Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-28 / 23. szám

Esték a „téli parkban

€€

Késő ősszel hírt adtunk arról, hogy a KISZ égisze alatt nyáron megnyílt ifjúsági park nem szűnik meg, hanem téli ifjúsági park néven beköltözik a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat épületének egyik termébe. A hét elején meglátogattuk összejövetelüket. A fiatalok körében népszerű Gemini együttes játszott, ekkor mutatkozott be önálló előadói estjével Kiss László is, a Villamossági Gyár Irodalmi színpadának vezetője.

Igazi öröm, hogy a fiatalok nak nem kellett szétszéledniük; a vendéglátó vállalat átadta nekik a helyiséget. De szórakozóhely-e ez a helyiség? Nem bírálatképpen, csak tényközlésért írom le: önkiszolgáló étterem, amelyet ők igyekeznek hetenként egyszer klubszerűvé tenni. Nyilván

nem érezhetik ott magukat olyan otthonosan (nem is becsülhetik úgy, mint sajátjukat), mintha ötleteikkel rendezgetnék és másfajta, nemcsak táncos összejöveteleknek is színhelye lehetne. (Néhány községünkben közvetlenebb légkörű pinceklubról tudunk.) Félreértés ne essen, nem a jelenlegi hely ellen vagyok, inkább a jobb lehetőségek, körülmények szükségességén töprengek.

A benyomások jók. Nyáron is az volt az örvendetes, hogy

a -csellengő- fiatalokat is meg tudta tartani a park. Olyanokat, akiket nemigen érdekeltek eddig a közösségi normákhoz igazított szórakozási formák. Jólesett találkozni a régi arcokkal. Az összetétel ma is: mérnök, marós, adminisztrátor, rakodómunkás, középiskolás, bolti eladó. Ez a viszonylag zártabb, fegyelmezettebb szabadidő-töltés sem riasztott el sokakat. Igaz, hat-nyolc fiatalt ki kellett zárni. Gond volt kezdetben az is, milye: italokat árusítsanak. A vendéglátóipar a sörhöz, az ifjúság vezetői az üdítő italokhoz ragaszkodtak. Most csak meghatározott mennyiségű sört adnak, jóval kevesebbet, mint például jaffát. Az a fejenként egy pohár sör pedig nem boríthatja föl a rendet. Különben is láttam, hogy az első hangosabb szónál az ifjúgá.-- disták milyen erélyesen ragadták vállon a fiúkat.

Kérdésem persze: vajon lehet-e egy zsúfolásig megtelt teremben ennyiféle fiatallal (néha ötszáznál is többen vannak) egy kis klubhoz hasonló mintaszerű fegyelmet tartani? A fiatalok létformája a mozgás, a »mocorgás«. Am ahol olyan áhítattal és fészkelődés nélkül hallgatják végig az irodalmi műsort, mint itt legutóbb, ott nincs baj. A jövőn azonban érdemes elgondolkodni a KISZ vezetőinek.

B. Zs.

A táncköEfészettől

a táncszatíráigr

Honnan való a saszla?

Az ügyész emberöléssel vádolja a mezőőrt

„Nehogy baj legyen a szőlőzésből!” — Senkit sem engedett az áldozathoz

Elnapolták a tárgyalást

MÉG SENKI SEM tudná megmondani, hogy a bíróság elfogadja-e a vádhatóság álláspontját, mely szerint 1970. szeptember 20-án Szöllőskisla- kon emberölés történt.

Egy ember meghalt. Életének utolsó percei vádolhatják, de védhetik is Varga Sándort. Milyen helyzetben használta a balatonboglári gazdaság mezőőre a gyilkos fegyvert? Milyen más lehetőségek között válogathatott volna? Régi haragosok voltak-e?

A Megyei Bíróság dr. Márton Géza tanácsa a napokban kezdett a bűnper tárgyalásához.

Először a vádlottat. Varga Sándort hallgatták ki.

— Szili Jánost és családját régóta ismertem, szomszédok voltunk a szöllőskislaki János- hegyen. Később Sziliék beköltöztek a faluba. Sem -haragban, sem barátságban nem voltunk. Szeptember 20-án délelőtt háromnegyed tizenkettő körül láttam, hogy Szili János kerékpáron egy kosarat és egy zsákot visz. Utána siettem: a fája alól szedte a diót. A biztonság kedvéért odaszóltam: Jánoskám, aztán nehogy baj legyen a szőlőzésből! Erre ő azt válaszolta, hogy a gazdaságét csak megkóstolta.

Varga a vallomása szerint negyed óráig még járta körzetét. aztán fölment egy dombtetőre. Észrevette, hogy valaki kifelé halad a gazdaság szőlőjéből. Mivel háromnégyszáz méterre volt tőle, elővette a távcsövét. Szili János alakja rajzolódott ki a lencsében.

— Amikorra leértem a dombról, Szili már a saját szőlőjében volt. Odaálltam eléje: Mutassa meg, mit hozott a zsákjában?! Szili elkapta a vállamon a puskát. Megrántott, úgy kérdezte, hogy mit keresek én az ő szőlőjében? Dulakodni kezdtünk, én nem tudtam megszabadulni tőle, mert markolta a puskámat. Sikerült ököllel az arcába vágni, majd a puskatussal a homlokába sújtani. Megtán- torodott, és azt mondta, meg- mutatia a zsákot. De nem ezt tette, hanem egy karót ragadott, azzal közelített felém. Ráfogtam a puskát és lőttem. A szivén érte a golyó.

Jáger József gépszerelő volt az első, aki a tragédia közelébe ért.

— Motorkerékpárral a nagyapámnak vittem ebédet. Varga kiáltozására lettem figyelmes. Nagyon ideges volt, azt hajtogatta, nem tehetett mást. Én orvosért és rendőrért siettem.

Takács Gyula, Szili János

veje:

— Az apósom délelőtt azt mondta, elmegy, hoz egy kis diót a búcsúra. Amikor kirohantunk a szőlőbe. Varga ránk fogta a fegyvert. Azt mondta, lő, ha az apósoriíhoz közelítünk. Én kétségbeesetten kiáltottam: Ember, észnél legyen, hátha lehet még segíteni rajta! Varga hajthatatlan maradt. Tehetetlenül néztük a vérző testet.

A bíróság kihallgatta Szili János feleségét is.

— Régóta haragos viszonyban éltünk. Varga ki nem állhatta a férjemet.

A balatonboglári rendőr az orvossal együtt ért a helyszínre :

— A vádlott még mindig

fegyverrel a kezében állt. Szili Jánosné a szőlőben zokogott és ezt kiabálta: gyilkos! Vargához mentem, elvettem a fegyverét. Megnéztem, lőpor feketedett az egyik csövön.

Az igazságügyi orvosszakértő szerint a negyvenegy éves Szili Jánost azonnal megölte a golyó.

Dr. Márton Géza tanácsa február 25-re tűzte ki a következő tárgyalást. A védelem bejelentette, bizonyítani kívánja, hogy Vargáék és Sziliék között korábban nem volt nézeteltérés.

A BÍRÓSÁG kihallgatja a helyszínelő rendőrtisztet és a szőlészeti szakértőt is. A szakértő szerint az a saszla szőlő, melyet Szili Jánosnál találtak, a gazdaság táblájáról való. Sziliné viszont azt állítja, hogy nekik is van egy sor saszlájuk. El kell dönteni: honnan szedte Szili János a szőlőt?

Pintér Dezső

A Nyári este egyik részlete.

Ismét sikert aratott, mert lelkesen bizonyított és nagy tánctudásáról tett tanúságot a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház művészegyüttese.

Műsoruk a ‘ repertoár nagy gazdagságáról tanúskodik, bár korántsem valamiféle összegezés szándékával született ösz- szeállítás volt. Inkább amolyan ötletszerű válogatás, azzal az igénnyel, hogy bemutassa, milyen úton halad az együttes.

Másodszor láthatta a kaposvári közönség Couperin etűdjeit Eck Imre sajátosan didaktikus koreográfiájával, mely — tegyük hozzá — méltó párhuzama az etűdök mesteri »tanító muzsikájának«.

Kodály Nyári estéje a fiatal zeneköltő vonzódása, ifjúkori hittétele a népzene mellett. A tánc érinti csupán a folklór világát, ez esetben korántsem ez ihlette koreográfiáját. Az esti zsánerkép (egyébként lírai színpadkép) a népi realizmusban gyökerezik. Megőrzött valamit a balladákból, formavilágában felrémlik a néptánc, de keretként. Vaskos népélet, sorsábrázolás a tartalom. Okvetlenül szólni kell ezúttal is Eck intellektuális mozgásabsztrakcióiról. Bretus Mária a már sokszor dicsért magas tánctechnika birtokában tudatos azonosulással táncolta el az asszonysorsot, lánysorsot, beletörődést, vágyakozást, magányt. Mintha az etűdök didaktikus szándékát idézte volna a rendkívül könnyed, üdítően kedves Francia szvit.

Rácz Aladár Bach átiratát keltették táncra. A koreográfus (szintén Eck Imre) két fiatal találkozását vagy inkább megtalálását mesélteti — táncoltatja — el. Érzéseket, évö- déseket, bakfis bohóságot. A balett finom mozdulatait szinte karikatúraszerű torzóba fagyasztja egy kamaszos vállrándítással, szemtelen szökelléssel. (Horváth Krisztina és Molnár Mihály kettőse nagy sikert aratott.)

Mit takar a kalapod? — kérdezi Tóth Sándor koreográfus, és az együttes markáns táncszatírájával válaszol rá. Balett, modern tánc, pantomim mértéktartóan könnyed ötvözetében ábrázolja, milyen annak a sorsa, akinek nem jut piros kalap. Mert a

kalap privilégium, akinek van, égnek emelt orral mászkálhat a nagyvilágban, körül- rajonják a nők, akinek nincs, támaszkodhat a lámpavasnak, savanyú képpel. Különösen Csifó Ferenc és Hetényi János jól sikerült arc- és táncgrimaszai teremtették a kitűnő szatírát.

Állandóan hallunk a pécsi balett növekvő jó híréről, a meghívásokról és turnékról, kiváló szólistáiról, az együttes sikereiről, melynek összefor- rottsága a legfőbb záloga. Táncosai nemcsak önmagukról rajzoltak hű portrét, hanem Eck Imre koreográfusról is, akit mint a darabok ötletes, korszerű díszleteinek tervezőjét is dicsérhetünk.

Tröszt Tibor

Vezető beosztású népművelők továbbképzési konferenciája

A lakosság mai műveltségi színvonala, a jelenlegi társadalmi viszonyok és a szocialista építés előttünk álló feladatai alapján kell meghatározni a közművelődés további feladatait hangoztatta Gosztonyi János művelődésügyi minisz terhelyettes tegnap a vezető beosztású népművelők továbbképzési konferenciáját megnyitó előadásában. A Magyar Néphadsereg Központi Klubjában rendezett háromnapos országos értekezleten a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek, a néphadsereg vezető kulturális munkatársai, az

országos és megyei könyvtárak, múzeumok, művelődési központok igazgatói tájékozódnak azokról a feladatokról, amelyek a X. kongresszus határozatainak végrehajtásából a közművelődés munkásaira hárulnak.

A miniszterhelyettes a X. kongresszus határozatai alaptan ismertette az állami élet és a szocialista demokrácia fejlesztésében, a gazdasági építő- munkában soron következő tennivalókat, majd az ideológiai és művelődés-politikai feladatokról beszélt.

OFÉLIA

A4

afla kamasz volt, amikor a kapitány először csapta a fejére a hajóssapkát. Vihogva visszalökte a tarkójára. Mozdulata suta, de erőteljes volt, így a sapka leesett, és félkaréjban körbejárta a bámészkodó hajósokat. Kitört a nevetés.

Öfélia — észrevétlen ragadt rá a név — továbbra is a társaság központja maradt. Megkedvelték'. Nevettek ma- lacságain, órákig elücsörögtek mellette, amikor »házasságii« történetét mesélte.

Minden lány tetszett neki, és ezt igyekezett is tudomásukra hozni. A jó mellűeknek intelligensen szövegelt. Később rájött, hogy éppen őket kapja meg fáradság nélkül.

Tavaly történt. A Tünde az évad utolsó járata volt Fonyód és Badacsony között. A kikötőben vesztegeltek. Megmondta az öregnek, hogy nem mégy ki.

— Ma nincs kedvem meg kondim hozzá. Majd felhozzák a srácok a fejadagomat.

— Fejre ejtett fickó vagy te! — Megfordult, előránci- gált a zsebéből egy gyűrött Kossuthot, aztán folytatta.

— Ügy nézz rám, te kó- tyomfitty, hogy én még életemben nem hagytam ki semmit. Menetrend szerint jártam egyik lánytól a másikig, mint a hajójáratok. Mindenhova odaértem. Vedd tudomásul: amit megehetsz, edd m eg .. .

— Tökéletesen egyetértünk. Tízezerszer elmond mindent. Fölösleges duma az egész — morogta és feltápászko- dott.

Az öreg nevetve az orrára pöccintette a sapkát, mint egy évvel azelőtt, amikor először találkoztak. Hülye szokása volt.

— Amit megehetsz, edd

meg

__— ismételte a mond

ókát. — Igaza van. Ma felcsípek egy új csirkét, addig viszont se lássanak.

Lecsapta a könyvet a p riccsre, zakót vett, mert kint már november volt, és fütyörészve elhagyta a kikötőt.

Belepett a Sirályba. Holt szezon. Két lány vihogva fészkelődön a szemközti asztalnál. Nem érdekesek.

— A szokásost, Marci báintett hátra a pincércsi! nek.

Ofélia tovább bámulta a lányokat. Az egyik vagy nyolcvan kilós. Lehet úgy 175 magas. Elég kemény húsú. Kisportolt nőnek látszik. Talán kézilabdás.

ó a bátrabb.

— Van tüzed? — lódul eléje.

Nem válaszol. Végifürkészi a lányt. Lepöcköli cigarettájáról a hamut.

— Van tüzem. Jut belőle. — Lábával kilöki a mellette lévő széket.

— Csüccs!

A lány lehuppant és bizalomkeltőn, hátravetett fejjel kuncogott.

Aztán semmi különös sem történt... csak felmentek a hajóra . .. semmi különös. Minden a megszokott módon, ahogy lenni szokott. A lány otthonosan érezte magát. Ügy nézett szét, ahogy reggel elhagyott szobáját veszi birtokba a hazatérő.

Alig beszéltek. Ittak. Azt mondta a lány:

—Tudod, hogy gólyos az öregem?

Túl voltak az ötödik konyakon.

—.. .ha még ki nem sétált belőle ... a vállába kapta ... valamikor a ...

Ofélia emlékezett, hogy a kapitánytól hallott ilyen sztorit, mintha vele történt volna. De most nem érdekelte. Dobta a témát. Bekapcsolta a magnót.

Még vagy kétszer feljött hozzá a lány. Először hányni kezdett, ahogy döcölte magát alattuk a hajó. Szerette volna kilökni.

Utoljára a hajó leszerelése előtt rontott fel hozzá. Egyedül volt éjszakai szolgálatban. Olvasott.

— Beszélnem kell veled, Ofélia — állt elé gyulladtra bőgött szemmel.

— Nincs baj semmi! Megbocsátottam kislány. De mérsékeld a piálást! — magához húzta és sokáig csókolóztak.

— Isteni alakod van, tudod?

— Nagy hülye vagyok, de szeretlek — fújtatta fülébe a lány. Aztán bőgni kezdett.

Nem akart elmenni.

Hónapokig nem látta. Elfe lejtette. Volt néhány klassz nője. Csak a hajón lett rohadt a helyzet. Az öreg folyton morgott. Mindenért. Valami emésztette. Szidta őket,

ha késtek vagy elaludtak, ha koszos volt a fedélzet. Fukarul harapdálta ketté a szavakat, amikor hozzájuk beszélt. Egyik este találkozott vele. Szabadnapos volt. Biztosan egész nap ivott. Meg- csukló térdekkel közeledett felé, belékapaszkodott, és kusza összevisszaságban beszéli hozzá.

— A lányom ... megölöm, kitagadom ... a szajha . . . Tudod, hogy szeretem. Hogy meghalt az anyja, én neveltem ... én egyedül... — sírni kezdett, és részeg öntudattal folytatta. — Jó apja voltam ... tisztességre neveltem, mégis szajha lett.

* * *

R

eggel tökrészegen jött szolgálatba. Hátbacsap- kodta a fiúkat, mint régen és jóízűen, teli szájjal nevetett.

— Unokám van!... unokám, értitek! "

— Aztán tudod-e, kölyök — botlott körbe részeg tekintete —, Oféliának hívják! Ofélia elrohant.

A lány még aludt. A nővér rámosolygott az ágynál ácsorgó Oféliára.

— Derék kismama volt. Az utolsó fájdalommal kimondta a gyerek nevét.

Bárdost Teréz

SOMOGYI NÉPE. A P

Csütörtök, 1971. jsanár 28.