Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
Vízrendezők a mezőgazdaságért Fenntartási munkák 200 kilométeren —- Üdülőkörzet Kaposvár mellett? Vörös diploma A közelmúltban tartotta meg közgyűlését a Kapós-völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. Ezen Szabó László igazgató főmérnök számolt be a társulat idei tevékenységéről és a jövő évi tervekről. Most az irodában beszélgetünk. A falon térképek, az asztalon kimutatások, adatok. Nemrég értünk vissza terepjáró gépkocsival a töröcskei víztározó építkezésétől. Az iroda melegében a látottakat idézzük, és az egész évi munkát, hiszen o víztározó csak része a jókora egésznek. — Mi a feladata a Kapós- völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulatnak? — Az alapszabályban rögzítetteknek és a tagok érdekeinek megfelelően vízrendezési, talajjavítási és talajvédelmi munkákat tervezünk, s ezeknek a kivitelezését, lebonyolítását es műszaki ellenőrzését is elvégezzük. így segítjük a mezőgazdasági termelést, a termésbiztonság megteremtését és a termelési szint emelését. A vízrendezésnél is, mint oly sok más esetben, a műszaki, majd a pénzügyi lehetőségek szabják meg a kivitelezés sorrendjét. — Hol és milyen vízrendezést végeztek az idén?\ — A bárdi, a jutái, a hetest, a taszári és a szentimrei vízfolyáson már végeztünk a munkával, s elkezdtük, illetőleg elkezdjük a Tömörkei- és a Tékespatakon. Csaknem 20C kilométer hosszú vízfolyáson végeztünk fenntartási munkákat. Társulatunk beruházásaként — a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kivitelezésében — készül a töröcskei árvízi tározó. — Kint jártunk a helyszí nen, láttuk az építkezést Szép a környezet, s szinte önként kínálja magát ahhoz, hogy a természetet kedvelők fölkeressék. — Erre is gondoltunk, mert ez a tározó az árvízcsúcs-csök kentő szerepén túl üdülőkörzet létesítésének az alapjául is szolgálhat Kaposvár közelében. — A töltésen járva elképzeltem a vízzel telt völgykatlant, s arra gondoltam, hogy ez egyúttal jó vízszerző hely lehet öntözéshez. Igaz viszont,'hogy itt a környezet nem a legalkalmasabb az öntözésre. — Ügy van. A tározóknak nagy szerepe van az öntözésben, s a megvalósításra éppen a területi és vízrajzi adottságok miatt sok helyen nyílna lehetőség. A tározóknak több célja lehet: gazdaságosak is, és a költségek nagyon rövid idő alatt megtérülnek. Sajnos, az igények nem azt mutatják, hogy mindezt fölismerték volna. Egyre inkább előtérbe ke rül a talajvédelmi munka fontossága. Társulatunk területéből több tízezer holdnyi erősen, közepesen és gyengén erodált, felméréseink szerint évente 2 —3 mázsa búza termesztéséhez elegendő tápanyagot hord le holdanként az erózió. Az idén négy termelőszövetkezetnek készítettünk komplex agronómiái kiviteli tervet, lebonyolítottunk talajvédelmi kiviteli munkákat, és műszaki ellenőr zést végeztünk. Az erózió által károsított területeken megindult a tervszerű talajvédelem. — Közeledik az év vége, s úgy gondolom, választ adhat a kérdésre: összességében mit végzett az idén a társulat? Az eddigi adatok szerin l semmi akadálya sincs az éves terv teljesítésének. Ez termelési értékben több mint nyolc és fél millió forintot tesz ki. Október végén hét és negyed milliónál tartottunk. A vízrendezés során végzett földkitermelés az említett időpontig meghaladta a 155 ezer köbmétert, s egy munkásra 96 ezer forint termelési érték jut. Az idei év háromnegyedének a végére elértük azokat az eredmény- mutatókat, amelyeket tavaly csak az egész év végén mondhattunk magunkénak. Ebben része van annak, hogy dolgozóink szocialista munkaversenyben, a X. pártkongresszus tiszteletére tett vállalások szellemében dolgoznak, és a szükséges műszaki, anyagi feltételeket is biztosítottuk a több és jobb munka elvégzéséhez. — Hogyan tovább a jövőben ? — Most készülnek a jövő évi tervek a kiviteli kapacitás és az egyéb feltételek biztosítása ra. Ez a terv az ideinél öt százalékkal nagyobb feladatokat tartalmaz. Az 1971. évi munkák előkészítésével párhuzamosan készül társulatunk, negyedik ötéves terve is, amely évi bontásban jelöli meg tennivalóinkat. Távlati fejlesztési tervünkön ugyancsak dolgozunk, s várhatóan a jövő év első negyedében elkészülünk vele. Anyagi forrásaink végesek, de ezen belül — és az érdekeltek, az illetékesek segítségével — azon leszünk, hogy terveink tényékké váljanak — mondotta Szabó László igazgató főmérnök. \ Négy termelőszövetkezetben — a böhönyeiben, a csákányiban, a pusztakovácsiban és a somogyzsitfaiban — végzett vizsgálatot az elmúlt hetekben a Marcali Járás Népi Ellenőrzési Bizottsága. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a tsz-ek eleget tesznek-c a társadalmi tulajdon védelmét biztosító követelmények nek. Sajnos, a jelentés számos olyan, mulasztásból, felületességből és gondatlanságból eredő hibát tárt fel, amelyek a rendeletek pontos betartásával megfelelő intézkedésekkel ezeknek következetes érvényesítésével megelőzhetők, illetve rövid úton megszüntethetek lettek volna. Nem találták kielégítőnek az ellenőrök a pénzeszközök biztonságos őrzé- s illetve az elszámoltatási határidő betartását, elsősorban a csákányi tsz-ben; Pusztakovácsiban pedig a pénzellenőrzés rendszertelenségét, továbbá az első félévi kintlevőségeit magas összegét kifogásolták. (Az elmaradt nyilvántartás AZ IV vala honnan alulról kanyarodik a magasba. A kiinduló pontban áll a mindig vándorló édesapa, aki cseléd volt, a pálya csúcsán pedig Tolnai Sándor, aki a hat testvér közül a leg magasabbra jutott kitartásá- 3ával, szorgalmával, s hivatásos pártmunkás lett. Az irodában páncélszekrény, virágok, a falon Lenin portréja. Négy hónapja dolgozik a megyei púrtszékház negyedik emeleti irodájában, mint a párt- és tömegszervezetek osztályának munkatársa. Tizenegy éve‘ öltött el a mozgalomban, am; ebbe a beosztásba került. Csal tőmondatokban az előzmémiatt ennek pontos összegéi nem is tudták megállapítani.) A készletek biztonságos kezelésében mindenütt nagy gondot jelent a megfelelő raktárak, tárolóhelyiségek hiánya. Ezt a helyzetet csak tovább "ontja, hogy a nyilvántartásodat is hiányosan vezetik. A saját üzemben felhasznált készletek nyilvántartását a so- mogyzsitfai állattenyésztésben, továbbá a csákányi erőgépeknél nem találták rendben. Különösen ez utóbbi ad lehetőséget a visszaélésekre. Ugyancsak a csákányi tsz-ben találtak az ellenőrök fogyatékosságot. felületességet, sőt mulasztásokat is az állóeszközök nyilvántartása körül, továbbá itt kényszerültek arra a megállapításra is, hogy az ellenőrzési bizottság a vizsgált időszak alatt — 1970. január 1. óta — nem végzett semmiféle ellenőrzést. A Járási Népi Ellenőrzési 3izottság legutóbbi ülésén részletes javaslatot terjesztett a vizsgált tsz-ek elé a tapasztalt rendellenességek, szabálytalanságok megszüntetésére. nyék: tizenhárom évvel ezőtt érettségizett Csurgón, najd hazakerült Nemesdédre. a tanácsházára, gazdálkodási előadónak. Mindenki ismerte és szerette a faluban, azt is tudták, hogy DISZ-csúcstitkár volt a gimnáziumban. Sokat tett odahaza is a fiatalok ösz- >zefogásáért a KISZ-szervezet titkáraként. Munkájára fölfigyeltek Marcaliban, s bevitték a járási KISZ-bizottságra munkatársnak. Később ő lett a iárási KISZ-titkár, aztán öt évvel ezelőtt bekerült a járási pártbizottságra agitációs és propaganda-főelőadónak. Tolnai Sándor elgondolkozva szívja cigarettáját. A kezdetre emlékszik: — Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy fiatal koromban kerültem felelős hivatásos politikusi beosztásba... — A többi testvér? — Mind fizikai dolgozók. Mariska néném Nemesdéden él, Annus néném szintén ott tsz-tag, Pista bátyám Vésén tsz-tag, Feri bátyám a Lábo- di Állami Gazdaságban dolgozik, Margit néném a Kutasi Állami Gazdaságban növény- termesztő. Én vagyok a legfiatalabb. köztem és Mariska néném között nyolc év van. A családból csak én tanulhattam tovább. A testvérek között mindig nagyon jó volt a viszony, jó tesvtéri közösségben éltünk. Sajnos, édesapám huszonöt éve, az édesanyám pedig öt évvel ezelőtt meghalt. Hosszú csend telepszik az irodára. Az asztalon fekvő iratokat, brosúrákat nézzük. — S mikor találkozik a hat testvér? — Hát, bizony ritkán.., Például a kisfiam névadóján mind ott voltak. A marcali évekre, majd a tanulásra terelődik a szó. — Négy és fél évig tanultam, öt hónapot K.ISZ-islcolán, egy évet Komszomol-iskolán, majd pedig a Politikai Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Én rendkívül sokat köszönhetek a mozgalomnak, hiszen lehetőséget adott a továbbtanulásra, s a főiskola nappali tagozatán szerezhettem meg a diplomát. — Nehéz volt? — Keményen megdolgoztunk minden jegyért. Amikor egy felnőtt beül az iskolapadba, diáknak érzi magát, a felelőssége azonban jóval nagyobb. Sokszor éjszakákon át tanultunk, hogy sikerüljön. Minden megyéből jött valaki, s így szinte országos tapasztalatcsere volt a tantermekben, noha nem jártam be az országot. Ezek a beszélgetések meggyőztek arról, hogy a vezető káderek politikai alapállása, tettrekészsége mindenhol egységes. Tolnai Sándor elsőnek végezte el a somogyiak közül a Politikai Főiskolát, mégpedig nem akárhogyan. Mindenből jelese volt, a szakdolgozata pe- dik kitűnő lett. Tizenegy társavai együtt vörös diplomát vett át Nemes Dezső rektortól. Az ünnepségen ott volt a felesége is, aki a legnagyobb áldozatot hozta az édesanyjával együtt, hogy a férje elvégezhesse a főiskolát. Ok ketten vesződtek helyette is az ötéves Attilával és a kétéves Sándorral. Tolnai Sándor új beosztásában a pártélet kérdéseivel, a régi párttagok gondjaival, a kádermunkával foglalkozik, s ahogy ő mondja: most vált át a járási szemléletről a megyeire. Munkatársaitól minden támogatást megkap, hogy minél gyorsabban beilleszkedjen az új közösségbe. — A FŐISKOLÁN tanultakat már most gyümölcsözte- tem: órákat tartok az egyéves pártiskolán. Igénylem ezt, hiszen a gyakorlati munkának megvan az a veszélye, hogy az ember enged az elméleti igényességből. Éppen ezért érdemes fölfrissíteni az elsajátított anyagot. Nagyon megragadott, amit a rektorunk mondott az évzárón: megdolgoztunk a vörös diplomáért, az életben is legyünk hát vörösdiplomások. Szerintem nagyon igaza van: a diploma nem minden, a gyakorlatban kell bizonyítanunk, hogy nem hiába küldtek el bennünket négy évre a fővárosba. Lajos Géza Hernesz Ferenc A vagyonvédelem elsődleges Egy vizsgálat figyelmeztető tapasztalatai a marcali járásban (Tudósítónktól.) | Vöröskőy János 111 j 11 11 m t4 fekete macska visszatér 31. — Menekülnöm kellett. Ahhoz, akitől a feladatokat kaptam. Tudtam, hogy ez kockázatos, de nem volt más választásom. Jól dolgoztam, bíztam benne, hogy megmentenek. Még sok szolgálatot tehetek Vagy külföldre visznek, vagy itt bújtatnak el. Az utóbbit választották. Egy ötvenhatban disszidált, s közben beszervezett vasutast küldtek haza. Kinti központunk tudomást szerzett Medgyes terveiről. A családi tragédia, a szolgálati vétség, a leváltás nagyon megviselte az idegeit. Nem látott kiutat. Külföldi rokonainál akart feledést keresni. Ez kapóra jött nekünk. Egyik emberünk Szolnokra utazott. Közölte az új állomáshelyére készülődő Medgyessel: ha akarja: a leányával egvütt még a? éjjel túl lehet a határon. Idézett a leveleiből, átadta a kint élő rokonok üdvözletét. Medgyes azonnal kapott egy TEFU- kocsit. Gyorsan összecsomagoltak és elindultak — névleg — Bakonyfürtre. — De sohasem érkeztek meg. Beke halkan kijavította Kertész ezredest: — Megérkeztek, csakhogy a tükrös szekrényben. Holtan. A nő könnyedén odavetette: — Adnak egy cigarettát? Mohón rágyújtott, a füstöt tüdőre szívta, majd hosszan maga elé fújta. Hallgatott. Tompán koppant a következő kérdés. — Hogyan gyilkolták meg Medgyeséket? — Emberünk úgy beszélte meg a férfival, hogy Herend után a tizedik kilométerkőnél állítsa meg a kocsit. Jobb felől ott áll egy tanya. Mondja azt a sofőrnek, hogy rosszul lett a lánya, görcsök kínozzák a lábát, azonnal ecetes borogatást kell rá rakni. A tanyán várakozik a megbízottunk, aki majd gépkocsival elviszi őkel a határnak egy olyan pontjára, ahol nyugodtan átsétálhatnak — Még manapság is akadnak olyanok, akik bedőlnek az ilyen mesének — jegyezte meg fejcsóválva Ébert százados. Á nő gúnyos mosollyal folytatta: — De hát a tanyáig sem jutottak. Amikor a teherkocsi hátulján lekászálódtak, két ütéssel végeztünk velük. A vas rögtön csontot tört. A holttesteket földobtuk a kocsira, fölszálltunk mi is. A vezetőfülkébe nyíló ablakon át szóltunk a sofőrnek, hogy jobban lettem, indulhatunk tovább. Gyorsan átöltöztünk, én felcsatoltam a járógépet, Medgyest és a lányát pedig a szekrény aljában helyeztük el. Bakonyfürtön még hajnaltájt elástuk őket a vasútállomás kertjében. Figyelmesen elnyomta a cigarettavéget. Beke őrnagy eny- nyit tett a nő szavaihoz: — S ezzel elkezdődött a nyugalmas vakáció. A jól végzett nyolcadik általános után. Meddig tartott a gondtalanság? — Egy hónapig. Augusztus közepén »apámat« Pestre rendelték. Főnökei ismertették vele az új akció elgondolását. A terv arra épült, hogy én tizenöt esztendős lány vagyok. Be kellett- tehát iratkoznom a gimnáziumba. Itt az volt a feladatom, hogy megszervezzem: egy tavaszi hadgyakorlaton a katonák »tragikus véletlen« folytán semmisítsék meg az éppen ott kiránduló diákcsoportot. — De hiszen maga is közöttük lett volna! — kifelejti, hogy a MÁV- AUT-busz csak megközelíti a Vadgalamb turistaházat. A megállótól egy darabig gyalogolni kell. Mi a barátnőmmel lemaradhattunk volna. A lábam, ugyebár... — A harminc gyerek pedig elpusztult volna! Az elhárító tisztek sok kegyetlenséggel találkoztak már hivatásuk teljesítése során, df a nő elvetemültsége még őkol is megdöbbentette. Hosszú másodpercek teltek el néma csendben, míg Kertész ezredes újra megszólalt. — Ismertesse a terv részleteit! — Mivel a tanulmányi kirándulásokat az osztályfőnökök vezetik, először Sárkány ta~f nárnőt kellett kiismernem.*) Nem volt nehéz. Szimpla élet,*) egyetlen nagy szerelemmel.^ Azután házasság, más férfival. ^ Gyerek, kulimunka az iskolá- ‘ ban. A veszprémi orvos — a nagy szerelem — tudtán kívül az események egyik kulcsfigurája lett. Tudomására hoztuk, hogy Sárkány tanárnő még mindig szereti őt, szívesen találkozna vele. Ekkor megindult közöttük a titkos levelezés. De ez csupán az egyik, eléggé bizonytalan szál volt, amelyre még nem lehetett építeni. Fontosabbnak látszott az ügy katonai oldala. Itt várhatóan jól ki lehetett használni diáklány mivoltomat. Amikor megtudtam, hogy az egyik osztálytársnőm a násfai tüzérlaktanyával szemben lakik, nyomban hozzájuk költöztem. — Ekkor lépett a színre Király őrmester. — Vagyis inkább én léptem színre. Esténként a szobaablakban. Jobb szerettem volna, ha egy csinosabb fiúval akadok össze, de hát nem váltogathattam. Be kellett érnem vele. — Ment a levél a kedves kukucskálónak. — Látom, ezt tudják, kár lenne ismételni. Mire kíváncsiak? — Maga mire volt kíváncsi? — Mindenre, ami a lakta-' nyában történik. Sok katona azt hiszi, hogy bennünket csu-] pán az országos adatok meg e különleges haditechnikai kísér-] letek, az új fegyverek és fel-] szerelések érdekelnek. Kevés konzerv fogj Kaposváron (Folytatjuk.) A konzerv egyelőre még a jövő ételének számít, a kaposvári tapasztalatok legalább is ezt mutatják:. A kínálat aránytalanul nagyobb — mind mennyiségben, mind választékban — a keresletnél. A Május 1. utcai csemegeboltban az összes eladott árunak körülbelül öt százaléka csak a konzerv, a félkészvagy a készétel. Más boltokban az áruk arányától függően a százalék változik, de az általános tapasztalatok mindenütt megegyeznek. A választék: nyolc-tízféle pörkölt, hét-nyolcféle vegyes készétel, ezeken kívül mindig kapható szinte az összes főzelék. Ha a konzervek közé számítjuk a vagdalthúsokat és májkrémeket, akkor a nyári időszakban némiképp növekszik a fogyasztás, az emberek akkor a meleg miatt félnek felvágottat vásárolni. Az őszi és téli időszakban viszont a a zöldfőzelék fogyasztása növekszik. Még ezekkel az ingadozásokkal együtt is meglepően alacsony a konzervfogyasztás a városban. Azok, akik törzsvendégnek számítanak a konzervvásár- lásban, legtöbbször olajoshalat vesznek vagy bébipürét. bár ebből nem mindig kielégítő a választék. Három alapvető okra vezet hető vissza a konzervek mellőzése. Az egyik ezek közül tulajdonképpen örvendetes • általában kapható friss hús (ha mégis akadozik az ellátás, szembetűnően megnő a konzervek fogyasztási aránya). Viszonylag jó az ellátás felvágottakból is. A másik okot egy vásárló így fogalmazta meg: — Én szeretem a töltöttkáposztát, s a pacalpörköltet és még sok más ételt, ha viszont a boltban veszem meg. a töltött káposztának nem töltött káposzta, hanem kon- zervíze van, és ez majdnem minden ételre vonatkozik. Ez a megállapítás nyilván túlzó, de valami igazság mégis van benne. A konzervek nagy részén érezni a tartósító anyag ízét. Ennek kiküszöbölése a konzervgyárak feladata. A harmadik ok az ár. Ismét egy vásárló háziasz- szony megállapítása. — Vegyük a legegyszerűbb ételt, a tökfőzeléket. Egy üveggel két személynek elég. és hétnyolcvanba kerül. Szezonban egynyolcvanért kapok egy kiló tököt, s az elég egy négytagú családnak. Nem éri meg készen venni. Akik mégis vásárolnak, azok a fiatal házasok, ahol az asszony is dolgozik, és munka után már nincs kedve főzni. Ahol mindketten keresnek, és esetleg csak egy gyerek van vagy egy sem, már jut pénz kész vacsorára. A konzervnek nagy előnye, hogy gyorsan fogyasztható, s nem igényel különösebb főzést Iharos! Ibolya B SOMOGYI NfiFlAP Csütörtök, 1970. december 10