Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 4. szám

XXVII. évfolyam, 4. szaru. Szerda, 1971. január ti. Megjelent a Somogy Kis bolgár antológia — Somogy műemlékei Megjelent a Somogy, a me­gyei művelődésügyi osztály irodalmi, művelődési, helytör­téneti és művészeti antológiá­ja. A helytörténet címszó alatt az első oldalakon olvashatjuk egyebek között Kanyar József­nek Xantus Jánosról szóló kö­szöntőjét. Papp Árpád Met­széspontok című versével in­dul a szépirodalmi rovat. Ugyancsak Papp Árpád össze­állításában rajzolódik ki előt­tünk a mai bolgár költészet. Hét fiatal bolgár költő verse illusztrálja a bolgár költészet új nemzedékének törekvéseit, hitvallását. Szigetvári György Gondola­tok különleges Somogy megyei műemlékek fölmérésénél cím­1970-ben kevesebb házasságot kötöttek Kaposváron, mint tavalyelőtt (Tudósítónktól.) Lezárták a múlt esztendő népmozgalmi adatait a kapos­vári anyakönyvi hivatalban. Dr. Tarr Imre osztályvezető elmondta, hogy 1970-ben 19z7 újszülött adatait írták be a kaposvári anyakönyvbe. 1969- ben 2203 volt a születések szá­ma, s hogy most ez a szám kevesebb, ahhoz hozzájárult az is, hogy működik már a siófoki és a dombóvári kór­ház. Házasságot is kevesebbet kötöttek 1970-ben, mint ta­valyelőtt. A múlt évben 585 pár, 1969-ben pedig 630 pár jelem meg az anyakönyvveze­tő előtt. Külföldre is kapósak voltak a kaposvári lányok, mert a vőlegények között NDK-belí, NSZK-beli es ju­goszláv állampolgárságú is volt. Egy szovjet kislányt vi­szont kaposvári fiú vett fele- ségüL Csökkent a halálozá­Hetlón este 7 óra után tűz­höz riasztották a barcsi, a nagyatádi és a szigetvári tűz­oltókat. A Lábodi Állami Gaz­sok száma is: 1969-ben 1113, 1970-ben pedig 1007 elhunyt adatait vezették be az anya­könyvbe. A városi tanács anyakönyvi adatai szerint a természetes szaporulat 920 fő. Jelentős előrelépés történt a társadalmi rendezvényekben. A múlt évben a megyeszék­helyen 238 névadó ünnepsé­gen vettek részt a vállalatok­nál és intézményeknél az anyakönyvi hivatal dolgozói. Könyves-falat Szaporodó könyveim már régóta nem fémek el könyves­szekrényeimben. Ez magánügy. Könyves-falat szerettem volna vásárolni. Ez sem tartozna a nagy nyilvánosság elé. Hiába érdeklődtem azonban az üzletben, a válasz elutasító volt: ilyen nincs, nem is ké­szítenek. Ajánlottak helyette dését sikerült megakadályoz­niuk, de így is nagy kár kelet­kezett, mert a tűzben elpusz­tult 29 anyakoca és 312 kis­mel írt cikket. Padi László a falusi értelmiség problémáival foglalkozik. Néhány alcím: Hogyan élnek az értelmisé­giek? Művelődési, szórakozási lehetőségek. Kapcsolat a kü­lönböző értelmiségi rétegek között. 'fari János a fizikai dolgo­zók hátrányos helyzetű, tehet­séges gyermekeinek megsegíté­sével kapcsolatban két díj­nyertes dolgozat szerzőjének javaslatait, elképzeléseit is­merteti. Sárái Lajos a balato­ni beszélgetésekről ad áttekin­tést. Négy írást tartalmaz a Szemle. Latinca Sándor válo­gatott írásain és a Radnóti megemlékezésen kívül Bellyei László Győri László verseit elemzi, Druzsin Ferenc pedig a mai szovjet próza gondjai­ról, törekvéseiről mond el né­hány gondolatot. Az antológiában Honti Már ta, Csiszár Elek, Bors István, Bagó Bertalan és Gerő Káz- mér egy-egy képzőművészeti alkotását is közlik. akartam venni szekrénykombinációkat, azok polcaira azonban kevés kötet fér. Ami valószínűleg nemcsak engem érint — talán mások is jártak így —, az az utóbbi do­log: csináltatnom kell majd azt, amit vásárolni szerettem volna. S ez egészen más. Nem is a költségek miatt ezek — gondolom — körülbelül meg­egyeznének a boltival, ha ott lehetne kapni. Az asztalosok hónapokra előre nem vállal­nak munkát, ez a nagyobb baj. Sokszor halljuk és mondjuk napjainkban ezt a szópároeí- tást, »olvasó nép«. Könyvek már vannak hozzá. Az olva­EJ pusztult a tűzben 29 anyakoca és 312 kismalac A pehelykönnyű Nike-ceil Bemutatták a szakembereknek Balatonfüzfon a Nitrokémiai Ipartelepek új üzemcsarnokát, ahol ezentúl a NIKE-CELL nevű szigetelő habanyagot áll'tják elő. A csaknem 20 mil­lió forintos beruházással épült új üzem hatalmas csarnoka építészeti újdonság: itt alkalmazták először hazánkban könnyű épületszerkezetet, s ennek eredményeként az üzem­csarnok alig fél év alatt készült el. Képünkön: Nagy tö­megben gyártja már az új üzem a pehelykönnyű NIKE- CELL-t. TÖRTÉNETKÉK Csak egy kicsit visszalépek... Hogy mi a hivatalos neve, kevesen ismerik. De így, hogy: T. Jóska, talán a legkisebb gyerek is. Kevés lakodalom vagy névnap múlik el anélkül, hogy meg ne jelenne klarinét­jával, s ne köszöntené fel az ifjú párt vagy éppen a név­napot ülőket. Zöldes kalapja, lódenkabátja fel-feltünik az országúton, amint járja a környéket. Ilyenkor a gépkocsivezetők megállnak és fölveszik. Ez történt nem is olyan régen. Nagybajomban ült fel egy te­hergépkocsira, hogy Böhönyé- re menjen. Indulás után le­kapta fejéről kalapját a szél és az árokba sodorta. Nem szólt egy szót sem, csak ami­kor Böhönyenél megálltak: — Nagyon szépen köszönöm a fuvart! Azonban vissza kell lépnem Nagybajomba, mert mikor elindultunk, lekapta a szél a kalapomat. A kicsi is annyiba kerül Juli néni bemegy a szövet­kezeti boltba, hogy cipőt vá­sároljon. Nézegeti, próbálgat­ja, míg egyik párnál megálla­podik. Kifizeti és boldogan vi­szi haza. De nem volna asz- szony, ha otthon azonnal föl nem húzná, s át ne menne új cipőjében a szomszédba, ahol Mari néni így fogadja: — Szép cipőt vettél, Juli’. De minek ilyen nagyot, a ki­sebb még szebben állna a lá­badon. Juli néni szinte megütkö zéssel válaszol: — Dehogy vettem kicsit Hiszen azért is annyit kertek, mint a nagyért. Ki maga? Vendel bácsival egyik járási székhelyen találkoztam. Jó né­hány éve már, hogy nem lát­tuk egymást. így nagyon örül­tünk a viszontlátásnak, ö szo­kása szerint úgy adott kifeje­zést örömének, hogy össze­vissza ölelgetett, csókolgatott. Kérdezgettem tőle, hogy van­nak, mit csinál a család? Mek­korák a gyerekek, unokák? Elmondta a vele es a család­jával történteket az utóbbi tíz évről, amióta nem találkoz­tunk. Már vagy jó félórája be­szélgettünk, amikor jött Ven­del bácsi autóbusza. Elbú­csúztunk egymástól, azonban ő még visszaszólt az autóbusz lépcsőjéről: — Mondja már meg, hogy ki maga? Különben nem tu­dok róla otthon a családnak beszámolni. Kiss József daság somogytamocai üzem­egységének íelsőgyöngyöspusz- tai sertésfiaztatójában kelet­kezett tűz. Az 50x80 méteres, szerfás sertésfiaztató órási lángokkal égett, és félő volt, hogy a lángok átterjednek még a szomszédban levő fiaz- tatókra is. A kivonult tűzol­tóknak a lángok továbbterje­Gyilkosság a bíróságon A jugoszláviai vranjei bíró­ság folyosóján összevesztek a tárgyalásra beidézett tanúk. A húszéves Iszmail Memeto- vics tanú hirtelen pisztolyt rántott, és három lövéssel meggyilkolta a 40 'vés Isz- man Ibraimovicsot, két má­sik személyt pedig súlyosan megsebesített. Az egyik élete veszélyben forog. A két peres fél tanúi előre megfontolt szándékkal készül­tek a »leszámolásra«, amit az a tény is bizonyít, hogy a ta­nuk a pisztolyokon kívül négy konyhakést is hoztak maguk­kal a bírósági tárgyalásra. malac. Az anyagi kár mintegy 140 ezer forint. Emberéletben nem esett kár. A vizsgálat megindult. Az első feltételezések szerint elektromos vezetékek ipeghi- básodása okozhatta a tüzet. sók száma is növekszik. Jó lenne, ha a bútoripar és a ke­reskedelem bízna abban, hogy egyre több lesz az olyan em­ber, akinek könyvei már nem fémek el a vitrinben. L. L. Eletet követelt a sebessé» o Munkahelyéneit küldöttsé­gét hozta haza Jugoszláviából október 9-én Molnár Gáspár harminchárom éves nagykátai gépkocsivezető. Gyakran ka­Jelmei a »Vendégünk, Ingeborg Springer« c. műsorból. (A kezdődő adása.) televízió ma este 21.Iá-kor pott bizalmi feladatokat, a 22. számú Építőipari Vállalat elé­gedett volt a munkájával. Molnárnak a nyáron gyűlt meg először a baja a hatósá gokkal, súlyos testi sértés miatt ítélték el. Megúszta tíz hónapi javító-nevelő munká­val. Október 9-én este tíz óra után száztíz kilométeres sebes­séggel vezette a Mercedest. Sá­voly külterületén meg akarta állítani a kocsit egy fiatalem­ber. Kiugrott az út közepére, aztán vissza az útszélre. Itt ütötte el a Mercedes. Ha Mól nár nem figyelmetlenül vezet elkerülhette volna a tragédiát. A fiatalember, Kontyos Mihály huszonkét éves újfehértói la­kos rábukott a motorház tete­jű« és onnan az árokba vá­gódott. Amikorra megérkeztek a mentők, már nem élt. Molnár Gáspárt foglalkozás körében elkövetett halált oko­zó gondatlan veszélyeztetés miatt a Kaposvári Járásbíró­ság dr. Pap Tamás tanácsa egyévi és háromhónapi sza­badságvesztésre ítélte. A bün­tetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként érté kelte, hogy a balesetért nem csak a vádlott, hanem a sze­rencsétlenül járt fiatalember is felelőt. TARKA coroií Délibáb Felirat Rabat (Marokkó) városszéli benzinkűtján: "Itt szolgálja ki önt a Szahara egyetlen üzem- anyag-iöllöállomása. A si­vatagon átvezető autóiét mentén látható többi ben» zinkút nem más, mint dé­libábé Julió szabadulása A chilei belügyminiszté­rium hivatalnokai nap­hosszat nem tudtak hozzá­férni egy páncélszekrény­ben elhelyezett fontos ira­tokhoz, mert a régi szek­rény utolsó kulcsa is elve­szett. Végül is a bűnügyi osztályról érkezett a men­tő ötlet. »Ki kell hozni a bör­tönből Julio Gutierrezt, aki tizenkét éves korában feltörte az első páncélszek­rényt, és most éppen a ha­todik büntetését tölti.« Julio csupán egy zseb­kést, egy harapófogót, né-r mi zsineget, két hajtűt és néhány drótvéget kért. öt­órai munka után a páncél- szekrény ajtaja felpattant. A hálás bűnügyi osztály aggály nélkül helyeztette szabadlábra Juliót. Titok­ban minden fogását film­re vették. Telefonos kutya Aki az angliai Old Windsorban Jean Nasht felhívja, a vonal másik végén gyakran csak mor­gást és csaholást hall. Nash asszony megmondta ismerőseinek, hogy ezen ne csodálkozzanak, ez Kleopátra, az ő telefonmá­niás kutyája. Az eb egész nap a telefon mellett ül, és lesi a hívásokat Amint a telefon cseng, mint egy csontot megragadja a hallgatót, és a kosaraba hurcolja, ha csak Nash asszony nem tudja meg­előzni. Fenyegetés Lehangoló tapasztalatok arra bírták Palmgren atyát, egy svéd lelkipász­tort, hogy templomának gyüj tőperselyét hatásos módon óvja. Amint illeték­telen megkísérli, hogy a perselyt a helyéről eltá­volítsa, megszólal az ener­gikus, fenyegető hang: »Ne lopj!« Szórakozottság Amikor Umberto Fabri ökölvívó a szorítóba ug­rott, és fürdőköpenyét ele­gáns lendülettel ledobta, a közönség hangos kiáltozás­ba tört ki. Ellenfele is­merte fel legelőször a helyzetet, és újra rádobt« a boxolóra a kabátot. Fab­ri elfel eltette felvenni a nadrágját. Smnoml Néplap Az MSZMP Somos?? megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI bE la Szerkesztftseg Kaposvár, Latinca Sándor u. 8. letérőn: 11-510. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár» Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza, terjeszti: a Magyar Posta. Elö- izethetó a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési cin egv hónapra 20 FL Index: 25 06? .».eszuli a Soaiogj' megyei Nyomaa- <pari Vállalat kaposvári üzemebeu. Kaposvár. Latinca S. u. 6. Felelő« vezetői Mautner József

Next

/
Thumbnails
Contents