Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
Buzsáki zászló lobog a megyeszékhelyen Megnyitották az első dél-dunántúli népművészeti hetet Ünnepi hét kezdődött Somogybán. A népművészet megbecsült értékeire világító fény hull a következő napokban, szertesugárzóan egy tájegységnyi határ, Dél-Dunántúl felett, úttörő kezdeményezésként. Tegnap délelőtt fél tizenegykor a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár előtt vendégköszöntő fúvószene fogadta az érkezőket. Majd az épület elé érkező vendégek és küldöttek előtt a Himnusz hangjaira népművészeti viseletbe öltözött fiatalok felvonták a nemzetiszínű lobogóval együtt a buzsákiak hímezte népművészeti zászlót. i Somogy ösztönző, hívó szavára a három szomszéd megyével — Baranyával, Tolnával és Zalával — közösen első ízben rendezik meg a dél-dunántúli népművészeti hetet. A házigazda tisztét betöltő Somogy megye székhelyén Böhm József, a megyei tanács vb- elnöke köszöntötte a vendégeket, az emelvényen helyet foglaló Molnár János művelődés- ügyi miniszterhelyettest, Kocsis Lászlót, a megyéi pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Vargyas Lajost, a Magyar Tudományos Akadémia népzene- kutató csoportjának vezetőjét, dr. Kiss Lajos népzenekutatót és a tanácskozás vezetőjét. Böhm József köszöntő szavaiban a szülőföld szeretetéről és az országot építő nép erejét, hitvallását igazoló népművészeti értékek megbecsüléséről szólott. Mielőtt Molnár János művelődésügyi-miniszterhelyettes megnyitó beszédébe kezdett volna, piros szegfűcsokorral úttörők léptek a vendégek elé. Ezután a művelődésügyi-miniszterhelyettes aktuális művelődéspolitikai kérdések közé ágyazva elemezte a négy megye, a tájegység összefogásának lehetőségeit és jövőjét. — A vidéki városok sajátos arculattal igyekeznek felzárkózni a fővároshoz — mondotta, s ehhez a folyamathoz kapcsolta a népművészeti hét megrendezésének gondolatát felvető somogyi törekvést is. Értékelte, hogy megyénk több országosan is jelentős lépést tett a közművelődés útján az elmúlt években. Megnyitójában arra is fölhívta a figyelmet, hogy színvonalas, tartalmas találkozókat szabad csak rendezni, amelyeken nem sikkad el a lényeg. Elmondta: az efféle rendezvények sikerét abban látja, hogy a művelődés csaknem valamennyi ágát felölelik, és új módszereket, formákat szülnek a közművelődésnek. Már első megnyilatkozásában derűs, jó tanácskozásvezetőt ismertünk meg dr. Kiss Lajos népzenekutató személyében. A megnyitót követően ugyanis megkezdődött a háromnapos tudományos tanácskozás a népzenéről. Előadást dr. Vargyas Lajos tartott A magyar népdal helyzete a mai társadalomban címmel. A megyei könyvtár nagytermében helyet foglaló népművelők szorgalmasan jegyzetelték a népdal helyzetéről szóló vitaindítót, melyet a délutáni órákban Olsvai Imrének, az MTA népzenekutató csoportja tudományos munkatársának koreferátuma és dr, András- falvy Bertalannak, az MTA Pécsi Tudományos Intézete munkatársának s Ep erjessy Ernő népzenekutatónak a hozzászólása követett. A tanácskozás mai programja szintén a népdalhoz kapcsolódik: dr. Vargyas Lajos mond szakmai összegezést. H. B. A * rr cipó cipőt évekkel ezelőtt vettem. Elegáns volt, nemes vonalú, alkalmas arra, hogy az ember pávává válván benne, pökhendi tekintettel mérje végig ormótlan csukában csámpázö embertársait. A cipő elegáns volt, nemes vonalú. Nem ő tehetett róla, hogy a gazdája lába korántsem volt mondható nemes vonalúnak. Rövid, de könnyes, sziszegős, tyúkszemes küszködés után a cipőipar eme remeke bevonult a szekrény aljába az öncélú szépség, a Vart pour Vart, avagy inkább a l’áb pour l’áb páros dokumentumaként. — Most mi lesz vele? — kérdezte nejem oly aggodalommal, mintha e cipellőcske sorsa elválaszthatatlanul ösz- szeforrt volna az ő életével. — A cipő sorsa a hordás ... Előbb vagy utóbb eléri ez a végzete — válaszoltam a cipó szorításától felszabadult bölcs filozófusként, mert tudtam, hogy akkor még meglehetősen ifjú, pelenkából alig kibújt gyermekem a fejlődés törvényei szerint majd belenő ebbe a cipőbe. A gyermek lábnövésének a titkát ugyan még nem fejtették meg a tudósok, de minden bizonnyal növekedése közben akad olyan időszak, amikor a nekem nem jó, de pompás és nemes vonalú cipő neki már jó lesz. Hogy ilyen pillanatnak jönnie kell, annyit a középkori alkimisták és a mai szülők is tudnak. A cipő tehát ott hevert sámfára simult testével az egyik szekrény aljában, csendben és türelmesen várva azt a pillanatot, amikor majd egy talpaslábú kamasz felrántja. hogy utána tüneményes gyorsasággal tönkre is tegye őcipöségét. Teltek a hónapok, az évek. A cipő várt, és én is vártam. Nem voltam sem ideges, sem bizalmatlan. Tudtam, hogy csak évek kérdése, és találkozik a láb és a cipő. Az én cipőm és az én gyermekem lába. Nagy pillanat lesz! — Ha nagy leszel, és jól viselkedsz, megkapod ezt a pár cipőt — mondogattam fiamnak növekedése és magatartása bírálata közben rendszeresen, hogy a cipő szinte már nem is cipő lett, hanem fogalom és mérce: a kamasszá, a jóvá válás fogalma, és a kö- lyökmagatartás mércéje. Legalábbis a szememben. Mert a gyerek fölényes nemtörődömséggel, a cipő mozdulatlan rezignáltsággal várta a nagy találkozást, amikor az apa cipője már jó lesz a fiú cipőjének is. Üjabb évek teltek el, s már csak centiméterek választották el a célt és a találkozást, amikor valahogy, magam sem tudom miért, néhány hétre félrenéztem, és kiment a fejemből a cipő, amely nem jött ki magától a szekrényből, hogy szólt és figyelmeztetett volna. — Na, itt a cipő... próbáld fel! — jutott eszembe egyik este, s már hoztam is büszkén a hosszú évekkel ezelőtt vásárolt, elegáns, nemes vonalú férficipőt. — Eléggé konzervatív csuka ez — így hangzott az első megjegyzés, amelyet a cipő is, én is mély felháborodással és a mai fiatalságról alkotott elítélő közös véleményünkkel vettünk tudomásul. — Neked minden konzervatív. Ilyen cipő nincs, fiam, több. Ez egy olyan cipő. Evekig neked tettem félre, meg fognak őrülni a haverok, ha majd benne látnak — magyaráztam mind lelkesebben, amint a srác fűzte, húzta a cipőt. — Ki kellene vágni az orrát — mondta vigyorogva. — Mit csinálni? Ezzel a cipővel? — sikoltott fel bennem a dühödt fájdalom. — Vagy le kell vágni a lábamból — tette hozzá változatlanul fumigáló és lekezelő vigyorral. Négy kiállítást nyitottak meg tegnap a megyeszékhelyen a népművészeti hét első napján. A részvevő megyék gazdag népművészetéből adnak ízelítőt, s ezt a Rippl- Rónai Múzeumban élő nép- művészeti bemutató teszi még látványosabbá, érdekesebbé. SOMOGYI HÍMZÉSEK se általános volt a délszlávok- nál. A szerb sírkövek barokkos kőkeresztjei mellett a faragott fejfák keltenek érdeklődést. A legszebbek: egy felvidéki telepes fejfája a szalatnaki temetőből, valamint a nagypeterdi és a nyu- gotszenterzsébeti faragott fejfa. A kiállításhoz kapcsolódik Mándoki Lászlónak, a pécsi Janus Pannonius Múzeum barna, lila, sárga színű tojásokra tökmagokat, tulipánokat, fenyőágakat, dobköteleket festenek. A vései, a lábo- di, a somogysárdi, a kere- csenyi, az orosztonyi és a délszláv asszonyok legszebb munkái érkeztek a kiállításra, amely a Kilián György Ifjúsági és Űttörőházban várja az érdeklődőket. Sok érdeklődőt vonzottak a vitrinek a múzeumba, és nem véletlen a lelkes kíváncsiság, mert a buzsáki, Kapos menti és délszláv ingek, főkötők, térítők évszázados múltját idézték fel e gazdag népművészetnek. A folklór sokszínű világát képviseli ez a kiállítás, miként a gazdag nemzetiségű Dél-Dunártúl is — mondotta róla Gönyei Antal, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályvezetője megnyitójában. Lelkes méltatással szólt a kiállítás »■főrendezőjéről«, Knézy ludit néprajzos múzeológusról A somogyi hímzések sikerét nagyon jól' jellemzi ”— néprajzos szakemberek mondták —, hogy még a héten bemutatják a fővárosi közönségnek is. A BARANYAI TEMETŐK MŰVÉSZETÉBŐL néprajzi osztályvezetőjének csütörtök esti »Mesélő fejfák« című előadása. SZÍNES „H1MÖSÖK“ Hogy a nép képzelőereje milyen bővizű forrás, azt a Dunántúli tojáshímzések című kiállítás ismét szemlélteti. A »keresztszülők és a lánypajtások« még az apró tojásokra is tengernyi ötletet pazarolnak. Változatos volt technikájuk: viaszozták a tojásokat, karcoltak rájuk, sósavval maratták a mintákat. Az esztergált fatojás sem volt ritkaság. A festés legősibb r .ódja az volt, hogy leveleket kötöztek a tojásra. A legújabb a vízfestés. A piros, ÉLŐ CÉRNA VIRÁGOK Csak ízelítőt ad Tolna gazdag népművészeti hagyományaiból a Tolna megye élő népművészete című kiállítás, amely tegnap délután nyílt meg a Kilián György Ifjúsági és Űttörőházban. A legtöbb munka Sárközből érkezett. A régi bíborvég és parittyafőkötő-minta, a vőle- génying-hímzés, valamint a jegykendőminta most a művészien megtervezett ruhákon, gallérokon, futókon, párnákon és falvédőkön kel életre. A sárközi pasztellszínek mellett, érdekes színfoltjai a kiállításnak a harsányabb székely hímzések. A futókat, párnákat párnavég- és kendőző minta díszíti. címmel a fa- és kőfaragó művészet jeles emlékeiből nyílt fotókiállítás a TIT-székház- ban. A síremlékek a baranyai nemzetiségek sajátos arculatát tükrözik. A kendők, viseletdarabok sírkeresztre szegezé•— Tudniillik: kegyetlenül kicsi. Megdöbbenve álltam és néztem. Tényleg kicsi. Az évek óta félretett, a fiú számára félretett, egykor nekem is kicsi cipő már neki is kicsi. Pedig csak néhány hétig 'felejtkeztem meg a cipőről, és íme, kicsi. Használhatatlan, céltalan megformált bőrdarab lett megint belőle. — Most mit csináljunk? Dobjuk el, adjuk el? — örült és szomorkodott egyszerre a gyerek anyja. — A, minek! Tegyék el apuék, aztán majd elteszem én is, és ha fiam lesz, majd neki odaadjuk — adta a tanácsot a gyerek, nem tudni, gúnyból-e vagy komolyan. A cipő most ismét a szekrényben van. És én csak attól félek, hogy amilyen hebehurgya, meggondolatlan ez a kölyök, későn adja majd oda az én volt, és az ő volt cipőjét leendő fiának, az én unokámnak, aki majd gúnyos képet vágva azt tanácsolja az apjának, az én fiamnak, hogy tegyék el ezt a cipőt az ő fiának, tehát az én fiam unokájának, azaz az én dédunokámnak. JArdekes lenne megvárni, f“ amint a dédunokám vigyorogva szól majd az apjának, aki az én unokám, hogy a cipő ... De nem tervezzünk! Gyurkó Géza „Hungarokorr 70" Nemzetközi korrózióvédelmi kiállítás Budapesten Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság sajtótájékoztatója Hétfő délelőtt a HUNG- EXPO városligeti fogadótermében sajtótájékoztatót tartott dr. Osztrovszki György, az OMFB elnökhelyettese a »Hungarokorr 70« nemzetközi korrózióvédelmi kiállítás alkalmából. Tájékoztatóján többek között elmondotta, hogy a termelés technikai szintjének fejlődésével állóe&zközvagyo- nunknak — különösen a negyedik ötéves tervben előirányzott, az eddiginél erőteljesebb — növekedésével párhuzamosan nő a korróziós veszély. Ez világjelenség. Ugyanakkor korunk tudományostechnikai forradalma, különösen a vegyipar rohamos fejlődése egyre több korrózióálló szerkezeti anyagot és új, hatásosan alkalmazható korrózió- védő anyagot, berendezést, eljárást produkál. A károk eredményes csökkentéséhez és megelőzéséhez azonban jól koordinált műszaki, gazdasági és szervezési intézkedésre van szükség. Ezt a feladatot látja el az OMFB korróziós állandó bizottsága. Javaslatára jött létre az a kormányhatározat, amely üzemek létesítésével, a licencek vásárlásával kapcsolatos hitelek igénybevételéről intézkedik. A feladat végrehajtásának jelenlegi szakaszában egyre nagyobb lehetőséget kell biztosítani nemcsak a hazai, hanem a szakterület nemzetközi eredményeinek hasznosítására is. Ennek alapján a KGST is szerepelteti kutatási programjában e terület fejlesztését. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy Magyarországon évente mintegy 10 milliárd forintra tehető a korrózió okozta károk összege. Ama a kérdésre, hogy a mezőgazdaságban folynak-e kísérletek és milyen eredménynyel? — a következőket válaszolták : — A mezőgazdasági gépek korrózióvédelmének kísérleteiben úttörő munkát végzett a Lábodi Állami Gazdaság. Évente mintegy 300 ezer forint ráfordítással több mint egymillió forint értéket mentenek meg. A gazdaság kísérletei alapján, a hazai védőanyag alkalmazásával mintegy tízszeres lesz a megtakarítás összege. A kísérletek eredményét az ország mezőgazdasági nagyüzemeiben is szeretnék elterjeszteni. A sajtótájékoztatón ismertették a korrózióvédelmi pályázat eredményét is. A MÉM különdíját kapta Pálffy Miklós, a Lábodi Állami Gazdaság üzemmérnöke »A mező- gazdasági gépek állásidő alatti korrózióvédelme« tárgyú pályaművéért. A kiállítás — amelyen 46 magyar és 25 külföldi kiállító mutatkozik be — október 14— 23-a között tekinthető meg a BNV 27-es pavilonjában, a Városligetben. t>. 8. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. október IS.
