Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! <c' % tó i st kV. Sommi Néplap AZ MSZMP SOffOGY MEGYEI BJZOTTSACÁN AK LAPJA Ara: so fillér | Berlini nagykövetünk búcsúlátogatása XXVI. évfolyam, 261. szám 1970. november 6., péntek Ülést tartott a Minisztertanács Jelentés az új tanácstörvény előkészítéséről „Önkéntes rendőri szolgálatért“ kitüntetést alapítottak A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett Xuan Thuynak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság államminiszterének magyarországi látogatásáról, a vele folytatott megbeszélésekről. Vendégünk a tárgyalások során a vietnami párt, kormány és nép nevében köszönetét mondott a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a magyar kormánynak a vietnami népnek nyújtott sokoldalú segítségért. Részletes tájékoztatást adott az indokínai helyzetről, a párizsi tárgyalásokról és a további feladatokról. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelentését a KGST végrehajtó bizottsága 49. üléséről és a magyar—lengyel gazdasági együttműködési bizottság X. üléséről. Egyben felhívta az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg. Befejezték az árvízkárosultak segélyezését Szabolcsban Több minr 210 millió forintot fizettek ki Szabolcs-Szatmár megyében befejeződött az árvízkárosultak segélyezése. Az akció utolsó, harmadik szakaszában az ingatlankárokat enyhítették a lakosság adományaiból. Ilyen címen 5611 család — 19 882 fő — több mint 110 millió forintot kapott. A legtöbb ingatlankár-segélyt — 82,5 millió forintot — a fehérgyarmati járásban fizették ki. Az ezt megelőzően kifizetett ingókársegélyből 8223 család 26 971 tagja részesült, együttesen 85 millió forint értékben. A május 15 és június 12 között folyósított gyorssegély összege több mint 15 millió forint volt. Ezt 9512 család között osztották szét. A háromféle segélyezés címén a megyében összesen 210 millió 760 000 forintot fizettek ki. Ez azt jelenti, hogy a pénzadományoknak mintegy kétharmadát a Szabolcs-Szatmár megyei árvízkárosultak kapták. A segélyezés nagy körültekintéssel, a teljes nyilvánosság előtt és társadalmi ellenőrzés mellett történt. (MTI) Prémiummal ösztönzik a nagyüzemi sertéstermelést A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi, valamint a pénzügyminiszter együttes rendelete a nagyüzemi sertéstermelés ösztönző prémiumairól. A rendelet kilogrammonként 2 forint értékesítési prémiumot biztosít azoknak a mezőgazda- sági nagyüzemeknek, amelyek az állatforgalmi és húsipari vállalatoknak tőke-, bacon- és sonkasertéseket adnak át, és telepük 1968. január elseje előtt, tehát régebben épült. Az 1968. január 1. után, állami támogatással épült sertéshizlaldákban vagy szakosított telepeken nevelt vágott sertések után nem jár ilyen kedvezmény, annál kevésbé, mert ezek a telepek már építésük idején is jelentős állami hozzájárulást élveztek, s állattartásuk — a korszerű berendezések, a gazdaságos kiszolgáló létesítmények miatt — már amúgy is előnyös. A rendelet 1971. január elsejével lép hatályba: rendelkezéseit első ízben az 1971. évre szerződött vágott sertés értékesítésénél alkalmazzák. (MTI) A külkereskedelmi miniszter a szocialista országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatainkról, az idei forgalom várható alakulásáról számolt be. Az elkövetkező években e gyümölcsöző kapcsolatok további fejlesztésére törekednek, különös figyelemmel a nemzetközi szocialista munkamegosztás bővítésére. A Minisztertanács a beszámolót tudomásul vette, és felhatalmazást adott a hosz- szú lejáratú megállapodások, illetve a jövő’ évi árucsereforgalmi jegyzőkönyvek aláírására. A pénzügyminiszter dr. Kari Schillerrel, az NSZK gazdaságügyi miniszterével folytatott tárgyalásairól számolt be. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke az új tanácstörvény előkészítéséről tett jelentést. A kormány a jelentést tudomásul vette, és határozatot hozott a további munkálatok elvégzésére. A kormány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az igazságügy-miniszter együttes előterjesztését a föld- tulajdoni és használati viszonyokra vonatkozó adatok rendezéséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszternek a 67. országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár főbb tapasztalatairól szóló jelentését. Köszönetét nyilvánította a kiállítás sikeres megrendezéséhez hozzájáruló társadalmi és gazdasági szervezeteknek, valamint személyeknek. A belügyminiszter előterjesztése alapján a kormány »önkénles rendőri szolgálatért« kitüntető jelvényt alapított. A kitüntető jelvényt azok az önkéntes rendőrök kapják, akik szabad idejük jelentős részének feláldozásával 10, illetve 15 éven át látták el e fontos szolgálatot. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Hazánkba látogat a török külügyminiszter Ihsan Sabri Caglayangil, a Török Köztársaság külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására november második felében hivatalos látogatást tesz Magyarországon. (MTI) Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke búcsúlátogatáson fogadta dr. Nagy Lajost, hazánk távozó berlini nagykövetét. (Telefotó: ZB—MTI—KS) November 7. előtt Moszkvában Ünnepi számvetés a szovjet sajtóban A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulóján Moszkvában megrendezik a hagyományos díszszemlét és a dolgozók felvonulását. A díszszemle parancsnoka Jevgenyij Ivanovszkij vezér- ezredes, a moszkvai helyőrség és a moszkvai katonai körzet parancsnoka leszz Moszkvában és más nagyvárosokban tüzérségi díszsortűz köszönti az évfordulót. November 7-e alkalmából a szovjet sajtóban megnőtt a számuk a jubileumi visszapillantásoknak, amelyek kutató gondossággal összegezik az élért eredményeket, és tömören felvázolják a kommunista épí- tőmunka további távlatait. Miután az idén zárul a Szovjetunió nyolcadik ötéves terve, a mostani »novemberi számvetés-» gyakran kibővített jelle- _________f,. JL________________ Ö sszecsapások Dél-Vietnamban Ahogy visszahúzódik a viz Dél-Vietnam elárasztott területeiről, megélénkül a harci tevékenység. Az utóbbi napokban három összecsapás is lezajlott a felszabadító erők és az amerikai, illetve a saigoni kormánycsapatok között. Saigonban egyébként hivatalos jelentést tettek közzé az árvíz okozta veszteségekről. Ez kétszázegynéhány halálos áldozatot tüntet fel. Több mint kétszázezer embernek kellett elhagynia otthonát, kő-, zülük csak 'hány ezren kaptak szállást a rögtönzött táborokban. A ‘ termés 45—80 százalékban megsemmisült. ünnepség a Hősök terén Tegnap délelőtt a DÍVSZ VIII. kongresszusának küldöttei koszorúzási ünnepségen rótták le kegyeletüket a magyar hísök emléke előtt. A Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség nevében Angelo Oliva, a DÍVSZ elnöke és Michel Jouet, a DÍVSZ fótit- , kára, a Magyar Kommunista ! Ifjúsági Szövetség nevében j dr. Horváth István, g KISZ ' kb első titkára koezoruzott. (MTI) MEZŐGAZDASÁG! VÁZSZERKEZETEK GYÁRTÁSA imába öntve készítik a vázszerkezeti elemekei. fMTI ltotó — Erezi K, Gyula felv. KS) get kap, s felöleli az eltelt öt esztendőt, az egész tervidőszakot. A nyolcadik ötéves terv állandóan visszatérő jelzője a »győzelmes« és a »sikerekben gazdag«. Az ünnepélyesen hangzó jelzők használatát egyebek közt az is indokolja, hogy a gazdasági fejlődés dinamikáját közvetlenül tükröző nemzeti jövedelem álakulása felettébb kedvező: 1970 végére eléri a 275 milliárd rubelt. Ez 80 milliárd rubellel haladja meg az 1965-ös nemzeti jövedelem é£- tékösszegét. Az ipari termelés sokatmondó számadata: a nyolcadik ötéves terv folyamán a növekedés körülbelül másfélszerese az előző ötéves tervhez képest. Az arányok érzékeltetése kedvéért a szakemberek aláhúzzák, hogy a jelenlegi ötéves terv során létrejött »még egy szovjet népgazdaság« — a Szovjetunió 1955-ös népgazdaságának pontos megfelelője. A statisztikai adatok felbontása arra mutat, hogy jelenArab csúcs Kairóban tegnap folytatta munkáját Egyiptom, Líbia és Szudán államfőinek 4. csúcstalálkozója. Szadat, Kadhafi és Nimeri szerdán megállapodott a hármas csúcs napirendjében, s megerősítették azt az eltökéltségüket, hogy a tripoli egyezmény betűjéhez és szelleméhez híven, tovább haladnak Nasszer nyomdokain, s valóra váltják a nagy arab államférfi eszméit. A szombatig tartó értekezleten megvitatják a közel-keleti helyzet alakulását, különös tekintettel az EAK kezdeményező lépéseire és az ENSZ- közgyűlés legfrissebb határozatára, amely a közel-keleti tűzszünet meghosszabbítására és a .larring-misszió felújítására szólítja fel az érdekeft feleket. A tárgyalásokba bevonják Jasszer Arafatot, a palesztinai felszabadítási szervezet elnökét és Ladgham volt tunéziai miniszterelnököt, az arabközi felügyelő bizottság elnökét. Szadat egyiptomi. Kadhafi líbiai és Nimeri szudáni elnök ma beszédet mond a Nasszer emlékére rendezendő kairói avjgvűlésen Az emlékünnepségekre több arab országból érkezett, illetve érkezik magas szintű delegáció. (MTI) tős eredmények születtek valamennyi fontos iparágban. A villamosenergia-termelés 1965- ben 507 milliárd kWóra volt, 1969-ben 689 milliárd kilowattóra. Fellendült az olajbányászat: az 1965-ös 243 millió tonnáról 1969-ben 328 millió tonnára emelkedett. Az acélgyártás területén a Szovjetunió utolérte az Egyesült Államokat, amely mindeddig a világranglista első helyén szerepelt. A szovjet ipar jelenleg 115 millió tonna acélt gyárt. A szakemberek érdekes ősz-' szehasonlításokat tesznek a Szovjetunió és a közös piaci országok ipari eredményei között. Áz NSZK, Franciaország, Olaszország és a Benelux-ál- lamok 1969-ben együttesen 535 milliárd kilowattóra villamos energiát, 139 millió tonna olajat és 107 millió tonna acélt termeltek. A »sikeres« jelző a mezőgazdaságot is megilleti. A szeszélyes időjárás ellenére 1970 a rekord gabonatermés éve. Az ötéves terv eredményeinek hátterét elemző szovjet közgazdászok egyöntetűen hívják fel a figyelmet arra, hogy azok az intézkedések, amelyeket a párt és a kormány az új, hatékonyabb módon való gazdálkodásra, a termelés szervezésének,és irányításának tökéletesítésére kidolgozott, kezdik kifejteni jótékony hatásukat a I mindennapi munkában. (MTI) ÜNNEPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: VÖRÖS MARTA: „Becsületesen dolgozni mindenhol lehet” (3. oldal) KERCZA IMRE: A külterületek ellátásáért (4. oldal) LAJOS GÉZA: Huszonhét év az elnöki székben (5. oldal) JELENa SZTASZOVA: Vlagyimir lljicsről (7. oldal) V. VISNYEVSZKIJ: A kronstandti ezred (8. oldal) PINTÉR DEZSŐ: őeszámitható-e a vádlott?! (10. oldal)