Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
IANNISZ RITSZOSZ: A Fekete Szent Fordította: Papp Árpád »Elrabolták az aranyadat, s cserébe üveggyöngyöt, tükröt adtak... A tűzben, a riadóban, a gomolygó álmokban, feltörtek benned a fájdalmas, egyszerű a szótlan dalok... Zene, te segítettél nekünk.. Patrice Lumumba vagdaljátok össze a cserepekkel dalaim fekete arcát, siessetek, törjétek össze a.nap ablaküvegeit, törjétek össze és szúrjátok ki a dalom szemét a cserepekkel, hogy ne lássa századunk szégyenét Siessetek! Induljatok meg, dagasszátok a földet Patrice vérével, fekete lábak, vörös lábak, lábaink testvérei — a sírok földje friss — dagasszátok, tapossátok korsókká, házakká, iskolákká, ti megkínzott lábak,-lábaink testvérei, induljatok! Patrice Lumumba — nagy hófehér nevetés az arcod éjjelében, a néped éjjelében, a szülőfölded éjjelében — ' fehér nevetés — ragyog a szegényházak ablakain, a fekete anyák s a fekete gyermekek ajkán, miként a hajnal az erdőség mögött vagy a szénhegyek mögött, fehér, mint két fekete kéz kézfogása, fehér, mint a szabadság elszántsága, fehér, mint a testvériség ereje. Patrice Lumumba, láttad testvéreid levágott kezét, besózva- az urak kosarában, láttad gyémántjaik villogását, amint befényli a furcsa / ' lakomát, láttad szülőfölded aranyát, amint megtölti szülőfölded gyilkosainak fegyverét Láttad a vért s a bilincseket, és a csillagokat a bilincsek mögött. Láttad a kis tükröket, amint összegyűjtik a napsugarakat, a testvéreid arcába szórják elvakítva őket, és láttad Jézus alakját egy ilyen kis tükörben, amint fekete könnyeket sír megvakítva Igéje kereskedőitől. Hallottad a tamtamot az erdő mélyén a süketnéma éjszakákon szótlan zene — hullám hullámra csap, tiszta ritmus, erősödik, elhalkul, magasba csap, majd mélyre vált, hang csak és ritmus a néped erdejében, hullám hullám után, rejtelmes árapály a magnetikus sötétben, szótlan ritmus — a vér ritmusa, ritmus, mely lángra gyújtja a vért, ritmus, mely fehér holdat gyújt a fák s a sötétség hullámai fölött, ritmus, mely hófehér nevetést gyújt a koromfekete ajakra, mert a vér ritmusa mindig egyenesen a szabadság felé törekszik. Patnce Lumumba, nem volt semmid, csupán fehér nevetésed a teljes sötétség előtt, a halál teljes sötétsége előtt, az igazságtalanság teljes sötétsége előtt — fehér nevetés, mint az igazság akarása, fehér-fehér néped szivéből összegyűjtött gabonamag, miként összegyűjtjük egy határtalan éj szétszórt csillagaiból a fehér emléket, a fehér várakozást, a fehér büszkeséget, az igaz harc fehér erejét az összes fehér gyilkos ellen, az összes fekete csapás ellen. Vigyázz, testvér, mondtuk neked. Őrizd meg néped nevetését, őrizd meg nekünk. Te nagyon hittél a szabadságban, nagyon nevettél, fekete testvérünk. Megöltek. Patrice Lumumba, téged megöltek, mert nagyon szeretted, ha nevetnek fekete testvéreid, a fehér nevetést, egyenesen szembe az összes éjszakával. Hát megöltek, De a fehér nevetés, Patrice Lumumba, megölhetetlen. Nem tudták megölni, Patrice Lumumba. Nem ölték meg a te fehér nevetésedet, fehér hitedet, fehér erődet, a hitet a fehér nevetésben az összes keserű ajkakon. Patrice Lumumba, megölhetetlen a nevetésed — nagy fehér fényfolyamok hömpölygetik a feketék éjjelében. Mezítelen, vonuló fábak — nem látszanak az arcok, mint egy felvonulás fényképe félbe vágva — mezítelen lábalt, porfelhőt verő, éjíekete lábak, dagasztják a földet a vérrel — tüzíelhők — induljatok — éhség, vonulása, lázadás vonulása, halál-sztrájk, felvonulás, tüntetés — gyötrelmes vonulás —, nem latszik semmi — fekete lábak, koromfekete lábak, labak — sebektől, úttól vörösek, levágott lábak, kicsavart lábak, le nem térdeplő lábak, a kis Rolán lábai, Polin lábai, a halottak lábai, a halottak lábai, a megöltek lábai, mezítelen lábak a Ligkala törzs gyászáért mezítelen lábak a századok gyászáért dagasztják a földet Patrice vérével, készítenek egy óriási vörös kenyeret a világ szájának — szaladjatok, ne késsetek, meztelen lábak, testvéri lábak, tapossátok el az álarcos boákat... fekete lábaik, koromfekete lábak, felsebzett vörös lábak, törjétek be a kapukat, zúzzátok szét a fekete Csombék és a fehér Csombék fejét — induljatok, induljatok, fekete lábak, vörös labak, lábaink testvérei, szaladjatok, siessetek, fekete lábak, vérző lábak, siessetek, dagasszátok a földet kenyérré — induljatok induljatok — ' érjétek be a nagy üvegajtókat, melyek mögött megemésztik verítéketeket az arcátlanok. Tam-tam, tam-tam — az erdőkben, a barlangokban, a bányákban, a ló>„„ >»asa alatt, az éj álarcai alatt — tam-tam, tam-tam — a vadállatok szeme az éj lombja mögött — tam-tam — a sűrűlő félelem foszfora, kis fekete kereszttel pupillájában — tam-tam — és a hold dob — jól kjfeszítve rajt a sárga bőr — tam-tam, tam — tam-ta-tam — egyre gyorsabb, egyre gyorsabb és ötvénylőbb a ritmus — induljatok! induljatok meg, szolgák, bőrötök éje alatt az éj bőre alatt — tam-tam-ta-tam. Es Patrice a csupasz óriás, láthatatlan, mindenható éj az éjben, a hold-dob nyakába akasztva, a hold-dob csípője fölött — tam-tam, tam-tam-ta-tam — veri két gigászi kezével elöl jár — tam-tam, tam-tam-ta-tam — veri a riadót a felkelés nagy éjszakáján — tam-tam-ta-tam — s az éj olyan felborzadt tüskéivel, mint óriási sündisznó — odaszorítja temetőjük falához a gyilkos puhányokat — hallgasd, hallgasd — tam-tam,-tam-tam, tam-tam-ta-tam — induljatok, induljatok! Hallgass! Hallgass! Semmi. Beszélj! Beszélj! Semmi, nem elég a csönd. Nem elég a beszéd. Bizony mondom neked, nem elég a kés! Van gyufád? Gyújtsd meg a verseket! Lobbants fel lángokat testedben, hogy égj egyenesen állva, büszkén, büszkén álló gyertya a gyilkosok szeme előtt — leperzseli a gyilkosok szempilláját, sudáran álló gyertya — meggyújtja a végtelen kanócot, mely szerteágazott a rabszolgák minden halottja alatt, minden sír alatt, a düh minden szorosan lefojtott dinamitjában az igazságtalanság minden hegye alatt. Gyufa? A gyertya. A kanóc. A dinamit. Tűz! Tam-tam, tam-tam-ta-tam, tam-tam, tam-tam-ta-tam — induljatok, induljatok!. Patrice szép volt, mint a biztos virradat a felperzselt házak mögött. Patnce szép volt, mint a pazarló szerelem, Patrice szép volt, mint a tökéletes tett, Patrice szép volt,, mint a meg nem alkuvó igazság, Patrice szép volt, mint a teljesen mezítlen álló férfi a szerelem előtt. Patrice szép volt, mint egy bronzszobor, szép — semmi más — ember-szobor, mielőtt meghal az ember, szobor, -melyben nem hal meg az ember. Mossátok meg testét, mely most mindörökre átadatik az életnek és a halálnak,— vigyázzatok. midőn megtörlitek ajkát, hagyjátok rajt a csókot, csöndet és mosolyt. Az idő és teste éjjelében gyújtsatok cigarettára, szippantsatok jó mélyeket, miként a kín óráiban, miként a várakozás óráiban, miként a felgyülemlett harag s a közös elszántság óráiban, világítsátok őt meg teljesen cigarettáitokkal, miként a tavasz villámai világítják meg a nagy erdőségeket a sziklás hegyhátakat. Világítsátok őt meg! Patrice szép volt, mint sötét hegyhátak, melyekben meghúzódnak a szabadságharcosok a nagy támadás előtti estén. Patrice szép volt, mint a népnek tett örökre szóló esküvés— oly szép a Fekete, Szent fehér mosollyal Ma este a Fekete Szent a Fehér Krisztus jobbján, egy csupasz afrikai bambuszasztal előtt, melyen a néhány, véres költeménye fekszik, tanítja az Urnák: *A vér, amely kifolyt mindkettőnk sebéből, ugyanazon szögek, ugyanazon lándzsa, ugyanazon tövisek alatt. ugyanazon színű, Uram — se nem fehér, se nem fekete — vörös színű, Uram, mint az igazság zászlaja. Krisztus hallja, érti, s hallgat. Vörös, valóban. És sápadt orcája kipirul — szégyentől és haragtól Pironkodik. A Fekete Szent tenyereire teszi két tenyerét, mintha esküdne: — ugyanazon sebek mind a négy tenyéren, s a négy egyesített tenyér nyílásán át sugárnyaláb hullik arra a meztelen asztalra, melyen mi folytatjuk az ö vörös dalait és az ö fehér nevetését. Ma este a Fekete Szent, a Népek jobbján tanítja: “A vér se nem fekete, se nem fehér — vörös, miként-a testvériség színe. Nem kell, hogy folyjon a ver!« Afrika mosolya Karácsonyi szokások k karácsonyfa-állítás szokása nem keresztény eredetű. A vele kapcsolatos legrégibb feljegyzést egy névtelen utazó strassburgi leírásában találjuk, aki feljegyezte, hogy karácsonykor a város lakásaiban fenyőfákat állítanak fel és arra almát, cukrot akasztanak. Egy kultúr- történész a karácsonyfában a Paradicsom jelképét látja, mások ősi, pogány szokások visszatérését sejtik benne. Ősi szokás, hogy ünnepekkor zöldellő ágakat tűztek ki a házakra, ajtókra; a régi Rómában az évfordulókon a szerencsét jelképező olaj- vagy babérág díszítette a lakást A pogány eredet mellett szól az is, hogy az Egyház kezdetben vidékenként jó szemmel nézte ezt a szertartást: a strassburgi dóm híres prédikátora már lö57-ben szemrehányólag jegyezte fel, hogy egyesek »holmi pogány rítusra emlékeztető fákat hoznak a házba, s azt felcicomázzák«. A szokás — talán egyházi ellenkezés miatt — lassan terjedt, s először az evangélikusok békültek ki vele, majd a katolikusok is hozzájárulásukat adták hozzá. Véglegesen a közép- és délnémet területeken honosodott meg. Drezdában először 1807-ben láthattak karácsonyfát, Wei- marban 1787 óta. Bécsben 1820 után a Christkindlmark már hozzátartozott a város életéhez. Svájcban még később jelentkezett, s ott nem is karácsonykor, hanem újévkor szokták íelállitani. Vay Sándor szerint a karácsonyfát József nádor harmatok felesége hozta be először Magyarországra. Mások szerint a karácsonyfa hazai meghonosítása Brunswick Teréznek — Beethoven szerelmesének — nevéhez fűződik. A múlt század első harmadában mindenesetre az arisztokráciától a polgárságon keresztül egészen parasztságunkig eljutott, de általánossá csak a múlt század második felében vált. Petőfi, aki nem egyszer verselte meg karácsonyi emlékeit, még nem tudott róla; a magyar irodalomban Jókainak egyik a hatvanas években írt — novellájában találkozhatunk vele először. A fenyőfával való megünneplése karácsonynak Európában nem általános — bár Németországtól a Szovjetunióig találkozhatunk vele —. de angolok például még mindig fagyönggyel feldíszített csillárok alatt ünnepelnek. A franciák a karácsonyfával Párizs 1870-es ostroma alkalmából, I. Vilmos Versailles-! főhadiszállásán találkoztak, s a francia lakájok »barbár szokásának tekintették. A karácsony megünneplése persze sokkal régebbi, mint a karácsonyfa-állítás szokása. Megünnepléséhez sajátos étkezési szokások, népi játékok és babonák fűződnek, amelyek ma ugyan egyre ritkábban már, de nyomukat feljegyezte a néprajztudomány. Ezek egynémelyikében a po- gánykor hagyományainak továbbélésére ismerhetünk. A karácsonyi vacsora hazánkban nem változott; néhol a hal, másutt a kocsonya vagya mákos guba volt az ünnepi eledel, de ismerünk olyan vidékeket is, ahol mézbe mártott hagyma volt az ünnepi csemege. A karácsony — illetve a télforduló — ünnep volt már a régi kuitúrnépeknél is. Elődeit a hinduknál Pongol, a perzsáknál Mithras, az egyiptomiaknál Osiris, a rómaiaknál Saturnus tiszteletére rendezett ünnepekben kell keresnünk. Ezek az ünnepek a világosságnak a sötétség felett, az életnek a halál felett való diadalát hirdették. A karácsonyhoz fűződő régi magyar népszokások közül a »kán tálás«, az alkalmilag összeverődött kórus éneklése %a rómaiak népüdvözlő énekeinek a kései utóda; de ez is akár az »ostyahordozás« és a • »betlehemezés« szokása egyre inkább kimegy a divatból. A karácsonyi ajándékozás, az »angyalim« szintén századok óta ismert, s a római saturnáliák ajándékozási szokásait őrzi. Kiveszőben vannak a karácsonnyal kapcsolatos babonák is: az asztal alá szórt szemesterményekkel való állatetetés, a »karácsonyi morzsa« összeszedése gyógyítás céljából stb. A karácsony vasárnapján hajdan dívó regöléssel is egyre, ritkábban találkozhatunk, s mindezek helyébe a rokonok, jóbarátok, ismerősök látogatásai léptek S a karácsony után ismét jönnek a munkás hétköznapok, hogy a legközelebbi karácsonyra is mindenkinek jusson szeretet, jó falat, ajándék a karácsonyfa alá, és ismét együtt üljön a feldíszített karéit' r > alatt a család. Galambos Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Péntr», 4970 december 25,
