Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-10 / 263. szám

/ megyei pártértekezlet után Mezőgazdaságunk és az ifjúság »A kedveső intézkedések hatására mérséklődött a fia­talok faluról való elvándorlása, sőt megkezdődött lassú visszaáramlásuk. Mind többen találják meg számításukat és boldogulásuk útját a termelőszövetkezetekben, s gondolko­dásukat, szövetkezeti tulajdonhoz való viszonyukat ez hatá­rozza meg. Az utóbbi években javult anyagi, szociális és kulturális helyzetük. A legtöbb gond mégis emiatt tapasz­talható, főként a gyengén gazdálkodó termelőszövetkeze­tekben.« (A megyei pártértekezlet jelentéséből.) A z utóbbi időben egyre több fórumon szerepel ifjúságunk helye és sze­repe a falu társadalmi életé­ben. A tsz-elnökök, agronómu- sok mint meghívottak gyak­rabban vehetnének részt egy- egy, az ifjúság problémáit tár­gyaló értekezleten. Miért írom ezt feltételes módban? Mert amikor utoljára ott voltam egy, a termelőszövetkezeti fia­talok és vezetők részére rende­zett tanácskozáson, a járásból meghívott negyvenegy tsz-ve- zetőből csak egy ért rá eljönni. Közömbösségük megdöbben­tett. Hazánkban, becslések sze­rint, mintegy hétszázezer fia­tal él falun. Ebből több mint háromszázezer közvetlenül a mezőgazdaságban dolgozik. A fiatalok falun maradását vagy más területre való áramlását nem annyira a megélhetés kényszere, mint inkább az dönti el, hogy a mezőgazdasági munka körülményei és a falusi életviszonyok mennyire von­zóak. Gyakran találkozunk egyes tsz-vezetők részéről olyan véleménnyel, hogy »a város vonzza el« a fiatalokat, ugyanakkor nem veszik észre, hogy sokkal inkább a »falu ta­szítja el« őket. Egy szocialista nagyüzemben a gazdasági fel­tételek biztosítása mellett a dolgozók szociális, kulturális igényeit is ki kell elégíteni. Sok községi és termelőszövet­kezeti vezető erről szinte tel­jesen megfeledkezik. Nem ér­zik feladatuknak a fiatalok szabad idejének eltöltéséhez, jogos szociális' és kulturális igényeik kielégítéséhez szüksé­ges feltételek megteremtését. Ehelyett inkább azt a kényel­mesebb megoldást választják, hogy vitatkoznak, kinek a fel­adata lenne a társadalmi szol­gáltatások biztosítása Pedig előbb-utóbb a tsz-vezetöknek is fel kell ismerniük a kérdés fontosságát, és nekik kell kez­deményezni. G yakori magyarázkodás, hogy fiataljaink ugyan elvégzik a munkájukat, de a közügyekkel és saját mű­velődésükkel szemben közöm­bösek, passzívak. Ez nem min­dig igaz. Évről évre tovább szaporodik az '‘agrárértelmisé­giek száma. A vezető szakem­berek, agronómusok, állatte­nyésztők, gépészek mellett megjelennek a specialisták, a szakmunkások. S mivel falun a műszaki-technikai forrada­lom nagyon differenciáltan megy végbe, maga az élet hoz­za a példákat. Egyre nagyobb a verseny az olyan munkahe­lyekért, ahol a kulturáltabb munkakörülmények együtt járnak a jó anyagi feltételek­kel. Ez a szempont is egyike azoknak, melyek befolyásolják, hogy milyen ma és milyen lesz holnap a fiatalok viszonya a termelőszövetkezetekhez, a fa­luhoz. Mivel idejük nagy ré­szét a mezőgazdasági nagy­üzemben és a falu közösségé­ben töltik el, ott a helyük mindenütt, ahol az üzem vagy a faluközösség jövőjét formál­ják. Fiataljaink közéleti szerepé­nek fontos mutatója az is, hogy A gyártásvezető »találmá­nyából« naponta hetven kilót adnak el. Azért csak ennyit, mert a nagyüzemi technoló­giára még nem tértek át, de érdeklődnek már a más me­gyében székelő tejipari válla­latok is: forgalomba akarják hozni, esetleg gyártani is a sörsajtot. A sörsajt megteremtője Béli György. Azt kérdem, szereti-e 3l sört? — Attól függ, milyen az idő — feleli. — Mondjuk nyáron. — Akkor műszak után jól­esik egy pohárral. — Ha nem rajong érte, miért éppen ezt a nevet adta az új sajtnak? — Nem én adtam. Egy pá­lyázaton vettem részt vele, s a bíráló bizottság javasolta: legyen ez a neve. — És a sajtot szereti? — Jobban, mint a sört. Nemcsak én, hanem az egész család. Nagy sajtfogyasztók vagyunk. — Mi az új ebben a ter­mékben? — Egy kicsit pikáns az íze, s talán a lágy sajthoz hason­lít inkább. Ebből a fajtából pedig országosan is kicsi a választék. Technológiai szem­pontból pedig az a jó, hogy két hét alatt piacra érik. A sótartalma magasabb, mint ál­talában a sajtoké, s ez bizo­nyos fokig hatással van az él- vezhetőségére is. Mert higgye el, a só olyan a sajtban, mint a húslevesben: ha elég van ben­ne, jó, ha kevés, hiányzik. — Bonyolult a technológiá­ja? — Mint általában a többi sajté. Ebben olyan tejsavbak- térium színtenyészetet hasz­náltunk, amelyet még eddig egyik sajtféléhez sem hasz­náltak. — És mi a tapasztalata? Hogyan fogadták? — Szerintem jól. Félkilós csomagokban adjuk, ez legin­kább megfelel a vásárlók igé­nyeinek. K. I. közülük hányán vannak a tsz- vezetőségben és más vezető posztokon. Az ifjúság minde­nütt a lendület, a korszerűség hordozója, s mindez azt indo­kolná, hogy nagyobb részt kapjanak a közvetlen vezetés­ből. Igen, de a másik oldalon ott van az idősebb generáció tapasztaltsága, megfontoltsága. Hogyan lehet ezt az ellent­mondást feloldani? Szerintem ismeretek, tapasztalatok szer­zésével — és tanulással. A fiatalok nagy része ma még szakmunkás-képesítéssel sem rendelkezik, s a kívánatosnál ugyancsak alacsonyabb a technikusok és mérnökök szá­ma is. Az elmúlt években nagy erő­feszítéseket tettek a mezőgaz­dasági szakemberképzés érde­kében. Az iskolákban végzet­teknek azonban csak egy része dolgozik a mezőgazdaságban és a képzettségének megfelelő munkakörben. Az agrárszár­mazású fiatalok és általában a fizikai dolgozók gyermekei hátrányos helyzetben indulnak a magasabb szakképzettség megszerzéséért folyó verseny­ben. A vidéki általános iskolák többségükben nem képesek azt a szintet tartani, mint a váro­siak. Ez a hátrány a középis­kolákban sem hozható be min­den estben. így aztán nem meglepő, hogy az egyeteme­ken, főiskolákon évről évre csökken a mezőgazdasági dol­gozók gyermekeinek aránya. (Az 1969—70. évi felvételiket tekintve az Agrártudományi Egyetemen 20 százalékról 17 százalékra, a tudományegyete­meken 7,5 százalékról 5 száza­lékra csökkent az arány.) A mezőgazdasági nagyüze­mek eddigi fejlődése azt mu­tatja, hogy hosszú távon meg­teremtettük a termelőeszközök és a termelési viszonyok to­vábbfejlődésének lehetőségét. Hogy a jövő milyen lesz, nagy­részt attól függ, hogy a ter­melőszövetkezeti tagság mai »derékhadával« együtt milyen­né alakítja az a fiatal nemze­dék, amely ma is, holnap is a falun akar élni és dolgozni. Azért, hogy ilyen — kellő ko­molysággal, körültekintéssel rendelkező — nemzedéket kap­junk, félre kell tenni a közöm­bösséget, és minden fórumot, még a termelőszövetkezeti fia­talok tanácskozását is meg kell ragadni a nevelésre. B ízzunk a fiatalokban, és adjunk lehetőséget tett­vágyuk konkrét, a min­dennapi munkában való meg­nyilvánulására. Bátorítani kell őket még nagyobb tettekre, és ehhez minden segítséget meg is kell adni. Mert hiába lesz több gép, kemizált növényter­mesztés, szakosított állatte­nyésztés, ha nincs mellette új típusú, a feladatok megoldá­sára felkészült ifjúság. Győri András A névadó Ságvári Endre Csapatzászlót kaptak a fonyódi járás ifjúgárdistái Névadó ünnepségre jöttek össze a fonyódi járás ifjúgár­distái november 7-én reggel Lengyeltótiban, hogy a ma­gyar szabadságért küzdő for­radalmár Ságvári Endre nevét fölvegyék. Katonás rendben álltak fel a fiúk s lányok, büszkén feszítve a kék egyen­ruhában. A névadó ünnepségen töb­bek között megjelent Tóth Jó­zsef, a Fonyódi Járási Pártbi­zottság titkára, Rácz Elemér őrnagy és Hampó Ferenc, a megyei KISZ-bizottság honvé­delmi felelőse. Takács József, a fonyódi já­rási KISZ-bizottság titkára üd­vözölte a megjelent vendége­ket, s az ünnepségre felsora­kozott ifjúgárdistákat. Ez a nap egyben a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom győzelmének 53. évfordu­lója, s nem véletlen, hogy ezen a napon veszi fel az egység Ságvári Endre nevét. Császár József, a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat igazgatója csapatzász­lót adományozott az egység­nek. Kila Zoltán, a fonyódi já­rás ifjúgárda-parancsnoka rö­vid beszédben köszönte meg a zászlót. — A csapatzászló előtt ün­nepélyesen fogadjuk, hogy olyan hűségesek leszünk az Ifjú Gárda-zászlóhoz, mint hő­seink voltak. Az Ifjú Gárda szimbólumának képével hala­dunk előre, mely mutatja a békéhez és a szabadsághoz ve­zető utat a világ emberisége számára. Ezután nyolcvan torokból hangzott fel a fogadalomtétel: Én ... a magyar Ifjú Gárda tagja fogadom, hogy a párt és a KISZ zászlajához, a proletár nemzetköziség eszméjéhez mindenkor hű leszek... A fogadalomtétel után Hiff- ner Ferenc, a megyei Ifjú Gár­da parancsnoka a járás egysé­gének munkáját és elért ered­ményeit méltatta. — A legutóbbi megyei ösz- szetett honvédelmi versenye­ken kiemelkedő helyezéseket értek el, különösen a lövé­szetben, s így részt véhettek Budapesten az Ifjú Gárda­egységek közötti országos ösz- szetett honvédelmi verse­nyen. A csapat egyik fiatalja, Szabó Zoltán a lövészetben aranyérmet szerzett. Mindez a gárda felkészültségét bizo­nyítja. Ezután emléklapot nyújtott át Szabó Zoltánnak kiváló1 teljesítményéért, Kila Zol­tánnak a kiképzésben elért eredményéért. A kis ünnepség utolsó moz­zanataként a helyi párt, álla­mi és gazdasági szervek képvi­selői emlészalagot kötöttek a csapatzászlóra, majd az ifjú­gárdisták november 7-e tisz­teletére a lakossággal közö­sen koszorút helyeztek el a szovjet hősi emlékmű talap­zatán. ' . A tavalyi egész évi forgalmat telfesítette a szövetkezeti kereskedelem A fogyasztási szövetkezeti mozgalom 1300 boltjában és vendéglátó üzletében novem­ber 6-án is szorgalmas mun­ka folyt. Az alkalmazottaknak talán nem, de azoknak a ve­zetőknek és statisztikusoknak, akik a jelentések alapján fi- í gyelték az eladott áruk for­galmát, sokat mondott ez a munkanap. A somogyi szövetkezeti ke­reskedelmi és vendéglátó üz­letek ezen a napon érték el együttesen az egymilliárd 889 miiló forint forgalmat, mely azonos az 1969. év árueladá­sával. Ez év visszalevő részé­ben előreláthatóan még 360 millió forint értékű árut vesz­nek, ételt és italt fogyaszta­nak az üzletekben. Természetesen mindez nem született magától. A dolgozók igyekeztek többet tenni az át­lagnál. 60 százalékuk kapcso­lódott be a X. pártkongresszus tiszteletére indított verseny­be. Közöttük 128 kollektíva 700 dolgozója tett vállalást a. szocialista brigád cím elnyeré­séért. Hozzávetőleges számítás szerint 1700 dolgozó a kiváló egység és a kiváló dolgozó A gép „egészségi állapota“ — közügy »A GÉP KÉNYES portéka, csaknem olyan kényes, minta ló volt. Féltein, óvni kell« — mondta beszélgetésünkkor a zákányi termelőszövetkezet szerelője nemrégiben. Szavai elgondolkodtatóak. A miért?- re könnyű felelni: megyénk gépi ellátottsága köztudomá­súan gyenge. A többi megyé­vel összevetve, »rangsorolva« valahol a sor végén foglal helyet. Az idei gazdasági év nehéz volt, embert, gépet egyaránt próba elé állított. S még nem ért véget: így hát a múlt ide­jű ige csak óvatosan használ­ható. Aki sokat fordult meg mezőgazdasági üzemekben, termelőszövetkezetekben a munka dandárjának idején, az gyakran találkozott a pa­nasszal is: alkatrészért (néha egészen olcsókért is) nemegy­szer kellett az ország másfik végébe menni. Olyan gond ez, mely megoldásra vár, ahogy már többször is jeleztük. A következő évek feladatait megoldani csak megfelelő al­katrészek biztosításával lehet. Ahogy egyik tsz-elnök el­mondta: hiányoznak a gépso­rok is. A szövetkezetek tagsá­gának életkora egyre maga­sabb lesz, s nem mindenhol állnak fiatalok a helyükbe. Főként azokban a falvakban jelentkezik munkaerőhiány, melyek közel vannak nagyobb településekhez. A nagyközsé­gek bontakozó ipari tevékeny­sége ugyanis vonzza a falu­ból a munkaerőt. A konklúzió tehát egyenesen következik az eddig elmondottakból: ége­tően szükséges a legfontosabb növények termesztési folya­matának gépesítése. Minden egyes mozzanat, részfeladat gépet igényel néhány év múl­va ezekben a szövetkezetek­ben. Ezeket a következtetése­ket szülték bennem a záká­nyi szerelő szavai. Kicsit hosszú logikai sor. Az egyik elágazója azonban újabb gon­dolatsorra ingerel. Kevés a gép. A keveset jól használjuk-e? Ovjuk-e a ki­vánalmaknak megfelelően? Jó gazdái vagyunk-e a lova­kat olyan sikerrel pótló trak­toroknak és egyéb gépeknek? A válasz a mezőn felejtett ekesorok, vetőgépek emléké­nek felidézésével — nem egyértelműen igenlő. A me­gyét járva, az utak menti szántóföldeken az utazó gyak­ran találkozik gazdátlanul hagyott munkaeszközökkel. »A kapát elvitték, ha az em­ber otthagyta a tábla végén. A kaszát is. De ki vinné el az orkánozót, ha két-három hétig ott pihen is? — szinte hallom a választ. Csakugyan: kinek jutna eszébe, hogy el­vontasson egy-egy gépegysé­get? Senkinek — ez szinte biztos. Csak annyi lenne itt a probléma? Semmiképpen. A földeken »felejtett« gépi munkaeszközök kérdésének másik oldala: ha a következő években újra dologra kell fog­ni ezeket az eső-, hóáztatta szerkezeteket, vajon nem áll- nak-e majd bosszút? Nem tesz-e kárt bennük a rozsda. Nem okoz-e a gondatlanság károsodást? »A gép kényes portéka« — így beszélt a szerelő? Az egyé­ni gazdálkodás éveiben a mostani termelőszövetkezeti tagok közül nem egy »család­tagként« bánt a lóval. Nem szabad rosszabb gazdának lenni, ha gépekről van szó. Természetesen a »jó gazda­ként való bánásra« is van­nak példák. Hiszem, hogy túl­nyomó többségben ezek van­nak. Segesd jut eszembe, ahol az új gépek beszerzése mel­lett minden évben egyre na­gyobb felelősségérzettel óvják a régieket. SOK FÜGG a traktorok, a gépek vezetőitől is. Ha mun­kájukat lelkiismeretesen vég­zik, s az nemcsak arra korlá­tozódik, hogy nyeregbe' ül­nek, majd munkájuk végezté­vel leszállnak az ülésről, an­nak hasznát a traktor látja. Ha a gyanús zörejeket, csa­varlazulásokat és egyéb »be­tegségeket« azonnal orvosol- tatjálc, újabb hónapokat nyer­hetnek a termelés pillanat­nyi csökkenésének ellensúlyo­zásaként. A gép »egészsége« legyen az egész tagság köz­ügyé. Lcsko László cím elnyerését tűzte ki célul. A vállalások között első he­lyen szerepel a forgalom nö­velése, a tagszervezés és rész­jegybefizetés, a társadalmi munka végzése, a politikai és szakmai továbbképzés, a költ­ségcsökkentés és a termelé­kenység növelése. A fogyasztási szövetkezetek szeptember 30-i fordulónappal készítették el az év kilenc hó­napjának mérlegét. 69,2 millió forint nyereséget értek el, ami 20 millió forinttal több, mint 1969 hasonló időszaká­ban. Senki sem tagadhatja, hogy mindebben nagy része van a munkaversenynek. A mozga­lom régi, kipróbált dolgozói, a törzsgárda tagjai állnak a szo­cialista brigádok, az üzletek élén. A szövetkezeti kereske­delemben és vendéglátásban 85—90 százalékban szakmun­kások dolgoznak, akik bizo­nyítják, hogy a falusi üzletve­zetők, eladók felnőttek a vá­rosi kereskedelem színvonalá­ra. A leltárhiányok évről évre csökkennek. A vállalások alapján növekszik a szövetke­zetek részjegyállománya. A dolgozók és a szövetke­zeti tagok körülbelül 400 000 forint értékű társadalmi mun­kával és anyaggal járultak hozzá a szövetkezeti beruhá­zások megvalósításához. So- mogyszob, Lengyeltóti, Karád, Barcs és sok ’más szövetkezet mutatót ebben jó példát. A takarékszövetkezeti moz­galom 190 milliós betétállo­mánya, a fejlődő lakásszövet­kezetek mind, mind azt bizo­nyítják, hogy az általános fo­gyasztási és értékesítő szövet­kezeti mozgalom a munkaver­seny segítségével előbbre lé­pett, az átlagosnál többet tett. D. Z. SOMOGYI NÉPLAP Heda, 1970. november 10. 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents