Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-05 / 30. szám
Utazás a Baltikumba Taani linn—Tallin A tallini Alsóváros panorámája. A hires orvostudós, Robert Koch megjósolta, hogy eljön az az idő, •mikor az ember éppoly harcot fog vívni a zaj ellen, mint amilyet vív a fertőző betegségek leküzdésére. Igaza lett. A civilizációval, & kultúra és a technika fejlődésével fokozódik a zaj, a lárma is. Ez viszont az emberek egészségére nézve nagy veszélyt rejt magában, amelyre mindennapi elfoglaltságunk közepette nem is gondolunk. Észre sem vesszük, hogy milyen káros hatással van a zaj az egészségünkre, hogy lassan, de biztosan rombolja a szervezetet, csökkenti a munkaképességet. A városi lárma kihatással vám az emberek idegrendszerére, emiatt nem tudnak nyugodtan pihenni. Alvászavarokat, ingerlékenységet, nyugtalanságot, idegességet okoz. Mit nevezünk lármának? A lárma zavaró hangokat jeleni De mondhatjuk azt is, hogy a zaj különböző hangok káosza, amqjy bántja a fület, és kellemetlen hatással van közérzetünkre. A modem ember élete lármás és zajos környezetben zajlik le. Az emberi fül rendkívül érzékeny szerv, találó az összehasonlítás a mérleggel, amely képes milligrammtól több tonna súlyig mérni nagy pontossággal. Az állandó zaj, lárma hal- l^scsökkenéshez vezet, és elég korán föllép a nagyothallás. Statisztikai adatok szerint a városi lakosságnak csökken a hallása, vagyis a falusi .embernek, »jobb füle« van. A hallás csökkenésének oka a hallószerv állandó igénybevétele és kevés pihenési lehetősége — akár munkaidőn kívül, akár munkaszüneti napokon. Nem is gondolja az ember, hogy sokszor a zaj a fáradtság oka. A gyakori és állandó zaj fejfájást, szédülést, félelemérzést labilis idegrendszert, koncént- rácáóhiányt okoz. A zaj káros hatással van a szív érrendszerére, és a belső szervek működésében elváltozásokat hoz létre. Megfigyelések szerint a zajban dolgozóknál gyakori Db a gyomorhurutos megbetegedés. Érdekes, hogy a lárma, amelyeket az ember saját maga okoz, az okozót nem zavarja, azonban másra nagy hatással van. Káros hatása van a zajnak az ebéd-, vágy munka- szünetekben, de még nagyobb .az alvási idő alatt. Ilyenkor a fül egész gyenge hangokat is képes felfogni. Nem is gondolja a motorkerékpáros, hogy éjszaka, amikor végigrobog az utcán, hány ezer ember alvását, pihenését zavarja meg. Ezt a rosszul elvó emberek tudják legjobban, A statisztika szerint a migrének 80 százalékát, az emlékezőképesség csökkenésének 50 százalékét a zaj okozza. Angol & francia orvosok szerint minden ötödik, idegrendszeri- leg beteg embernél a zaj a megbetegedés oka. A világ tudósai egyetértenek abban, hogy a civilizált ember hallásképessége csökket, és hogy a zaj korai öregedés, az élet megrövidítésének egyik fő oka lehet. Ezek szerint az embernek küzdenie kell a zaj ellen De hogyan? Rendkívül nehéz feladat, de nem reménytelen, mert elég sok mód és lehetőség van rá. Ezzel a kérdéssé] már régóta foglalkoznak nemzetközi bizottságok. Az emberi egészség megóvásáról van szó, ezért mindent meg kell tenni. Hogyan csökkenthetjük . a zajártalmat? A gépeket szerkesztőknek és gyártóknak arra kell törekedniük, hogy azok működése minél kisebb zajjal járjon; az épülettervezők fordítsanak nagy gondot a falak hangszigetelésére; a szállodákat ne a legforgalmasabb helyek közelében építsék; a strandoló ember ne bömból- tasse táskarádióját, a strandot ne tekintsék futballpályának; a moziban ülő ember ne ropogtasson pattogatott kukon - cát és cukrot, mert zavarja szomszédját; szigorúan büntessék meg az éjjeli csendháborítókat, részegeket, garázdákat; tartsák meg a lakótelepek házirendjét (porolás, rá diózás, tv-használat stb.); éjjel ne túráztassák a motorokat. A hangos zenekarok, főleg nyáron, több száz ember pihenését, nyugodt alvását zavarják — és még sok példát lehetne sorolni. G ondoljunk arra, hogy az a hang, amely minket zavar az egészségünkre ártalmas, az más emberre is káros. Van valami igazság abban a mondásban, hogy »az ökör a lábával kaparja és dobálja a földet, de ez a föld a hátára esik-». Márpedig nem lehetünk saját magunk ellenségei. Küzdjünk a közös ellenség, küzdjün-k a zaj ellen. A rossz Íd5t már az is jelzi, hogy a repülővel utazók többet várakoznak a légikikötőkben. A gépek rendre késnek. Amikor az ember nagy- nehezen felszállhat, majd mindig történik valami érdekes, ami eloszlatja rosszkedvét. A moszkvai járat utasainak egy része még tülekedik az ablak melletti jobb helyekért, amikor egy sportszatyor mélyéről, ahonnan egyébként egy skót whiskys üveg nyaka is kikandikál, kétségbeesett csirkehangok hallatszanak. A baromfi gazdája vörös lesz, mint a rák, s ha tehetné, bizonyára letérdelne a derék szárnyas előtt, hogy csendre bírja. Seremetyevóról átutazunk a vnukovói repülőtérre, onnan indul a tallini járat: vastag a ködtakaró és vigasztalanul esik. A hangosanbeszélő félóránként közli, hogy a tallini gép egy óra múlva indul. Az egy órából hat lesz, míg végül útnak indulunk. Tallinban napsütéses, friss idő fogad. A kellemetlen ősznek se híre, se hamva. A landoló repülőgép itt is, akárcsak a koppenhágai repülőtéren, szinte a tengerre száll. Rövid út vezet a városba. Az utcán rengeteg az ember, belecseppentünk Tallin kora esti csúcsforgalmának kellős közepébe. Az első, ami szembeötlők: szinte kivétel nélkül minden nő kalapot visel, méghozzá az itt divatos bolyhos anyagból készült kalapot. A hotel ablakából nagyszerű a kilátás a tallini várra. Olyan, mintha égy mesefilmet nézne az ember, s azután egy pillantás az ablakom alá, ahol a hatalmas aszfaltozó monstrum előtt nők terítik a fekete szurkot. Alighogy jobban szemügyre veszem őket, ösz- szeszedik szerszámaikat, úgy látszik, vége a műszaknak. Levetik munkásruhájukat. Bizonyára ők is — akárcsak a többi tallini asszony — a szemközti villamosmegállóban kalapra cserélik kendőjüket. Csavarok egyet a rádió gombján, szeretném hallani, miként hangzik a finn—ugor nyelvcsaládhoz tartozó és a finn ágon tőlünk bizony elég távol eső észt nyelv. Bármenynyire hegyeztem is a fülem — hangsúlyozom, nem vagyok nyelvész —, alig vélek fölfedezni némi hasonlóságot a mi nyelvünkkel. Ahogy az már ilyenkor történik, az ember előveszi a bódékért, megnézi, mit illik tudni erről a városról. A 300 000 lakosú Tallin jelentős kikötő, és nemcsak a Baltikum, hanem az egész Szovjetunió legpatinásabb városa. Az első írásos emlékek 1154-ben tesznek említést Koluvanról, illetve Tallinról. Koluvan valószínűleg Kalevnek, az észt nemzeti eposz hősének nevéből származtatható. A Tallin elnevezés a dán hódoltság idejéből yaló. Taani linn — »dán város« mondták az észtek, akik 200 éven át nem fogadták el a dán, majd a német hódítók által adományozott harmadik városnevet. A középkori Tallin tulajdonképpen két városból állt, a Toompéából — a várból, és az úgynevezett Alsóvárosból. A hegytetőre épült fellegvár a feudális hatalom jelképe és központja volt. A kereskedelem és a kézművesség az Alsóvárosban összpontosult. A várost körülvevő fal határt szabott az építkezéseknek, így a házak rendkívül összezsúfolódtak. A fennmaradt, műemlékek a XV. századi Tallin fénykorából származnak, az észt gótika remekei. A II. világháború után gyors ütemben indult meg a város újjáépítése. A mai Tallin két háború előtti Tallinnal ér fel, s most épül a harmadik. A szállodában sok a finn, telve velük az étterem és a drink bár. A Finn-öböl parti kikötőváros 65 kilométerre van Helsinkitől, ez a komphajónak kétórai út. Ha nem felhős vagy párás az idő, ide látszanak Helsinki fényei. A szállodából elindulva, hogy a város centrumába jussak, meg kell másznom a Har- ju-dombot. A domb kedves sétányának végében csúcsos, piros tetejű bástya magasodik, a Kiek-in-de Kök. Ez magyarra fordítva kissé szokatlanul hangzik: Kukkanst a konyhába. Amikor az 1470-es évek közepén Tallin kiépült, ez nemcsak a város egyik legerősebb őrtornya, hanem egyben a házak, illetve a város fölé magasodó egyik legmagasabb építménye volt. Ormáról a harcosok beláthattak konyháikba, hogy hitvesük elkészült-e már az ebéddel. A lőportoronytól kissé jobbra magasodik a vár, amely napjainkban az észt minisztertanács épülete. A várral szemben pravoszláv hagymakupolák. Az Alexander Nyevszkij székesegyház Észtországnak az Orosz Birodalomhoz való csatlakozása emlékére épült. A várfal mentén még egy testes bástya emelkedik, a Hosszú Hermann, ezt látom szállodai szobám ablakából reggel és aste, csúcsán az észt nemzeti lobogóval. Tallin belvárosa, a valamikori Alsóváros girbe-gurba utcácskáival, öreg házaival amolyan tabáni hangulatot áraszt. Szó, ami szó, ma már bizony nem lehet valami kényelmes ás kellemes ott az élet. Érthető tehát a város vezetőségének döntése, úgy tervezik, hogy a jövőben a régi negyedben csak múzeumok és közhivatalok lesznek. Az itt lakó embereket pedig az új városrészekbe költöztetik. A hajdani Alsóváros és a modem Tallin találkozásának határán most egy hipermodern, 20 emeletes szálloda épül a megnövekedett idegenforgalom igényeinek kielégítésére: Tallinban rendkívül sok a turista. Amikor elfáradtam a sok új látnivalótól, betértem egy kávéházba. Tallinban ugyanis, ellentétben más szovjet köztársaságok városaival, sok a kávéház. Azt mondják, hogy a lakosok naponta legalább egyszer megfordulnak valamelyik általuk kedvelt kávéházban, hogy felhörpintsék az itt szokásos tejeskávét, és egyenek hozzá egy-két rendkívül ízes, házi vajassüteményt. Az észtek, akárcsak a Baltikum többi népei, rendkívüli gonddal őrzik kultúrájukat, mindenekelőtt a népdalokat és a népművészetet. Rövid tartózkodásom alatt alkalmam volt megtekinteni a tengerparti városszélen egy szabadtéri színpadot, amelyet dombok ölelnek körül. Az elmúlt évben is itt rendezték meg a hagyományos kórusfesztivált. Jellemző a színpad méreteire, hogy 35 ezer énekesnek adott helyet, a nézőtér pedig 200 000 nézőt fogadott be. Bizonyára rendkívül pompázatos látvány lehet a színes észt népviseletbe öltözött kórustagokkal, és a részint népviseletbe öltözött nézőkkel a domboldalon. Amikor ott jártam, a színpad és a nézőtér üres volt, már előkészítették a télre. Még a repülőn egy gyönyörű, színes, mélynyomású prospektust kaptam, s jól emlékezetembe véstem a kórusfesztivál képét. Nem volt nehéz azt újra magam elé képzelni. Megérte hát a fáradságot, hogy kisétáljak a tengerpartra. Hátam mögött örökzöld fenyők, előttem pedig a nyugodt, hatalmas víztükör. Ez mindig áhítattal tölt el, mint aféle kontinens belsejében élő városlakót (Folytatjuk.) Boros Béla Dr. Hiev Illa Jelentkezzenek a károsultak l Nem vált be a dollártrükk Szíveskedjenek lábbet utalni Értetlenül nézték M.-ék a táviratot: »Éjjel 23 órakor az ügyvédem jelentkezik, négy- ezer-kettőszázat kér, annyit visz is. Jenő.« Első pillanatban nevelt fiukra gondoltak, aki hosszú évek óta Kanadában él. Szokott pénzt küldeni, ők itthon mindig beváltják. Tavaly nyáron idehaza járt, de egy szávai sem említette, hogy ügyvédid van és adódhat alkalom, amikor szüksége lesz négyezer-kétszáz forintra. De a' fiút nem Jenőnek hívják, a táviratot pedig nem Kanadában, hanem Kaposváron adták fel. Nyilván szélhámossal állnak szemben. Éjszaka kopogtak az ablakon: — Megkapták a táviratot? — Meg. — Akkor minden rendben, adják oda a négyezer-kétszázat,/ én pedig odaadom ezt a sárga borítékot. Kétszáz dollár van benne. ■ - Menjen Innen, mi nem fő; alkozunk ilyesmivel. De az t mutassa csak azt a borít :ot! férő nem mutatta. Most nem mondok egye»Mit csináljak, ismét lebuktam .. bet, minthogy mindjárt visz- szajövök. Az éjféli látogató pillanatok alatt eltűnt, de ígéretéhez hiven visszatért. Egy kézzé' írt elismervényt lobogtatott. — Aláírom, hogy lássál minden rendben van. Felébredt M.-ék albérlője is. Odalépett a férfihoz. — Tudja mit? Ha annyira rendben van, akkor menjünk be a rendőrségre, ott majd elintézzük a formaságokat. A férfi nem tett eleget ennek a kérésnek, nyakába szedte a lábait, nem is látták ezután. Csak a rendőrségi kihallgatáson. Itt végezte a negyvenhét éves, kaposvári Szemenyei István. (Mellesleg a dolog a dollárral úgy jutott eszébe, hogy a nyáron találkozott Kaposváron M.-ék nevelt fiával.) A dollártrükkön kívül más is van a kontóján. Különféle mesékkel pénzt csalt ki a jóhiszemű emberektől — sajnos, ez nem ment neki nehezen. Szemenyei többszörösen büntetett előéletű, legutoljára kilenc évet és hat hónapot »húzott le« egyvégtében. El lehet képzelni, mi mindent elkövetett, hogy ekkora büntetést kapott ... Feltételezhető, hogy Szemenyei olyanokat, is megkárosított — vagy megkísérelt megkárosítani —, akikről a hatóságok nem tudnak. Őket rra kéri a rendőrség, hogy nielőbb jelentkezzenek a kaposvári városi—járási rendőr- kapitányságom. P. D. Egykori, dicstelen véget ért aranylábú gyerekünk mondá az időben az ő tanítványainak: — Kis pénz, kis foci... A mondás hovatovább klasszikussá vált, és egyesek elkezdték az élet egyéb te- > rületeire is alkalmazni. Ilyenkor az aranylábú gyerek aranyszájából kibuggyant bölcsesség módosul, és mondják az emberek szerteszét: — Kis pénz, kis építkezés; kis penz,' kis filmművészet — és így tovább. Nálunk kezdetben vala az az idő, amikor hirdettük, hogy Nyugaton a pénz az isten, a pénz a cél és mindennek a rugója. Mi abban az időben főként a dicsőségért dolgoztunk. Akkoriban nálunk a munka valóban a becsület és dicsőség dolga volt, aztán kezdték egyre jobban meg is fizetni. És ahogy több lett a fizetség, egyre kevesebbet beszéltünk a dicsőségről, mondván: oklevélért nem adnak hűtőszekrényt. Ezért ma már többet ér egy hitellevél, mint száz oklevél. Annak idején, ha a dolgozókat fokozottabb munka elvégzésére akarták buzdítani, akkor összehívtak egy röp- gyűlést, és megígérték, hogy a többletmunka sikeres elvégzése esetén kapunk egy vándorzászlót. Manapság, ha valahol nagyon rosszul megy a munka, kapunk egy kis rendkívüli prémiumot, hogy kedvünk legyen dolgozni. Régebben, ha a dolgozó 300 százalékot teljesített, közölték a képét a lapok. Ha ma 100 százalékot teljesít, és nem kap egy kis rendkívüli jutalmat, meg van sértve. Annak idején többször hallottam X. kartárs lelkes előadását a kapitalizmus pénz- hajhászásának lélekmérgező voltáról. X. kartárs a fenti előadásokat ma is megtartja, de csak akkor, ha a TIT kifizet értük egy százast. Régebben ahhoz, hogy az ember lakást kaphasson, jól kellett dolgozni, családot kellett alapítani. Ma elegendő, ha leszúr az OTP-nek néhány tízezer forintot. Azelőtt a lakáskiutalásnál. megnézték a családi körülményeimet, munkához való viszonyomat és még számtalan dolgot. Ma az OTP-nél már nem káde- reznek... Persze, ma is mondják, hogy dolgozzam többet, és jobban, de plakátja, neonja, műsoros matinéja mégsem a munkaversenynek és az újítómozgalomnak, hanem az autónyeremény-betétkönyv- nek van. Az is igaz, hogy az esetek többségében a pénzt munkával, a több pénzt több munkával szerzik. De hogy egyesek azt a sok pénzt honnan veszik, az megfejthetetlen! Szerény kis elmélkedésem e megengedhetetlen szellem ellen lázadozik, azért az ügy fontosságára való tekintettel kérem, részemre némileg megemelt honoráriumot kiutalni szíveskedjék! Ősz Ferenc SOMOGTI NÉPLAP Péntek, 1971. február 5. 5
