Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-04 / 29. szám

.-..a k0^. r/i XK­fltAG PROLETÁRJA!. EG YE S 0 L J ET E K 3 Ara: 80 filler AZ M SZM P SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA i XXVII. évfolyam, 29. szám 1971. február 4., csütörtök A rilagélcimczcsi • Ülést tartott az orszáSSYüíés szociális és egészségügyi bizottsága program vezérigazgatója Magyarországon Hazánkba érkezett F. Akvi- mo, az ENSZ FAO világélel­mezési programjának vezér- igazgatója. Látogatásának cél­ja, hogy tájékozódjék a prog­ram és Magyarország eddigi együttműködéséről. Mint is­meretes: a világélelmezési program az elmúlt évben hoz­zájárult a magyar halászat fejlesztéséhez és az 1970 -es ár­víz alkalmával közel 40 millió forint értékű segéllyel járult hozzá az árvízkárok enyhíté­séhez. Komócsin Zoltán Jugoszláviába utazott A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének meg­hívására szerdán Jugoszláviá­ba érkezett Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és dr. Perjés László, a KB külügyi osztályának he-' lyettes vezetője. Komócsin Zoltánt a belgrá­di pályaudvaron Stane Do- lanc, a JKSZ elnöksége végre­hajtó irodájának tagja fogad­ta. Jelen volt Tóth Elek belg­rádi magyar nagykövet is. (MTI) Vita a tanácstörvényről, a tanácsok egészségügyi tevékenységéről Dr. Pesta László elnökletével szerdán a parlament Gobelin- termében ülést tartott az or­szággyűlés szociális és egész­ségügyi bizottsága. A tanácsko­záson — amelyen megjelent dr. Beresztóczy Miklós, az ország- gyűlés alelnöke, dr. Szabó Zol­tán egészségügyi miniszter, dr. Szilbereky Jenő igazságügy- miniszter-helyettes, dr. Medve László, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezető­je és dr. Darabos Pál, az Or­vos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára — a képviselők megvitatták az országgyűlés plénuma elé ke­rülő tanácstörvény-javaslatot. A tanácsi munkát szabályozó új paragrafusokról dr. Varga József, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalának elnökhelyet­tese tartott előadást. Egyebek között elmondotta, hogy a tör­vényjavaslat új módon hatá­rozza meg a tanácsok jellegét: fokozott hangsúlyt ad népkép­viseleti, önkormányzati, állam­igazgatási funkciójuknak. Bő­vítik a helyi tanácsok önálló­ságát, hatáskörét, felelősségét, s ezzel egyidejűleg erősítik a központi irányítás hatékonysá­gát. Az új tanácstörvény to­vábblépés az állami élet kor­szerűsítése felé vezető Ú&fei. Szorosabb lesz a tanácsszervek és a lakosság kapcsolata, a vá­lasztópolgárok nagyobb lehető­séget kapnak a tanácsi munka ’Uenőrzésére, s mindez tovább szélesíti- a szocialista demok­ráciát. Dr. Varga József részletesen Emlékbizottság alakult a Petőít-évforduló megünneplésére Losonczi Pál a testület elnöke 1973. január 1-én lesz Petőfi Sándor születésének 150. évfor­dulója. Az évforduló méltó megünneplésének előkészítésé­re Petőíi-emlékbizottság ala­kult. Elnöke: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Aleínö- ke: Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Tagjai: Barta János akadémikus, az Irodalomtörté­neti Társaság elnöke, dr. Ben- csik István, a Hazafias Nép front Országos Tanácsának fő­titkára, Benjámin László Kos­suth-díjas költő, Berek Katalin érdemes művész, Bognár Jó­zsef akadémikus, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Darvas József, Kossuth-díjas a Magyar írók Szövetségének elnöke. Erdősi József, a Bács- Kiskun megyei Tanács vb-el nöke, Farlcas Ferenc Kossuth- díjas zeneszerző, Garamvölgy± József, az MSZMP KB osztály­vezető-helyettese, Gyenes And­rás külügyminiszter-helyettes, dr. Horváth István, a KISZ kb első titkára, Illés László, a Pe­tőfi Irodalmi Múzeum főigaz­gatója, Illyés Gyula háromszo­ros Kossuth-díjas költő, Kár­páti Ferenc vezérőrnagy, hon­védelmi miniszterhelyettes, po­litikai főcsoportfőnök, Kazimir Károly Kossuth-díjas, érdemes művész, a Színházművészeti Szövetség főtitkára, Kellner Berná*. a Somogy megyei Tog­liatti könyvtár állami díjas igazg'.'.ója. Köpeczi Béla aka­démikus, egyetemi . tanár, -az MTA főtitkárhelyettese, Lipták Pál, a Békés megyei könyvtár Igazgatója, dr. Mezősi Károly Petőfi-kutató, Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas kiváló művész, a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola igazgatója, Ognyenovics Milán, a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövet­ségének főtitkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi mi­niszter első helyettese, Ortutay Gyula akadémikus, az ország- gyűlés kulturális bizottságának elnöke, Pándi Pál Kossuth-dí­jas irodalomtörténész, egyete­mi tanár, Pátzay Pál Kossuth- díjas szobrászművész, dr. Ros­ta Endre, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnöke, Sőiér István akadémikus, az MTA irodalomtudómányi intézeté­nek igazgatója, Somogyi Jó­zsef Kossuth-díjas szobrászmű­vész, a Magyar Képzőművé­szeti Szövetség elnöke, Such János, a Magyarországi Szlo­vákok Demokratikus Szövetsé­gének főtitkára, Szabolcsi Ben­ce akadémikus, Kossuth-díjas zenetudós, Szalai László, a Szombathelyi Felsőfokú Taní­tóképző igazgatója, Szilágyi Péter, a Magyarországi Ro­mánok Demokratikus Szövet­ségének főtitkára, Tömpe Ist­ván, a Magyar Rádió és Tele­vízió elnöke, Virizlay Gyula, a SZOT titkára. Titkára: dr. Bencédy József főosztályve­zető. A bizottság szerdán Losonczi Pál elnökletével megtartotta alakuló ülését, s az elnöki élő­terjesztés alapján megvitatta az ünnepségsorozat tervét. (MTI) szólt a tanácsok egészségügyi, szociálpolitikai tevékenységé­ről. Rámutatott: a tanácsok fel­adatai között ez a munka ed­dig is jelentős helyet kapott, hiszen 80 ezer kórházi ágy, 26 ezer szociális otthoni, illetve 30 ezer bölcsődei hely, 3700 or­vosi körzet és 1400 gyógyszer- tár van gondjaikra bízva, A tanácsi egészségügyi intéz­ményhálózat esztendőről esz­tendőre bővült, 1951 és 1955 között — évente — az egész­ségügy összes beruházásainak még csupán 45 százalékát tet­ték ki a tanácsi pénzből meg­valósuló létesítmények, 1966 és 1970 között már 71 százalékát A tanácsok 1970-ben 110 eset­ben tűztek napirendre egész­ségügyi témát, s a III. ötéves terv esztendejében helyi forrá­sokból 600 millió forintot köl­töttek az egészségügy fejlesz­tésére. A bizottsági ülésre meghí­vott szakértők között helyi ta­nácsi vezetők is voltak, ök a községi, városi egészségügyi el­látás ugrásszerű javulásáról adtak számot. Elmondották, hogy szűkebb pátriájukban gyakran a kezdeményezőkész­ség, az ötletesség pótolta a ren­delőintézetek, orvosi lakások vagy bölcsődék felépítéséhez hiányzó pénzt Újabb földcsuszamlás Becske és Magyarnándor között Az Apollo—~ 14 „csendes űrhajósai** Útban a Hold felé Rejtélyes fényjelenségek és villanások A Hold felé tartva az űrhajó szerdán délután — magyar idő szerint 13.30 órakor — már 334 200' kilométernyire távolo­dott el a Földtől és 2770 kilo­méter óránkénti sebességgel száguldott. Ezzel túlhaladtak egy láthatatlan határkőn, a 330 ezer kilométeres távon, ahol az Apollo—13-mal 1970 áprilisá­ban csaknem végzetes kataszt­rófa történt. Roosa tegnap beszámolt ar­ról, hogy kevéssel a pihenő előtt tapasztalta azokat a rejté­lyes fényjelenségeket, villaná­sokat, amelyeket a korábbi holdutazók is észleltek, sokszor lezárt szemhéjuk mögött is. A tudósok kozmikus sugárzást gyanítanak a fényjelenség mö­gött. E sugarak a viszonylag rövid holdutazások alatt nem árthatnak az űrhajósoknak, más égitestekre való későbbi hosszabb utazásoknál azonban feltétlenül számot kell vetni velük. A fedélzeten kitűnő a han­gulat Alan Shepard parancs­nok a földi megfigyelőállamás- sal folytatott rádióbeszélgeté­sében legutóbb így beszélt: »Az anyaűrhajóval műiden tökéle­tesen rendben van. Minden na­gyon simán megy. Vidám kis hajó vagyunk.« A másik űrha­jós, Mitchell szerint a leg­utóbbi összekapcsoláskor mind a 12 závárhely már tökélete­sen működött Az űrközpontban egyébként *a csendes űrhajósoknak« ne­vezték el az Apollo—14 legény. hogy minden korábbi üregy- ség személyzeténél kevesebbet társalognak a Földdel. A következő két nap főbb programpontjai (az időpontok, közép-európai időben érten­dők): CSÜTÖRTÖKÖN: 7.48 óra: Az űrhajó a Hold mögé kerül. Az Apollo—14 és a Föld között 31 percre meg­szakad az összeköttetés; • 10.31 óra: A Satumus—S hordozórakéta harmadik foko­zata, amely eddig az űrhajó előtt lebegett, együtt haladva az Apollo—14-gyel, becsapódik a Hold felszínére; 12.20 óra: Körülbelül 17 ki­lométernyire közelítik meg a holdfelszínt; 16.23 óra: Az űrhajósok C ép fél órás pihenőre térnek. PÉNTEKEN: 0.53 óra: Pihenő vége; 3.13 óra: Shepard & Mitchell átmászik a holdkompba; 5.50 óra: A holdkomp és aa anyaűrhajó szétválik egymás­tól. • * • Tizennégy órával azelőtt, hogy az Apollo—14 két egysé­ge megkezdené a Hold körüli keringést, akkumulótorzavarok léptek fel a leszálló kabin be­rendezéseiben. A hírt az AP és az AFP hírügynökség tudó­sítója jelentette Houstonból, megjegyezve, hogy eddig még nem hangzott el az ügyben hi­vatalos nyilatkozat. A hír kipattanásakor az fir­Becske és Magyarnándor kö­zött január 31-én, vasárnap este egy alagút támfala föld­csuszamlás következtében le­omlott. A mintegy húsz méter szélességű földcsuszamlás a vágányról kilökte az alagúton éppen áthaladó tehervonat mozdonyát, a vagonokat pedig az alagútba zft-»- Az azóta szünet nélkül tartó helyreállítási munkálatokat — a legújabb értesülések szerint — szerdán átmenetileg abba kellett hagyni, ugyanis a már- már megállapodó földcsuszam­lás mintegy ötven méter szé­lességben — újabb földrétege­ket magával ragadva — ismét megindult. így — bizonytalan ideig — Nógrádkövesű és Magyarnán­dor között továbbra is vonat­pótló autóbuszokba' bonyolít­ják le a személyforgalmat, a teherforgalmat pedig Vác felé terelik át. ségét, mert megállapították, hajósok már aludtak. (MTI) Befejeződött magyar küldöttség szíriai látogatása Befejeződtek Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese vezeti« magyar jószolgálati küldöttség szíriai tárgyalásai. Megegyeztek abban, hogy a magyar küldöttség szíriai. lá­togatásáról közös közleményt adnak ki. Púja Frigyest fogadta Ah­med el Khatib, a Szíriai Arab Köztársaság államfője, és szí­vélyes, baráti megbeszélést folytatott vele. (MTI) Arab küldöttség Mongóliában Hazautazott Ulan Bátorból az Arab Szocialista Uniónak és az Egyesült Arab Köztársa­ság kormányának jószolgálati küldöttsége, amely Labib Su- keirnek, a nemzetgyűlés elnö­kének vezetésével látogatást tett a Mongol Népköztársaság­ban. A látogatás során a mongol Párt és a kormány vezetői me­leg baráti megbeszélést foly­tattak a küldöttség tagjaival. (MTI! Hamarosan megszüntetik a készültséget Másodpercenként 346 köbméter Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság szerdán má­sodfokúról első fokúra mérsé­kelte az árvízvédelmi készült­séget a Bodrog gátjain. To­vábbra is első fokú készültség őrzi még a Zagyvát, a Tárnát, a Hortobágyot és a Berettyót. Most már a Tisza valamennyi mellékfolyója apad, így szá­mítani lehet arra, hogy hama­rosan megszüntetik a készült­ségeket. Javult a belvízhelyzet is, mert a lehűlés csökkentette a belvízutánpótlást. Sokat tevé­kenykedtek azonban a vízügyi igazgatóságok dolgozói is, akik másodpercenként 346 köbméternyi vizet csapolnak le az elöntött területekről. Az utolsó 24 órában csaknem 20 ezer holdnyi területet víztele­nítettek.' (Jelenleg még 201 ezer holdat borít a belvíz.) (MTI) Tűzszünet yagy újabb harc? Egyiptomi jegyzék a Biztonsági Tanácshoz Izrael továbbra is megtagadja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehajtását, így a BT fel­adata és kötelessége, hogy intézkedéseivel megkönnyítse Jar­ring közvetítőmisszióját, s rávegye Izraelt az említett hatá­rozat tiszteletben tartására, a megszállt arab területek tel­jes kiürítésére, hogy elhárítsa a világ békéjét és biztonságát fenyegető veszélyt • — hangsúlyozza az EAK jegy­zéke, amelyet a Biztonsági Ta­nácshoz juttatott el El Zajjal, az EAK ENSZ-íődelegátusa. A jegyzék átadására azt követően került sor, hogy V Thant fő­titkár jelentést tett a tanács- • n&k a közvetett tárgyalások eredményedről, s felhívást in­tézett a szemben álló felekhez a közél-keleti tűzszünet fenn­tartása végett. Az EAK lépése logikusan következik az ENSZ-közgyűlés 1970. november 4-i határoza­tából, melynek eredményeként létrejött az újabb háromnapos tűzszünet, s Jarring közvetíté­sével megkezdődtek az arab— izraeli tárgyalások. Az EAK mindent megtett azért, hogy a tűzszünet időtar­tama alatt elősegítse a közel- keleti válság politikai rende­zését, a BT-határozat hiányta­lan végrehajtását. (Kommentárunk a 2. olda- ionj Diaeddin Daud, az _A£Z?J legfelső végrehajtó bizottságá­nak tagja, a párt központi bi­zottságának szerdai kétórás ülése után elmondotta, hogy az ülésen Anvar Szadat, az EAK elnöke tájékoztatta a központi bizottságot a nemzet­védelmi tanács üléséről. A nemzetvédelmi tanács — mint ismeretes — a február 5-én le­járó tűzszünettel kapcsolatos egyiptomi álláspont megvita­tása végett ülésezett. Daud bejelentette, hogy csü­törtökön kerül sor Szadat el­nök nemzetgyűlési beszédére, amelyben kifejti majd az EAK álláspontját az ASZÚ központi bizottságában és a nemzetvé­delmi tanács ülésén született határozatok alapján. (MTI) Két »appal a tűzszünet lejárta tóm! katonák előtt védelmi gyakorlatokat folytatnak Kairóban az egyip­(Teleiotó: AP—MTI—KS>

Next

/
Thumbnails
Contents