Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Százéves zsápfetiéi a A CIRÁDÁS, oszlopos, oldalra dőlt épület úgy áll a templommal szemben, mint maga a történelem. Talán az is. Az udvarában már a mai kor technikája, a szalagfűrész, de a szoba mestergerendáján százkilenc éves a felirat, Göntz Mihály építette ezt a házat 1861-ben. Rinyaltovácsi Somogy apró falvainak egyike. Népi emlékei közül azonban kiemelkedik ez a félzsódéros talpasház, a hatvanegy éves Göntz Sándor lakóháza. Ide látogattunk el a műemlékek feltérképezőivei. Kampis Miklóssal és Toldy Konttal, akik — hideg ide, hideg oda. — azonnal nekiálltak lerajzolni az épületet, amíg én a tulajdonossal a helyiségeket jártam. Szoba, konyha, kamra. A konyha füstös, aminek hallatán — de még inkább láttán — megdobban az építészszív. A konyhaajtó fölött téglával tömték el a füst kijáratát, de a zsúp fekete, mint az évszázados füst. — Vigyázzon, a fejére! — szól rám Sándor bácsi. — Maga magas ember, a gerenda pedig igen kemény. Fejet hajtva lépek be a füstöskonyhába. Nincs villany, az ajtón beszűrődő világosság pedig még misztikusabbá teszi a számomra amúgy is szenzációi rejtő konyhát. Lim-lom, hulladék, tüzelő, szövőszéktartozékok nagy ösz- szevisszasága, majd a szememet erőltetve egy hatalmas kemence körvonalai sejlenek elő a félhományból. — Csak a szobát lakom — mondja az öreg. — Tudja, akartam új portát építeni, de mindig keresztülhúzta valami a számításomat. — Vigyázzon akkor is, ha kimegy! — szól rám ismét, sete-suta közlekedésemet látva — a gerenda még a helyén van. Nem akarom megsérteni, de nálunk úgy mondják, hogy alacsony a gerenda, bukj le, bolond!... Harag nincs, ugye? Még ha volna is, amiről persze ebben a környezetben szó sem lehet, azonnal megbékélnék attól a finom törkölytől, amivel megkínált benfl I | * r- .... jjL,„ A:'"'"*"1 " A ház homlokzata. (Toldy Kont rajza.) karácsonyi jegyzet Az öröm forrása Az aranyvasárnap délelőtti vásárlókkal együtt én is átéltem most ismét azt a percet,' hogy milyen öröm »találni«: valamit, amivel hozzátartozónknak meglepetést szerez« -.hetünk karácsonykor. Ahány ' ismerőssel összefutottam az ..utcán, üzletekben, mind másmás meglepetést tartogatott szeretteiének. A táskában mindenféle ajándékot láttam. Mokkáskészletek között válogatott M., Zs. csizmát szeretne, mondta; a Vaszary-teremben összecsapta tenyerét a boltvezető, amikor hozzá benéztem, és egy lélegzettel elmondta: azt hitte, nem lesz már forgalma, és tessék, új csomagolóspárga-gombolyagot kell bontania. Nem folytatom tovább a fölsorolást Ma már ezek az ajándékok ott sorakoznak szépen a karácsonyfa alatt. Ahány kéz nyúlt tegnap a fa alá, annyi lehetett az öröm forrása is. Ma mégis engedjék meg, hogy egyről külön is szóljak. A boldogság, az öröm kiapadhatatlan forrása a könyv. Aranyvasárnapon — megszokásból? — benyitottam a József Attila könyvesboltba is, és mint mindig, az új könyvek polcához léptem. Azt summáztam csak, hogy tegnap óta nem változott az állomány, aztán mégis végignéztem a »hosszú polcot« is. Nem voltam egyedül; néztem mit vesznek mások. Hosszabban egy paraszt nénit (faluról jött) és a leányát (városban él) figyeltem meg. A pénztár felé fordultak már, amikor a lány tekintetével találkoztam. Azt a boldogságot olvastam le az arcáról. melyet a megtalált forrás élesztett. Lábujjhegyre állva a kezében tartott könyv fedelére lestem. Váci Mihály posztumusz verseskötete fehérlett a kesztyűk között. A sokaság fia című kötet. Az öröm forrása. A verseskötetekhez léptem. Ott találtam a halott ismerős művét. Fényképe úgy mutatja a címlapon, mintha a magasból az ország élő térképét nézné. Az öröm forrása az ország fölvirágoztatása. — Fordítva feküdt .a könyv, a polcon, felemeltem, megigazítottam, és végigsímítottám a tábláját, vigyázva a többibe helyeztem. Már akkor arra gondoltam, hogy karácsony este biztosan eszemben lesz az a parasztcsalád, amelyik az öröm örök forrásából merített ezen az ünnepen. Horányi Barna nünket. Az építészekre ráfért, telehuhogták már elgémberedett kezüket, de rám ... A döngölt földes szobában /idáman pattog a csikótűzhely, mulatságos fényábrákat rajzolva a gyönyörű kályhára. Gömbölyű, halas motívumokkal díszített csempék fogják össze a szolgálaton kívüli kályhát. Füstölt, s bosszúból befalazták az ajtaját. — A házat az öregapámék építették, de persze már nem olyan, mint volt valamikor. A háború alatt egy tank meglökte, de nem dőlt össze. Csak féloldalas lett egy kicsit... Az építészek ismét kimennek az udvarra, Kampis Miklós oldalról, Toldy Kont elölről rajzolja az épületet, hogy ennek alapján újra föl lehessen majd építeni a szennai skan- zenban. Sándor bácsi háza ugyanis jó állapotban levő, feltétlenül megőrizendő, népi műemlék, s mintha az öreg tudta volna, hogy valamit terveznek vele. nem is változtatott rajta semmit. Nagy erény! Nem győzünk hálálkodni, hogy nem építette át valami modernebb formára. Megkérem, hogy mutassa meg a padlást Létrát támaszt a feljárónak, 9 felmászunk. Óvatosan bánok az öngyújtóval, nehogy tüzet akozzak, de olyan sötét van fent, hogy ahhoz a szemem sem szokhat hozzá. Rokkamaradványok, néhány régi köcsögöt, ivóedényt fedezek föl. A gerendán hatalmas vasak, valamikor húst füstöltek itt, ami a zsúppon is meglátszik. Az egyik tartóoszlopon az utcatábla alatt apró, színes táblácska: Gazdák Biztosító Szövetkezete. A homlokzat csipkézése mint apró, keskeny függöny szalad végig a két szélső oszlop között, s meglepve fedezzük fel ugyanezt a motívumot a szoba tálasán AZ ÉPÍTÉSZEK lassan végeznek. Még egyszer lemérnek mindent, s azon törik a fejüket, hogy vajon a ház új helyén ki -fogja -ezt eredetiben felállítani? Fogas kérdés, mer a mai családi házak kőműve sei igencsak vakarhatják a fejüket egy ilyen talpasház faszerkezetei láttán. Búcsúzóul, még egyszer ősz szekoccintjuk a törkölyöspoha- rákaí. Sándor bácsi kikísér a gépkocsiig, s mi azzal az örömteli tudattal indulunk vissza, hogy egy népi műemléket ismét olyan állapotban sikerült fölfedezni — és reméljük: megmenteni, — amikor még valóban műemlék, és már nem rom. Saly Géza Esti beszélgetés Tánccá költött tiltakozás Soha többé! A háború reme,— Bejöttek, Az egyik hanyatt oküdt, és lábaival biciklizett a levegőben. A másik maga alá kapta a .érdét, s a jóga mozdulataivá, íajlongott jobbra-balra. A harmadik éppen a negye- liket — az új lányt — oktatta Az ötödik elkésett, mert elhúzódott a szakmai gyakorlata. Nem érdemes felsorolni végig, a lényeg az, hogy mind csinált valamit: forgott a parketten, ugrani próbált, tánclé- >éseket alakított, pózokat formált — egyszóval gyakorolt íz volt benünk a közös. Kevés együttes kaoott annyi dicséretet mostanában, mint a FÉK Sztár együttese. Dicsérték új- ;zerűségéért, színvonalas táncaiért. A taps újra meg újra a füg- ;öny elé hívja őket... Ha nem amatőr együtte: lenne, kézenfekvő volna a válasz: ez a dolguk. De itt arról van szó, hogy műkedvelők, s régóta csinálják már. Igaz ahova most eljutottak, az há roméves megfeszített, komoly munka eredménye, közösen r. vezetővel, Csikvár Józseffel. Jogos az újságíró kíváncsisága tehát: kilesni, honnan a siker. Mozdulataik sokfélék, de inállóan is, és közösen is egészen komolyan veszik a gyakorlást, és ez jellemző mind- mnyiukra. Persze, amit eddig áttam, nem is gyakorlás volt, hanem bemelegítés inkább. Mert, amikor számaikat gyakorolták, a pontos, szinte a nózdulátokan és a kifejezésben is szépen illeszkedő munka kötötte le figyelmemet. így — gyakorló kosztümben — az egyszerű parketten is hatásos valamennyi szám. A soha többé. Tánccá költött tiltakozás. A háború rémének csapkodó, pusztítása, a megalázottak, a megsebzettek gömyedése. És végül az elült vihar némasága. a csönd ünneplése. A béke ■ 'j őzelme. Sárika. Lehet, hogy merész dolog az .többihez hasonlítani e köny- nyű táncszámot, de éppen a könnyűség az erénye. Játékos mozdulatok, enyhe paródia ... (vagy önparódia inkább?) Táncolnak. És ez a tánc híven tükrözi többször említett törekvésüket. — Ügy szeretnénk a táncot járni, hogy a folklór üdesége. ereje éljen benne. De mégsem jellegzetes néptánc ez, hanem modern tánc ... Ez nem valamiféle divat következménye, hanem a csoport belső igénye. És gond is van vele. A szünetben letelepedve szó esett erről is: — Tulajdonképpen a verse- lyeken még nincs is ilyen mo- demtánccsoport kategória. Talán majd ezután. Ott ültünk körben. A beszélgetés részvevőit nehéz lenne 'gyenként felsorolni. Elmondták, hogy sok energiát emészt "el a tanulás, a gyakorlás, ér íz idén csakn.m hatvan fel lépésük volt már, de jut ide ezért kísérletezésre is. Amivel elégedetlenek még: — A zene. Nehéz kiválasztani a megfelelő mn-j'HI Mindannyian keresünk, válogatunk a hanglemezek, dalok, népdalok között. Amire büszkék: — Mindenki nyugodtan elmondhatja elképzeléseit, mert kísérletezünk sokat. Szeretnénk számainkat somogyiasí- tani. Szeretnénk mozdulatokban, táncban visszaadni a táj s az emberek jellegzetességeit. Ami jellemzi őket: — Próba közben sokszor adódik hiba. De soha nincs veszekedés, torzsalkodás. Az úgysem ér semmit. Föltettem egy kérdést, mire van nagyobb lehetőség: Az egyéni kibontakozás vagy a csoportmunka van előnyben? Marika válaszol rá (a keresztneveket jegyeztem fel csupán.) — Középiskolások, ipari tárulok meg dolgozó fiatalok vagyunk. Az a lényeg, hogy itt esténként együtt táncolunk! A Sztár-tagok között tehát nincsen sztár. A név sem a ragyogást, a feltűnni-vágyást vagy a kivívott elsőséget jelzi, lanem a jókedvű fiatalságukat, táncszeretetüket, lelkesedésüket. S ebben sztárok, valóban. Tröszt Tibor ... a megaiazutlaH gornyedest» Kocsijának fényszórói rideg szarvként fúrták át a göndör köddel teli éjszakát. Sötét volt körülötte. Már a városszélen robogott. Egyedül. Keze a rádió felé nyúlt, majd félúton megállt, s lehanyatlott. Cigaretta után tapogatózott. Fél kézzel gyújott rá. Göröngyös mellékútra kanyarodott, sápadt homlokú kicsi házak, tömpe karú villanyoszlopok között döcögött. — Az ember keresi önmagát. Azt hiszem így lesz egy életen át. Az eredménytelenség tudatában, mégis az eredmény reményében. S karácsonykor áll hozzá legközelebb. Álarcoktól, önző énünktől megtisztulva, a tisztes rangot, vélt hasznos pénzt sutba dobva, lefejtve az egymásra rakódott, egymásba gabalyodott vadhajtásokat, amelyek nem abból nőttek, ami legalul előbukkan. Talán ez az igazi ember. Életünk, lényege. Ha rövid időre is, de előkerül az évek múlásá-. val egyre ritkábban. Erő kell hozzá, segítség. Talán még nem késő ... Tujafák által szegélyezett kavicsos ösvényre fordult. A háza előtt állt. Pompás meleg fogadta. Megpiszkálta a kandalló tüzét, majd kedvenc helyére, hintaszékébe vetette magát. Körülnézett a szobában, meglendítette a széket, s bekapKARÁCSONYI HEGEDŰVERSENY csolta a rádiót. Szomorkás, ünnepi hangok búgtak, friss gyermekbeszéd gyöngyözött, s furulyaszó. Pásztorjáték. Koktélt kevert magának. — Hadd ünnepeljek én is! — gondolta. — Valahogy stílusosan kéne. A korhoz, és hozzám illőn. Persze más volt, míg vele élt Anna. Meg Lackó, öt évig! Aztán valahogy valami széttörött. Elpattant. Egyik napról a másikra. Azóta... Pillantása lustán kalandozott a" tárgyakon. Valami belsejében motoszkált, rezgett nyugtalanul, meghatározha- tatlanul. Mély áramlatok fakadtak benne, alant a meg.- foghátátlanban, a felismer- hetetlenben, Egy-egy halványan szétpukkanó sejtelem, elmosódott gondolat. Semmi több. Szeme megpihent Beethoven képén. Ez jó lesz! Kotorászni kezdett lemezei között, s gyöngyfekete korongot emelt ki. Hegedűverseny. Op. 61. Az egyetlen Beethoventől. Nagyszerű. Ide illik, ez kell! Bekapcsolta a készüléket; keskeny, éles fénylegyezők kergetőztek a ragyogó fekete alapón. Pam-pam-pam. üstdobok. Lágyan, intimen. Az első téma. Orgonaszerű muzsika fafúvósokkal. A variációk szikeként mélyednek a fülbe, a testbe. Teljes fortimisszimó. Diadalmas, s egyszersmind keserű. Fúgás hangvétel, csak egy pillanatig. A fő téma teljes zenekarral. Mi-fá-szó-lá- ti. Repdes a dallam, s mégis kiszámított, szigorú. Édes és mégis lehangoló. Magában hordja a kibontakozást, öreg Mester, ismerem hatalmas szíved, mindent befogadó lelked, öreg Mester, ebben benne vagy! Az egész lényed. Ez te vagy, magad! Itt semmi sem spekulatív. Minden komoly, minden a helyén áll. Minden hang pontosan megszabott feladatát teljesíti. És mégis olyan természetesen ömlik. Imponáló a folyamatossága. És ez benne a megrendítő. Ez a felkavaró. És mégis ez visz el a megnyugváshoz, a végső rendhez. Talán ez a harmónia? Fő téma, moll hangnemben. Kezdődik... Szakadnak a fonadékok, omlanak a roskatag bálványok. A heged Metszett, kristályrendű hangok. Csillagok szférikus zenéje. Csodálatos egymásrautaltság. Ismét a téma; a második részét már teljésen megkaparintotta a hegedű. Megszeppent kürtök sejtelmes kísérete. Hohó! Túl gyors a győ zelem! Szabályos az átalakulás. Mester, öreg Mester, vigyázz! Kromatika. Zárt, tömör, de könnyed. A fürge hegedűhang polipként kúszik. Befészkeli magát, az erekben bizsereg, az inakat, az izmokat rebbenti, s az agy járatait kós tolgatja. Minden résbe behatol, minden sejtet lebéklyóz. Az egész test egyesül vele. — De jó így! Minden feszülő figyelem, csupa reflex, ugrásra kész... A zenekar. Ismét a második téma, keserűbben, szomorkősabban. Hm! Teljes hegedűszóló. Mi- -fá-szó-lá-ti. A kürtök rekedt háttere. Nyögő, siránkozó, ja- jongó hegedűszó, majd finom, pergésszerű. Mester...! Az első téma. Nem értem géniuszod útjait, gondolataid te- kervényét. Rövid fagottszóló, bársonyos villanás. A hegedű bágyadt, vesztett fényéből, erejéből. Bámulatos a megosztottság, amint a téma és a variációk kiegészítik egymást. Sokkal több a komputerek precíz rutinmunkájánál. Ragvog az értelem, a tudatos előre elképzelés. Az eltervezés. Ami plusz, ami ezenkívül van: az már a művészet. A művészet, ami be- táplálhatatlan. Megmozgat, lebéklyóz. Pezsdít, és hűt. Kromatika. Sűrű, tömény. Rézfúvók. Kétségbeesett vonócsapások, vergődés, de valahogy nagyszerű fennköltséggel. Érződik az emelkedettség légörvénye, árad finoman, legyezve. Vívódás, belső harcok. Nyögő, nyöszörgő több szólamú hangok a hegedűn. Hatalmas erők tisztító összecsapása. Készül a megtisztulás. Izgatottan vissza a fő témához. Csak hegedűn szól, a zenekara lehelletnyi súlyos kíséretében. A dallam ... nagyon szomorú. Mint egy visz- szaernlékezés. Elérhetetlen, tovatűnt dolgokra... Mester (!)... lebbent sirámokra... hiszen ez... A zenekar néhány húrpen- dítése, rekedt kürtök. öreg Mesterem! Ezt ne! Nem teheted! Megcsaltál! TE! Nincs tovább! Felállt. Sápadt, hosszú ujiú keze megállapodott a lem 'z felett, majd súlyosan rát '- nyerelt. Halk pattanás. A fénykévék szétugrottak, s a bágyadt fény játékosan vil- lódzva megcsillant néhány fekete darabkán. Csupor Tibor SOMOGYI rántok, in*. NÉPLAP 25. I
