Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-20 / 16. szám
A cigányokkal, vagy nélkülük ? „Te!“ és mégis „ti“ a cigányok többsége életének megszokott kerekeként tapasztalja környezete bizalmatlanságát, s ez gyakran megkövült és gyűlölködő előítéletekben jut kifejezésre. Megszokta, hogy tegezzék, hivatalban, hatóságok előtt ráripakodjanak, hogy akkor is igazoltassák, ha erre semmi okot nem adott, hogy indokolatlanul meggyanúsítsák, hogy még a jóindulat is leereszkedő hangot üssön meg vele szemben, hogy naponta figyelmeztessék, bár a törvény, az alkotmány szerint egyenlő minden más magyar állampolgárral, mégsem egészen olyan, mint a többi, s az elduguló zenészpályán kívül cigányvolta minden helyzetében csak terhet, szégyent és hátrányt jelent. -Nem ember, csak cigány«, -Titeket kellett volna elvinni Auschwitzba!” — hallhatja időnként, s e megjegyzések épp elég gyanakvóvá teszik, hogy a köznapi élet minden barátságtalan gesztusa mögött faji megkülönböztetést sejtsen. Ha művezetője rákiabál — s a művezetők gyakran kiabálnak —, gyanítja, hogy a hangszín bőrszínének is szól, s már kéri a munkakönyvét, sértődékenyen kóborol a munkahelyek közt. A cigány sosem csak magáért felel, a neve nem te, hanem ti, képviselnie kell fajtáját, ha akarja, ha nem, össze van kötve velük. Személyes vétségeit általánosítják, s a többiekét is rá vonatkoztatják, a cigány a nem cigány lakosság körében kétes általánosság, amelyről sokan eleve föltételeznek bizonyos kedvezőtlen tulajdonságokat. A cigányság arányszóma a magyar lakosságban az évezred végére alighanem megkétszereződik. Fokozatos, majd egyre gyorsuló beköltözésüket a városokba aligha lehet megakadályozni, a falusi cigányságnak még igen számottevő bevándorló tartalékai vannak. Ha nem alakítunk ki megbízható társadalomtudományi kutatásokon alapuló, a lehetséges cselekvési irányokat mérlegelő, a korszerű szocialista társada- lompoltikába illeszkedő ci- gányolitikai irányelveket, amelyek megfelelő állami és tár- sadami intézményekben öltenek testet, nem csupán tartósítunk, hanem súlyosbodni is engedünk egy növekvő társadalmi poblémát, amely előbb-' utóbb a cigánykérdés kétoldalú érzelmi kiéleződéséhez vezethet. A nnak érdekében, hogy a cigányok társadalmunk haladó változásaiba bekapcsolódjanak, velük az általánosan szükséges szociálpolitikán belül mint cigányokkal kell foglalkozni, nem érve be egyenlő jogaik szólamszerü hangoztatásával, s túítéve magunkat az olyan megszégyenítő stiláris finomkodáson, amely a cigánytelepeket »szociális szempontból meg nem felelő lakótelepekként« írja körül. A cigányok szegények, de nem egészen olyanok, mint a többi szegények, tehát a követendő módszereknek is sajátosaknak és hozzájuk alkalmazottaknak kell lenniük. Somogyi Tóth Sándor szerzői estjén Évődő jókedvvel A kaposvári születésű író hétfőit este tartotta szerzői estjét a megyei könyvtárban szép számú, jórészt fiatal közönség előtt. Jelenleg a Kortárs című irodalmi folyóirat rovatvezetője. Első regenye, a Gerinctörés 1959- ben jelent meg. Azóta három szépirodalmi művével ismerkedhettek meg az olvasók, 1963-ban jelent meg a Gyerektükör, 1967-ben a nagy sikerű Próféta voltál, szívem, és 1969-ben a Gabi. Jókedvű, évődő ember Somogyi Tóth Sándor, és bár joggal tiltakozik az azonosítás ellen, még egyértelműbb előttünk, honnan Szabados Gábor (a Próféta főhőse) sajátos humora. Tegyük hozzá azt is, joggal fájlalta, hory ez hiányzott az egyébként sikerült filmfeldolgozásból... Sajnos, kevés ideig hallgathattuk őt, szemlélője volt inkább szerzői estjének, de néhány perces bemutatkozása során is betekinthettünk abba az »ördögi körbe«, melynek középpontja az író és vonala a mű. De sugarát, a kettő összekapcsolásaképpen a kritika igyekszik meghúzni, nem egy író bánatára, és gyakran az olvasókéra is. Néha elsikeredik, és hogy a hasonlatnál maradjunk, sokan érintőt rajzolnak csupán, de sugárnak vélik. Mert a kérdések Irodalmi körmön fon tsággal vág; hétköznapi egyszerűséggé’ krit'kák vagy beszélgetése! által, úgy érkeztek el Somo gyi Tóth Sándorhoz, hogv m: is tart ő a Prófétáról? ledig ez amolyan kérdésben a fele let, mert amit róla tart, az már megírta benne, és vall juk meg, a többi kérdésben inkább éhes kíváncsiskodót ágaskodik, semmint józan, értő olvasói érdeklődés, öt idé zem — így látta a valóságot ilyennek látta Szabados Gá bort, a szabadosgáborokat. És a kisregény kínálta maga! Nos korántsem évődése ePa nére, vagy ellenérzései eile nére írom, azért ez a kisre gén.v mégsem egyedülálló é megi. '<’líthetetlan. Sőt érdé mére immár egyetemi tan anyag is. Része a kisregény i a hatvanas években kezdődött virágzásának. Korkép és kórkép. De méltatlan lenne csupán erről beszélni. Hiszen a Gyerektükör is sok meglepetést hoz az olvasónak. Nem ürügy a szerző számára a gye- raklélek, hanem valóban tükör. Amelyben a kor jól körvonalazott sajátosságait látjuk viszont. Tisztasága és ítéletei Déry Tibor hasonlóan lag/szerű Niki című kisregényét idézi számomra. Hogy r hétfő este kedves és sikerül’ jepillantást hozott, azt Szabi Ottó színművész ihletett és di- lamikus felolvasásának meg 3enkő Péter színművész gyermeki naplórészletek könnyedségében feloldódó játékos interpretálásának köszönhetjük Pataki László a TIT munka ársaként kísérte el somogv ltjára a szerzőt. A sokat idé ■tt barátságon kívül szeren sőre hozott magával egy-ké‘ ritlkarészletet is, legalábt bből érthettük, hogy var •niért évődnie Somogyi Tóti Nándornak. Tröszt Tibor Alapelvünk legyen, hogy a cigányokkal szemben sem a hatósági kényszer, sem az érzelmes ajándékozás nem vezet tartós eredményhez, őket magukat kell rávennünk arra, hogy igyekezzenek följebb emelkedni a társadalomban, és bármiféle társadalmi juttatás csak akkor igazolható, ha ezt a belső erőfeszítést szilárdítja meg. Országosan kezdeményezett, rendeleiekkel szabályozott ciginypolitika kialakítására a közeljövőben aligha számíthatunk, egyebek között azért sem, mert ezt alapos előkutatásoknak és helyi kísérletek sorozatának kell megelőznie. így különös felelősség hárul a helyi szervekre, kivált a tanácsokra, hogy az illetőségük alatt élő cigányok és magyarok érdekeit szolgálva igyekezzenek kikísérletezni — a helyi autonómia lehetőségeit kihasználva — a cigányság gazdasági-kulturális elmaradottságának gyors ütemű csökkentését. A faluszéli cigánytelepek keresőképes lakói előtt jelenleg csupán egy út áll a rendszeres munka és az állandó kereset felé: heti ingázás a városokba, s ott valamilyen ipari üzemben segédmunkás állás. Szóltunk már e beilleszkedési [orma hátrányairól. Ez a megoldás a nem cigány lakosság körében is ideiglenesnek tekinthető, de ha a feleség termelőszövetkezeti tag, és a háztáji gazdaságot is ellátja, ha a falusi ház megfelelő otthont nyújt, a lakó- és munkahely elkülönülése ésszerűbbnek látszik, s emelheti a család életszínvonalát. A cigányfeleségek azonban nem termelőszövetkezeti tagok, háztáji gazdaságuk sincs, viskójuk lakásnak r.em nevezhető, joggal vetődik föl tehát a kérdés, miért maradjanak a cigánycsaládok falun, indokolt-e esetükben a kétlakiság fenntartása, ha puszta kényszerűség csupán és semmiféle előnyük (előnyünk) nem származik belőle? H a ipari városainkban nem küszködnénk eny- nyire súlyos lakásszűkével. célirányosabb lenne előmozdítani a cigánycsaládok betelepülését azokba a városokba. ahol az ipar részükre állandó keresetet, társadalmi beilleszkedést biztosíthat. Arról az illúzióról, hogy a falusi cigányság a mezőgazdaságban találjon munkát magának — a várható munkaerőszükségletet figyelembe véve — csekély az eshetőség. A városszéli putritelepeknek viszont sem az oda beköltöző cigánycsaládok, sem a befogadó városok nem látják sok előnyét. Konrád — Pünkösti (Folytatjuk.) 4 2 értekezleten az első sorban ültem. Mostanában ugyanis nagyon rosszul fekszem a főnökségnél, az igazgatóm állítólag azt mondta rólam, hogy egy rákfene vagyok, aki a közönyömmel és érdektelenségemmel megfertőzöm a környezetemet is. Bizonyítanom kell tehát, hogy engem érdekelnek a vállalat termelési prroblémái. — Nem ígérem, hogy rövid leszek — kezdte az igazgató, és én egyetértőén bólintottam. Szememből azt olvashatta ki, hogy úgy csüngök az ajkán, mint madár a fán. Amikor eredményekről beszélt, helyeslőén, amikor hibákról, elítélően ingattam a fejem. Kétszer rám is nézett, és úgy láttam, tetszett neki az aktivitásom. És akkor.., Valami mászni kezdett a hátam közepén. Először csak mászott. Akkor még reméltem, hogy egy ártatlan növényevő állat. De hamarosan csalódnom kellett. Bolha volt. Először próbafúrásokat végzett a hátam közevén. Megpróbáltam jó erősen hátradőlni, de az átkozott szék recsegni kezdett, és az igazgató tnegrovóan nézett rám. ! KISZ—KOMSZOMOL TAL4LK0ZÖ Játék és barátság Az est »tetőpontja« a fakanalas játék volt. A fehér mas- nis fakanál pártól párig vándorolt, s akinél a zene elhalkulásakor maradt, az kiesett a közös táncból. A komszomo- 1 isták ekkor már otthonosan érezték magukat, kezdeményező játékpartnerekké váltak. Elnéztem például egyik idősebb vezetőjüket. Kipirult arccal Tom Jones és Kovács Kati dalaira szökellte körbe egy bogiári kislánnyal a termet, nehogy nála ragadjon a »bűnös« fakanál. Látszott, hogy máskor is szót érthet a fiatalokkal. (Csak később tudtam meg, hogy a neve: Ny. Uvaron. S nemcsak táncos vendégként ismeri hazánkat. Nehezebb percek is meghúzódnak amiékei között; 1945-ben mint a szovjet hadsereg katonája, éppen a Balaton-parton harcolt.) Egyszóval a játék meghívta a jókedvet: teljesen feloldószervezője volt az összejövetelnek is. öt előtt néhánj perccel az ajtóban elhangzott az első »dobrij vecser«. A komszomolisták sem késtek. Huszonketten jöttek. Egy fiú egy lány — így helyezkedtek el az asztaloknál, amikor Horváth László KISZ- titkár köszöntötte szovjet látó-, gatóikat. Elmondta, hogy a gazdaság fiataljai örömmel kezdeményezték ezt a találkozót, s azon munkálkodnak, hogy szoros baráti kapcsolat alakuljon ki a szovjet és a magyar fiatalok között. Elképzelésüket a gazdaság vezetői mindenben támogatják. A kedves üdvözlést I. Bobrov Komszomol-titkár viszonozta. Számukra is nagyon szimpatikusak az ilyen összer jövetelek — hangoztatta. Ígéretet tett, hogy igyekeznek ápolni ezt a jó elgondolást, hogy hagyománnyá nemesedjék. S hogy erre minden lehetőség megvan, arról Széli igazgató győzött meg. Mint megtudtuk, éves terv készült, amelyben 1971 KISZ—Kom- szomol találkozóiról olvashatunk. Nemsokára közös kulturális műsorral mutatkoznak be a körzeti művelődési házban. Az első est sikeres volt. Nagy részt vállalt ebből persze a kedves tolmácsnő, aki mint »háziasszony« is tevékenykedett. El kell azonban mondani, többen alig akadtak, akik orosz nyelven vállalkoztak volna társalgásra. Pedig a jó hangulat sokszorosára emelkedhetett volna, ha néhány közvetlen mondat erejéig a fiatalok is tudnának egymás nyelvén. A gyakoribb összejövetelek bizonyára ehhez is meghozzák majd a vállalkozó kedvet. B. Zs. Kél ezerhat száz fiatalt várnak a pedagógusképző intézmények dott a légkör. Mert mitagadás, a nyelvi nehézségek eléggé fe- szélyezetté tették a hangulatot. Az újszerű esemény is izgalmat jelentett: a Balatonboglá- ri Állami Gazdaság központi KISZ-szervezete először rendezett baráti találkozót kom- szomolistákkal. Bár a vendég- fogadást csak ötre tervezték, a KISZ aktívabb tagjai már négykor ott sürögtek a gazdaság éttermében. A fehér asztalokra előbb a süteményes tányérkák, majd a párolgó tea és a messzi földön is híres bogiári borok kerültek. A fiúk többször is kikémleltek az útra: sűrűn hullott az ónos eső, Ilyenkor nehezebben érnek célhoz a járművek, öt előtt sorra érkeztek a meghívottak és a gazdaság vezetői: Weisz Zoltán, a megyei KISZ-bizottság titkára, Széli András, a'gazdaság igazgatója, Gombor István párttitkár, Kollár József szakszervezeti titkár, Bubelényi Zoltán főkönyvelő, aki az egyik tolmács szerepét is vállalta, és Az idén a tanárképző főiskolák, a tanító- és az óvónőképző intézetek nappali tagozatán összesen 2610-en kezdhetik meg tanulmányaikat. A tanárképzők első évfolyamai 1282, a tanítóképzők 872, az óvónőképzők 456 fiatalt fogadnak. Az említett intézménytípusokba — a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — továbbra is területi elv alapján veszik fel a jelentkezőket, azaz a főiskolákra, illetve a képzőkbe csak az intézmény felvételi körzetében lakó pályázók vehetők fel. Néhány megye felvételi keretszáma megoszlik két-két pedagógus- képző intézmény között. A gyógypedagógiai tanárképző főiskolára vagy a tanítóképző Intézetek tanítói szakára, illetőleg az óvónőképző intézetekbe pályázók jelentkezési iratait március 25-ig, a tanárképző főiskolákra, valamint a tanítóképző intézetek népművelő-könyvtáros szakára jelentkezőkét május 2-ig kell a középiskolákból megküldeni a területileg illetékes pedagógusképző intézménynek. A pedagógusképzőkben a felvételi vizsgákat június 25-e és július 10-e között tartják. A gyógypedagógia tanárképző főiskolára, a tanítóképző intézetek tanító szakára, valamint az óvónőképzőkbe pályázóknak a felvételit megelőzően alkalmassági vizsgát kell tenniük április 5—13-a között. Hatalmas dög Moccanni sem mertem. Közben a bolha egyre lejjebb haladt. Pokoli kínokat éltem át. Szemem könnybe lábadt, az igazgató arca elhomályosodott, s úgy éreztem, hogy a hátamat . vitriollal locsol- gatják. — Persze, vannak egyesek, akiknek az elmondottak nem tetszenek, és ezt fintorgás- sál juttatják kifejezésre — mondta az igazgató, és feltűnően rám nézett. Felálltam. Főként azért, hogy a súrlódó ruhák valamit enyhítsenek a kínjaimon. — Igen, magáról beszélek — mennydörgőit. — De azért nem kell felállnia — tette hozzá megvetően. Irtózatos erővel dobtam le magam a székre. Hátha sikerül ezt a dögöt összelapítani. Nem sikerült. Csak a szék törött össze. A teremben hullámzott a nevetés. Feltá- pászkodtam, és hátra akartam menni, hogy kivaka- ródzhassam magam, de egy piszok alak oda tett egy másik széket. Ültem. Lelki szemeim előtt megjelent egy csodatévő dzsin, és felajánlotta, hogy három kívánságom teljesíti. Azt kértem, hogy háromszor vakarja meg a hátam közepét. De a dzsin csak álom volt, a bolha viszont valóság. Különböző helyekről csipegetett, kóstolgatott, ízlelgetett. Ez nem is lehet bolha. Ez egy kiéhezett farkas vagy bolhának álcázott elefánt. — Most pedig tartsunk tíz perc szünetet — mondta az igazgató. Mint egy őrült, úgy téptem le magamról a ruhákat egy félreeső helyiségben. Tíz körömmel vakaróztam, és ehhez fogható kéjes érzésben régen nem volt részem. Aztán hajtóvadászatot rendeztem. És fáradozásom nem is maradt eredménytelen. A bolha éppen ebéd utáni szen- dergésbe kezdett zoknim hűvösében. — Megvagy, vadállat! Most száz halállal halsz' — kiáltottam. A bolha menekülni próbált, de has~*alan. Hatalmas dög volt, alig mertem tegezni. Szorító ujjaim közül Könyörögve nezeu ram. meleg oarna szemeioől kétségbeesés sugárzott felém. Mintua azt monata volna: — Miért akarsz engem megölni, hiszen csak azt tettem, amit te is megcselekednél a helyemben. Ettem, meri éhes voltam. Gondolj arra, hogy hatezer árvát hagyok magam után, akik az éjszakai portás kutyájában várják, hogy hazatérjek. Megsajnáltam. Ujjaim közé szorítva bevittem az értekezletre. Amikor az elnöki asztal mellett elhaladtam, szétnyiioltam az ujjaimat. A hála meleg tüze gyűlt ki a bolha szemeiben, aztán hatalmas lendülettel elrugaszkodott. — Folytassuk! — kezdte az igazgató. — Most sem leszek rövid... Egy idő után rángani kezdett az arca, vállát idegesen húzogatta, majd egy szónoki fordulattal a következőket mondta: — De nem beszélni kell, elvtársak, hanem cselekedni! Ezért be is fejezem. Munkára barátaim! — és kirohant a lelkes tapsot meg sem várva. Ősz Ferenc SOMOGYINGPLAF Szcrd». 19T1. Január 20.
