Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-30 / 25. szám

XXVII. évfolyam, 25. szám. Szombat, 1971. január 30. liét intézetet jelölhetnek meg a továbbtanulók Egyelőre nem okoz gondot a mezőgazdaságnak a hirtelen olvadás vizek »leszaladtak« a föleiéi A napokban jelent meg a Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása az iskoláztatás­sal és a pályaválasztással kap­csolatos tudnivalókról. Az idén az általános iskolát vég­zők a jelentkezési lapon két olyan tanintézetét jelölhetnek meg, ahol tovább szeretnének tanulni. A gimnáziumi szako­sított tantervű osztályokba je­lentkezőknek föl kell tüntet­niük azt is, hogy elutasító vá­lasz esetén akarnak-e általá­nos tantervű osztályban tanul­ni. Akik szakmai képzést nyújtó iskolákba leérik felvéte­lüket, azoknak a papíron a tanintézet címén kívül a vá­A lakosság részére kedve­zően változtatta meg a gépko­csi-vásárlással kapcsolatos pénzügyi tennivalók intézését az Országos Takarékpénztár. Jelenleg ugyanis az egyetlen kijelölt befizetőhelyen, az OTP VI. kerülti fiókjában, már mintegy 107 000 gépkocsi­előjegyzési számlát vezetnek. A Merkur naponta egyre több személygépkocsit ad ki, és ez többszörösére növeli a számla- vezető fiók munkáját, Dolgozói nem tudják a gépkocsi-hitelle­velekkel kapcsolatos nagy for­galmat megfelelően lebonyolí­tani, s a zsúfoltság, az ügyin­tézés elhúzódása gyakran okoz bosszúságot a várakozásra kényszerülő ügyfeleknek. Az Országos Takarékpénztár Megkezdődött a Los Ange- les-i esküdtbiróság előtt Char­les Mansonnak és társainak gyilkossági perében az utolsó, büntető jellegű szakasz. Ennek során eldöntik, hogy az ítélet halál vagy életfogytiglani fegyház legyen-e. A tárgyalást ezúttal is botrányos jelenetek tarkították. Manson megütötte az ügyvédjét, mert nem volt megelégedve tevékenységével. A bíró kivezettette az őrök markában is ordítozó vádlot­tat. lasztott szakmát, illetve sza­kot is meg kell jelölniük. A szakmunkásképző intézetekb: küldött jelentkezési lapon a szakmán kívül a tagozat is (hagyományos A, vagy emeli szintű B) feltüntetendő. Az általános iskolák igazga tói a jellemzéssel és javaslat­tal kiegészített lapokat az első helyen megjelölt iskoláknak küldik. Somogy megyében p vasipari szakmákra jelentkez' fiatalok Kaposváron az 503 sz. Ipari Szakmunkásképző In tézetbe; az építőipari, szolgál tató és faipari szakmákban pe­dig az 512-es sz. Ipari Szak munkásképző Intézetbe jelent ezért a VI. kerület, Népköztár­saság útja 23. szám alatti fiók­ján kívül február második fe­létől újabb három — az V., Deák Ferenc utca 7—9. szám, a VIII., József körút 53. és az V., Mar í tér 9. szám alatti — fió­kot is bekapcsol a gépkocsi­előjegyzési számlák vezetésé­be. A befizetések és a hitelle­velek kiadásának decentralizá­lása az ügyfelek érdekeit szol­gálja, csökkenti a várakozást. A gépkocsivásárlókat egyéb­ként a Merkur tájékoztatja ar­ról, hogy melyik OTP-fiókban vehetik át a hitellevelet. Az új kocsik vételárát a megrende­lők változatlanul a lakóhe­lyükhöz legközelebbi OTP- fióknál, takarékszövetkezetnél fizethetik be. Megjelent a bíróság előtt egy Bernard Crowe nevű né­ger dzsesszzenész is, akit Man­son egy anyagi vita hevében hasba lőtt, és aki csak nagy szerencsével gyógyult fel. Az esküdtszék ezúttal megint hal­lott Gray Hinman muzsikus meggyilkolásáról. Manson ál­lítólag két héttel az előtt öl­te meg Hinmant, hogy bandá­ját rászabadította Sharon Tate színésznőre és vendégeire. kezhetnek. A vidékiek a terü­letileg illetékes iskoláknak cí­mezhetik a lapokat, azok gon­doskodnak arról, hogy ha egy zakmában ott nincs képzés, a kérelem a megfelelő taninté­zethez eljusson. Nem kell té­kát (mint korábban sokan tét- lék) a vállalatokhoz menni és előjegyzésbe vétetni a gyere­keket. Ez megszűnt. Csak ak- I kor ajánlatos egy vállalathoz bekopogtatni, ha a fiatal ott ’.karja a gyakorlati foglalko­zásokat tölteni, és majd ott ■•zeretne dolgozni is. A felvételi kérelem fölött döntő középfokú intézet az ál­talános iskolát értesíti dönté­séről. Ha elutasítja a kérvényt, akkor azonnal megküldi a má­sodik helyen megjelölt taninté­zetnek. Az általános iskolák igazgatói zz eredményekről három na- zon belül tájékoztatják a szü- 'őket. A szülők nyolc napon kelül fellebbezhetnek. A fel­lebbezést a döntést hozó isko­lában kell benyújtani, de a tanintézet közvetlen felügyele­ti szervének címezve. A Magyar Vöröskereszt So­mogy megyei Szervezete 1970 végén meghirdette a Jó jog, jó egészség pályázatot az általá­nos iskolás tanulók részére. A napokban értékelték a beérke­zett pályamunkákat; többek között megállapították, hogv fokozódott az érdeklődés a gye­rekek körében a fogegészség iránt, összesen mintegy öt és fél ezer somogyi tanuló küld­te be pályamunkáját. A fogá­szati hónap alatt a Vöröske­reszt több filmet mutatott be Tegnap a kora reggeli órák­ban a Kaposvári Húskombinát portása vette észre, hogy a ha­talmas hűtőház szellőzőabla­kaiból sűrű füst gomolyog elő. Azonnal értesítette a tűzoltó­kat, s hamarosan megállapítot­ták a tűz fészkét is. A negyedik emeleten — eddig még isme­retlen ok miatt — izzani kez­dett a jó tíz centiméter vas­tagságú, körbe futó szigetelő A januári olvadás több hét itán ismét »lemeztelenítette« a szántóföldeket. Eltűnt az a vastag hótakaró, mely az őszi vetésű növényeknek védelmet biztosított az erős éjszakai fa­gyok idején. A mezőgazdászok szerint a rendkívüli időjárás egyelőre nem okoz különösebb gondot, hiszen a belvizek el­sősorban az értéktelenebb te- tületeken, réteken, ártereken, legelőkön keletkeztek. Szántó- terület csak elvétve került víz alá. Mivel a talaj felszíne nem volt túlságosan átfagyva, az olvadó hóié jórésze a talaj mélyére szivárgott. Azokon a helyeken azonban, ahol túlsá­gosan gyors volt az olvadás, a (Tudósítónktól.) Minden évben, a téli idő­szakban hasznos előadássoro­zatot rendeznek a tótújfalui Drávamenti Egyetértés Terme­lőszövetkezetben. A tovább­képző jellegű előadássorozaton részt vesznek a szövetkezet ve­zetői, a brigádvezetők, a gép­csoportvezetők, az építészek és az agronómusok. Minden hé­ten elhangzik egy-egy előadás, ás ezeket élénk vita követi. A múlt héten két előadásra is sor került Gergő Sándor, a Dél-somogyi Termelőszövetke­zetek Területi Szövetségének az általános iskolákban, ahol nőtt a fogorvosi rendelésen megjelent tanulók száma is no­vemberben, decemberben. A pályázók között száz da­rab egészségügyi fogápoló cso­magot sorsoltak ki, s négy fő­díjat adtak át. Kozmosz zseb­rádiót nyert Dobók Ibolya iha- rosberényi tanuló, karórát Sza­bó Sándor tabi, fényképezőgé- ->et Pintér Gyula balatonszaba- li, golyóstollkészletet Szegedi gyöngyi kaposvári tanuló. parafaréteg. Mivel az egész hűtőházat parafával szigetel­ték, gyorsan útját kellett áll­ni a tűz tovaterjedésének. A tűzoltók munkáját nehezítet­te, hogy a parafaréteget jól rögzített lemezek borították: ezeket előbb el kellett távolí­tani onnan. A munkások és a tűzoltók égj űtt, megfeszített erővel bontottam a burkoló le­mezeket, s körben lefeszítet­rol, és így a téli csapadéka csak kisebb része hasznosul' A hótakaró hiánya egyel nem veszélyezteti az őszi r vényeket. Nagyobb mértéké pusztulástól csak abban az esetben kell tartani, ha a hő­mérséklet hirtelen csökkenne mínusz 10 fok alá. A kisebb fa­gyok azonban általában ve­szélytelenek, főleg a télálló szovjet búzafajtákra. Az enyhe időjárást a szőlő- és gyümölcstermelő gazdasá­gok alaposan kihasználják. Mindenfelé metszik a gyü­mölcsfákat, és a szőlősökben is hozzáláttak ehhez a tava- szias munkához. munkatársa »A gépesítés szük­ségessége és fejlesztésének irá­nya a negyedik ötéves terv­ben« címmel, Pálffy Miklós, a Lábodi Állami Gazdaság üzemmérnöke pedig »Gépkar­bantartás, géptárolás és a kor­rózió elleni védekezés« címmel tartott előadást. Az előadások után sok kérdés hangzott el, s ez meg a kapott válaszok is azt bizonyítják, hogy sok hasznos, a szövetkezetben megvalósít­ható tanácsot kaptak az egye­sült tsz szakemberei. Kincset érő kakas Egy szebeni öregember ka­kast vett a piacon, ss alkalma­sabb hely híján háza pincéjé­be tette. A szorgalmas szár­nyas azonnal hozzálátott a ho­mok kapargálásához. Amikor gazdája eledelt vitt neki, egy pillanatig azt hitte, hogy a kiskakas gyémánt jélkrajcár- járól szóló mese elevenedett meg szemei előtt: a helyiség a különböző pénzdarabok tucat­jaitól csillogott. A szerencsés öreg nem kevesebb, mint 45 kilogrammnyi ezüstpénzt ásott ki pincéje mélyéről. Az 1765— 1846 között vert pénzérmék a helyi múzeum gyűjteményét gazdagítják. ték a hatalmas téglákhoz ha­sonló parafa táblákat. A kárt 120 ezer forintra be­csülik. Az is bizonyos, hogy a hűtőház folyamatban lévő kor­szerűsítését a tűz miatt nem tudják határidőre befejezni. Illetékes helyen közölték, hogy a megfeszített munkával dol­gozó tűzoltók 40 millió forin­tos értéket mentettek nieg. TARKA eoRoic Min derül a világ? Barátnők egymás között; — A vőlegényem teg­nap akkorát ásított, hogy kificamodott az állkapcsa. — Ne mondd, ugyan mit meséltél neki? » * • Müllemé asszony izga­tottan ront be a rendőr­őrsre: — Eltűnt a férjem. Megkeresnék, visszahoz­nák? A felügyelő, miután ala­posan szemügyre vette az asszonyságot: ‘— Megkeressük, meg is találjuk, de hogy vissza is hozzuk, azt nem garantál­hatjuk. • • * Arisztid gróf, újsággal a kezében elmélkedik: — Furcsa dolog, hogy az újságok mindig megírják, amikor egy híres ember meghal, de miért nem ír­ják meg azt is, amikor megszületik? Ez is« az is Van, aki már bevezette a négynapos munkahetet, bár egyelőre még öt napot használ fel hozzá. • • » Akinek serdülő fiai van­nak, nem hiszi el, hogy valaha is túltermelés lehet élelmiszerben. • • • Feleség: — Remélem, nemsokára viszed annyira a munkahelyeden, hogy ott lehetsz mogorva! • • • Igazgatói székben is ki­fényesedik a nadrág. * » • Egyesek végleges elha­tározása ritkán egyezik azzal, amit utána tesz­nek. Székel/ történetek Gyalog ballag az or­szágúton a székely atya­fi. Utoléri egy szekér. — Mondja már uram- bátyám, messze van még Csíkszereda? — Az bizony messze — mondja a szekér gazdája. — Nem vinne el? — Üljön föl! Egy órát szekereznek, mikor a szekérre kérez- kedö újra megszólal. — Még mindig messze van Csíkszereda? — Hát bizony, most már messzebb. * * * A felborult szénássze- kért körülállják a góbék. A szekér gazdája, egy fia­tal legényke hiába bajló­dik egyedül, nem sikerül talpraállítani a felbillent járművet. — Hát ez bizony földült — állapítja meg a tényt az egyik bámészkodó. — Hát ez bizony föl. — Aztán apád tudja-e? — Tudja bizony. — Akkor bizony jó len­ne. ha segítene. — Segítene ő, csak nem tud. — Hát aztán miért ne tudna? — Mert itt fekszik a szekér alatt. Somappi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőséé • Kaposvár* Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrziinfc meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft» Index: 25 067. d bomug^ megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemebeo. Kaposvár. L»atínca S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József Újabb gyilkosság Manson számláján? Veszélyes kanyarban Nehéz terepen folyik az idei, szám szerint 40. Monte Carlo Rally. Davis Stone és Öve Andersson Alpine-Renault kocsi­jukkal egy veszélyes kanyarban. (Telefotó: AP—MTI—KS) Négy OTP-fiókban lehet befizetni a gépkocsielőleget Jó fog, jó egészség — eredményhirdetés Izzott a parafaburkolat Tűz a húskombinátban „Házi“ szakember-továbbképzés Tótúj falun

Next

/
Thumbnails
Contents