Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-11 / 290. szám

NEVELÉSRŐL A pedagógusok családlátogatásai A SZÜLÖK és nevelők ta­lálkozásainak már szinte ha­gyományos formái alakultai? ki. Ilyen alkalmak az iskolai szülői értekezletek, a nevelői, tanári fogadóórák és a nevelők családlátogatásai. Alkalmi ta­lálkozások: az utcán, társaság­ban. Ezeknek mindegyike fon­tos a családi és iskolai neve­lés összehangolásához, mégis kiemelkedő jelentősége van a családlátogatásoknak. Ha any- nyi helyen találkozhat a szülő a pedagógussal, akkor miért szükséges a családlátogatás, s miért ez a legjelentősebb a ta­lálkozások közül? Mert köz­vetlenségben, hatékonyságban az egy gyerekről való tanács­kozás, az egy családban folyó nevelés külön megbeszélése a legmegfelelőbb. Mire kíváncsiak a családlá­togatáskor a nevelők? Elsősor­ban arra, hogyan él a tanuló otthon, milyen a gyermek helyzete a családban. Arra, ho­gyan neveli a család a gyer­meket: ki tud foglalkozni vele, az anya vagy az apa, esetleg a nagyszülők. Elég sok családban uralko­dik még az ellentmondó ne­velés. A felnőttek az iskolával ellentétes hatást gyakorolnak a gyermekre. Gondolunk itt ar­ra, hogy a szülők, a nagyszü­lők vallásos nevelése mennyi­re nehezíti az iskola munkáját, vagy a testi fenyítés milyen hatást vált ki a tanulóban, és mennyire nehéz másként — szép szóval — neveljai azt a gyermeket, aki már hozzászo­kott a veréshez, a rideg bánás­módhoz. Minden józanul gondolkozó szülőnek tudnia kell, hogy a gvermeket nem lehet a társa­dalom ellen nevelni. Az a leg­szerencsésebb, ha a család és a társadalom, az iskola nézetei és követelményei egybeesnek. Ha ez még nincs meg, a csa­ládi táogatásokon arra kell hat­ni, hogy megszűnjék a kettős nevelés; a tanuló nevelése egy­séges legyen, mégpedig társa­dalmi rendszerünknek megfe­lelő. A pedagógus igyekszik meg­ismerni a gyermeket mint »otthoni« tanulót is. Előfordul­hat ugyanis eltérés, például az otthon »jól nevelt«, csen­des gyerek az iskolában fékez- hetetlen, vagy fordítva: az is­kolában jól tanuló, kiváló gyermek otthon zsarnok, önző, és semmiben nem segíti a csa ládi munkát, mert »tanul«. Rendhagyó mesterségek, idős mesterek Folytatója nem akadt „Ne nézz babám pogány- nak, a bábosnak nincsen va­sárnap!” — énekelték a bábo­sok, akik a mézeskalácsbabá­val, cifra lovakkal, tükrös szivekkel dugig rakott ládáik­kal járták a vásárokat, búcsú­kat. A kavargó sokaság volt életelemük, s az emberi víg- ság és ajándékozó készség nyomán telt az erszény. Vi- songott a vásári síp, vörös ké­pű alkudozó férfiak, izgatot­tan lófráló gyerkőcök, porté­kájukat hangosan kínáló áru­sok zsivajától visszhangzott „a placc.” Inycsiklandóan szállt a lacipecsenye illata, a szomjasok édes márcot kor­tyoltak, és a szerelmes legény óva-vigyázva lapogatta zse­bét, benne a cifra ajándékot, a mézeskalácsszívet. Mi marad mindebből? Nem sok. A díszes bábok (újabban autók is) egyre to­vább lapulnak a vastag tölgy­faládában. Készítőjük, Szűcs Jánasné nem gyúr több tész­tát, s a búcsúkat sem láto­gatja már. Munkás évek nyo­maival fájó tagjaiban, az öreg­ség súlyával, és szelíd kedély- lyel, kiegyensúlyozottan csak a családjának él. A műhely mellett egy kis szoba. Faláról a Kossuth-sza- kállas nagyapa képe néz ránk, a dinasz liaalapító ős, bölcs­titokzatos mosolyával. 1862- ben gyúrták itt az első sütés­re váró tésztát, s ugyanebből az időből származik a „Meis­terbrief” (mesterlevél) is, me­lyet Pécsen állítottak ki, s amely a „bábsütő mesterség folytatását” engedélyezte. Száznyolc éve tehát, hogy szorgos munka folyik ugyan­azon falak között, s csaknem ugyanazokkal az eszközökkel. A nehéz, barnára vénült gerendák alatt széles diófa­asztal áll, ahol a különböző tészták készültek évszázados recept alapján. Előkerülnek a fűszeres illatú, mély fiókból a bábosmesterség szerszámai: a súlyos somfagyökér-sodrófa, a fényesre kopott, szabályoz­ható tésztaszeletelő (fa csavar­menettel) és egy akkurátus kis handzsár, ami szintén a hosz- szú tésztacsíkok kiszabására szolgált. S ami talán a legér­dekesebb: a kézi mérleghez igazi, hamisítatlan fontkollek­ció. A nagy asztalt húsz font- nyi tészta terítette be, ami szétszabdalva pontosan nyolc tepsiben fért el. Egy tepsiben viszont negyven darab süte­mény sült. A bábosmesterség fölött úgy látszik nyomtalanul szállt az idő. A régi receptek alapján fonttal mérték a lisztet, a cukrot, a mézet és a fűszere­ket is; később, az egységes méterrendszer bevezetése után sem változtattak a bevett szo­kásokon. Hogy miért? Műve­lői talán mér ekkor megérze- ték, hogy nem érdemes? Nem tudni. Sokkal valószínűbb, hogy az akkori zárt, kisiparos társadalomban semmi sem késztette a mézeskalácssütő­ket a receptek átszámítására. Maga a munka csak a szűk családi körre korlátozódott, nem lazította idegen kapcso­lat. S minden hagyomány, szokás, gondolat legbiztosabb konzerválója a család. Szűcs néni csomagol. — Magyaregresen volt bú­csú — mondja. — Az utolsó. A hangja, bár látszik, hogy sokszor végiggondolta már, nem cseng olyan magabizto­san, mint amikor a mesterség fogásait magyarázta. Negy­venkilenc év munkája. Ezer bosszúsága, millió öröme to­lakszik fel emlékezetében. S a műhely, melynek minden illata, kis kövecskéje, apró repedése annyira ismerős. Búcsúzik — a búcsútól is. S ahogy az ánizs és fahéj szagú fiók mélyére süllyed a somfagyökér-sodrófa, vele együtt egy régi, szép mester­ség is megszűnik. Mert folytatója nem akadt. Csupor Tibor Persze nem lényegtelenek az otthoni tanulásra vonatkozó kérdések sem. Megtudni, hogy mennyit szokott tanulni a gyermek, van-e elég ideje rá, tud-e a család megfelelő he­lyet biztosítani neki, van-e egy zug, egy asztal a számára; csend; megfelelő világítás stb. Hogyan tanul? Némán, han­gosan? És az sem közömbös, hogy mit szeret tanulni, mi érdekli különösebben, szo­kott-e valamivel foglalatos­kodni, van-e szenvedélye, hob­byja. S még sorolhatnánk azo­kat a kérdéseket, amelyekre a nevelő feleletet szeretne kapni a családlátogatás során. Vajon hogyan fogadja a csa­lád a pedagógust, mit vár a családlátogatástól a szülő? Van még a családoknál egy régről ittmaradt nézet, hogy valami baj van a gyerekkel, mert különben nem jönne a tanító néni, a tanár bácsi. Pe­dig ma már nemcsak akkor mennek el a családhoz a pe­dagógusok, ha baj van a tanu­lóval, hanem tervszerűen min­den gyermek családjához el­jutnak. Egyrészt mert előírja nekik a rendtartás, másrészt mert látják, hogy a tanulók otthoni életének megismeré­se mennyire segíti a nevelést. A jó tanuló szüleihez épp úgy igyekszik eljutni a pedagógus, mint a gyengébbekhez. A leg­lényegesebb, hogy a szülők se­gíteni akarásnak vegyék, fo­gadják szívesen a nevelő láto­gatását, és őszintén bízzanak benne. Mint két, azonos célért dolgozó munkatárs beszélges­sen a szülő és a pedagógus a gyermekről. Szükséges, hogy minden családban felismerjék e látogatások jelentőségét, a pedagógusok őszinte segítő­készségét. Segítsenek minél alaposabban, reálisabban meg­ismertetni a tanulót, s a valódi képet állítsák a családról és a gyermekről a nevelő elé! Mert a pedagógus csak akkor tudja az ő gyermeküket a legmegfe­lelőbben nevelni, ha alaposan megismerte, ha minden jó és rossz tulajdonságát fölmérte. AZT ELFOGADJUK, hogy minden egyes gépnek, legyen az esztergapad, rádió, motor- kerékpár vagy autó, van »lel­ke«, vannak csak a gazdája ál­tal ismert tulajdonságai, ame­lyeket ismerve könnyebb ke­zelni. Ugyanezt ne fogadnánk el hát a sokkalta bonyolultabb »valamiről«, a gyermekről? Csak ezeket a tulajdonságokat ismerve lehet őt jól »kezelni«, alakítani, nevelni. Mindebben a nevelőmunká­ban fontos szerepe van a ta­nulók megismerésének, amit nagymértékben segít a pedagó­gusok családlátogatása is. De csak akkor, ha szülők és ne­velők egyaránt felismerik je­lentőségét, és kihasználják mindazt a lehetőséget, amit nyújt. Szelénül Gábor Az őszhajú zavartan botor­kál az asztalok között. Leül, és erű/ duplát rendel. A köp­cös, kopaszodó, fekete már az ajtóból integet, és a kalapját lóbálja. — Nahát, öregem, ezt a vé­letlent! Ezer éve nem látta­lak! De megvénültél, pajtás! He-he-he.. — Hát... izé ... szervusz! Ülj le! Veled mi van? Iga­zán jó színed van. — Ja, kérlek, nekem meg­szaladt. Van itt gógyi! Ide­nézz, erre a mellkasra! Mon­danád, hogy ötven múltam?! — Dehogy mondanám ... — Én minden reggel torná­zom, tíz percet. Van egy gu­mikötelem is. Fogd meg ezt a bicepszet! — Hát jó kemény, igazán jó kemény. Én tisztára pacal vagyok már. — Mutasd! Áh... Meg sem merem szorítani. Enni kell, kisapám! Vajaskenyeret egy kiló szőlővel. Az a vitamin! Te, képzeld, tegnap is volt egy csajom ... Ha hiszed, ha nem, valósággal szerelmet vallott. »-Te drága, mondta, ezt az estét felírom a note­szomba! Te megszégyeníted a húszéveseket«, Na látod. Nők ■> Az esti és éjszakai Prága arcával ismerkedni izgalmas dolog. Egy város szellemi ar­culata döntő a magunkban ha­zahozott összkép kialakításá­ban. A filmszínházak műsorát ta­nulmányoztuk először. A ma­gyar mozikkal egy időben kezdték játszani a Zefirelii rendezte Rómeó és Júliát. Nagy sikerű a nálunk szinte visszhang nélküli A neretvai csata is. Frank Sinatra Detek­tív című filmje csalogatja a nézőket. A könnyebb, szóra­koztatóbb filmeket kedvelők­nek néhány western kínál fel­üdülést. A szovjet kultúra he­te alkalmából mutatták be — Szmoktunovszkijjal a főszerep­ben — a Csajkovszkij című filmet. A színes, szebbnél szebb orosz tájakon fényképe­zett filmre csak a szerencsések kapnak jegyet. Hosszú sor áll. a pénztárak előtt. A muzsika és Szmoktunovszkij érzékeny, vibráló alakítása átsegített bennünket is a szövegtudás hé­zagain. Az alkotás sokban ro­konítható a nálunk nemrégi­ben bemutatott Liszt-filmmel, tekintve, hogy a két zeneszerző életében is akadt néhány egye­ző momentum. A könyvek. Prágában feltű­nően sok helyen árusítanak könyvet. A legtöbb kirakatban a klasszikusok foglalják el a fő helyet. Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Stendhalt itt is ked­velik. Az élők közül Heinrich Böll, Bruno Apitz, Jiri Mucha könyveit láttam. Népszerű kri­misorozatukat, szép borítójú-if­júsági regényeiket bódékban is árusítják. A színházak, főként klasz- szikus cseh és szlovák dara­bokat játszanak. A mai mű ke­vesebb. Shakespeare tragédiái, vígjátékai ugyanolyan kedvei­tek, mint nálunk. Izgalmas színházi estén vettünk részt a prágai operettszínházban (Di- vadlo Karlin). Leonard Bern­stein—Arthur Laurents West Side Storyját tekintettük meg. A lassan színészi és színházi próbakővé váló musical Shakespeare Rómeó és Júliájá­nak speciális környezetre át­dolgozott változata. Óriási si­kerrel mutatta be a budapesti Operettszínház is, a szakembe­rek a színház megújulásaként értékelték a premiert. így van Az űr kellenek. Nők, öregem! Van­nak neked nőid? — Hát nekem ... én azért... — Ne dadogj! Lesz. Neked is lesz. Oké? — És a feleséged? — Annak csend! Meg­mondtam, ha nem tetszik, fel is út, le is út. Nyavalygott, hogy neki köszönhetek min­dent. De mit? — kérdeztem én. — Mindenbe csak beledu­mált. Még mindig cipészsegéd lennék, ha rá hallgatok. »Ne tanuljak tervezést, ne járjak zeneórára, ne legyek önálló /« Hát nem, drágám! En önálló lettem. Lajthai József belvá­rosi cipészmester vagyok, nagymenő! Rám buknak a csajok. Én lettem valaki. Nem úgy, mint te! Látom, szegény kis kukac maradtál. Na, azért ne keseredj el! És jó hátbaverte az őszha­jút. — Hát, tudod én lombikok között élek. Kísérletezem... — Mit csinálsz, te szeren­csétlen?! Te rabszolga! Nyolcra meló, blokkolás, fő­nök... Nyolc nap Csehszlovákiában Shakespeare és a sztriptíz ez Prágában is. A Jerome Roo- birts koreografálta darabot fia­talok, színművészeti közép- és főiskolások adják elő, kedve­sen, nagy tánctudással, kifor­ratlan hanggal. A szakmai si­ker nem maradt el. A közön­ség (s ez talán vérmérséklet kérdése) udvariasan, érdeklőd­ve — de az idegen számára úgy tűnt: egy kicsit távol tartva magát a színpadon történtek­től — fogadta az előadást. A Laterna Magica előadása élmény azok számára is, akik nem először látták a műsort. A pantomimet, filmet, táncot, szatírát elegyítő est irama egy pillanatra sem lankad. Költői bohóctréfák váltakoztál-:, har­sány humorú jelenetekkel, lírai epizódok dinamikus tánccal. Báj volt ebben az előadásban, utánozhatatlan, egyedi. A né­hány szereplő között különbsé­get — alakításuk minőségét ér­tékelve — nem is lehetett ten­ni. Akrobaták, mímusok, szí­nészek, filmkomikusok egysze- mélyben valamennyien. Műso­ruk mindenki számára érthe­tő, aki hajlandó egy estére új­ra csodálkozó gyerekké válni. Az éjszakai mulatók, bárok már elengedhetetlenül szerves részei a prágai éjszakának. Ezeknek kirakataiban ízelítőt kap az érdeklődő a műsorból. A képek meggyőzik arról, hogy nem kell zsákba macskát vá­sárolnia, ha jegyét megváltja. »Itt minden meg lesz mutat­va« — hogy a Városliget egy­kori kikiáltóját idézzem. A Kamara Varieté műsorát lát­tuk, amely helyenként magas színvonalú volt. Idomított pa­pagájok mondtak sok ember­nél szellemesebbeket, majd két világot járt parodista karikí- rozta az egyes rádióműsorokat — a »sírva vígad a magyar- hangulatot is. Tükrük néha nem is torzított sokat. A sztriptízszámok igyekeztek esz­tétikai élményt is nyújtani. Esős vasárnap délelőtt néz­tük meg az V. Interpressfoto kiállítást. Nagy örömünkre 70 magyar kép is szerepelt az anyagban. Bara István Szülés a dzsungelben című képriport­ja bronzérmet nyert az erős mezőnyben. Ami számomra ér­dekes volt: eltűntek a modern- kedő fotók, s helyüket a meg­hitt emberi pillanatokat elleső képek foglalták el. Igaz: így viszont egy-egy téma olykor négy-öt képen is előfordult, szinte közhelyszerűvé téve azt A divatról csak annyit: a maxi és a midi lett egyedural­kodó, minit nem láttunk sehol. Mondhatom: őszinte sajnála­tunkra. Leskó László (Folytatjuk) Karácsonyra készül a posta Közelednek az ünnepek, az év vége, s növekszik a posta levél-, távirat- és csomagfor­galma. — Hogyan könnyíthetjük meg a posta munkáját? Mit tehetünk azért, hogy külde­ményeink időben érkezzenek a címzethez? — ezzel a kérdéssel fordul­tunk Gálos Györgyhöz, a ka­posvári postahivatal helyettes vezetőjéhez. — A növekvő forgalom za­vartalansága miatt most még fontosabb, hogy a feladó pon­tosan, jól olvashatóan címezze a küldeményét. Es gondosan csomagolja be, hogy a szállí­tás közben ne bomoljon ki! A nem romlandó csomagokat minél előbb, a romlandókat pedig legkésőbb 19-ig célsze­rű postára adni. A várható torlódás miatt csak így tudjuk biztosítani a csomagok kará­csony előtti kézbesítését. Ta­valy az ünnepek előtt napi nyolcvan-kilencvenezer leve­let és üdvözlő lapot, s körül­belül öt-hatszúz csomagot to­vábbítottunk. —■ Milyen értékhatárig és mit lehet külföldre küldeni? — Kiviteli engedély nélkül négyszáz forintig. Nem lehet azonban a csomagban pénz vagy értékpapír, bélyeg, ne­mesfémből készült tárgy, a^ élelmiszerek között szalámi­és kolbászféleség, szalonna, zsír és olaj, valamint 1945. áp­rilis 4-e előtt vagy külföldön megjelent könyv. — Mi o helyzet az üdvözlő­lapokkal, dísztáviratokkal? — Belföldre a szokásos mé­retű képes levelezőlap díja — a szöveg terjedelmétől füg­getlenül — negyven fillér. Egyéb üdvölőkártya — nyi­tott borítékban vagy össze­hajtva — 1 forint, ha csak keltezést és aláírást tartalmaz: 60 fillér. Külföldre, Csehszlo­vákiába, Bulgáriába, Jugoszlá­viába, Lengyelországba, az NDK-ba, a Szovjetunióba és Vietnam területére 60 fillér; az üdvözlőkártya I forint. Más külföldi országba öt üd­vözlő szóig egy forint húsz fillér, öt szón túl két forint. A korábban, de legalább három nappal a kézbesítés előtt feladott „H” jelzésű dísz­táviratok után kedvezményes díjat számítunk. Például: egy húszszavas dísztávirat díja húsz forint, „H” jelzéssel há­rom nappal előbb feladva ugyanaz tizenkét forintba ke­rülés a címzett a kért napon kapja meg. Belföldi távolsági beszélge­tések esetében a húsz és két óra között kért beszélgetésért ugyancsak kedvezményes díjat számítunk. — Nyolc óra? Tizenkettő vagy tizenhat... — Jaj, Géza, Istenem!... Miért nem ütsz az asztalra?! Tudod mit? Legyél suszter, apukám! Vagy halsütő, vagy inkább díszcserjés. De ne hagyd hajszolni magad! Fúrd meg a főnököt! — Ez nehéz lenne. Mert tu­dod, abban a laborban én va­gyok a főnök. Meg nem tudok halat se sütni, he-he-he... Meg cipőt se tudok csinálni. És díszcserjét sem láttam más­hol, csak a pálmaházban ... A lombikjaim között azért jól megtalálom a célomat. Kép­zeld, most új témát kutatok: hogyan lehetne fele beruhá­zással, fele fizikai munkával megkétszerezni a .,. — Marhaság! Nem fizetik. A nők meg a Közért pénzt akar. Nézd, ezt a frankó fel­szolgálónőt, micsoda hosszú combok ... Szeretnéd, mi? — Ne butáskodj! Ezt azért úgyse lehet, csak úgy ... — Nem? Idenézz! Kisasz- szonyl Parancsoljon, uram! — Kérek három konyakot! — Igenis, önnek dupla ko­nyakot? — Ugyan, dehogy! Egyet, természetesen önnek, vagy whiskyt iszik? — Ó. köszönöm Tessék, édes uram! — Biztosan éjfélig dolgo­zik, kisasszony? De kár. Pedig az új Mercedesemet direkt magának találták ki. Nagyon menne a hajához. — Dehogy éjfélig dolgo­zom. Nyolckor már a kijárat­nál vagyok — mondta jelen­tőségteljesen. — Na mit szólsz? Visszajö­vünk a babáért? — Nahát! Te aztán tudsz élni. — Nincs duma. Én most ki­megyek a galoppra, s utána hol találkozunk? — Szégyenlem, de nekem be kell mennem a kutatóin­tézetbe. Szörnyen izgat, ho­gyan alakul a kísérlet, mert... — Szegény fiú! Na, nem baj ... Kisasszony, megyünk! Volt két konyak, egy whisky, az úr fizeti... Regős István 5 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. december 11.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents