Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-19 / 297. szám

KÉT NAP AZ AKADÉMIÁN LENIN NYELVEN BESZELTEK Három szekcióban hét somogyi Két gazdag nap az Akadé­mián. Az élmények frissek, még senki sem rendszerezte a hallottakat, az viszont biztos, hogy sokszor átlapozza, átfor­gatja majd a jegyzeteit. A ma­roknyi somogyi »-küldöttség-« nagy figyelemmel hallgatta meg a fő és a korreferátumo­kat, a felszólalásokat és az összegezéseket a Napjaink le­nini békepolitikája című tudo­mányos konferencián. S ami­kor csütörtökön befejeződött a Vlagyimir Iljics Lenin szüle­tésének centenáriuma tisztele­tére rendezett tudományos ta­nácskozás, a somogyiak is nagy egyetértéssel hallgatták az elnöklő dr. Réczei László professzornak arra utaló sza­vait, hogy a konferencián részt vevők sok új gondolat­tal gazdagodva távoznak. S ennek a mondatnak a sú­lyát az adja meg, hogy kik vettek részt a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság, az Or­szágos Béketanács és a Ma­gyar Tudományos Akadémia közösen rendezett konferen­ciáján. Pártmunkástól katona­tisztig, akadémikustól köl­tőig, tanártól képzőművészig, népfrontvezetőtől mérnökig, könyvtárostól esztétáig min­denki képviselve volt az Akadémia nagytermében. S ez áz a jövendő lánc, amely a maga szakterületére átültet­ve tovább adja, mind széle­sebb körben népszerűsíti a le­nini békepolitika, a tudomá­nyos és technikai forradalom, a béke és a háború alternatí­vája, Lenin a kultúráról és a humanizmusról című témák­ban megfogalmazott elveket és gondolatokat. Az első nap délutánján az elhangzott előadások témájá­nak megfelelően három szek­cióban folytatta munkáját a konferencia. Deli István, a Tanítóképző igazgatóhelyet­tese az első; Kocsis László, a megyei párt-vb tagja, a Ha- fias Népfront megyei el­nöke, dr. Kelemen Ele­mér, a megyei pedagó­gus továbbképző kabinet vezetője, Fiola Pál, a me­gyei könyvtár csoportvezetője, Varga Sándor, az Oktatási Igazgatóság tanára a máso­dik; dr. Kanyar József megyei levéltárigazgató pedig a har­madik szekció munkájában vett részt. A harmadik szekcióban Si­mon István Kossuth-díjas költőnek, a Kortárs főszer­kesztőjének, Pogány O. Gá­bornak, a Nemzeti Galéria fő­igazgatójának korreferátuma után Aradi Nóra művészettör­ténész, Boldizsár Iván újság­író, majd pedig a somogyi le­véltár igazgatója, dr. Kanyar József kapott szót. Az egyet­len megyei hozzászóló • hang­súlyozta, hogy az 1917 utáni törvények és rendeletek egész sorára hivatkozhatna, ame­lyekben már a szovjet hata­lom első éveitől, egyszeriben minden tanulási lehetőséget megnyitottak a korábban el­nyomott osztályok előtt. A le­nini törekvések alapeszméjét saját szavaival így foglalhat­juk össze: »Azért rombolunk, hogy valami jobbat építsünk. A műveletlenség rosszul fér meg, egyáltalán nem fér ösz- sze az újjáépítés feladatai­val.-» A levéltár igazgató ezután azt elemezte, milyen volt Le­nin viszonya a kultúrához a forradalom előkészítésekor, majd pedig a forradalom utá­ni korszakban. Felszólalása végén korunk eszmei energia­hordozójának nevezte Lenin életművét, majd az interna­cionalista tanítók 1918. június 5-i beszédéből idézett, amely mintegy üzenet volt a terem­ben ülőknek: »A tanítók had­seregének roppant felvilágosí­tó feladatokat kell kitűznie maga elé és mindenekelőtt a szocialista felvilágosítás fő hadseregévé kell válnia. Fel kell szabadítani az életet, a tudást, a tőke, a burzsoázia járma alól!-» A harmadik . szekció vitáját Hubay Miklós író vezette, A csütörtöki plenáris ülésen, amikor számot adott a vitáról, értékes, gazdag felszólalás­ként értékelte Kanyar Józse­fét, amely egy ponton Aradi Nóra művészettörténész gon­dolatsorával is találkozott. A maroknyi somogyi tövi­ről hegyire kikérdezte egy­mást csütörtök délelőtt, hogy a plenáris ülés megkezdődése előtt átfogó képet kapjon a másik szekciókban elhangzot­takról. Kandidátusok, akadé­mikusok nevei röpködtek, vé­lemények hullámoztak tovább a rögtönzött folyosói beszélge­tésen. S ami a legmegraga- dóbb volt ebben a friss meg­nyilatkozásban, mindenki azon törte már a fejét, hogyan hasznosíthatja pedagógusi, könyvtárosi, propagandista-, kutatói munkájában mindezt. Két nap az Akadémián. Előadások és felszólalások, amelyekben az egyik akadé­mikus találó megjegyzése sze­rint: — Lenin nyelvén be­széltek, az ő gondolatait foly­tatták. A konferencia somo­gyi részvevőinek ebben a szellemben kell majd tevé­kenykedniük a jövőben. Lajos Géza Kevesebb bál, több munkásklub A könyvtárosodás éve — A gazdasági vezetők is! Értékelő és irányadó munnkáról tárgyalt Kaposvár vá­ros tanácsának végrehajtó bizottsága. Megvitatták a me­gyeszékhely idei közművelődési eredményeit, sok szó esett a felnőttoktatás problémáiról, lehetőségeiről (ez egyébként hamarosan témája lesz egy következő vb-ülésnek is). A vb-ülés részvevői megállapították, hogy a vállalatok gaz­dasági és a szakszervezeti vezetőinek az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítaniuk a közművelődés támoga­tására. A ~ triói esztendő legna­siz> tavi gyobb szabású kulturális eseménye a megye- székhelyen az első dél-dunán­túli népművészeti hét volt. A folklór-műsoroknak és a tudo­mányos tapasztalatcseréknek a város volt a házigazdája, és a vendégek megelégedéssel nyi­latkoztak a rendezvényről. Egy szépséghibáról azonban nem hallgathatunk, mert az események utáni úgynevezett »utórendezésben« — a kiállí­tási tárgyak visszajuttatása nagy felelősséget igényel — a város művelődési intézményei bizony magára hagyták a mű­velődésügyi osztályt. Kiosztották a felszabadulá­sunk negyedszázados jubileu­ma tiszteletére alapított művé­szeti díjakat, és a városi ta­nács kiadásában három — Ka­posvár múltjával s jelenével foglalkozó — kiadvány látott napvilágot. A közművelődés egyéb terü­leteiről szólva megállapítható hogy örvendetesen emelkedett a művelődési intézmények lá­togatóinak a száma, és nagyon is megszívlelendő tapasztalat az, hogy az érdeklődés a klu­bok, a kötetlen összejövetelek ankétok, viták felé irányult Csökkent a bálokon és a köny- nyű műfajú rendezvényeken részvevők száma. Megjegyez­zük, hogy ez nagyon jól jel­lemzi az igények minőségi Karácsonyi hangulat SZOLT A HIMNUSZ és ki­gyúltak a karácsonyfán a gyertyák. Az idén az első ka­rácsonyi ünnep, és a szó igaz értelmében a szeretet ünnepe. A fa előtt, a fa körül öregek, ünneplő feketében, fényesre tisztított csizmában, összekul­csolt vagy ölbe ejtett kéz­zel. Parasztemberek, szövetke­zeti tagok Kéthelyen. Csak­nem kétszázan nézték a csil­logó fát — és ki tudná meg­számolni hány könnycsepp ke­resett utat magának a baráz­dás arcokon. — Az ember szinte restelli magát, mégsem tudja meg­állni meghatódás nélkül. Mennyi figyelmesség, mennyi szeretet! »Súlyos a teher, de imhol egy sugár előtte még« — Arany János szavaival köszön­ti őket egy kislány. Hallgat­ják a verssorokat, és közben arra gondolnak, úgy érzik: egy sugár ez a nap. Decembe­ri, karácsonyi, szívet melegítő sugár. Kéthelyen — a szövetkezet megalakulása óta az idén má­sodízben tegnap tartották meg az öregek napját. — Kedves, idős, munkában megfáradt tagtársaim! Ünne­pelünk, azokat ünnepeljük, köszöntjük, akik lerakták en­nek a gazdaságnak az alap­jait. Fáró László elnök üdvözlő szavai mintha szárnyat kap­tak volna a figyelő csöndben. S mikor azt mondta: — Élje­nek boldogan, erőben, egész­ségben, mindnyájuknak még boldogabb új évet kívánok! — akkor nem tapsolt senki. A művelődési ház nagytermében ki-ki a maga keresetlen sza­vaival válaszolt: »Nagyon kö­szönjük! Viszont kívánjuk!« És köszöntötte a szövetke­zet öregjeit dr. Németh István tanácselnök. Köszöntött és kérte őket, hogy bölcs taná­csaikkal, élettapasztalatuk­kal segítsenek továbbra is. Aztán jöttek a legkisebbek. J »Mi van ma? Mi van ma? /? A nagymamik napja!« / Pi- * jós szegfű, halvány józa, / Té- ’ ged köszönt, nagy anyóka’« j * változásait, s hű tükre az ilyen rendezvények színvonalának is. Az idei esztendőt jellemez­hetnénk a megyeszékhelyen és a megyében úgy is, mint a könyvtárosodás éve. A Kré- iusz János iskolában ugyanis modem diákkönyvtár várja már a tanulókat, a cseri könyv­tár megújhodott formában fo­gadja régi látogatóit, és az idén korszerűsítették a Petőfi utcai könyvtárat is. Ez a te­vékenység persze elkötelezett­ség is egyben a jövőre nézve, hiszen ezekkel a modern klub­könyvtárakkal szemben még élesebb kontrasztban állnak az elavult, szegényes külsejű peremkerületi fiókkönyvtárak. Növekedett az olvasók száma is, de a munkásolvasók össz- létszáma mindössze 1404, s ez a szám önmagáért beszél: to­vábbi tennivalókra ösztönöz. 3ővült a szabadegyetemi tago­zatok száma, és a TIT-előadá- soké is tíz százalékkal növe­kedett. Persze, e téren még jócskán van tennivaló, főleg abban a tekintetben, hogy még intenzívebb legyen a TIT és az üzemek kapcsolata. A kaposvári vállalatok több mint kétezer dolgozója nem végezte még el az általános is­kolát. Sok energiát emészt fel a felnőttoktatás, de a művelő­désügyi osztály vezetője na­gyon helyesen leszögezte azt. hogy bármilyen áldozatokkal jár ez a tevékenység, akkor is csinálni kell, mert nem hiába­való. A felnőttoktatás tapasztala­tai összefüggnek más közmű­velődési tevékenységekkel, és az a jellemző, hogy általában ott születnek jelentős eredmé­nyek, ahol függetlenített nép­művelő látja el ezt a munkát. — Arra kell tehát törekedni — állapította meg a városi ta­nács végrehajtó bizottsága —, hogy a gazdasági és szakszer­vezeti vezetők sokkal jobban magukénak és közös vállalati érdeknek érezzék a közműve­lődést. És erről adott esetben számoljanak be. Mert amíg ez nincs, addig sok energia vész kárba, és nagyon lassú az elő­relépés az ismeretterjesztés, a felnőttoktatás, a művészeti csoportok szervezése területén. A jövő évi irányelvekben el­sődlegesen rögzítették a szak­mai képzést elősegítő műszaki klubok számának, munkásaka­démiáknak és szakmai tanfo­lyamoknak a növelését. Ügy véljük, jó és helyes a közmű­velődés ilyen irányulása, hi­szen ez a tevékenység szinte közvetlenül befolyásolja a ter­melőtevékenységet, és eredmé­nyei nyilvánvalóan egyre na­gyobb segítségadásra ösztönzik a műszaki-gazdasági vezetőket is. Megállapították azt is, hogy nagyobb teret kell kapnia a jövőben a szocialista brigá­dok klubjaiban a tudományos ismeretterjesztésnek. Tegyük hozzá: az érdeklődés, a közös kulturálódás mércéje kell le­gyen a jó brigádnak! Mert a _ szocialista brigád alapvető is- ^ mérvei nemcsak a közös tér- 'V|/ melési tevékenységre vonat- ; koznak. Növekedik ^“eimt rések szerepe is. És hogy ez még hatékonyabb és használ­hatóbb legyen, célszerű lenne egy nagyobb munkacsoport létrehozása Kaposváron. Az üzemi közművelődés alól egyetlen vállalat sem vonhat­ja ki magát — még a kis üze­mek sem —, tehát meg kell keresni azt a formát (akár együttműködés útján is), hogy dolgozóik szabad idejének el­töltése minél tartalmasabb le­gyen. Az irányelvek a legfonto­sabb célkitűzéseket rögzítik, tág lehetőséget adnak az üze­meknek és kulturális intéz­ményeknek a megvalósítás különböző formáira a szükség­letek alapos felmérése alap­ján. Tröszt Tibor Szakmatematikusokat képeznek . a fa előtt öregek, ünneplő feketében. »Akármilyen kicsi vagyok de a szívem lehet nagy ...« »Kis karácsony, nagy kará­csony ...« — szállt az ének, szólt a vers. És a sorok között: »Az ott az én unokám!« — »Hát nem aranyosak!« A nagyobbak, az iskolások hangszeren játszot­tak, énekeltek. SZIPORKÁZOTT a kará­csonyfa. Mikor hazafelé jöt­tem, fehér hó szállingózott. Fehér, mint a csomag, melyet minden egyes öreg kapott a szövetkezettől... V. M. A következő ötéves tervben a jelenleginek többszörösére, mintegy 400-ra emelkedik ha­zánkban az elektronikus szá­mítógépek száma. Ezek mű­ködtetéséhez, irányításához mi­nél előbb megfelelő szakem­ber-gárdát kell kiképezni. A negyedik ötéves terv számító­gép-programjának megvalósí- j fásában különleges szerep há­rul a Szegedi József Attila Tudományegyetemre, amely pillanatnyilag az egyetlen olyan intézmény hazánkban, ahol programozó matematiku­sokat képeznek. Az első években csak né­hány fiatal részesült ebben a speciális képzésben, a 60-as évek második felében ezek a hallgatók nem tanári, hanem szakmatematikusi képesítést kaptak, s számuk is évről év­re növekedett. 1969-ben 25, 1970-ben pedig már 50 hallga­tót vettek fel szakmatematiku­si képzésre. VE BENYÚJTJA A SZÁMLÁT Fáró László elnök minden idős szövetkezeti tagnak ajándék­csomagot ad át. 5. Ennél megdöbbentőbbnek csak az hatott, amit közölt: — Igen. Meggyilkolták és el­lopták a gyűrűjét! Nehéz csend szakadt rájuk. Vé elégedetten bólintott. Várta már a kérdést és a vá­laszt is valakitől. Az első, ami neki is feltűnt, amikor a szo­bába lépett: az öregasszony parkettre csüngő keze. A ha­lott ujján még látszott az évek óta viselt gyűrű nyoma. Vé elismerően pillantott a borzas asszonyra. Most már mindenki emléke­zett a gyűrűre. Koronához ha­sonlított a foglalata. A koro­na ágai vércsekarmokként szorították a zöldes követ. — Tetszetős tucatgyűrű volt az — mondta Emma. — Kinek kellett volna? — Azt hiszem, mindenki el­fogadta volna — szólalt meg Bognár úr. — Smaragd volt a kő. Egyszer Bernben ugyan­ilyent láttam az egyik éksze­rész kiraka ... Vé feszülten figyelt. »Meny­nyit érhet egy ilyen gyűrű? Ez lett volna a gyilkosság indító­oka?« — Minden évben itt töltött két hetet nálunk — sóhajtott Gálné, és kötényével mintha könnyet törölt volna le a sze­méről. — Igen, feltette ezt a gyűrűt. Egyszer a tükör alatti polcot töröltem le. A gyűrű ott volt a sok kencefice között. A földre esett. Nagyon kiabált akkor velem szegény ... — Elképzelhető lenne, hogy ilyen értékes gyűrűt hordott volna az ujján? Nem félt a kockázattól? — kérdezte hirte­len az orvos felesége, aki most szólalt meg először reggel óta. — Nagyon kevés ember is­meri fel a különbséget az ér­téktelen és az értékes között. Nemcsak a gyűrűt tekintve... — mondta Takács Géza. — Felszólítom önöket — szólt közbe udvariasan, de ha­tározottan Vámos hadnagy —, a nyomozás érdekében csak akkor beszéljenek, ha kérdést teszek fel. Alibit bizonyítani az elmúlt éjszakára, tekintet­tel arra, hogy szállóról van szó, szinte lehetetlen. Más mód­szerhez kell folyamodnom — tette hozzá elgondolkozva, s a mondat közben cigarettát vett elő. Vé előzékenyen hajolt oda hozzá, tüzet adva. Rövidesen mindenki érezte a Fecske kel­lemes illatát. —* Tehát a gyűrű hollétét próbálom meg kideríteni — így fejezte be a megkezdett gondolatsort a hadnagy. — Tiltakozom a személyi motozás ellen! — kiáltotta vö­rösen Bognár úr. — Én_ nem csináltam semmit. — Az kiabál, akinek a há­za ég — mondta nem minden él nélkül Gálné. — Maga ... Maga csak hall­gasson! :— kapkodta a levegőt Bognár Ferenc. — Mondja meg, ha nem fél: honnan van magának az új fülbevalója? — Én ... én — dadogta a borzas, kövér asszony látható­lag kínosan. — Tegnap este... tegnap este adta. — Ki adta? — kérdezte Vá­mos hadnagy. — Nem Váryné véletlenül? Gálné lehajtott fejjel hall­gatott. Szokatlan látvány volt a vendégeknek a lehajtott fejű, mélyvörösre színeződő arcú asszony. (Folytatjuk.) SOMOGYI MÉPLAP Szombat, 1970. december 19. r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents