Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-10 / 34. szám

Két levél n Bezárt” a közművelődés fi Hunor négyzetgyököt is von Nálunk még korszerű — Bütykök a vagyonhídon — Betűírás kerékkel A levelet somogysámsoni KISZ-fiataiok írták a szer­kesztőségnek sürgős segítséget kérve, mert egyik napról a másikra bezárt a művelődési otthon és a KISZ-klub, ugyanis Bakó Béláné, az otthon veze­tője lemondott. Ehhez pedig nagyon meg kellett sérteni azt, aki nap nap után annyi időt töltött velük. A fiatalok most az utcán lődörögnek vagy a kocsmába járnak, pedig azelőtt pezsgő élet volt a klubban Még azok a fiatalok is haza­jártak a hét. végén, akik Ka­posváron, Székesfehérváron és Budapesten dolgoznak. Nagyon sok embert megkér­deztünk Marcaliban és So- mogysámsonban is Fenyő Ist­vánnal, a megyei KlSZ-bizott- ság munkatársával, akivel együtt vizsgáltuk ki a fiatalok panaszát. Ügy tárult elénk az ügy a beszélgetések végén, mint a táj, amikor lentről el­indulva hegycsúcsra ér a ki­ránduló. Ha szó szerint nem is szorultak teljesen az utcára a fiatalok, olykor-olykor azért kinyitott a klub, mégis igazuk volt a levélíróknak abban, hogy valami megszakad az egyhónapos kényszerszünet idejére: a tartalmas progra­mok, az értelmes tevékenység, a látókörüket tágító, magatar­tásukat formáló viták. Amiatt pedig kétségbeestek, vajon mi lesz a szép tervekkel, amelye­ket együtt szőttek az őket sze­rető és megértő pedagógushá­zaspárral. Elmennek-e például a nyugat-dunántúli kirándu­lásra, amelyre kéthónapos, ke­mény színdarabtanulással te­remtették elő a pénz egy ré­szét. Végső elkeseredésükben két névtelen levelet írtak, egyet Bakóéknak, egyet pedig a szer­kesztőségnek. Mi különöskép­pen nem kerestük a megfogal­mazóit — bár a legvalószí­nűbb, hogy a faluból eljárók lehettek —, mivel inkább az okokat igyekeztünk földeríte­ni. S nem is elsőként. A já­rási tanács művelődésügyi osztályvezetője és népművelési felügyelője megelőzött ben­nünket. S ez csöppet sem vé­letlen. Nagy. hagyományai vannak itt a népművelésnek, tavaly még a megyei szemlére is eljutottak a sámsoniak. S mindig számíthatnak a község­re, akár sportolókra, akár szín­játszókra van szükség. A kö­zeli és a távoli városokban dolgozók éppen a pezsgő élef miatt járnak haza szívesen, sőt néhányan közülük azt ter­vezik — ezt Király István tsz- elnok is megerősítette—, hogy véglegesen hazatelepülnek, otthon kamatoztatják tudásu­kat. Sajnos, az utóbbi hetek­ben a gondos vezetés hiánya miatt szétszéledt a fiatalság. Keserű szájízzel tovább még verekedés is előfordult, sőt feltörték a bábszakkör szekrényét. Sok munka kárba veszett januárban, később ne­vezett be Sámson a művészeti szemlére, s most már nem ké­szülhet föl az irodalmi színpad a tervezett színvonalas össze­állítással. A tartalmas programok, a virágzó klubélet, a vonzó ter­vek a Bakó házaspár nevéhez fűződnek. Azelőtt bizony alig- alig volt nyitva a művelődés otthona. Mindketten az isko­lában tanítanak. A férj a csúcs­vezetőség titkára, mindenben segített a feleségének. Ragyo­gó ötletek, szív és lélek jelle­mezte őket a munkában. Nem sajnálták az estéket, a' szom­batokat és a vasárnapokat, mert sikerült átplántálniuk a hitükből és a lobogásukbol a fiatalokba is. Sohasem felej­tem el Bakó Béláné sugárzó arcát, amikor megkérdezte tő­lünk, el tudjuk-e képzelni, mi­lyen nagy dolog, hogy egy gép­szerelő a reprodukcióról tart előadást a szellemi vetélkedőn. S azt, hogy az egyik fiatal, a másik is hozza saját könyveit, mert elhatározták: klubkönyv­tárat alapítanak. S mindezt mostoha körülmények között érték el, hiszen mindössze egy helyiség áll rendelkezésükre. Kát menne-e a munka, ha nincs megszállottság a soros népművelőkben ? Ezt a szót azért hangsúlyoz­tam, mert Vörös István isko­laigazgató elmondta, hogy Ba­kóék éppen ötödikek a sorban, az elődeik szintén lemondtak, mert ezzel, azzal megbántot­ták őket. Bakó Bélánét például a közös tanács vb-titkára egy sértő hangú levéllel. Nem ke­serítette volna el annyira, ha nem a tanács tehetetlensége miatt bosszankodnak minden­nap a szolgálatai lakásuk meg­kezdett, de félbehagyott átala­kítása miatt. Az iparos átabo- tában összehányta a mellék- épületet, aztán hátat fordított az egész munkának, s most ahányszor bemennek a lakás­ba, nyakukba csöpög a víz. A levél volt az a szikra, amely kirobbantotta végső elkesere­désüket. Mindenki együttérzően, iga­zat adva olvasta a KlSZ-fiata- lok levelét, csak Subicz Sán­dor vb-titkár volt közönyös. Amikor az utolsó mondat vé­gére ért, annyi szaladt ki a szájén, hogy jaj nekem,. Aztán hosszú magyarázkodásba kez­dett, mint oldják meg, hogy betöltsék a megüresedett posz­tot. Egy szót sem szólt mind­végig arról, hogy erre nincs alkalmasabb, mint Bakó Bélá­né és a férje, s neki is az a véleménye — mint a fiatalok­nak vagy például a. területi pártalapszervezetnek —, hogy föltétien maradjanak az otthon élén. Akkor eszembe villant, hogy a fiatalok levele és a vb- titkáré olyan, mint a mágnes két vége: az egyik vonz, a má­sik oedig taszít. Az igazi megdöbbenés akkor következett, amikor elmondta, hogy a levél azért kellett, hogy le tudja fedezni magát, ha a járás megkérdi, miért is kés­nek a költségvetések (!). Arra sem ért rá, hogy maga Írja, Horváth Jánossal szövegeztet- te meg, ő éppen csak aláírta. Ami még különös ebben az ügyben: ezt a levelet addig senki sem látta kívülünk. A járásiak kérték ugyan, amikor kint jártak a községben, de nem igyekeztek előkeríteni. Még a vb-elnök is akkor ol­vasta először — ő a megírása idején iskolán volt —, amiko- az ügyről beszélgettünk a szo­bájában. Mi jóval előbb meg­ismertük a tartalmát Bakóók­nál. Azonnal szembeötlőit, mi­lyen bántóan rideg a hangvé­tele, mintha vadidegen ember­nek írták volna. Megkérdez­tem a titkártól, nem gondolt-e arra, hogy fölkeresse a tanító­nőt, s tisztázza a félreértést. A válasz hűvös volt és elutasító: neki nem volt problémája Ba- kóékkal. Ekkor, a hang érdességé­ben és közönyében bukkantam rá az igazi okra. Somogysám- sonban is megalakult a közös tanács. A titkár Somogyzsitfá- ról, Horváth János Pusztako­vácsiból került ide. A vb-el­nök, aki régóta együtt él, har­col Bakóékkal meg másokkal is, sokkal nagyobb felelősséget érez a közművelődésért, még arra is hajlandó lett volna, hogy az iskolaigazgatóval együtt maga készíti föl a fia­talokat a szemlére. Ilyen élő, eleven kapcsolatot kellene te­remtenie mindenkinek, aki a tanácsházán dolgozik. Az isko­la, a tanácsháza és Bakóék la­kása egy utcában van. Éppen ezért furcsa, hogy a személyes érintkezést rideg levelek pótol­hatják, amikor néhány lépés a távolság. Persze van még egy, amire rávilágított ez a vizsgá­lat. A fiatalok nevelése nem lehet egy házaspár kötelessége és feladata Somogysámsonban. Sokkal nagyobb részt kell vál­lalnia a tsz-nek, a fogyasztási szövetkezetnek, a csúcsvezető- .ségnek, az iskolának, s legfő­képpen a tanácsnak is. Azóta újra kinyitott a műve­lődési otthon és a klub So­mogysámsonban. Igaz, hogy egy kicsit keserű szájízzel lá­tott munkához Bakó Béláné, de reméljük, hogy a fiatalok hamarosan újra meghozzák a kedvét. Lajos Géza A KÖZALKALMAZOTTAK megyei küldöttértekezletén több felszólaló is foglalkozott az adminisztrációs munka gé­pesítésével. Megyénkben már tavaly munkába állítottak né­hány könyvelő- és számológé-- pet, a megyei tanács illet­ményhivatalában négy darab Ascota típusú könyvelőgép és hat Olivetti teszi gyorsabbá a bérek és a táppénzek számfej­tését. Az Ascota könyvelőgépeket a Német Demokratikus Köz­társaságból vásároltuk, érté­kük darabonként száznyolc­vanezer forint. Ez a típus már­is befejezte pályafutását, mert nem korszerű, s az NDK-ban egyre inkább az elektronikus adatfeldolgozó gépek veszik át munkájukat. Az illetményhivatal gépei­nek havonta 210—250 000 té­telt kell leütniük, több mint tizenháromezer dolgozó bérét számfejtik. A gépekkel lénye­gesen könnyebb az adminisz­tráció, gyorsabb is, de még mindig szükség volna két könyvelőgépre. Ha pedig egy meghibásodik, azonnal fel­tornyosul az ügyintézők aszta­lán a sok elintézésre váró akta. Juhász János hivatalvezető két gépalkatrészt vett elő Ligeti Éva kerékkel keresi meg a kívánt hetüket. koj; melyik billentyűt kell le­nyomni. Bemutatták a címíró gépet is, amellyel alumínium leme­zekre nyomják a betűket, s egy másik gép pedig a papír­ra továbbítja. Az illetményhivatalon kívül a városi tanács vb pénzügyi Berkícs Vendelné és a könyvelőgép. osztályán használnak könyve­lőgépet, s valószínűleg az idén még több könyvelő- és számo­lógéppel gazdagodik az, irodai géppark. A gépi adatfeldolgozásban az NDK, a számológépek gyár­tásában viszont mi jeleske­dünk. A Hunor nevű számoló­gép oszt, szoroz, kivon, össze­ad, négyzetre emel és négy­zetgyököt is von. BE KELL VALLANOM, hogy a bemutatott gépek kö­zül nekem a címíró tetszett a legjobban. Kezelője kormány- kerékkel keresi meg az abc megfelelő és kívánt betűjét, s az okos gép belenyomja az alumínium lemezbe. A ked­vemért kipróbálták — csak akkor van szükség rá, ha új nevek és címek kerülnek a nyilvántartásba —, és a ne­vemet diktáltam a gépbe. Hogy semmi se tökéletes, és a gép is bakizhat, fémkártyám bizonyítja a legjobban. De az is lehet, hogy bölcs masinával kerültem szembe. Szerinte a nevem: Csali Géza szekrényéből, s volt szeren­csém megismerkedni egy va­gyonúiddal. Nem félreértés, ugyanis a különféle bütykök­kel ellátott hosszú lemez a va­gyonkimutatások feldolgozása­kor lép akcióba, s tudja, hogy mikor kell vízszintesen és függőlegesen összeadnia. A gépteremben az íróaszta­lokba épített könyvelőgépek százegynéhány billentyűjére csak babonás tisztelettel néz­tem, s jóllehet kezelését nem ördöngösség elsajátítani, ar­ra nem jöttem rá, hogy mi­Évekig nap mint nap bele­ment valami a szemembe. Ab­ban a pillanatban, hogy ki­léptem a házból (avagy láb­ujjhegyen próbáltam beoson­ni), valami egyenesen a sze­membe röppent. Egy porszem, egy kis pernye, egy nagy szürke, rejtelmes külsejű do­log, rovarok, faforgács — bármi szállongott is a levegő­ben, az egyenesen az én sze­mem felé tartott, mintha mág­nes vonzaná. Egy darabig azt hittem, hogy a szemem való­ban mágneses, de aztán hoz- záolvasta-n a témához, és le­vontam a következtetést, hogy csupán a szépségével vonz. Ha önöknek is ment már valami a szemükbe és meg­próbálták egyedül kivenni, akkor tudják, hogy ez majd­nem lehetetlen. Az ember leg­szívesebben csak dörzsölné a szemét, de a szaktekintélyek azt állítják, hogy ez a legrosz- szabb, amit tehet. Az elsőse­gélykönyvek tanúsága szerint meg kell ragadnunk szempil­lánkat, és annál fogva gyen­géden, de határozottan fel és le kell mozgatnunk a szemhé­junkat. Ha ezután az idegen test még nem tűnt el a sze­münkből, kerítsünk egy tisz­ta és nem bolyhozódó textil­Hayes B. Jacobs: iMimietti, c$aknem darabkát, hajtogassuk össze oly módon, hogy hegyes le­gyen, s aztán álljunk a tükör elé, és próbáljuk azt a vala­mit szemünkből a tiszta textí­liára csábítani. Ám más módszerrel is kí­sérletezhetünk. Igyunk né­hány pohár szíverősítőt, int­sünk egy taxinak, és menjünk el egy hozzáértő szemorvos­hoz. Attól függően, hogy az orvos valami olcsó szeszt, avagy 12 esztendős finom whisky illatát érzi a lehelle- tünkön, 25-től 100 dollárig ter­jedő összegért örömmel, gyor­san és szakszerűen el is fogja távolítani azt a valamit, majd odadugja az orrunk alá, hogy bebizonyítsa: ő nem af­féle kókler. Lehet, hogy meg­kér minket: fáradjunk visz- sza három nap múlva (a má­sodik és harmadik vizit min­dig olcsóbb), de ez ne aggasz- szon minket, még akkor sem, ha csekélyke járadékból élünk, mert az orvos csupán az esetleges fertőzésnek akar­ja elejét venni, továbbá a nyaralójának ácsmunkálatait kifizetni. (Ne felejtsük el, hogy azok az emberek éveket töltenek el szakmájuk elsajá­tításával. Az életük egy csöp­pet sem könnyű, ön megem­lékezett végrendeletében a szemorvosáról?) Ám feltételezzük, hogy önök közt is akad hozzám ha­sonló; többször kerül kelle­metlen, idegen test a sze­mükbe, és ezért nem akarnak folyton berohangálni a belvá­rosba és zavarni az amúgy is elfoglalt doktor urakat. Ilyen­kor mi a teendő? Igen, hálistennek van meg­oldás. Az ember elmegy egy orvosi műszerüzletbe, és vesz egy kétlencsés nagyítót. Ez ugyanaz a készülék, mint amit a szemorvos használ; üveg nélküli szemüvegkeret­ből áll, majd afölött néhány centinyire két kidudorodó len­cse, amelyek Benjamin Frank­linra emlékeztetnek. Ezek se­gítségével bárki megláthatja a szembe került idegen testet. Egy jó nagyító — vagy más néven: lupe — öt vagy hat dollárba kerül, s én elárul­hatom, hogy az enyém ennél sokkal többet ér nekem. Hogy mit teszek, ha valami a szemembe megy? Megkérem a feleségemet, hogy keresse meg a nagyítót, ö megkeresi, az orrnyergére illeszti, aztán elindul felém. Csak rápillantok, ahogy azt a kelekótya szerkezetet viseli, és azonnal nevetőgörcsöt ka­pok. Látniuk kellene, milyen komikusán fest a feleségem a lupéval! És már meg is van a megol­dás. Csak ülök, és úgy kaca­gok, hogy a könnyeim potyog­nak, és a könnyek azt a bizo­nyos idegen testet — akár tetszik neki, akár nem — pillanatok alatt kimossák a szememből. Fordította: Zilahi Judit ,Minálunk vannak fenyvesek* Tompa László jövete! 0 Záporfelhők alatt érkezett, fekete kézitáskával, benne csekély élelem, jobbára — gondolom — barna kenyér; őszülő, hullámos haját fekete süvegkucsma födte. Nyúlánk alakja a hosszú, fekete vagy talán sötétkék télikabátban rpég inkább karcsúnak tűnt. Ingét mellén megnyitva, ka­bátra kihajtva viseli. Amikor megszólalt, hangjá­nak sajátos etnikai zöngése mesterkéltnek tűnt, vagy Szenei Molnár Albert volt szokatlan, de már föl se me­rülhetett bennem, hogy nem szeretem, nem tetszik, mert megszerettem, megtetszett. Tompa László »Minálunk vannak fenyvesek« címmel összeállított előadói műsora az Egyetemi Színpadon hama­rosan a kétszázadik »születés­napját« ünnepli. Kaposvárra a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár hívta meg. Hétfőn este nagy érdeklődés mellett tartotta meg előadását, melyet miként az első pesti bemutat­kozásnak, névjegynek szánt. Czíne Mihály egyetemi do­cens bevezetőjét üzenetként olvasták föl, s ennek hasznát is dicsérni tudom, mert nél­küle bizonyára inkább parlag földre hullott volna Tompa László kétórás műsora. Az irodalomtörténet mélyét szólaltatta meg, a fenyvesek gyökerét láttatta meg. Reper­toárja széles sugarú kör: Tu­dor Arghezi, Ady Endre, Szenei Molnár Albert, Beth­len Miklós, Misztótfalusi Kis Miklós, Németh László, Szent- jóbi Szabó László, Mikes Ke­lemen, Újfalvi Sándor, Kazin­czy Ferenc, Apáczai, Csokonai, Bolyai János, Tamási Áron, Tompa László, Salamon Ernő, Gaál Gábor, Áprily, Octavian Goga, Dsida Jenő férnek meg rajta. Névről hallott ismerő­sök, elfelejtett ismerősök, hoz­zánk tartozók, akikről nem tudunk. És amiről nem tu­dunk. Művészete nem »steril«, en­nek megfelelően előadásmódja széles skálán mozog. Him- nuszszerűen mond verset egy­szer, aztán a csönd dramatur­giájával él, máskor gúnyoros, pengével is játszik, és vissza­adja a régi magyar beszédet, székely karaktert jellemez. Magányos műfajt teremtett Tompa László, egyedül vág utat a bozótban, hogy aztán, ha megindul rajta a forga­lom, új cserjést keressen. A »Minálunk vannak fenyvesek« prófétai gondolatcsiszolás. Ráadásul mondott Veres Pétertől, Illyés Gyulától, sike­rét koronázta. És a szabad ég alatt feltűnt, hogy a felhők oszlanak, fényesebbek a csilla­gok ... Korányi Barna SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1971. február 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents