Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-09 / 237. szám
Majdnem Seduxen-pánik Gyógyszerekből élünk? Talán igaz. Legalábbis az adatok arról tanúskodnak, hogy rohamosan növekszik a gyógyszerfogyasztás. Mert mit tesz az ember, ha fáj a feje, ha nem tud aludni, ha rossz a kedve — immár mindenre van gyógyszer... A mai gyógyszerek jó része pedig szerves hatású, és állandó orvosi felügyeletet igényel a szedés. Hogy mennyire "gyógyszerfogyasztó nemzetté« lettünk, érdemes bepillantani a statisztikán kívül mondjuk délelőtt, délután vagy estefelé a kaposvári 2. sz. gyógyszertárba... Hol van már a patikák egykori csöndes patinája? A finom üvegcsék között bíbelődő, nyugodt patikus? Rohan a vásárló, siet a gyógyszerész, mert sokan várnak sorukra. Recept és felvilágosítás Az ilyen nagy gyógyszer- fogyasztáshoz feltétlenül hozzájárul az a tényező — és ez örvendetes —, hogy egészen nagy a biztosítottak száma, és olcsón juthatnak hozzá a drága gyógyszerekhez is — mondta Kovács Béla, a Somogy megyei Gyógyszertári Központ igazgatója. A dolog másik oldala az, hogy a szomszédnak ugyanott fáj, mint nekem, tehát szedhetem a gyógyszerét is. Mikor megjelenik egy-egy készítmény, szinte rohamra indulnak a «-jól tájékozott« vásárlók, és csak éppen azért nem tört ki a kezdeti időkben a Seduxen-pánik, mert eleget gyártottak. Vagy megjelent a gyógyszerpiacon egy másik... A gyógyszerészek feladata tehát a felvilágosítás is. Persze a túl »bölcs« embereket sohasem lehet eléggé meggyőzni, ezért nem is a beszéd, hanem a vizsgálat a döntő. Vagyis az, hogy mutassák meg az emberek a régi gyógyszereiket, és a gyógyszerészek majd eldöntik, hogy alkalma- sak-e még használatra. Aki még ennél is »bölcsebb«, az kamatoztathatja privát hozzáértését egy gyógyszermérgezés árán... Hiányzó gyógyszerészek Sokrétű tehát a feladat, amelyet a gyógyszerészeknek végezniük kell. Az új gyógyszerek állandó lépés tartást igényelnek a szaktudománytól. Hogy ez mennyire sikerül, az nagyon sokban függ a gyógyszerész lelkiismertétől. Nincs elég gyógyszerész — mondja Kovács Béla. Somogy- ból több mint tíz hiányzik. Bár megyei ellátottságunk, a gyógyszertárak számát tekintve, országosan is átlag fölötti. A hiba korántsem az egyetemi képzésben van, hanem abban, hogy a gyógyszerészek többsége jobban él abból, ha nem gyógyszerészként dolgozik. Fejlődő vegyiparunk számtalan lehetőséget biztosít a kezdő fiatalok számára, és tegyük hozzá, nemcsak lehetőséget, hanem jó fizetést és lakást is. Somogybán ez utóbbinál szorít legerősebben a cipő. A falusi gyógyszertárakhoz lakás is tartozik, de Kaposváron éppen a lakáshiány miatt van szakemberhiány. Orömtelen forgalom Elmondta azt is Kovács Béla, hogy a gyógyszertári hálózat állandóan bővül, de ismételjük, így is már az országos átlag fölött van. Modern gyógyszertár készült nemrég Fonyódon, Igáiban, és ahol a körzetesítés folytán új községi közigazgatási központ alakul ki, oda áttelepítenek. Alapvető tapasztalat, hogy a vállalatot nem lehet magára hagyni a beruházásokban, mert ott lehet fejlődni, ahol anyagi támogatást biztosítanak a helybeli tanácsok is. A közeljövő legfontosabb feladata egy központi gyógyszerraktár építése, mert a jelenlegi kettő szűkös és korszerűtlen. Mint már hírül adtuk, a jelentős beruházás nyomán megoldódik majd a somogyi gyógyszerészet egyik alapvető gondja. Kell a raktár, mert növekszik a gyógyszerforgalom. Az idén körülbelül 120 millió forint lesz. Két éve még a százmilliót sem érte el... Tröszt Tibor A „milliós44 könyvbizományos Az elmúlt tíz évben, gyakran találkoztunk vele a volt csurgói járás községeiben. A vállán szíjjal átkötött két táska és a kezében bőrönd, tele könyvekkel. Járta a házakat. Betért a munkáscsaládokhoz és azokhoz is, akik diplomával rendelkeztek. Közben a táska egyre vékonyodott. Szinte mindenütt ott maradt egy-két könyv az asztalon, mert Pali bácsi érti a »szakmát«, a könyvterjesztést. Talán egyedülálló megyei, sőt országos viszonylatban is az a munka, melyet a könyvterjesztésben Vincze Pál csurgói nyugdíjas végez. A szövetkezeti könyvesboltnak a bizományosa. Nemcsak azon fáradozik, hogy a szerződésben Vállalat kötelezettségének eleget tegyen: minden szavából érződik, hogy hivatása a szocialista kultúra terjesztése. Pali bácsi nem kereskedő, hanem ízig-vérig népművelő. Ismerik a járás minden községében. Művelt, olvasott ember, aki érvel és agitál a könyvek eladásakor. Tudja, hogy mindent az emberek magasabb műveltségéért, a több tudásért tesz. Ebben az évben emlékezetes esztendőhöz érkezett. Tíz éve könyvterjesztő, és az év végére eléri az egymillió forintos könyvértékesítést. Megbecsülik érte a szövetkezetnél. Dr. Horváth Béla, a szövetkezet elnöke többször kérte már Pali bácsi segítségét egy-egy feladat megoldásához, és még sosem kellett csalódnia. Tavaly például 112 000 forint értékű könyvet adott el. Kiemelkedő munkát végzett a megyei pártbizottság kiadványa, a Sorsforduló terjesztésében is. Pali bácsi egy alkalommal külön köszönetét mondott a szövetkezet vezetőinek, hogy ezt az értékes munkát rábízták. Ez év októberében indul a Világirodalom Remekei sorozat, amelyre már kétszáz előfizetőt szerzett. Munkájához nagy segítséget kap Peti Erzsébettől, a csurgói könyvesbolt vezetőjétől. »Sokan úgy mondják, hogy könyvügynök vagyok. Nem szerettem ezt a kifejezést, mert én könyvterjesztőnek tartom magam« — vázolta. Tíz év, egymilliós forgalom. Szívből gratulálunk. D. Z. Egynapi krónika Tapsonyból-1711. A szatmári békekötés után, a berendezkedés első éveiben előtérbe lép a vármegyei székhely kérdése. 1724. július 17-től 1935. július 11-ig Tapsonyban tartották a vármegyei közgyűléseket.« A körte illatú őszi kertre nyíló verandán fehér hajú ember matat a papírlapok között. A percek izgalomba hozták. Térül-fordul a szobából, hogy amit elfelejtett, azt kihozza. A falu történetéről készített jegyzetek így is nehezen állnak össze. Vörös István nyugdíjas tanító hiába jó ismerője a falunak — 1913 óta él Tapsonyban —, sok lap hiányzik még a falu történetéből. Mintha népmeséből »lépett« volna elő. — Egy idő óta csend van a munkámban — jegyzi meg. A település neve 1294-ben már ismert volt — olvasom a kusza kézírású jegyzetanyagból. »A lakóhely állandó neve Tapsony. A Balatontól délre, a Keszthely és Balatonszent- györgy táján délnek húzódó dombhát nyugati részén helyezkedik el.« Első utam során, amint a felvégtől az alvégig vezető poros járdán sétáltam, fotós kollégám fényképeket készített, a gép keresőjén belesve egy-egy ház udvarára, a láthatatlan függöny széthúzására rejtőző — kandi szemekre lettem figyelmes. Elhatároztam, hogy visszatérek, és még egyszer végigmegyek ezen az utcán, s most már le is jegyzem a látottakat, hallottakat. Gyönyörű őszi délután volt. Mintha népmeséből »lépett« volna elő egy muskátli virágos ablakú, fehérre meszelt, zsin- delyes ház. Három asszony állt a kerítés mellett és beszélgetett. Vajon miről? Azt az idegen füle nem hallhatja. Ahogy maguk mondták: csak úgy a falu közepén. tartottak itt, amelyik inkább elriasztotta a közönséget, mint megtartotta volna, nemhogy új tábort verbuválna. Már a Rajkó zenekar sem kell... Panaszos hang, útkeresés, töprengés nélkül. Pedig kínálja magától az összegezés: nem »idegen« műsorok kellenek a tapsonyiaknak, hanem otthoni, ez is lehet új, korszerű. Tapsony is a fogyó falvak listájára iratkozott föl. Itt nem is az elvándorlás »sarcolju« a népet, hanem az újszülöttek számának állandó csökkenése. Három-négy fogyással zár évente a község. Űj iskola épült 1965-ben hat tanteremmel, de még szükség lenne néhányra, s erre már nincs pénz. Korszerű iskola kell, még ha kevesebb is a gyermekek száma, mint régen. Harmonikaszó hallatszik ki az utcára a régi iskolából. A sötét, alacsony tornateremben táncóra folyik éppen. Nagyszakácsi és tapsonyi gyerekek állnak a körben, s engedelmesen ismétlik az elrontott lépéseket Papp Sándor tánctanár szavára. — Van igény ma is erre? — Húsz éve tanítok táncot, s azt tapasztalom, hogy nem csökken a tánctanfolyam iránti érdeklődés. A párbeszéd újabb lehetőség egy kérdés" : melyre ismét a tanácsú" '.r felelt: — Van rá alkalom, hogy a fiatalok később is gyakorolják a táncot, alkalmanként. A közr ségi KISZ-klubban. De szervezett, irányított élet még nem folyik. • Lassan besötétedik. Az utcák még mindig üresek. Kigyulladnak a közvilágítás fényei, a művelődési házban este hatkor a presszó sejtelmes lámpása. A többi ablak belevész a sötétbe. 1963-ban pedig biztosan több fényt ígért.., Horányi Barna — 1948 óta nagyközség, ettől fogva gazdája magának, elszakadt Nagyszakácsitól. A különválás először csak annyit jelentett, hogy tanácsi ügyekben nem kellett Tapsonyból Nagy- szakácsiba járni. A későbbi évek sorra a fejlődést jelzik. 1949-ben már ide került a körzeti orvosi rendelő, a körállatorvos. 1950: gépállomást kapott a falu. 1953: kigyulladt a villany. 1956: gyógyszerszoba épült, majd elkészült a gyógyszertár. 1958-ban hozzáláttak a művelődési ház építéséhez.' tAz eladóntűvész áradtan simított végig gesztenyeszínű, kócos fürtjein, majd rágyújtott egy Darura. Hirtelen megrezzent. Acélszürke szeme összeszűkült, izmai megfeszültek, ugrásra készen állott. Lélegzete felgyorsult. Egy Vevő lépett az üzletbe, és tanácstalan tekintettel a pült elé állt: — Szeretnék egy... — Parancsoljon. Máris hozom. A legjobb minőségben. — De kérem ... — Olyan télikabátot kap, hogy imába foglalja a nevünket. . — Nem vagyok vallásos, kérem. — Tessék nyugodt lenni. Világnézeti kérdésekben teljesen egyetértünk. Parancsoljon. Ezt próbálja fel. Tessék megnézni a tükörben. Nos? Engedje, hogy megdicsérjem a választását. Mert erre születni kell, kérem, az ember érezze, mi illik az egyéniségéhez. Az ön lelki profiljában van valami megragadó. Engedje meg, hogy azt mondjam, önnek szép lelke van. — De kérem, egészen zavarba hoz. — Miért? Amiért az igazságot a szemébe vágják? Tessék elhinni, oly ritka manapság az olyan ember, akiről így sugárzik az intelligencia. ön bizonyára atomkutató, vagy egy híres karmester. Bocsánat, nem a milánói Scalában láttam önt? — Nem, kérem. Itt lakom a Szondi utcában. Egyébként éjjeliőr vagyok. — Mennyi csodás gondolat születhet az éjszaka sötétjében! ön a csillagokba néz, s az Ember géniuszának új gondolatokat ad. — Bocsánat, nem tudom, ' mi az, hogy géniusz. — A szerénység a nagy emberek sajátja. Egyébként tessék nézni ezt a svejfolást. Ebben a kabátban imádni fogják önt a nők. Bár bizonyára így is szép sikerei vannak. Ki tud ellenállni ennek az arcélnek? Sokat tudna mesélni a kalandjairól, igaz? De hát diszkréció is van a világon. — Kérem, én házasember vagyok! — Boldog lehet a kedves felesége, hogy meg tudta önt szerezni magának. Azt hiszem, az ujja hosszával semmi baj nem lesz. Ezt tessék nézni, hogy esik ez a fazon! O, hogy tud nézni azzal az okos barna szemével! — Hát istenkém ... — Boldog vagyok, hogy megismerhetem önt. Megtiszteltetés részemre, hogy ezt a télikabátot én ajánlhattam egy ilyen minden téren kiváló embernek. Parancsoljon a számla. Ezerhétszázötven forint. Balra a kassza, jobbra a csomagoló. A középkorú férfi aprót köszörült a torkán, és határozottan ingatta a fejét: — Sajnálom. Momentán nincs szükségem télikabátra. Ellenben a sógorom ajánlotta önt. — Vásárolni? — Nem. Beszélgetni. Az ember itt, ebben az üzletben visszakapja az önbizalmát. Köszönöm. A viszontlátásra. Az eladóművész végisimította zilált fürtjeit és feldúl- tan suttogta: — Legyen szerencsém máskor is. Galambos Szilveszter pletykálkodtak. És azt el nem mondhatják. Még mit nem? ... — Munka után mivel töltik az idejüket? — Nekünk már?... Majd télen a tollfosztó, diópucolás és kézimunkázás. Csináltunk is olyan abroszt, hogy éppen csak beszélni nem tud. Mellettem sétált a községi tanács titkára, Osztopáni József. Húsz éve áll a falu élén. Tapsony negyedszázadáról illetékesebbel nem is beszélhetek. Rengeteg társadalmi munka eredményezte azt, hogy a villany kigyúló fénye mellett 1963-ban felavathatták a művelődési házat. Az utcasoron megálltunk egy ház előtt. Varga Lajosné és Fábos Mártonná — csupán csak érdekességként említem, hogy huszonnyolc Fábos család él a községben, gyakori a Karancz, Papp és Meiszterics is — műtrágyazsákokból ponyvát varrt kinn az udvaron. Hatalmas művelődési ház áll — Ha leteszik a munkát, mivel töltik az idejüket estig? Mozdulataik nem álltak meg, szemük beszédesen nézett föl egy percre, majd a munkába feledkezve mondták el, hogy: — Ha lenne valami, ami minket is érdekelne a művelődési házban, el-elmennénk. Falusi csoportokat megnéznénk. Vagy azok már nincsenek? — Miért? Mit láttak legutóbb a művelődési házban? — A Juventus zenekart. Poór Péter énekelt Fábos Gáborné: — Szórakozás? A szomszédok sem szeretik, ha minden este zavarunk. A művelődési házban pedig fél éve rossz a készülék ... Televízió majd minden házban van már. Rádió hol nincs? Űjság jár mindenkinek. — Elégnek találják a televízió nyújtotta szórakozást? Az igényeket hallgatva sem derül föl a szívem. A bálokon kívül másról nem hallottam. — Betölti-e hivatását a művelődési otthon? A kulcskérdésre a tanácstitkár igennel felelt. De elmondta: a látogatottság sokat csappant. Egy időben számos olyan előadást Terefere a ház előtt. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. október 9. 5
