Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-06 / 4. szám
A miniszterelnök űr nem szeretett pontosan fizetni HÓAKADÁLY NEM VOLT Ext látszik bizonyítani az Xnkei Községi Tanács irattárában talált 1928 július havi eredménykimutatás, amelynek házi példányát az adóügyi jegyző irattárba helyezte. Egy Vjéletlen adta a kezünkbe. A dolog úgy kezdődött, hogy a községi szakigazgatási szervnél hivatalvizsgálatot tartottak. A vb-titkár szerint a vizsgálat annyira alapos volt, hogy a »szociális ügyek kezelése az őskortól napjainkig-« elnevezést is kaphatta volna. Ez az alaposság volt az első szerencsénk. Az 1946-os évben (jellemző az akkori papírhiányra) selejtezésre ítélt papírra jegyezgettek fel sokszor igen fontos dolgokat. Így történt, hogy az említett 1928. július havi eredménykimutatást, amely afféle adószedési rész- jelentés volt, szintén használatba vették. A hátoldalán bőven volt üres hely, így a hadi- gondozottak 1946. évi segélyezésére fordított összegeket saját kezűleg készített rovátká- zással ezen számolták el. Ilyen módon elkerülte a becses dokumentum a selejtpapí- rok sorsát. Miket is lehet kiolvasni ebből a ma már történelmi dokumentumnak vehető kimutatásból? Az első tételt Inke és Inke- Antalfa községek összes adózójának addig befizetett adóját és a kivetést mutatta. Utána még vagy nyolc tétel van, majdnem mindegyik adója több, mint a községi adók együttesen. Gróf Bethlen Istváné a 2. tétel. 1927. hátralék 6746,05 Pengő (több évi adója!) 1928. előirányzat 827,49 Pengő összes hátralék 7573,54 Pengő (9 évi összadója!) Tehát hazánk »első embere" (legalábbis azok egyike, akik annak tartották magukat) »példás« adófizető volt. Egy- egy esztendei adója 900 pengő sem volt. Nagyon is figyelembe vették, hogy ő erdélyi menekült. Inkén ő bérlő volt. A latifundiumok gazdái meg szolidaritást mU|tattak, amikor magát sajnáltatva felkereste őket. A szinte csak szimbolikus bérleti díjért jól felszerelt pusztákat, gazdaságot kapott. De nem volt sokkal különb adófizető báró Inkey József sem. Ö a 6-os tétel a »külön kimutatás a nagy adózókról" című részben. Mi is van (volt) a számláján? _ 1927. évi hátralék 3 333,90 P 1928. évi előirányzat 10 735,26 P Ossz. előirányzat: 14 069,16 P 1928-ban fizetett 4 200,— P Tényl. hátralék * 7 135,85 P A helyi adóügyi előadó napi megjegyzése az én számomra: »Az utolsó két tétel azért nem egyezik az előirányzattal, mert a tárgyévi adó július végéig még csak időarányosan 7/12 részben esedékes." Báró Inkey azonban szokott a következő évre is hagyni fizetnivalót. S mi a helyzet a mai adózókkal? — kérdeztem László Árpád adóügyi csoportvezetőt. — Meg lehetünk elégedve. (Az utóbbi években nemcsak hátralékmentesen zártuk az éveket, hanem jelentősen megnövekedett azok száma is, akik előre fizetnek a jövő esztendőre. Az ilyen adózók aztán visszatérítést kapnak. Sokan élnek újabban ezzel a lehetőséggel. Érdekes — mondta az adóügyi szakember —, hogy éppen a nagybirtokok volt cselédei a legrendesebb adózók, így van például Inke-Darvas- puszta esetében is. Egykori gazdájuk herceg Hohenlohe Keresztély a »nagy adózók" listáján az első volt. A régi cselédek majdnem két évtizede a nyár közepére teljes évi adóikat rendezik. Pedig volt gazdájuk nem nagyon jeleskedett a pontos adófizetésben. A falukrónika íróinak érdemes tallózniuk a tanácsi papírok között. Egy ilyen véletlen lapozgatás adta kezünkbe a marcali 1919-es direktórium Inkén kivégzett mártírjainak dokumentumait is. Űjságh Tibor tanár Egy délelőtt a megye útjain FRISSEN, FAGYOTTAN ropogott a hó talpunk alatt. Az utak mindenütt megtisztítva, járhatóvá téve, a hó nem fenyegeti a közlekedést, visz- szaszorítva évezredes feladatához: a földeket vigyázza tavaszig. Az utak szélén azonban még mindig dolgoznak a hóeltaka- rítók: Zetorok győzködnek egy-egy hóekével; kettő húzza, a harmadik visszatartja, hogy az eke el ne csússzon a tisztításra szánt részről. Megrakott platójú teherkocsi — orrára szerelve a hóeke — szántja végig az útpadkát, s löki az árokba a fölösleges hótarajokat. Néhány helyre, ahol a korábbi évek tapasztalata szerint különösen veszélyes hóakadályok képződtek, most embereket csoportosított a KPM Somogy megyei Közúti Igazgatósága. Lapáttal és más szerszámokkal teszik rendbe az utakat, elhárítva minden kisebb akadályt a járművek előtt. Hátunk mögött az idei hómunkák sztárja, az új nyugatnémet hómaró haladt. Kettőt kapott ebből a típusból az igazgatóság, darabja 1,7 millió forintba került. Azon gondolkodom, vajon megéri-e ezt a hatalmas pénzt a gép? Kételyeim azonban csak addig tartottak, amíg a masina meg nem kezdte a munkát. Az út Február 99A% óvodások műsora következik66 szélén helyenként egy méternél is magasabb, összefüggő rétegek tornyosultak. Ezeknek üzent hadat a hómaró. 2500-as fordulatszámú forgódobja pillanatokon belül magába gyűrte a tornyos akadályt, hogy aztán magas sugárban a mezőség közepére szórja. A hósugár tetején repültek a keményre fagyott, jeges hórögök, alattuk pedig hallatlan finom pelyhecskékből kibom- ló hólepvező képződött. Bár előírásosan a gépet csak jó tíz méterről követtük, szemünk, szánk, orrunk mégis tele lett az apró, éles hókristályokkal. A gép eddig jelesre vizsgázott. Kétszáznegyvenöt centi széles forgódobja gyakorlatilag egy busznyomot vág a hóban. Felépítése hazánk hóvi- szonyaihc- tökéletesen megfelelő. S ami talán az egyik leghasznosabb: a gyár kétszázezer kilométeres garanciával szállította a hómarókat. AZ UTAKON még folyik a munka, valószínűleg egyfolytában addig, amíg a hó el nem olvad. Az idei tél nálunk még nem mutatta ki a méregfogát A leesett mennyiséggel hamar megbirkóztak az emberek és a gépek. így minden út járható. Egyelőre. Cs T. Féltéglával törte be ax üveget Mezőgazdasági könyvhónap Megyei előkészítő bizottság alakult tegnan a februári mezőgazdasági könyvhónap sikeres megrendezésére. Az ünnepi mezőgazdasági könyvhónap célja, hogy ébren tartsa és fokozza a mezőgazdasági szak- irodalom iránti érdeklődést és elősegítse a korszerű termelési módszerek elterjesztését. A mezőgazdasági könyvhónap országos megnyitója szomszéd megyénk székhelyén, Zalaegerszegen lesz. Az előkészítő bizottság javaslatot tett a mezőgazdasági könyvhónap Somogy megyei megnyitójának színhelyére és időpontjára. Ezután egyeztetik elképzeléseiket Kéthellyel, s a felkért előadóval, hogy február 8—12-e között megrendezhessék a megnyitót. Járásonként négy-öt előadást kívánnak szervezni, másutt a könyvtárakban ajánlójegyzékkel látják el az olvasókat. Mintegy kétszáz-kétszázötvenezer forint értékű új könyvet szereznek be a megyei szövetkezeti könyvesboltok erre az időre. Felkérik a termelőszövetkezeti KISZ-szervezeteket is, hogy támogatásukkal segítsék a mezőgazdasági könyvhónap akciójának sikerét. Februárban a megyében számos szakelőadó keresi föl a termelőszövetkezetek dolgozóit, hogy legújabb könyvükről, kutatásuk eredményeiről beszámoljanak, és az alkalmat kihasználva tanácsot adjanak a korszerűbb gazdálkodáshoz. Andor Éva, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, a Magyar Rádió »óvó nénije". Kedves hangját naponként hallhatják a rádióhallgatók és gyakran felcsendül az Operaház színpadán, illetve a hangversenytermekben. Magányosan... A nagypapa sokat mesélt az unokájának a szülőfalujáról, ahol gyermekkorát, inaséveit töltötte. Beszélt a megvénült negyvennyolcas honvédekről, akik közül ő is ismert néhányat, az egyik éppen a szomszédukban lakott. Az erdős, ligetes határról, ahova verebészni jártak, régi épületekről, községszerte ismert családokról, aztán a szüleiről, gyerekkori pajtásairól, sorozásáról, a fehérter- ror kegyetlenkedéséről, a börtönről és sok mindenről, ami a hetvenedik évét elhagyó öregembert egyre erősebb szálakkal kötötte, vonzotta szülőhelyéhez. Pedig fél évszázada is elmúlt, hogy végleg elköltözött a községből. Két-három évenként hazalátogat, fölkeresi a még élő rokonait, kisétál a temetőbe, de inkább járja az utcákat. Meg- megáll az új épületekkel tarkított utcákon, merengve tájékozódik, ''s ha egyedül van, nem kíséri valamelyik rokona, magának motyogva idézi föl gyermekkora házait, útmenti árkait, apró szatócsboltjait. És kitartóan fürkészi az embereket, hátha fölismeri valamelyikben hajdani barátja vonásait. Néha találkozik is egykori pajtásával, katonacimborájával. Egymásra csodálkoznak: — Emlékszel? — Aztán iskolás, kamaszkori csínyek, háborús élmények bukkannak elő, élesen, tisztán, csodálatosan pontos dátumokkal. — Ha nagyobb leszel, elviszlek haza — ígérgette évek óta az unokájának. Most, hogy a gyerek elmúlt tizenkét éves, nem várt tovább: bejelentette a családnak, hogy szombaton utaznak. Ketten a gyerekkel. A kisfiú boldog volt. Szerette a vonatot, és eddig a Dunántúlon csak a Balatonig jutott el. Izgatottan készülődött az útra. Ahogy közeledtek a községhez, nagyapa egyre élénkebben fürkészte a tájat. Magyarázta, merre járnak, elmesélte, hogyan utazott egyszer erre szekérrel, szökött katona- \ ként, és amikor a fehérek megállították őket, lőcsöt oldottak. Feltűntek az első házak, a kertekalji gyümölcsösök, fűzbokrok mögött. Már az utcák nevéről beszélt, hogyan csúfolták az ott lakókat, aztán egy gyerekkori szökését kezdte mesélni, de már nem maradt ideje befejezni. A vonat bekattogott a kis állomásra. Este érkeztek, a rokonok nem messze laktak, így az unoka nem sokat látott a községből. Másnap megreggeliztek és sétálni indultak. Ügy tervezték, hogy ebédig járják a községet, nagyapa is számba veszi a két éve, utolsó látogatása óta észlelhető változásokat, közben pedig megmutogatja unokájának szülőfaluját, gyermekkora, ifjúsága felejthetetlen színhelyét. A főtér felé tartottak. A nagyapa megállt az új, emeletes lakóház előtt, mutatná, mi volt a helyén a század elején, szőlő meg gyümölcsös, palánkkal elkerítve. Keze lassan emelkedett. De észrevette, hogy unokája nincs mellette. Nyugtalanul körülnézett. Megpillantotta. A másik sorról futott vissza, és izgatottan hadarta: — Nagyapa, légy szíves, adjál gyorsan három forintot, még be lehet menni a matinéra. Csuda klassz indiános filmet játszanak, és mindjárt kezdődik az előadás! A nagyapa motyogott valamit a községről, a filmről, hogy azt úgy is láthatsz otthon eleget, ezért kár volt kétszáz kilométert utazni, de a gyerek türelmetlenül topor- gott: — Jaj, siess már, azonnal kezdődik! Az öreg kéz lassan a zsebbe süllyedt, pénztárcát nyitott. Az unoka boldogan nyargalt át a túlsó sorra. Nagyapja még állt egy ideig, felidézte gyerekkora képét, látta a nyüzsgő piacot, az öreg kofákat, a csizmadiák, kötelesek, bábosok sátrait, és a lármás kavargásban gyermek-önmagát. Aztán magányosan indult tovább. Paál László Születésnap bilincsben „Menj át, fiam, Polányba" — Reggel lebukott Nehéz szóra bírni, de kikínlódj a a válaszokat. Kérdés nélkül semmit sem mond. Nem bizonygatja, hogy megbánta a történteket: »Most inkább az érdekel, mi lesz velem. A tárgyalásig még van időm gondolkodni.<* Pénzlopásért egyszer már elítélték. — Hogyan keres a család? — Az édesapám ezerhetet, az öcsém ezer körül, én ezer- négy-ezerötöt. Az édesanyám otthon dolgozik. — Ennyi pénzből meg a terményekből szépen megélhet egy család. — Nem is szenvedtem hiányt semmiből. — Hát akkor? — Ittam. Szombaton meg vasárnap mindig. Kocsis voltam a tsz-ben, kaptam tíz-húsz forintot a maszek fuvarokért, ezt a pénzt szoktam elverni. — Barátokkal? — Azokkal is. Mind isznak. Subicz Jánosra nem panaszkodott a somogygeszti tsz, a munkáját ellátta. Otthon gyakrabban meggyűlt vele a baj, a család szégyellte, hogy a fiú egyre többször kapatosán megy haza. Az év utolsó napján szólt az édesanyja: . »Menj át, fiam, Polányba, hozzál a kalácsba élesztőt." Subicz János elindult, Po- lány alig két kilométerre van Gesztitől. Megvette az élesztőt, nem visszaindult, hanem a kocsmába. Húsz forintja volt — elitta. Később kapott hitelbe is, ismerte a csapost. A fiatalember tíz óra körül azzal az elhatározással köszönt el, hogy nem kezdi üres zsebbel az évet. A vegyesbolt előtt megállt, fölvett egy féltéglát és bevágta az ajtó üvegébe. A résen baj nélkül bejutott, belemarkolt a kasszába, és elmenekült. Szentmiklósra gyalogolt, a kocsmában fizetett boldognak, boldogtalannak. Onnan a fel- sőmocsoládi állomásra, majd Kaposvárra utazott. A restiben valaki a vállára tette a kezét. Subicz János tudta, hogy vége a mulatozásnak. — Mennyi pénzt hozott el a polányi boltból? — Kétezer-háromszázat. — Csak ennyi volt a kasz- szában? — Volt ott több is. Csak féltem, hogy észrevesznek, nem volt idő mindet elpakolni. — Ennyire szereti az italt, hogy betörésre is rászánja magát érte? — Most már nem tenném meg. De akkor nem voltam egészen józan. — Mit mond a szüleinek? — Még azt sem tudom, tudják-e egyáltalán, hogy hol vagyok. Édesapám szigorú ember, neki nem lehet összevissza beszélni. Amit kapok, elviselem. Subicz János január elsején volt húszéves. Bilincsbe verve »ünnepelt." • • • A fiatalember bűnügyében a kaposvári városi—járási rendőrkapitányság folytatja a nyomazást. Pintér Dezső SOMOGYI NÉPLAP SmtcU, 1971. január 6. 5
