Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
fptó járművek száma, ezért féjtasafcwíl k*fl a •aerviz- és javítókapacitást. Számottevő volt Kaposvár Uivközlésének fejlesztése az új 2000-es központ üzembe helyezésével. Biztosítani kell az újabb igények kielégítését is. Várakozással tekintünk Ka- posvárnak a Budapest—Pécs automatikus távközlési hálózatba való bekötése elé, amely a tervidőszak első éveiben várható. A közlekedési ágazat fejlesztése a jövőben az eddigieknél nagyobb figyelmet kivan, különösen i közutak és a bekötő utak építését, fejlő kell gyorsítani. Idegenforgalom Jelentősen fejlődött idegenforgalmunk. Évente 10—15 százalékkal töhb vendég szállt meg a Balaton-parton az utóbbi négy évben' Emelkedett a külföldi vendégelt száma, s a munkaidő-csökkentés hatására a hétvégi kirándulók aránya is nőtt. A szállodai helyek száma 830-cál bővült, meggyorsult a SZOT- üdülök építésé. így is a tervezettnél 30 százalékkal kevesebb szállodai hely készült eL A Balatonlellétöl nyugatra eső területen az igényeknél lassúbb volt a fejlődés. A kereskedelmi és a (vendéglátó hálózat nem fejlődött az igényekhez mérten, egyes területeken tovább A megye gazdasági életének meghatározója a mezőgazdaság. Az 1966. évi pártértekezlet azt az alapvető célt tűzte ki, hogy gyorsabb ütemben fejlesszük a mezőgazdaságot. Ennek eszközeit az anyagi-műszaki ellátottság javításában, a természeti-közgazdasági adottságok jobb kihasználásában, a belső erőforrások és tartalékok energikusabb mozgósításában jelölte meg. Felhívta a figyelmet á háztáji és a kisegítő gazdaságok árutermelésének fejlesztésére. A mezögazdasag termelése a III. ötéves tervben 14—15 százalékai nőtt, a fejlődés üteme megközelíti az országos átlagot. A termelés szerkezete lényegesen nem változott. Haladás tapasztalható a szakosításban és a koncentrációban. Fejlődött az anyagi-műszaki bázis, emelkedett a technikai színvonal. A megyei pártbizottság irányításával elkészült a mezőgazdaság fontosabb ágazatainak fejlesztési terve és jelentős erőt fordítottunk a célok eléréséhez szükséges társadalmi támogatás megnyerésére. Párt- és állami szerveink gazdasági irányító és ellenőrző tevékenységének középpontjában az árutermelés és a jövedelmezőség emelése, a mezőgazdasági dolgozók életkörülményeinek javítása álL n A mezőgazdaság helyzetére, fejlődésére döntően hatottak a bevezetett gazdasági és társadalompolitikai intézkedések- Gazdaság- irányítási rendszerünk reformja megteremtette a vállalati gazdálkodás alapfeltételeit, a földtörvény, a földtulajdon és a földhasználat összhangját. A termelőszövetkezeti törvény a szövetkezetek belső életének fejlesztését és a gazdasági életben elfoglalt helyzetük megszi- 1 lárdítását szolgálja. A hitel- és árrendezések lehetővé tették az amortizációs alapképzést A tsz-tagok szociális helyzetének javítására hozott intézkedések új alkotó energiát szabadítottak fel A vállalati gazdálkodás fejlesztéséhez értékes segítséget nyújtanak a termelőszövetkezeti területi szövetségek. Mezőgazdasági üzemeink és vállalataink eredményesen valósították meg a harmadik ötéves terv célkitűzéseit, sőt néhány fontos területen túlteljesítik azt. Az árutermelés növekedésével lehetővé tették a lakosság és a népgazdaság igényeinek jobb kielégítését. A mezőgazdasági ágazatok helyzete és feladatai A megye mezőgazdaságának gyorsabb ütemű fejlődése megköveteli az adottságok figyelembevételét, a főbb ágazatok arányosabb fejlesztését. A gazdaságirányítási rendszer reformja elsősorban közgazdasági szabályozókkal teremti meg a népgazdasági és üzemi érdekek összhangját. A mezőgazdasági üzemeknek ügyelniük kell arra, hogy a mezőgazdasági szabályozókat és a helyi lehetőségeket jobban hasznosítsák. Növénytermelés A szántóföldi növény termesztés fejlesztése céljából a harmadik ötéves tervben három fő feladatot tűztünk ki: 1. A kenyérgabona termésátlagának növelését, hogy a kenyérgabona-szükségletet hazai termésből elégítsük ki. 2. Az állattenyésztés takarmányigényének lielegitéset, korszerűbb rét- es legelőgazdálkodás kialakítását3. Az ipar mezőgazdasági eredetű nyersanyagigényeinek jobb kielégítését Termpl «szövetkezeteink és állami gazda, ■— vy . ji ‘sei számottevő eredménye' . »euj'iiv • és takarmanygamStt a feszültség. Megoldatlan FopyődSget, Balatonszabadi, Zamárdi és a kempingek ellátása. A Balaton hálózatfejlesztését gátolja, hogy a közgazdasági szabályozókat nem differenciáltan állapították meg. A Balaton-part fejlesztése szempontjából nagy jelentőségű, hogy megkezdődött a víz és közműhálózat építése, ütemét azonban gyorsítani kell. Szorgalmazni kell az üdülőterületi utak korszerűsítését is, különösen a nagyobb üdülőköz- pontokban A Balaton deli partját gyorsabban, komplex-módon kell fejleszteni a negyedik ötéves terv időszakában. Ehhez elsősorban az Országos Idegenforgalmi Tanács, a Balatoni Intéző Bizottság és a Belkereskedelmi Minisztérium nagyobb támogatására van szükség. A következő években erőteljesebben kell törekedni os idegenforgalmi hálózat komplett fejlesztésére, a kereskedelem és a vendéglátás javítására, a szállodaépítés ütemének meggyorsítására, a kulturált szórakozás feltételeinek megteremtésére. Jobban ki kell használni az egyéb idegenforgalmi lehetőségeket is. (Igái, Nagyatád, Barcs stb ) A táskái meleg víz hasznosítása céljából kezdeményezni kell, hogy központi, megyei támogatással és a helyi erőforrásokból megvalósulhasson a fonyódi meleg vizes gyógyfürdő. bona termelésében. Az ipari üzemek mező- gazdasági eredetű nyersanyaggal való ellátása, ár- és munkaerőproblémák miatt nem valósult meg a kívánt mértékben. Az erőfeszítések ellenére nem sikerült a zöldövezetét megfelelően kialakítani a városok és a Balaton- part körül, ezért a zöldségárak jóval magasabbak az indokoltnál, s elég gyakori az ellátási zavar is. A korábbi évekhez képest lényegesen módosult, egyszerűbbé vált a vetésszerkezet, jobban igazodik az adottságokhoz. Növekedett a nagyobb jövedelmet biztosító növények vetésterülete, egyensúlyba került az állattenyésztés és a növénytermesztés. A búzatermelésben közel 100 százalékos az intenzív fajták aránya. Az intenzív búzafajták meghonosodása mellett növekedett az intenzív kukoricafajták termelése. Az új fajtáknak, a javuló agrotechnikának, a felhasznált szerves műtrágya mennyiségének, a vegyszerezésnek és a felelősségteljesebb munkának köszönhető, hogy a termésátlagok számottevően növekedtek. Gépesítettük a kenyér- és takarmánygabona betakarítását. Meg kell oldani a kukorica-betakarítás gépesítését. Ennek hiánya, a szárítókapacitás elégtelensége és a tárolótér korszerűtlensége miatt sok a veszteség. A tervidőszakban a korábbi évek 10—12 százalékos átlagáról 17—20 százalékra emelkedett a szervestrágyázásban részesült terület aránya, s a műtrágya-felhasználás is közel kétszeresére nőtt. Előrehaladás tapasztalható a vízrendezésben és a talajjavításban. A burgonyatermesztésben, a különböző betegségek, a hiányos gépesítés, és a nem megfelelő fajták miatt a vetésterület a felére csökkent Szorgalmaztuk a nagyüzemi zöldségtermesztés fejlesztését. A kezdeti fejlődés után azonban ' a zöldségtermő terület nem nőtt, emiatt az üzemek a harmadik ötéves terv előirányzatát nem teljesítették. Határozottabb előrelépés csak a szakosítás fokozásával, a gépesítés és kemizálás további fejlesztésével, a szakmai irányítás javításával lehetséges. Meggyorsult a rét- és legelőjavítás, a vízrendezés. Az utóbbi négy évben vízrendezett terület nagysága 119 000 kh. A mezőgazdasági üzemek vízgazdálkodását tovább kell javítani. Jobban ki kell használni az öntözőberendezéseket, gyorsabb ütemben kell építeni a víztárolókat. Állattenyésztés Megyénk mezőgazdaságában döntő szerepe van az állattenyésztésnek. Ezért a harmadik ötéves terv irányelveinek meghatározásakor különös figyelemmel fogalmaztuk meg a fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat. Első helyen szerepelt az állattenyésztési telepek építése, a meglévők korszerűsítése. Fokozottabb ütemben kell alkalmazni a tudomány által kidolgozott tenyésztési, takarmányozási, gondozási módszereket és eljárásokat. állattenyésztés minőségi színvonala emelkedett- A szarvasmarha- és sertésállomány létszáma állami gazdaságainkban változatlan maradt, termelőszövetkezeteinkben növekedett, de ez csak részben tudja ellensúlyozni a háztáji állomány csökkenését. Az állattenyésztésben javult a tenyésztői munka. Ezt hűen bizonyítja, hogy az idei mezőgazdasági kiállításon a somogyszüi Petőfi Tsz tenyésztési nagydíjat kapott. Ezenkívül 16 arany-, 14 ezüst-, 2 bronzérmet és 8 oklevelet kaptak megyénk nagyüzemei a jó tenyésztői munkáért. A korszerűbb technológiával ellátott férőhelyek szánta négy ép alatt 22 ezer szarvasmarha- és 36 ezer sertés férőhellyel növekedett Az elmúlt négy évben az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben ót sértés és hét s-avasnuirlui szakosított telepet építettek, 37 telep építésé pedig folyamatban van. Javultak a termelési mutatók. A szarvasmarha-tenyésztésben a tejhozam 20, a napi súlygyarapodás 20 százalékkal emelkedett. A tsz-ek 65 százaléka itatásos borjúnevelést alkalmaz, és csaknem valamennyi közös gazdaságban tápot etetnek. 117 tsz használ fejőgépet, a géppel fejt tehenek száma az 1966 évihez képest megnégyszereződött. A sertéstenyésztésben a tsz-ek többségében a korszerűtlen tartási viszonyok ellenére 30— 40 dekagrammal csökkentették az 1 kg bús előállításához felhasznált abrak mennyiségét. Az állattenyésztés — bár a jöyedelmezoségi mutató változatlanul alacsony — egyre több helyen kifizetődővé válik. A szarvasmarhatartás eredményessége javult, de még jelenleg is kedvezőtlenA megye állattenyésztése számottevően hozzájárult a központi ellátáshoz. Az elmúlt négy évben évente átlag 200 000 vágósertést, 35—10 000 vágómarhát, 13 százalékkal több szarvasmarhát, 20 százalékkal több tejet és 71 százalékkal több vágóbaromfit értékesítettek az 1966. évi felvásárláshoz viszonyítva. Az állattenyésztés továbbfejlesztésének legfontosabb feladata a szarvasmarha-, a settés- es a juhállomány számbeli és minőségi növelése, a szakosítás, a gépesítés, a tenyésztési, tartási és állategészségügyi körülmények javítása. A lakosság és a népgazdaság állati termékek iránti igénye, valamint a szűk beruházási lehetőségek a közös gazdaságokban megkövetelik a háztáji gazdaságokban A?jlő lehetősegek jobb kihasználását. Anyagi-műszaki ellátottság; vezetés A megye mezőgazdaságának hathatós fejlesztése megköveteli a termelékenység és a termelés hatékonyságának javítását — a dolgozók szakmai képzettségének, a vezetés színvonalának emelését, a műszaki fejlesztés meggyorsítását, az egyes ágazatok összetett gépesítését. Ehhez azonban nem elegendőek az amortizációs alapok, s a jelenleginél nagyobb összegű és hosszabb időtartamú hitelekre van szükség. Különösen fontos, hogy a mezőgazdasági szállítások gyorsítása céljából a mező- gazdasági üzemek növeljék a szállító járművek, tehergépkocsik számát. Nem oldottuk meg a termelőszövetkezeti gépek javítását. A gépjavító vállalat egységei ezzel már nem foglalkoznak megfelelően, pedig a termelőszövetkezetek személyi és műszaki felkészültsége sok helyen nem kielégítő. Sürgős változtatásra van szükség, mivel a géppark elhasználódási foka 60—65 százalék, új gépek beszerzésére, a kínálat és anyagi eszközök hiánya miatt nincs megfelelő lehetőség. A termelés gépesítésével kapcsolatos igények messze meghaladják a lehetőségeket Súlyos gondot okoz egyes gépek magas ára, a választék- és alkatrészhiány. Az elmúlt években erőteljes fejlődésnek indult a melléküzem! tevékenység, az üzemek többségében célszerűen egészíti ki a fő ágazatok termelését- Jellemző, hogy a tsz-ekben 900 ilyen részleg működig, amelyeknek bevétele eléri az összes árbevétel 14 százalékát A gazdálkodás fejlődését elősegítette, hogy mezőgazdasági üzemeink többségének vezetése, szakemberekkel, szakmunkásokkal való ellátottsága javult. Ennek következtében jobb az üzemszervezés, a döntéseket mindinkább közgazdasági elemzésekre alapozzák. A termelőszövetkezeti elnökök többsége a szövetkezeti mozgalom régi, kipróbált harcosa. Az anyagi megbecsülés mellett társadalmunk messzemenő erkölcsi elismerésben is részesíti őket A tsz-elnökak szakmai és politikai képzésével, továbbképzésével többet és szervezettebben kell foglalkozni. Szövetkezeteink nagyobb részében kevés a szakember. Nagy a hiány agrármérnökökben, gepeszekben és közgazdászokban. Termelőszövetkezeteinknek a negyedik ötéves terv időszakában mindent meg kell tenniük q, szakemberhiány csökkentéséért. Szükséges, hogy ösztöndíjat létesítsenek és lakást biztosítsanak a szakemberek számára. Az elmúlt években a megyében jelentős számú tsz egyesült. Az 1967. évi 225-tel szemben jelenleg 144 mezőgazdasági tsz működik. A termelőszövetkezetek átlagos összterülete 2440-ről 3800 holdra, szántóterületük pedig 1610-ről 2470 holdra növekedett. Az egyesülések a termelőszövetkezeti tagság közös elhatározása alapján jöttek létre. E munka során egyes helyeken kisebb hibák is előfordultak. A megyei pártbizottság és a megyei tanács időben fellépett a törvény- sértések ellen és felelősségre vonta azok elkövetőit. Az egyesült szövetkezetek eredményei azt bizonyítják, hogy elhatározásuk helyes és időszerű volt. Termelésük — néhány kivételével — gyorsabban fejlődött, Javult az egyesült gaz dasagak vezetése. A beruházási lehetőségek összpontosítása bővítette a technikai fejtet»tés lehetőség -it. Erősödött a pártszervezetek vezetege, javult irányitó tevékenységük és tovább növekedett tömegbefolyásúk ts. Az egyesült szövetkezetek gazdasági, szervezeti megszilárdítása egyik legfontosabb feladatunk. Ezért megyénk párt- és állami szervei továbbra is megkülönböztetett figyelemmel segítsék fejlődésüket. A termelőszövetkezetek egyesülése és a közigazgatási átszervezés következtében sajátos helyzet keletkezik: egy-egy körzetben központi szerepet betöltő községek alakulnak ki. Ezért elsőrendű politikai feladat, hogy a hozzájuk csatlakozó községekben olyan gazdasági, társadalmi és politikai viszonyoka t biztosítsunk, amelyek jól szolgálják a lakos- .sag érdekeit, a szövetkezeti demokrácia érvényesülését. A tsz beruházások megvalósításában jelentős szerepük van az önálló építőipari vállalkozásoknak és a vízügyi társulásoknak. A gazdaságirányítási rendszer reformja óta bővült a társulások köre és száma. A legutóbbi két év egyik jellemző vonása, hogy a tsz-ek más szektorhoz tartozó üzemekkel, vállaló - tokkal — például húsipari, gabonaíelvásárló- és feldolgozó vállalattal, állami gazdasággal — is társulnak. A mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemű fejlesztése érdekében ezt a folyamatot a jövőben is támogatni kelL Az állami gazdaságok jelentősége változatlanul növekszik. Fontos szerep hárul rájuk a megye mezőgazdasága fokozottabb fejlesztésében. Javultak termelési viszonyaik, hatékonyabban használták fel a rendelkezésükre álló eszközöket, nőtt a munka termelékenysége, csökkent az önköltség, bővültek a termelési alapok. Jelentősen emelkedett az árutermelés. A jövőben még nagyobb gondot kell fordítaniuk a gazdaságosságra, a nyereség növelésére, a szakosításra. Ahol szükséges, meg kell oldani a gazdaságok közötti területrendezést. Bátrabban kezdeményezzék az új és korszerűbb termelési eljárások bevezetését. . Az állami gazdaságok az elmúlt években sokat tettek dolgozóik szociális, kiüturális igényeinek kielégítéséért Több, mint 200 családiház építéséhez adtak segítséget. A következő években tovább kell fokozni a lakásépítést, mert számtalan helyen még mindig mostoha körülmények között élnek az emberek. Kedvezőtlen adottságú tsz-ek, egyéb szövetkezetek A megyében jelenleg 30 a tartósan és 5 az ideiglenesen kedvezőtlen adottságú üzemek száma. További 8 tsz egy-egy üzemegysége kedvezőtlen adottságú. E szövetkezetek' száma — több tsz gazdasági megerősödése, illetve a szövetkezeti egyesülések eredményeként — csökkent ugyan, de a korábban a közepes kategóriába tartozó, kedvezőtlen adottságú üzemek idesorolásával területi arányuk tovább ra is 26,8 százalék. A termelési értékből való részesedésük 23 százalék, az itt dolgozó tagok aránya 23,5 százalék. Arányukban tehát nincs lényeges változás az 1966. évhez viszonyítva. Árukibocsátásuk, felhalmozásuk, a szövetkezeti bruttó jövedelem, a tagrészesedés és más gazdasági mutatók növekedés: azonban az utóbbi években számottevően javult. A fejlődésben nagy szerepe volt a töb > évre meghatározott állami támogatásnak, az állami szervek differenciált segítségének. A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek körében differenciálódás ment végbe. főleg azoknak a javára, ahol a szakmai ve zetés kihasználta az. állami támogatás lehetőségeit, s céltudatosabban törekedett a ke rülmények megváltoztatására. A gyenge tei melöszövetkezetek költségszintje 7 százalékkal magasabb, az egy dolgozó tagra jutó ré szesedés 2200 forinttal kevesebb a megyei átlagnál. Négyezer tsz-tagnak pedig 6000 forint alatt van a közösből származó jövede5 me. Eszközellátottságuk gyengébb, a terme lés színvonala alacsonyabb, kedvezőtlenebbe a munkakörülmények. Nagyobb mértékű a elvándorlás, magas az alkalmazottak arány; A szakemberek sem szívesen mennek ezekb a tsz-ekbe, ezért a vezetés színvonala is gyengébb. Kedvezőtlen adottságú termelöszövetkezc teink 30—40 százalékát a negyedik ötéves tér időszakában eszközellátottságuk további jani fásával, a vezetés színvonalának emeléséve föl lehet emelni a közepesek színvonalárc Néhány gyenge szövetkezetben a termelési szerkezet egyszerűsítésével kell számolni, n lakosság egy részének foglalkoztatását mu módon kell biztosítani. Ezt a. feladatot a nr gyedik ötéves tervben rendelkezésre bocsá tott állami támogatás ésszerűbb felhasználósával kell megoldani. Megyénkben 31 általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet működik 85 000 taggal A falusi lakosság ellátását szolgálják. Egyr< nagyobb részt vállalnak Kaposvár és a Ba laton-part ellátásából is. A tagszervezést a munkásokra is kiterjesztették. Bővül a takarékszövetkezetek tevékenysége és a lakásszövetkezetek köre. A párt szövetkezetpolitiká iának megfelelően korszerűsítették szövetsó • di- H MÉSZÖV t ■' Az elmúlt négy évben : .jl-IJtek * A mezőgazdaság helyzete 8 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. november 1