Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-06 / 286. szám
Egyetem és protekció E gy szülő mondta: »Érettségizik^ a gyerek. Az egyetem több mint száz kilométerre van. Mit tegyünk? Volna egy kis megtakarított pénz, de hát hova? Kinek?« Egy újságíró mondta: »Meg bíráltam egyszer egy városi funkcionáriust, mert sikerült benyomni a gyerekét az egyetemre. Aztán megmondták, hogy miért nem nézek jobban körül! Hány jó állású ügyvédnek és orvosnak sikerült, miért éppen egy funkcionáriuson verjük el a port?!« Egy »bölcs« mondta: »A protekció százfejű szörnyeteg, hiába csapjuk le az egyik fejét ezer másik nő helyette. Mert bemondták a tévében is, hogy nálunk mindenki mindenkit protezsál.« Egy teenager mondta: »Ismerek egy srácot, akit minden reggel sofőr hoz kocsival az iskolába. De ő már leszáll a sarkon, mert szégyelli. Hiszen a többiek gyalog vagy busszal járnak. Én spéciéi bringával. Az viszont tuti, hogy őt fölveszik az egyetemre.« Nem lehet megérteni a szülőt? Biztos, hogy igaza volt az újságírónak? Valóban bölcs a »bölcs«? Tuti, hogy fölveszik? Annyi bizonyos, a protekcióval nem szabad szemérmes- kedni, mert alapjában véve az a »bizonyos, sokat emlegetett« protekció elég szemérmetlen. Ítélni lehet fölötte, de vajon megszűnik-e attól? A szó elszáll, az írás pedig lehet, hogy írott malaszt marad. Azt hiszem, senki sem csodálkozik rajta, én bízom a szó erejében, hiszen úgy látszik a protekció »erejét« is éppen a jól megválasztott okos szavak adják. Protezsáljunk, segítsük az ifjúságot? Ha így tesszük fel a kérdést, egyértelmű és természetes a válasz. Mert ha mégsem az lenne, akkor az ifjúság maga protestál. Lényegéből fakadóan és teljes joggal. Miként az a művész is, akinek tehetségén kívül nincs más mecénása. (Persze tehetsége a legfontosabb mecénás.) Az a természetes, és társadalmunk gyakorlata, hogy minden tehetség mögött álljon mecénás, intézmény, szervezet, baráti kör, egyszerűen (vagy banálisán?) a társadalom. Hiszen érdeke. Kell tehát a protekció, a protezsálás, csupán az nem mindegy, hogy kit választunk ki, és ki választ ki, milyen módszerrel. Igen, az egyetem. Ma úgy tűnik, mintha csupán itt csapódhatna le az életbe indulás, vagy az életbe indulók helyzeti energiája, ez lenne a dobbantó, az ugródeszka. »No lássuk, mekkora a lendület, ha nem elég nagy, majd a papa segít.« A szülő, akit idéztem, nem funkcionárius, hanem kefeüzemben dolgozik, és úgy érzi, van mivel segítenie. S ez sem véletlen. Jóllehet a protekció korántsem pénzkérdés csupán. De jó-e, ha mindent erre az ugródeszkára teszünk fel, ide összpontosítja az »edző« összes segítőerejét? Álljunk meg a gondolatnál. Az edző is protektor, és nem is akármilyen! A jó edző nem a verseny ■lőtt hajszolja meg a versenyzőt, hanem inkább megnyugtatja ilyenkor A »hajsza« és a hasznos protezsálás évekkel előbb kezdő- d k. Valahol az iskolában, mert ott a legfontosabb a jó értelemben vett protekció. Az iskola — akkor, és a szülő — akkor, időben. A kettő egymással — a harmadikért. Nagyon nehéz az egyetemre bekerülni — mondjuk. Es ez sem v életlen. Mert érthetően na g/ok a követelmények. És ez a jó. (Csak így éri meg a társadalomnak.) Ügy kell prote zsálnunk tehát, hogy az ugró deszkán minél nagyobb meny nyiségű helyzeti energia hal mozódjon fel. És itt kell szembenézni azzal a kérdéssel, hogy vajon van-e ilyen értelemben vett protekciónk! Vagy csak a rosszértelmű? Vajon az iskola kiválasztja-e időben a »versenyzőt«? Vajon — amit egyébként induviduális nevelés címen emleget a pedagógia — gyakorlat-e? Mi több, általános — általános iskolai gyakorlat -e? Vagy általános középiskolai gyakorlat-e? Beszélünk a pályaválasztás fontosságáról, de a pedagógusnak vajon mi a véleménye a pályákról? Ezt sem ártana ellenőrizni, hiszen így öncélú a tanítás. Ha nincs meg a feltétele annak, hogy ez a kiválasztás vagy pályára irányítás megtörténjen — miért nincs? Mert kell! Beszélünk a fizikai dolgozók gyermekeinek segítéséről. Tévedés ne essék, protekció ez is, jó értelemben vett protekció, — a rosszértelmű legbiztosabb ellenszere. Pedagógiai feladat megállapítani, hogy mire alkalmas a gyerek. És ez nem egyszerű, hanem nagyon is összetett feladat. Ha látják és tükrözik szinte pontos iskolai diagnózisban (nemcsak érdemjegyekben), mivé érik a gyerek, és mire van szüksége. Milyen kapcsolatot kell kiépíteni azzal a szülővel, aki idejénél, felkészültségénél, anyagiaknál fogva nyomon tudja követni a gyermek tanulását, és milyen .kapcsolatot kell kiépíteni azzal, aki nem. Mennyit adnak a szülők az iskola szavára? Vajon összhangban van-e a kettő »protektorsága«? Minden szülő elfogult, és minden osztályban kísért az uniformizáltság. De a szülők és a nevelők kölcsönösen közeledve egymáshoz, vajon legyőzik-e ezt — a harmadik, a gyerek érdekében? Látható, nem könnyű protekció ez. De csupán ez érdemes. Az egyetemi fölvétel különösen nehéz a vidéki tanulóknál. Még nagyobb protekció kell tehát — mondaná valaki, és igaza van. De nem pénztárcával, jótéteményekkel, fővárosi összeköttetésekkel, X. papa X. ismerősével, hanem egészen másfajta segítségadással! Ez az a pont (egyik a sok közül), ahol a közművelődésnek is tevékenyen és hatékonyan be kell kapcsolódnia a pedagógiai munkába! Mit kap az iskolai oktatáson kívül egy irodalmár érdeklődésű, vagy egy biológus érdeklődésű gyerek? Mit adunk neki a rádión, könyveken, televízión kívül? A főváros kultúrája terített asztal. Hogyan próbáljuk megteríteni »vidéki asztalainkat«? N ehéz a szülői belátásra apellálni. Aki nem szülő, az azt mondja, elfogultak a szülők. Ha szülő lesz, a többire mondja majd. Nyilvánvaló és érthető, hogy minden szülő minél jobb pro- tektora akar lenni gyermekének. És biztos, hogy nem ez ellen kell harcolni, hanem azért, hogy minél jobb, minél hatékonyabb és minél igazibb protekciót tudjunk nyújtani gyerekének. Tehetségük, körülményeik szabta szükségleteik szerint. Nem derűlátó optimizmussal, hanem teljes bizonyossággal állítom, hogy nincs Magyarországon olyan egyetem, amelyet pusztán a iótéteményes protekcióval ellehetne végezni. És az egyre ■szigorúbb, egyre demokratikusabb felvételi rendszer még inkább kizárja ézt. Ha mégis bekerülne valaki csupán , ilyen segítséggel, akkor az első vizsgák után keserű lesz a számadás. A szülőnek is, a gyereknek is. Meg az iskolának. Mert le kell számolnia az skolának is az úgynevezett -gyerekszeretettel«. »Hadd nenjen, mi javasoljuk.« Naivon korán kell megkezdeni r ’ó értelemben vett protekciót is csak azt javasolni, aki arra Vdemes. Nem az iskola és a 'ó állású szülő kapcsolatából 'télve, hanem — a harmadik. a gyerek megméretése után és alapos ismeretében. Tröszt Tibor Don Quijote háza a Mancha tartományban. Azt mondják, h°sy az ...ndalúziai ember merő ellentéte a kasztílíainak. Barátságos, kedélyes, jobban érti a tréfát, szereti a táncot, a zenét. Minden bizonnyal e különbözőségben nagy szerepet kap a környezet hatása, amelyet a turista saját maga is lemérhet, ha Toledóból az an- dalúziai városok, Cordoba, Sevilla, Granada felé tart. A zord, terméketlen sziklák lassan zöld növényzetet fogadnak maguk közé, és a Sierra Moréna hegység választóvonalától megváltozik a táj képe. Rengeteg az olajfa, órákon keresztül hatalmas olajfaerdők mellett és között halad az út. Az andalúziai táj végtelenül változatos. A Quadalquivir folyó völgye valóságos földi paradicsom, ahol még a déligyümölcsök is megteremnek. A domboldalakon minduntalan apró szélmalmok bukkannak elő. Valamikor ezen a környéken bolyongott, s talán e malmokat rohamozta Cervantes, a nagy spanyol író megálmodott lovagja, Don Quijote. A manchai lovag története kitörölhetetlenül bevésődött a hispán köztudatba, s elterjedt a világban. Ez a romantika és a nagy klasszikus mű ked- veltsége sok embert hoz erre a vidékre. A spanyolok ki is használják a népszerűséget, és idegenforgalmukban jelentős helyet kap a bús lovag és hűséges szolgája, Sancho Pan- za. A legkisebb falusi üzletben ugyanúgy megtalálható e két alak jellegzetes szobra fából, műanyagból és bronzból, mint Madrid vagy Barcelona legelőkelőbb üzleti negyedeiben. Toledó és Cordoba között egy kis faluban csak azért állnak meg a turistabuszok, hogy megtekintsék a házat, ahol állítólag Don' Quijote lakott. A ragyogó fehéren izzó ház lila kapuján i belépve azután észreveszik, hogy tulajdonképpen egy étterembe, egy udvari bazárba csöppentek, ahol ajándéktárgyakat, levelezőlapokat, ételeket és italokat kínálnak. Cervantes, az író népszerűségére jellemző, hogy az életében sokat szenvedett, állandó anyagi gondokkal küzdő és az adósok börtöneit járó emberre most mindenütt büszkén hivatkoznak. Sevillában, az adósok börtönének volt épülete előtt is külön felhívták . a figyelmünket, hogy itt raboskodott Cervantes, és állítólag itt írta a Don Quijote első fejezetét. A világban nemcsak a spanyol képzőművészet, az irodalom, hanem a zene is ismert. A Sevillába érkező turisták közül sokan először nem a híres műemlékek után érdeklődnek, hanem a kedvelt és ismert operák történeti helyeit kutatják. Keresik a dohánygyárat, amelynek kapujában először látta meg Don Jósé tizedes Carment; meglátogatják azt a kis utcácskát, amelynek La Hosteria del Laurel nevű éttermében kezdődik a Don Juan története. Az egykori dohánygyár épületét ma egyetemisták népesítik be, az étterem falán lévő emléktábla pedig vendégeket csalogat. A helybeliek azt mondják, hogy egyedül csak a figarók változatlanok. Igaz, hogy nem énekelnek, de ugyanolyan pletykásak, mint néhány évszázada. Sevillában sokat megőriztek I a zenei hagyományokból. Este az apró szö- kőkutakkal díszített tereken fiatalok gyűlnek össze, és éjjel 1—2 óráig gitároznak, énekelgetnek. Ugyancsak gitárosokkal csalogatják a vendégeket sok étterem, szórakozóhely ajtajában is. Mindez érdekes és vonzó az idegennek, de ha minden hasonlóról be kívánnék számolni, nehéz helyzetbe kerülnék, hiszen Spanyolország maga az izgalmas történelem és az előző századok iránti tiszteletet ébresztő művészettörténet. Olyan -csodálatos épületeket láthatott a csoportunk, mint i például a sevillai kated- rális, amelyet a XV. században kezdtek építeni és 140 év alatt fejeztek be, s amely méreteinél fogva a római Szent Péter bazilika után a világ harmadik legna- gyob temploma. Mindenkit ámulatba ejtett a 12 évszázados cordobai »mezquita«, a hatalmas székesegyház, mely az arab építészet egyik világcsodája, gyönyörű oszlopaival, hajóival és a később belsejébe épített központi oltárral. Aki Cordobában jár, az a műemlékek mellett megcsodálhatja a cordobai patiót, azaz a házak lakóudvarait. Itt ugyanis a házaknak alig van ablakuk a külvilág felé, úgy építették I azokat, hogy az emberek egész életüket az udvaron élik le. A pompás kapukon belül virággal és zölddel gazdagon beültetett és díszített udvarok nyújtanak pihenést a lakóknak, akik ezeket az udvarokat képekkel, szobrokkal és kényelmes bútorokkal díszítik. Lgyancsak a jelzők felső fokával lehet beszélni a spanyol- országi utolsó arab királyok lakhelyéről, a granadai Al- hambráról. A város fölé emelkedő falakkal körülvett terület tulajdonképpen három részből áll, az erődítményből, a pompás palotából, valamint a medina városrészből, amely az előkelőségek lakhelye volt. A spanyolok minden lehetőt megragadnak az idegenforgalom fejlesztésére, Még a nyomort is. Idegenforgalmi érdekességként mutogatják például a granadai cigánynegyedet, s az olyan falvakat, mint a sziklába vájt Purullena. Ez a falu Sevilla és Granada között található, a Sierra Moréna szikláiba vájt odúi ,elé a ''«járathoz házszerű falakat húztak, s ezekben tengetik életüket a helyiek, akik egyébként jellegzetes spanyol kékfehér mintás edényeket, köcsögöket, égetett tálakat készítenek és árusítanak. Az ország idegenforgalmának fejlődését lényegében az 1950-es évek elejétől számítják. Az 1952-es 1,4 millió külföldi látogató száma 1961-ben 7 millióra nőtt, 1966-ban már 18 millió turistával számoltak, 1969-ben pedig 21 millió turista. egy milliárd 300 millió dollárt hagyott az országban! Ez a bevétel csaknem annyi, mint a spanyol pénzügyi tartalékok teljes összege. Spanyolországban sok a munkanélküli. Az országban 250 ezer hivatalosan nyilvántartott munkanélküli van, így olcsó a munkaerő, és ez kihat az idegenforgalomra is. A szállodai árak talán a legmérsékeltebbek egész Európában. Viszont pénzt kérnek mindenért. Nincs olyan műemlék, olyan katedrális, vagy múzeum, ahová ingyen lehetne bemenni — kivéve a hét bizonyos szakaszait —, s még az épületeken belül is külön-kü- lön jegyeket kell váltani a melléktermek, a sekrestyék vagy a kincstárak megtekintésére. A növekvő turizmus fogadására valósággal a földből nőttek elő a luxusszállók, valamint a kisebb pénzű turistákat szolgáló szállodák, panziók ezrei. A városokat nagyszerű autóutak kötik össze. A sok műemléket, történelmi ereklyét, a nagyszerű képzőművészeti alkotásokat megcsodálva az a véleményünk alakult ki, hogy nagy élményekkel gazdagodtunk, érdekes és szép világot ismertünk meg. De a spanyol úthoz hozzá tartozik egy jó bikaviadal is. Mevnvugtattak, hogy az is lesz, előb azonban el kellett -ütnünk Barcelonáig. (Folytatjuk.) Kanalvag Imre Egy érdekes épület Purullena sziklába vésett házai közül. | IBUSZ- úton Spanyolhonban I Carmen • és Don Quijote földjén aranynál szebben csillogó... Azt mondják neved mellé: ország, összeforrt a neved és ez a rangot adó szó. Csakugyan: területeden kicsiben vagy nagyban, minden megtalálható, ami tágabb hazánkban. Folyó ezüstszalagja, enyhe lejtése, asztalsima szántóföld, erdők őszi színorgiája és a tó, a sokarcú. Gyerekkoromban kezdtem kóstolgatni ízeidet. A háború alatt született vérszegények tapasztalni vágyásában megnyilatkozó mohóságával kerestem az ércet, mely után kopogtatni a sziklák titkát érdemes. Az ércet, amelyről akkor még nem tudtam, hogy fénye melegebb színű az aranynál. Gyerekes próbálkozás volt az az első, nem terjedt a magam szűkös világának hatarain túl. Egy udvar, a zajos forgalmú utcától mesterségesen elválasztott. Egy körben forgó játék a parkban, melyet kormány kér ekekkel kellett mozgásba hozni. »Repedt fazék — mondta rá unokatestvérem. — Minek ülsz ebbe a repedt fazékba?« És a park maga! A fényt megszűrve átengedő, madaraknak tanyát adó. »Lélegezz jó nagyokat!« A megfogadott tanács komikusán tátogó, halacskát játszó fiút eredményezett. És nevetést a végén, viháncolót. Ezek voltak első tapogatózásaim feléd, ösztönösek természetesen. Mézbarna ragyogá- sú napok, a gondtalan jelzővel ékesített gyerekkor néhány napja, melyek kimondatlanul is ezt a szót asszociálják a felnőttben: »szép«. A második találkozás hosz- szabb. Három év, a tanulás ideje. Lázas tekintetű, borzolt hajú társakkal jártuk »fővárosod« utcáit, Somogy. Hónunk alatt könyv. Adyt idéztük és József Attilát, ha c vitáinkat döntő érvvel akar tűk lezárni. Lezárni és meg nyerni. Mert akkor még min dent meg akartunk nyerni akkor is, ha az idő bizonyított: vitapartnerünknek volt igaza. Estek a könyvtárban. Fáklyafény-szavú költő olvassa verseit, Váci Mihály. Vi- lágraeszmélkedés szakasza. Must forrt így, zavarosan, de a tiszta bor ígéretével. A város adta a hátterét ezeknek a napoknak. Világot megváltani vágyás és tisztavíz-illatú lányok. Kéthavonként falcaidba kerekedés. A »múzsáknak termett kies tartomány«- ról szaval verset egy húszéves fiú. A táncosok lábai dobbantják a földet, továbbfor- dulásra ösztökélve. Egyikünk sem hajlandó észrevenni, hogy forog az amúgy is... Négy év a másik, a szülőmegyében. Aztán újra az »országnak« emlegetett megyében. A kincskereső újabb nagy nekirugaszkodása: megtalálni az ércet! Tudatos ismerkedés az »ország« históriájával, az elröpült idő itt- hagyott nyomaival, az ipar összekötőivel, az építkező vá rosokkal, községekkel. Szá ■nők, adatok. Az érc még mé yebben van. Falvak néma délutánjában nyugtalanító felkiáltójelként. És akkor az első erecske fölfedezése! Az első ember, aki kitárulkozik. A nevét akarja megváltoztatni, hogy senkinek se az jusson eszébe róla: »cigány«. Innen kell továbbhaladni! Csombárdon egy manóformájú apó. Meséket tud. Maga is mesebeli fordulattal lett nincstelen cselédből háztulajdonossá, megbecsült emberré. Csak tovább! Értelmesen élő fiatal agronómuspár Nagyatádon. Lobogásuk izzásba hozza környezetüket is. Vasszelidítő svájcisapkás ember Mernyén. őszinte szavak, baráti szorításra nyújtott kezek. Az érc birtokában, melynek, fénye melegebb az aranyénál. Az »ismerni« minőségi fejlődése »megismerni«-vé. Azt mondják a neved mellé: ország. Területeden kicsiben vagy nagyban, minden megtalálható: folyó, domb, síkság, erdő, tó. Állam vagy az államban? Nem. A csom- bárdi öregemberhez, a nagyatádi agronómushoz, a mer- nyei svájcisapkás emberhez és az előítéletek ellen küzdő fekete hajú férfihoz hasonlók élnek mindenütt. Megtalálni és megtartani barátságukat érétkesebb kincs az aranynál. Leskó László SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. december 6. 51
