Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-22 / 299. szám
Ára: 80 fillér XXVI. évfolyam, 2S9. szám 1970. december 22., kedd Elutazott dr. Carlos Rafael Rodriguez Tegnap délelőtt a Parlament delegacies termében tartotta zárómegbeszélését dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese és Carlos Rafaet Rodriguez áliamminiszler, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagja. A megbeszélésen részt vett dr. Sza.lai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes. Kádas István, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, Hermino Garcia Lazo kubai külkereskedelmi miniszterhelyettes és Floreal Chomon Mediavilla, Kuba budapesti nagykövete is. Ezutazott tegnap hazánkból dr. Carlos Rafael Rodriguez, aki dr. Ajtai Miklósnak, a kormány elnökhelyettesének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának meghívására december 16 és 21 között hivatalos baráti látogatást tett Magyar- országon. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Szálai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, Kádas István nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, valamint Floreal Chomon Mediavilla, a, Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) TEGNAP DÉLELŐTT tíz urára a megye valamennyi községéből megérkeztek a nép- irontvezetők, 8 Kaposváron, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum aulájában könilr belül kétszázötvenen köszöntötték az elnökségben helyet loglaló Cseterki Lajost, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkárát, Szikszai Lászlót, a megyei tanács vb-titkárát, megyei pártbizottság osztály- vezetőjét, dr. Kassai Jánost, a Varga Károlyt, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárát, Jakab Jánost, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársát és Sándor Lajosáét, a megyei nép- írontbizottság alelnökét. A községi és a járási nép- i’rontbizottságok vezetőin kívül a járások párt- és tanácsi vezetői is megjelentek, s ott volt Walter Imre és Gombaszógi J enő országgyűlési képviselő is. Az immár kilencedik éve rendszeresen megtartott háromnapos megyei népfronttanácskozást Varga Károly nyitotta meg, majd átadta a szót Cseterki Lajosnak, aki társadalmi életünk főbb jellemzőiről, az államélet és a szocialista demokrácia fejlődéséről, valamint az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztá- so£ feladatairól beszélt. Cseterki Lajos bevezetőjében az MSZMP X. kongresszusáról szólott, a határozatokról és azok végrehajtásáról, ebben ugyanis komoly es felelősségteljes szerepet tölt be a Hazafias Népfront valamennyi bizottsága. — Olyan társadalom még nem volt a világon, amelyben olyan magas színvonalon valósult volna meg a célok és érdekek összhangja — mondotta —, mint a szocializmusban. A szocialista társadalom teljes felépítésébe való beilleszkedés milliók érdeke, ez a folyamat része a nemzetközi cselekvésnek, de ugyanakkor az egyén érdeke is. Társadalmunk fő jellemzője — szögezte le — ennek a hármas érdeknek a harmóniája. — Pártunk X. kongresszusának jelszavai: Előre a szocialista Magyarországért és a Tovább a lenini úton egy magasabb színvonalú, magasabb követelményeket támasztó építő-' munkát vár el tőlünk, s énnek teljesítésével a szocialista Magyarország emberi közelségbe kerül, még ennek a generációnak az életében bekövetkezhet. — Sokan - fölvetik, hogy miért kellett ilyen magasra emelni a mércét? — Tudomásul kell vermi, hogy a régi tudás es felelősség ma már nem elég, új erőforrásokat, nagyobb szaktudást, ismeretet kell a társadalom rendelkezésére bocsátani. Az Elnöki Tanács titkára ezután a párttal, a pártmunkával kapcsolatos feladatokkal foglalkozott, s kiemelte, hogy a párt van a népért, nem uralkodik, hanem szolgálja a dolgozókat. — A párt vezető szerepe — folytatta — nem statisztikai adat, hanem egy olyan politika képviselete, amely áthatja az országot, a cselekvés vezérfonala, azt milliók támogatják, és a magukénak érzik, A Hazafias Népfront aktivistái sokat tehetnek azért, hogy az s fő politikai irányvonal -~ mellyel mindenki egyetért —, a községekben, városokban, tehát a helyszínen, a helyi köCseterki Laios megnyitó előadása flz MSZMP Központi Bizottságának távirata a Lengyel Egyesült Munkáspárt Lengyel Egyesült Munkasp ín Központi Bizottsága, EDWARD GIEREK első ti tkár elvtársnak. Varsó Tisztelt Gierek Elvtársi A Magyar Szocialista Mun '-.aspart Központi Bizottsága es a magam nevében jókívánsága nkat fejezem ki a testvéri Lengyel Egyesült Munkáspárt :özpouti Bizottságának és újjáválasztott Politikai Bizottság ínak, titkárságának, személy szerint önnek. Sok sikert kívánunk a lengyel munkásosztály, a lengyel dolgozó nép, a magyar—lengy cl internacionalista kopcsola- tok, a szocializmus, a nemzetközi kommunista mozgalom javára végzendő felelősségteljes munkájukhoz. Budapest, 1970. december 2L KÁDÁR JANOS, ‘,a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. » • * II millió forintos beruházással elkészült és üzembe helyeztek a Bonyhádi Cipőgyár új, háromwrá pületél. Az új üzem beindításával három szalag kezdte meg munkáját, amelyek napi termelése 5400 pár cipő. (MTI fotó: Hadas János felv. — KS) rülmények ismeretében olyan helyi politika legyen, amelyet az emberek segítségével valósítunk meg. Társadalmunk másik fő jellemzője tehát a szövetségi politika, a népfront- politika helyes érvényesülése. AZ ÁLLAMÉLET es. a- szocialista demokrácia lejlpézté • séről szólva Cseterki Lajos elmondta, , hogy ez a part poli-. tikája végrehajtásának' eszköze. 'Az a cél, hogy a szocializmus építése során a lakosság anyagi, szellemi gazdagsága állandóan emelkedjen, magasabb legyen az életszínvonal. Éppen ezért olyan intézkedésekre volt szükség, hogy a felelősséget és a hatásköröket megosszuk, s ott döntsenek, ahol a vezetők valóban a legjobban ismerik a helyi körülményeket. A szocialista demokrácia tehát nem öncél, hanem az erők feltárásának és összpontosításának eszköze. A szocialista demokratizmus a társadalom létformája, tudatos cselekvésünk alapja, nem pedig spontánul érvényesülő folyamat. Mint ahogy nincs jog kötelesség nélkül, úgy demokráciáról sem beszélhetünk fe-. lelősség nélkül. — Azt kívánjuk, hogy milliók .közéleti munkája álljon össze, őszinte, szókimondó emberek nevelődjenek, s a dolgozók nemcsak anyagilag' de politikailag is érdekelték legye-: riek. a termelésben. A demokratizmus, fejlesztése nem kampány, hanem állandóan erősödő -folyamat — .mondta. Cseterki Lajos végül a képviselő- és tanácstagválasztással kapcsolatos mozgalmi feladatokról szólott, majd a következőkkel fejezte be beszédét: — Kérem, hogy önök, a tanácskozás részvevői is legyenek a X. kongresszus határozatainak terjesztői és hirdetői, tönlörítsék a lakosságot, merjenek kezdeményezni, újítani Segítse tovább a Somogy megyei népfrontmozgalom a megye és az ország felvirágoztatását. Cseterki Lajos előadása után több kérdést tettek fel. A HÁROMNAPOS tanácskozás első napján délután a részvevők csoportos konzultáción vitatták meg Cseterki Lajos előadásátMOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a központi bizottság nevében táviratban üdvözölte Edward Giereket abból az alkalomból, hogv megválasztották a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárává. Más szocialista országok kommunista es munkáspártjainak vezetői is üdvözölték Edward Giereket. (MTI) t)j épületbe költözött a Bonyhádi A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága 7. plénumának határozatai Gomulka lemondott — Edward Gieret a LEMP KB új első titkára 197Ö. december 20-én megtartották a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 7. teljes ülését. A plenum elemezte az ország helyzetét és meghozta a szükséges határozatokat. A plénum elfogadta Wladyslaw Gomulka lemondását a központi bizottság első titkári tisztéről és politikai bizottsági tagságáról, tekintettel súlyos betegségére. A plénum a LEMP Központi Bizottsága első titkárának tisztére Edward Giereket választotta meg. A plénum legjobb kívánságait fejezte ki Wladyslaw Go- mulkának mielőbbi gyógyulása érdekében. A plénum elhatározta, hogy felmenti politikai bizottsági, illetve központi bizottsági titkári tisztéből Bolesláw Juszczukot, Zénón Kliszkót és Ryszard Strselec- kit, valamint politikai bizottsági tagságából Marian Spy- chalskit. A plénum a központi bizottság politikai bizottságának tagjává választotta: Edward Babiuchot, Józef Cyrankiewiczet, Piotr Jaroszewiczet, Stefan Jedrychowskit, Stanislaw Ko- cioleket, Wladyslaw Krucze- ket, Mieczyslaw Móczárt, Stefan Olszowskit, Ignacy Loga- Sowinskit, Jan Szydlakot, Józef Tej chmát. A politikai bizottság póttagjai: Henryk Jáblonski, Mié czyslaw Jagielski, Wojciech Jaruzelski, Józef Kepa. A központi bizottság titkár ságanak tagjai: Edward Gierck első titkár, Edward Babiucz, Kazimierz Barcikowski, Stanislaw Kociolek, Mieczyslaw Móczárt, Stefan Olszowski, Artur Starewicz, Jan Szydlak, Józef Tejchma. A plénum kötelezte a politikai bizottságot, hogy a legközelebbi napokban dolgozzon ki intézkedéseket a kis fizetésű és sokgyermekes családok anyagi helyzetének megjavítására, amelyek családi költség- vetésükben a legérzékenyebb veszteséget szenvedték a legutóbb végrehajtott árváltozások következtében. Edward Gierek rádió- és televízió beszéde Edward Gierek, a LEMP KB újonnan megválasztott első titkára vasárnap este a lengyel néphez intézett rádió- és televízióbeszédében utalva a lengyel tengerparti városok- • ban lejátszódott zavargásokra és az azokkal összefüggő kérdésekre, kijelentette: — A mi kötelességünk, a pártvezetés és a kormány kötelessége, hogy a kérdésekre teljes válásit adjon a partnak és a népnek. Lz a válasz nehéz és önkritikus, de világos és igaz lesz. Országunk mostani belső helyzetének okai részben a tényleges nehézségek, ezért joggal számítunk arra, hogy munkásosztályunk, az egész társadalom megérti ezeket a nehézségeket. Vannak azonban olyan okok is, amelyek a megfontolatlan gazdaságpolitikai koncepciókból eredtek. Ezeket meg fogjuk szüntetni. — A legutóbbi események fájdalmas módon figyelmünkbe idézték azt az alapigazságait. hogy a pártnak mindig szoros kapcsolatot kell tartania a munkásosztállyal, az egész néppel, s nem szabad elveszítenie a közös nyelvet a dolgozókkal. Gierek a továbbiakban ismertette a LEMP KB vasárnapi ülésén hozott határozatokat. Elmondotta, a Központi Bizottság kötelezte a Politikai Bizottságot, hogy a legközelebbi napokban vizsgálja meg a legalacsonyabb jövedelmű és a többgyermekes családok anyagi helyzete megjavításának a lehetőségét. Ezek a legutóbbi árrendezést a legjobban megérezték családi költségvetésük többletkiadásában. Utalt arra, hogy van sok más megoldást követelő ügy is. mint a dolgozó nők helyzete, a lakáskérdés, a fiatalok problémái. Biztosította hallgatóságát, hogy a pártvezetés és a kormány mindegyiket a legnagyobb gonddal átvizsgálja, s a lehetőségekhez, de csak a gazdasági lehetőségekhez képest megoldja őket. — Üjra gondosan át kell vizsgálnunk jövő évi, valamint új ötéves tervünk előirányzatait, — folytatta Gierek. Meg kell kezdenünk a munkát olyan tervek kidolgozásán, s olyan változások és reformok végrehajtásán, amelyek biztosítják hazánk gyorsütemű, s egyben harmonikus fejlődését. Ezt a feladatot az egész munkásosztállyal, az összes dolgozóval tanácskozva végezzük el, folytatás a- 2. oldala*’