorúan negparancsolta, hogy többe 3 látogassa meg, inkább gon ózza csöpp kis ikreit, akikk•• nőst beteg mamája törődik' a Pacal utcában. Megadta a öregasszony címét, és leikéi kötötte: vegye magához a kú iedeket. Biatorbágy Béla a lány akarata szerint cselekedett Dajkát fogadott az ártatlanok mellé, s heteken át gyönyör ködött fejlődésükben. Egy hónap múlva imiko Rebeka mankóval, bicegi\ fölkereste gyermekeit Béla lo kásán, a férfi nem volt ott­hon. A jószívű i dajka hiába marasztalta a lányt, hogy vár­ja meg Bélát, amaz hajthatat- lanul csomagolta össze az ik­rek cuccait, s köszönés nélkül csapta be az ajtót maga után. A férfi ezután tűvé tette ér­te a fél várost. Benézett min­den .rossz hírű kocsmába, vizslatott utána a Rákóczi té­rén — mindhiába. Az Ebek harmincadja sé­tány és a Sóderhalom utca <arkán véletlenül botlott bele. 1 lány részegen hempergett porban, és söröskupakokat ibált az őt csúfoló gyerekek tán. — Költözz végre hozzám z ikreiddel együtt, hallgass ím, Rebeka! — térdepelt le iozzá könyörögve. — Mellét­em emberi életetek lesz. _ Tucatnyi bámész állta őket rül. Néhányan csendben, -ájtátva lelkesedtek, mások röhögtek rajtuk. — Én téged megbecsüllek •mádlnk — fogadkozott Béla — Kuss! — kiáltott rá a ány. S ekkor rántotta elő az éles acélpengét. Az emberek meghatottan 'múltak egymásra. Hát létezik ilyen tiszta sze »■elem ebben az Östoba, nya- kátékért világban? Zoltai Z. András Lennon, aki a beatleseket a »világ legnagyobb fattyüinak« nevezi, elmondja, hogy ő és három kollégája azért tudta olyan sokáig megőrizni jó hír­nevét, mert egyikük sem akart beszélni a mozgalmas turnék­ról: »Mindannyian nősek vol­tunk, és nem akartunk fájdal­mat okozni feleségünknek.« Nos, az önmérséklés koránt­sem volt következetes, sem hosszú életű. Lennon szerint mind a négyen jócskán kipró­báltak mindenfajta kábító­szert. ö maga 1964-ben vett magához először LSD-t. »Vé­gül abba kellétt hagy­nom, miután sok keser­ves megpróbáltatáson mentem keresztül.« Ami a többi beatlest illeti, George Harrison éppen annyi LSD-t nyelt le, mint Lennon. Mac­Cartney és Ringó Starr is bele­kóstolt a drogokba. A heroin­nal kapcsolatos tapasztalataik­ról szólva Lennon ezt mondja: »Nem sok örömöm telt ben­ne.« Lennon a nyolc sűrűn nyom­tatott oldalt megtöltő interjú­ban csupa keserűség barátai­val szemben. MacCartneyt te­szi felelőssé a kvartett fel­bomlásáért: »Ö akart a főnök lenni, és mi egyszerűen meg­elégeltük, hogy statisztáljunk neki.« SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1971. lebrnár 12. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents