Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
A huszonnyolcak nagy családja Nincsenek vérségi kapcsolatban, rokoni szálak nem fűzik össze őket. Mégis úgy mondják, övék a huszonnyolcak nagy családja. Meghitten, bizalmas, testvéri közösség. A szálakat könnyű megtalálni, melyek acélszalagnál erősebben kötik őket egymáshoz: az együtt eltöltött hosz- szú-hosszú évek sora, a közös munka, az azonos cél, az egymás között megosztott gond, az őszinte örülni tudás a másik örömének. Soroljam? A családias kapcsolatnak számtalan apró, kisebb és nagyobb érzelmi és tartalmi megnyilvánulása van. (— Aki köztünk eltölt egy kis időt, az nem lehet, hogy ne érezze meg, mit jelent, mikor azt mondjuk: mi összetartozunk, mint a testvérek, mint a család. És megérti azt, is, miért választottuk brigádunk nevének ezt a szót: Egyetértés ...) Húszán vannak férfiak, nyolcán nők. A vezetőjük Kiss Istvánné. Szépen fésült, barna kontyát sárga kendő védi. Felsőfokú technikus, kilencszáz- hatvanhatban került ide a »város peremére«, Kisivánba. A fehérre meszelt épületek közül magasba nyúlik az ezüstösen csillogó hidroglobusz. A Kaposvári Állami Gazdaság sertéstelepe. A tizenkilenc szocialista brigád egyike az övék — és egyetlen olyan közösség a gazdaságban, amelyet nő vezet. (— A közelmúltban az állami gazdaságok szocialista brigádvezetőinek országos tanácskozásán egyedül voltam a megyéből. Talán érdekes ha megemlítem, lehettünk úgy száznyolcvanán, és összesen négyen voltunk nők. Hárman felszólaltunk.) Míg távol volt, hiányzott a brigádnak. Mikor megjött, a kérdések tömegével fogadták: »Hogy volt, Magdus?; Na mi történt?« Beszéltél rólunk?« ... Igen, beszélt. Elmondta, hogy hatvanhatban alakult a brigád, hogy azóta minden évben megkapták a megtisztelő címet, és az első évtől őrzik a legjobb szocialista brigádnak járó vándorzászlót. Elmondta, hogy ebben a közösségben és a mozgalomban eltöltött évek során eltűnt ez a szó: kanász — itt sertésgondozók dolgoznak. Felelősségteljes feladatot Közben eltelt négy évtized Amikor ' leszállt a vonatról, elcsodálkozott. Minden úgy megváltozott, olyan más lett. Igaz, amikor utoljára itt járt, annak van vagy negyven éve. Akkor még nagyon kis város volt Kaposvár. Az akkorit összehasonlítani a maival szinte lehetetlen. Mások a házak, az emberek, más a város. Végigjárta utcáit, megcsodálta a szép nagy tereket, a virágokat, parkokat. 1930 áprilisában itt dolgozott Somogybán a bajai Zsumbera János. Böhönye és Marcali között építette az utat harminc társával. Űj volt neki ez a megye, más mint az otthoni táj, az ottani emberek. S most újból eljött,- hogy végigjárja azokat a helyeket, ahol dolgozott, lakott. Barátokat, ismerősöket akar fölkeresni. Böhönyén Szabó István kovácsmestert, az akkori szállásadóját szeretné meglátogatni, Marcaliban is az ismerőseit, hogy velük együtt idézze föl az akkori nehéz időket. Hogy alakult a sorsa, miután befejezte itt a munkáját? Visszakerült Bajára, később Dunaföldváron dolgozott, a dokkon, majd vasutat épített. Volt urasági lovász, azután inas. Jött a háború, bevonult katonának. Bajtársai, barátai elestek, egyedül tért haza, s elkezdte újból az életet. Egy ideig gyári munkásként dolgozott, majd a Bajai Vegyesipari Vállalatnál mint kazánfűtő. Két éve van még vissza a nyugdíjazásig, akkor majd több ideje lesz arra, hogy kiránduljon, megismerje az országot. Nemcsak Magyarország érdekli, hanem be akarja járni a szocialista országokat is. Szeret kerékpározni, most is azzal jött volna, de kevés a szabadság a nagy út meg- telére. — Még bírom erővel — mondja. — Nem rozsdásodtak be a csontjaim, így könnyen legyőzöm kerékpárral a távolságokat. Szép ez a város, modernek az épületei. Figyelem, amint izgatottan balra tekint, keresi az újat, s szeretné föllelni a régi ismerős házakat. Szikár, erektől duzzadt, barna keze előrelendül, amint egy-egy ismerős épület- felé mutat. Ez itt van még most is? — kérdezi. De itt akkor más volt — csodálkozva mutat a még álló, régi kopott házakra. Régen járt itt először. Tizennyolc éves fejjel, s most két évvel a nyugdíj előtt újból itt van a megyében, a városban, amelyet azóta sem felejtett el. Gycrtyás László látnak el. Elmondta, hogy olyan légkör, kapcsolat alakult ki köztük, amilyen talán kevés közösségben. (— Talán azért, mert nő vagyok — nem tudom, őszinték vagyunk egymáshoz. A családiház-építéstől kezdve a különböző beadványok legépelésén keresztül a gyerekek továbbtanulásának problémájáig mindent megbeszélünk. Hatvanhétben a munkavédelmi vetélkedő kerületi döntőjén kétszáz forint jutalmat kaptam. A pénzből a brigádnak teadélutánt rendeztünk. Emlékezetes. Mint minden összejövetelünk. Mert nem maradt ki hétköznapjainkból az sem.) A piros fedelű napló őrzi ezeket. Minden eseményt, ami történik velük. Nyugdíjasbúcsúztató, nőnap, versenyeredmények, elismerő megjegyzések. Az új évet új oldalon vers köszönti, és a gondosan írt bejegyzések mellett fényképillusztrációk, rajzok. (— A férjem rajzolta. De hát így mégiscsak mutató- sabb, szebb. Nem? Hiszen megörökíti a mi életünket. Formájában is legyen olyan, mint az életünk.) A brigádról azt a véleményt hallottam: szakmájukat valóban szerető dolgozók példás közössége. Törekvő emberek. Közös céljaikban is, egyéni életükben is. Mert a feladatok mindig nőttek. Az idén 9054 választott malac a telep évi terve, tavaly 7600 volt. Teljesítik vállalásukat, pedig mellette az idén hatszázhatvan férőhelyes nyári szállást is építettek. Maguk, önerőből. Mert szükség volt rá. A fakitermeléstől kezdve mindent maguk végeztek el. A munka mellett, a munkaidőn túl. És kéthetenként hétfőn összejönnek. Részben saját dolgaikról beszélnek, részben politikai, szakszervezeti továbbképzés folyik. Eddig a brigádvezető tartotta, mostantól mindig más és más brigádtag készül fel egy témából. A hármas jelszóhoz ez is hozzátartozik. Meg az is, hogy az illetménykuk—-teát is brigádban szedik le. \ (— Az országos tanácskozáson szó volt arról, hogy a szocialista brigádok lássanak túl a saját brigádérdekükön, mert valóban akkor töltik be szerepüket, ha a gazdaság egészének érdekét is látják, és segítenek a célok megvalósításában. Hát... én úgy érzem, mi így vagyunk.) A brigád neve: Egyetértés. Nincsenek vérségi kapcsolatban, mégis méltán mondják: övék a huszonnyolcak nagy családja. Vörös Márta Szovjet költők Kaposváron Az emberről vallottak... Hogyan ültünk be az irodalmi estre? — Töprengő gondolatokkal. Kezünkbe vettük az erre az alkalomra készített kis brosúrát. Gyorsan átolvastuk: nyolc sor egy-egy költőről; könyvcímek, műfordítók nevei, néhol idézet. Az előadás előtt a kölcsönös üdvözlések közepette megjegyeztük: teljesen ismeretlen nevek is lesznek. Volt, aki aggódott, vajon élményt jelent-e majd az idegen nyelvű est? Hiszen egyértelműen csak azok bólintottak, akik behatóbban foglalkoznak a mai szovjet irodalommal, vagy jól beszélik az orosz nyelvet. Aztán bevonultak a pódiumra a vendégek. Robert Rozsgyesztvenszkijt azonnal megismertük, Agnyija Bartóra is ráhibáztunk, Szilva Kaputikjánról is hallottunk már (Szabó Lőrinc fordította néhány versét magyarra), de az ukrán Rosztiszlav Bratuny neve ismeretlenül csengett. Már szemközt ültünk a költőkkel, mosolyogtunk egymásra és kételyünk oszladozott. Mi szólunk róluk, ők szólnak hozzánk; annyit, amennyi még épen marad a két nyelvre fordítás kosarában. Egy szemüveges fiatalember (akiről csak a szünetben tudta meg Kaposvár közönsége, hogy E. Fehér Pál volt) elkezdte a bemutatást. Előadás volt komoly, irodalomtörténeti áttekintéssel. Talán azt is mondhatnánk: kissé nehezebb, mint amilyet egy ilyen irodalmi est elé vártunk. Szólt az utóbbi tíz évben egyre szorosabbra fűződő ■ magyar—szovjet irodalmi és szellemi kapcsolatokról, a szovjet irodalom új hullámáról. Vázolta az Irodalmi célok közös vonását: az együttes törekvést. A szovjet irodalom a társadalom olyan rétegeinek bemutatásán fáradozik — mondta —, amelyekhez semmilyen kutatási és vizsgálati eszközzel nem lehet még odaférkőzni, amelyeknek rezdüléseit nem lehet műszerekkel, tesztekkel kimutatni. Erről -beszélt, s ezzel figyelmünket, kíváncsiságunkat mindennél nagyobb erővel fordította vendégeink fefé, akik a pódiumon ültek. Akik szeretetteljesen, barátságosan mosolyogtak akkor, amikor a Kilián György Ifjúsági Ház irodalmi színpada néhány szép verset adott elő. A mosolyból szavak lettek: vallomások; egyre közvetlenebbek, egyre mélyebbek. Egyre inkább közelítettek a minden világrészben egyforma emberhez. Siker volt. Néhá- nyan azt mondták: ez a könyvtár falai között az egyik legnagyobb a költő—olvasó találkozók között. Mégis: őrizkedni kell a túlzó jelzőktől; olyan egyszerűek voltak. Nehezen lehej, megfelelő szót találni arra, milyen atmoszférát teremtettek. Döbbenetes volt? A háborúról beszéltek egy olyan ország fiai, ahol minden születendő verssor a béke állításával zárul. Még mindig a háborúról szólt. Rozsgyesztvenszkij és Agnyija Barto is, aki a ráfi'ónál ma is a háborúban szétszakadt családok hozzátartozóit segít fölkutatni. Elgondolkodtató volt? Mennyi mindenre kiterjed a figyelmük, milyen széles a horizontjuk. Milyen sokszínű szótárukban az ember, és fátyolkönnyű vagy fájdalmas a szerelem. Ki-ki a legdédelgetettebb gondolatát tolmácsolta nagyszerű előadói készséggel; bájjal, humorral, közvetlenséggel, vagy harsányabb gesztussal — örmény, ukrán és orosz nyelven. A kitűnő és igen igényes tolmács segítségével a legapróbb szómorzsák, a költők révén pedig a nyelvek örökké vonzó zenéje jutott el hozzánk. Kár, hogy még mindig nem tudunk elég versszakot a hatalmas ország soknyelvű énekéből. Bán Zsuzsa Szobrok a gyógyuláshoz Németh Mihály alkotásai Mosdóson Németh Mihály szobrász- művész kiállítására Mosdósról kaptam meghívót. Különös jelentősége van ennek a bemutatónak: kiállítási intézményeink mellett íme egy gyógyító intézet is szerepet vállalt- a képzőművészeti kultúra ápolásában. (Korábban itt népművészeti kiállításokat is rendeztek már.) Németh Mihállyal úgy került kapcsolatba a szanatórium, hogy udvarában nemrégiben helyezték el a művész Furulyázó lány című lírai szobrát. Jó érzékre vall, hogy »kaptak« az alkalmon, és meghívták Németh Mihályt egy kiállításra. (Németh Mihály neve és munkássága nem ismeretlen Kaposváron sem, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtt áll a névadó portréja, amelyet ő készített.) Jó pedagógiai érzékre vall, ahogyan megrendezte kiállítását Németh Mihály. Természetesen nem hozhatta el nagyméretű kőszobrait, ellenben azok vázlatai mellett fotón érzékelteti a készeket is. Sőt a munkafolyamatot is bemutatja, hogyan lesz a kibányászott kőből szobor? Diafilmsorozatot készített a Furulyázó lány című szobrának készítéséről, bemutatja: hogyan készül a szobor. A betegek ezt a filmet is megnézhetik. Lám, mit tehet a művész azon túl is, hogy szobrot készít. Nevelhet más eszközökkel is, ízlést formálhat más- más módon. A tüdőszanatóriumban ennél is többet jelent, hogy ide belépett ő maga és elhozta szobrait. Erőt adott a gyógyulni akaró betegeknek. F iatal diákkoromban nemegyszer úgy voltam vele, mint Ady Endrével. Ahogy Ady versei közül nem mindegyiket értettem meg teljesen, az ő zongoradarabjainak egyikét-másikát is olykor nehéznek, homályosnak találtam. Egyet azonban ösztönösen megéreztem, tudtam. Azt, hog» Ady igen nagy költő és ő is ugyanolyan nagy muzsikus, komponista. Nemcsak nagy zeneszerző, zongoraművész és népdalgyűjtő volt, hanem nagy-nagy humanista is, ami egyben emberi értékét és rangját a legmagasabbra emeli. Rendkívüli emberi nagysága a kultúrvi- lág előtt akkor vált teljesen ismertté, amikor szinte vég- rendeletileg meghagyta, hogy amíg Magyarországon fasizmus uralkodik, róla utcát, intézményt el ne nevezzenek. Mit nyilatkozott ki ezzel a rendelkezésével ? Azt, hogy nem ismert megkülönböztetést ember és ember között, és azt, hogy tiltakozott minden üldözés, diszkrimináció ellen. Humanizmusát Thomas Mannéval tudnám mérni. A világhírű hegedűművész, Jehudi Menuhin mondotta róla egyszer: »A magyar népdalokból az egész emberi jövő számára sokatmondó üzenetet épített föl«. Mit tartalmazott ez az üzenet? Azt, hogy az emberiség a jövőjét a kultúra, az erkölcsi szép, a jó és az Bartók üzenete igaz szolgálatával építheti. Ezekben látta azt a lendítőerőt, melyek az emberiség ügyét előreviszik a háborúkkal, a pusztító ideológiákkal szemben. Szerette volna, ha a társadalom ezek jegyében él, nem botorkál többé sötétségben, és a béke világossága árad az elkövetkező nemzedékekre. Nevét visszhangozza az egész kultúrvilág és életműve az idők ködbevesző távlatába világít. Hogyan alakult, hogy formálódott Bartók ilyen nagy- nagy művésszé, nagy emberré? Olvasmányai, filozófiai tanulmányai, szorgalma at ember és a társadalom felőli számvetésre késztették. Huszonkét éves korában ezeket írta külföldről édesanyjának: Kell, hogy minden ember midőn férfivá fejlődött, megállapítsa minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden érdeklődésének minémü- ségót. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.« Ugyanakkor soha nem volt sovén, nacionalista, hanem a magyarság legszebb hagyományainak képviselője. Magyarságának útja nem a népies műdalhoz, a kávéházi nótázáshoz vezetett, hanem az európai zenekultúra felé és — nagy költő kortársa, Ady Endre műveihez hasonlóan — a társadalmi haladás irányába. Olyan mélyre ásott a magyarság népi gyökereinek vizsgálatában, a magyar parasztság küzdelmeinek és sok évszázados hősi helytállásának feltárásában, hogy eljutott az emberiséghez. A környező szomszéd népek parasztságának a magyar paraszttársadaloméhoz hasonló sorsa is erősen hozzájárult, hogy megérlelődött benne a népek testvériségének eszméje. Csaknem háromezer magyarnépdalon kívül több mint kétezerhatszáz szlovák, és mintegy ugyanannyi romái| népdalt gyűjtött Szabolcsi Bence az általa összegyűjtött népdalok számát körülbelül nyolcezerre teszi. Nem számít ezek közé török és arab gyűjtése. Kodály szerint oroszul is tanult, hogy felkészüljön a csuvas-tatár gyűjtésre. A magyar népdalról írt sorait szóról szóra idézem: »Népi dallamaink mindegyike valóságos mintaképe a legmagasabb rendű művészi tökéletességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem. mint a nagyobb formák világában egy Bach-fugát vagy Mozart-szonátát. Az ilyen dallam klasszikus példája egy zenei gondolat páratlanul tömör, minden feleslegest elkerülő kifejezésének.« (Magyar népzene és új magyar zene. 1928.) Ha előbb arról írtunk, hogy milyen ismertető jegyeit szerette volna látni Bartók az emberiség életének, akkor befejezésül — életművéhez, emlékéhez, nevéhez méltóan — iktassuk ide azt is, hogy mit tanulhatunk, és mit kell tanulnunk művészetéből? A zt, hogy az igazi művészet nemcsak felüdít, szórakoztat, hanem jellemre, kötelességtudásra, humánumra, a nép szeretetére nevel; hogy serkenti az embert a világ jelenségeinek megismerésére, a világ jelenségeinek tudatos formálására és saját magunk etikai színvonalának állandó emelésére. Ezeket hagyta ránk örökségül, ezeknek útjait, eszközeit mutatta meg nekünk Bartók Béla, és ezt is üzeni a magyar társadalomnak. Gyen es Zoltán Szobrai egészségesek. Nőalakjai hol líraiak, különösen az anya és a gyermek kapcsolatát feldolgozó műveiben, hol pedig a kő nehezét, tömbszerűségét visszaadva vaskosak. Két példa az előbbire: Lantos nő, Anya gyermekkel. Az utóbbira: Irokázó, Csillag- néző. Sorozatai: az évszakok három első alakja, a Tavasz, a Nyár és az ősz könnyen érthető szimbolikát követ, a lány—aszsony—anya alakjain keresztül jeleníti meg a természet változását. A Tél már másról is szól: az emberi zordsággal is szembe kell néznünk — ezt fejezi ki a sorozat záróalakja. József Attila verssorai jutnak eszembe: »Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek...« A képünkön látható Szél című szobor is ezt a témát dolgozza föl új változatában. Milyen egyszerű kifejező- eszközökkel dolgozik Németh Mihály az érthetőség és a lényeg sűrűsítése érdekében! A drapéria ráncai, esése a bemutatott szobron is jól megfigyelhető. Drámai erőt fejez ki. Másik sorozata, az Ókor, a Középkor és az Éjkor is telitalálat. Az egyiptomi fáraó, a misztikus nőalak és az új korral nyílt szemmel s talán kissé dacosan szembenéző alak jó jellemzés. A kiállítás gondolatának szülője dr. Albert Aron, a tS- dőszanatórium vezetője. ■órányi Ban» SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. november 1.
