Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 14. szám

TÉLI PIHENŐ Hányán jutnak ke az agyaién kapuján? Mindenhol támogassák a fizikai dolgozók gyermekeit Legyen hatékonyabb a segítség Párizsi utazás A Diadalív árnyékában A Szakszervezetek Országos Tanácsa az 1970/71-es tanév­ben a Somogy megyei közép- iskolások egytemi előkészíté­sére száztízezer forintot adott. A megyében az előkészítő szakköröket a múlt tanévben hívták életre — Jóval keve­sebb támogatással — s a célja abba a programba Illik bele amelyet úgy nevezünk, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek megsegítése. A tanév fele után arról sze­reztünk tapasztalatokat, meg­felelően kihasználják-e a so­mogyi középiskolákban a támo­gatást, hogyan felelnek meg az elvárásoknak az októberben beindított szakkörök, amelyek az egyetemi felvételire készí­tenek fel. A SZOT által támogatott és a Latinca Sándor Megyei Mű­velődési Központ szervezi'- előkészítő szakkörökön olyar tantárgyakat tanítanak, ame­lyek érdeklődést keltettek p "égzős tanulókban. A megyé­ben huszonhat előkészítő szak­körben folyik rendszeres mun­ka, matematikából, fizikából magvakból, történelemből. bio­lógiából, politikai gazdaság­tanból. oroszból korrepetáljá1 a tanulókat. Szembetűnő, hogy a huszon­hat szakkörből tizennégy — több mint a fele — Kapos­váron működik: Marcaliba" Nagvntádon hó rom-három né’ van tudomásunk, Csurgón né­gyet sznrvoztek, B”'rson. Ta­bon pfvot-pavet Nn*p ilver arán-.”'’ vipront a vidéki f? »1 - kát doi-m-’ék gyermeke a ta- nn’ék között. A mm’senffősünk több mód. fa is Inbnf. nem fölféfM/ymfik hocv KnnvéiSon és Piá’nVfir nem törődnek a fi-’*’mi dolgo­ZÓk g”ermnkeiyel, d" ebbep a két iaknlábnp ig ki kaiké volna b-.a-’néi’M a SZOT kínéba lehetőséget. A ’övő tanévben tehát mé" O»1’ni*! ti é n V,V,nt| IrMI p.i n 37 r* — o g«7farVfVT'^c?'^t «; f*7 r>'Psn-y 3 J fin'*?! * V önnontrg r* a megyei művelődési osztályrr is. A gimnáziumokban olyar pedagógusokat bíztak meg ez­zel a plusz munkával, akik fe­lelősséggel old iák meg e tár­sadalmi és szakmai feladatot. Az elképzelés az volt, hogy olyan tanerőket vonnak be. akik ismerik a gyerekeket, és módszereiket a gyerekek. Az elképzelés megvalósítása csak­nem százszázalékos. Ugyan­akkor elgondolkodtató maga az elképzelés. Igaz, szakköri jel­leggel működnek az előkészí­tők, de a megszokott iskola' légkör nem lesz-e bizonyos mértékben hátráltatója a tel­jesebb kibontakozásnak? Nem kellene-e inkább teljesen ú1 módszereken, megvalósulási formákon gondolkodni? Az előkészítő tanfolyamok szakmai színvonaláról hozzá­vetőleges képe sincs a meg­bízott felügyeleti hálózatnak. A középiskolai tanfelügyelő­ket a múlt tanévben megter­helték a szakmunkásképző is­kolák látogatásával is, és a még plusz feladatot aligha tudják teljesen megoldani. Társadalmi hívó szóra szü­letett meg a SZOT egyete­mi előkészítő szakkörhálózata. Társadalmi a gond is. Az elő­készítők megszervezése után már erről esik a legkevesebb szó. Csak tantárgyak léteznek azután. Pedig a gyermeken ke­resztül is a társadalom kívá­nalma tör utat: minél több fizikai dolgozó gyermeke jus­son be az egyetemre. A tehet­séges gyerekek ne kallódjanak el a rosszabb körülményeik miatt. Ha a középiskolai tanfel­ügyelők nem tudják vállalni a szakkörök rendszeres látogatá­sát, tegyék ezt meg esetleg az iskolai társadalmi szervek. Itt elsősorban a KISZ-patronáló tanárra gondolok, az iskolai párt- és szakszervezetre, illet­ve nagyon hatásos lehetne a helyi KISZ-szervezetek bevo­nása is. A nehéz »kétszerket­tő« mellett az akaratfejlesztést — »tanulni akarok!« — is na­gyon szükségesnek tartom. A SZOT által pártfogolt elő­készítő szakkörök mellett a Művelődésügyi Minisztérium is szervezett egyetemi felvételi­re felkészítő korrepetálásokat, "izek matematikára és fiziká­ra terjednek csak ki, azon­ban már harmadikos tanulók is részt vehetnek a foglalko­zásokon. Az előbbi formát jól Megészíti, Somogvban tizen 'elül van a számuk. Mindkettő eredményessége ‘ulajdonképpen a tanév vége után, az egyetemi felvételek után dől el, hány fizikai dol­gozó gyermekének sikerült bejutnia a kapun. A miniszté­riumi előkészítő forma ösztön­ző fizetési elven alapul. Egy 'rára huszonöt forintot kap a pedagógus és attól függően ju­talmat vagy feljebb sorolást hány tanulóját vették fel az egyetemre. Ez egyensúlyba hozza a helyzetet, mert a TZOT negyven forintot ad óránként az előkészítő szak­körök vezetőinek. Talán itt sem ártana ez az elv. Az eredményességről azonban fo­galmunk sincs, mert az egye­temek csak a tanulót értesí­tik a felvételről vagy a nem­leges válaszról. Sem az isko­lák, sem a művelődésügyi osztályok nem tudnak pontos adatokat, csak hallomás útján szedhetik össze, kiket vettek föl, kik maradtak itthon. Jól működnek-e az előkészítők, hogyan kellene esetleg változ­tatni rajtuk, hogy még jobbak legyenek. Ezt akkor tudjuk majd fölmérni, ha a minisz­térium megváltoztatja eddigi utasítását, és az egyetemeknek olyan feladatot ad, hogy a ta­nuló Iskoláját is értesítsék a felvétel eredményéről. Jövőnket tervezni az okta­tás színvonalának emelése nél­kül aligha volna reális. Míg az oktatási rendszerre így épül rá a tehetséges fizikai dolgozók tanulmányi megsegí­tése, addig ezt kell minél na­gyobb odaadással végezni. Na­gyon ldekívánkozónak tartom a következő gondolatot: »A műszaki fejlődés helyes „meg­tervezése” kulcskérdése min­den tervnek — de kiváltképp a hosszútávúnak mert ez függ össze a legszorosabbar a munka termelékenységének alakulásával, világtörténelmi síkon a két rendszer versenyé­nek alapkérdésével, a „ki kit győz le” kérdésével, és ez ala­pozza meg a társadalom jó­létének növelését.« — mondta Fock Jenő miniszterelnök a Társadalmi Szemlének adott legutóbbi interjújában. szakszervezeti vezető­ség héttagú. Vala­mennyien jelen van­nak. A titkár előterjeszti a segélykérelmeket. Ketten a horgolt terítő rojtjával játszanak, egy a jegyzetfüzetébe virágokat rajzol. A többiek a cigaret­tájuk füstjét vagy a padló zöld mintás borítását nézik. Egy névre valamennyien fölrezzennek. Rácsodálkoznak a titkárra, úgy hallgatják az indokolást: költözködés, egyik lakótelepről a másikra. A ké­relmező fizetése 2050 forint, a férjéé... Nézzük csak1. Ügy látszik, elfelejtették fel­tüntetni. A pénzt azonban sürgősen kérik, már szemé­lyesen is megkerestek, baráti alapon is szóltak, nem ha­laszthatjuk el a döntést e kis formai mulasztás miatt. Mennyi is lehet? Beosztása, kora szerint kábé háromöt négyezer. De két gyerekük vanI És költözködnekI U) helyükön magasabb lesz a lakbér, mert központi fűtései és háromszobás a lakás. A magam részéről javaslom a legmagasabb segélyt. Szavazásra bocsátom. A tagok keze egy pillanat­ra még az indokolás alatt megkezdett tevékenységet folytatja. Senki nem néz a társaira. A tekintetek meg­merevednek. A vezetőség valamennyi tagja szenvedé­lycsen válaszol, mérlegel, ér­vel, vitatkozik. De csak ön­Remarque, akitől a címet kölcsönvettem, halott. A Dia­dalív azonban még hosszú évekig ott magasodik majd az Étoile téren; lenyűgözi az arra járókat, akik a szemet kápráztató fények mögött ta­lán észre sem veszik a jelen­lévő és sűrűsödő árnyakat. Az idegenvezetők és a prospek­tusok is csak a Diadalív jel­képezte dicsősségről szólnak. Azt előszeretettel elhallgat­ják, hogy az első párizsi sztrájk is a Diadalív történe­thez kapcsolódik. A felépíté­sén dolgozó munkások jogos bárkövetelési harcát rendőri beavatkozással számolták fel: hat munkást bebörtönöztek, a többieket pedig erőszakkal kényszerítették a munka foly­tatására. Amit nem lehet rendőrakció, k ti megakadályozni Két évvel az 1968-as nagy diáktüntetés után a francia »vörösgárdista« diákok Nan- terre-ben elfogták az egyetem dékánját, szemetesvödröt húz­tak a fejére és körülhurcol­ták az egyetemi városban. E szélsőséges diákakció, amelyet egy szűk maoista csoport hajtott végre, torz megnyil­vánulása az egyetemi ifjúság harcának. A fiatalok döntő többsége elhatárolja magát a maoista csoportok nézeteitől és tevékenységétől, mert tud­ják: ezek a nagyszájú hőbör- gők, akik a legvadabb an­archista akciókra is képe­sek, a jelenleg uralkodó osz­tály csemetéi közül kerülnek ki. Divatból vallják magukat maoistáknak és vörösgárdis­táknak; hírhedt tetteikkel akadályozzák a társadalmi át­alakulásért küzdő fiatalok harcát, s ezen túlmenően a baloldali mozgalmak elleni újabb megtorló akciókra ösz­tönzik a rendőrséget Mindezt azoktól az egyete­mistáktól hallottam, akikkel mindennap együtt ebédeltem és vacsoráztam az egyetemi menzán. Szavaikból világosan kitűnt, hogy az egyetemi if- úság egészséges magja na­gyon is tudatosan harcol a francia belpolitikai életet fe­szítő problémák megoldásáért Saját bőrükön tapasztalják a kormány 1968 májusa óta ho­lott néhány intézkedésének -.ettősségát Igaz, hogy létre­jöttek új egyetemi központok — a volt NATO-palota is a diákoké lett —, de ezek ered- nényes működéséhez nerr biztosítottak elegendő pénzt Így aztán kevés a tanár, sok ezer diák emiatt nem tanul hat. Növekvő gondot jelent a Szavazás magában. Szó nem hangzik el. AZ ELSŐ: — Legutóbb el­utasítottunk egy ezer forintot kereső gépírónál, mert ebben az évben már kapott egy al­kalommal segélyt. De özvegy, nyugdíj nélküli édesanyjával él. Kötögetéssel pótolják a csekély fizetést. Most legalább hatezer forint jövedelmű csa­ládról van szó. Disznóság megszavazni! A férje azon­ban a feleségem közvetett főnöke. Még ma este megtud­ná, hogy én sem szavaztam rá. MÁSODIK: — Kirö­hög bennünket a tag­ság, ha megtudja. Ügy is azt tartják, mi aszerint ló­dítjuk fel a kezünket, ahogyan a titkár diktálja. Igazuk is van. De jó barátságban va­gyunk a kérelmezővel, a jövő héten is együtt leszünk egy névnapon. Kellemetlen len­ne, ha megtudná, hogy ép­pen én... A HARMADIK: — Csak én lehetek olyan hülye önérze­tes, hogy sosem kérek se­gélyt! Pedig nálunk az egy főre jutó jövedelem az ezer forintot sem éri el. De a múltkor munkahelyi nézetel­térés volt köztünk az ösz­töndíjak felemelése is. A diá­kok többsége csak altkor tudja megfizetni a tandíjat, ha a tanulás mellett munkát vállal. A kormány intézkedő sei elsősorban a munkásfiata­lokat sújtják; arányuk mái most alig éri el az öt száza­lékot az egyetemeken. Nemrégiben a Paris Match olyan egyoldalú következtető oeket vont le egy közvále- ménykutatásból, hogy a fran­cia fiatalok inkább a fennálló társadalmi rendszerbe való beilleszkedést kívánják, ha­gyományőrzők, és csak egy kis csoportjuk reméli forra­dalmi eszméktől a politika' problémák megoldását, fordul szembe a társadalommal. Ha hihetnénk a francia ké oeslap megállapításának, ak­kor nem tudom miért var, szükség állandó, megerősített rendőri szolgálatra a Quartier Latinben (diáknegyed), az egyetemek és a menza kör­nyékén? Egy biztos: azoknak a torzonborz külsejű alakok­nak fékentartásához, akiit maoista röplapjukat nekem is a kezembe nyomták, szükség van a rendőrségre. De a fran­cia ifjúság haladó, társada­lomformáló törekvéseit aligha tudják megakadályozni a rendőri akciók. Látogatás a L'Oreál gyárban A tempó a gyárak és üze­mek automata gépsorai és szalagjai mellett sem sokka’ kisebb, mint az autósztrádá­kon. Erről személyesen is meggyőződhettem, amikor meglátogattam a gyógyszere­ket, kozmetikai- és élelmi­szeripari cikkeket gyártó L’OREÁL gyár központi tele­pét. Igaz, hogy itt a munkahét negyven órás, de ezt az első perctől az utolsóig teljes in­tenzitással kell végigdolgozni, mert az automata csomagoló­szalag mellett a lazítás isme­retlen fogalom. A L’OREÁL gyár — termé­keit az ausztriai leányválla­lata közvetítésével hazánkban is árusítják — évi 1,3 milliárd frank nyereséggel dolgozik. A gyár vezetőinek így nem je­lent különösebb gondot az át­lagosnál jobb szociális ellá­tottság biztosítása. Amikor azonban Luís Baunaix úrtól, a gyár protokoll- és rek- 'ámfőnökétől megkérdeztem, van-e könyvtáruk, így vála­szolt: — Mi a legmesszebbme­nőkig tiszteletben tartjuk az egyén szabadságát. Dolgozóin­szonykával, kissé emeltebb hangot is használtam, igaz, azóta rám sem néz. A fele­ségemnek panaszkodott a fodrásznál, hogy milyen ki- állhatatlan vagyok, igazán nem tudja, mit vétett eile nem. Ha most nem szavaz­nék mellette, városszerte meghurcolná -j nevemet, ami­lyen nagy szája van. A NEGYEDIK: — Ha kér biztosan oka van rá. Csak igyekezzünk, mert húsz perc múlva indul a buszom. AZ ÖTÖDIK: — Tudom hogy nincs szükségek erre a néhány száz forintra, új Skodával szaladgálnak, nem­rég villatelket is vettek a Ba- laton-parton. A múltkor azt mondta a férje, mindezek már hozzátartoznak a jóiszi- tuáltsághoz. De — úgy lát szik — ez az ötszáz forint még hiányzik. Legyen. A na­pokban úgy is föl kell keres­nem, mert az unokaöcsém az ő vállalatánál kívánja eltöl­teni a gyakornoki idejét. A HATODIK: — Ismerem a körülöttem ülőket, úgyis mindenki megszavazza a ké reimet. Éppen én rontsam el az összhangot? TITKÁR (hangosan): — Tehát, elvtársak aki egyetért a kérel­mező segélyezésével, ötszáz forint értékben, tartsa fel a kezét. Köszönöm. Tartózko dás, ellenszavazat nincs Megállapítom... Paál László kát semmivel sem akarjuk befolyásolni, így aztán könyv­járat sem működtetünk ... Hát szó ami szó, ez bizony elég furcsa értelemzése az egyéni szabadságnak. Az a tény, viszont, hogy az '983-as nagy sztrájk a L’OREÁL gyárat sem kerülte el, azt is bizonyítja, hogy a gyár vezetői nem voltak ' ’in- Ten tárán ilyen »jó:' k«. \ szakszervezetek — ' így-zokszervezet képviselte'' ma­gát a gyárban; mégha' ’.vozó többségben a C TT van - kö­vetelésére sikerült elérr' ’-egy ma már a munkások Ír l át­lagkeresete megköze’. ? i ‘ az ezer frankot, és az üzr V, új­ságból rendszeres tájékozta­tást kapnak a gyár életéről, tevékenységéről. Emelkedő árak — mtlliárdok hadikiadásra Az olvasó hajlamos a szá­mokkal való játszadozásra. Ha szoroz és összehasonlít, meg­állapíthatja; nem is lehet olyan rossz sora a L’OREÁL- g"ári munkásnak, hiszen öt­ezer forint körül keres ha­vonta. Csakhogy az ilyen ösz- szehasonlítás nagyon csalóka; a nagy számok mögött súlyos problémák feszülnek. Ennek bizonyítására hadd idézzem az árakat: 1 liter tej 1 frank; 1 k ló kenyér 2; 1 kiló hús 13— 23; férfiöltöny 400—800; el­nök 50—150; a legolcsóbb ci­garetta — a franciák kedvelt Tauloisese 1,5; mozijegy 5— 12 frank, a komfort nélküli szoba-konyhás lakás havi bé­re 350 franknál kezdődik. A korszerű, kétszoba összkom­fortos lakás havi bére pedig az 1300 frankot is túllépi. Tu­dom, ezek az árak nevetsége­sen alacsonyak azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy Párizs legdrágább áru­házában, a Fauchonban vásá­roljanak. Megfizethetetlenek viszont a francia kisemberek számára, akinek feje fölött állandóan Damoklész kardja­ként lebeg az áremelkedés , veszélye. (A nyár végén nyil­vánosságra hozott adatok sze­rint Franciaországban 1970 első hat hónapjában bekövet­kezett áremelkedések aránya elérte a 3,2 százalékot.) A fenti árak bizonyára lé­nyegesen csökkennének, ha a francia kormány kevesebb pénzt fordítana fegyverkezés­re. Erre azonban semmi re­mény nincs, hiszen Michel Debré hadügyminiszter nem­rég jelentette be; a hadsereg atomfegyverzetét 1975-ig hid­rogénbombákra, illetve hidro­géntöltetű rakétákra cserélik ki. Ez újabb nagy megterhe­lést jelent a francia dolgozók­nak, hiszen csak egy hidro­génbombának szállítására al­kalmas Mirage 480 millió, egy atomtengeralattjáró 2,1 milli­árd, egy 30 rakétával felsze­relt rakétaüfcc - pedig 4,2 mil­liárd frankba kerül. Minden békeszerető francia ember örülne, ha újabb dia­daloszlop emelkedne Párizs­ban, mégpedig a francia had­sereg jelenlegi fegyvereiből... • • • »Párizsnak nincs vége so­ha, mindenkinek más és más az emléke, aki ott élt...« — írta Hemingway Vándorün­nep című könyvében. Néhány napig én is a sokarcú metro­polisban éltem. Láthattam az ünneplő, a gyászoló és s hétköznapjait élő várost; a haladó és szélsőséges irány­zatok harcát; a különböző erők birkózásával mitsem tö­rődő Szajna-parti szerelmes­párokat; a Pigalle háromdi- nenziós pucér reklámjait és Mona Lisa mosolyát a Louv- re-ban. Ügy érzem, a végtelen vá­mosnak tartozom azzal, hogy x nekem adott tarka emlékek­ből csak azt őrizzem meg, ami szép és igaz. Uracsok István Horányl Barna SOMOGYINCPLAP Vasárnap, 1971. január 17. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents