Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
tette agresszióját egész Indokínúra. Az indokínai igazságos béke érdekében az amerikai kormánynak ki kell vonnia intervenciós csapatait és csatlósait Vietnamból; távozzanak Laoszból és Kambodzsából. Az amerikai nép érdekében is meg kell szüntetnie beavatkozását eme országok belügyeibe, és tiszteletben kell, tartania Indokína valamennyi népének azt a jogát, hogy maga oldja meg saját problémáit. E cél felé mutatják az utat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és az 1969 nyarán kormányunk által diplomáciaiig elismert Dél-Viet- nami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak a politikai rendezésre vonatkozó javaslatai. Minden téren szolidárisak vagyunk a vietnami néppel, Indokína népeivel, szabadságharcukkal, és meggyőződésünk, hogy igazságos ügyük győzni fog. Agresszió mérgezi a helyzetet Közel-Keleten is. Az USA célja, hogy megakadályozza az arab világ haladását, a régi és az új gyarmatosítás módszereivel visszaállítsa a nemzetközi tőke pozícióit a világ e térségében. A nemzetközi imperializmus eszközeként s annak érdekében robbantotta ki Izrael az 1967-es agresszív háborút. A magyar nép szolidáris a szabadságukért küzdő arab népekkel, és segítséget ad az agresszor visszaszorításához. Felfogásunk szerint Izrael államot és népét elsősorban saját kormányának imperializmusa és az országban felszított nacionalizmus fenyegeti létében. Ezt az agresszív politikát el kell utasítania mindenkinek, tekintet nélkül nemzeti hovatartozására, éljen Izraelben vagy bárhol a világon. Ä kommunista mozgalom, a szocialista országok, amelyek szemben állnak Izrael agresszív háborújával, határozottan elítélik az antiszemitizA népek sorsára, a világpolitikai események alakulására döntő hatást gyakorol a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, amely az elmúlt években fejlődésének eredményes időszakát élte át. Történelmi küldetésének megvalósítását a mozgalomban jelentkező elvi-politikai véleményeltérések sem akadályozhatták meg. Mozgalmunk az elmúlt években előbbre lépett az,,egy- ség megerősítésének útján, erősödött az imperializmus elleni közös harc. A kommunista világmozga- íom az egység megerősítésén munkálkodva mindenekelőtt a marxizmus—leninizmus elveiből indul ki, valamint abból, hogy a közös ellenség, az imperializmus minden elnyomottat, minden népet egyformán fenyeget. A nézeteltérések vizsgálatánál gondolni kell az egyes pártok helyzetében, körülményeiben, feladataiban meglevő nagy különbségekre is, amelyek bonyolultabbá teszik az egységért vívott harcot. Az egység újbóli megteremtésének módja a szilárd elvi politika, az elhajlások elleni következetes harc, az elvtársi nyíltság, az összefogásra irányuló készség. A nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításában rendkívüli jelene tőségű a proletár internacionalizmus eszméje, amely egy évszázada a nemzetközi tőke támadásaival szemben vívott harcban született, azóta erősödik, edződik, ellenáll minden olyan próbálkozásnak, amely a munkásosztály kezéből ki akarja csavarni ezt a fegyvert. Ma, amikor a kommunista mozgalom az egész világra kiterjed, a megvalósult szocializmus világrendszerré vált, és a testvérpártok nagyon különböző feltételek között dolgoznak, a proletár internacionalizmus eszméjéhez való hűség fontosabb, mint valaha. A proletár internacionalizmus eszméje valamennyi testvérpárttól megköveteli a marxizmus—leninizmus eszméihez való ragaszkodást, a nemzeti önzés és elzárkózás, a nacionalizmus . különböző megnyilvánulási formáinak leküzdését, az álc' '-i'w. szolidaritást. Pártunk és kormányunk az internacionalizmus elvéből izmost, amely a népek nacionalizmusának legotrombabb formája. Elítéljük a cionizmust is mint reakciós, antikommu- nista, a nemzetközi imperializmust szolgáló mozgalmat. A cionizmus és az antiszemitizmus egyaránt reakciós irányzat, mindkettő mindig az elnyomók fegyvere volt a dolgozó osztályok és az elnyomott nemzetek szabadságharcával szemben. Jelenleg az izraeli csapatok változatlanul bitorolják az agresszióval elrabolt területeket. A közel-keleti helyzet normalizálása csak akkor következhet be, ha a csapatokat kivonják az összes megszállt arab területről és megállapodás születik olyan béke megteremtésére, amelyben tiszteletben tartják és elismerik valamennyi közel- keleti állam területi épségét és függetlenségét. Támogatjuk a Biztonsági Tanács 1967-es határozatát, a politikai rendezést tartjuk szükségesnek és törvényesnek; igazságosnak tartjuk a Palesztinái menekültek jogát arra, hogy ne földönfutókként, hanem teljes egyenjogúságban, békés, biztos körülmények között élhessenek, dolgozhassanak ősi hazájuk földjén. Az imperialisták agresszióit mindenütt vissza kell verni, az imperializmust kényszeríteni kell a békés egymás mellett élésre, azt önként nem fogadja el. E cél érdekében a szocialista országok minden más haladó erővel együtt lépnek föl az agresszió erőivel szemben, hogy megakadályozzanak egy új, termonukleáris világháborút. Csak a békés egymás mellett élés elvének győzelme és gyakorlati realizálása mentheti meg az emberiséget egy önmegsemmisítő új világháborútól. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a szocialista országoknak, a szabadságukért harcoló antiimperialista népeknek, a világ minden haladó és békeszerető erejének egységes frontot kell szembeállítaniuk az imperializmussal. dúlt ki, amikor — más szocialista országokkal együtt — a testvéri, szövetséges, szocialista Csehszlovákia haladó erőinek megsegítésére sietett. Az akkori, veszélyekkel terhes helyzetben az a szándék vezért .. bennünket, hogy támogatást nyújtsunk Csehszlovákia dolgozó népének a szocialista vívmányok, a hatalom megvédésében. Nem önző célokat követtünk, .mi az események menetében mindvégig csak egyet kívántunk és kívánunk ma is, azt, hogy szocialista módon oldódjanak meg a párt és a társadalom kérdései Csehszlovákiában. Őszintén örülünk, hogy csehszlovák elvtársaink határozottan kézbe vették és intézik ügyeiket, annak, hogy pártjuk és országuk ismét ott van megbecsült, egyenjogú harcosként a szocializmus nemzetközi seregében. Őszintén nagy sikereket kívánunk a szocialista haza építésében a csehszlovák testvérpártnak, a Husák elv.- társ által vezetett központi bizottságnak, a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek. A Központi Bizottság a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa határozatainak alapján, s a testvér- pártok nemzetközi tanácskozásain közösen kialakított állásfoglalásokhoz tartva magát, végezte nemzetközi tevékenységét, erősítette internacionalista kapcsolatait. Pártunk képviselői a beszámolási időszakban részt vettek a kommunista mozgalom különböző nemzetközi értekezletein; 54 testvérpárttal folytattunk kétoldalú megbeszéléseket. Pártunk erejéhez mérten igyekeztünk kapcsolatokat kiépíteni antiimperialista pártokkal, szervezetekkel és mozgalmakkal; s kapcsolat • létesült több szocialista párttal is. Ehhez járult az a megtisztelő megbízatás, hogy pártunk házigazdája lehetett az 1968-as budapesti konzultatív találkozónak, és részt vett a kommunista és munkáspártok 1969, évi moszkvai nemzetközi találkozójának előkészítésében. Nemzetközi mozgalmunk kiemelkedő fontosságú, nagy eseménye volt a beszámolási időszakban a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai tanácskozása,- amely jól szolgálta a testvérpártól; egységtörskvéseft, kapcsolataik javulását, az imperializmus elleni közös harci, platform kialakítását. Pártunk a tanácskozás állásfoglalásait teljés mértékben magáévá tette, és harcol megvalósításukért. Minden testvérpárttal internacionalista egységre, a haladás összes erőivel akcióegységre törekszünk az imperialista ellenséggel szemben. Pártunk megítélése szerint nélkülözhetetlen a kommunista és munkáspártok közös, széles körű, rendszeres nemzetközi véleménycseréje, mozgalmunk nemzetközi tapasztalatainak összegezése, a közös elvi állásfoglalások kialakítása. Jelenleg, amikor a kommunista mozgalomnak nincs nemzetközi szervezete, a széles körű, rendszeres nemzetközi tanácskozások szolgálnak erre megfelelő keretül. Ezért pártunk mindenkor támogatta a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozóinak összehívását, és támogatni fogja azt a jövőben is. A Központi Bizottság megítélése szerint pártunk nemzetTisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság beszámolójának végéhez értem. Pártunk eleget téve a társadalom eszmei, politikai vezetőjeként reá háruló feladatoknak, nagy és eredményes munkát Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni: a Központi Ellenőrző Bizottság tapasztalata is az, hogy pártunk eszmeileg, politikailag és szervezetileg egységes, a pártfegyelerp szilárd. A párt a lenini elvek szellemében tölti be hivatását. A párttagok betartják a Szervezeti Szabályzat előírásait, a kommunista erkölcs normáit A párt egészét tekintve ez az általánosan jellemző, amely akkor is igaz, ha a párttagok között akadnak fegyelemsértők és rendbontók. A pártfegyelem megsértésének okait vizsgálva, azt látjuk, hogy még sok ember tudatában és életfelfogásában jelen vannak, sőt esetleg újratermelődnek a polgári erkölcs egyes vonásai: az önzés, a ha- rácsolás, a protekcionizmus és más egyebek. A párt nevelő erejével arra törekszünk, hogy az ilyen jelenségek megszűnjenek. Nevelőmunkánk fő eszköze a meggyőzés, a közösség példamutatása, de amikor szükséges, fe- lelősségrevonást, pártbüntetést is alkalmazunk. A pártbüntetést sem tekinthetjük megtorlásnak, hanem elsősorban a nevelés eszközének. Az emberek fejlődőképességében bízva nevelünk még akkor is, ha valakit súlyosan meg kell büntetni, ki kell zárni a pártból. Figyelemreméltó, hogy a párttagság túlnyomó többsége a szilárd pártfegyelem híve. Ezzel szemben egyesek nézetei szerint ma már nincs szükség olyan kemény pártfegyelemre, mint a korábbi években. A hatalmon levő párt tagjainak önkéntes és tudatos fekőzf tevékenysége, kormányunk külpolitikája az elmúlt négy évben eredményes volt. Pártunk továbbra is mindent megtesz azért, hogy elvi, internacionalista politikával biztosítsa népünk számára a szocialista építés nemzetközi feltételeit, és becsülettel kivegye részét a haladásért világméretekben folyó küzdelemből. ^nnek érdekében: tovább erősítjük a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió Kommunista Pártjához, a Varsói Szerződés és a KGST országaihoz, a szocialista világrendszerhez, a testvérpártokhoz fűződő szoros, baráti, internacionalista kapcsolatokat; szolidárisak vagyunk a tőkés országokban harcoló osztálytestvéreinkkel; támogatjuk a nemzeti felszabadító mozgalmakat, fejlesztjük az együttműködést Ázsia, Afrika és Latin-Amerika független országaival; a kapitalista országokkal a békés egymás mellett élés megvalósítására, normalizált viszonyra, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszünk; védjük építőmunkánk legfőbb feltételét, a békét. végzett az elmúlt négy évben. Munkásosztályunk, dolgozó népünk odaadó, szorgalmas munkájának,, a kommunisták és pártonkívüliék együttműködésének köszönhetjük, hogy a IX. kongresszus határozatait végrehajtva, újabb lépést tetgyelme a proletárdiktatúra védelmének, a szocialista viszonyok erősödésének egyik fontos feltétele. Ezért a párt semmiféle engedményt sem tehet a fegyelem tekintetében. A két kongresszus között pártszerveink a tagság 2,9 százalékát vonták felelősségre a pártfegyelem megsértése miatt Ez az arány a párttagság létszámához képest csekély. De az már elgondolkoztató, hogy ez szám szerint csaknem 20 000 párttagot jelentett. Mindez arra int bennünket, hogy fordítsunk nagy gondot a párt fegyelmi helyzetére. Szüntelenül küzdeni kell a pártfegyeíem további szilárdításáért, éberen őrizve a párt egységét, erkölcsi tisztaságát. A szocialista erkölcsi követelmények fogalomkörét gyakran helytelenül leszűkítik a családi erkölcsre, a magánéletre. A szocialista erkölcs azonban ennél többet jelent, önzetlen odaadást követel a párt és a szocializmus ügye iránt, megköveteli a szocialista haza javára végzett becsületes munkát; a szocialista tulajdon védelmét, gyarapítását; a párt határozatainak végrehajtását. Elvtgrsak! A mi ügyünknek mindenekelőtt azok a párttagok ártanak, akik a párt eszmei, politikai és cselekvési egységét gyengítik, akik frakcióznak, pártellenes tevékenységet folytatnak. Ezt a legkeményebben elítéljük, és szigorú pártbüntetéssel sújtjuk azokat, akik ilyen magatartást tanúsítanak. Amint írásos jelentésünkben is beszámoltunk róla, a párt politikájával szembe forduló párttagod száma csekély. Ilyen ügyben alig valamivel több, mint ?00 párttag ellen jártunk el. Maga a probléma azonban tünk előre a szocialista társadalom építésének útján. Most föl keli mérni a megtett utat, és előre kell tekintenünk. Szocialista építőmun- káijk hazai és nemzetközi feltételei adottak. Pártunk a marxizmus—leninizmus elveihez hűen, a munkásosztállyal, a dolgozó néppel összeforrva, nemzetközi osztálytestvéreinkkel együtt küzdve nagy feladatokat oldott meg a múltban, és még nagyobb feladatok megoldására képes a jövőben. A Központi Bizottság úgy véli, minden feltétel adva van ahhoz, hogy munkánkat az eddiginél magasabb színvonalon folytassuk. A legutóbbi négy évben elért eredményeinkre támaszkodva erősítsük tovább pártunk vezető szerepét, szilárdítsuk a munkáshatalmat, fejlesszük tovább államéletünket, szélesítsük a szocialista demokráciát, erősítsük a marxizmus—leninizmus pozícióit, a szocialista közfelfogást és közerkölcsöt, hajtsuk végre népgazdasági terveinket, a IV. ötéves tervet, emeljük tovább népünk élet- színvonalát. Ezt követeli pártunk célja, munkásosztályunk, népünk, nemzetünk érdeke; ez egyben a mi legfontosabb hozzájárulásunk nemzetközi osz- tólytestvéreink harcához. A Központi Bizottság kéri a kongresszust, vitassa meg és hagyja jóvá a beszámolót, a jelentős és nagy figyelmet érdemel, annál is inkább, mert egyes pártszervezetekben az ilyen természetű vétségeket vagy nehezen ismerik fel, vagy nem tulajdonítanak azoknak kellő jelentőséget. A párt egységének és politikájának védelmében a jövőben is két fronton harcolunk mindazokkal szemben, akik akái jobb, akár »-bal« oldalról kísérlik meg a párt sorainak bomlasztását. A Központi Ellenőrző Bizottság javasolja a kongreszusnak: hívja fel pártszerveink, párt- szervezeteink, a kommunisták figyelmét, hogy ne tűrjék el zgyes párttagok jólértesültsé- gének felelőtlen fitogtatását fecsegését, a párt belső ügyeinek illetéktelen helyen és körökben való vitatgatását, mert az ilyesmi csak zavart kelthet és pártellenes tevékenységnek adhat tápot. ix pártfegyelem fogalma minden kommunista számára magában foglalja az állampolgári kötelességek teljesítését, a törvények tiszteletét és megtartását, a rend és a közéleti tisztaság aktív védelmét, a társadalmi együttélés szabályainak oltalmazását is. Ha a párttag megsérti népköztársaságunk törvényeit, természetesen a pártfegyelem normáit is megsérti. Pártunkban olyan közszellemet kell teremteni, amelyben a kommunista szerénység megbecsülendő és követendő erény, sőt kívánalom. Egy kommunista rangja és tekintélye sohasem alapulhat azon, hogy miiven autóval jár, mekkora a hivatali szobája és milyen annak berendezése, hanem csakis eredményes munkájából emberségéből, szerénységéből feddhetetlen magatartásából fakadhat számára közmegbecsülés, tisztelet. Szervezeti Szabályzat módosítására előterjesztett javaslatokat. A Központi Bizottság javasolja a kongresszusnak, hogy erősítse meg pártunk eddigi fő irányvonalát, és határozatában mondja ki: pártunk és népünk társadalmi programja a legközelebbi négy esztendőben a szocializmus teljes fölépítésének magasabb szinten való folytatása legyen. A Központi Bizottság mélyen meg van győződve arról, hogy pártunk X. kongresszusa hivatása magaslatán, eredményesen elvégzi azt a munkái, amelyet az egész párt, dolgozó népünk bizalommal vár tőle: kijelöli az előrevezető utat! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, és annak X. kongresszusa! Éljen munkásosztályunk, népünk, hazánk, a Magyar Nősköztársaság! Éljen a proletár internacionalizmus, a kommunizmus, a béke! Kádár János beszédét gyakran szakította félbe a részvevők tetszésnyilvánítása, s a Központi Bizottság beszámolójának elhangzása után hosz- szan zúgott a lelkes, ütemes tap. A napirend szerint ezután Brutyó János, a KNEB elnöke előterjesztette a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját. Partszerveinknek a jövőben fokozott figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a bírálat kedvező és egészséges légkörben fejlődhessék, és fel kell lépniük a bírálat elfojtása ellen. A pártmunka sok területén támaszkodhatunk a pártfegyelmi munkában szerzett tapasztalatokra. Külön is felhívjuk a figyelmet a tagfelvételi és a kádermunkákra. Nem ritka az olyan eset, amikor egy párttagot fegyelmi úton felelősségre vonnak és akkor derül ki, nem is tudta, hogy amit elkövetett, az pártfegyelmi vétség. Ezért már a tagfelvételnél helyes meggyőződni arról, hogy a pártba lépő elvtárs ismeri-e a Szervezeti Szabályzatot, tudja-e, milyen követelményeknek kell majd megfelelnie. Ilyenkor célszerű mérlegelni azt is, vajon alkalmasnak látszik-e az illető a pártfegyelem megtartására. A Központi Ellenőrző Bizottság, átérezve a ráháruló felelősséget, az elmúlt négy év alatt arra törekedett, hogy a maga munkásságával is hozzájáruljon a párt politikájának megvalósításához, a Központi Bizottság határozatainak végreha j tásához. Munkánk alapvető célja, hogy segítsük tovább szilárdítani a párttagság fegyelmét, erősítsük és védelmezzük a párt egységét, segítsük és ellenőrizzük a párt törvényeinek betartását. A IX. kongresszus kibővítette a Központi Ellenőrző Bizottság feladatkörét azzal, hogy megbízta a Központi Bizottság pénzgazdálkodásának ellenőrzésével is. A Központi Ellenőrző Bizottság teljesítette ezt a feladatot. Ellenőrző munkája során azt tapasztalta, hogy a gazdasági munka és a pénzgazdálkodás megfelelt a határozatokban kijelölt céloknak és követelményeknek. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A Központi Ellenőrző Bizottság egyetért a Központi Bizottság beszámolójával. Ezt tolmácsolva javaslom a beszámoló elfogadását. Kérem a kongresszust, vitassa meg és fogadja el írásban beterjesztett és szóbeli beszámolónkat a Központi Ellenőrző Bizottságnak a IX. kongresszus óta végzett munkájáról • • • Brutyó János nagy tapssal fogadott beszéde után az elnöklő Fock Jenő bezárta a kongresszus hétfői ülését. A kongresszus kedden reggel folytatja munkáját B SOMOGYI Kedd, 199#, BíÉPLAP 24. A kommunista világmozgalom egysége és a proletár internacionalizmus Az eddiginél magasabb színvonalon A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója