Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
A LENINI ÚTON t/MAf KOMMENTÁRUNK L. I. Brezsnyev válogatott beszédei, cikkei F ontos missziót teljesített a Kossuth Könyvkiadó, amikor — A lenini ütőn címmel — közreadta Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának válogatott beszédeit, cikkeit. A kötet minden anyaga megjelent an* nak idején, amikor elhangzott vagy íródott, így egybegyűjtve azonban új értéket kap az egész kommunista építés legutóbbi öt esztendejének történelmi dokumentumává, hiteles krónikájává lép elő. Az SZKP közelgő XXIV. kongresszusa — amelyen éppen ennek az időszaknak a tapasztalatait, munkáit elemzik majd, hogy felelősséggel kijelölhessék a következő esztendők legfőbb tennivalóit — csak fokozza a könyv időszerűségét. A válogatás az SZKP főtitkárának azokat a megnyilatkozásait gyűjtötte egybe, amelyek a legjellemzőbben idézik fel a múlt fél évtized fontos történéseit, a szovjet állam, az SZKP, az egész szovjet nép munkáját, harcát. A gyűjteményben közölt beszédek és írások — amint arra Leotnyid Brezsnyev a magyar kiadáshoz írt előszavában is utal — olyan időszakot fognak át, amelybe fontos események sűrítődtek mind a Szovjetunióban, mind pedig nemzetközi vonatkozásban. Ebben az időszakban a szovjet nép a kommunizmus anyagi-technikai bázisának megteremtésére, a tudomány és a kultúra fejlesztésére, a dolgozók jólétének növelésére fordította erőfeszítéseit. Az SZKP — az MSZMP-vel és más testvérpártokkal együtt — sokat tett ezekben az években, hogy erősítse a szocialista közösség öszefogását, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységét, mozgósítson valamennyi progresszív erőt az imperializmus ellen, a föld népeinek békéje és biztonsága, a társadalmi haladás érdekében. E nnek a hatalmas arányú, szerteágazó tevékenységnek a krónikája ez a csaknem 600 oldalas gyűjtemény. Egyben tükre a szovjet állam fél évszázados harcának is, tanúságtétele annak, hogyan hatotta, formálta át a világot a lenini eszme feltartóztathatatlan ereje, hiszen erre az időszakra esett az októberi forradalom 50. évfordulója, Lenin születésének centenáriuma és a fasizmus feletti győzelem jubileuma. Leonyid Brezsnyev beszédeinek gyűjteményében három átfogó témával találkozhat az olvasó. Az egyik a nemzetközi politika, a másik a Szovjetunió belső helyzete — elsősorban. a kommunista építés társadalmi és gazdasági problémáinak aspektusából nézve —, a harmadik pedig a magyar—szovjet kapcsolatok kérdése. A nemzetközi politika alakulásának és a nemzetközi munkásmozgalom fejlődésének ez az öt esztendeje bonyolult, nehéz időszak volt, súlyos válságokkal, nagy próbatételekkel terhelt periódus. Erről tanúskodnak a könyv lapjai, a szovjet vezető itt egy begyűjtött politikai beszédei. Az indokínai népek elleni agresszió, a közel-keleti háború, a Csehszlovákia szocialista vívmányait fenyegető események, Kína vezetőinek szovjetellenes magatartása, amely 1969-ben a baljóslatú határmenti fegyveres provokációkhoz vezetett — csak a legfőbbek azok közül a bonyodalmak közül, amelyekkel szembe kellett nézni ezekben az években. Leonyid Brezsnyev beszédeinek, cikkeinek a Szovjetunió belső helyzetével foglalkozó megállapításai érdekes, izgalmas korszak tükrét tárják elénk. Azét az öt esztendőét, amikor a jelentős anyagi áldozatokat is követelő nemzetközi próbatételek ellenére minden téren a felfelé ívelés, a jó ütemű fejlődés és az alkotó útkeresés jellemezte a szovjet társadalmi és gazdasági valóságot. Az SZKP közelgő XXIV. kongresszusának előkészületei már érzékeltetik a megnövekeŰj szövetkezeti vállalat alakul Évről évre nő hazánk lakosságának zöldség- és gyümölcsfogyasztása. Elég megemlíteni, hogy 1938-ban az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztás 95 kiló volt, jelenleg mintegy 158 kiló, s a negyedik ötéves terv végére, a konzerve- ken kívül, várhatóan 170 kiló lesz. Ez a rohamos fejlődés új követelményeket támaszt mind a termeléssel, mind a forgalmazással szemben. A változásnak, a MÉK korszerűsödésének éppen napjainkban lehetünk tanúi Országh Zoltánnal, a megyei pártbizottság gazdaság- politikai osztályának munkatársával beszélgettünk erről az új távlatokat nyitó szövetkezetpolitikai munkáról. — Mi indokolja, mi tette szükségessé, hogy a MÉK új típusú szövetkezeti vállalattá alakuljon? — Nagyüzemi zöldség- és gyülmöcstermesztésünk fejlődése, a gazdaságirányítás reformja, a mezőgazdasági üzemek »nálló gazdálkodása új helyzetet, új körülményeket teremtett — mondta Országh Zoltán. — Ezeknek a körülményeknek az a szervezeti forma és az a gyakorlat, amelyet a MÉK követett, nem felelt meg. A termelés oldaláról évről évre erősödött a szövetkezeti jelleg, a szövetkezeti demokrácia, viszont a vele szorosan kapcsolatban levő értékesítés messze elmaradt emögött. A MÉK formájában szövetkezeti szervezet, de a gyakorlatban nyereségcentrikus szemlélet érvényesült, tevékenysége főként csak a vevő és az eladó kapcsolatára korlátozódott. — A hátrányt nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók is érezték. A mindany- nyiunk által közvetlenül is tapasztalható bajok mögött különböző ellentmondások, szervezeti hibák húzódtak meg? — Igen. És az is igaz, hogy éppen ezek a körülmények késztették a termelőszövetkezeteket, hogy élve az önállóságuk adta jogokkal, különböző értékesítési hálózatot hozzanak létre. Itt említhetők a saját elárusítóhelyek, a különböző társulások, a Pannónia, kis TÁ- SZI, a marcali és a nagykanizsai járás néhány tsz-ének társulása stb. Ám az is tény, hogy ezeknek a közvetlen értékesítési formáknak csak egy része vált be. Az értékesítés ugyanis sokoldalú felkészültséget, nagy szervezettséget kíván, az ellátás folyamatosságához megfelelő választék, mennyiség és természetesen minőség is kell. Ezeknek a követelményeknek nem mindig felelt meg a közvetlenül árusító módszer, jóllehet a szövetkezeti vezetői igen nagy energiát fektettek bele. A zöldség- és gyümölcskereskedelemnek megvannak a hosszú évek óta kialakult szabályai. Szükség van egy nagykereskedelmi szervre, amely megfelelő piaci információval látja el a termelőket. Így tulajdonképpen irányítja, szabályozza a termelés szerkezetét. Ez a nagykereskedelmi szerv biztosítja a megtermelt áru értékesítését, ad termelési, s vele együtt jövedelembiztonságot a termelőnek. A fogyasztóval szember viszont olyan kötelezettséget vállal, hogy elfogadható áron megfelelő mennyiségű, minőségű és összetételű árut bocsát rendelkezésére. — A most végbemenő átalakulás, korszerűsítés hogyan szolgálja ezt a célt? — A korszerűsített MÉK-nek két igen fontos követelménynek kell eleget tennie: hatékonyabban kell szolgálnia a termelők érdekeit, és jobban figyelembe kell vennie a fogyasztók érdekeit. Ez látszólag ellentétes kívánság, de csak látszólag! A korszerűsítéssel együtt a szövetkezeti vállalat gazdaságilag is erősödik, hiszen a tagszövetkezetek részjegyek vásárlásával kapcsolódnak a szervezethez. A gazdasági erősödés lehetővé teszi a kereskedelmi hálózat korszerűsítését, ez pedig már a fogyasztók érdekében történik. Más oldalról: a kedvezőbb pénzügyi lehetőségek módot adnak arra, hogy a nagy szövetkezeti vállalat a szaktanácsadáson túl konkrét anyagi segítséggel is támogassa a termelés korszerűsítését. Ez együtt jár a termelési költségek csökkenésével, aminek ugyancsak kifejezésre kell jutnia a fogyasztói árakban. Ezek a példák bizonyítják, hogy tulajdonképpen nem ellentétes érdekekről van szó. Az új szervezeti forma legfőbb jellemzője a szövetkezeti demokrácia erősítése. Minden, a vállalat egészét érintő lényeges kérdésben a tagszövetkezetekkel együtt döntenek. Ilyen például az árrés, a tevékenységi kör szélesítése vagy esetleg szűkítése, a fejlesztéshez szükséges anyagi eszközök forrásainak megteremtése, a fejlesztés irányának, módszerének meghatározása stb. A tagszövetkezetek kezességet vállalnak a szövetkezeti vállalatért, azaz éppúgy részesülnek a nyereségből, mint a veszteségből. — Hol tartanak az átszervezéssel, és mikorra várható az űj szervezeti forma végleges kialakulása? — A MÉK korszerűsítése a Gazdasági Bizottság múlt év nyarán hozott határozatával kezdődött. Megyénkben tavaly októberben indult meg a szervezés. Megalakult az előkészítő bizottság — amelyben helyet kaptak a termelőszövetkezetek, a fogyasztási szövetkezetek és a szövetkezeti érdek- képviseleti szervek képviselő-' is Kidolgozták az alapító okirat tervezetét. Ezt a tervezetet megvitatták a szövetkezetek küldöttei, igen sok hasznos tanáccsal, javaslattal egészítették ki. Ennek alapján véglegesítették az okiratot. A termelőszövetkezetek zárszámadó, valamint tervtárgyaló közgyűlésükön, a fogyasztási szövetkezetek pedig küldöttközgyűlésükön döntenek a csatlakozásról. Eddigi információink szerint a fogyasztási szövetkezetek döntő többsége, a termelőszövetkezetek mintegy 35—40 százaléka részjegyese lesz, majd az új szövetkezeti vállalatnak. A közgyűlések lezajlása után, várhatóan március vé gén alakul meg az új vállalat Ettől a változástól, átszervezéstől sokat várunk, ám meg kell jegyezni azt is, hogy reálisan vesszük számba a lehetőségeket. Tudjuk, a március végi megalakulás nem jelentheti azt, hogy ináról holnapra minden megváltozik. Hosszú idő munkájára, a pártszervezetek, a szövetségek céltudatos támogatására van szükség ahhoz, hogy a tagszövetkezetek jól éljenek jogaikkal. Az új szövetkezeti vállalat így betölti majd rendeltetését, egyaránt jól szolgálja a termelők és a fogyasztók érdekét — fejezte be Országh Zoltán. V. ML dett feladatoknak a körvonalait. Ezekről beszélt emlékezetes, nem egészen egy évvel ezelőtti harkovi — a mostani könyv lapjain is publikált — beszédében Leonyid Brezsnyev, amikor arra figyelmeztetett: '»...« fejlődésnek olyan szakaszába léptünk, amely már nem engedi meg, hogy a régi módon dolgozzunk, amely új módszereket és új megoldásokat követel... A társadalmi termelés hatékonyságának növelése a gazdaság fejlesztésének fontos problémája... Most már nemcsak az a lényeges kérdés, hogy mennyit termelünk, hanem az is, hogy milyen áron, milyen ráfordítással termelünk. Napjainkban éppen ezen a területen van a két rendszer versenyének súlypontja«. Ez világos jelzése annak, hogy a XXIV. kongresz- szuson és az utána következő esztendőkben az intenzív fejlődés kérdései kerülnek előtérbe a szovjet társadalmi és gazdasági életben. A magyar—szovjet kapcsolatok sokrétűségét, elevenségét, a két ország, a két párt között alakuló együttműködést is méltó módon tükrözi a kötet: az SZKP főtitkárának öt olyan beszédét tartalmazza, amelyek magyar vonatkozású rendezvényeken, magyar—szovjet barátsági nagygyűléseken, az MSZMP kongresszusain hangzottak el. Ez a tény is azt érzékelteti, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az SZKP — csakúgy, mint az MSZMP — a magyar— szovjet együttműködés és általában a szocialista országok közötti kapcsolat további fejlesztésének. Leonyid Brezsnyev beszédeinek és cikkeinek gyűjteményével értékes, kiemelkedő mű gazdagítja a magyar politikai irodalmat. Sz. G. Harmadik városunk Két húga van Kaposvárnak: az első Siófok, a második pedig a várossá alakuló Nagyatád. Amikor a péntek esti tévéhíradóban meghallottam az örömteli hírt, rögtön ■ felötlött bennem ez a hasonlat, amely Siófok várossá avatásán hangzott el. S közben arra gondoltam, hogy az első megszületésére több mint két évtizedet vártunk, a másodikéra viszont mindösz- sze két évet. Az egészséges urbanizáció gyümölcse, hogy immár három városa lesz Somogynak. Jó fél évvel ezelőtt Nagyatád már előrelépett a fejlődés útján: nagyközséggé avatták. Az ünnepi beszédekben pontosan megfogalmazták, hogy mindenben láthatók a város kibontakozásának a jelei. Ezt — azt hiszem — mindenki alátámaszthatja, aki ismeri Atádot. A község sokai szenvedett a második világháború idején, de újjáéledt, és olyan magasra emelkedett a felszabadulás óta eltelt csaknem huszonhat év alatt mint még soha történelme folyamán. Szemtanúja voltam magam is, hogy Nagyatád állandóan szépült és gyarapodott, s évről évre jobban városiasodon. tJj arculatát az emeletes házak, a szép lakótelep, az egy- re-másra épülő új középületek, a teljesen megváltozó ut- ■cák és utcasorok alakították ki. Tíz év alatt ezer lakás épült, megkezdődött a földgáz bevezetése a lakásokba, épül a szennyvízhálózat. Ennek az állandóan gyorsuló fejlődésnek elsősorban az iparosítás volt az élesztője, s az ma is. Nem kis büszkeséggel tölti el a nagyatádiakat, hogy a színes kézimunkafonal, cérna, a finom konzerv szinte a világ minden tájára eljut. S Átadnak az a két gyára, ahol ezek a híres termékek készülnek, teljesen újjászületett az utóbbi években: a konzervgyár rekonstrukciójára kétszaznegyven- hét-millió forintot fordítottak, a fonalgyárat pedig leorszerű, a régieknél jóval termelékenyebb gépekkel szerelték föl, s állandóan bővítették. Nagyatádon nyitotta meg első vidéki telepét a Danuvia. Csak ez a három üzem több mint kétezer-nyolcszáz embernek ad kenyeret. Jó földrajzi fekvése, közlekedése révén, megszaporodott munkahelyeivel, új üzleteivel nagy vonzással van a környező községekre. Gyáraiba, üzemeibe, szövetkezeteibe negyvenhárom helységből járnak dolgozni. Emberek ezrei érkeznek mindennap buszon, vonaton vagy gépkocsin, hogy ügyeiket elintézzék, bevásároljanak, iskolába menjenek. Kiváltképpen megnövekedett. a forgalom a múlt év közepe óta, amikor egyesüli a volt csurgói és a nagyatádi járás. S ez a vonzás minden tekintetben tovább nő, hiszen ötszáz ágyas kórház, rendelő- intézet, mentőállomás épül, korszerű művelődési központ, járási könyvtár, újabb üzletek és lakások. Somogy megye életében nagyon jelentős esemeny, hogy az Elnöki Tanács elhatározta a megye déli részét összefogó, dinamikusan fejlődő Nagyatád várossá alakítását. A megye TV. ötéves terve úgy rögzítette, hogy városiasán fejlődik Nagyatád Minden somogyi ember örömére e rangot már az ötéves terv első évében eléri Nagyatád, L. G. Tojásssalag A húskombinát originál termébe érkezik a somogyi és a baranyai termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból a tojás, egymásra rakott ládákban villog félmillió pingponglabda-szerű golyó. Tóth László művezető: — Gumiszalagon szállítják, majd a MOBA tojásosztályozó gépre rakják át, A vákuumos szívóeljárással felszippantja valamennyit, és ráhelyezi a lámpázószalagra. A lámpázó nagyon érdekes kis fülke, két asszony ül naphosszat a fekete posztóval elsötétített helyen, és a sárga lámpafénynél megvizsgálnak minden darabot. — Mennyit néznek meg óránként? — Pontosan 10 800 darabot amennyit a gép szállít Nem érnek rá beszélgetni, fürgén forgatják ujjaik között a tojásokat nem ejtenek le egyet sem. Már csak osztályozni kell súly szerint tálcákra rakni, és mehet a készáruterembe. A meórészlegnél találtam az Egyetértés szocialista brigád egy részét. A 18 brigád tag régi dolgozója a gyárnak. Kabar Józsefné 31 éve vallja második otthonának a húskombinátot. Meg is kérdeztem tőle azt, ami a legelső pillanatban feltűnt: a tojás kellemetlen, fojtó szagát hogyan tudja elviselni? — Megszokja az ember. Elkerülhetetlen, hogy néhány ne törjön össze, azoknak van ilyen s-«»Tuk. — Mi történik a törött vagy repedt tojásokkal? — Szétválasztják a fehérjét és a sárgáját, aztán tojásport készítenek belőle, meg a tésztába használják feL Lámpafénynél beszélgetünk, s közben az aszonyok végzik munkájukat. Márák Istvánnet arról kérdeztem, hogy mint háziasz- szony, szereti-e a tojást? — Nem nagyon, de néha tésztát, vagy rántottát kell sütni, s akkor muszáj felhasználni Otthon is. Aki csokoládégyárban dolgozik, az sem szereti a csokit. Nem így van? Külföldre is szállítanak tojást? — Hűtő vagonokba rakva Bulgáriába, a Szovjetunióba, sőt még Kuwaitba is exportálunk. A többit az üzletekbe viszik. Az idén hamarabb megindult a szezon. Sz. A. SOMOGY! NÉPLAP Ptaáreap, 19TL február SÍ. 3