Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-18 / 41. szám
Újabb csapatok, újabb harcok (Folytatás az 1. oldalról.) tartorpányban is, ahol a Laosz ellen február 8-án a *Lam Son 179« fedőnéven megindított fegyveres agressziót »támogató« összes hátországi támaszpontokat elhelyezték. A laoszi nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság, amely a múlt héten csütörtökön »nem hivatalos« ülést tartott Vientiane-ban, e héten csütörtökön hivatalos ülést tart a külföldi csapatok, laoszi inváziójának kivizsgálására. A laoszi népi felszabadító | erők február 15rén, egyetlen egy nap alatt, 13 amerikai re- ' pülőgépet lőttek le Laosz légiterében — jelentette szerdán a VNA, a felszabadító erők parancsnokságának közleményére hivatkozva. Balkezes alelnek avagy „civil a pályán“ »Mit csinál az Egyesült Államok alelnöke?-« —• ezt a kérdést egyszer már föltette a neves amerikai publicista. Art Buchwald is. És arra a megállapításra jutott, hogy Spiro T. Agnew úrnak mint alelnöknek nem sok hasznát látják honfitársai. Úgy látszik, még szórakozás közben sem. Spiro Theodor Agnew ugyanis nemcsak a politikával, hanem a golfjátékiial is előszeretettel foglalkozik. Eléggé balkezesen. Indiana államból érkezett szerdán egy jelentés, mely szerint Spiro T. Agnew al- elnöknck megtiltották, , hogy az állam területén golfozzon. A múlt héten ugyanis a ka- liforiniai Palm Springben három embert_ sebesített meg rosszul kivitelezett ütéseivel. (S nem is először: korábban már volt két ehhez hasonló afférja!) Indiana, állam kitilthatja a sportpályáról a mások testi épségét veszélyeztető amatőrt. Ám jóval nehezebb dolga van — és több türelemre is van szüksége — azoknak a tömegeknek, amelyek Agnewt nemcsak a golfpályáktól, hanem az alelnöki széktől is szeretnének minél távolabb látni, "Mert a nixöni politika szekértolójaként és a hordószónokaként ismert Agnew milliók testi és szellemi épségét veszélyezteti. Az elveket és eszméket ugyanis nem kevésbé balkezesen kezeli, mint a golfütőt, (K.) Kambodzsában a dél-vietnami helikoptert lelőtt amerikai katonák. (Telefotó: AP—■MTI—KS) Calley és a stressz A tárgyalás még három —négy hétig húzódik Az SZKP XXIV. longresszusa elfftt Beszédes számok A XXIV. kongresszust megelőző területi pártkonferenciák részletesen elemezték a Szovjetuniónak a XXIII. kongresszus óta elért gxzdasági eredményeit . A küldöttek megállapították, hogy az élet igazolta az 1986—70. években végrehajtott VIII. ötéves terv irányelveinek helyességét. William Calley amerikai főhadnagy védőügyvédéi a szerdai hadbírósági tárgyaláson három pszichiáter közreműködésével azt próbálták bebizonyítani, hogy a főhadnagy ítélőképességét a stressz és a feszültség károsan befolyásolta. Mint ismeretes: az amerikai főhadnagyot azzal vádolják, hogy 1968-ban a dél-vietnami My Laiban megölt 102 délvietnami polgári személyt, ,s *gyének tárgyalását egy hónapja félbeszakították, hogy a vádlottat orvosi vizsgálatoknak vessék alá. A védelem annak bebizonyítására törekszik, hogy Calley Ernest Medina kapitány parancsait teljesítette, és »képtelen« volt megítélni, hogy helyes vagy helytelen utasításokat kapott-e parancsnokától. A hadbírósági tárgyalás va- lószínlűeg még három _^agy négy hétig elhúzódik. Caneyre halálos ítéletet mondhatnak ki, ha a gyilkosság elkövetésében bűnösnek találják. (MTI) A terv eredményes végrehajtása a tudomány és a technika vívmányainak általános hasznosításával a társadalmi termelés nagyipari jellegű fejlesztésével, a munkatermelékenység növelésével a népgazdaság minden ágában biztosította a hatékonyabb és gyor sabb fejlődést, valamennyi szovjet ember anyagi és ku>- turális szükségletének telje sebb kielégítését. A fejlődés lényeges eleme hogy korszerűbb lett az ipar ágazati szerkezete, tovább javult az ágazatok közötti arán/, és fellendültek a gazdaságosabb iparágak. A népgazdaság műszaki rekonstrukciójának eredményeként bővült a kö- szükségleti cikkek gyártása, az elektronika és az atomenergetikai ágazatok termelése, é^ létre hozták a szintetikus és nagy tisztaságú anyagokat előállító üzemrendszereket. Háromszorosára nőtt a falusi vhlanytogyasztás Az utóbbi öt évben is nagy gondot fordítottak a villamos energia ' termelésének gyors ütemű fejlesztésére. Az előirányzatnak megfelelően olyan nagy kapacitású energetikai blokkokat helyeztek üzembe, amelyeknek egyenkénti terme lése 500—800 ezer kilowatt. A Szovjetunióban ma néhány nap alatt több villamos energiát állítanak elő, mint a cári Oroszországban egy év alatt; a VII. ötéves terv időszakában ehhez még több hétre volt szükség. Az üzemek óriási mértékű vdllamosenergia-felhasználása mellett megnőtt a lakossági áramfogyasztás is. A gépgyártásban különösen az automata és félautomata szerszám- és más gépek gyártása került előtérbe. A köny- nyű- és élelmiszeripar gépei • nek gyártásának fejlődésére jellemző, hogy 1966 óta kb. háromezer olyan új könnyűipari géptípust konstruáltak és helyeztek üzembe, amelyek világszínvonalat képviselnek. Hapi tízszer lakás A VIII. ötéves terv során különösen nagy gondot fordítottak az építőipar fejlesztésére. Ennek eredményeként minden eddigi tervciklus üzem- és lakásépítési programját felülmúlták. Évente 13—14 millió ember költözött új lakásba, de voltak olyan évek, mint 1969, amikor 16 millió Átlagosan naponta tehát mintegy 9—10 ezer család tarthatott lakásszentelőt. Ha a legutóbbi ötéves tervben épült kisebb- nagyobb üzemek, művelődési, kereskedelmi és egyéb intézmények számát vesszük alapul. kiderül, hogy naponta 2—3 új létesítménnyel gyarapodott á szovjet népgazdaság. BRAZÍLIA „Szent Teréz” rabszolgapiaca A latin-amerikaii földrész legnagyobb országa, Brazília, sok egyéb mellett azzal • is »büszkélkedhet«, hogy rendőrsége 1971-ben »feltárta az ország történetének legnagyobb rabszolgakereskedési botrányát«. A színhely a »Szent Tet réz« elnevezésű óriásültet- vény, amely földmunkás« éá napszámosközvetítő főhadiszállásul szolgált. A rendőr^ ség szerint a Mato Grosso és Goias államok határán, az őserdőben lévő ültetvény »valóságos kóhcentráeiós tábor« volt, ahonnan az éhezőket és a munkanélkülieket szállás és koszt fejében —f II Itanada emberrabiók pere Vádlott és vedfi A kanadai hatóságok kedden engedélyezték a váltságdíj ellenében hétfőn szabadon bocsátott Lemieux ügyvédnek, hogy ellássa Paul Rose védelmét, akit — mint ismeretes — Laporte kanadai munkaügyi miniszter elrablásával és meggyilkolásával vádolnak. . Lemieux ügyvédet, aki októl berben közvetítő volt az emberrablók és a kanadai hatóságok között, a Québeci Fel- szabadítási Fronttal való kapcsolata miatt tartóztattak le. fizetség nélkül — a nagybirtokosoknak eladták vagy bérbe adták. (MTI) KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Panmindzsonban lezajlott a koreai katonai fegyverszüneti bizottság soron következő ülése, ahol a koreai fél tiltakozott a demilitarizált övezetben elkövetett amerikai provokációk ellen. Felavatott egy új rézhuzal- és kábelgyártó üzemet Kenneth Kaunda zambiai államelnök. Zambia a világ harmadik legjelentősebb réztermelő országa. Eddig egész réztermését exportálta. Rendeletben mondta fel Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke az egyes francia cégekkel a gyarmatosítás időszakában kötött fakitermelési koncessziókat. 14 ország megbízottal — az ENSZ-közgyűlés határozata nyomán — a fegyverkezés gazdasági és társadalmi kihatásairól jelentést terjesztenek majd a közgyűlés elé. Kétévi börtönre ítélt egy Rio de Janeiró-i hadbíróság egy belga származású egyetemi- tanárt, mivel . »felforgató tevékenységet« folytatott a brazil diákok körében. A nagyobb állami támogatást nulást rendeztek Rómában. követelő olasz földművesek (Folytatás az 1. oldalról.) ügyvédek és a mnukaügyi hivatal képviselői vádat emeltek két rendőrtiszt ellen, akik elnéző magatartást tanúsítottak a fasiszta zavargókkal szemben. Emilio Colombo olasz miniszterelnök és Aldo Moro külügyminiszter szerdán — Nixon elnök meghívására — ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. Az Unitá aláhúzza: Colom- bónak és Morónak Egyesüli Államok-beli látogatása előestjén r# USA súlyos nyomást gyakorolt Olaszországra, s felszólította, hogy jobban vegye ki részét a NATO politikája ból. Az OKP központi lapja és földbérlők tüntető felvo(Telefotó: AP—MTI—KS) a továbbiakban megállapította hogy a jobboldali erők nyomást gyakorolnak az országra azért, hogy ne bírálja az amerikaiak- indokínai agresszióját (MTI) E roppant arányú építkezés lősegítette, hogy határozottan áttértek az építkezés nagyipari módszereire, tömegesen alkalmazzák az előregyártott vas- betonelemeket. Jelenleg például a moszkvai építkezéseknek több mint 85 százalékához előregyártott elemeket használnak. A kongresszus Irányelveinek megfelelően mintegy 25 százalékkal emelkedett a szovjet mezőgazdaság termelése. A kolhozok és szovhozok —■ mind gazdaságilag, mind politikailag — tovább erősödtek és szilárdultak, jelentősen növekedett anyagi és technikai bázisuk. A mezőgazdasági beruházásokra kétszer annyit fordítottak, mint a megelőző tervidőszakban. így korszerűbb lett a mezőgazdasági termelés színvonala, és a hosszú távon megtérülő beruházások mellett rendkívüli mértékben felduzzadt a szovhozok és kolhozok gépparkja is. Az utóbbi 5. évben a mezőgazdaság mintegy másfél millió traktort, több mint 1 millió tehergépkocsit ás félmillió kombájnt kapott. Az új időszak lényeges jellemzője, hogy a kolhozok jövedelme mintegy 49 százalékkal emelkedett, és az állami beruházások mellett a saját erőből történő hozzájárulás is segítette az egyre iparszerűb- bé váló termelést. ü növekvő jólét adatai A mezőgazdaságban dolgozó 27 millió szovjet ember munkájának eredményeként több hús, tej, tojás és gabona került a dolgozók asztalára. A lakosság az utóbbi években mintegy 27 százaléldcal több húst, 20 százalékkal több cukrot fogyasztott, mint korábban. Az egy főre jutó húsfogyasztás az előirányzottnál magasabb mértékben — 6 kg-mal — nőtt. A becsületes munka, a gazdasági, sikerek lehetővé tették, hogy tovább emelkedjék a szovjet nép életszínvonala. Az elmúlt időszakban tovább bővült a közép- és főiskolai hálózat. Az ötéves terv időszakában 7 millió közép-, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert képeztek ki. (Érdemes megjegyezni, hogy az orvosok és mérnökök tekintetében a Szovjetunió világviszonylatban az első helyet foglalta el.) Az általános műveltség magas fokára utal az a tény, hogy munkásainak 60 százaléka rendelkezik közép-, illetve felsőfokú végzettséggel, a kolhozparasztoknak 33, az alkalmazottaknak ped'g 93 százaléka. A szamok bizonyítják, hogy az SZKP XXTV. kongresszusán jóváhagyott politikát következetesen végrehajtotta a szovjet nép, és olyan mértékben gyarapította a kommunizmus anyagi-technikai bázisát, amilyenre a múltban még nem volt példa. N. J. Chile Nézeteltérés India és Pakisztán között Háborús cselekménynek mi nősítette Pakisztán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kedden beterjesztett levelében Indiának azt a döntését, amelynek értelmében immár több hete szünetelteti az ország területé felett a pakisztáni légiforgalmat. Az indiai kormány tiltó rendelkezése azt követően látott napvilágot, hogy január végén két kasmiri fiatalember a pakisztáni Laboréba térített egy indiai utasszállító repülő gépet, majd február elején felrobbantotta azt. A pakisztáni kormány pedig megtagadta a géprablók kiadását, és nem teljesítette az indiai fél kár térítési követelését. Aga Sahi — Pakisztán ENSZ nagykövete — leszögezte: az indiai döntés sérti az 1944-es chicagói nemzetközi polgári repülési konvenciót és a két ország között fennálló légügyi egyezményt. (MTI) Meggyorsítják a nagybirtokok kisajátítását A chilei kormány hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy 'épéseket tesz az összes magán kézben levő nagybirtok kisa :átításának meggyorsításán1 A közlemény szerint a haté ~ozat a 80 hektárnál nagyobb öntözött területekre vonatko zik. A három és fél órás . vitr után megszületett • határozat célja, hogy gátat vessen az önkény« földfoglaló mozgalomnak. A javaslattal foglalkozó ülésen részt vett Allende Unok, Jacques Chonchol föld- nűvelésügyi miniszter és ott voltak a chilei nagybirtokosok szövetségének hivatalos képvisel ői is. Allende elnök közölte a tagybirtokosok képviselőivel, hogy a kisajátítást a földreformtörvénnyel összhangban hajtják végre. 2 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 197L február IS.