Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-04 / 284. szám

♦ Kisdiákok és szülők kérése Buszmenetrend-módosítást a Koppányvoigyében SZEPTEMBER végén So- mogyacsán hat szülő fölkereste a megyei tanácstagot. Elpana­szolták, hogy 8—12 éves isko­lás gyermekeik a törökkoppá- nyi iskolába járnak, s a jelen­legi autóbuszjárat miatt haj­nali 5—6 óra körül kelnek és este 18—19 óra között érnek haza. Szombatonként, amikor az iskolában mór nincs nap­közi, a gyerekek estig felügye­let nélkül maradnak. Kérték, hogy miután közigazgatásilag Andocshoz tartoznak, az ando- csi iskola segítsen rajtuk. Az andocsi tanács és az iskola készségesnek , mutatkozott, csak az AKÖV nem, ugyanis a forgalom szempontjából meg­oldhatatlannak minősítette a kérést. A diákjárattal érintett köz­ségek tanácsi vezetői kidolgoz­tak egy olyan menetrend-mó­dosítást, amelynél a kecske is jóllakhatna és a káposzta is megmaradna, azaz figyelembe veszi a 13. számú AKÖV gaz­dasági érdekeit, és teljesíti a szülők kívánságát. Ez a me­netrendjavaslat azért is jó, mert így a jutompusztai isko­lás gyerekek is kényelmesen járhatnának az andocsi isko­lába. Suri Sándor, az AKÖV igaz­gatója levélben válaszolt a ké­résre: »-Bármennyire is éssze­rűnek látszik a javaslat, mégis teljesen egyoldalú, mert a kö­zös érdekből egyet emel ki, ez pedig a lehető legjobb utazási időszak a kérdéses (Andocs, Somogyacsa, Nágocs, Török- koppány, Kisbárapáti — a szerk.) térségben. Ha a java­solt menetrendet vezetnénk be, a javaslattevő igényein kí­vül más utazási igényeket nem tudnánk kielégíteni, ezért a já­ratot meg kellene szüntetni. Eay autóbusz önköltségi szinti fajlagos kilométerbevétele 10 forint (a kérdésesé öt forint), minden olyan autóbuszjáratra a vállalat ráfizet, amely ez alatti. Sajnos, Somogy megyében sok ilyen autóbuszjárat van, de a minimális közlekedés felté­teleit biztosítanunk kell, ezért kénytelenek vagyunk olyan autóbuszvonalakat is működ­tetni, mint amilyen a nágo- csi, törökkoppányi, kisbárapáti térségben a nem minden igényt kielégítő menetrendben van. Vállalatunk — fejeződik b > a levél — a veszteséges autó­buszvonalak üzemben tartása miatt semmiféle támogatást nem kap, ezért kénytelenek vagyunk arra törekedni, hogy olyan menetrendi fekvéseket állítsunk be, amely az igénye­ket nemcsak egy, hanem több oldalon is kielégíti, és a válla­latnak még a veszteség mellett is a legtöbb bevételt bizto­sítja.-« Egy másik levélben az igaz­gató azt közölte, hogy a jelen­legi három (kaposvári, igali, törökkoppányi) járatpárt meg­hagyják, de esetleg a jövő év januárjában kettőre csökken­tik. Senki nem vitatja, hogy a koppányvölgyi autóbuszjára­tokra az AKÖV ráfizet. De vannak nyereséges járatai is, amelyekkel ki lehet egyenlíte­ni a koppányi veszteséget. Ar­ról nem beszélve, hogy 8—10 ezer ember utazását kötelesek biztosítani, akik a közös köz­ségi tanácsok, iskola- és orvo­si körzetek kialakításával messzebb kerültek a központi községtől, mint korábban. A huzavona még tart, jólle­het másfél-két hónap van hát­ra a januári döntésig. Ha az AKÖV úgy határoz, hogy já­ratát csökkenti, télvíz idején állítja kényszerhelyzet elé a lakosságot. Tömeges utazásra itt nem le­het számítani, de azért az em­berek csak elutaznak a járási és a megyei székhelyre, nem beszélve a közös tanács szék­helyéről. A somogyacsai és a jutom­pusztai kisdiákok esetében pe­dig — az andocsi iskolába já­rást figyelembe véve — ki­mondottan arról van szó, hogy a legkedvezőbb időben közle­kedhessenek a gyerekek, ne kelljen órákat várakozniuk és gyalogolniuk. A VESZTESÉGES járatokról az a véleményünk, hogy feltét­lenül meg kell vizsgálni, mi­ként lehet csökkenteni számu­kat, de nem biztos, hogy ennek egy a megoldása: megszüntet­ni. A tél előbb-utóbb bekö­szönt. Kerékpárral vagy mo­torral közlekedni rövidesen ve­szélyes, később lehetetlen, gép­kocsija pedig kevés embernek van. Marad tehát a gyaloglás és az autóbusz.. Csak hetek kérdése, és a gyaloglást máris kihúzhatjuk a listáról, csupán az autóbusz marad. Ennek vi­szont minden körülmények kö­zött — módosított menetrend­del — maradnia kellene. Saly Géza IBUSZ-úton Sp anyolhonban MADRIDI FOGADTATÁS Budapest és Madrid kö­zött az út légvonalban 1970 kilométer, így majd négy órát utazott az első spanyolországi IBUSZ-csoport 96 tagja a MA­LÉV IL—18-as különgépén Barajas repülőteréig. Volt idő tehát beszélgetni, s ilyenkor mi is lehetett más a téma, mint az úticél: Spanyolország. Gyor­san kiderült, hogy bizony ke­veset tudunk erről az ország­ról. Egyesek az 1930-as évek polgárháborús eseményeit em­legették, a nemzetközi brigá­dokról beszéltek, akadtak, akik egy Babits-verset idéztek: »bús donna barna balkonon — me­reng a bíbor alkonyon«, és a képzeletben megjelentek a csipkébe öltözött, fekete hajú nők, a jellegzetes szűk ruhát viselő, kerek kalapos férfiak. S természetesen a bikaviadal... Azután földet értünk, és rö­vid autóbuszozás után bero­bogtunk az esti világvárosi fényben pompázó Madridba. A széles utakon egy irányban há­rom-négy sávban közlekedő .autók között csak nehezen ju­tott előre a Mercedeshez ha­sonló spanyol gyártmányú au­tóbusz, de legalább felmérhet­tük az éjszakai forgatagot. Madrid ugyanis későn fekvő város. A hivatalok, intézmé­nyek, bankok csak 9—10 óra körül kezdenek, és a hosszúra nyújtott ebédszünet, a szieszta utón az esti órákig tartanak nyitva- Azután megkezdődik az esti élet, s a kávéházak, ét­termek még éjfél után is töm­ve vannak vendégekkel. Hasonló az utcák forgalma is. Sétáló emberek özönlik el a főbb útvonalak járdáit; vala­mennyi korosztály képviselteti magát. Azt pedig, hogy meny­nyi a személygépkocsi, ponto­san nem lehet megállapítani, de a forgatagra jellemző, hogy a fővárosban csupán taxiból 12 ezer közlekedik. Nappal azt is felmérhettük, hogyan képes ezt a gépkocsi­áradatot befogadni az utca. Madrid Hispánia földrajzi kö­zéppontjában, a Manzanares folyó partján épült feL Hatal­mas, sivár terület volt ez, ahol tág lehetőség nyílt az új építkezések számára, akadt hely a széles utaknak, kiterjedt parkoknak. Ez jellemzi a mai várost is, hiszen 2 és fél—3 milliónyi lakossága körülbelül 707 négyzetkilométernyi terü­letet foglal el. A Calle de Al­cala, a Jósé Antonio, a Calle de la Princesa, a Generalissi­mo sugárút és a többi útvonal szélessége talán a budapesti Népköztársaság útjához, de jobban a Dózsa György útéhoz hasonlítható. A város belsejét hatalmas háztömbök, s jó né­hány 30 emelet körüli torony- épület foglalja el, ezek több­nyire irodaházak, bankok vagy szállodák. Bármerre jártunk, kísé­rőink minduntalan ezt han­goztatták: »a legutóbbi 15—20 évben épült*. Madridban — de általában Spanyolországban ezt az időszakot számítják a fejlődés korszakának. Ekkor épült a hatalmas kiterjedésű Nixon ünnepélyes fogadtatása a spanyol fővárosban. egyetemi vá­rosnegyed is pompás épüle­teivel, előadó­termeivel, kli­nikáival és diákotthonai- val. A modern épületek, a ha­talmas parkok között mindun­talan bozóttal benőtt romok tűnnek elő. A polgárháború idején itt dúl­tak a legsúlyo­sabb harcok, s a jelenlegi rendszer 1939 Madrid egyik óta csupán a legutóbbi esztendőkben kezdte eltávolítani az üszkösödő ro­mokat. A spanyol polgárhábo­rú, amely egyike volt a világ- történelem legvéresebb belső konfliktusainak, körülbelül egymillió ember életét követel­te. Emlékei még a mai való­ságban is élnek a fellelhető ro­mokban, s nem utolsósorban az emberek emlékeiben. Madridban a forgalom éjjel 1—2 óra körül csitul eL A ka­pukat, mint általában máshol is, 11 óra kőiül zárják. A ké­sőbben érkező azonban nem csenget, hanem halkan tapsol. A jelre valamelyik kapu alól előkerül egy idősebb, tányér­sapkás ember, és megkérdezi, hová megy az illető, majd aj­tót nyit Ö a tömbházmester, és egyben éjjeliőr, ahogyan itt nevezik: a -soreno*. Amíg nem szoktuk meg a soreno közreműködését, néhányszor tanácstalanul topogtunk pan­ziónk bejárata előtt, mert még az ilyen házak kapuit is be­csukják. A madridi ismerkedés bo­nyodalommal kezdődött mert programunk első színhelye, a királyi palota — zárva volt Nixon érkezését várták, és eb­ben a palotában tartották a hivatalos tanácskozásokat. Az amerikai elnök fogadására lá­zas előkészületeket tettek: fel­lobogózták a várost, a bevonu­lási útvonal több pontján tri­bünöket építettek a televízió és a sajtó munkatársainak, a fel­főutcája, a Jósé Antonio. közleményt olvas fel de kérdés nincs, az amerikai újságírók gúnyosan és felháborodottan tiltakoztak, hiszen ilyesmi ott­hon nem fordulhat elő. A spa­nyol kollégák hallgattak, ők már megszokták, hogy ebben az országban sohasem lehet kérdezni. Az van, amit a ge­neralissimo mond. Spanyolor­szág formálisan királyság ugyan, de valójában fasiszta állam, és vezetője Franco, a diktátor. Rangja is meglehető­sen hosszú: a spanyol biroda­lom vezére, a fegyveres erők főparancsnoka, a Falange ve­zetője, a minisztertanács elnö­ke. ő nevezi ki a miniszter- tanács tagjait a hivatalosan működő szakszervezetek veze­tőit, a tábornokokat, sőt a püspököket is. Ugyancsak jó­részt kinevezett tagokból áll a spanyol parlament a Cortes. A parlamentnek szavazati joga nincs, csupán az a feladata, hogy meghallgassa Franco ki­nyilatkoztatásszerűen felolva­sott törvényeit, elhatározásait. Bár csak utalások történtek rá, nyilvánvaló volt, hogy Ni­xon látogatása főként katonai jellegű volt, hiszen a Földközi- ger medencéjében bekövet- zett politikai változások miatt Spanyolország az Egye­sült Államok számára katonai szempontból rendkívüli módon jelentőssé vált. 1953 óta Spa­nyolország területén három je-1 lentős amerikai katonai tá­maszpontot ' tartanak fenn, amelynek további birtoklását ezekben a hónapokban újabb szerződésekhez kell kötni. j Vöröskőy János || || === 14 feke == macska éééi visszatér 26. — Egy kislánya van? A férfi, mintha a téma fáj­dalmat okozna neki, nem vá­laszolt. Felállt, és az italos szekrényhez lépett. Pálinkás­üveget még pohárkákat vett elő. — Egy stampedlivel... Paál — zsebében a benze­dines üveggel — ártatlan kép­pel nézte a tükrös szekrényt. Szép, masszív darab — gon­dolta. — Tartós, mint egy tölgyfakoporsó ... Bekében még lappangott valami kétely. A falakról csa­ládi fényképek néztek rá, s valamennyin felismerhette Katit. Egyiken általános isko­lás diáktársai között, a máso­dikon édesapjával, aki most a pálinkát töltögette nekik, a harmadikon egy asszonnyal, aki az anyja lehetett. Mindez tökéletesen hiteles­sé tette a környezetet, s az őrnagy úgy érezte: helyesen jártak el, amikor vártak a le­tartóztatással. Nem kockáz­tatták, hogy Medgyest — a valódi Medgyest —, aki épp elég megrázkódtatáson esett át s idegileg összetört, felesle­gesen megrémítsék. Az óvatosság, amit Ébert veszélyesnek, a tapintat és a törvényesség túlhajtásának tartott, esetleg tényleg indo­kolt Volt. De hirtelen átvillant rajta valami, s rádöbbent, hogy alighanem hibát követ­tek el. Ha Medgyeséket valóban meggyilkolták, s a házigazda szerepet játszik, akkor ez a szerep tökéletesen kidolgozott, figyelme minden részletre ki­terjed — mindenre, ami Szol­nokkal kapcsolatos. Egy fény­kép épp az ottani munkatár­sai között ábrázolja... Azonban már késő volt! A forgalmi irodából hallatszó csengés a hajnali személy ér­kezését jelezte, s a főnök el­nézést kérve felállt, hogy a peronra siessen,' Beke sokatmondóan a fő­hadnagyra pillantott. O is fel­állt, és a sínekre néző ablak­hoz lépett­Odakint sötét volt még, a peront azonban megvilágítot­ták a villanykörték. Az egyetlen leszálló, egy idősebb parasztember, nagy batyut cipelve lassan közele­dett a homályból. Paál, biztonságban érezve magát, a tükrös szekrényhez guggolt, s az ajtórésnél rá­cseppentette a híres, sok-sok bűncselekménynél bevált vegy­szert. A fán pezsegni kezdett a beleivódott vér. A „paraszt” — a szolnoki MÁV-íőnökség alkalmazottja, aki közelről ismerte Medgyest — e pillanatban ment el az állomásfőnök mellett. Hosszan egymásra néztek. Beke feszülten figyelt. Az utas, az ablak közelébe érve leemelte a kalapját, s mintha a bélése érdekelné, belepil­lantott. * Az őrnagy megértette a jel­zést: a tanú nem ismerte fel „Medgyest”. Hirtelen az ajtóhoz ugrott, hogy a peronra siessen. Odakint ebben a pillanatban lövés csattant. Beke elsápadt: biztosra vet­te, hogy a pisztolygolyó a szolnoki vasutast találta. „Medgyes” felismerte a hely­zetet. rádöbbent: a „MÁV- tisztek” csak a leleplező tanú­ra vártak, hogy letartóztas­sák. Kint hirtelen megkönnyeb­bült. A sínen az állomásfőnök feküdt, keze görcsösen szorí­totta a revolverét. — Nem várhattam! — mondta a sötétből kilépő Ebert. — Ha nem lövök, vé­gez a vasutassal. Épphogy megelőztem ... A második lövés, amelyre mindketten berohantak, a szalonban dörrent. Paál. aki egyedül maradva felfeszítette a szekrényajtót, a vállába kapta a pisztolygo­lyót, egyenesen a fogason füg­gő ruhák közül. A „nyomorék” lány kiug­rott búvóhelyéről, és villám­gyorsan a nyitott ajtónál ter­mett. Ott egyszerre két revolver meredt rá. — Egy magazin szerint — mondta higgadtan Beke — maga már réges rég Nyugaton van! A csinos arcra most kiült a kor, a harminc év és a „hiva­tás” nyoma, mindaz, ami a pa- ralízis, a bénaság helyett va­lóban megviselte, és éretté tette. A két tiszttel sunyi, eszes és vérszomjas vadmacs­ka nézett szembe. Ébert elővette a bilincset. Kertész ezredes hivatali szobája még azokra is lenyű­gözően hatott, akik gyakran megfordultak benne. A hosz- szú helyiség baloldali falá­nak nagy részét — akár a ta­péta — hatalmas térkép bo­rította, melyen azonos szinű gombostűzászlócskák jelezték egy-egy akció helyét- Fölötte éles fényű neoncsövek, aá mennyezeten pedig keskeny J sín, a térképet elfedő függöny számára. A szoba közepén nehéz író­asztal állt, mellette kis gu­ruló asztalkán hangszórós- mikrofonos távbeszélő, tucat­nyi billentyűjéhez egy-egy villogó lámpa. Az íróasztalon még négy telefonkészülék. Jóllehet színük és alakjuk sem sokban különbözött, gaz­dájuk mindig biztos kézzel nyúlt ahhoz, amelyik éppen jelzett. A tanácskozóasztal a helyi­ség túlsó végébe szorult. A magasba nyúló, húsos levelű fikuszok és a virágtartókon elhelyezett vízi pálmák csak némileg enyhítették a szoba szigorú hangulatát (Folytatjuk.) hőkarcolók oldalára pedig va­lamilyen fátyolszerű anyagból több emelet nagyságú betűkkel írták fel Nixon nevét. Az el­nök érkezése előtti órákban nemcsak a királyi palotát zár­ták le, az utakat is. Mindunta­lan katonai járőrök, felállított őrszemek, csendőrök, rendőrök állták el az utat, s még a" he­lyiek is megjegyezték, hogy régen láttak gyalog és lovon ennyi egyenruhás embert, pá­dig egyébként sincs hiány be­lőlük. Aztán megérkezett az elnök. Elöl a személyi védelmére ki­rendelt testőrök kocsijai, majd a spanyol gárda szürke köpe­nyes, díszsisakos lovasai érkez­tek, s a lovasok között Ameri­kából szállított páncélozott au­tójában megjelent Nixon elnök és a spanyol államfő, Franco. A délutáni lapok részletesen beszámoltak a pompás bevo­nulásról, és nagy megtisztelte­tésnek könyvelték el az ameri­kai elnök látogatását. Valóban jelentős volt ez, főként az ural­kodó réteg számára. Jó ideig ugyanis Franco Sp'anyolorszá- ga bojkott alatt állt, és csupán a legutóbbi évtizedben érezhc tő változás a nyugati vezető hatalmak részéről. A tárgyalások alatt a hivatalos személyeken kívül senki sem léphetett be a pa­lotába, de hírek se szivárog­tak ki túlzottan. A tárgyalá­sok végén elhangzott záróköz­lemény is szűkszavú volt. Ami­kor az újságírók előtt megje­lent a spanyol és az amerikai szóvivő és bejelentette, hogy Ha nem is láthattuk a kirá­lyi palotát, az ott levő fest­ményeket, a világon egyedülál­ló szőnyeggyűjteményt, vigasz­talást nyertünk a Pradóban, amely a párizsi Louvre-val együtt a világ leghíresebb mú­zeuma. A Prado múzeumban két és fél ezer festményt állí­tanak ki egyszerre a világ leg­híresebbjeitől, akik között megtalálható Greco, Velazquez, Goya, Murillo. Raffaello, Tl- ziano, Rubens. A műértők és a piktúrához kevésbé értők egyaránt csodálattal adóznak a nagyszerű remekművek előtt, s valósággal beleszédülnek a nagy gazdagságba, a színek ezernyi változatába. Madridi tartózkodásunknak tálán leg­nagyobb élménye volt ez. Úgy gondolom, nem is kell külön hangsúlyozni; hogy Madridban csak az esti szóra­kozóhelyeken találtuk meg azt az »igazi« spanyolt, akit repü- lőutunk közben vártunk. Ezek is a szórakozóhelyek népi vi­seletbe öltözött dolgozói vol­tak. Az emberek ugyanis ve­gyesek, hiszen Madridban nagy a különböző embertípusok ke­veredése. Bevándorlókból álló város ez. Amikor ezeket a gon­dolatokat fejtegettük, idegen- vezetőnk megnyugtatott: igazi spanyolt majd az ország belse­jében látunk, mondjuk Kasztí- liában. Kapalyag Imre (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP Péntek. 1970« december 4.

Next

/
Thumbnails
Contents