Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-02 / 282. szám

KAMATOZÓ ENERGIA \Kálmáncsn. 1970. Szükség van a szakemberekre A TANÁCSKOZÁS részve­vőinek aggódó mondatai vissz­hangra találtak a hallgatókban. A mezőgazdasági szakmunkás- képzésről folyt a szó. A leg­égetőbb kérdés, amely minden felszólaló mondanivalójában ott volt: »Mit tegyünk, hogy munkánk eredményesebb le gyen?« S az aggódás sejtette: összetett problémát kell közös erővel megoldani. Kezdjük bogozni a gordiusi csomót, türelemmel, kard be­avatkozása nélkül. Általános jelenség, hogy az általános is­kolát végző hallgatók közül egyre kevesebben választják élethivatásul a mezőgazdasági munkát. Az egyik faluban például 22 nyolcadik osztályos gyerekből 8 nem tanul tovább, szakmát sem választ. Ök nyol­cán a falu termelőszövetkeze­tébe sem járnak majd el. Leg­alábbis a következő gazdasági évben ez egyiküknek sem áll szándékában. Ahogy Polány- ban az egyik szülő mondta: »Kifizetődőbb, ha legeltetik a háztáji állatokat.« A fiatalok más része ingázik a közeli nagyobb település ipari üzemei és a falu között. Munkájukhoz, amit a gyárban, üzemben végeznek, olykor szaktudás sem. kell. A mező- gazdasági szakmunkásképző is­kolák minden évben meg-meg- újuló rohamot indítanak a .szükséges tanulólétszámért. Propagandát fejtenek ki, kép- kiállításokat tartanak a megye általános iskoláiban, hogy megismertessék intézményü­ket és az ott folyó munkát. Erejükön felül vállalnak ezek a pedagógusok. A tanulság ké­zenfekvő: a termelő gazdasá­goknak kell melléjük állva se­gíteniük abban, hogy az arra alkalmas gyerekeket beisko­lázhassák. »A technika nap­jainkban rohamosan fejlődik« — közhely ez a megállapítás, de igazságot rejt. A mezőgaz­daság sem kivétel az igazság érvényessége alól. A szükség­nek kellene kényszerítenie ar­ra a gazdaságokat, hogy gon­dosan jelmérve az igényeket, fiatalokat küldjön a szakisko­lákba. Sajnos, sok helyen csak az ígéretek hangzanak el. Nem fordítanak elég gondot a szak­embernevelésre és utánpótlás­ra. Nem vállalják a többlet- munkát, hogy besegítsenek a szervező, felvilágosító tevé­kenységbe. Pedig egyedül az ő érdekük lenne ez. Ahogy Di- centy Ernő, a Csurgói Növény- termesztési Gépész-szakmun­kásképző Iskola igazgatója egy beszélgetés alkalmával el­mondta: »Sokszor éppen ezek a távlatokban nem gondolkodó gazdaságok kérnek a munlia dandárjában segítséget az isko­lától. A hiány ugyanis akkor jelentkezik kombájn-segédve- zetőkben.« Ez csak a beiskolázás prob­lémája. Nemegyszer nehézség merül fel a végzett tanulóknál is. Visszakerülve a termelő- szövetkezetbe, nem mindenütt biztosítanak számukra megfe­lelő munkát. Néha alacsony az órabérük, nüg a szakképzetlen, de idősebb tsz-tagok órabére összehasonlíthatatlanul maga­sabb. Bírálják a fiatal szak­munkásokat, ha azok elkedvet­lenedve ipari üzemhez szerződ­nek. Káros az a szemlélet, mely szerint — kimondatlanul ugyan — a fiatal »ingyen« munkaerő. Az ilyen esetekből egyébként következtetni lehet arra is, hogy ezekben a ter­melőszövetkezetekben, gazda­ságodban nem áll magas szín­vonalon a szocialista erkölcs egyik összetevője sem. Mint ahogy az árnyék és a fény elválaszthatatlan, a nega­tív példák mellett előtolakod­nak a pozitívak is. A marcali termelőszövetkezet nemcsak beiskolázza a fiatalokat, ha­nem az iskolai évek alatt is fi­gyelemmel kíséri a gyerekek teljesítményét, gondjait. A ha­vi ösztöndíj mellett a beisko­lázáskor egy rend sötét ruhát, inget, cipőt is biztosít nekik a termelőszövetkezet. Az oklevél kézhezvételekor a szövetkezet­től Szokol zsebrádiót kapnak. Bárdudvarnokon ugyancsak távlatokban gondolkodnak a termelőszövetkezet vezetői. Hogy mennyire szükségük van ezeknek a fiataloknak a gyá- molításra, a törődésre, jól il­lusztrálták ezt a tanácskozáson elhangzott nevelői szavak: Tanulóink nagy része hátrá­nyos helyzetű gyerek volt. Ál­talános iskolai tanulmányi eredményeikkel sem lehet büszkélkedni. De nemegyszer a tsz vezetőinek gondoskodása indította el őket a helyes úton.« A SZAKEMBEREKRE az élet minden területén egyre nagyobb szükség van. Me­gyénkben, az iparosodó, de mezőgazdasági jellegű So­mogybán is így van ez. Szak­ember kell a kertészetekbe, a koncentrált állattenyésztési te lepekre, gépekre egyaránt. A tájékoztatásra, a pályaválasz tásban való segítségre fordí­tott energia a tsz-ben később többszörösen kamatozik... Leskó László A MÚLTBAN SZILÉTETT A JELEIN Eredeti neve: Kálmán- csehi. A név történelmi tényt takar. Könyves Kálmán ide­jén cseh részről települt ide a falu. Az évszázadok során a név alakult formálódott — Kálmáncshely, Kálmáncseh, Kálmáncsa. Kétszázhúsz ház. Egyetlen nagy, kanyargós főutca és hozzá csatlakozva a Vasút ut­ca. A falu közepén templom, a legmagasabb ponton. A dél» harangszó szelíden, messzire kiüzen a határba. — Már dél van! Hogy rohan az idő! A delek estékbe hajlanak, az estéket új reggelek követik, és a napok gyöngysorként fű­ződnek hetekbe. Aztán már csak években számolunk. A jelen mozgalmas, ezerszínű eseményei megmásíthatatlan történelemmé kövesednek. »Nem sok olyan szövetkeze­tünk van, mint a kálmáncsai. Minden vonatkozásban az egyik legmegalapozottabb, leg­jobb gazdasága Somogynak. Ebben a felismerésben van valami meglepő. Hiszen soha­sem hallattak magukról külö­nösen, mindig szerények, csendesek voltak. Csak dol­goztak. Az észrevétlenségből így aztán szinte robbanássze­rűen léptek ki. Beszélni kell róluk...« A falu épp olyan, mint annyi más dunántúli kis falu. A határ? Abban sincs semmi különleges. Háromezerkétszáz hold, de ennek csak alig több mint fele a szántó. Es a pa­rasztemberek is ugyanazt az utat járták — olykor csak bo­torkálták — végig, mint ame­lyet megtett a magyar pa­rasztság. Béke — ez volt a neve a legelső, 1950-ben alakult kicsi szövetkezetnek. A név nem azt a szellemet tükrözte, mely akkor jellemző volt. Ellent­mondásos idők, legelső pró­bálkozások. Mégis ez volt a csíra, a bölcső, a kezdet. Pereg az időgép: az öt­venhatos vihar szétsöpörte a kevés örömet, sok bajt, kese­rűséget átélt maroknyi kis közösséget. A fát sújthatja vil­lám, tépheti orkán, szilánkok­ra zúzódhatnak ágai — de a földbe kapaszkodó gyökerek­ből új élet sarjad. Nem egé­szen egy év után újra »össze­állt« a csupán néhány csalá­dot számláló közösség. A re­mény, a bizakodás kipusztít- hatatlan. Az ember egyik leg­szebb. legcsodálatosabb jel­lemzője ... Az egyházi iratok között a régmúlt időkről sok érdekes dokumentum van. Sokszor el­gondolom — és egy kicsit fáj is —, hogy ezt a legfrissebb, és parasztságunk életében leg­izgalmasabb történelmet nem jegyzi föl senki. Akik átélték, egyre kevesebben vannak, a részletek rohamosan íelejtőd- nek. Jó, lenne nekünk is egy olyan vérségi krónikás-asz- szony!... Ami ötvenben elindult, az igazából csaknem egy évtized múlva bontakozott ki. 1959- ben megannyi vívódás után az egész határ szövetkezeti tulajdon lett. Két szövetkezet, a Búzakalász és a Kossuth tu­lajdona. Versengés. Két évig ez jel­lemezte a gazdálkodást. — Hogyan? Ott ennyit osz­tanak? Akkor mi ötven fil­lérrel többet fizetünk! Nem megy? Kell! Akármi lesz is...! Ez a verseny nem segített. Itt nem a munka? hanem va­Rózsa István elnök: . én boldog ember vagyok. lami egészen furcsa büszkeség volt a motor. Nem »akármi« lett, hanem mindig rosszabb, nehezebb helyzet — és a húrt csak egy darabig lehet feszí­teni. A megoldás? 1961 már­ciusában egyesült a két tsz. A határ most már együvé tarto­zott, de a belső kettősség meg­maradt. — Mi ezt és ezt hoztuk! Az semmi! De nekünk meg ez tsz-elnöknek... Rózsa elvtárs megköszöni a bizalmat, és ígé­retet tesz, amennyiben szelle­mi erejéből telik a legmesz- szebbmenően képviseli tsz- ünk minden ügyes-bajos dol­gát.« így kezdődött á szebb, az igazabb történelem. — A székfoglalómban el­mondtam azt is, hogy akik eddig a nagy fúrót a kabát volt! Ti csak ne beszéljetek...alatt hordták, vegyék elő, mondják a szemünkbe, ha va­lami nem tetszik. Na, hisz Jelen és jövő... A szerény épület még a főhadiszállás de szomszédságában már félkészen ott az új irodaház. Utánpótlást, honnan? S ok szó esik mostanában az államigazgatás kor­szerűsítésének fontossá­gáról, a községi közös tanácsok kialakításáról, az ügyintézés színvonalának gyorsabb ütemű emeléséről. Mindezek a köve­telmények az új és a korszerű munka velejárói, de megfelelő képzettségű apparátus nélkül aligha lehet gyors eredményt elérni. A jubiláló tanácsok méltatásakor föltétlenül szót kell ejteni a tanácsi dolgozók szakképzettségéről, felkészült­ségéről, hiszen a feladat adott, azt teljesíteni kell, s ennek függvénye az is. hogy kik és milyen formában tudják ezt végrehajtani. A tanácsi személyzet és ká­dermunka közvetlenül érinti az egész lakosságot. Ha megfe­lelő szakember ül az íróasztal mögött, akkor az ügyfél elé­gedetten távozhat, ha viszont nem, akkor az állampolgár jo­gosan mérgelődik. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban hosszas vita után foglalt állást abban az előterjesztésben, me­lyet Böhm József vb-elnök tett a testület asztalára. Az elmúlt két évben öt já­rás, két város, valamint a ta­nács alá rendelt vállalatok és intézmények személyzeti mun­káját vizsgálták meg, s a ta­pasztalatok összegezése került a vb elé. A kádetjfnunka színvonala, a személyi ügyekkel való foglal­kozás a siófoki, a nagyatádi járásban és Kaposváron külö­nösen jónak mondható, de a barcsi és a fonyódi járásban nem megfelelő. Ennek ellenére valamennyi tanácsnál arra tö­rekednek, hogy javítsanak a vezetés színvonalán. Ez külö­nösen az átszervezéseknél, a közös községi tanácsok kiala­kításánál volt fontos tényező. Régóta fejtörést okoz a taná­csoknak az utánpótlás. Hon­nan és kiket? Ez különösen fogas kérdés, mert a fiatal szakemberek előtt az ipari, ke­reskedelmi és egyéb vállalatok olyan lehetőségeket csillogtat­nak meg, amilyenekkel a ta­nács nem rendelkezik. P edig szakképzett fiata­lokra a tanácsoknak is szükségük van, elsősor­ban a középszintű vezetésben. Nincs elég közgazdász, mérnök és technikus. A megyei vb az elmúlt tíz év alatt száztizenegy felsőfokú iskolában tanult hallgatóval kötött ösztöndíjszerződést. Eb­ből 77 már elhelyezkedett So­mogybán, heten még tanulnak, 27-en viszont felbontották szerződésüket. Ez így még nem is rossz arány. De 1968-tól a 21 szerződéses hallgató közül tizenketten hagyták itt a me­gyét, ami azt bizonyítja, hogy a szerződések felbontása meg­gyorsult. A magyarázat egy­szerű: megnőtt az elhelyezke­dési lehetőség'. A káderek nevelésében már valamivel jobb a helyzet, s ez többek között annak is tulaj­donítható, hogy az utóbbi idő­ben anyagi és erkölcsi szem­pontból is jobban elismerték a tanácsoknál töltött időt, a munka minőségét és színvona­lát. Az apparátusból tizenheten kaptak kormánykitüntetést, 43 a kiváló dolgozók száma, s 705-en viselik a törzsgárdajel- vényt. A jelentésben szép számmal akadtak táblázatok, kimutatá­sok, az apparátus szakmai to­vábbképzésének helyzetéről szóló statisztikák. A városi és a járási apparátusban nincs különösebb baj, de a községi eredmények már elgondolkoz­tatóak. A 108 községi tanácsnál 422 ügyintéző dolgozik, közü­lük mindössze hárman végez­tek egyetemet vagy főiskolát. A középiskolai és szaktanfo­lyami végzettség már lényege­sen kedvezőbb, de hogy milyen nagy lemarad" kell itt behoz­ni, arról az 74-es beisko­lázási terv . íodik. Politi­kai iskolára 96, állami okta­tásba és szaktanfolyamokra 316 tanácsi dolgozót küldenek, így a négy év alatt az appa­rátus 97,3 százalékának kell valahol tanulnia. A középkáderek utánpótlásá­ról elhangzott egy, olyan ja­vaslat is, amely feltétlenül megvalósításra vár. Csurgón, a gimnáziumban működik állam- igazgatási ismeretekkel foglal­kozó osztály, ahonnan érettsé­gizett, tanácsi alapismeretek­kel rendelkező fiatalokat kap­hatnak tanácsaink. Hasonlót kellene megszervezni és indí­tani Kaposváron, a közgazda- sági technikumban. Ez egy­részt az érettségizettek számá­ra is azonnali, biztos kereseti lehetőséget jelentene, s a ta­nácsok is tudnák, hogy kikre számíthatnak. A megyei tanács vb kon­zultációs központja to­vábbképzésekkel, tanfo­lyamokkal és tanácsakadémiai beiskolázásokkal igyekszik se­gíteni a helyzeten. Különösen a városi és a községi vezetők­re vár nagy feladat, hogy sok­oldalúan képzett szakembere­ket állítsanak munkába. Pá­lyázati felhívások is segíthetik a válogatást. A végrehajtó bizottság olyan határozatot hozott, hogy vala­mennyi tanácsnál évente egy­szer tárgyalják meg a sze­mélyügyi és kádermunkát, s a témát rendszeresen vizsgálják. Saly Géza Csoportokra hullott a közösség. Ki erre húzott, ki arra. Igen, abban az időben hallatott magáról Kálmáncsa. Csakhogy ezek a hírek szo­rongató aggódást keltettek, sokaknak és sokfelé álmatlan éjszakát okozott. — Kálmáncsán nem lehet megoldani a vezetést, meg kellene próbálni kettős elnök­séggel ... Talán ez a hír indított el mindent. Mindent, amit úgy szoktuk összefoglalni: válto­zás. Állhatták egymással szemben emberek, alkothat­tak külön csoportokat, de egy dologban mindannyian hirte­len megegyeztek: felébredt bennük egy amolyan közsé­gi büszkeség. — Micsoda? Hát olyan né­pek vagyunk mi, akik nem tudnak maguk közül, helyi ve­zetőt választani? Hogy mi kö­zöttünk nincs olyan ember, aki elvezethetné a szövetkeze­tünket?! Ez előzte meg Rózsa Ist­vánnak, a szövetkezet mai el­nökének megválasztását. Idézet az 1963. április 5-i közgyűlési jegyzőkönyvből: »... A tagság egyhangúan leadja szavazatát Rózsa István elvtársra, és megválasztja őt azóta nemegyszer lehetett hal­lani: háttérbe kerültek a fú- rós emberek ... Aki előttem volt elnök, a Tóth Jóska bá­csi — most mezőőr —, retten­tő jóindulatú, tettrekész em­ber. Megemelné ő, akár a templomot is, ha kérnék tőle — de hiába, irányítani vala­hogy nem tudott. Mikor meg­választották, nyilván azt vet­ték alapul, becsületesen dol­gozó, jó munkásember. De egy elnöknek nem elég azt mon­dani, maga ide menjen, maga meg oda. Hiszen éppen ezt nem szabad csinálni! Aztán ezt - a gyengeségét egyesek igyekeztek kihasználni... Az Öreg iroda falai ko­pottak, de tiszták. Ha beszélni tudnának ezek a falak, egy hétig lehetne hallgatni. A szö­vetkezet ma biztos alapokkal rendelkezik, gazdag. De még mindig ez a kopott, szerény épület a »főhadiszállás«. Igaz, szomszédságában már ott áll félkészen a fehér palatetős, új irodaház. — Nem az a legfontosabb, hogy hol dolgozunk, hanem az, hogy hogyan... Vörös Márta (Folytatjuk.) Fejlesztik az ánatállomáíiyt Marcalan Terv szerint végeztek a ve­téssel az idén a marcali egye­sült Vörös Hajnal Termelő- szövetkezetben. Az előre meg­határozott területen felül még száz hold kenyérgabona is földbe került. A vetéssel pár­huzamosan 1209 hold kukori­cát is betakarítottak. Az át­lagtermés húsz mázsa lett. Burgonya száz holdon termett. A cukorrépát is ekkora terü­letről takarították be. Ez utób­bi átlagtermése elérte a 135 mázsát. Javult a szövetkezet gépel­látottsága. A napokban vettek egy DT—75-ös traktort és két Seier Dutrát. Ez utóbbi géptí­pus 110 lóerővel dolgozik. Most kezdik meg a munkát, a próbaüzemelés befejezése után. Nagyot segítettek volna a me­zőgazdasági üzemen, ha előbb érkeznek, így a 2700 holdnyi őszi mélyszántásból csak 1000 holdat végeztek el eddig, A nagyobb részét az új gépek beállításával még az idén fel akarják szántani. Vettek egy OTSZ szárítót is- Az új beren­dezésnek a kukorica szárítá- t íban van nagy szerepe. Nagy fejlesztést hajtanak .égre jövőre az állattenyész­tésben. Szarvasmarha-állomá­nyuk 1260, sertéslétszámuk 2000 jelenleg. A következő év­ben 2500 sertéssel számolnak. Kilencszáz anyajuhot is tar­tanak. Az idén 47 000 csirkét értékesítettek, főként Marcali ellátására. De jutott a szár­nyasokból Kaposvárra és Nagykanizsára is. Ebben az évben a marcali üzemegységben folytak föld­munkák. A táblák kialakításá­hoz szükséges gyűjtőutakat, átereszeket kellett szélesíteni, valamint a kisebb-nagyobb szakadékokat (népiesen: bön- géket) kellett feltölteniük. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. december 2. El

Next

/
Thumbnails
Contents